A Jadviga párnájá-ból származó részlet remekül demonstrálja, hogy milyen nehéz lehetett annak idején egy jó kis spontán szexet összehozni, amikor a hölgyek még minimum hat szoknyát viseltek és különféle borzalmas harisnyával is rendesen fel voltak szerelve. De Jadviga (Tóth Ildikó) és Ondris (Bodó Viktor) nászéjszakája nem a szoknyák miatt nem sül el úgy, ahogy a fiatal férj akarná! A fenti együttlét kettejük egész viszonyát sűríti néhány percbe a húzódozástól kezdve az őrült szenvedélyen át a szánalomig. Az a részlet pedig igazi klasszikus, amikor Bodó Viktor arcot mos kedvese fürdővízében. Bár a fenti jelenetből nem ez derül ki, de Jadvigát alakító Tóth Ildikó a filmben tud felszabadultan is szeretkezni, csak egy megfelelő partner kell hozzá (nézd meg!). Ha már a Jadviga párnájá-nál tartunk, kötelező megemlíteni (az akkor elsőfilmes) Hámori Gabi nem túl hosszú jelenetét Bodó Viktorral, melyben egy igen ritkán látott fordított pozitúrával kápráztatják el a nagyérdeműt

Tartalom: Nincs boldogabb ember a legénybúcsúját és lakodalmát tartó Ondrisnál, hiszen legszebb álma teljesült be: elnyerte szerelmének, apja gyámleányának, a Németországban taníttatott Jadvigának a kezét, és hazacsábíthatta ezt a delejesen vonzó, de veszedelmesen titokzatos nőt. De hamar elkezdenek összekuszálódni a szálak…
Kritika: Házasságra készül a szlovákok lakta kis falu egyik birtokosa, Ondris. A fiatal férfi Jadvigát, a külföldön neveltetett és nővé serdült szépséget vezetheti az oltár elé, hogy azután szerelmük beteljesülésének gyönyörűségében fürödve éljenek, amíg az élet közbe nem szól. A Závada Pál regényéből készült film történetéről többet elmondani rosszindulatnak minősülne a nézőkkel és a készítőkkel szemben egyaránt. Aki olvasta a regényt, az kellemeset fog csalódni, hiszen Deák Krisztinának sikerült a lehető legtöbbet átmentenie a mű alapjaiból, bonyolult történetéből, felkavaró érzelemvilágából, ügyes fordulataiból, drámaiságából és hitelesen megrajzolt környezetéből. Valljuk meg, ez keveseknek szokott sikerülni, általában a jól megírt regények döbbenetesen lehangolókká válnak, ha a filmszalagra kerülnek, nem így ebben az esetben.
A film tengernyi érzelem egyetlen metamorfózisa, egy nagy szépségáradat, amelybe pontosan annyi drámát, vidám pillanatot, elgondolkodtató képsor préseltek az alkotók, hogy épp csak meg ne fájduljon az ember gyomra. Néhányszor olyan félelmetes kötéltáncot járnak a giccs és a művészet határán, hogy erősen meg kellett fognom a székem karfáját, ha nem akartam ki és leesni. Ez persze korántsem baj, sőt, a magyar filmalkotókra egyáltalán nem jellemző merészségről tanúskodik, megpróbálták a kommerszebb szórakoztatást vegyíteni a művészi érzékenységgel, és úgy látszik ehhez az alapregény a lehető legmegfelelőbb táptalaj volt. A színészek legjobb tudásukat olykor láthatóan túlszárnyalva teremtik meg az emberi alakok hiteles képét, mindenkinek vannak gondolataik, érzéseik és ami a legfontosabb meglehetősen teljes személyiségük, ami olyan határozottan látszik a jelenetekben, hogy képesek vagyunk pillanatok alatt azonosulni mindenkivel, persze, csak ha elég nyitottak vagyunk. Minden elismerésem Tóth Ildikóé, aki Jadviga figurájába annyi érzékiséget és nőiséget öntött, hogy külön fejezetté vált minden színrelépése. Az Ondrist alakító Bodó Viktor is megtett mindent, ami tehetségéből kitelt, sajnos meg kell állapítani, hogy az a tehetség kicsit véges, remélhetőleg tud még a későbbi szerepeiben alakítani színészi érzékenységén, s akkor egy igazán erős karakterszínésszé válhat majd.
A mű egyetlen hibája a túl merev kameraállásokban keresendő, Balogh Gábor operatőr igazán felfedezhette volna kamerájával a remekül díszletezett szobákat, az eredeti környezetet, a szereplők apró arcmozdulásait. Összességében azonban a Jadviga párnája egy szépen elkészített mű, hiteles rajz, erőteljes karcolat, amely az emberi lét nehézségeiről szól, megközelítőleg abban a formában, ahogyan azt a Körhinta vagy az Emberek a havason tette. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt pár év magyar filmművészetének egyik legjobb alkotása.
[Videók]