Budapest annyira erotikus, mint egy döglődő csiga. Ha nagyon akarod, megláthatod benne a hús lüktetését, de jobbára nem éri meg a fáradtságot. Így nem csoda, hogy amint visszatértem a fővárosba, folyton csak Ukrajnára gondoltam. Az ujjaim a nőm ujjaivá váltak, és az életem kifakult. Nem próbáltam magam azzal áltatni, hogy ez csak egy kísérlet volt. Egy lány testét felfedezni olyan élmény volt, ami meghatározta a további életem. Így lettem én is örökre átkozott.
Új szeretőt akartam találni. Nem egy múló ölelésre, inkább egy múló életre kerestem egy lányt. El sem tudtam képzelni, hogyan keres magának párt egy leszbikus. A filmes kliséket leszámítva fogalmam sem volt, mi hozza össze az átkozottakat. Szinte kerültem a régi barátnőim, meg a régi életem.
Egyik nap, miután maszturbáltam sírva fakadtam. Nagyon szerettem volna valakivel beszélni arról, hogy mi történik velem. Úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, és örökre átkozott. Meztelenül és könnyezve ültem a számítógép elé. Küldtem egy e-mailt az egyetemi levelezőlistára. Fürtike telefonszámát vagy elérhetőségét akartam megtudni. Ő volt az egyetlen ismerősöm, akiről az a hír járta, hogy olyan „más”. Talán az ismerősöm enyhe túlzás volt, hiszen az egyetem óta nem beszéltünk, és akkor sem túl sokat. Ennek ellenére úgy éreztem, ő az egyetlen emberi lény, aki megérthet. Persze Oxána is megértett volna, de őt nem akartam felhívni, hiszen ezer kilométer és egy gyönyörű búcsúéjszaka után ez valahogy nem ment.
Fürtike még aznap este válaszolt, és elküldte a telefonszámát. Amint elolvastam kétsoros levelét összerezzentem, majd remegő kézzel nyomogattam a gombokat. Attól tartottam, hogy elütöttem, mert eltelt két hosszú másodperc. Aztán meghallottam Fürtike „hallóóó”-ját.
– Szia… Blanka vagyok, tudod, megadtad a számod e-mailben. – ekkor döbbentem rá, hogy fogalmam sincs, mit is mondhatnék Fürtikének. Azzal mégsem kezdhetem, hogy „Bocsi, de ugye meleg vagy? Mert én igen, és ha már ilyen jól elbeszélgettünk, akkor elmondhatnád, hogy lehet összejönni egy lánnyal.”
– Szióci. Ezermillió éve nem láttalak. Micsi?
– Á, semmi, én csak… most jöttem haza Ukrajnából. És… – akkor azt hittem, ez lesz életem legkínosabb beszélgetése.
– Van kedved dumcsizni? Mondjuk holnap estefele abban a kiskocsmában az egyetem mellett, ahova szoktunk járni, a férjem amúgy is meccsen lesz.
A „férjem” szó említése miatt a beszélgetés többi részét nem tudom felidézni, valahogy összemosódott az egész. Mégiscsak sejtem, hogy megegyeztünk a másnapi találkozásban. Amint a beszélgetés véget ért, hihetetlen erővel szorítottam össze a telefonom. Amikor elengedtem a tenyerem kivörösödött. Azt hiszem, ha pohár lett volna a kezemben, összeroppantom.
Másnap délelőtt semmire sem tudtam koncentrálni, végig Fürtike járt a fejemben. Egyik percben fel akartam hívni, hogy lemondjam a találkozót, egy pillanat múlva pedig szinte éreztem Oxánocska ajkát a bőrömön. Annyira akartam hinni benne, hogy Fürtike segíthet nekem, hogy szinte fájt a valóság. Ahogy megpróbáltam racionalizálni széteső gondolataim, rájöttem, hogy az egésznek semmi értelme. Egy férjezett asszonytól vártam a választ egy kérdésre, amit meg sem tudtam fogalmazni.
Pár óra múlva egy füstös kocsmában ültünk, és jobbára semmiről sem beszélgettünk. Fürtike egészen megváltozott. Göndör haját szorosan hátrasimítva hordta. Sötétzöld blúza nem emlékeztetett azokra a tarka ruhákra és pszichedelikus mintázatú sálakra, amiket annyira szeretett az egyetemen. Talán csak apró ajkai és játékos mosolya utaltak régi önmagára. Amikor kihozták a frappékat, Fürtike mélyen a szemembe nézett, eltűnt a mosolya, és szinte temetési komorsággal kérdezte:
– Te vagy Klárika új barátnője? – zavaromban majdnem azt mondtam, hogy igen.
– Nem! Ki az a Klárika? Ennyire látszik rajtam? – szinte elképzeltem, hogy valaki nagy nyomtatott betűkkel írta fel a homlokomra, hogy „átkozott”.
– Ha valaki nagyon fel akar hívni azért, hogy ne mondjon semmit, az vagy Klárikába szerelmes, vagy belém. Ari, hogy te a kellemesebb megoldást választottad. – enyhén elmosolyodott, majd gyengéden megnyalta a felső ajkát, mintegy véletlenül. Ahogy végigfuttattam a szemem az előnytelen ruhája ívén, úgy éreztem, hogy a mellbimbóim át akarják szúrni a melltartómat.
– Nem akarsz… esetleg… – valahogy nem tudtam folytatni. Tudtam, hogy már nem kell kezdeményeznem, de azért valahogy még is jó lett volna befejezni a mondatot. Én azonban sosem ismertem el, hogy kívánok valakit.
– De akarlak. – széles mosoly – Ne hari, de most valamit tényleg meg kell oldanom. De seperc és nálad vagyok, ha megadod a címed. Na jó, mondjuk, egy órácska, oki?
Olyan hevesen kezdett verni a szívem, hogy alig tudtam elmondani a címem. Sietve fizettünk a pultnál, majd elindultunk az ajtó felé. Meg akartam fogni a kezét, de valahogy nem tudtam. Ő hozzám bújt, és a fülembe súgott:
– Mire odaérek, legyél meztelen, rendi? Max. egy apró póló legyen rajtad, ha fázol, de alul semmi. Nagyon felizgat, ha meztelenül vár egy édes csajszi… – majd búcsúzóul belenyalt a fülembe, és lágyan megharapdálta a fülcimpám is.
Amint hazaértem, az első dolgom az volt, hogy megfürödjek. Gondoltam, jobban tetszene neki, ha simára borotválnám ott lent. Izgatottságomban egy picit meg is vágtam magam, de egyáltalán nem éreztem, csak az apró vércsepp miatt vettem észre.
Megtörölköztem, és megkerestem a lehető legnagyobb pólót a szekrényben. XXXL-es sötétszürke női póló volt, rajta a cégünk egyik termékének logójával. A marketinges srácok minden nagyobb mellű lánynak ilyet rendeltek, mintegy véletlenül. Elvégre ők „nem volt honnan tudják”, hogy a női pólóknál a XXXL nem-e a mellbőségre vonatkozik. Így aztán lett egy olyan pólóm, ami hosszabb, mint a legtöbb koktélruhám. Gondoltam ezzel kissé megviccelem Fürtikét, meg aztán utálom, ha nem minden úgy történik, ahogy én akarom. Láttam, hogy még rengeteg időm van az „egy órácskából”, így nekiláttam gyümölcssalátát készíteni.
Persze nagyon nehezen ment, hiszen rettentően felizgatott a várakozás, remegtem, és teljesen benedvesedtem. A kezeim maguktól simogatták meredező mellbimbóim, miközben a világ legegyszerűbb desszertjét próbáltam összeütni. Amikor meghallottam a csengőt, egyetlen ugrással az ajtónál teremtem. Ott azonban egy hatvan körüli öregúr állt. Másra sem tudtam gondolni, mint hogy Fürtike férje. Zavarodottságomban csókolommal köszöntem. A „bácsi” is valami effélével válaszolt, majd hebegve belekezdett. Látszólag ő is zavarban volt:
– Elnézését kérem kisasszony, de én lakom éppen az ön lakása alatt. És az a helyzet, hogy a fürdőben csöpög a víz a plafonról. Talán csőtörés van?
– Aaa… nem, hanem a tusoló. De már hívtam is valakit. Ne aggódjon, megoldjuk… és kifizetem, ha valami kárt okoztam volna. Tényleg sajnálom a nedvességet…
Gyorsan becsuktam az ajtót, köszönés nélkül, és rohantam a fürdőszobába, elzárni a tusolót és kihúzni a kádból a dugót. Persze a fürdőszoba úszott, de már nemigen volt mit tenni, mert újból csengettek. Ezúttal Fürtike volt az.
– Itt is vagyok, látod, nem is kellett egy óra.
– Kérsz gyümölcssalátát?
– Friss?
– Persze, a legfrissebb konzervekből készítettem pár perce. – Kissé mérges lettem, hiszen ott álltam előtte bugyi nélkül, az ajkaim harapdálva a vágytól, de úgy tűnt, ő a gyümölcssalátáról akar csevegni.
– Édi vagy, amikor mérgelődsz. – odalépett hozzám, és megcsókolt. Hevesen csókolt, és pár hosszú pillanat múlva még az ajkamba is harapott. Közben a vékony pólón keresztül simogatta a melleim és a derekam.
– Gyere velem. –kézen fogtam, és a hálószobába vezettem.
Én az ágyra ültem. Ő megállt velem szemben. Felemelte a pólómat a hasamig, pár pillanatig gyönyörködött a látványban, majd teljesen kibújtatott az egyetlen ruhadarabomból. Alaposan megnézett, mintha emlékezetébe akarná vésni a bőröm minden négyzetcentiméterét. Közelebb lépett, egyik lábát betuszkolta szétnyíló térdeim közé. Apró kezecskéje végigsimított a hasamon, majd a frissen borotvált, érzékeny bőrön állapodott meg. A keze szinte mozdulatlan volt, de az altestem remegett. Puhán csókolta a nyakam, szinte csak a leheletét éreztem, az ajkait alig.
Hátradöntött az ágyon. Finoman megcsókolta, majd meg is harapta a vénuszdombom. Ezután csókokkal halmozta el a nagyajkaim, és közben a körmeit végigfuttatta a hasamon és a combomon. Pokoli sebességgel közeledett a kéj, ahogy fürge nyelvével cirógatta a csiklóm. Aznap este igazán jó volt átkozottnak lenni…