Katarina, a földesúr lánya, jólesően nyújtózkodott meleg, puha ágyában. Már délelőtt volt. Hivatta a szobalányát, Hannát. Mikor a lány belépett, Katarina rosszindulatúan végigmérte. Hiába, a lány csinosabb, mint ő. Régen szerette volna már megfenyíteni, de a szolgáló eddig nem adott rá okot.
– Hozz kávét! – parancsolta Katarina.
Hanna hamarosan visszatért a gőzölgő csészével, de hirtelen megbotlott és a forró kávét úrnőjére öntötte.
– Ügyetlen liba – kiáltott rá a kisasszony -, ezért büntetést érdemelsz! Azonnal lemész a pincébe Jacob bácsihoz és megmondod neki, hogy alaposan verje el a fenekedet a parancsomra!
A szíve ujjongott örömében, hogy végre megbüntetheti a lányt. Hanna szomorúan bólintott és kiment. Hallott már Jacob bácsiról, aki a cselédeket büntette, ismerte is látásból, de még nem volt nála sohasem. Félve kopogott be az alagsori lakásba.
– Szabad! – hangzott a válasz.
A lány remegő térdekkel lépett be a szobába. A kövérkés férfi az asztalnál ült és reggelizett.
– Mi kéne, ha vóna? – nézett fel.
– Az úrnőm küldött – felelte Hanna elcsukló hangon -, és azt parancsolta, hogy Jacob bácsi verje el a fenekem!
– Csak erről van szó? – bólintott megfontoltan Jacob bácsi. – Máris, csak előbb befejezem a reggelit. Addig vetkőzz le!
Hanna szégyenlősen vetette le a ruháját, ingét és egy szál vékony bugyogóban állt az idősebb férfi előtt.
– A kisasszony nem azt parancsolta, hogy a bugyidat verjem el, hanem a feneked.
Vesd csak le azt is, aztán állj oda arccal a fal felé fordulva!
Hanna a falhoz lépett és lehúzta utolsó mentsvárát és szégyenkezve várt sorsára. Reggelizés közben Jacob bácsi azért szakított időt arra, hogy a lány gyönyörű, meztelen fenekét nézegesse, alaposan szemügyre véve azt a két félgömböt, amit hamarosan el fog páholni.
– Gyakran kaptál-e ki gyerekkorodban, te lány? – kérdezte két falat között.
– Még sohasem fenekeltek el – válaszolta Hanna.
– Pedig az nem árt.
Befejezve az evést a férfi felállt.
– Látod, lányom, ott a sarokban azt a derest? Feküdj rá hasmánt!
Hanna, aki már reszketett félelmében, odament és hasra feküdt a deresen. Lábait szégyenlősen összezárta, de az öreg széthúzta és a deres alsó lábaihoz kötözte őket, kezeit pedig az elsőkhöz. Hanna teljesen mozdulatlanságra volt kényszerítve és ez az új élmény rettenetesen érintette. Fejét oldalt fordította és látta, amint a férfi egy vékony, hajlékony nádpálcát emel le a polcról és a dereshez lép.
– Na lányom, amit most fogsz érezni, az nagyon fájdalmas lesz, de kibírod, nem fogsz belehalni! Arra viszont jó lesz, hogy jobban odafigyelj a munkádra és emlékeztetni fog a kötelességedre!
Végigvágott a vesszővel Hanna domborodó fenekén és Hanna felsikoltott a fájdalomtól:
– Jaj, ez nagyon fáj!
Újabb ütés, újabb sikoly. Hanna minden egyes ütésnél megrándult, fenekét először összeszorította a fájdalom hatására, majd elernyesztette és lábai vonaglottak a kötelékekben. Jacob bácsi nem törődött a lány fájdalmával, rendületlenül vesszőzte a bűnös lány hófehér ülepét. A 20. ütés után megállt és megszemlélte eddigi művét. A lány fenekét piros csíkok borították, szép szabályos rendben. Hanna sírt, nyöszörgött és kérte a férfit, hogy hagyja abba a borzalmas fenyítést.
– Nem tehetem, mert akkor én bűnhődnék – felelte az öreg.
Elszívott egy cigarettát, majd felvett egy lovaglópálcát és azzal folytatta a fenekelést. Ha a nádpálca szörnyű volt, akkor a lovaglópálca iszonyatos. Hanna most minden ütésnél felsikoltott és sokáig dobálta a testét, már amennyire a kötelek engedték. Mikor a büntetés befejeződött vörös és kék hurkák borították a lány hibátlan ülepét. Jacob eloldozta.
– Most menj és mutasd meg a feneked úrnődnek! – parancsolta.
Hanna lassú mozdulatokkal felöltözött és kiment a szobából. Néhány perc múlva kopogott úrnője ajtaján, aki még mindig az ágyban feküdt. Katarina megparancsolta neki, hogy emelje fel a szoknyáját és mutassa meg az elvert fenekét. Hanna szó nélkül engedelmeskedett. A fiatal, elkényeztetett úrilány boldog mosollyal szemlélte a hurkásra vert lánypopót, és álmában sem gondolta volna, hogy hamarosan neki is hasonló élményben lesz része.
A lázadás: Néhány hét múlva a környék falvai fellázadtak és megtámadták a kastélyt. A földesúrnak sikerült elmenekülnie, de felesége, lánya és jó néhány hü cselédje a lázadók kezére jutott. A parasztok törvényt ültek foglyaik felett a kastély udvarán. Hanna, aki a csőcselék vezérének rokona volt, megkérte, hogy Katarinát ő maga büntethesse meg. Kérésébe beleegyeztek, de előbb a cselédeken kezdték a sort.
A férfiakat jól megbotozták, majd a faluba hajtották őket dolgozni. A lányok, asszonyok következtek ezután. Egyenként kellett az udvar közepén felállított dereshez lépniük, ott két markos legény megragadta és hasra fektette őket. Egy harmadik felgyűrte a szoknyájukat és máris csattogott a friss nyírfavessző meztelen ülepükön. Az udvar sikollyal, jajgatással telt meg. Aki megkapta a büntetését máris vitték a kastély konyhájába vacsorát készíteni.
Végül csak az úrnő és lánya maradt az udvaron a lázadók társaságában. Eddig reszketve nézték cselédeik megfenyítését, félelműkben összebújtak. Hanna szavára 20 fiatal parasztlegény állt fel két sorban, kezükben vékony nyírfavesszővel.
Két tenyeres-talpas lány megragadta Katarinát és egy pillanat alatt meztelenre vetkőztették. Nyakára nyakörvet csatoltak, két kezét pedig hozzábilincselték. Ebbe még egy kötelet fűztek, melynek végét Hanna ragadta meg. Gúnyosan nézte volt úrnőjét, aki félelmében és szégyenében reszketve állt előtte. Odavonszolta a sor elejére és megparancsolta, hogy térdeljen le.
– Arra ítéllek, hogy térden csúszva háromszor menj végig a legények sorfala között, miközben ők táncoltatják a nyírfavesszőt magasra tartott fenekeden.
Az úri kisasszony tiltakozni kezdett, de Hanna megrántotta a kötelet és elindult. Az első legény felemelte vesszőjét és hatalmasat húzott az előtte elhaladó úri popóra. Katarina, akit eddig még sohasem fenekeltek el, felsikoltott és gyorsabban kezdett mászni. A következő legény a lány felsőcombját találta el. Katarina a fájdalomtól egy pillanatra megállt. Hanna megrántotta a kötelet, a nemes kisasszony pedig hasra esett pont a harmadik és negyedik legény előtt. Ezek egyszerre csaptak le és találták el a lány telt fenekét. Katarina vonaglani kezdett fájdalmában, nem törődve azzal, hogy mohó pillantások lesik súlyos melleit, combjai közül kivillanó nőiességét.
Több, mint egy félóra telt el, míg Katarina háromszor végigvánszorgott a sorfal között. A legények nem kímélték és a végén feneke vörösen izzott, de testét máshol is hurkák borították…
– Most vigyétek öt is a konyhába, dolgozni. És azt akarom, hogy a vacsoránál ő szolgáljon fel az asztalnál, méghozzá meztelenül!
A kissé elfáradt legények most a földesúr feleségét vették kezelésbe. Vele nem sokat teketóriáztak. Lerángatták ruháit és kezénél fogva egy oszlophoz kötözték úgy, hogy csak a lába ujja érte a földet. Ezután a húsz legény fejenként kétszer jó nagyot rávágott az úrnő már nem egészen fiatal, kissé petyhüdt fenekére. A jajgatás ellenére kevesellték a büntetést és ezért magánszorgalomból még a talpát is alaposan megvesszőzték. Ezután eloldozták és az úrnőnek is a konyhába kellett mennie izzó üleppel és talppal.
Este a vacsoránál a földesúrhoz lojális szolgálólányok, az úr felesége és leánya meztelenül szolgálták ki a parasztokat. Teljesíteniük kellett a lázadók minden parancsát, akiknek izgató látványt nyújtottak hurkás ülepükkel, ahogy szégyenlősen próbálták szemérmüket takargatni. Néhány pohár bor után a legények már nem elégedtek meg csak a látvánnyal. El-elkaptak egy-egy lányt, az ölükbe rántották és szeretkeztek vele. Amelyik egy kicsit is ellenkezni mert, rögtön sajgó fenekén érezhette a legények haragját.
Katarinát egy kövér, szakállas lázadó vonta magához és a lány kezébe helyezte a farkát, hogy játsszon vele. Később többet kívánt: a lányt a lába közé térdeltette és megparancsolta, hogy furulyázzon. Katarina kénytelen-kelletlen megtette, bár undorodott a paraszttól, de félt az újabb fenyítéstől. Kisvártatva nem figyelt eléggé és megsértette a fogaival a paraszt farkát. Az nagyot ordított, hajánál fogva felrántotta a lányt. Ráhajtotta az asztalra és egy nyírfavesszővel elkezdte csépelni a meztelen, hurkás fenekét. Katarina üvöltött, de hiába ficánkolt, nem tudta kikerülni a csípős ütéseket. A délutáni fenyítés nyomai mellett újabbak lángoltak fel a lány selymes bőrén és az úri kisasszony máskor hófehér feneke most minden színben pompázott.
Mikor a paraszt befejezte a vesszőzést, Katarina nem tudott egyhelyben maradni, ide-oda ugrált és dörzsölte kegyetlenül összevert ülepét. Hanna nem elégedett meg ennyivel: szólt négy erős legénynek, hogy vigyék ki a lányt az istállóba és tegyék asszonnyá, de jó alaposan. Mikor két óra múlva visszahozták a lányt, Katarina nem tudott lábra állni, reszketve borult Hanna lábai elé.
A parasztok elfáradtak és aludni tértek. A pincébe zárták a foglyaikat, akik szintén kipihenhették a nap fáradalmait. Ha valaki benézett a pincébe, akkor érdekes látvány tárult elé: valamennyi fogoly hason feküdt, hiszen csak így tudtak aludni.