Mindig úgy gondoltam, hogy sosem fogok fogamzásgátlót szedni, de nem félelemből vagy előítéletből, hogy szőrös leszek tőle vagy effélék. Egyszerűen azért nem, mert mégis csak valami mű, testidegen dolog, egy gyógyszer. Már ha a termékenységet, ami ellen készült, betegségnek lehet nevezni. Csak nagyon rossz, hogy mindig ki kell szakadnia belőlem, mielőtt elélvez. Jobban mondva akkor rossz érzés, amikor már összespriccelt és kívánom, hogy újra hatoljon belém, hogy bennem pihegjen és puhuljon. De akkor már nem lehet, mert ugye mindent összekentünk, és hát elővigyázatosnak kell lenni.

Ennek ellenére folyton felhozom a tablettaszedés lehetőségét és/vagy felkínálom a fenekem, hogy legalább (persze ő nem „legalábbnak” fogja fel a fenekemet) ott bennem tud élvezni. Nekem viszont a pinámból hiányzik, és főleg a spriccelés után. Olyankor belém kéne bújnia, hogy megpihenjen a melegben, de mégsem tud belém bújni. És ez igazából mindig elszomorít és arra gondolok, hogy kit érdekel, hogy gyógyszer, ezért az érzésért nem is akkora áldozat. Arról nem is beszélve, hogy felmerülhetne a közös orgazmus lehetősége, ami nyilván még sokáig nem sikerülne, de ilyen távlatokban egyelőre nem is gondolkozhatok. Amíg a gyógyszer még valamiért ellenállást ébreszt bennem, a higgadt pillanatokban legalábbis.