Nem tűntem el teljesen, csak fogyott a lelkesedésem, ami a kalandjaim megéneklését illeti. Amikor valami kellemes dolog ér, csendben örülök, amikor meg valami rossz, akkor gyorsan elfelejtem, nehogy valami nyomorult lúzernek érezzem magam és a végén még nekiálljak blogokat kommentelni. Zsinórban három masszázson jártam, amikben az volt a közös, hogy jók voltak, de a végén pénzszaggal elrontották a hőgyek. Rendben van hogy pénzért dolgoznak és nem szerelemből, de lehetne izzadságszag nélkül is.

1. Óbudai lakópark, szemtelenül fiatal leány.
Nem ez van a hirdetésében, mert akkor oda sem megyek. Továbbra sem szeretem a zsenge pipihusit, a jó masszázs a fontos és a végén kis kényeztetés, nőtől.
Ez a leány nagyon gyengén muzsikált, ami a masszázsát illeti, pedig csupa szakszerűséget hirdetett, viszont érett nőket megszégyenítő szakértelemmel viszonyult a romlásnak indult férfitestemhez. Baromi jólesett, ahogy rozzant kéjencekhez mért tempóval szépen lassan és türelmesen, lépésről lépésre izgatott fel, aztán szabályosan örült az eredménynek, jé, ezt az ágaskodó bájdorongot ő csinálta az előbb még rémülten szégyenkező, puha hernyóból.
Ugye jössz még? – kérdezte, aztán közölte: 15 e a tiszteletdíja, mert másfél órát voltam és huszasból nem tud visszaadni. Megoldottuk a problémát, de ő engem többet nem lát, van ugyanis a piacon száz másik lány, amelyik nem lehúzós.

2. Ugyanaz az óbudai lakópark, érett hölgy.
Kezdő a szakmában, állítólag. A masszázsa szuper. Az érzéki húzásai sem rosszak, bár egy kicsit tolakodó. Nem szeretem, ha a terapeuta kéretlenül rámtehénkedik, beleszuszog a nyakamba, megnyalja a fülemet.
Nem vagyunk olyan viszonyban, vazzeg!
Az sem jó, ha kéretlenül nekiáll levetkőzni és a melltartó alól két sokszorosan összekaszabolt, ronda cici kerül elő. De az végképp kiveri a biztosítékot, amikor a tizenkétezres masszázs után a huszast meglátva megkérdezi, mennyiből adjon vissza. Hát mennyiből? Tizenkétezerben maradtunk, nem?
Node a borravaló? Micsoda? Borravaló? Kocsmában vagyunk, kedveském, vagy mifene? Erre még az orrát is felhúzta. No akkor ez is felejtős.

3. A harmadik egy wellness, fehérköpenyes nénivel.
Végigcsiviteli a masszázst. Azt mondja, a férjével együtt osztrák síparadicsomokban dolgoztak mint masszőr és mint hegyimentő. Mindent tudnak a szakmáról. Erotikáról szó sincs, de azonnal észreveszi, amikor véletlenül becsusszan a keze az ágyékomban és ez nekem tetszik. Nem is kicsit, hanem húdenagyon.
Előadásba kezd ekkor, hogy a jó keringés milyen fontos, és hány infarktust megelőztek már úgy, hogy a potenciaproblémák rávilágítottak a keringési zavarokra. És ha most megengedem, akkor megvizsgálja, hogyan reagálok a lágyabb érintéseire, ez hozzátartozik az ő szakszerű kezeléséhez.
Megengedtem. Már csak nem veszem el a néni önbizalmát? Dicséretes, hogy ebben a korban valaki még szeret kísérletezgetni. Pláne velem, pláne a potenciámmal. Meg infarktust sem akarok, csak derítség fel, ha valami baj van az én koromban.
Baromi jólesett, amit a vén satrafa csinált. Úgy izgatott fel, hogy nem érintette sem a farkamat, sem a zacskómat.
A keringésem tehát olyan rendben van, hogy jobban már nem is lehet. Igenám, de ott henteregtem a masszázspadon, zászlóként meredező fütyivel.
A néni felajánlotta, hogy segít rajtam, én némi vívódást követően elfogadtam.
Rutinos vén rókaként fogta meg a lándzsa nyelét és alaposan lerendezett, mire a kakas kétszer kimondta volna, hogy kukurikú, törökcsászár! Miközben összecihelődtem, beszólt, hogy ez plusz egy tízes. Ugye csak viccelni tetszik? Hát nem. Hát egy nagy francot. Akartam neki adni egy kis pluszpénzt, de nem egy tízest. Így nem kapott semmit, inkább örüljön, hogy nem fújtam be a recepción.
Méghogy keringésellenőrzés, meg infarktusmegelőzés!