Engem még mindig lenyűgöz a testem. Sosem számolgattam ciklusokat és napokat, körülbelül tudom, mikor kell várnom a vérfakadást. A testem pedig ennek megfelelően jelez nekem. 5-7 nappal előtte, a mellemben érzem először, megduzzadnak a mirigyek, a melltartót ilyenkor egy kicsit kicsinek érzem, a bőröm tapintása is feszesebb lesz. Ezzel egyidőben fokozódik bennem a vágy, a legtöbbet például a menstruáció előtti napokon önkielégítek. (A maszturbálás szót és variánsait még mindig nem vagyok hajlandó használni.) A napi értékre lebontva 5-6 alkalommal is kedvet kapok hozzá, ami az agyamnak néha már sok. Azt figyeltem meg, hogy bár testi tünetei nincsenek a vérzés kezdetének, a fejemben mégis pontosan tudom, hogy a következő élvezés után indul meg. A vágy ilyenkor is csillapíthatatlan marad, bár az első véres napok után megszűnik követelőző lenni. Viszont miután lecsengett a dolog, megint rámtör, felszabadultan, tampon nélkül, egy megkönnyebült orgazmus reményében, lecsengésképpen a „munka” után. Velem úgy indult, hogy egy srác megtanított rá, hogy ez egy gyönyörű, izgalmas és izgató dolog, bátran osszam meg a férfival. Ígyhát megosztottam vele. Befogadtam a tüzelő pinámba. Nem, nem a farkát, az ujjait. A vérben dagonyázó és tapicskoló ujjakat, összekente a combom, a fenekembe és mellemre markolt véres kézzel. Hogy aztán körbenyaljon és megtisztítson. Milyen szakrális rituálé! -most jut szembe. Végül a pinámhoz ért a nyelvével, és egészen addig nem tudtam eldönteni, mit érzek közben, de amikor végignyalta az állati létre emlékeztető húsom, a vérző pinám, már nem volt kérdés, hogy csodálatos élményben van részem. És elvesztem benne és önmagamban. A száját kértem, érezni akartam a vérem ízét a saját számban. Mohón szívtam belőle az ízemet, tudtam, hogy ez a pillanat sokáig nem ismétlődhet meg, talán sosem. Meg akartam menteni magamnak a sós-fémes-édes ízvilágot -a pillanatot. Ez is olyasmi, amit kötelezővé kéne tenni minden nőnek. Megváltoztatja a viszonyunkat önmagunkkal, a test-tudatunkra hat. Sajnos nehéz megfelelő partnert találni hozzá, egy ígéretesnek induló kapcsolat roskadt össze az általam természetesnek felfogott állapot és a másik, vérző pinát sosem tapasztalt ártatlanságának súlya alatt. Mert az az éjszaka súlyos volt, a vér kiváltotta undor, a kétségbeesett mosakodás, az álmatlan forgolódás, nehéz sóhajokkal, felváltva hagytuk el az ágyat és feküdtünk vissza, hátha a másik alszik már, és a végtelen csend, amit többé egyikünk sem akart/tudott megtörni… A két véglet (és köztük én