Titkok: Szüleink házában zavartalanul folytatódott a bizalmas viszony Laura húgom és köztem. Ha a pamlagon hevertünk tévézés közben, és kezem a fenekéhez tévedt, jobbára kigombolta nadrágját, hogy széttárt lábai között könnyebben hozzá férjek kincséhez. Viszont ő sem tétlenkedett a hajnali órákban, s nem egyszer ébredtem álló farkammal a nedves szájában, mintha szárazra akarná szívni, hogy aztán hozzám bújva és megcsókolva azt mondja ártatlanul, „Egy kis E vitaminnal akartam kezdeni a napot.” Változatlanul oda voltam tökéletes fenekéért, és nem mulasztottam el az alkalmat, mikor kicsiny köntösében pár centire állva tőlem magyarázott valamit, hogy ujjaimmal felfedezzem kívánatos hátsóját. Közös világunk hétpecsétes titkai voltak ezek.
Volt valami azonban, amiről Laura sem tudott. Szintem tanulmányi követelményeinek megfelelően felvettem egy modern költészettel foglalkozó specit, és vállaltam az ezzel járó kiscsoportos foglalkozásokat. Ezek egyikén, az ülésrendnek köszönhetően megismerkedtem Chrissyvel. Ő pont az ellentéte volt a húgomnak (vajon miért hasonlítom hozzá minduntalan a csajokat?). Fénylő, gondosan ápolt sötét hajához, olajos barna bőr, és érzékien lassú mozgás társult. Külföldi volt, brazil papája fizette a tanulás, bentlakás költségét. Nagyon magabiztos lénye valamiért azonnal megragadott. Óra után együtt kávéztunk, majd nemsokára óra előtt is, lassanként az ebédet is együtt költöttük el; közös séták következtek a parkban, és azon kaptuk magunkat, hogy már ürügyek sem kellettek a napi együttléteinkhez. Mégis óvakodtam attól (ki tudja miért?), hogy randit kérjek tőle.
Pedig Chrissy nyíltan hozzám simult a séták során, és fejét sokszor pihentette a vállamon, ha egy padon üldögéltünk. Angolja nem volt a legtökéletesebb, de nagyon közel kerültünk egymáshoz; kedveltem nyugodt és érzéki természetét. Néha, mikor egyedül találtuk magunkat, még bizalmasabban viselkedtünk egymással. Puha, bársonyos ajkaival hihetetlenül csókolt, olyankor mintha csak mi ketten lettünk volna a világegyetemben. Már úgyis eléggé fel voltam húzva, köszönhetően Laurával folytatott szexjátékainknak, melyekben soha nem jutottunk el a végkifejletig, bár azon kívül annyi minden történt már köztünk… Így vagy úgy, de valódi szexben már egy éve nem volt részem – és hirtelen itt termett nekem Chrissy, aki borzongató dolgokat susogott a fülembe egy elhagyott sarkon, megállás nélkül dorombolt az ölemben a padon, és közben engedte, hogy blúza alá csúsztassam a kezem, ha csókolóztunk.
A randizás kérdése úgy oldódott meg, hogy egy nap mikor Chrissy az órára megérkezvén lehuppant mellém, hozzám hajolva így szólt, „Foglaltam egy asztalt az étterem, közel a szállásomhoz, amit már ismerek. Annyira klassz volna. Szerinted? Azt követő táncolhatunk.”
Pislogva nyögtem ki, „Jól hangzik.”
Az este jobban telt, mint gondoltam. Megállás nélkül dumcsiztunk, bort szopogatva, táncoltunk egy jót, majd a lakásába invitált. Egy egész üveg itóka volt már bennünk – ehhez sem szoktam hozzá a Laurával történt együttléteink során. Vele egy csepp pia nélkül is őrültek tudtunk lenni. Így hát nem telt bele sok, éreztem, hogy jócskán fejembe szállt az alkohol. „Becsiccsentettem.” mondtam neki útban hozzá, mikor hozzám simult. „Majd otthon lecsüccsenhetsz, addig bírd ki,” súgta a fülembe.
Húú, vele töltöm az éjszakát! Hagytam egy üzenetet Laurának, „Helló Laura, a barátaimmal vagyok. Valószínűleg elég későn érek haza.” Ennyi volt mindössze, és leraktam a telefont.
Levetkőztettem Chrissyt a gyönyörű bársony kerevetén, ami szinte egyetlen bútordarabja volt a kis lakásnak. Csókokkal és simogatásokkal halmoztuk el egymást, miközben a ruhadarabokat imádkoztam le róla. Minden mozdulatom gyengéd volt, és türelmes. Pedig mit nem adtam volna egy gyors dugásért!
Minden olyan más volt most, mint… ‘otthon’, semmi remegés és titkos félelem, nincs dobogó szív, és rejtett szenvedély. Chrissy dús volt, és sötétlő, mindenütt. A telt, hívogató ajka, gazdagon hullámzó haja az arcom körül, bőr a bőrön, pucéran feküdtünk egymáson. A melle telt volt; csupasz húst és kecses formákat tapintott a kezem. Fölém helyezkedett, a farkam a combjai közé szorult. Majd meggondolta magát; felemelkedett, és a hátára gurult. Végigfuttattam a kezem a hasán, megállapodtam a bozontján, a kerek csípőjét nézve. A barna pihék ösvénye egészen a köldökéig húzódott. Térdeit kissé felhúzva figyelte ténykedésem, mikor megálltam a puncijánál.
„Folytasd csak. Nem fog bántani,” szólalt meg.
Lecsúsztattam nyitott tenyerem a nedvesedő, forró nyílásra. Beléhatoltam az ujjaimmal, kitártam őt. „Én kis virágom,” suttogtam. Virágnak gondoltam, míg – jutott eszembe – Lauráét mindig érett gyümölcsnek láttam.
„Flor.” mondta.
„Hogy?” néztem a szemébe.
„Flor – virág. Ez portugálul van. És ez itt a bichano,” mondta, és kezem a tárt szemérméhez nyomta.
„Bichano.” ismételtem.
„Punci.”
Ráhengeredtem, kinyújtva lábaim az övéi között. Vég nélkül csókoltunk egymást újra. Kezembe fogtam a mellét, „és ez?” kérdeztem.
„Teta,” suttogta elégedett mosollyal. Azonnal akartam őt.
„Hogy mondod azt, hogy dugni?”
„Foda.”
Széjjelebb nyitotta combjait, farkam a bichano-hoz igazítottam, lenéztünk. Kezemmel szorongatva kérdeztem, „és ez, ez micsoda?” néztem újra rá.
„Ez a péniszed.”
„Univerzális szó,” nevettem fel.
Lágyan toltam beljebb, a mennyei alagútba, éreztem, ahogy engedelmesen fogad be a teste. Mélyebbre hatoltam belé, felemelkedve és ráhajolva ismét, a csípőjéhez simulva. Nunáját hozzám préselve körözött alattam, hogy éreztem csiklóját az ágyékomhoz dörgölőzni. Rám emelte elhomályosult szemeit. Gyengéden szopni kezdtem felmeredő mellbimbóját.
„Boca,” mondta, majd, „szopjál keményebben, szeretem ezt az érzést.”
„Kis virágom, most jól kitömlek,” mondogattam neki. „Ó…, mennyire szeretem én is ezt az érzést.”
Annyira más volt. Az illat, a látvány, az érintés. Gondolataim mélyén újra meg újra Laura bukkant fel – vajon benne milyen érzés lehet? Minél inkább elébem tolult, úgy váltam egyre vadabbá és vadabbá.
„Kiéheztél belo menino,” dorombolta. Teljesen benne voltam, mikor rám nézett, „gyönyörű kisfiúm.”
Azt mondta ‘kisfiú,’ gondoltam. Felsóhajtottam, „Régen volt már.”
„Komolyan? Majd én felelevenítelek.”
Testünk egymásba fonódott, ajkai az enyémet keresték, sötét haja szétterült a párnáján, és csak szeretkeztünk a félhomályban egymáshoz simulva, vadul csókolva egymást. Éreztem, hogy nemsokára elélvezek, és mintha ő is…, csípőjét felnyomta, és magához szorított.
„Élvezek,” leheltem a fülébe, mikor éreztem magam belé ürülni; arcom a nyakához szorítottam, meleg, csupasz bőre mindenütt körülölelt. Megállás nélkül dörzsölte hozzám ‘bichano’-ját, és én kemény maradtam végig, míg élvezett. Csak mozgott, és szorította karját a nyakam köré. Kitámasztottam magam fölötte. Feje ide-oda vetette „me vinda” és „ó, anyám, me vinda.” Nyüszítve remegett alattam.
Mellé zuhantam. Egymás köré fontuk karjainkat, feje a mellemen, és álomba merültünk.
Éjszaka újra felkeményedtem egyszer, és Chrissy mögé helyezkedtem, és farkam a bejárathoz illesztettem. Megemelte a fenekét, és hagyta, hogy belé csusszanjak.
„Ó,” mondta, „Rég volt már neked. Dugjál csak ‘belo’, én fáradt vagyok. Közben álmodom.”
Így hát ráérősen keféltem őt, Chrissy pedig csak feküdt mellettem a hajnali csendben, míg újra megtöltötte őt a magom.
Kissé zavarban voltam a reggel, bár ijedelemre nem volt semmi ok. Kikeltem mellőle az ágyból. Rám emelte álmos szemét, ahogy a nadrágom ráncigáltam magamra.
„Ehh, haza kell mennem. Nem mondtam meg pontosan a húgomnak, hol voltam az éjszaka. Hátha aggódik.”
Chrissy feljebb húzta magát, látnom engedte a melleit, „Azt hiszem, van róla némi fogalma. Annyira sokat beszélsz róla – Lauráról.”
„Tényleg?”
„Múlt éjszaka az étteremben. Közel álltok egymáshoz, ugye?”
„Igen,” mondtam neki, majd egy reggeli csókot nyomva a szájára, bezártam az ajtót magam mögött.
Fény derül a titkomra: Beosontam a házba, amilyen halkan csak tudtam. Magam sem értettem, miért vagyok ilyen óvatos. Laura már fent volt, és a konyhában várt rám.
„Merre jártál?” érdeklődött kíváncsian, de egyúttal feszülten várva a választ.
„Óóó, csak kimaradtam a barátaimmal.”
„Több is volt, vagy csak egy bizonyos barát?” kérdezte. „Tudom, hogy összejöttél valakivel az egyik csoportból. Hogyhogy nem említetted?”
„A megfelelő pillanatra vártam.”
„Eddig mindent elmondtunk egymásnak.”
„Tudom.”
„Dugtatok?”
Csak ültem csendben, és pislogtam rá. Fáradtnak tűnt, szőke haja csapzott volt, a feje félrehajtva. Kinyújtottam a kezem, hogy megérintsem ruhája szegélyét. Hátra lépett.
„Megdugtad őt?”
„Igen,” feleltem.
Csak nézett rám, az ajtófélfának dőlve.
„Mi van? Mérges vagy?”
Szótlan maradt. „Csak, mert…”
Megállt, mielőtt szétnyitotta a köntösét. Ó, Istenem! Az együtt kiválasztott égővörös, átlátszó kombiné volt rajta, harisnyatartóval, bugyi nélkül. Szőke muffocskája tett pontot alul a kollekcióra. A vörös fátyolszövet kiemelte halvány bőrét és szőke haját. A ruha tökéletesen simult keskeny csípőjére, tenyérbe kívánkozó mellei átütöttek a könnyű, leheletnyi anyagon. Fekete harisnyája most nem volt rajta, tartója pántjai lazán lógtak le combjai körül.
„Szerettelek volna meglepni tegnap este.”
Elengedte a köntös szélét, de nem fogta össze az övvel. Arca lefelé tekintett, majd rám emelte a szemét. Láttam szemeiben a lemondó szomorúságot. Felkeltem a székből, és elindultam felé, hogy a karjaimba zárjam.
Pupillája kitágult, és ő is felém lépett, majd megtorpanva mondta, „Hozzám ne merészelj érni! Most semmiképp. Egyébként is mennem kellene már.” Mögém mutatott, „menj vissza az asztalhoz.” Láthatta szememben a szorongást, és hogy megalázásom tovább tetézte, így szólt hozzám mikor leültem, „kezeket hátra, és szét azokkal a lábakkal.”
Hiába, felnevettem és hátrakulcsolva kezem magam elé néztem, hogy könnyet facsarjak a szemembe, majd fel, rá, hátha meghatom hűséges kutyaszemeimmel, „ezt te szoktad csinálni, nekem.”
„Talán ez a probléma.” Az asztal mellé sétált, és szétnyitotta, majd ledobta magáról a köntöst. Modellpózban állt előttem. „Fel akartam próbálni, mert NEKED vettem, és tudtam, hogy szeretni fogod rajtam. Szóval, hogy tetszik?”
„Gyönyörű vagy. Az én gyönyörű hölgyem.”
Szőke pamacsa, mellei a szemem előtt. Felnéztem rá, és kezem ölelésre lendült felé. Szigorúan állított meg, „Vissza a kezeddel! Egy moccanást se.” Megfordult, és tökéletes hátsójával ingerelt, kezét magasba emelve. Közelről láttam fenekének ívét, ahol félgömbjei elválnak egymástól, és a vágás lefut egészen a combjai között megbúvó punciajkakig. Kissé előrehajolt, megnyitva nekem lábait.
„Eszedbe nem jusson megmozdulni.”
Megmerevedtem hát, előrehajolva, és beszívva teste illatát, amint éppen a hátsóját szeretném megpuszilni. Befejeztem a mozdulatot.
Éreztem, amint a csók varázsütésére megenyhül végre, és szava már nem olyan szigorú, „Ó…, te!”
Ellépett mellőlem, felemelte a köntöst a padlóról és kisétált a szobából.
Nem is ment rosszul, formálgattam kótyagos agyamban a megállapítást.
Chrissynek is van egy titka: Másnap reggel, még mindig tele lelkiismeret furdalással, korábban ugrottam ki az ágyból. Finom kávét, pirítóst rögtönöztem, némi narancslével és persze az elmaradhatatlan reggeli újsággal kormányoztam be magam Laura szobájába. Bekészítettem neki a tálcát, és csendben bemásztam mellé az ágy közepére, ahol hason fekve szunyókált még, és cirógatni kezdtem a hátát. Nem mozdult, de egy halk sóhaj jelezte, hogy ébredezik.
Kinyitotta a szemét, és rám nézve elmosolyodott, „Nyugodj meg, minden rendben. Csak meglepett a dolog. Azt hittem, tudod, hogy BÁRMIT elmondhatsz nekem.”
Aláfúrtam a kezem, a combjai közé, mire széjjelebb tette a lábát. „Klassz csaj, Brazíliai.”
„Biztosan csinos,” mondta Laura, miközben csípőjével odaadóan követte ujjaim ritmusát.
„Gyönyörű. Még nem beszél valami jól angolul.”
„Képzelem,” nevetett, és hanyatt feküdt az ágyon, hogy a takaró lecsúszott róla – ott feküdt meztelenül, a combjai széttárva. „A szőkét, vagy a barnát szereted jobban?”
„Tudod, hogy szőkepárti vagyok.”
„Jó válasz. Jutalmat érdemel.” mondta, és punijával felém araszolt.
Megadtam magam, és lefetyelni kezdtem a szőkeség rejtekét. Az ágytámlának támaszkodva szorította magát nyelvemnek. „Úgy igyekezz, hogy elélvezzek, jössz nekem eggyel.”
„Bármit, amit csak kérsz,” mondtam neki két nyalintás között.
Lejjebb nyomta a fejem, én meg besegítettem neki az egyik ujjammal. Gyorsan dolgozott a számon, punija sikamlósan csúszott fel és alá a nyelvemen, miközben ujjam kitartóan izgatta a bársonyos alagutat, míg egyszer csak rövid nyikkanások adták tudtomra az orgazmusát. Egészen addig folyamatosan szóval tartott közben; milyen színű a szeme, tetszik-e a haja, a bőre? Hogyan csókol? Néha felemeltem a fejem egy pillanatra, hogy válaszoljak neki.
Már éreztem, hogy közel van az élvezéshez, de tovább faggatott. „Szóval lefeküdtél vele? Benne volt a farkad? Ő volt felül?”
Minden kérdésére válaszoltam.
Aztán, „Eszedbe jutottam közben egyáltalán?”
„Szinte végig rád gondoltam,” mondtam neki őszintén.
Egy gyönyörű hullám jött még utolsónak, ami meghozta neki a végső kielégülést, és mellém mászott, én meg átkaroltam őt.
Iskolába indulásig olvasgatással, egymás becézésével töltöttük el a maradék időt.
„Szeretném őt megismerni,” mondta Laura a kocsiban.
Chrissy már a helyén ült, mikor beléptem az osztályba. Megragadta a kezem, és játékosan tekergette az ujjaimat. „Csináljunk egy lyukas órát. Szökjünk meg. Haza akarlak vinni.” mondta egy szuszra.
Ránéztem. Kilopództunk a teremből. Már délután volt, mikor a szobájába értünk, és, ahogy ígérte, csak egy piros kis ruhácska volt rajta, az is a derekáig tűrve, se melltartó, se bugyi, és ó, azok az érzékeny mellbimbók! Hagyta, hogy a maradék holmit is levegyem róla, és közben ő is kihámozott a ruhámból. Pontosan tudta, mi kell neki, és azt el is vette. Annyira más volt, mint Laura.
Lefektetett az ágyra, és cserkészve közelített felém, mint egy macska, majd kezelésbe vette a farkam, és egész szépen felállította azzal a puha szájával. Fölém került telt, buja testével, hogy súlyos mellei a szemem előtt himbálóztak, majd a farkamra huppant, és érzékien masszírozta ölével, duzzadt nagyajkaival. ‘Egy nap, két menet. Ki hitte volna?’ gondoltam magamban. Még mindig érzékeny voltam egy picit, ahogy a farkam tövét gyúrta, és ezt meg is mondtam neki.
„Érzékeny? Az lehetsz, érzékeny a jövőben.” gügyögte.
Inkább én kerültem lovagló ülésbe, és önfeledt kefélésbe kezdtünk. Annyira természetes, szabad és öntudatlan volt… És nemsoká mindketten elélveztünk egy közös ívbe feszülve, majd vissza az ágyra, és én még mindig benne, és mindig keményen. Egy picit gyorsabban ment, mint az első, de ez csak amolyan délutáni dugás volt, bár azt is hallottam, hogy némelyek ezt kedvelik a legjobban. Együtt hevertünk a matracon, és meg-megcsókolt a telt ajkaival, a szemembe nézve, s aztán az órára is.
„Mintha valahol másutt lennél,” jegyeztem meg neki. Még mindig kora délután volt.
„Nem, dehogy, csak éppen…” szünetet tartott, ahogy karomra támaszkodva ránéztem, „nemsokára itt lesz… a vőlegényem.”
„Micsoda!? Vőlegény…” és már másztam is ki az ágyból. Voltam már jó helyen is, rossz helyen is, még valódi zűrökbe is belekeveredtem néha, de azt tényleg nem akartam, hogy valaki most verje ki a szart belőlem. Csak erre tudtam gondolni.
Chrissy folytatta, „Toddnak hívják. Nem vagy mérges, remélem,” nézett rám kétségbeesett tekintettel, miközben tökéletes mellei és kis fekete háromszöge elárvultan néztek vissza rám az ágyról, ahogy kapkodtam magamra a ruhát.
Jó kis csávába kerültem. Belebújtam a pólómba, és csak ismételgettem magamban, ‘Csak innen kikerüljek egyszer.’ „Hátborzongató,” mondtam ki hangosan is.
Ahogyan kislisszoltam, még hallottam a hangját, „Holnap látlak, ugye?”
Amikor hazaérkeztem, és elmeséltem a történetet Laurának, véget nem érő kacagásban tört ki. „Én szegény bátyóm.”
Nem tudtam elmondani neki, mennyire ki vagyok bukva. Alig ismertük meg egymást, a kapcsolatunk annyira felszínesen érintette, semmiség volt számára ez az egész. Amellett nem is szakítottunk, nem igaz? Teljesen összezavarodtam.
„Ilyen vicces helyzetben még nem voltam soha,” vallottam meg a húgomnak.
Laura hozzám simult, és puha, édes csókokkal próbált jobb kedvre hangolni. „Akarsz róla beszélni?” kérdezte.
„Itt vagy nekem te,” mondtam, átkarolva őt. Csak nézett rám, és nem szólt egy szót sem.
Most én jövök (vagy inkább Laura?)
Nagyon fáradtnak éreztem magam aznap este, kimerültem estem az ágyba úgy 9 körül. Sötét éjszaka volt, nagyon csendes. Eléggé magam alatt voltam, de a ház pihenő zajai megnyugtattak, a légkondi duruzsolása mély álomba ringatott…
„Egyre álmosabb vagy. Már lecsukódtak a szempilláid. Tíztől számolok visszafelé, és mire egyhez érek, teljesen a hatásom alá kerülsz.”
Halk, reszkető hangot hallottam magam mellett, és azonnal rájöttem, ‘Laura bejött a szobámba, és most ő akar hipnotizálni engem!’
Annyira közel hajolt hozzám, hogy ajkai súrolták az arcom. Éreztem forró leheletét a fülemen és a nyakamon.
„Két óra múlva felkelsz és a fürdőbe mész. Visszafelé azonban ‘véletlenül’ nem a saját szobádba nyitsz, hanem az enyémbe. Lefekszel az ágyba, és álomba merülsz. Megértetted?”
Vártam egy szusszanást, majd halkan válaszoltam, „Igen.”
„Mielőtt kilépsz a szobádból, levetsz magadról mindent. Nem emlékszel majd semmire, s mikor azt mondom majd, visszamész a szobádba.”
„Igen.”
Magamra hagyott.
Felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Hallottam a szívverésem. Újra hipnotizálóst játszottunk, mint régen. Egymás szobájába surrantunk, hülye dolgokat parancsolva a másikra, amikről másnap csak mi tudtunk. Hogyan várhatnék most két órát?
Persze a morfondírozás alatt is telt az idő. Nemsokára óvatosan levetettem a pizsamám, és az ágy szélére ültem a legkeményebb farokkal, amit valaha csak produkáltam. Lenéztem rá, s mintha valami idegen test lett volna. Legszívesebben kivertem volna, de most jobbat is tudtam ennél. Önuralom. Lassan járj, tovább érsz!
A két óra végül eltelt, és kiléptem a szobámból. A fürdőbe mentem, de csak hogy hallja az ajtó zaját. Semmi dolgom nem volt ott, vártam egy kicsit, és irány Laura szobája.
Mellé feküdtem és éreztem meleg testét a takarón keresztül is. Ahogy elhelyezkedtem, megéreztem kicsiny kezét a csípőmön. Felé fordultam, erre a mellemre fektette a fejét, és átkarolt karjával. Puszikkal kezdte a mellkasomon, majd egyre lejjebb, puha ajkaival cirógatva végig, a takaró fedezékében. Szájába vette a farkam, szívta és szopogatta, aztán visszafelé, a hasam, majd a vállam következett, aztán elért az arcomhoz. Kezébe fogta a fejem, és lágyan megcsókolt. Szétnyitottam a szám, és hagytam, hadd harapdáljon, hatoljon a számba a nyelvével, míg lábai szorosan fogtak, merev farkammal éreztem combját a csípőmön. Köré kulcsoltam a kezem (ő is teljesen meztelen volt), és magamhoz húztam.
Csókoltuk, faltuk egymást kiéhezve. Kezeink mindenütt bejárták a másik testtájait. Lent végigsimítottam tökéletes fenekét, és ujjammal a gyümölcsét kerestem. Egy szavunk se volt, csak a lihegésünk hallatszott a sötétben.
Rám kúszott, szétnyitotta a combjait, és húsos szilváját merev rudam fölé igazította. Nem húzta magába, csak csúszkált rajta végig a teljes hosszában, le és fel, majd vissza. Megragadta a tövénél, és megismertette vele a nedves nyílást, először csak kívül, körbe, majd éreztem, hogy a feje becsusszan, aztán egy heves csípőmozdulatomra már más is. Felemelkedve hagyta, hogy kicsússzak belőle, aztán újra éreztem a puha nyomást – puszilgatott a puncijával. Kis idő múlva aztán hangtalanul magába fogadott, rám kulcsolta magát, és én teljesen benne voltam.
Egyszerre csúszott ki a szánkon, „ó, istenem.” Lassan mozdult felfelé, hogy ezt is kiélvezhessük, majd újra vissza. Lassan, kéjesen dugtunk, az idő lelassult körülöttünk. Minden mozdulatnál hagytunk időt az idegszálainknak kitapasztalni a sosem-volt érzést. Éreztem punciszőrét a sajátomén, lábai széttárva az oldalamon. Haja arcomba lógott, amint merőn nézett rám, ajkát beharapva.
Ahogy felnyúltam, magamra húzva őt, a fülébe súgtam, „Ez alkalommal te vagy a huncutabb, kicsi lány.”
Megállt a lovaglás közben, s a gyenge fénykörben mindketten testünk találkozására néztünk. Ott ült, nedvesen csillogó punciszőrével, ölét teljesen megnyitva nekem. Rám pillantott, „egy kicsivel talán.” Aztán folytatta, „annyira jó ez, édes Jézus, annyira finom vagy.” Majd, „mit fogsz csinálni a te huncut kislányoddal?”
„El kell, hogy náspángoljalak.”
„A fenekemen?” ereszkedett rám ismét.
„Igen,” mondtam, ahogy felemeltem, majd visszahúztam újra a farkamra. Aztán fel és le, egyre keményebben, „például így. Mit szólsz?”
„Ó, nem leszek többé rossz.” mondta, és pináját keményen hozzám nyomta újra, miközben fejével a fülemhez hajolva súgta, „Ígérem.”
„Most mégis kiadós büntetést érdemeltél, mert hogy ennyire rossz vagy.”
Hátratoltam a csípőjét, amint rám húzta magát, hogy egyszerre érezhessük, mint siklik végig faszomon a megduzzadt csiklója. Lábát végignyújtotta mellettem, és így mozogtunk most, szorosan együtt, mellei köztünk, nyelveink egymással hadakozva. Hátsója alá nyúlva egyik ujjam a popsijába erőltettem, s most egy ritmusban dugtuk, az ujjam és a farkam.
„Te rossz fiú,” szólt, mikor megérzett a fenekében.
„Csak próbálom, hány nyílásodon tudok beléd hatolni.”
„Ó, sokfélén, annyiféle módon. Hatolj belém mindegyiken.” nyöszörögte.
Gyönyörű segge vad iramba kezdett, kezével megtámasztva magát rajtam, pinájával jól megdolgozta a farkam. Keményen, egyre keményebben. Zihálása felgyorsult, nyafogásából mintha ezt hallottam volna ki „Elvernél? Tőlem ilyen verést kaphatsz.”
„Igen, verést, jó keményet. Jól megrakom a pinád.”
„Jól megbaszol. Mondd ki!”
„Jól megbaszlak.”
„Basszál meg! Ééééélvezek!”
A panaszos nyögdécselés egy elnyújtott sikolyban halt el, miközben végig rajtam maradva feszült meg a teste, majd heves rángásba váltott. Rám hanyatlott, és fel újra, körmeit a bőröm szántották. Jó zajosan élvezett.
„Baszd meg,” mondta kétszer, majd megzakkant rongybabaként hullott a mellemre. Zilált haja beborított, az üzekedés meleg és nedves párája lengte be a szobát. Kezemmel letöröltem a verejtékcseppeket a homlokáról, a szája széléről. Felkínálta ajkát, és puhán megcsókoltuk egymást. A zihálásától kihűlt ajkaink egymást harapdálták.
A nyelvembe harapott, és elfintorította az arcát, „TE nem is élveztél el, ugye?”
Megcsókoltam.
„Feküdj rám. Dugjál meg. Tedd, amit mondok, még a hatásom alatt vagy,” folytatta.
„Kívánságod parancs,” nevettem fel.
„Mindig ez volt a kedvenc játékod.”
Benne maradva fogtam magamhoz, és hátára fordítottam, miközben tágra nyílt szemekkel bámult. Rajta voltam újra.
Rám mosolygott, „Ez tetszett.” Szélesre tárva a lábait súgta a fülembe, „Maradj bennem mindörökké. Élvezz belém.”
Elkezdtem mozogni benne, éreztem megfeszülő és ernyedő izmait a farkam körül. Annyira nedves volt, és annyira befogadó.
„Nagyon ízlik az én kis barackom, kaphatok belőle? Még mindig éhes vagyok.”
„Igen, te kis mohó, kaphatsz!”
Egymásra fonódtunk, egymásban voltunk teljesen. Csókjaink közben hűsítőnek éreztem a száját. Kezét a fenekemen tartva figyelte, mint dugattyúzom egyre keményebben. Megéreztem csípője ellentétes mozgását, amivel lassan az elviselhetetlenségig fokozta az izgalmunkat.
Elkerekedett, gyönyörű szemébe bámulva mondtam neki, „Most beléd élvezek.”
„Gyerünk, igen! Élvezz belém, élvezd tele a puncim. Szereted tömni a lyukacskám?”
Belém vájta a körmeit, a hátamon kezdte, és a derekamnál tartott, mikor kicsordultam. A villanást a szemem előtt láttam, de a tűz az ágyékomból indult, és hullámokban jutott el az agyamig, ami elfelejtett mindent. Ő se volt, én se voltam már – ilyen hát a kicsi halál. Vonyítva, szakaszosan ömlöttem belé, míg végül elfogyva omlottam mellé a párnára.
„Annyira jóóóó,” hallottam a saját, mélyről jövő hangom, s a száját kerestem, de csókjaimból kapott a haja is, ami mindenütt ott volt.
Verítéket, spermát, puncit és pucér bőrt tapintottak kezeink, ahogy ott hevertünk ernyedten, széthullott darabjainkkal. Ezen nevetgélve merültünk a gyorsan emelkedő álom habjaiba.
Másnap reggel: Hét óra körül eszméltem magamra, a nap éppen csak felkelt. Mintha becsapódott volna valahol egy ajtó a házban. Kezem megmozdítva puncipamacshoz értem. Szőke volt. Laura rám nyitotta álmos szemeit.
„Hé, te,” mondta.
Még egy zuttyanást hallottunk – a garázs ajtó.
Hamar éberség költözött kipattant szemeibe, és sürgetve rikkantotta, „A francba! Itthon vannak. Oké. Vissza a szobádba!”
Már a bejárati ajtó zaja hallatszott – szüleink már a házban voltak.
Felugrottam, és az ajtóhoz siettem. Úristen egy szál semmiben vagyok! A fenébe, hogy jutok át?
„A köpenyem, itt van, kapd el a köpenyt.”
Magamra kerítettem. Nem passzolt, de legalább takart valamit. Ide-oda topogtam az ágy és az ajtó között, végül döntöttem, és lenyomtam a kilincset.
„És ne feledd, nem emlékszel semmire,” nevetett a húgom.
„Ja, persze.”
Kiléptem. Egy perccel később már a lépcsőn haladtak felfelé, és megláttak, „Ó, már fent is vagy, drágám. Mi ébresztettünk?”
„Umm, éppen a fürdőben voltam, anya.”
„Ez a köntös már nem jó rád, édesem. Vennünk kell majd neked egy újat.”