Könnyűvérű orosz lányok a közösségi szájtokon

Számomra a közösségi oldalak, akár egy komédia, hisztériás röhögésben török ki lányok adatlapjait olvasgatva, vagy fényképeiket nézegetve. És nem azért mert humorosak, hanem mert már az illetlenség határáig buták. Rögtön hozzáteszem, hogy ez messze nem mindenkire vonatkozik, de a 16-25 éves korosztály komoly hányadára igen. Komolyan érdekel, mi jár a fejükben, amikor: Olyan magányos vagyok. Senkihez sem vagyok hasonlítható – meg hasonló frázisokat írnak le magukról. Vagy komolyan azt hiszik, hogy Robert Pattinson elolvasva adatlapjukat belátja mennyire különlegesek, beléjük szeret és kiviszi őket Amerikába, ahol aztán szülnek egy rakás Edward Cullent, majd sokáig és boldogan élnek, végül egyszerre meghalnak?
És ilyen egyedinek tartott semmitmondó szöveget szinte minden második profil tartalmaz. Már-már szánalmas. Na a becenevekről, vagy nick-nevekről nem is szólva. Mintha mindenki olcsó pornót nézne. Mivel mással lenne magyarázható a Vadmacska, Édes popsi és hasonló nevek özöne, melyeket inkább le se írok. Mint ahogy döbbenetesen sok bestia él nálunk. Minden második teljes büszkeséggel nevezi magát annak, és mindegy hogy egy általános iskolai tanuló, vagy éppen a tanárnője. Szomorú és nevetséges egyszerre.
És micsoda fotókat raknak ki magukról, hej. Egy szál fehérneműben vagy anélkül egy kopott, gyűrött lepedőn pózolnak, egyidejűleg demonstrálva a szovjet idők szexuális életét és valósítva meg minden pedofil álmát. Mert hogy rengetegen az ilyen lányok közül még kiskorúak, bizony. A fotókról meg ordít a „nézd, már van mellem” életérzés, mintha csak nekik lenne olyanjuk. Szóval már kezdem megérteni, miért gondolják azt számos országban, hogy az orosz lányok könnyűvérűek. Lehet én is így gondolnám fentiekből ítélve. És ez már egyáltalán nem vicces. – írja a Posztinfo.hu

Fizetnek a pasik a fake facebookos barátnőért

facebook_fizetett_baratnoCsak heti ezer forintot kér, és máris rendelkezésre áll az élethű webbarátnő, aki kommentel, lájkol, hízeleg és nyálas (vagy, amilyen tetszik) üziket postol kamukedvese üzenőfalára.
Ez nem szexchat, csak egy okos kis eszköz arra az esetre, ha az illető fiatalember már sehová sem tud nyúlni a nagy forever alone-érzéstől átitatott kétségbeesésében, vagy egyszerűen csak féltékennyé akar tenni valakit – állítják azok a nők, akik ilyen szolgáltatást vállalnak.
A BBC egyik újságírója tesztelte az ajánlatot, s hamis online randizásba kezdett egy Sophia néven futó hölggyel. Néhány napon belül azonban a férfi kitálalt, s elárulta, hogy ő valójában csak információt gyűjtött egyik cikkéhez. “Sophia” sem rejtette véka alá, hogy bár a képeken ő látható, neve, és az összes adat valótlan, ezzel pedig elméletileg át is hágja a Facebook szabályzatát, de eddig még senki sem piszkálta őt ezért, és még a heti zsebpénzét is megkeresi vele.
A kamupartnerek sikerét meglovagolva elindítottak egy ingyenes, ám hasonló elven működő weboldalt, a Cloud Girlfriendet, melynek funkciója, hogy a) te csinálsz magadnak egy kamuprofilt kamufényképpel és fiktív adatokkal b) keresel egy szimpatikus, szintén kamufotóval és kamuadatokkal nyomuló chatpartnert.
Mintha csak a valódi társkereső oldalak paródiája volna: itt mindenki hazudik, és elméletileg pont ez benne a jó. Tehát dióhéjban úgy jellemezhetjük a Cloud Girlfriendet, hogy a Facebook egy ismerkedésre és társkeresésre kifejlesztett alteregója, ahol nem bűn a hamis profil, és soha az életben nem derül ki, ki is vagy valójában.
Valahogy akkor is hülyén éreznénk magunkat – írja a Neon – ha tudnánk, hogy a mi tökéletes, izgalmas és jóképű partnerünk csupán álca, és elkezdenénk azon parázni, hogy épp azzal vesztegetjük az időnket, hogy valami húsz évvel idősebb perverzzel chatelgetünk.

A szexi orosz kémnő kollégáját fogták el Hágában

A német szövetségi ügyészség egy orosz kémet tartoztatott le Hágában, közölte a hétvégén a Focus német magazin. A gyanú szerint a 60 éves Raymond P. nevű diplomata 450 titkos német kormányzati dokumentumot adott el egy marburgi házaspárnak 90 ezer euróért (kb 26 millió forint). Anna Chapman – A férfi nyomára valószínűleg a tavaly októberben Marburgban letartóztatott házaspár kihallgatása után bukkantak. Az Andreas és Heidrun A. néven szereplő házaspár hamis papírokkal és hamis identitással élt Németországban. Elfogásukkor hamis osztrák útlevelet találtak náluk és azt állították, hogy Dél-Amerikából származnak. A marburgi házaspár a német ügyészség szerint az orosz titkosszolgálatnak dolgozott. A teljes cikket az eredeti oldalon itt olvashatod el.

Meztelenre vetkőztek a sportoló nők

mezelen-sportolonokHarmincegy, többnyire női élsportoló dobott le magáról minden ruhát, hogy egy magazinban megünnepeljék a tökéletes emberi testet.
Idén másodszorra adja ki az ESPN magazin A test különszámát, aminek a tartalma a nevéből is könnyen kitalálható. A különlegessége viszont abból adódik, hogy a benne szereplő neves atléták mind meztelenek, maximum egy sportszer takarja őket. A furcsa ötlet ellenére, az idei évre már sokkal több sportolót sikerült megnyerni, mint tavaly. Harmincegyen mondtak igent a vetkőzésre. Közülük is kiemelendő Diana Taurasi kosárlabdázó, akit sikerült olyan beállításban lekapni, hogy az arca több mint gyönyörűnek tűnik, – ami az életben nem mondható el róla. De szerepel még a magazinban az amerikai nő vízilabda válogatott, valamint Esther Vergeer kerekesszékes teniszbajnoknő. Reméljük előbb utóbb magyar tornászlányok is vetkőznek.
Sok olvasó azonban nem örül neki, hogy ilyen szokatlan formában láthatja kedvenc sportolóit. Mivel szerintük a sportot nem szabad leminősíteni olyan szintre, mint egy egyszerű meztelenkedés. Pedig a magazinnak pont az volt a célja, hogy az emberfeletti teljesítményre képes atléták testét ünnepelje a kiadványával.
További bejegyzések a témában: Kovács Kitti a testéből akar pénzt csinálni – Szájába vitte a gecit Angela Ermakova a spermabankba – Sarah Meier sportolónő – Bátki Bernadett krétán meztelenkedett – Fitness sztár és testépítő Jennifer Abrams – Csisztu Zsuzsa erotika ma és régen

Lusta faszok és döbbent picsák az Éden Hotelben

Horváth Évát nézve a ruhatervezőinek mára csak nagyon korlátozott mennyiségű anyag juthatott, a türkiz vagy kék vagy zöld miniruha a pinát éppen takarja és mellben is csak annyira van a helyén, nehogy megidézze Janet Jackson szellemét. A bal csöcs mellesleg határozottan nagyobbnak tűnik. Ma valakit kihajítanak a hotelből, mint macskát szarni és este kinyílik Pandora szelencéje, “ami tovább növeli az amúgy is pattanásig feszült helyzetet”, ezt nem én találtam ki, esküszöm.

Na, reggel, mi más, Péter zacsit, Máté lustán balra igazított farkat villant, kicsivel több infó, mint amire szükségünk volt, de mindegy… A cikk folytatása a Tagi oldalon itt

Nőnapra

Az igazi Nőt a férfi engedi élni. Mert a Nő ugyanúgy ember. És Társ. A férfi társa. Mindenben. Mindent megtehet érte: moshat, főzhet, takaríthat – de nem azért, mert ez a dolga. Hanem szeretetből. Szeretetből, amit a férfi észrevesz, és viszonoz. Talán mos, főz, takarít – vele együtt. Vagy csak egyszerűen nem vár el mindent tőle. Nem teszi szóvá, ha nincs kész időre az ebéd, vagy kicsit gyűrött az ing. Mert nem ez legfontosabb számára. Nem az ebéd, nem a tárgyak, nem a külsőség. Hanem a Társ. A Nő. Az igazi.
Csitáry-Hock Tamás

Baukó Éva kezd kinézni valahogy

Baukó Éva, VV Éva hat kilóval lett könnyebb, mióta kijött a villából. A boglyas hajú szőkeség nem tagadja, hogy karcsúságát intenzív szexuális életének köszönheti.
Ha rendszeres testmozgásról van szó, Éva nem rest, hiszen világéletében szerette az aktív életet. A jelenlegi testalkata is erről árulkodik. Igaz, nem volt ez mindig így. A több hónapos villalét alatt komoly súlyfelesleggel küzdött, és a kilókkal vívott harcát jó barátja, Alekosz sem könnyítette meg, aki nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy beszóljon az egyre kerekedő lánynak. Éva a kiesése után ismét a régi pörgős tempóját vette fel, fellépésről fellépésre szalad, ügyintéz, megállás nélkül pörög. Hogy formában tartsa magát, nemcsak az egészséges étrend, de a rendszeres sport is segíti. A sportot azonban nem a konditeremben űzi.
– Én tipikusan valóságshow-hízó vagyok – meséli Éva. – A Bárban is és a ValóVilágban is hízni kezdtem, pedig normális esetben nem vagyok hajlamos erre. Talán a bezártság, az unalom, a mozgás hiánya és a gyakori rossz közérzet az, ami a hűtőszekrényhez űzött, nem tudom. Az eredménye azonban meglett, a villában összesen öt kilót szedtem fel, ami a tévéképernyőn legalább tíznek nézett ki. Mert a tévé bizony tényleg kövérít – magyarázza.
– A kijövetelem után egyik napról a másikra rögtön felvettem a régi tempót. A sok fellépés és a sokszor elfelejtett étkezés meghozta a hatását, elkezdtek olvadni rólam a kilók. Mivel fontosnak tartom az egészségemet, ezért tudatosan figyelem a szervezetemet. Átálltam az egészséges, kalóriaszegény étkezésre, és sokat mozgok. Egyrészt a fellépéseken, másrészt otthon, Ádámmal – mondja huncutul. – Van mit behoznunk, fél évet kihagytunk. Az időnk nagy részét ezért kettesben töltjük, ami nemcsak a lelkemre, de a jelek szerint a testsúlyomra is jó hatással van. Forrás: Borsonline.hu, Földvári Zsófi

Moziszex: Hyun Jin Park – Natali (2010)

Tömény erotika, ennyit mindenképp el kell mondanom. A koreaiak ebben nagyon jók, ezt már korábban is láthattátok, a szerelemről szóló meséik pedig különösen érdekesek számunkra, akik más kulturális közegből érkezük. A részletből nem derül ki, de ha megszerzitek a filmet, akkor 3D-ben is élvezhetitek, hiszen ez volt az első ilyen dél-koreai mozi.
Szerelmi háromszög, művészek és talán már túl sok erotika. Persze ezt csak én gondolom, hiszen valakinek éppen így jön át a történet, amely igazán ázsiai jellegzetességeket kap a rendező kezei között. Lehetne jobb, de így is esztétikus és valóban erotikus filmről beszélhetünk, amelyben Park Hyun-Jin gyönyörű és hiteles.

Pedofilbotrányba fullad a Vatikán – Dublin érseke kiakadt

Az ír kormány szokatlanul éles bírálata után Dublin érseke is kritikával illette a Szentszék hozzáállását a katolikus tisztségviselők által elkövetett megrontási esetekhez.
Diarmuid Martin érsek csütörtökön az RTE televízióban “bosszúságának, szégyenkezésének és rémületének” adott hangot amiatt, hogy az egyházon belül léteznek olyan csoportok, amelyek szembeszegülnek a gyermekek védelmét célzó intézkedésekkel.
“Roppant csalódott és ideges vagyok. Mit tegyünk, ha kidolgoztunk ugyan egy rendszert, ám egyesek figyelmen kívül hagyják azt? Mit tegyünk olyan csoportokkal szemben, amelyek akár a Vatikánban, akár Írországban megpróbálják megtorpedózni azt, amit teszünk, vagy egyszerűen nem hajlandók megérteni azt, ami történt?” – fogalmazott a főpap. Írország lakosságának 95 százaléka katolikus.
Szerdán az ír parlamentben a kormány és az ellenzék egyöntetűen támogatta azt az indítványt, amely azzal vádolja a Vatikánt, hogy “szabotálta” az ír püspökök 1996-as döntését. Ez utóbbi alapján lehetővé vált a rendőrség értesítése olyan esetekről, amelyekben fölmerült kiskorúak megrontásának a gyanúja. A Szentszék illetékesei azonban arra bátorítottak ír papokat, hogy ne hozzák a rendőrség tudomására társaik pedofilgyanús ügyeit, és így csúfot űzzenek Írország törvényeiből – hangzott a parlamentben jóváhagyott határozat. A szöveg megfigyelők szerint példátlanul kemény bírálatot jelent a Vatikán címére. Egyúttal pedig fordulópont az ír állam és a katolikus egyház viszonyában.
Első ízben történt meg ugyanis az, hogy a parlament nem helyi egyházi vezetőket, hanem egyenesen a Vatikánt tette felelőssé az utóbbi 17 év papokat érintő pedofil botrányaiért. A törvényhozás tagjai előtt mondott szerdai beszédében Enda Kenny miniszterelnök rámutatott: a megrontási és szexuális visszaélési eseteket feltáró – a kormány megbízásából készült – jelentés rávilágított arra a “hibás, elrugaszkodott, elitista és narcisztikus felfogásra, amely ma is jellemzi a Vatikán magatartását”.
Ennek velejárója, hogy bagatellizálja gyermekek megerőszakolását, miközben magasztalja az egyházi intézmények elsőbbségét, azok hatalmát és hírnevét.
“Csakhogy ez itt nem Róma, hanem az Ír Köztársaság, amelynek hatályos törvényei vannak” – hangoztatta a kormányfő.

Gaspar Noé filmjében kegyetlenül megdugatta Maria Beluccit

Az argentin származású, Franciaországban élő Gaspar Noé első filmje egy vérfertőző hentesről szólt, a másodikban tíz percen keresztül erőszakolták meg a szépséges Monica Belluccit, a legutóbbi pedig egy két és fél órás vizuális trip, amiben egy lelőtt drogdíler szelleme kering Tokió felett. Az Enter the Void magyar premierje alkalmából Budapestre látogató rendezőről kiderült, hogy brutális filmjei ellenére kedves és nyílt ember, aki szívesen beszélt nekünk arról, hogy szerinte mikor megengedhető a vérfertőzés, hogy mit tett hozzá a filmjéhez, hogy színésznője meg akarta mutatni a mellét, és hogy melyek azok a városok, amelyek felizgatják szexuálisan.

– Az Enter the Void a haláltól való félelmedről is szól?
– Húszéves koromban jobban féltem a haláltól, mint ma. Talán mert öregebb vagyok, és már elértem bizonyos dolgokat, megcsináltam pár filmet. Ha itt kéne hagynom ezt a világot, maradna valami nyom a rövid itt-tartózkodásom után. Ateista neveltetést kaptam, de fiatalkoromban rá voltam kattanva a halál utáni életről szóló könyvekre, a Tibeti halottaskönyvre, meg az olyan történetekre, amelyeket kómába esett emberek meséltek utólag, és úgy gondoltam, klassz lenne filmet csinálni ezekből a sztorikból, amelyekben egyébként nem hittem. Különböző pszichedelikus filmek is hatottak rám, no meg az, hogy akkoriban kísérleteztem a pszichedelikus gombával is. Szóval a film alapötlete akkor született meg, amikor a húszas éveim elején jártam, aztán majdnem húsz évig kattogtam rajta, mire sikerült megcsinálni. Ezért nem is csodálkozom, hogy a fiataloknak jobban tetszik, mint a felnőtteknek, hiszen olyan dolgok vannak benne, amiket ők szeretnek: drogozás, táncolás, dugás.

– Miért tartott ilyen hosszú ideig, hogy összehozd a filmet?
– Először is meg kellett írnom. Aztán, mivel ez egy nagy, kísérleti jellegű film, hogy egyáltalán lehetőségem legyen megcsinálni, előtte kellett csinálnom pár másik filmet, amikre felfigyeltek az emberek. Csoda, hogy végül összejött. Igaz, már az is csoda volt, hogy a Visszafordíthatatlan-t megcsinálhattam. Van, amikor baromi sokáig kell várnod, hogy megcsinálhasd a filmet, amiről álmodsz, és én menet közben nem vállaltam el más felkérést, mert nem akartam azzal félremenni, hogy elkezdek mondjuk bankrablós filmeket vagy komédiákat csinálni.
– De meglett volna rá a lehetőséged?
– Ja, rengeteg felkérésem volt, francia és amerikai is. De tudtam, hogy valaki más úgyis megcsinálja majd azokat jobban. Engem nem mozgat a karrierépítés. Konkrét projektek, konkrét szerelmek izgatnak. Az ember tudja, hogy melyek azok a filmek, amiket meg akar venni otthonra DVD-n, hogy újra és újra megnézze őket. Én is tudom, hogy melyek azok a filmtervek, amelyekkel el akarok tölteni három-négy-öt évet. Most egy ideje már egy erotikus film gondolata foglalkoztat. Egy komoly, szentimentális, erotikus film lenne, remélem, legközelebb azt tudom megcsinálni. Vannak olyan rendezők, akik egyik projektből máris beugranak a másikba, de én nem ilyen arc vagyok. Az Enter the Void után nagyjából most jutottam el arra a pontra, hogy már bele tudnék kezdeni a szentimentális, erotikus filmbe.
– Mivel töltöd az idődet két film közt?
– Bulizok, filmfesztiválokra járok, emberekkel találkozom, élvezem az élet egyszerű dolgait. Igaz, az egyszerű dolgok néha nagyon komplikáltakká is tudnak válni, és olyankor meg jó beletemetkezni a munkába.
– Mi tud komplikálttá válni?
– A normális élet komplikált. Amikor hosszú időre beleásod magad egy filmbe, és aztán kész van, rájössz, hogy például milyen rég nem láttad a szüleidet. Mert miközben a filmen dolgozol, kizársz mindent, ami a filmen kívüli valóság.
– Mesélj egy kicsit az említett erotikus filmről!
– Majd aznap leszek hajlandó beszélni róla, amikor elkezdem forgatni. Egyébként egy horrorfilmet is felajánlottak most nekem. De addig nem kezdek új filmbe, amíg úgy nem érzem, hogy igazán élvezném a munkát.
– A szexet legtöbbször brutálisnak, állatinak ábrázolod a filmjeidben, de nem mindig: a Visszafordíthatatlan-ban Monica Bellucci és Vincent Cassel szerelmi jelenete az egyik legromantikusabb, amit valaha láttam.
– A Visszafordíthatatlan-ban szerettem volna megmutatni a szex lehetséges legszörnyűbb változatát, amikor a hatalom eszközévé válik, és az örömteli, tiszta szexet is. De Vincent és Monica nem vállalta a szexjelenetet (azért a jelenet így is elég explicit – a szerk.), amit meg is értek. Ha az ember annyira híres, mint ők, eleve ki van téve a zaklatóknak. Vincent azt mondta, hogy nem akarja közszemlére tenni a Monicával megélt intimitást, és ezt elfogadtam. Az Enter the Void végén is van egy szerelmi jelenet, de a következő filmemben tényleg örömteli, pozitív dolognak akarom ábrázolni a szexet.
– A legtöbb esetben mégis érzelmek nélküli vagy erőszakos a filmjeidben a szex. Szerinted ez hozzátartozik a szex lényegéhez?
– [Hallgat.] Hm… Bocs, elméláztam a saját magánéletemen, és beugrott pár kép. Na, visszatérek. Azt hiszem, egy szerelmi viszonyban van, amikor fura a szex, van, amikor állatias dolgokat játszik el az ember, van, amikor gyerekes dolgokat. A szerelem és a szex is játék. Ahogy mondani szokás, minden normális, ami egy férfi és egy nő közt történik, amíg mindketten akarják. Bár lehet, hogy kicsit homofób dolog ezt mondani, nyilván nem csak férfira és nőre igaz.
– Mintha kicsit rá lennél kattanva a vérfertőzésre.
– Mint a legtöbb ember. Ezért nincsenek gyerekeim. Na, ez durva vicc volt! De komolyan: fiú- és lánytestvér közt nem tiltja a törvény a vérfertőzést, csak tabu. Nem tudom, miért nem beszélnek erről többet az emberek, nekem van több barátom is, akik az unokatestvérükkel vagy a testvérükkel fedezték fel a szexet. Minden családban van szexuális feszültség. Persze teljesen más, ha két hasonló korú emberről beszélünk, mintha az apáról és a lányáról vagy az anyáról és a fiáról – az a gyerekbántalmazás körébe tartozik. Ha viszont a felnőtt fiú vagy a lány dönt a dologról, az megint más. Anais Nin például húszéves korában döntött úgy, hogy lefekszik az apjával. Az Enter the Void forgatókönyvében egyébként eredetileg nem volt utalás vérfertőzésre, ezt a vonalat főleg Paz (Paz de la Huerta, a film női főszereplője – a szerk.) hozta be, én csak annyit mondtam, hogy a fiú megszagolhatná a nővére fehérneműjét. Paz, az exhibicionista, meg akarta mutatni a mellét, és tény, hogy ha a csinos nővéred megmutatja neked a mellét, akkor könnyen vérfertőző gondolataid támadhatnak.
– Az Enter the Void-ot szerinted valamilyen drog hatása alatt kell megnézni?
– Nem is tudom, én sosem láttam bedrogozva. Már rég nem füvezek, és szerintem a kokain sem passzol a mozizáshoz. Azt el tudom képzelni, hogy vannak, akik LSD vagy gomba hatása alatt látták, de nem hiszem, hogy szükség van ezekre. A 70-es években elég elterjedt volt, hogy LSD hatása alatt mentek moziba az emberek, mondjuk a 2001: Űrodüsszeiá-t vagy a Szelíd motorosok-at megnézni, de én tinédzserkorom óta nem tépek be mozizáshoz. Tizenhat éves koromban sokszor füveztem mozizás előtt, aztán egy kukkot sem értettem a cselekményből.
– Amikor az Enter the Void-ot csináltad, eszedbe jutott, hogy ki lesz a közönsége?
– Rendezőként olyan filmet akarok csinálni, ami nekem tetszik, meg a barátaimnak, akiknek persze hozzám hasonló ízlésük van. Amikor elképzelek egy közönséget, olyan fickók ülnek benne, mint Gaspar Noé és a barátai. Vagy esetleg olyanok, mint a szüleim. De nem képzelek oda egy adóellenőrt vagy bankárt vagy politikust vagy egy olyan rendezőt, akinek nem szeretem a filmjeit. Mint a legtöbben, én is azt gondolom magamról, hogy én vagyok a legnormálisabb ember a világon, még akkor is, ha különbözöm a legtöbb embertől. És egy olyan közönségre vágyom, amiben normális emberek ülnek. Ha valaki kiakad a filmemen, akkor nem normális.
– Említetted a szüleidet; ők mit szóltak az Enter the Void-hoz?
– Anyám Alzheimer-kóros, neki nem tetszett a hét abortuszjelenet a filmben (a filmben egy abortuszjelenet van – a szerk.). Apám viszont nagyon szerette. Ő festő volt, és a filmben láthatók is a festményei. Apám hiperkúl arc, és nagy filmrajongó. Anyám is nagy filmrajongó volt.
– Paz de la Huerta mintha mindig magát játszaná. Ez tényleg így van?
– Igen, abszolút. Olyan színész, mint Humphrey Bogart, aki mindig saját magát adta, vagy Vincent Gallo, aki mindig saját magát adja. Szuper, bolond csaj. Szuper, mert bolond. Az Államokban egy csomó színésznőt megnéztem a szerepre, de egyikük se lett volna hajlandó megcsinálni azt, amit ő megcsinált. Valami hipnotikus erő van benne. Tudtam, hogy nem könnyű természet, de azt is, hogy jobban fogom élvezni vele a munkát, mint bárki mással, mert kiszámíthatatlan és exhibicionista. Rengeteg figyelemre van szüksége, ami elég fárasztó tud lenni, ugyanakkor borzasztó profi, és teljesen átadja magát a filmnek és a figurájának. Végül egyáltalán nem volt nehéz kijönni vele, és tényleg olyan dolgokat nyújtott, amire senki más nem lett volna képes. Például abban a jelenetben, amikor Marióval kiabál, egyáltalán nem én rendeztem őt, ő rendezte saját magát.
– Ez mindig jellemző a munkamódszeredre?
– Vannak színészek, akik pont ezt szeretik bennem, és vannak, akik pont ezt utálják, hogy nem igazán instruálom őket. Megmondom, hogy mit csináljanak, de nekik maguknak kell megtalálniuk az odavezető utat. Csak akkor szólók, ha valami nem tetszik, amúgy hagyom őket, hadd alakítsák a saját figurájukat szabadon. Az biztos, hogy Pazt nem én kergettem olyan lelkiállapotba, hogy sikítozzon, ő maga spanolta fel saját magát.
– Előfordult valaha, hogy valamit megbeszéltél egy színésszel, aztán mégsem akarta megcsinálni?
– A Carne című rövidfilmemben volt egy színész, akit arcon szúrtak volna a filmben, és el is kezdtük forgatni a jelenetet, de aztán aggályai támadtak, hogy rasszista kicsengése lesz a filmnek, mert arab volt. A jelenet közepén azt mondta, hogy kiugrik egy kávéért, de ott hagyta a jelmezét, és soha többet nem jött vissza. Úgyhogy ki kellett találnom, hogyan vegyem fel a jelenetet úgy, hogy nem látszik az arca. Később ilyen volt az a helyzet Vincent-nal és Monicával, amit már említettem, de ők amúgy rengeteget adtak magukból a filmbe. Ki kell aknázni, amit a színészeid adni tudnak, és nem szabad őket rákényszeríteni olyasmire, amit nem akarnak megcsinálni, mert az úgyse lesz jó.
– A film jelentős része felülről fényképezett jelenetekből áll. Ezeket technikailag hogyan oldottátok meg?
– A főszereplő fiú szemszögéből felvett jeleneteket és a visszaemlékezéseket mind igazi helyszíneken forgattuk, aztán ezeknek a pontos, de tető nélküli mását megépítettük egy tokiói stúdióban, ahol daruval meg tudtuk csinálni a légi felvételeket, amelyekkel a szellem szemszögét ábrázoltuk. Ezeknél a jeleneteknél végig én kezeltem a kamerát. Paz panaszkodott is, hogy ahelyett, hogy őt rendezném, a daruval meg a kamerával szórakozom. Sokkal jobban izgatott, hogy hogyan néz ki a jelenet, mint az, hogy lent dirigáljak.
– És amikor az utcákat, házakat mutatjátok felülről?
– Az úgy készült, hogy helikopterről fotókat csináltunk, és aztán a képeket újrarajzoltuk számítógéppel, hozzáadtunk autókat, járókelőket. És az utómunka alatt átalakítottuk olyanná, mintha nem igazi házak és utcák, hanem modellek lennének. Rengeteg munka volt, egy csomó ember dolgozott rajta egy éven keresztül.
– Miért választottad Tokiót a film helyszínéül, éltél ott?
– Nem, de sok időt töltöttem ott, amikor előkészítettem a filmet. Az tetszik a városban, hogy olyan, mint egy óriási flippergép. És imádom a japán filmeket, az éjszakai bárokat, és rá vagyok kattanva a japán lányokra. Korábban, ha választhattam volna bármilyen helyet nyaralásra, biztos, hogy Tokiót választottam volna, ezért remek volt ott forgatni, eltölteni egy csomó időt, és kombinálni a vakációt a munkával. De ennyi elég is volt Tokióból, már nem vagyok rákattanva Japánra. A következő filmemet talán az Egyesült Államokban forgatom, de lehet, hogy az túl nehézkes lenne a szakszervezetek miatt. Párizsban is szívesen forgatnék megint.
– Ha az USA-ban forgatnál, akkor hol? Valamelyik nagyvárosban?
– Nem is tudom. Szeretem New Yorkot, de elég burzsoá hely lett, úgyhogy nem izgat fel szexuálisan. Tokió szexuálisan és intellektuálisan is felizgatott.
– Most melyik hely izgat fel?
– Nemrég forgattam egy rövidfilmet Kubában, azt hittem, hogy fel fog izgatni, de nem várt nehézségek merültek fel. Hozzászoktam ahhoz, ahogy a japánok dolgoznak, ők tényleg munkamániásak, heti hat napot, napi tizennégy órát dolgoztak a forgatáson. Perfekcionisták, és én is az vagyok. Szóval bárhol is forgatok legközelebb, ez hiányozni fog.
– Amikor Cannes-ban Nicolas Winding Refn átvette a rendezői díjat a Drive-ért, azt mondta, te tanítottad meg rá, hogyan kell szétverni egy fejet.
– Szerintem ezt csak privát poénnak szánta, nem dolgoztunk együtt. De tényleg felhívott egyszer, amikor a Drive-ot forgatta, és rákérdezett, hogy a Visszafordíthatatlan-ban hogyan oldottuk meg a fej szétverését, mert az ő filmjében is volt egy hasonló jelenet. Cannes-ban egyik nap együtt iszogattunk, talán ezért ugrott be neki a köszönőbeszéde közben, hogy vicces lenne, ha megemlítene. Egyébként lehet, hogy az volt a célja a Drive-val, hogy túltegyen a Visszafordíthatatlan-on erőszakosságban. Azzal az egy fejszétrúgós jelenettel önmagában talán nem sikerült neki, de rengeteg véres jelenet van a filmjében, imádtam! A végére totál szadistába megy át, egyik gyilkosság jön a másik után. A kedvencem a karfelvágós jelenet.
– Nemrég elterjedt, hogy talán te rendezed a Theresa Duncan és Jeremy Blake öngyilkosságáról szóló The Golden Suicides-t. Ez igaz?
– Nagyon izgalmas projekt, de hollywoodi film lenne, és ha elvállalom, rengeteg időt kell az Államokban töltenem. Most arra várok, hogy összeáll-e a szentimentális, erotikus film finanszírozása, mert ha igen, akkor azt akarom megcsinálni előbb, mert az egy könnyebb, gyorsabb munka lenne. Csak utána vállalnám be a másikat, amihez teljesen át kéne szerveznem az életemet. Nem szeretek hosszabb időt más országban tölteni, mindig honvágyam van. Ez biztos onnan ered, hogy a szüleimmel állandóan költöztünk, amikor gyerek voltam. Szerettem Japánban forgatni, de az életem egyik legtraumatikusabb pillanata volt, amikor ott kellett hagynom Franciaországot három hónapra, úgy éreztem, mintha le kéne vágnom a két karomat. Ha csak egy napra kell elutaznom, akkor sem bírok aludni a megelőző éjjel.
– Sokan rühellik a filmjeidet. Kaptál valaha olyan negatív kritikát, ami hasznos volt számodra?
– Egyre emlékszem, amit egy montreali leszbikus írt a Visszafordíthatatlan-ról. Azt írta, hogy a legszánalmasabb dolog a filmmel kapcsolatban, hogy az elveszített paradicsomot úgy ábrázolom, mint egy burzsoá nőt és pasit, akik egy szuper, a szüleik pénzén vett lakásban élnek, és éppen gyereket várnak, és ez mennyire begyöpösödött, heteroszexuális elképzelés a boldogságról. És ebben igaza is volt. Persze lehet, hogy pont ezért éreztem szükségét, hogy a filmben összetörjem ezt a boldogságot. A Senses of Cinemában meg azt írta valaki, hogy úgy építem fel a filmjeimet, mintha hullámvasutak lennének, amiben a nézőt hol megijesztem, hol megríkatom, de nyilvánvaló, hogy a háttérben valami vicces és szórakoztató dolog húzódik meg.
– Ezt erős kritikának tartod?
– Nem, szerintem se csináltam eddig még semmi komolyat.
– Mi számítana komolynak?
– Az algíri csata például egy komoly film, vagy Pasolini Saló-ja, vagy a 2001: Űrodüsszeia. Én semmi ilyesmit nem csináltam.
– De ambicionálod?
– Talán, majd egyszer. Azt mondják, fiatalság, bolondság. Igaz, én már negyvenhét éves vagyok, de ha választanom kell, hogy elvonulok vidékre, és beletemetkezem egy olyan forgatókönyv írásába, ami szuper jót tenne a karrieremnek, vagy maradok a városban és partyzok a barátaimmal, akkor az utóbbit választom. Forrás: Origo.hu/filmklub