Vál – Büszkén mutogatja Ádám Éva (30) szexi fotóit címlaplányunk férje, ami nem is csoda, hiszen éppen ő biztatta feleségét, hogy jelentkezzen a Blikk szépe versenyre.
A szőke szépség, a képeket látva pedig , végre úgy érzi, megint visszatért az önbizalma!
Éva természetesen alig várja, hogy kiderüljön, ki nyerte a hónap szépe címet, hiszen aki elviszi a pálmát ebben a hónapban, további esélyt kap arra, hogy bezsebelhesse az egymillió forintos fődíjunkat és a CKM magazin fotózását.
– Mindenkinek nagyon tetszettek a képek, a férjemnek annyira, hogy külön vett magának egy Blikket, amelyhez senki sem nyúlhat! Azt mondta, azért vette, mert szeretne egy érintetlen példányt a lapból, amelyben a képeim vannak – mosolygott Éva, aki a szexi fotókkal máris nyert, hiszen amióta látta a képeket, bátrabban öltözködik és többet mutat meg magából, mint eddig.
– Nagyon jót tett nekem ez a fotózás! – lelkendezett a szőkeség. – Tényleg hálás vagyok mindenkinek, aki segített nekem abban, hogy megvalósítsam az egyik álmomat. A legnagyobb öröm számomra ezek után már csak az lenne, ha szerepelhetnék a magazinban is – magyarázta a lány. A férjem azt mondta, hogy ha ez sikerül, ő lesz a legboldogabb és legbüszkébb ember a világon. Természetesen az egymillió forintnak is lenne helye, de mindkettőnk számára a CKM lenne a nagyobb büszkeség – nyilatkozta címlaplányunk, akinek ebben a hónapban további négy szépséggel kell majd megküzdenie a hónap szépe címért, hogy bejuthasson a fináléba, és közelebb kerüljön az egymillió forintos fődíjunkhoz, valamint a CKM magazin fotózásához. Forrás: Blikk.hu
Erotika
akt, nude, erotika, meztelen, aktképek, nude, vagina, pina, mell, erotikus képek, erotikus videók, erotikus hírek,
Kustánczi Lia megint pucsít
Újra kamera elé állt egy szál tangában a 27 éves Kustánczi Lia. A képekért kattints a fotóra. A CKM júliusi címlaplánya most egy időre felhagy a vetkőzéssel és a dj.-k éjszakai életét fogja élni.
– A modellkedés ezentúl háttérbe szorul, szeretnék csak a zenélésre koncentrálni, főleg a külföldi meghívásokra – mesélte Lia. A Balaton-parti fotózás igazi nyári hangulatot idéz.
– Elégedett vagyok a képekkel, nagyon jó hangulatú fotózás volt, jó stábbal, szép környezetben. A végeredmény is hasonló, egész nap csörgött a telefonom, rengetegen gratuláltak – mondta Kustánczi Lia.
A dj.-t először édesapja hívta fel, aki bár már hozzászokott lánya munkásságához, biztosította elégedettségéről. Lia hozzátette: külön öröm, hogy a címlap is rendhagyó, hiszen a megszokottal ellentétben nem szemből, hanem oldalról fotózták. Forrás: Blikk.hu, Imagevenue.com
Még jó, hogy megerőszakolják!
Vitázhatunk a nemi szerepekről, a társadalmi és biológiai nemek kérdéseiről, a feminizmusról, az emancipációról és a nő helyéről a társadalomban, egyvalamit sose feledjünk: minden férfi hímsoviniszta, szexista és macsó. Még mielőtt lila fejjel a kommentdobozhoz pörgetnétek, tegyük hozzá, hogy ez természetes, sőt, nagy baj lenne, ha kiveszne belőlük az utolsó morzsa machizmo és az agyuk száz százalékát a fejükben hordanák. Elképesztően unalmas lenne ez a világ hárommilliárd töketlen férfival. Szóval maradjunk annyiban, hogy senki sem képes megszabadulni a teljesen szexizmustól, a kérdés legfeljebb az, ki hogy adja elő és mennyire tiszteli a nőket. A kettő ugyanis nem zárja ki egymást, de megtalálni az egyensúlyt kész művészet.
A közhelyet ugyebár minden férfi ismeri, siránkoznak is miatta eleget a sörük felett: „ha kemény vagyok vele, egy rohadt állat vagyok, ha gyengéd és figyelmes, akkor puhapöcs, és három hét múlva lelép valami vadbarommal”. Ez természetesen szintén hímsoviniszta attitűd, mégis minden olyan férfinak van legalább egy ilyen sztorija, akinek már legalább három nővel volt dolga. A nagy tanácstalanságban általában a nők sem könnyítik meg a férfiak dolgát, akik jellemzően akkor értik meg, hogy mit akar a másik, ha azt az illető elmondja nekik (méghozzá a szájával, nem testbeszéddel és egyéb, a férfiak radarképernyőjén messze kívül eső metakommunikációs eszközzel).
A férfiak elvárt, vagy legalább elfogadott hozzáállását a nőkhöz tehát még mindig rengeteg tévképzet és tabu övezi és szokás szerint általában a két véglettel találkozunk. Az egyik a gyávaság, amikor az illető hím annyira fél az ismeretlen területtől és a menetrendszerű lebőgéstől, hogy inkább rá sem néz a nőkre, a másik a nyílt násztánc, azaz a szexuális aktusra való folyamatos és nyilvánvaló buzdítás. A problémakör veleje mostanában került újra az újságok lapjaira, miután egy torontói rendőr teljesen őszintén és valószínűleg minden rossz szándék nélkül azt mondta: ha a nők nem akarják, hogy megerőszakolják őket, akkor esetleg nem kellene annyira ribancosan öltözködniük és akkor nem lesz baj.
Ezen persze ér felháborodni, de kezeljük most diagnosztikus tünetként a nyilatkozatot mint jelenséget. Ez az alapállás (ti. a férfi csak a természet parancsának engedelmeskedik, amikor ráveti magát egy kihívóan öltözködő nőre, ezért igazán nem lehet hibáztatni, sőt, tulajdonképpen a nő kereste a bajt) évtizedek óta újra és újra előbukkan, rendszeresen előfordul ugyanis, hogy egy-egy férfi nem bírja tartani a száját és a nagy nyilvánosság előtt ilyet mond. A reakció persze borítékolható volt: közfelháborodás világszerte, kész kis mozgalom indult, több nagyvárosban is úgynevezett „ribancmeneteket” szerveztek, amikor is nők ezrei vonultak az utcára, természetesen megfelelő öltözékben, hogy felhívják a figyelmet a férfiközpontú társadalom igazságtalanságaira.
A legfrappánsabb válasz a rendőr szavaira talán az volt, hogy ahelyett, hogy a nőknek mondanák meg, hogyan (ne) öltözködjenek, talán a férfiaknak kellene szólni, hogy ne erőszakoljanak. A végcél persze nem csak a megerőszakolások visszaszorítása, hanem úgy általában az, hogy a férfiak ne szóljanak be, a lengén öltözött nőknek – és úgy általában a nőknek, akik szeretik azt felvenni, amiben jól érzik magukat. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kilóg mindenük. A rendőr, miközben látszólag megfeddte a nőket és megvédte a férfiakat, egyúttal (persze akaratlanul) kimondta azt is, hogy utóbbiak még mindig önmagukon uralkodni képtelen állatok, nem kell csodálkozni tehát, ha semmilyen civilizációs gát nem áll az erőszak útjába: ha fedetlen másodlagos nemi jellegeket látnak, magukévá teszik a gazdájukat és kész.
Természetesen vannak gátlástalan, gonosz, buta és beteg férfiak, akik nem riadnak vissza attól, hogy a nőket fizikai fölényükkel térítsék jobb belátásra. Méghozzá jóval többen vannak, mint az átlagos naiv kispolgár azt gondolná, legfeljebb félnek a következményektől és visszafogják magukat. Aki mégsem, annak valóban a börtönben a helye, ahol a cellatársa remélhetőleg bevezeti a szexualitás rejtelmeibe egy hosszú és intenzív tréning keretében. Az erőszaktevők azonban nem feltétlenül a „ribancosan” öltözött nőkre utaznak, az esetek döntő hányada ugyanis kapcsolatban (szakszóval: háztartásban) történik, így a rendőr szavai még inkább érvénytelenek.
A kérdés tehát az: mi baj van tulajdonképpen a kihívóan öltözködő nőkkel? Miért baj, ha valaki orbitális dekoltázzsal és a lényeget éppen csak hogy eltakaró miniszoknyában szambázik az utcán? Nyilvánvalóan semmi. A baj nem az ilyen nőkkel van, hanem a férfiak kollektív frusztrációjával: azzal, hogy egyszerűen képtelenek feldolgozni, ha megkívánnak egy nőt és nem kaphatják meg azonnal. Marad a beszólás, jobb esetben egymás között („nézd már, basszus, mekkora ordas kurva, mit képzel?”), rosszabb esetben az alanynak. Ehhez nem árt tudnunk, hogy a férfi, ha teheti, pornót néz, azaz alapjáraton semmi baja azzal, ha egy nő mutogatja magát, de a többség, ha ezzel élőben szembesül, leblokkol. Nézegetni nem illik, leteperni nem szabad, marad tehát a legegyszerűbb megoldás: a verbális vagy fizikai erőszak.
Magyarország ebből a szempontból különösen szerencsétlen hely, a magyar férfiak (látens) prüdériája és frusztrációja legendás. Kereshetnénk az okokat hosszan, felhozhatnánk azt, hogy a szocializmus aszexualitása még eleven, a szabad piac mellei, fenekei, csábos pillantásai és vastag, erotikusan csücsörítő ajkai pedig nagyon hirtelen, kész kulturális sokként borították el az országot; mindegy, a lényeg, hogy férfiaink többsége egyelőre képtelen feldolgozni, ha majdnem fedetlen melleket és lábakat lát. Talán ezért is irigyeljük annyira a mediterrán népek hím egyedeit, akik (legalábbis a hiedelmek szerint) bevett rituálék mentén nyilvánítanak tetszést, a nők pedig szintén rutinból szólnak vissza, fakszinznak, feleselnek, a kitartó férfiak azonban megkapják a jutalmukat.
Emlékezzünk a vonatkozó jelenetre a főbb szerepekben Igazi Férfiakat felsorakoztató Volt egyszer egy vadnyugatból. Arra, amikor Jason Robards a film végén kiküldi Claudia Cardinalét a munkások közé azzal, hogy vigyen nekik vizet, hiszen szomjasak és egyébként is rég láttak nőt. „Ha pedig valamelyik ráver a fenekedre, rá se ránts, hadd csinálják.” Akkor és ott, abban a közegben valamiért nem volt ezzel semmi baj. Forrás: Cotcot.hu
Moziszex: Zsaruk a pácban
Lucie Laurier, kanadai színésznő a sokak által szeretett és még többek által lenézett Eric Roberts-szel közös jelenetben. A film eredeti címe Stilleto dance, s feltehetően egyik színésznek sem a legnagyobb alakítása. A kevésbé elismert Roberts testvér, bár szerintem nem rosszabb színész, mint Julia (de ez nem az ő tudását dicséri), ugyanis játszott például A sötét lovagban, amely óriási siker volt.A mellben erős Luciet pedig a magyar nézők a Nitróból ismerhetik.
A jelenet egyébként egy tévéfilmhez képest nem is annyira rossz, mert néha úgy érezhetjük, a rendező a leggyengébb sablonokon túlmegy. Persze csak néha. Azért Laurier teste kárpótolja a kedves nézőt!
Két nyomozó beépül az alvilágba, a kegyetlen Anton bandájába, aki nukleáris fegyverek gyártásához szükséges plutóniummal üzletel. Hogy Anton bizalmába férkőzhessenek, olyan feladatokat is elvállalnak, amelyek ellentmondanak egy rendőr józan eszének és lelkiismeretének. A fiatal Jay a brutális feladatok miatt kiszállna, Adrian azonban kezdi élvezni a munkát, miközben egyre szenvedélyesebb viszonyba keveredik főnöke gyönyörű, de veszélyes feleségével. Adrian addig sodródik az eseményekkel, míg halálos veszélybe kerül.
Moziszex: Tierra de Lobos (2010)
Dafne Fernández még csak 25 éves, de spanyol színésznőként természetesen már többször megmutatta a bájait a nézőknek. Egyébként magánélete is érdekes, hiszen a spanyol teniszező Fernando Verdasco barátnője volt, de jelenleg a nála 22 évvel idősebb Carlos Bardemmel jár. Nem véletlen a Bardem név, Carlos az Oscar-díjas Javier bátyja. A testvérpárnak jó ízlése van, meg kell hagyni!
Most a Tierra de Lobos spanyol tévésorozatból láthattok egy jelenetet, amelyben Dafne ugyan nem mutat sokat, de azért kívánatos. Hamarosan pedig újabb videóval jelentkezünk a spanyol szépségről!
Dafne Fernándezt filmekben láthatjuk mint például:Pajarico, vagy sorozatokban egy epizód erejéig például:Canguros. Hosszabb sorozati szerepe az „Egy lépést előre”-ben,melyben 49 epizód során láthattuk,hogy alakítja Marta Ramoz-t
VV Gigi pinaszagú használ bugyit dobott a nézőknek
Ajándék bugyik százai repültek péntek éjjel egy divatbemutatón, ám valaki VV Gigi használt alsóneműjét vihette haza.
A 13 hivatásos modell között a régi és mostani valóságshow legcsinosabb lányai is – Anikó, Gigi, Zsófi és a hármas szériából ismert Anett – modellként mutatták be a trendi kollekciókat.
– Ilyenkor nagy a kapkodás, hiszen több tucat ruhát kell cserélni, perceink vannak az átöltözésre. Farmert, alkalmi ruhákat, fehérneműt és fürdőruhákat is bemutattunk. A fürdőruha alól le kellett venni a bugyijainkat, véletlenül keveredett Gigi kék-fehér tangája az ajándékként a közönség közé szórt bugyik közé – mondta Anett, aki azért nem vette észre, hogy használt alsóneműt dobott a közönségnek, mert Gigié ugyanolyan márkájú volt, mint az ajándékok.
– Gigi, mint villalakó még a bugyiját is szponzortól kapta a játékban. Ugyanez a cég támogatta a diszkóbeli divatbemutatót is, így a véletlen is összejátszott ellenem. Gigi nem haragudott rám, sőt jót nevettünk a malőrön, és végül egy bemutatott fürdőruha alsójában ment haza a „kolléganőm”. A fotón: VV Anett (Béres Anett balról), VV Gigi (Rácz Ildikó), VV Anikó (Nádai Anikó) és Zsófi (Szabó Zsófia) fürdőruhákat és fehérneműket is bemutatott a színpadon. Forrás: Blikk.hu
Szeánszok, vad orgiák és bacchanáliák Párizs labirintusában
Annak ellenére, hogy 3 ezer eurós büntetésre számíthat az, aki lemászik Párizs 300 kilométer hosszú barlang-és katakombarendszerébe, a Halál Birodalmában naponta rendeznek szeánszokat, vad orgiákat és bacchanáliákat a különböző okkult és katafil csoportok.
Az első bányák és temetők – Mivel a kelta szenonok parisii ága egy 110 ezer négyzetkilométer nagyságú üledékgyűjtő medence mértani középpontjában telepedtek le, így kézenfekvő volt, hogy az őket kiverő rómaiak az 1,8 kilométer hosszú Lutetia építőköveit a városfal mellől bányásszák ki. A később Párizsra átkeresztelt település urai tovább folytatták a Szajnától délre elnyúló mészkőmezők kitermelését, amelynek alapanyagait várfal-, várkastély és templomépítésekre használtak fel. Az 508-tól fővárosi rangot kapó települést ellenben nem a Szajnától délre eső római romok és kőbányák fölé, hanem attól északra-, a mai Notre-Dame-des Bois környékén alakították ki. Az ötödik század elején a Merovingok itt – a mai Forum-des Halles helyén – hozták létre az Aprószentekről elnevezett temetőt is, amely eleinte csak a Sainte Opportune apáca ereklyéit is őrző templom sírkertje volt. 1187-ben II. Fülöp Ágost városfalépítésre hivatkozva bár felszámoltatta és kiszáríttatta a több száz éves temető nagyobbik részét, sírhelyhiányra hivatkozva mégsem zárták be az Aprószenteket. Történészek szerint a Szent Dénes úti holtak párizsi birodalma valószínűleg azért kerülhette el a teljes megsemmisülését, mert a király urbanisztikai tevékenysége miatt a főváros lakossága tíz év alatt nemcsak, hogy megduplázódott (ami egyben több halálozást is jelentett), hanem az északi városrészt közrefogó városfal végül is más nyomvonalon épült fel. Párizs legrégebbi, három méter magas kőfallal körbevett temetője ekkor lett a belváros szomszédos „kerülete”. Az építőanyagot természetesen szintén a Szajnától délre fellelhető hét kő-és mészkőbányából nyerték, amely ekkor már 2,63 négyzetkilométert kitevő barlangrendszer-együttes volt.
Dögvész és foszló csontrakások – A XVI. századra az Aprószentek temetője már szó szerint város volt a városban. A tíz méter mélységben kialakított háromszintes temetőbe már 22 plébánia és egy leprásokat, öregeket, gyerekeket és terhes nőket befogadó szegényház-, az „Isten szállodája” (Hôtel-Dieu) temetkezett, amely 1276 ezer négyzetméteres nagyságával -bár a francia főváros legnagyobb-, de még mindig túl kicsi „végső menedéke” volt az éhínség, a járványok és a háborúk miatt ezrével elhulló párizsiak számára. A holttestek az 1554-es orvosi beszámolók szerint már olyan sűrűn voltak egymás mellé eltemetve, hogy nemcsak a hullák bomlási folyamata lassult le a föld hiánya miatt, hanem több esetben az elhantoltak végtagjai is kilógtak a sírokból. Rontotta a helyzetet, hogy a hatalmas tömegsír mellett üzemelt Párizs sűrűn beépített központi piaca is, amit rothadással átitatott elviselhetetlen bűz lengett körül. A temető és közvetlenül mellé telepített piac lényegében a pestis- és himlőjárványok, a fertőzések gócpontjai voltak. Egy korabeli beszámoló szerint a tömegsírral határos házak pincéjében kevesebb, mint egy hét alatt megsavanyodott a bor, két nap alatt szürke gombák lepték el a gondosan zsákokba becsomagolt élelmiszereket, illetve bűzös fekete masszává változott az addig tisztának mondott ivóvíz. A hatóság a felháborodott lakosság megnyugtatása érdekében csak annyit tett, hogy egy vastag nyeregtetőt építtetett a temető fölé.
Az első áttörésre Voltaire azon 1737-es levele után került sor, amelyben a filozófus azt rótta fel az egyháznak, hogy „a klérus csak azért érdekelt – akár az emberek egészsége által is- a temetkezések fokozásában, mert így több aranyat tud összeharácsolni a Vatikánnak.” (Az egyházat ért kritikái miatt a gondolkodót éppen ezért nem is temethették el egyházi földbe, holttestét titokban egy champagne-i kolostorban kellett elhantolni, amit onnan később állami nyomásra a párizsi Pantheonba szállítottak.) A levél hatására a Királyi Tudományos Akadémia orvosai ellenben arra a megoldásra jutottak, hogy 1500 holttestenként ki kell hantolni a 200 évnél idősebb sírokat, hogy az újaknak legyen elegendő hely, illetve a régi csontokat a temető körül akár szanálás útján megszerzett épületek helyén kialakított új tömegsírokban kell elhelyezni. A temető utolsó sírásója Francois Pourrain szerint Voltaire levele mégiscsak megtehette a hatását, mert neki és társainak mintegy 90 ezer halottal kevesebbet kellett eltemetnie ekkortájt, mint harminc évvel korábban. Az Akadémia után végre a francia parlament is a tettek mezejére lépett: 1765-ben betiltották a városon belüli temetkezéseket, és római hagyomány szerint nyolc új temetőt jelöltek ki a városfalon kívül-, ám érthetetlen módon az államilag felkarolt és támogatott polgári kezdeményezést pont a vallásos hittel átitatott párizsiak többsége fúrta meg kegyeleti okokra hivatkozva.
Hullák a pincében és a tátongó mélység – 1780. május 30-án azonban különös dolog történt: bedőlt a temető oldalához támaszkodó egyik Rue de la Lingerie utcai épület pincéje, s a dohos, nedves falon át rothadó emberi tetemek tömege omlott be az épület aljába. Az előző napok esőzései nyomán még több, a temetőre épült házban szembesültek hasonló meglepetéssel. Az általános szörnyülködés és rettegés megtette a magáét: a parlament szeptember 4-én ismét egy dekrétumban rendelte el az Aprószentek végleges bezárását és a halottak maradványainak elszállítását. A temetőt lelakatolták, de aztán Antoine de Vaux Alexis Cadet vegyész javaslatára öt évig nem csináltak semmit, hogy a lakosság „relatíve elfelejtse kegyeleti kötelességeit”, illetve, hogy előteremtsék a tömegsír helyére felépíteni kívánt Vásárcsarnok pénzügyi feltételeit. Ennek megfelelően 1785. november 9-én állami rendelet született most már csak négy új párizsi temető – a város északi részén a Montmartre, keleti felén a Pere Lachaise, nyugaton a Passy, délen pedig a Montparnasse – létrehozásáról, de a sírkert kijelölések végső megoldását, egy korábbi baleset következményeinek felszámolása jelentette:
1774-ben egy napon beszakadt a Szajna bal partján túl futó Rue d’Enfer útburkolata (a mai Boulevard Saint-Michel magasságában) alatta pedig fenyegetően tátongott a korábbi kőbánya elhagyott járatai. (A mészkő kitermelése ekkor már Párizs újonnan kiépített déli külvárosai peremén zajlott.) A királyi tanács rendeletet hozott az alagutak részletes feltérképezéséről, s miután a felmérés riasztó eredménnyel járt, XV. Lajos rendeletére 1777 tavaszán felállt a kőbányák állapotáért felelős testület. Irányítása alatt kezdődött meg a labirintusrendszer gyenge pontjainak támfalakkal való megerősítése. Az így kialakított föld alatti folyosóhálózat pontosan leképezte a XVIII. század végén kialakult párizsi utcaszerkezetet. A felügyelő testület egyik tagja hozakodott elő néhány évvel később azzal az a palermói kapucinusoknál látott elképzelésével, hogy a biztonságosan megerősített folyosókban lehetne elhelyezni a bezárt temető lakóit.
„Zombik” az éjszakában -1785 februárjában Louis Thiroux Crosne rendőrségi altábornagy felügyelete mellett végre elkezdték az Aprószentekben eltemetettek kihantolását. A több mint kétmillió párizsi 15 hónapig tartó exhumálását követően a Rue de la Tombe-Issoire utcai és az Avenue René Coty sugárúti mészkőbarlangból kialakított katakombákba 1786. április 7-én késő este érkeztek meg az első hullatranszportok. A vallási rítus és liturgia szigorú tiszteletben tartása mellett a 800 lovaskocsival naponta lebonyolított átszállítások több mint két évig tartottak. A sikeres átköltöztetésen felbuzdulva a városi adminisztráció 1788 januárjában rendelte el a városfalon belül fellelhető további 17 temető, 600 templom, 100 kolostor, 45 vallási közösség temetkezési helyének felszámolását. Az innen kihantoltakat azonban helyhiány miatt már nem Párizs XIV. kerületébe, hanem a XV. kerületében fellelhető Vaugirard sugárút alatti több kilométer hosszú barlangokba szállították. (Az újratemetésekkel 1814-ben bár végzett a kijelölt 350 sírásó, ám a nagyszámú halálozások miatt a katakomba-temetéseket 1860-ig nem állították le.) A Charles-Axel Guillaumot építész vezetésével kialakított osszáriumokban a csontokat ömlesztve és összekeverve hantolták el újra. A hatmillió egykori párizsi maradványát őrző katakombák bejáratánál egy-egy gravírozott kőtáblát is elhelyeztetett a mérnök, amelyeken nemcsak az átadás időpontjait, hanem a temetőforrásokat, illetve ókori és francia filozófusok jeles mondatait, idézeteit, aforizmáit is feltüntették. A hatmillió ember csontja között ott találjuk a már azonosítatlan guillotine által lefejezett Georges Jacques Danton, Camille Desmoulins újságíró-ügyvéd, Antoine Lavoisier kémikus, Jean-Paul Marat természettudós és Maximilien de Robespierre maradványait is. Persze rajtuk kívül a katakombarendszer több híres ember antropológiailag ma már kinyomozhatatlan testét is őrzi. Így a Szent Mária kolostorból ide szállított Nicolas Fouquet egykori pénzügyminiszter, a Szent Pál templomból exhumált François Rabelais reneszánsz író-orvos, François Mansart, Claude Perrault és Jules Hardouin-Mansart építészek, Jean Baptiste Lully zeneszerző és a Vasálarcos férfi csontjait; akárcsak a Szent István, Szent Katalin és Szent Benedek temetőkből ide hozott Charles Perrault, Jean Racine, Montesquieu és Molière írók, Jean-Baptiste Colbert gazdaságpolitikus és Blaise Pascal matematikus tetemeit is.
A borzongáskeresők Mekkája – A 7,7 négyzetkilométernyi barlangrendszerből kialakított 11 ezer négyzetméter nagyságú katakombarendszer a kezdetektől fogva érdekelte Párizs úri és rangtalan lakosságát. A Holtak Birodalmába először 1787-ben Artois grófja, a későbbi X. Károly tett egy hosszabb látogatást udvarhölgyei társaságában. A következő évben már Mária Antónia királyné barátja és bizalmasa, Madame de Polignac hercegnő ereszkedett le a csontkamrákba szórakozni kívánó vidám hölgycsapatával. Az első rendszeresen szervezett túrákat 1806-tól Louis-Etienne Héricart de Thury irányította, aki 1810-ben a a városi tanácsnál még azt is elérte, hogy az összehányt koponyákból patológiai és művészi válogatások után díszes falakat, plaketteket, illetve lábszárcsontokkal ékesített műalkotásokat készíttethessen el a labirintusban kialakított osszáriumokban és kriptákban. Vezetése alatt nemcsak a barlangjáratokban fellelhető ásványtani érdekességeket, fosszíliákat gyűjtötték be, hanem a deformált koponyák vizsgálata alapján elkészíthették a világ első protéziseit is. Párizsi tartózkodása idején kereste fel a Párizs aknáit 1814. május 16-án I. Ferenc osztrák császár, a Napóleont lemondásra kényszerítő győztes koalíció tagja is, aki a Place Denfert-Rochereau tér 2-es számú ház pincéjéből ereszkedett le holtak birodalmába. Őt követte 1860-ban III. Napóleon és fia, majd 1867-ben II. Oszkár svéd király és Otto von Bismarck német kancellár. 1871. május 21 és 28 között a katakombák falai több napos véres közelharcnak is szemtanúi voltak, amikor is a párizsi kommün ideje alatt ide menekült kommunistákat könyörtelenül lemészárolták a versailles-i csapatok. A holtak birodalma akkor került ismét a fővárosi szalonok központi pletykatémájává, illetve a napilapok címoldalára, amikor M. Marlit költő 100 illusztris párizsi vendégét egy titkos föld alatti koncertre invitált 1897. április 2-án. Az egyik gyertyafényekkel kivilágított osszáriumban az Operaház 45 zenésze pontban éjfélkor zendített rá Ferrett karmester vezetésével Beethoven Eroica szimfóniájának gyászindulójára, amit Camille Saint-Saëns Áve Máriája és Haláltánca, Chopin Márciusi temetés szonátája, és Xavier Leroux gyászindulója követett. A koncert hajnal kettő órakor ért végett.
Szeánsz és horrorfilm – A XX. század elején a Szajnától délre kialakított több mint 1200 kilométer hosszú mészkőbe vájt barlangrendszer kétharmadát köz-és életveszélyre hivatkozva betonnal feltöltötték. A statikailag biztonságosabbnak ítélt V., VI., XI., XII., XIII. és XV. kerületeket érintő 300 kilométer hosszú kacskaringós járatok bár megmenekültek a betemetéstől, ám a lejáratok többségét a gombatermesztések felfüggesztése után befalazták. Az egykor Párizs területének 40 százalékát kitevő 3150 hektáros barlangrendszer ma már csak 770 hektárt tesz ki, amit az utcákról és terekről 91, a kertekből és a pincékből 44 lejáraton lehet megközelíteni. (A Szajnától északra, a X., XVIII., XIX., XX. kerületek alatti gipszmezőbe kivájt 65 hektáros barlangrendszer ma már szintén nincs meg.) Bár 2002 májusában Párizs vezetősége egy 1,7 kilométer hosszú felújított katakombarendszert megnyitott a turizmus előtt, a többi járatba és sírkamrákba 1955. november 2-től szigorúan tilos a leereszkedés-, aki ezt mégis megteszi, az 3000 eurós büntetésre számíthat a föld alatt gyakran razziázó rendőrség sportalakulataitól.
A tiltás és büntetés nagysága ellenére a 60-as évek elejétől komoly szubkultúra alakult ki az elfeledett járatokban és termekben. Kezdetben a felszíni világ korlátai elől a diákság menekült le ide bulizni és ezoterikus felolvasásokat hallgatni, őket követték a punkok és a drogosok; majd az újságírókból, festőkből és szobrászokból álló katafiloknak nevezett csoportok, akik a mai napig különböző képzőművészeti alkotásokat hagynak maguk után a falakon. Természetesen az elfeledett járatokat felfedezték maguknak a különböző titkos társaságok is, akik vagy szellemidéző szeánszokban, vagy vad orgiákban, okkult piknikekben fejezték/fejezik ki hódolatukat vagy a Sátánnak, vagy valamelyik ősi istennek. (A hippik például Jim Morrison „lelkét” idézik meg hetente.) A rendőrség például 2004-ben egy horrorfilmekkel teljesen felszerelt titkos mozit is talált a Chaillot-palota alatt 18 méter mélyen kialakított 400 négyzetméteres termek egyikében, amit nemcsak zárt láncú tévékamera-rendszerrel védtek a törvény őreitől, hanem egy „kutyaugatást lejátszó magnóval” is. Egy kisebb, oldalsó teremben egy bárt is kialakítottak a titokzatos építők-, itt szeszes italokra, kuszkuszfőzőre, és kőből kivésett székekre, asztalokra is bukkantak a zsandárok. „Az egész mozi egy nagy szakértelemmel kiépített elektromos rendszerről üzemelt, és legalább három telefonvonal is volt odalent” – írták ekkoriban a lapok. Természetesen sok városi legenda is kapcsolódik a katakombarendszerhez. Ilyen például az alkalmanként feltűnő komótosan sétáló nagy vörös macska mítosza, amit mindig a Pére-Lachaise temető alatti járatokban látnak időnként felbukkanni. Szintén makacs legenda a Monfaucon környékén megjelenő oszlásban lévő akasztott ember szellemének mítosza, aki hangos lánccsörgések közepette hívja tetemre gyilkosát, a nagy hatalmú Enguerrand de Marigny minisztert. Hasonló sztori a Medici Katalin halálát kívánó kivégzett okkultizmussal foglalkozó sintér alakja, aki vértől tocsogó ruhában ijesztgeti bárdjával a Tuileries-kertje alatti járatokba lemerészkedőket. Picivel arrébb az Ördöggel paktumot kötött Biscornet lakatos nyögései hallatszanak, aki az Alvilág urától 1860-ban azért kért segítséget, mert nem tudta elkészíteni a Szent Anna templom ajtajának zárszerkezetét. Forrás: Falanszter.blog.hu
Moziszex – Gradiva (2006)
Egy francia hölgy, aki madagaszkári ősökkel is rendelkezik. Gazdag családból származott, de később problémái adódtak és 18 éves korában elkezdett a pornóibarban dolgozni. Két évet töltött a szakmában, először keményebb majd szoftos filmekben szerepelt, s végül sikerült a hagyományos filmek világába is betörnie. Játszitt többek közta nálunk is többször vetített B13 – A bűnös negyedben.
A ruhák nélküli szereplés viszont továbbra sem jelent problémát az immáron 28 éves színésznőnek. Most a Gradivában látható jeleneteket mutatom be Nektek!
Tasha Reing meztelen Twitter képei
Moziszex: Kerekes Vica – Időjós a pácban (2008)
A felvidéki Kerekes Éva, aki Magyarországon Vicaként ismert (mert már van egy ilyen nevű színésznő) már nem egyszer bizonyította a filmekben, a legerotikusabb fiatal színésznők közé tartozik a tájainkon. A mellei gyönyörűek, bár egyes kommentelők szerint a gravitáció húzza le őket. Szerintem nincs azokkal semmi, baj, s az Időjós a pácban (Nestyda) című film két jelenete is eme állításomat tanúsítja. A cseh filmben egyébként Jiří Macháčekkel látható közös jelenetekben.
Az idén 30 éves színésznő a szerepet a Szlovákiában ugyancsak népszerű Táňa Pauhofová előtt szerezte meg. Az ismert cseh rendező Jan Hřebejk jól döntött, hiszen így jóval teltebb melleket csodálhatunk a két jelenetben, sőt még magyar szavakat is hallhatunk! Kerekes Vicának pedig biztosan nem ez az utolsó szereplése a blogunkban!
Oskar televíziós meteorológus. Úgy gondolja magáról, hogy sikeres ember: szerető férj, figyelmes családapa és vonzó tévés személyiség. A valóság azonban kicsit másként fest. A középkorú férfiak többségéhez hasonlóan számára is egyre nagyobb problémát okoz, hogy megbarátkozzon az öregedés gondolatával és a házassága körül sincs minden rendben. Amikor egy flört kapcsán manipulálni kezdi az időjárásjelentést, elveszíti a munkáját és az asszonyát. A gondtalan agglegény életmód, amely különböző korú szeretőkkel kapcsolódik össze, azonban nem éppen idillikus számára.