A heves szeretkezés után mindkettőjüknek jólesett a pihenés. Gábor hamar otthagyta a szűk, ölelően langymeleg barlangot, majd előzékenyen egy óriási fürdőlepedőt terített a lány alá és újratöltötte a poharát. Máskor talán összebújtak volna utána, romantikusan cirógatta volna a lány puha, barna testét, amíg az kipiheni magát, de most mindez esze ágában sem volt és szemlátomást Lilla sem igényelte. A levegőben valami hamisság érződött, amitől borzolódni kezdtek az érzekei, pedig esküdni mert volna, hogy ha a lány sokszor nem is, de a teste mindig őszinte volt hozzá.
Az iménti hangzavar után a csend megsűrűsödött a szobában, de már a parkból sem hallatszottak be az ismerős neszek. Olybá tűnt, mintha maga a környék is feszült várakozással figyelné, mi következik.
– Megemberesedtél. – szólt Lilla.
– Meg – bólintott a férfi – de nem nagyon érdekel. Azt hiszem, nem ezen múlik.
– Ki tudja? – szúrt Lilla egyet a homályba – Péter közel negyven és mégis nagyon sportos.
Gábor nyelt egyet. Nem akart megjegyzést tenni a teniszedzőre, hogy az bizonyára vak, vagy túl kiéhezett ahhoz, hogy a lány enyhén megereszkedett formáival foglalkozzon. Hiszen tárgyilagosan magának sem tudott volna elszámolni az imént történtekkel. De ez más, nyugtatta magát, köztünk mindig is megvolt az az állati, kémiai vonzódás.
– Bizonyára… Tudod Lilla, tényleg nem ezen múlik. Nem azon, hogy valaki sovány-e, vagy telt. Nagy-e valakinek a melle, vagy kicsi.
Lillának eszébe jutott Szonja, ahogy egyszer futólag, társaságban látta… Emlékezett rá, ahogy a nő méretes keblei szétfeszíteni látszottak amúgy visszafogott, szürke blúzát. Emlékezett rá, hogy fogta el a szégyen, hogy a Jóisten őt nem áldotta meg nagyobb mellekkel (pedig igazán nem kellett szégyenkeznie), amivel elhódíthatja tőle Gábort. Most a férfi szavai simogatóan jólestek neki.
– …és ugyanez férfiban. Kerek-e a feneke, lapos-e a hasa, izmos-e a karja és válla. Persze, esztétikailag vonzóbb, ha igen. Vagy: nagy-e a farka, vagy csenevész? Mit számít…?
– Na igen… – tűnődött el Lilla. – Melletted nagyon sokáig hittem, hogy tényleg a méret a lényeg… – mélázott – és hidd el, ez volt a tapasztalatom is. De tavaly az a fiatal srác, akiről azt hiszem tudsz te is…
– Az informatikus?
– Aha… Na, mellette jöttem rá, hogy nem. Meg kell mondjam, nagyon ügyesen bánt azzal, amije volt…
– Ifjonti hév…? – húzta fel Gábor a szemöldökét.
– Valami olyasmi… Pedig nem mondom, közelébe sem érhet a tiednek! Csakhát…
– Ühüm – a férfi arcán nem látszottak érzelmek – Ifjonti hév. Kitartás, meg minden.
– Úgy valahogy – vetette hátra tincseit a lány – És hát Péterre sem lehet panasz, legutóbb is ötször… – harapta el a mondatot és megjátszott aggódással tekintett Gáborra.
A férfi azonban szemlátomást a saját gondolataival volt elfoglalva, nem nézett a lányra. Kezdte sejteni, hogy mire akar kilyukadni a lány, de a módszer felbosszantotta, úgy vélte, lehetne ezt másképp is. Elmerengve sóhajtott fel.
– Hát igen… – nagyon vigyázott, hogy ne tűnjön színpadiasnak – az a helyzet, hogy már én sem leszek fiatalabb.
Lilla gonoszul mosolygott, érezte, hogy a szavai célt értek, elevenjén találva el a férfit, egyszerre dicsérve és megkérdőjelezve képességeit. Jól számított. Gáborban biztos fellángolt most a féltékenység és a férfiúi hiúság… A férfit azonban csak az dühítette, hogy a korábban kettejük közt tabunak számító témákról a lány most nyílt őszinteséggel beszél. Eddig sosem érezte úgy, hogy meg kéne osztania vele más tapasztalatait is, igyekezett kímélni az érzékenységét, de Lilla, pökhendiségével átlépett egy határt, úgy érezte, vissza kell vágnia a burkolt becsmérlésért.
– Régebben persze… na igen. Akkor más volt. – nagyot szippantott a cigarettájából – mondjuk tíz éve igazán nem jelentett gondot nekem sem négy-öt menet…
– Négy-öt? – hökkent meg Lilla – De hiszen mi csak… – elharapta a mondatot, rájött, hogy egy pillanatra kiesett a szerepéből, de a férfi láthatóan nem figyelt fel rá.
– Tekintsük ezt valamiféle maximumnak… – tette hozzá elnézően – Manapság… Tudod azt mondom, inkább legyen kevés, de az aztán igazán nagyon jó.
– Nincs semmi baj… – susogta Lilla – emlékezz csak. Volt úgy, hogy én sem bírtam veled… Arról meg… hát… igazán nem te tehetsz róla, hogy fizikailag már te sem bírod úgy, mint régen.
Gábor halkan felkacagott.
– Nem, tényleg nem… Hol tartunk éppen? Öt-egy? – kérdezte. Lilla villámgyorsan számolt magában.
– Öt… egy… igen. Úgy valahogy…- bizonytalanodott el.
– Hát akkor „messze még a vége”, ahogy a dal mondja… – fújta ki a füstöt. A szoba pillanatok alatt megtelt az aromás dohány nehéz, fojtó illatával – a tizenhathoz képest elmaradásban vagyunk. És az is csak egy menet volt.
– Mi? – kerekedtek el Lilla szemei.
– Jól hallottad… – koppantak keményen a szavak – bár lehet, hogy tévedek. Utána – akiről beszélek – technikai szünetet kért… Azt hiszem így mondják a teniszben – hunyorított.
-…végül a szájával fejezte be. Badarság… de a kiscsajnak az a fixa ideája, hogy le akar mélytorkozni egyszer…
Lilla megvetően horkantott, emlékezve a saját tapasztalataira, ami nem kerülte el a férfi figyelmét.
– Jó… persze – tette hozzá sietve – De tény, hogy nagyon ügyes. Nem sok hiányzott neki tulajdonképpen.
Lillában feltámadt a féltékenység.
– Érdekes… ki volt az? – kérdezte tettetett nemtörődömséggel.
– Zsanett.
– Óóó. – sosem látta a lányt, de emlékezett rá, hogy az Gábor élményei közt kitüntetett helyen áll. Egyszer egy haverjával kényeztették felváltva, amelyről eddig a férfi mindig élete tévedéseként számolt be, mondván „kár volt eleve belekezdeni”.
– Nem azt mondtad, hogy annyira nem volt jó, hogy végül félmereven élveztél rá, csak hogy előbb szabadulhass…?
– De igen. Csakhogy ez már később történt… A kis bestia rájött, hogy mi zavart akkor, és utóbb kamatostul behajtotta, amit tőlem várt. Azt hiszem nem volt oka panaszra az alatt a másfél óra alatt.
– Másfél óra? – nyelte félre Lilla a fröccsöt és köhögni kezdett.
– Ühüm. Most miért nézel így? Mi is voltunk már ennyit együtt… A többiről meg én igazán nem tehetek… ő azt hiszem ilyen típus. – Lilla feje zúgott. „Tizenhat orgazmus… Másfél óra alatt. Atyaég.”
Felállt, hogy Gábor ne lássa az arcát és kikönyökölt a széles ablakpárkányra. A párkány külső oldalán elhelyezett virágládákban vörösen ringatóztak a muskátlik, kesernyésen illatoztak a sötétben. Lilla mindig is utálta, parasztosnak tartotta őket, sokat szapulta emiatt a férfit, de a növények láthatóan jól érezték itt magukat. Egész nyáron át folyamatosan virágoztak, fejük két férfiökölnyire is megnőtt; aki tudta ezt, annak a lakás messziről felismerhető volt az utcáról is. Az elhangzottak nyomán vegyesen kavarogtak benne az érzések. Bántani akarta a férfit, megmutatni neki, hogy nem ő az egyetlen, akivel neki jó. De rá kellett jönnie, hogy ami az egyik irányba igaz, fordítva is igaz lehet, és ez félelemmel töltötte el.
– Sok szeretőd volt… mellettem? – kínos kérdésnek szánta és félt a választól, amit majd kap rá, de hirtelen tudni akarta.
– Melletted? – Gábor hangja őszinte értetlenséget tükrözött. – Nem. Egy sem. Miért lett volna bárki is?
– Jó, akkor úgy kérdezem, az elmúlt két évben… – hangja elvékonyodott és félénken csengett a sötétben.
Most Gáboron volt a fejszámolás sora, de ahelyett, hogy a lány kérdésére kereste volna a választ, azon igyekezett, hogy rájöjjön, miért pont két év… Nem tartott soká. Az az éjszaka… igen. Csak az lehet. Lilla akkor elosont mellőle hajnalban, azóta ritkultak meg ennyire a találkozásaik. Máig nem értette, hogy mivel riasztotta úgy meg a lányt akkor…
– Nem… hát lássuk csak. Zsanettről tudsz.
– Igen.
– Ezen kívül csak egy volt, az is akkortájt, de őt nem ismered, futó kapcsolat volt. Mondhatnám egyéjszakásnak is.
Lilla kidomborította a fenekét és kacéran pillantott hátra.
– Elmeséled?
– Nem biztos, hogy nagyon akarod hallani – feszengett a férfi.
– Miért, olyan jó volt? – vetette oda flegmán – Biztos jó nő volt. Szebb volt, mint én?
– Más volt. Nagyon vékony… mindenhol, ha érted mire gondolok. Keményen edzett, úgyhogy nagyon kis melle volt, talán kicsit komplexusai is voltak emiatt, mindenesetre nagyon igyekezett kompenzálni.
– Akkor biztos jó volt vele az ágyban…
– Hát… inkább fárasztó.
– Sokszor csináltátok?
– Nem, egy menet volt csak… – Lilla kajánul elvigyorodott.
– …de több részletben. – Gábor elhallgatott, szeme előtt jólesően peregtek le a régi emlékek, de tartott tőle, hogy ha elmesélné, fájdalmat okozna a lánynak. – Máig nem értem, hogy volt, de órákig gyűrtük egymást. – Lilla kétkedően hümmögött. – Éjfél előtt kezdtük… és valamikor reggel – úgy hat körül – tartottunk egy kis pihenőt.
– Jó, azt hiszem ennyi elég!
– Aztán még folytattuk, mert én még nem…
– Elég, Gábor, elég! Köszönöm, nem akarok többet tudni.
Testén borzongás futott végig, pedig nem fázott. Vajon igaz-e mindaz, amit hallott? Nem, valószínűtlen. „Velünk ez miért nem volt ilyen soha?” A lány a sok orgazmusával… meg a másik, az órákig tartó szeretkezéssel. Bele sem mert gondolni, hogy közben hányszor élvezhetett el a férfi alatt. De Gábor nagyon tárgyilagos volt, hangjában nem volt nyoma dicsekvésnek. És ő vajon mennyire élvezte? Jobb volt neki azzal a másikkal órákon át…? Vagy Zsanettel…? Ismét kifelé fordult, a sötétséget fürkészve.
Eszébe jutott, hogy vajon mit láthatnak most belőle a sötét parkban sétáló emberek. Egyszer a férfi az ő hálószobájában, a tetőablakban tette állva magáévá hátulról, emlékezett rá, ahogy olajtól fénylő testük hogy simult össze és kezeik lenyomata ott maradt a kereten… De ott nem láthatta őket senki. Felizgatta a gondolat, hogy itt akárki meglesheti őket… de érzései egyre jobban kavarogtak benne. Rossz volt tudni, hogy Gábornak mással is jó lehetett. Persze, ő húzta ki belőle ezeket a dolgokat, de akkor is fájt.
– Nem jössz ide? – kérdezte elszoruló torokkal. A férfi készségesen állt mögé, éledező férfiasságát a fenekének szorítva. Kezei gyengéden, szinte bűnbánóan simogatták a lány hátát.
– Mennyire csacsi vagy – mély hangja megnyugtatóan dörmögött, ujjaival a lány hajába túrt – Hát azt hiszed, hogy mindent rangsorolni, meg kategorizálni lehet, vagy kell? Nem elég neked, ha jó valami? Hogy jó veled? Fölösleges a többin rágódnod.
– Tudom, csak… – szája sírósra görbült. Kicsinek, védtelennek érezte magát. Legszívesebben egész közelről üvöltötte volna bele a férfi arcába: „Nem, nekem ez nem elég!”
– Gyere ide, te szamár – húzta magához az, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta.
Lilla engedelmesen simult hozzá, jólesett elveszni a nagydarab ember ölelésében. Percekig álltak így összeforrva, a lány mohón viszonozta a gyengédséget. Mindkettőjükben feltámadt ismét a vágy, többet és többet akartak. Kezeik végigkalandozták a másik testét, szégyentelenül kutatva a másik izgalmának a jeleit. Gábor ujjai mélyen Lilla feneke alá nyúltak, szelíd erőszakkal nyugtázva, hogy a lány készen áll a folytatásra. Halkan nyögött bele puha szájába, ahogy az kézbe vette férfiasságát. Azt akarta kérdezni: „akarod?”, de a lány ujjainak mohó szorítása egyértelműbb volt minden szónál. Lilla puhán felül az ablakba, háttal a parknak.
– Itt akarom.
– Biztos? Bárki megláthat…
– Éppen azért! Itt! Gyere. Ó, de finom vagy…
A férfi lassan, óvatosan hatolt a lányba. Elégedetten mosolygott az elkerekedő szemekbe, ahogy tökéletesen összeforrtak, Lilla lágy, forró öle szorosan tartotta a farkát. A lány szemét lehunyva élvezte ki a pillanat nagyszerűségét, mélyen magába fogadta a férfit, érezte, ahogy az tökéletesen kitölti, majd lassú mozdulatokkal megindul benne. Örült, hogy a férfi uralkodik magán – és felette – nem siet egyáltalán. Ezt mindig nagyon értékelte benne. Szaporán kezdte szedni a levegőt, ajkát halk nyögések hagyták el. Úgy érezte, lebeg az ölelésében, szinte repül, mámorosan. Majd hirtelen eltűnt körülötte minden és zuhanni kezdett. Halkan felsikoltott.
– Nyugalom – mormolta a férfi – tartalak.
És úgy is volt. Gábor bal kezével erősen nyúlt a háta alá, karján megfeszültek az izmok, míg jobb kezével a lány karcsú nyakát és telt mellét simogatta fáradhatatlanul. Lilla derekát csiklandozták a muskátlik gömbölyű virágai, felsőteste az ablak alatti járda fölé hajolt. Reszketett a gondolatra, mi történne, ha most a férfi elengedné… és vajon mit láthatnak a szomszédok… vagy a fiúk a térről…
A félelem összeszorította a gyomrát, alig mert levegőt venni, miközben a férfi ütemesen, egyre erősebben dugta. Szerszáma vad mozdulatokkal csapódott belé. Bizsegést érzett végig a gerincén, le az ágyékáig, amely tüzesen sugározta szét a gyönyört. Halkan pendült valami, majd Lilla teste húrként feszült meg és ismét zuhant, zuhant kezdett a feketeségbe, szeme előtt színes fények ugráltak. Felsikoltott, ahogy átremegett testén az élvezet, bánta is már, hogy ki látja, vagy hallja őt. Utolsó erejével Gábor karjába markolt, majd lecsúszó kezével belekapaszkodott a virágokba, hogy a szirmok csapatokban, a sötétben vöröslő felhőkként hullottak alá. Szemei fennakadtak és arcát az égnek tartva kiáltotta az éjszakába remegő gyönyörét.
Lassan csillapodott le, ajkai öntudatlanul keresték és csókolták a férfi ajakira tapasztott ujjait. Amaz óvatosan húzta magához a félig elalélt lányt.
– Csöndesebben te…! Felvered a szomszédokat – mosolygott rá. Az csak pihegett, homályosan észlelve, hogy a férfi még mindig keményen feszül belé. – Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod.
– Mit…? Én…? Hogy…? – pillantott körbe Lilla. Gábor hanyattfeküdt a szőnyegen, maga után húzva a lányt.
– Na, most kicsit te leszel felül…
– Sejtettem, hogy ezt akarod – ereszkedett rá mosolyogva a duzzadó, eres hímtagra – mindig is imádtad.
– Igen. Te pedig azt, ha rezegtem is mellé. – nevetett rá a férfi – Akarod most is?
A választ meg sem várva kapcsolta be az apró játékszert összeforrt ágyékuknál. A gyűrű egyszerre izgatta mindkettőjüket. Lilla épp csak megszokta a benne lüktető férfit, testén máris áthullámzott a halk, zümmögő vibrálás. Halk sóhajtozásba kezdett. Lehunyta szemeit, de így is magán érezte Gábor perzselő tekintetét. Csípője önkéntelenül is tekeregni kezdett, keresve a legjobb helyzetet, ahol a hosszú, kemény farok és a zümmögő remegés egyszerre a legélvezetesebb, és amikor megtalálta, felsikoltott.
– Most, most jó! – sikoltotta. Gábor élvezettel figyelte a lány vonaglását, miközben igyekezett még mélyebbre préselni benne magát. Majd türelmetlenül megragadta a lány fenekét és csípőjét a földtől elemelve tövig siklott belé.
– Nem, most a jó – hördült fel önkéntelenül, ahogy Lilla megrázkódott felette.
– Úristen! Élvezek – kiáltotta a lány, ahogy a hirtelen mozdulatok és szűnni nem akaró rezgés görcsbe rántotta altestét. Tagjaiból kiszaladt az erő, a férfi mellkasára támaszkodó karjai megremegtek az erőfeszítéstől. Öntudatlanul mozgatta tovább csípőjét, úgy érezte, már nincs is más a világon, csak Gábor farka mélyen benne, az ő gömbölyű csípője, amely újra és újra rácsapódik, és a kettőt összetartó, sűrűsödő rezgés. Újra és újra megrázkódott a teste, egyik orgazmusa a másikat követte, hogy számolni sem tudta.
– Még mélyebbre…? – kérdezte Gábor rekedt, szenvedéllyel teli hangon, boldogan nézve az élvező lányt.
– Úristen… még… igen! – zihálta, majd lehengeredve a férfiről hanyatt vetette magát. – az egészet akarom! Most! Tövig!
Gábor nem tétovázott. Megragadta Lilla bokáját és széles spárgába rántva lábait lendületesen tövig hatolt belé. A lány tekintete elhomályosult a hirtelen, mámoros fájdalomtól, arca eltorzult a kéjtől.
– Igen, ezaz…! Még. MÉG. Mélyebbre. Úristen… érezni akarom az egészet… olyan rég… – szavai érthetetlen mormogásba fulladtak.
A férfi most már őrületes erővel, megállíthatatlanul nyársalta fel újra meg újra, leírhatatlan gyönyört okozva Lillának. Nem érdekelte már, hogy ki hallja meg együttlétüket, minden erejével arra koncentrált, hogy a lánynak minél jobb legyen. Lilla érezte, ahogy férfi egyre mélyebbre fúrja magát, hogy farka egészen a méhszájáig felér. Körmeit mélyen a férfi hátába mélyesztette, minden döfésére hangosan sikoltott fel, egyre gyorsabban, egyre többször, mígnem ismét felrobbant benne és körülötte a világ. Szorosan magához ölelte a férfi ráomló, remegő testét, ahogy az zihálva pumpálja tele, érezte, hogy a fehér folyadék saját nedveivel keveredve csordul ki a szeméremajka mellett. Testén újra és újra reszketés futott végig, tetőtől talpig zsibbadás öntötte el. Sokáig hevertek így egymás mellett.
Lilla hallgatta a férfi csendesülő lélegzetét, érezte, hogy már nem ver úgy a szíve, mintha ki akarna törni mellkasából. Lassan felállt és meg-megrogyó léptekkel átült a kanapéra. Remegő kézzel rágyújtott, majd nagyot húzott a férfi söréből. Úgy érezte, teljesen kitikkadt a heves szeretkezésben. Régen érezte magát ennyire kimerültnek. Figyelte, ahogy Gábor is feltápászkodik, és mellé ül a fotelba. Sokáig nézték egymást szótlanul, mígnem Lilla halkan megszólalt.
– Gábor… ha nem bánod… én nem alszom ma nálad. – A férfi meglepve nézett rá, hiszen a lány akárhányszor nála járt, mindig vele akart maradni reggelig, akkor is, ha nem történt semmi köztük.
– Értem… – mondta megfontoltan – bár most megleptél. Azt hittem, folytatjuk…
– Úgy gondoltam, egyszer hagylak nyugodtan pihenni – mosolyodott el fanyarul a lány, oda sem figyelve az ajánlatra – Késő van már… és te úgyis korábban kelsz…
– Tudod… – folytatta szomorkásan – már nincs meg az a plusz, az az érzelmi többlet, amitől korábban minden szeretkezés olyan feledhetetlen volt köztünk. Így is jó volt, nem, tényleg, igazán élveztem… – egy pillanatra megakadt, majd mély levegőt vett – De, azt hiszem, már nem ugyanolyan…
A férfi mélyen a szemébe nézett és lassan bólintott.
– Lehet – mormolta -, ha így érzed, tényleg nincs értelme többet találkoznunk.
– Nem kell drámáznod – suttogta idegesen a lány, miközben felállt és lassan magára kapta szertedobált ruháit. – Miért ne találkozhatnánk még? Elvégre egy jó dugás – nyomta meg a szót, miközben úgy érezte, meghasad a szíve – mindig egy jó dugás marad…
– Persze… – mormolta Gábor, miközben kikísérte az ajtóig – persze.
A lány elé perdült, vadul magához ölelte és lábujjhegyre állva szenvedélyesen megcsókolta a férfit, hosszan, mélyen… mint ahogy ő tette egyszer valaha. Gyengéden az ajkába harapott.
– Örülök, hogy te is így látod. Na szia! – lehelt egy futó puszit még a szája szögletébe és kilépett az ajtón. A zár halkan kattant be utána.
A férfi kiemelt egy párás falú sört a hűtőből, majd lassan végigsétált a sötétbe borult lakáson. Komótosan rágyújtott és hallgatta a lány távolodó, sietős lépteit a kinti kövezeten. Halkan, sziszegve pattant a doboz. Odaállt az ablakba, élvezte a mind jobban lehűlő éjszakai levegőt és nem nézett a lány után. A szerelmi csatározás áldozatait, a megnyomorított virágokat nézte, ujjai gyengéden cirógatták a leveleket és a szirmokat.
– „C’est la guerre” – sóhajtotta, miközben egyik füstfelleg a másik után tűnt el előtte a sötétben.