Lars von Trier a Nimfomániás, helyesebben Nimf( )mániás, Nymphomaniac címmel csinált egy olyan filmet, amiben kevesebb az igazi erotika, mint egy átlagos tévéműsorban szombat este. Pedig van benne fasszopás, pinanyalás, kamaszlány ajkai közül kifolyó sperma, még a mozikban vetített cenzúrázott változatban is. A vágatlan változat majd DVD-n jön ki, meg fesztiválokon vetítik. Ez a film úgy szól a szexről, és úgy kerülgeti a pornográfia határait, hogy közben egyáltalán nem izgató, hogy szex van a moziban.

Mert igazából mindenkiről és mindenről szól: szerelem, élet, halál, vágy, büszkeség, megalázás – ilyesmik a Nimfomániás témái. A nimfománia egy kizárólag nőkre korlátozódó betegség, a mi a jelenlegi álláspont szerint nem testi, hanem pchihikai betegség. Nimfomán az a nő a ki betegesen kívánja a szexet és a faszt. A férfi megfelelője a szexmániás, mivel férfiaknál egyenlőre még nem tudtak diagnosztizálni ilyesféle betegséget. A THR oldal lehozott egy képet a Nymphomaniac színészgárdájáról. Lars von Trier filmjében Charlotte Gainsbourg lesz a nimfó nő, előtte Christian Slater térdel.
Nimfomániás 1.rész – Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelméről, és szeretőkről, de mindenekelőtt szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extrémitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek.

Nimfomániás 2. rész – Szóval Lars von Trier úgy döntött, hogy forgat egy művész-pornót. Legalábbis az előzetesből és az eddigi hírek alapján könnyen ezt feltételezhetjük. Charlotte Gainsbourg (egy interjúban elmondta, hogy el sem olvashatta a forgatókönyvet, így mondott igent) játssza a főszereplőt, Joe-t, aki szexfüggő. A nimfomániás érthetően és szinte költőien meséli el egy nő szexuális életét születésétől 50 éves koráig. A középpontban Joe áll, aki önmagát nimfomániásnak tartja. A férfi nemi szervre tényleg úgy tekint, mint egy szerszámra, egy eszközre. Vibrátor vagy férfi, számára teljesen mindegy. Joe szemében a szex egy férfival nem azért értékesebb egy átlagos délutáni masztinál, mert egy emberi lénnyel van együtt. Nem, kizárólagosan azért értékesebb, mert ő speciel erre jobban beindul, egyszerűen izgalmasabb a szervezetének, jobban zubognak a hormonok, több az endorfin. Egy hideg téli estén egy agglegény egy sikátorban talál rá az eszméletlen, csúnyán megvert Joe-re. A nőt elviszi a lakására és miközben gondosan bekötözi sebeit azon filózik, hogy mi történhetett vele. Joe pedig szépen elmeséli 8 fejezeten át tartó életét, amely tele volt férfivel és rengeteg izgalmas dolog megesett vele.
Lars von Trier szeret szemétkedni. Az Öt akadály című filmjében például azzal szívatta Jorgen Leth filmrendezőt, hogy egy indiai nyomortelep közepén el kell fogyasztania egy nagy ebédet, csodálatos falatokkal, elegáns étkészletből.

A gyanútlan nézői mint első beavatottak a következőt látták: Joe nyögései és ordítása közepette egy hosszú, éles tárggyal hatol magába. Majd ahelyett, hogy von Trier a képzeletünkre bízta volna a továbbiakat, – ugye senki nincs meglepve? – a kép röngtenfelvételre vált, amint Joe kirángatja a méhéből a magzatot, majd visszavágás után a vérben úszó képen ismét Joe-t látjuk zihálva. A Variety beszámolója alapján a film groteszk humorán addig fel-felnevető közönség elnémulva nézte végig a jelenetet – már aki, mert nem meglepő módon sokan kisétáltak a vetítésről.
Amikor egy beteg gyermekét egyedül nevelő, bevándorló nőről csinált filmet, akkor abból a világ legszomorúbb, szürreális musicaljét készítette el (Táncos a sötétben). Ahelyett, hogy ezzel a sztorival valami szocio-izével jött volna ki.

A nimfomániás film kerettörténete egy szexmániás, szexőrült nő beszélgetése egy szorongó idős férfival. Kint havaseső esik, a környék lehangoló, a kopott tapétás szobánál kevésbé erotikus helyszínt lehetetlen lenne elképzelni is. Az emberi lelket körömvágásos és horgászos példákon keresztül elemezgetik. Nem akadémikusan, de korántsem fülledten. Teát kortyolnak tejjel. Két társalgás között pedig fejezetek jönnek a nő életéből. Kezdve onnan, hogy felfedezi a punciját, addig, hogy naponta 8 férfival is lefekszik, és ezt munka mellett meg is kell szerveznie, ami egyáltalán nem könnyű feladat.
A hiperszexualitású nőnek lelkiismeretfurdalása van, a férfi pedig megértően és okoskodva vigasztalja. A két karakter éppen ellentétét képviseli a társalgásban annak, ahogyan éltek. Ez adja az alaphelyzet feszültségét. A nő megelevenedő szexfüggősége kis történeteiben pedig alapvető kérdések bújnak meg az emberi létezésről.
A szex szólhat a hatalomról? A fájdalom enyhítéséről? Hány partnertől lehet megkapni egyszerre mindent: babusgatást, vadságot és szerelmet? Hazugabb a szerelem a szexnél? (Ez úgy merül fel, hogy a szerelmes hajlamos akkor is igent vagy nemet mondani, ha pont fordítva gondolja, mert szorong a kapcsolaton. A csak szexről szóló kapcsolatban pedig az igenek és a nemek bárdolatlan kimondása a cél legfőbb eszköze.) Lehet okosan élni, mindent végiggondolva, kintről nézve magunkat? A mohóságnak határt kell szabni? Hol? Miért pont ott? Hol van a kispolgári álszemérem és kegyetlen gátlástalanság közti mezsgye?
Példatörténetekkel kérdez a film, persze ezeket nem teszik fel a szereplők, a nézőben fogalmazódhatnak meg ilyenek, legalábbis én így voltam vele. Összességében extrém, ami a hősnővel történik, de külön-külön az egyes jelenetekben ismerős helyzetekre csodálkozhat rá egy átlagos életet élő ember is. Ebben sokat segít a helyszínek és a szereplők rideg hétköznapisága. Katartikus és gépies együttlétek váltják egymást. Kegyes és kegyetlen hazugságok övezik a nagy őszinte feltárulkozást.
A filmben a nimfománia, fehérmájúság, szemániásság nem a történet lényegét jelenti. Ez csupán egy kellék ahhoz, hogy a mindenkiben meglévő vágyról legyen szó, és sűríteni lehessen egyetlen sorsba az olyan dilemmákat, amelyek egyenként mind hétköznapiak. Ám akármennyire is hétköznapiak ezek a szorongások, ha egyszer utoléri az embert, mindennél fontosabbá válnak. Megcsalás, halál, csalódás, versengés, gyönyör: mind olyan dolgok, amelyekkel mindenki szembesül, de senki sem tudja könnyedén kezelni őket, amikor éppen tombolnak.
Triernek az a zseniális húzása ebben a filmben, hogy ezekhez az ezerszer feldogozott témákhoz úgy nyúl hozzá, hogy az egyrészt extrémnek tűnjenek, és így fenntartja a kíváncsi érdeklődést; másrészt érzékeltesse az egyes helyzetek bonyolultságát is. Minden fejezet egyszerre banális és nevetséges, de egyszerre drámai is. Az érzelmi zsarolós drámázás például, vagy a csábítás: ezek kívülről nézve mind olyan bénák. Aztán amikor velünk történik meg, akkor meg semmi más nem létezik. Ezzel játszik nagyon érzékenyen ez a film.
Trier előző filmjében, a Melankóliában megcsinálta azt a trükköt, hogy kétszer is bemutatta ugyanazt az összeomlást: a személyesség szintjén és a globális apokalipszis szintjén is. A tanulság az volt, hogy személyes vívódásunkat nehezebb méltósággal kezelni, mint a világvégét. A mostani a filmjébe csak a személyes vívódás marad. Ennyivel kevesebb feloldást ad, viszont ennyivel kevésbé patetikus is.
Az egyes fejezetek – amelyek a hősnő egyes életszakaszait mutatják be aktuális szexuális életén keresztül – az adott életkori sajátosságokról szólnak, és nem egy speciális, „nimfomániás” nő életéről. A hősnő kórosnak tűnő szexéhsége álca, ezen keresztül firtatja a film, hogy a lábaink közötti gerjedelem mikor és hogyan őrjíti meg az embert. A kiindulópont meglehetősen freudista: a szex határozza meg a tudatot. Ezt boncolgatja a végletes történetekkel.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy tele van remek kikacsintásokkal a film. Vannak egyértelmű utalások Trier nagyszerű filmsorozatára (Birodalom) és más korábbi műveire is. És van egy pillanat, amikor kimondja: ha nem hiszed, hogy ez igaz, akkor nem kell tovább nézni. Elegánsan rágja a néző szájába, hogy a sűrítés a befogadást segítő eszköz, és nem megy az igazság kárára.

Kár, hogy a film két részben kerül a mozikba. Pont a legizgalmasabb résznél van vége. További szereplők: Stellan Skarsgĺrd, Stacy Martin, Shia LaBeouf, Jamie Bell, Christian Slater, Uma Thurman, Willem Dafoe, Connie Nielsen, Mia Goth, Udo Kier, Jean-Marc Barr. A filmben van: szopás, ökölszex, szadómazó, fenék ujjazás, pina ujjazás, kikötözés, fenekelés, análszex, dp, gruppenszex, abortusz, mélytorok, maszturbálás, ökölszex, anál öklözés, szájba élvezés. Források: 444.hu, Port.hu, Filmdroid.