Választ akartam írni Radnóti Sándornak, mert kritikája Csalog Zsolt Krisztina c. szado-mazochisztikus pornóregényéről hiteltelen, éppen azért, amiért hiteltelennek kiáltja ki benne a könyvet. Radnóti gondolatmenete ugyanis azon a téves elgondoláson alapul, hogy egy nőnek, de főleg egy emancipált nőnek nem lehetnek olyan irányú vágyai, amik fájdalomról, kiszolgáltatottságról, megalázottsáról, stb. szólnak. Egyszerűen nem létezik olyan, hogy egy nő azt akarja, hogy őt korbáccsal verjék, hogy a szájába pisiljenek, és hogy esetleg meg is kötözzék mindemellett. És hát érezzük, hogy ez a feltételezés nem éppen helytálló, ezért nem kellene szó nélkül hagyni. De a fáradtság diadalmaskodik rajtam pillanatnyilag és a tudományosan megalapozott válasz szerkesztése helyett nekem egyre csak a szex közben érzett fájdalom lehetőségének izgalma jár a fejemben. Amikor pasi szeretkezés közben a mellbimbómat nyalogatja és én kíváncsian figyelem, hogy vajon ráharap-e. És a bizsergető érzésre gondolok, amit a fogai okoznak bennem. Mert nem csak a mellemről van szó ilyenkor, nem. A fájdalom éles kínja és a szex édes kéje valahogy minden porcikámba elér. És ordítani tudnék a fájdalomtól, de tudom, hogy akkor elengedné a mellbimbómat, ezért nem teszem. A hajába túrok és nem tudom eldönteni, hogy még jobban szorítsam magamra a száját, vagy húzzam el őt a hajánál fogva. Nagyon fáj a mellbimbóharapás, mégis ez a legjobb fájdalom, amit valaha éreztem. Hiába tudom, hogy ellökhetném onnan a száját, soha nem teszem. Ez romantikus nekem. És felidézni is izgató. Vágyakozom.