A lány szélesre tárt lábakkal ült matek órán. Az első sorban ült, hogy a tanárnak minél jobb belátása adódjon a szoknyája alá. Közben persze a szeme sarkából figyelte a férfit. Látta, hogyan bámul tanára a szoknyája alá, és próbál egyre lejjebb hajolni, hátha elérheti pásztázó szemeivel a bugyiját is. Elképzelte, mennyire begerjesztheti a férfit a látvány. A lány szeretett volna a tanárral lefeküdni. Titokban remélte, hogy egyszer ott marasztalja őt órák után, hogy beszéljenek arról, hogyan ül ő az órákon. Ekkor kicsengettek.
A lány felállt és elindult kifelé a teremből, amikor a tanár szólt, hogy várjon egy percet. Joyce rögtön felizgult. Lehet, hogy ma lesz a nagy nap? – gondolta magában.
– Igen, tanár úr. – mondta kedves, ártatlan hangon, ahogy csak egy lány tud megszólalni.
– Joyce, úgy gondolom, beszélnünk kell.
– Miről, tanár úr?
– Arról, hogy hogyan ülsz az óráimon.
– Mi a probléma, azzal, ahogy ülök? – kérdezte Joyce, miközben letette a könyveit a tanári asztalra.
– Belátok a szoknyád alá olyankor. – felelte a férfi.
– És mit csinál olyankor, amikor a szoknyám alá néz? – kérdezte a lány.
A tanár nem válaszolt.
– Esetleg a bugyimat szeretné látni? – A teljes történet a Tagi oldalon itt olvasható