Vannak dolgok, amiket jó megérinteni illetve szeretem, ha hozzámérnek. Sokféle inger fontos számomra, de ha mondanom kéne párat, akkor elsők között a mezítlábas séta a fűben, vagy szintén mezítláb és talppal történő kutyasimogatás jut eszembe. Szeretem még nyári esten a még langyos- meleg utcákat járni, ugyancsak mezítláb. Régebben nyáriszünetekben mindig én locsoltam egy elég nagy telket, mindig levettem a cipőmet előtte, mert nagyon jó érzés volt, ahogy a hideg víz és a talapam alatt még meleg járda az én lábamon találkoznak. A lábfejen túllépve, igazán remek érzés beletúrni dolgokba, mondjuk egy kávészemekkel teli zsákba, a tészta alapanyagaiba, amíg még nincsenek összegyúrva, a kifejtett zöldborsószemek közé… stb.
Aztán vannak dolgok, amiktől kiráz a hideg. A bőrfotelbe például nem szeretek leülni, ha kevés ruha van rajtam, inkább keresek egy plédet, csak ne kelljen hozzáérnem. A nyers hús is kifejezetten taszít, nem tudom rávenni magam, hogy kézbe vegyem. Aztán a por, amikor takarítás közben, főleg amolyan „nagytakarításkor”, a régi, elhanyagolt dolgok pakolásánál a por a kezemre tapad, és nem a koszossága miatt válik rossz érzéssé, hanem mintha tompítaná az érzékelésemet.
Aztán ott van a másik ember. A másik érintése intim dolog minden esetben, és nagyon kevés embertől fogadom szívesen az érintést. De persze, érdekes folyamat, amikor észreveszem magamon, hogy szeretnék hozzáérni a másikhoz, és a kezem, a testem már nyúlna felé, de az agyam még bizonytalan. Amikor kicsit tovább voltam külföldön és nem beszélhettem magyarul, akkor is azt fedeztem fel, hogy sokkal jobban esik a másik érintése, hogy valami hiányt csillapít bennem, amit az anyanyelvemről való lemondás ébresztett. Pedig alapvetően nem vagyok simogatós típus és azt sem szeretem, ha engem babusgatnak. Mégha tudom, hogy ez a dolog tanulható, csak a megfelelő közegre kell rátalálni.
De amire tulajdonképpen gondoltam, amikor írni kezdtem ma, az a víz. Azt hiszem, az egyik legtökletesebb anyag, ami körülölelheti a bőröm, az tényleg a víz. Érthető, hiszen a test fő alkotórésze, tehát akkor víz vagyok a vízben, de idén sem fogok meztelenül fürdeni, úgy tűnik, pedig tényleg vágyom rá. Azt mondják, hogy leírhatatlan, amikor sehol nem fedi ruha a bőröd és alámerülsz a mélybe, a víz pedig mindenhol körbevesz és simogat. Én pedig irigykedem, és mérgelődöm, amiért nincs önbizalmam levetkőzni, pedig tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy ez az élmény egész másról is szól. Ettől függetlenül mégis várom a tengert, és gondolkozom azon, hogy a tömeget túlúszva esetleg kibújhatnék a fürdőruhából, vagy legalábbis egy részéből, csakhát a filmekből, Murphy-től…stb. tudjuk, hogy ennek az a vége, hogy meztelenül kell elhagyni a színteret