A testalkat és a női mell aránya koronként és kultúránként változott. Más forma és alkat volt az ideális a különböző európai történelmi korokban is. A „rubensi” testalkat hatalmas zsírdepói és relatíve kis mellei mára pont az ellenkező ideálkép felé változtak. A kilencvenes években sikk lett a testkultúra-ápolás, a fittness és az életmódváltás. Ezek a zsírfelesleg eltűnését eredményezték a női testeken. Ezzel együtt a női mellek is kisebbek lettek volna.
A modern nő másképp döntött. A mellplasztikák száma a kilencvenes években rohamosan emelkedett és mára a „plasztikázott mell” fogalma létjogosultságot szerzett. Az ezredforduló táján elterjedt különféle távol-keleti bölcseletekből és vallási tanokból táplálkozó, a harmóniát, mint legfontosabb elérendő célt maguk elé helyező tanítások divatossá váltak. A teaházakból és mécses-égetésekből induló szubkultúra ugyan berzenkedett a plasztikai beavatkozások ellen, de idővel beolvadt a mindennapokba és üzenete elérte a célját.
A legfontosabb a harmónia. Nem csak testi, de lelki síkon is. Az hogy a lélekhez hogyan vezet a test és a testet hogyan ápolja a lélek tulajdonképp mindegy … mindenkinek magában kell megtalálni az utat. De a legfontosabb a páciensek esetében az, hogy ha a tükörbe nézve a testét nem látja harmonikusnak vagy ha nem látja szépnek, hogyan emelhetné a lelkét magasabbra? Nem az számít, ki mit gondol, ki mit ír vagy a média mit sugall, hanem hogy az ÉN mit szeretne vagy mit akar. S ha akarja, meri-e is? …