Egy mámoros, táncos éjszaka után, ahol jól éreztem magam, hajnalban a felkelő nap fényénél, lágy nyári szellő simogatását élvezve testemen indultam hazafelé. Pár koktél volt bennem és kihasználva azt, hogy alig vannak az utakon, élveztem a száguldást. A rádióban jó zene szólt, dúdoltam közben. A Petőfi hídon átérve, mikor már majdnem otthon voltam, egy rendőrt vettem észre. Lassítani próbáltam. Persze hiába, a rendőr azonnal félre állított, hát kénytelen voltam megállni.
Jókedvűen ránevettem és kezdtem lehúzni a kocsi ablakát. Minden porcikám remegett. A rendőr hivatalos hangnemben megszólalt, bár tekintetén látszott, hogy szimpatizál velem, és szemeivel majdnem felfal.
Mi a sietség oka?Hajlandó vagyok-e belefújni a szondába?
Magyarázkodtam, hogy csak elkerülte figyelmem a sebesség korlátozó tábla, meg, hogy alig vártam, hogy haza érjek. Azt, hogy ittam volna, próbáltam tagadni. A biztos úr vonzalma ellenére felém nyújtotta a szondát – hisz mégis csak hivatalból van jelen.
– Kérem, fújjon bele, hölgyem! – szólt rám szigorún.
Zavaromban próbáltam kérlelni a rendőrt, hogy tekintsenek el ettől, de ő még erőteljesebben rám förmedt, ha nem vagyok hajlandó megfújni, kénytelen lesz vérvizsgálatra bevinni.
Megadtam magam és kelletlenül bele fújtam. A teszt pirosan villogott, amelyet érces sípszó követett. Rezdületlen arccal kérte, hogy szálljak ki a kocsiból.
Lábaim remegtek az izgalomtól és fáradtságtól, látszott, hogy nehéz megállni. Kérlelni kezdtem a rendőrt, hogy engedjen el, az életben még soha sem követtem el semmilyen szabálysértést. A rend szigorú őre azonban vaskalaposnak tűnt.
Én meg csak kérleltem tovább… közben elkezdtem lassan a vállamról lecsúsztatni ruhám pántját jelzésként, csak tekintsen el a büntetéstől. Végig sem gondoltam igazán, mit csinálok, de hirtelen jobb ötlet nem jutott eszembe.
– Hova gondol hölgyem, úgysem engedhetem el a büntetést – szólalt meg a férfi, bár legszívesebben azonnal letépte volna a ruhát rólam, látszott rajta.
– Higgye el biztos úr, nagyon vonzónak találom, és ha nem ilyen körülmények között találkozunk ön sem gondolna rólam semmi rosszat.
– Lehet, lehet…. – dadogta a rendőr és már lelki szemei előtt látta, amint megadóan szerelmeskedek vele.
– Senki nem láthat meg minket, és egy kis kaland önnek sem lenne ellenére – hadartam bátrabban, látva elbizonytalanodását. Közelíteni kezdtem felé. Megfogtam a kezét, azután a motorháztető felé húztam. A férfi már nem volt ura tetteinek. Nem számolt a következményekkel, mi lesz, ha valaki meglátja, amint egyenruhában az út szélén szerelmeskedik velem.
Közben felkúsztam a motorháztetőre és még közelebb vontam magamhoz. Félre húzta feszes sztreccsruhám vállpántjait és csókolni kezdte a nyakam önfeledten. Megmarkoltam a fenekét, majd hátra dőltem a kocsi orrán, és átadtam magam az élvezeteknek. Vaskos ujjaival végig simította forró combjaimat, széttárta lábaimat és elkezdte nyalogatni a lábfejemet. Lassan haladt feljebb és feljebb, egészen addig, míg el nem ért tüzelő puncimhoz. Először a nagyajkakat nyalogatta, majd megtalálta a csiklómat, ami már előre meredezett a vágytól. Ekkor hirtelen felnyögtem az élvezettől. Ő nyalogatta, szívogatta, majd gyors mozdulattal a vaginámba hatolt nyelvével, szinte azzal kefélt. Heves nyögdécselések kíséretében juttatott a csúcsra. Gyengéden megfogta derekam és megfordított, majd elkezdte kicippzározni egyenruhája nadrágját. Egyik kezével dagadó kebleimmel játszott, a másikkal merev farkát keményen odadörgölte vaginámhoz. Megragadtam a kezét és elkezdtem szopogatni ujjait. Ekkor hatolt belém jó mélyre, teljesen fel, mélyen, majd ki. Nagyokat nyögött és gyorsabban kezdte venni a levegőt. Egyre ütemesebben mozgott forró, nedves puncimban a farka. Ekkor sikítottam egy hatalmasat, ezzel jelezve orgazmusom. Nem sokkal később ő, a rend őre nyögött óriásit, miközben belém lövellte nedveit, majd rám borult. Pár percig még élveztúk egymás közelségét, utána megpróbáltam összeszedni magam és kicsúszva a férfi alól megkérdeztem:
– Most már elmehetek?
– Igen, de óvatosan – intett figyelemre.
Ekkor mindenki beült saját kocsijába, búcsút intettünk egymásnak és elhajtottunk.
Azóta számtalanszor terelt erre a sors, de soha többet nem találkoztam az engedékeny biztos úrral… sajnos.