-És még mi izgat fel? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.
– Az, ha csak félrehúzom a bugyit. Ha nem veszem le a nőről, csak félrehúzom. – válaszoltam. És téged?
– Engem az, ha beszélnek hozzám. Ha erősen megragad egy férfi, aki tudja, hogy mit akar, és beszél hozzám.
Vajon egy meztelen nővel félrészegen mi mást lehet akarni, mint dugni? Mi az, hogy tudja, hogy mit akar? Nem igazán tudtam követni a nőt.
– Beszélj hozzám tigris! – kiáltott fel hirtelen, miközben a péniszemet markolászta.
Tigris?! Maximum az anyajegyek miatt lehetnék az, de akkor már inkább egy elhízott lusta leopárd az állatkertből, aki bambán és bárgyún átleskelődik a Széchenyi fürdő irányába.
– Beszélj hozzám, és bassz meg! – visította, és a műkörmeit a hátamba fúrta úgy, hogy kiserkent a vérem.
A kurva anyádat karmolásszad véresre te elmebeteg hülye picsa!
– Őrülten kívánlak! Akarod, hogy beléd rakjam a vastag farkamat? – dörmögtem, hogy férfiasabbnak tűnjek. Annyira idétlen volt, ahogy a lakótelepi lakás nappalijában a Legyen ön is milliomos! alatt „férfi” voltam, és míg Krisztián Balmazújvárosból helyesen kiválasztotta, a négy lehetséges válaszból telefonos segítség igénybevételével, hogy Napóleonnak Fouché volt a kortársa, addig én a piros kanapén saját személyemben testesítettem meg magát a nyers férfiasságot.
– Imádom, hogy tudod, hogy mit akarsz! – sóhajtotta.
– Igen, tudom.
Úristen! Miket válaszolgatok én itt? És mi ez az egész? Igen, tudom, hogy mit akarok. Szeretnék hazamenni, forró vízben lefürdeni, szeretném a véresre karmolt hátamat meggyógyítani, és az argentinokkal halálra verni az angolokat a FIFA-ban miközben csokis kekszet eszem.
– Beszélj hozzám! Beszélj hozzám franciául! Az annyira erotikus! És most ezt így ne hagyd abba, jó, mert csak így lesz egyszerre hüvelyi és csikló orgazmusom! Ez az!!! Ne hagyd abba!!! Ne hagyd abba!!! Basszál erősebben, a kezedet meg vidd kicsit balrább és nyomd erősebben!!! – üvöltött velem a nő, megint karmolta a hátamat, és én már kezdtem félni, miközben csúszkáltam a kanapén, és baromira koncentráltam, hogy mindent jól csináljak.
– Beszélj hozzám franciául!!! Beszélj már!!! Te, te francia sármőr! Te nagy faszú francia garcon!
Ez hülye! Kb. öt szót tudok franciául, de a garcon az nem pincért jelent?
– Beszélj franciául! Mindjárt elélvezek! Áááá! Beszélj! – sikított, és ütötte a hátamat tiszta erőből.
Életemben nem gondoltam, hogy hasznát veszem valaha annak, hogy egyszer a Venezia Expressen Balatonlellétől Budapestig rámjött a hígfosás, és a WC fülkében eltöltött két és fél óra alatt megtanultam öt nyelven, hogy „Amíg a vonat az állomáson tartózkodik nem szabad használni”
– L’ usage du cabinet est interdit pendand l’arret du trainen gare! – üvöltöttem mint az állat háromszor egymás után mindennemű francia grammatikai és kiejtéstani ismeret nélkül. A nő meglepődött, és visítani kezdett.
– Még! Még! Még!
Még kétszer elmondtam, és hogy változatos legyen a francia monológom az 1998-ban labdarúgó világbajnokságot nyert francia csapat tagjaiból is felsoroltam néhány nevet;
– Barthez, Lorent Blanc, Thierry Henry, Didier Dechampes, Trezeguet.
Láttam és éreztem – a hátamon is, meg a dobhártyáimon -, hogy mindjárt elélvez, és önmagammal már nem bírva közel a csúcshoz úgy éreztem olaszul is elmondom a szöveget, és elkiáltottam magam;
– Nézd! Nézd te kis kurva, hogy a francia garconból hogy lett igazi olasz csődör, mamma mia! Durante le fermate nelle stazioni e vieteto di serirsi del cabinetto!
„Krisztián! Szívből sajnálom. A levendula lett volna a helyes válasz. Nem bízott a közönségben? Megkérdezhette volna őket, hiszen így benn hagyott egy segítséget. Nem baj! Jót játszottunk, és egy 100.000 Ft-os bankkártyával lett gazdagabb, mi pedig megismerhettünk egy igen kiváló fiatalembert!