[Videók] Brutális seggbe öklözés, anál fisting videó. Kattints és nézd!
Extrém
brutális, extrém, beteges, perverz, pisiszex, kakiszex, erőszak, szex, tetovált, szadista, mazohista, sm, bdsm, megveri, lepisál, megerőszakol, állatszex, lóval, kutyával, állatos sex, állatpornó, perverzitás,
Hét gyereket csinált a saját lányának
Egy kis halászfalu egyik elszigetelt részén tartotta fogva lányát Jose Agostinho Pereira tizenkét éven át. Az apa hét utódot nemzett gyermekének, akik éheztek és alig tudnak beszélni. Újabb tragikus sorsú nő történetére derült fény a napokban. A most huszonnyolc esztendős hölgyet apja, Jose Agostinho Pereira nem elég, hogy tizenkét éven át tartotta fogva egy aprócska brazil halászfaluban, Experimentóban, még vérfertőző viszonyra is kényszerítette: hét gyermeke született. Pereira egy teljesen elzárt szigeten élt, az erdőben épített fel egy kalyibát, és ott tartotta fogva családját. A szigetre csak csónakkal lehetett eljutni, így a most huszonnyolc éves lány nem tudott elmenekülni. A hatóságok néhány napja azért mentek a szigetre, mert úgy vélték, néhányan illegálisan laknak ott. Ekkor találták meg a kunyhót és benne a tizenkét év és két hónap közti gyerekeket, valamint az anyát. „Mindnyájan nagyon rossz állapotban voltak, alultápláltak és alig-alig tudnak beszélni, meztelenül szaladgáltak, megrázó látványt nyújtottak” – mondta Jair Lima de Pavia nyomozó a Daily Mailnek.
Pereira kedd óta van előzetes letartóztatásban, mindent bevallott, azt mondta, felesége 1998-ban elhagyta őt, ezért kezdett viszonyt gyermekével. A lány nem akart vele maradni, de ő elzárta előle a csónakot, így nem tudott elszökni. A fiatalasszonyt és a hét gyereket állami gondozásba vették, és pszichológusok kezelik.
[Családi]
Booty Talk dvd pornófilm
[Videók] Booty Talk dvd pornófilm kattints és nézd!
Emlékezetes nyár szadómazó vágyakkal
A barátnőm fia eképp mesélte el tavalyi nyaralását. Tizenhat éves voltam, mikor megesett velem. Örömmel rohantunk ki az iskola kapuján, kezünkben a jól sikerült bizonyítvánnyal. Mindenki tervezgette nyarát és azzal dicsekedett a többieknek, hogy hova, ki hívta meg. Kicsit szomorú voltam, hogy több mint két hónapig megint egyedül kell otthon ücsörögnöm. Még anyám finom tortája sem tudott megvígesztalni, amikor szüleim mosolyogva nyújtottak át egy levelet, melyet falusi nagyanyám írt. Már egy hete megérkezett – mondta apám – de úgy gondoltuk, nagyobb lesz a hatás, ha most adjuk át. Az is volt. Nagyszüleim ugyanis meghívtak két hétre a falujukba. Örömömben ugrottam anyám nyakába, és máris rohantam csomagolni. Már másnap indultam. A vasúti kupéban elgondoltam, hogy milyen is lehet a falusi élet? Valahogy a Tüskevár főhőse, Tutajos jutott eszembe. Most végre élőben is megtörténik velem amit eddig csak könyvekben olvashattam. Pár órás utazás után megérkeztem. Nagyapám várt rám és boldogan átölelt:
– Ezer éve nem láttalak. De megnőttél!
Büszke voltam magamra és örömmel teli szívvel bíztam magam a gondjaira.
– Síetnünk kell, vette el a bőröndöm – nagyanyád már finom ebéddel vár.
Beszálltunk hát az öreg Skodába és elindultunk. Az autó köhögve nyelte a kilométereket, miközben nagyapám folyamatosan mesélt nekem:
– Majd meglátod! Lemegyünk pecázni a tóra és megnézzük a lányokat amikor fürdenek!
Megérkeztünk. Régen jártam itt, mégis ismerősnek tünt nagyszüleim portája. Nagyanyám össze-vissza csókolta arcom és büszke volt, hogy ilyen szép nagy unokája van. A kiadós falusi ebéd után estig beszélgettünk. Másnap hajnalban furcsa zajokra ébredtem. Izgatott férfihangok zaja. Gyorsan a fejemre húztam a paplant, és reménykedtem benne, hogy az egész egy rossz álom. Amikor tíz óra körül felébredtem, rá kellett jönnöm, hogy valóság volt amit hajnalban megértem.
– Az éjszaka kigyulladt a termelőszövetkezet telepe – világosított fel szomorúan nagyanyám – és a falu összes férfija ott dolgozik.
Éreztem, hogy a nyaralásom saját magamnak kell megformálni. Nagyapám nem fog ráérni. Felöltöztem hát, és zsebre dugott kézzel elindultam csavarogni. A korábbi nyári vakációkat is sokszor ezzel töltöttem. Órákig kóboroltam, nézegettem a járókelőket, amikor az egyik hozzám közelebb eső ház nyitott ablakából fájdalmas kiáltásokat hallottam. Mintha valakit vertek volna. Gyorsan az ablakhoz síettem és lekucorodtam alá. Lélegzet visszafojtva hallgattam, amint egy női hang szíd valakit:
– Majd adok én neked te kis féreg!
Újabb ütéshangok és sírós kiáltások következtek. Egyszer csak csend lett. Moccanni sem mertem, ugyanis tudtam, ha most elrohanok azzal leleplezem magam. Többször hallgatóztam már mások ablaka alatt. Vártam, mígnem kivágódott a kapu és egy nyári ruhába öltözött, arcát eltakaró, fiatal lány szaladt ki rajta. Vártam, amíg eltűnik az utca végén, majd több se kellett, a nyomába eredtem. Mivel az iskolában én voltam az egyik legjobb síkfutó, hamar utolértem és utána kiáltottam:
– Állj meg! Nem akarlak bántani!
De ő csak futott tovább. Kissé idegesített a dolog, ezért gyorsabb tempóra kapcsoltam, majd amikor utolértem a vállánál fogva lehúztam a földre.
– Megvagy!
Látszott rajta, alig kap levegőt.
– Nagyon fájt? – kérdeztem tőle.
– Nagyon – szipogta.
– Hogy hívnak?
– Edina.
– Én meg Gergő vagyok – húztam ki magam.
– Miért bántottak?
Haragos szemekkel nézett rám, amikben már csak halványan látszódtak a sírás nyomai.
– Mi közöd hozzá? – kérdezett vissza flegmán, majd felugrott és elrohant.
Tudtam, ha utána eredek, megint elkaphatnám, de hagytam, csak menjen. Furcsa érzések keringettek bennem, úgy tűnt, hogy szerelmes lettem első látásra.
A következő naptól fogva csak Edinára tudtam gondolni. Megint elmentem a házukhoz és a kapunál lesben állva vártam, mikor jön ki. Hamarosan megjelent, de most nyugodt volt. Úgy látszik, nem bántották. Odavágódtam hozzá és megszólítottam:
– Szia!
– Ne haragudj a tegnapiért – mosolygott.
– Nincs harag, válaszoltam. Hány éves vagy?
– Tizenöt.
– Én meg tizenhat – és megint elöntött a forróság.
Innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás. Beszéltünk mindenről, nap mint nap találkoztunk és egy hét elteltével valódi pajtások lettünk. Nem is bántam, hogy így alakult a nyaralásom. Sokáig morfondíroztam, hogy rákérdezzek-e a verésre, végül az egyik alkalommal, amikor a vegyesboltba kísértem, megkérdezem tőle:
– Mondd, gyakran kikapsz?
– Majdnem minden nap – komorodott el.
– És?
– Elfenekelnek – válaszolta Edina. Hol kézzel, hol fakanállal, hol nadrágszíjjal.
– Az fájdalmas lehet – szisszentem fel.
– Az bizony! Főleg, ha látnád a fenekem.
– Láthatom? – csillant fel a szemem, miközben péniszem megmerevedett a nadrágban.
Szerintem ezt ő is észrevehette, annyira lenge volt rajtam a short. Mosolyogva, de velősen válaszolt:
– Csak utánad!
Igaz több, mint egy éve maszturbáltam, de eszembe sem volt megmutatni magam egy idegen lánynak. Pedig több osztálytársam megtette már, és szerintük remek érzés.
– Áááá… – szabadkoztam.
– Ha nem, hát nem – zárta rövidre.
Az alkudozás talán tovább is folytatótdott volna, de elérkeztünk a közérthez. Nem volt kedvem visszakísérni, ezért búcsút vettem tőle.
– Holnap is eljössz? – kérdezte.
– Persze – válaszoltam – hiszen tudod, hogy még két napom van.
Így is történt. Másnap azonban nem az utcán kellett sétálnunk, hanem behívott a szobába. Örültem, hogy közelebb engedett magához. Csak úgy pezsgett a vérem. Ám az öröm nem tartott sokáig, ugyanis fél óra sem telt bele és hazajött az anyja. Dekoratív, középkorú, ám annál szigorúbb asszony volt. Ki nem néztem volna belőle, hogy képes elverni a lányát.
– Ő ki? – kérdezte szikrázó szemekkel a lányát.
– Izé…, ő… az én barátom – nyögdécselt Edina.
– A barátod? – kérdezett vissza gúnyosan – Ekkora kurva vagy?
Engem is zavani kezdett az asszony modora, éreztem közbe kell lépnem.
– Kérem én Gergő vagyok és nyaralni jöttem!
– Nyaralni? Majd adok én neked nyaralást. Úgy elfenekellek, hogy megemlegeted.
Mivel több helyen olvastam már a fenekelés izgató mivoltáról, kíváncsi lettem, hogy milyen lehet, ha megraknak. Szüleim soha nem bántottak, így hát ideje volt bele tanulnom.
– Azt csak úgy tetszik mondani! – válaszoltam szemtelenül.
Láttam Edina elnyúlt arcát. Valószinűleg rosszat mondhattam, de az anyja vehette a lapot. Elővette az ajtó mögül a népnevelő nadrágszíjat és rám reccsent:
– Told le a nadrágod és feküdj hasra az ágyon.
Engedelmeskedtem.
– És az alsó? – kérdezte, majd a nadrágom után tolta egészen a bokámig.
A keze lesújtott, a szíj zúgott és kellemesen bizsergő érzés közepette landolt csupasz fenekemen. A csattanás után behunytam a szemem. Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy két idegen nő is jelen van. Az egyik, aki püföl, a másik: aki nézi. Az ütés többször megismétlődött. Mikor már kezdett fájdalmassá válni a dolog, próbáltam úgy mozogni, hogy lássa, elegem volt belőle. Ez azonban csak olaj volt a tűzre. Tovább folytatta, mindaddig amíg teljesen hólyagos nem lett a hátsóm.
– Állj fel – hangzott a parancs – és fordulj Edina felé.
Tudtam, hogy miért mondja. Érezte, hogy az első ütések felizgattak és merev vagyok. Szégyen, nem szégyen, de meg kellett mutatnom férfiasságom egy idegen nőnek. Mikor Edina meglátta, hatalmas nevetésben tört ki, és az anyja is mosolygott. Úgy látszik, nem nagyon láthattak ilyet. Rettenetesen restellem magam, de nem volt mit tenni: közröhej tárgya lettem.
– Verd ki, te perverz! – mondta az anyja.
Beletörődve kezdtem el húzgálni rajta a bőrt, ami Edinának még jobban tetszett. Nem telt bele sok idő, és máris lövellt ki a parkettára az “anyag”.
– Jó volt? – kérdezte megint csak gúnyolódva. Csak tudd azért kaptál, és azért szégyenítettelek meg, hogy vedd tudomásul a lányom nem barátkozhat egy ilyen alakkal – mondta. Most pedig tűnj el, ne is lássalak!
Haza indultam és út közben végig arra gondotam, hogy otthon hogy magyarázom ki magam. Szerencsére erre nem került sor. Másnap délelőtt azonban láttam az ablakból, hogy a kapuban ismerős alak áll: Edina. Amint kiértem, csak ennyit szólt:
– Ide nézz!
Azzal hátrébb lépett és egészen nyakig felhúzta nyáriruháját, majd megfordult egy párszor. A látvány megrészígetett: teljesen meztelenül volt. Nem viselt sem bugyit, sem melltartót. Kicsiny, zsenge szőrzete, feneke és félig kialakult mellei sokkal jobban néztek ki mint a pornólapokban látott sztároké.
– Tetszett? – kérdezte, miután visszahajtotta a lenge ruhát.
Alig kaptam levegőt és péniszem majd kiszakította a nadrágot, úgy állt.
– Persze. De miért tetted? Talán meg is láttak.
– Na és. Anyám szerint kurva vagyok, különben is megígértem, hogy utánad mindent megmutatok. Tegnap megtetted a magadét. Tudtad, anyám nem tréfált és rám való tekintettel mégis vállaltad a fájdalmakat.
– Igazad van – azzal közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam, legalábbis én annak éreztem.
– Utánad nagyon kikaptam – mondta miközben előre hajolt és ismét felhajtotta a szoknyáját.
Csak úgy világítottak rajta a vörös hurkák, akár csak az enyémen. Miután megint szemben állt velem, átnyújtott egy képet:
– Rajta van a nevem és a címem. Ha tudsz, küldj te is egyet. Remélem, anyám nem jön rá.
Azzal megint megcsókolt és elsíetett. Szememben könnyek jelentek meg és berohantam a szobába bőgni. Sírtam a fájdalmaktól, a szerelemtől, mindentől. Már csak egy napom maradt. Csavarogtam a faluban, de Edinát nem láttam. Nem is bántam, alig vártam, hogy végre otthon lehessek. Másnap az állomáson nagyszüleim szomorúan tettek fel a vonatra.
– Ne haragudj – ölelt magához nagyapám – Jövőre majd mindent bepótolunk.
Felszálltam a vonatra, és elindultunk. Már bőven a városom felé tartottam, amikor elővettem Edina fényképét.
– Micsoda csajom volt! – gondoltam magamban, majd egy mozdulattal széttéptem a fényképet és kidobtam a vonat ablakán. Néztem a szálló darabok után, és könnyes szemmel gondoltam első, igazi, nagy nyári kalandomra. Ahogy a kép darabjai szerte foszlottak, úgy múlt el egy ki sem alakult kapcsolatom.
[Domina történetek]
GGG Maria die Sperma Jungfrau dvd pornófilm
[Videók] GGG Maria die Sperma Jungfrau dvd pornófilm, kattints és nézd!
Dugj meg, Baise-moi mozifilm
A történet: Egy Franciaországban élő arab pornószínész, Manu barátnőjével elindul füvezni a parkba. Három arra járó férfi elhatározza, hogy kihasználják védtelenségüket, és megerőszakolják őket. A barátnő sikoltozva ellenáll, ám Manu közönyösen tűri az erőszakot, amellyel elrontja a férfiak szórakozását, akik ott is hagyják őket. Manu bátyja megtudja, hogy húgát megerőszakolták és pisztolyt ránt, hogy bosszút álljon. A lány kikéri magának, hogy fivérét csak a bosszú érdekli, de azt meg sem kérdezi, ő hogy érzi magát. A vita hevében Manu fejbe lövi bátyját, s ezzel megkezdődik az ámokfutás. A másik lány, Nadine társbérletben lakik, nehezen tud alkalmazkodni. Lakótársnőjének elege van abból, hogy Nadine sokszor eleszi előle kajáját, elszívja füvét, és nyíltan maszturbál a kanapén, miközben pornófilmet néz. Egyik veszekedésük verekedéssé fajul, s Nadine megfojtja lakótársát. Elindul a városba, de lekési az utolsó metrót, és ekkor akad össze véletlenül az arab lánnyal, akit felismer az egyik pornófilmből. Egymást erősítve folytatják ámokfutásukat…
Kritika: Húsz-harminc évvel ezelőtt teljesen természetesnek hatott, ha pornófilm került a francia mozikba. A videó forradalma azonban végleg száműzte a vászonról a műfaj egyre növekvő számú képviselőit. A pornómozik bezártak, mely egyúttal az egész korszaknak véget vetett. A Virgine Despentes és Coralie Trinh-Thi rendezte Dugj meg! akkoriban minden bizonnyal csupán egy lett volna a szériagyártásban készülő produkciók közül, ám napjainkban képes volt arra a bravúrra, hogy felhívta magára a figyelmet, és jelentősen megosztani a közönséget: az egyik oldal szerint a produkció komoly művészeti értékeket képvisel, míg a másik csoport véresen küzdött és küzd a mai napig azért, hogy a Dugj meg! végérvényesen letörlődjön a mozik műsoráról.
A franciaországi botrány szele hazánkban is megmutatkozott: a férfiközönség nyálcsorgatva töltötte meg a mozikat a Titanic Filmfesztivál idején, hogy aztán a felénél megrökönyödve hagyják el a termet. De vajon mindez tényleg azért volt, mert a bemutatott erőszak és brutalitás elviselhetetlen mértékben sokkoló? Nos, nem erről van szó.
Az ok sokkal inkább a film halvány minőségében keresendő. A nevetséges, feminista történet két hőse Manu és Nadine, akik egy véletlen találkozás során felkerekednek, hogy elégtételt vegyenek a világ összes kihasznált és meghurcolt nőjéért. Őrült ámokfutásuk során férfiak tucatjaival végeznek kíméletlen körülmények között, majd végül egy társkereső iroda rendezvényén minden jelenlévőt lemészárolnak.
A Született gyilkosok két őrült sorozatgyilkosával Oliver Stone a média társadalmunkra gyakorolt manipulálását mutatja be nagyszerűen, s főszereplőit egy pillanatig sem próbálja szimpatikusnak ábrázolni, addig a Dugj meg!-ben Manu-t és Nadine-t, a társadalom két kitaszítottját már-már hősként láthatjuk, akik ennélfogva nem hibáztathatók tetteikért.
A megideologizált gyilkolászósdin tovább ront a kivitelezés: a megmosolyogható operatőri munka a családi videók színvonalát idézi, a teljes mértékben hatásvadász erőszakolós részek és a katasztrofális színészi alakítások tovább csökkentik az alkotás nem létező érdemeit.
A Dugj meg! maximum a feminista mozgalmak éllovasai számára jelenthet élvezetet, mindenki más azonban jobb, ha messziről elkerüli azt a pár művészmozit, amely a botrány reményében műsorra tűzi. A film videón Baise-moi – Legyél velem! címen jelent meg.
[x69]
Szadó-mazó vágyakba beavatás 1
Takarítónőként dolgoztam. Több mint egy éve, hogy az egyik kolléganőm Tercsi az egy munkahelyi buli után alaposan kiverte a meztelen fenekemet egy mogyoróvesszővel. Ettől kezdve minden nap kiporolta pucér hátsómat, egy hajkefével munkahelyemen, kivéve a pénteki napokat, amikor a lakásán kaptam hátsómra tőle és barátnőjétől kiadós verést, meztelenül és nádpálcával. Éppen most is Tercsi térdein feküdtem keresztben. A köpenyem a hátam közepéig felhajtva, és mivel bugyit tilos volt hordanom a munkahelyemen, a csupasz popómon csattogott a hajkefe.
Miután azon a napon több hibát is vétettem, kettőszáz ütés volt az aznapi fejadagom. Már túl voltam a százhatvanadik ütésen is, mezítelen fenekem már élénk vörös színben lángolt. Ahogy ott hasaltam Tercsi ölében, csak bal kezemen támaszkodtam a földön, így jobb kezemmel hátra nyúltam a puncimhoz és csiklóm izgatásával voltam elfoglalva.
Tercsi ezt nyilván észre vette, de őt annyira lekötötte, hogy minél jobban kiporolja a fenekem, hogy nem törődött vele. Így egyikünk sem hallotta meg, hogy feljött a lift az emeletre, ahol az én munkaterületem volt. Csak arra eszméltünk fel, hogy betoppant a szobába Gizi az egy éve kinevezett új csoportvezetőnk. Mikor meglátott minket, először zavarba jött, de aztán túltette magát rajta és Tercsire ripakodott, hogy mit csinál.
Erre ő elmondta, hogy én ma is elkéstem, és ráadásul a takarítást is nagyon hanyagul végeztem el, ezért úgy gondolta, hogy megbüntet érte. Gizi tudta, hogy a főnökük pártfogoltja vagyok, így megkérdezte tőle, nem fél-e, hogy beárulom a főnöknek?
Tercsi, csak legyintett és azt válaszolta, nem, mert nem első eset, hogy így elfenekel. Nyilván tudom, hogy megérdemlem a verést, mert még soha nem panaszkodtam érte senkinek. Gizit ez láthatólag megnyugtatta, de azért megjegyezte, hogy nem vagyok már kislány, hogy a térdére fektessen, és úgy fenekeljen el. Azt kértem tőle, amit most látott, az maradjon köztünk, mivel nem szeretném, ha az összes kolléganőm ezen pletykálkodna. Gizi beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, hogy majd ő másnap megmutatja, hogyan kell megfenyíteni egy korombeli lányt.
A következő nap épp péntek volt, ezért a munkahelyemen nem járt nekem verés Tercsitól, csak majd munka után otthon várt rám a nádpálca. Így egy kicsit izgultam, vajon mit talált ki számomra Gizi?
A munkanapom kezdetén feljött hozzám, és rám ripakodott, hozzak be egy vödör vizet. Mikor odavittem neki, a nála lévő nylon zsákból kivett három vesszőnyalábot. Egy zacskó sót beleöntött a vízbe, majd a virgácsokat beleállította. Persze nem valami Mikulás-virgácsra kell ám gondolni, mert ezeknek a fenyítő eszközök mindegyike hét-nyolc szál hetven, hetvenöt centi hosszú fűzfavesszőből állt a vastagabb végüknél összekötve. A vékonyabb végüknél nem voltak vastagabbak másfél milliméternél. Én már kaptam annyi verést a fenekemre, hogy lássam, ezekkel a vesszőkkel, ha keményen használják azokat, komoly tortúra vár rám. Ezt csak fokozta a sós vízben való beáztatásuk.
Gizi azt mondta, ha végeztem a munkámmal, keressem majd meg. Mikor ez történt, már Marcsi is ott várt rám. Ezután mindannyian átmentünk és bezárkóztunk az egyik osztályvezető üres irodájába. Itt Gizi rám szólt, vegyem le a köpenyemet. Mikor ezt megtettem, ott álltam előttük egy szál melltartóban és papucsban, mert bugyit ezúttal sem viseltem. Gizi ezen egy kicsit csodálkozott, és szóvá is tette, miközben megkért, hogy feküdjek hason a nagy tárgyalóasztal tetején. Miközben elhelyezkedtem, elmondta csodálkozásának okát.
Úgy akart megfenyíteni, hogy először megbeszéljük a munkám és magatartásom hibáit, meghallgatom észrevételeit, és eközben, hogy mondandójának nagyobb nyomatékot adjon, valamint azt hangsúlyosabbá tegye, megvesszőzi fenekemet. Azt, hogy a beszélgetés alatt hányat kapok, nem döntötte el előre, de várhatóan ötven és száz vesszőcsapás között lesz majd.
Ezen ütéseket elképzelése szerint bugyiban kaptam volna, de miután nem volt rajtam, így természetesen az ütések mezítelen fenekemen csattannak majd el. Nyilván jobban fájnak, de nem olyan vészes a különbség. Büntetésem második része az, amit a beszélgetés után kapok majd, a tényleges fenyítés. Ezt viszont előre eldöntötte, hogy annak mértéke százötven vesszőcsapás lesz, és ezen nem is fog változtatni. A tervezett verésemnél úgy gondolta, ha akarom, visszavehetem köpenyemet. Ekkor viszont az eredeti büntetés dupláját, vagyis háromszázat kapok. Erről majd ráérek dönteni, ha a beszélgetésen túl vagyok.
Gizi ekkor szól Tecsinek, hogy fogja a két kezemet, és megkezdődött „beszélgetésünk”. Hosszasan ecsetelte rosszaságaimat és a nagyobb nyomaték kedvéért, gyakran húzott jó erősen a vesszővel előtte heverő meztelen popómra. Rettenetesen csíptek ezek az ütések a beáztatott vesszővel és kiverte az egész testemet a hideg veríték, mire végeztünk. Pedig, nem kaptam többet hatvan-hetven csapásnál.
Mikor idáig jutottunk megkérdezte, hogy mit választok a hátra levő büntetésnél? Maradok-e így, vagy felveszem a köpenyem?
Nem tudom, miért, Gizi gúnyos mosolya, vagy az eddig elszenvedett verés égő fájdalma, vagy a tudat, hogy a vesszőzés után még Tercsinél is vár rám egy alapos pálcázás, esetleg az jutott-e eszembe, ha felveszem a köpenyem, akkor annak erős vászon anyaga nagyon lecsökkenthetii a vékony vessző okozta fájdalmat?
Szóval azt választottam, hogy visszaveszem a köpenyemet. Mikor visszahasaltam a tárgyalóasztalra, még az alsó két gombot sem gomboltam be, hogy az egyébként feszes köpeny lazábban takarja a popómat, ezáltal is csökkentve a vesszőzés hatékonyságát.
Ekkor Gizi megkérdezte, hogy akkor a háromszáz vesszőcsapást és a köpenyt választom-e?
Igent mondtam. Ekkor szólt Tercsinek, aki elővette a zsebéből a már általam ismert négy kötéldarabot és kezeimet-lábaimat a tőle megszokott akkurátus módon odakötözte a tárgyalóasztal négy lábához. Mindegyik kötelet úgy meghúzta, hogy a két és fél méter hosszú asztalon a testem teljesen kinyúlva feszült és odasimult az asztallaphoz.
Ezzel még nem volt vége a kikötözésemnek, mert, Gizi a zsákból, amelyikben a vesszőket hozta, elővett egy hatvan centi széles és huszonöt centi átmérőjű lószőrrel keményre tömött párnát. Olyat, amilyent a régi időkben az ágyvégbe tettek. Intett Tercsinek, aki megragadta derekamat és fölfelé emelt, hogy Gizi a lószőrhengert ölem alá tudja tenni. Egyáltalán nem akartam ellenkezni, de annyira ki voltam feszítve, hogy még Tercsi hathatós segítségével is alig tudta a párnát alám préselni. Ettől azután a fenekem lett a legmagasabb az asztalon.
Közben sajnos, az amúgy is rövid köpeny, amit olyan „okosan” nem gomboltam be alul, felcsúszott rajtam annyira, hogy a fenekem és a combjaim találkozásánál, jó öt centis sávot nem takart el. Az jutott eszembe, hogy mikor a vesszőcsapásokat kapom, amelyek kicsit lejjebb találnak el, azok úgy fájnak majd, mint azok, amit eddig kaptam a pucér hátsómra.
Épp gondolkoztam magamban, szólni kéne Tercsinek, húzza lejjebb a köpenyt rajtam, de azután elvetettem az ötletet. Nem akartam, hogy azt higgye, annyi fenekelés után, amennyit tőle kaptam, még mindig ilyen mimóza vagyok. Tercsinek úgy látszik, már az is sok volt, hogy a köpenyen keresztüli vesszőzést választottam, mert odalépett mellém, és a köpenyemet felhajtotta jócskán derekam fölé, és erős kezeivel lefogta azt. Mégpedig úgy, hogy az újból lemeztelenített fenekemet mozdítani sem tudtam. Mikor én hangosan tiltakozni kezdtem az eljárása miatt, csak annyit mondott, mit akarok?
A köpenyem rajtam, van, és ne féljek mind a háromszázat megkapom majd. Be kellett látnom, ugyan becsaptak, de amit tesznek az jogos, hiszen azt egy szóval sem mondta senki, hogy a köpenyemet nem hajtják majd fel.
Megkezdődött hát vesszőzésem. Gizi lassan, de határozottan ütötte pucér popómat. Minden egyes csapás után hátra lépett és az újabb vesszőcsapásnál egy gyors előrelépéssel, fokozta a lesújtó vesszőnyaláb lendületét, erejét. A meztelen fenekemen csattanó vesszők vékony végei belemartak felemelkedő, megfeszülő popómba, és égő fájdalommal töltötték el. Minden egyes ütésnél, hiába voltak beáztatva, letört valamelyik szálnak a végéből egy-egy kis darab. Ilyenkor fölsértve a rengeteg fenekeléstől edzett hátsómat. A verés során megvallom sírtam, jajgattam, ahogy a torkomon kifért. Giziéket egy csöppet sem hatotta meg, nem törődtek a zajjal, mert az osztályvezető bezárt irodájának párnázott ajtaja mögül úgysem szűrődött ki a nesz. Az épület még üres volt.
A megveretésem nagyjából harminc-harmincöt percig tartott, és meg kell mondanom, hogy ez a jó félóra nem tartozott életem legkönnyebb időszaka közé. A vesszőket Gizi százütésenként cserélte, mert azok addigra, már vagy tíz-tizenöt centit rövidültek mezítelen fenekemmel vívott harcban.
A fenyítés végén testem az elszenvedett veréstől verítékben úszott, megkínzott popómat sötét bíbor-, és lila színű vékony csíkok borították szinte összefüggően, és sok helyen szivárgott belőle a vér. Ott ziháltam az asztalon, amíg Marcsi eloldozott.
Csak fátyolosan hallottam, ahogy Gizi kijelenti: „na, valahogy így kell megfenyíteni az ilyen magaviseletű lányokat”.
Azt már tisztán hallottam, mikor fúlemhez hajolva súgta: igyekezzek, szedjem rendbe magam, mert aztán indulunk hozzájuk a szokásos pénteki fenekelésre. Nem akartam hinni a fülemnek, egy ilyen alapos vesszőzés után alig egy óra múlva, újra verni akarja pucér fenekemet. Persze ellenszegülni nem mertem, így negyedóra múlva már úton voltunk feléjük.
A villamoson könyörgőre fogtam a dolgot. Kértem, halasszuk el a verést szombatra, vagy vasárnapra. Tercsi viszont kijelentette, hogy arról szó se lehet, mert barátnője mára hívott vendégeket. Barátnőit, akiknek elmesélte, hogyan szoktak engem megleckéztetni. Ha most nem megyünk, barátnője marad hazugságban. Különben is a mai alkalom kedvéért vett egy lovaglópálcát is. Beláttam, nincs kifogás, mindenképpen kiverik pucér fenekemet ismét. Sőt az a tudat, hogy most több, számomra idegen nézője is lesz elfenekelésemnek, határozottan izgató volt.
[Domina történetek]
A brazil focista kecskét dugott először
Garrincha az ágyban is művész volt, és kecskebaszó, mert 12 évesen, egy kecskével vesztette el szüzességét. Nemcsak a futball, hanem az élet császára is volt Manuel Francisco dos Santos, művésznevén Garrincha (†49). Az 1958-ban Svédországban és 1962-ben Chilében a brazil válogatottal világbajnokságot nyerő szélsőt a legendás Pelé (69) mellett a korszak legnagyszerűbb labdarúgójaként emlegették. A születési rendellenessége miatt – a bal lábszára 6 centivel rövidebbre nőtt – görbe lábú klasszis kiismerhetetlen cseleitől rettegtek az ellenfelek, s a pályán a mennybe ment.
A magánéletében azonban sok hölgy a pokolba kívánta. Mert nemcsak a fociban volt virtuóz, hanem az ágyban is. Nem tudott határt szabni a szexuális vágyainak. A nők imádták – állítólag főként azért, mert a férfiassága 25 centiméteres volt –, és nem tudtak ellenállni neki. Ő azonban hűtlen volt hozzájuk.
– Mindent megkaptam a sorstól, ami fontos a boldogsághoz: sikert, pénzt, csillogást, és én nem szerénykedtem – vallott magáról Garrincha.
– Mindig kíváncsi természetű voltam. Sosem tagadtam, hogy a szüzességem tizenkét éves koromban vesztettem el egy kecskével. A foci mellett a nők foglalkoztattak a leginkább, nem tudtam betelni velük, s azt hiszem, ők sem velem. Az első feleségétől, Nair Marquestől nyolc lánya született, de elváltak, mert megcsalta a világhírű énekesnővel, Elza Soaressel (72), aki szintén szült neki egy csemetét. Két másik élettársa még három gyereket hozott világra.
Az 1958-as svédországi vébén sem bírt a vérével, ágyba bújt egy helyi lánnyal. Szerencséjére ez nem gátolta abban, hogy megnyerje a brazil válogatottal a tornát. Egy évvel később klubcsapata, a Botafogo európai túráján is felkereste s teherbe ejtette svéd kedvesét – megajándékozta egy kis Garrinchával…
Közeli barátai szerint legalább negyven szeretője volt, akiktől harminc gyereke született. Az alkoholt sem vetette meg, élete utolsó napjait kórházban töltötte súlyos májzsugorodása miatt. Ha hinni lehet a korabeli pletykáknak, még a halálos ágyán is az őt ápoló nővéreket kényeztette.
[Man]
Liptai Claudia büdös bugyija
Daróczi mama nem hisz abban, hogy Liptai Claudia és Daróczi Dávid szakítottak. Azt mondta, bizonyítékai vannak arról, hogy a műsorvezető és a fia négy nappal a tragédia előtt még együtt aludt: nevezetesen vörös hajszálakat és egy női bugyit talált Dávid ágyában. Ica néni állítja, hogy a fehérnemű Liptai Claudiáé, és hozzátette, hogy rendszerint ő mosta a színésznő otthagyott szennyesét, tehát megismeri azokat.Vajon mi vitte rá Ica nénit, hogy Claudia szennyes bugyiját mutogassa országnak-világnak? Úgy tűnt, az idős asszony sem kedveli Liptait, a lehető legnagyobb undorral ért hozzá a fehérneműhöz, majd közölte, hogy most azonnal megy kezet mosni.
[Videók] Liptai Claudia cikkek, hírek, videók
Domina és szolga szerepcsere
Elindult a vonat. Épp nyúlnék a telefonomért, hogy értesítsem Őt, a terv szerinti vonaton vagyok, mikor meghallom az üzenetjelző hangot, és olvasom a szemrehányást: ma még semmilyen életjelet nem kapott tőlem. A válaszomat követően hamarosan csörög a telcsi: még a munkahelyén van, és érdeklődik, milyen címen is tudja elérni a topicot? Olyan régen nem olvasta már, hogy nem is emlékszik rá. Megmondom neki hogy elég sokat változtam, de azt nem.hogy ennek következménye is lehet.
Az elmúlt hét eléggé megviselt lelkileg, és emiatt nagyon keveset aludtam. Nem hoztam magammal olvasnivalót, gondoltam, szunyókálással töltöm az utat. Ehelyett a fantáziám élte külön életét. Természetesen a ’másik oldali’ fantáziám. Elképzeltem, hogy miket szeretnék csinálni, ha sor kerül szerepcserére. Sosem láttam még Őt zuhanyozni. Ezért ki fogom parancsolni a fürdőszobába. Sem őt, sem mást nem láttam még, hogyan mossa meg a péniszét. Meg akarok nézni egy alapos tisztálkodást! Több mint egy éve tart a kapcsolatunk. A számtalan, orális kényeztetéssel töltött perc ellenére soha nem akarta vagy engedte, hogy így jusson orgazmushoz. Ennek véget kell vetnem!
Amikor a panzióban belépünk a tetőtéri szobába, fél pillanat elég ahhoz, hogy felmérjem a helyszínt. Balra nyílik a fürdőszoba. A bejárati ajtóval szemben egy tetőtéri bukóablak, mellette, szinte a térbe állítva egy szekrény illeszkedik a ferde mennyezet alá, az ajtótól jobbra egy fésülködőasztal, előtte és mellette szék. A másik oldalán egy fakeretes franciaágy. Az ággyal szemben dohányzóasztal és fotel, a fotel fölött, egy polcon ócska kis tévé. A nem túl apró szoba közepén pedig egy fával burkolt oszlop. Tudom, hogy új élményeket köszönhetek majd neki. Amíg ő a tévét próbálja beüzemelni, én elmegyek zuhanyozni. Magamra csukom az ajtót, így nem hallom, mit csinál. Szokásomtól eltérően hosszan áztatom magam a tus alatt, és frissen borotválom lábamat, hónomat. Közben felötlik bennem: vajon kijön utánam? Épp kezdeném leöblíteni magamról a tusfürdőt, de kivágódik a fürdőszoba ajtaja.
Dühös a szeme, mikor kérdezi, hogy úgy gondolom, zuhanyozgatni jöttünk ide?
Ekkor veszem észre, hogy csaknem meztelen, és egyik kezében a korbácsot tartja, a másikban a bilincseket. Ez utóbbiakat a radiátorra dobja, és rám parancsol, hogy egy percen belül legyek készen. Kimegy, de az ajtót nem húzza be. Nagyon megijesztett a tekintete, a hangja, hát kapkodva törülközöm, tekerem magam köré a törülközőmet, mosom a fogamat. A fésülködésre már nem merek időt vesztegetni, és a bilincseket is kifelé mentemben próbálom felrakni a csuklóimra. Közben átvillan az agyamon: vajon az oszlophoz bilincselve kell megvárnom, amíg ő is lezuhanyozik?
Az oszlop előtt állva vár. Nem merek ránézni, lehajtom a fejem. A szeméremrésemet kell megmutatnom: elég nedves-e? Ekkor újra hibázok: leveszem magamról a törülközőt. Nem, engem még nem akar látni. Újra betekerem magam, közben terpeszben állok. Elégedetlen velem, de ha nem lenne, akkor is az oszlopot kellene ölelnem helyette: a túloldalon összekapcsolja a bilincseket. Az oszlop éle a mellkasom közepének nyomódik, nem tudom elhúzni sem magam tőle. És persze terpeszben, terpeszbe, még nagyobb terpeszben. Lerántja rólam a törülközőt, és már csattan is a lábam között a korbács. Összerándulok, szeretném összezárni a combjaimat, de terpeszállásban ez lehetetlen. Gyors és erős ütések záporoznak számolatlanul.
Harminc? Ötven?… Vagy még több? Nem tudom. Hol nyögök, hol feljajdulok, a combjaim remegnek, erősen ölelem az oszlopot. Bár dőlne ki! De nem, csak az ütések maradnak abba. Szinte durván nyúl belém. Könnyen siklik be az ujja, de ez kevés szerinte: a padlóra kellene csöpögnie a nedvemnek. Fokozatosan, nem túl gyorsan tolja be a teljes fordulaton zümmögő vibrátort, és nekem ég a fülem, az arcom, lüktet a halántékom az ijedt izgalomtól: tudom, hogy most nem leszek képes benntartani. Ráadásul képtelen vagyok nem figyelni arra, amit csinál: bal mellem köré kötelet csavar, kicsit meghúzza felfelé, majd a magasban az oszlop köré fonva rögzíti, másik végét pedig a jobb mellem köré köti, ezzel azt is kissé megemelve. Elmarad a bíztató, rövid és gyors, de mohó csók, amit annyira szeretek, elmaradnak a harapások a nyakamról és vállamról, nem markol a mellembe sem. Haladéktalanul és tétovázás nélkül csippenti rá a csipeszt a mellbimbómra. Majd a másikra is.
Hátra rándulnék, de a kötél nem enged. Enged viszont közben a hüvelyizmom, amit úgy látszik, hiába edzegettem. Teljes erőből, riadtan szorítok, de minden hiába. Szinte pánikban, félig sírva, alig hallhatóan mondom, hogy ne haragudjon, de ki fog csúszni. És már koppan is a padlón a vibrátor. Igen, tudom: engedetlen voltam. Igen, tudom az okát: nedves vagyok. Nem sokáig kell várnom arra, hogy mi lesz a büntetésem. A bal mellemről egyetlen korbácscsapástól lerepül a csipesz, az ütést pedig megduplázzák az oszlopról visszacsapódó vékony szíjak. A másik csipeszt a szárak összeszorítása nélkül rántja le rólam. Ezúttal szája sem enyhíti az érzést. Szívesen csúsznék le az oszlop tövébe, de a kötelek a mellemnél fogva megtartanak. Csukott, összeszorított szememből lassan csordogál a könny. Amikor zárt szemhéjamon keresztül érzékelem a közelítő éles fényt, amely a máskor annyira kedvelt viaszt jelzi, újra elkap a rettegés, de ezúttal fölöslegesen: még sajgó mellem szinte nem is érzi meg a cseppeket.
Újra a lábam között csattog a korbács. Egyre jobban sajog, egyre jobban ég. Nem bírok parancsolni magamnak: nem törődve a tartó kötelekkel, megroskadok, és nagy nehezen végre összezárom a combjaimat. Nem érdekel, mi lesz a következménye, csak az, hogy abbamaradtak a csapások. A korbács nyelét a combom közé dugja, csak hogy tudjam, nem maradhatok így.
Megkérdezi, hány ütést kérek az ágyékomra büntetésképp? Alig érti a választ, a minimumot, aminél kevesebbet nem merek mondani, többet meg nem bírok: hármat. Már csattan is. Ez iszonyat! És már több mint három. Hát persze, hogy nem számoltam! Hiszen nem utasított rá.
Igen, számolok már. Egy, kettő, három. Vége. Végre. Eloldoz. Nem hiszek a fülemnek! Megengedi, hogy megnézzem, hogyan zuhanyozik.
De mit fogok én most látni? Hiszen könnyel teli szemmel, égő ágyékkal botorkálok utána a fürdőszobába.
Megállok az ajtó mellett, a zuhany felé fordulva, és nem is merek felnézni rá. Rémesen érzem magam, szeretném, ha láthatatlan lennék. Szinte görnyedten állok, a lábát nézem. Ezzel újra feldühítem: nézzek rá! Tétovázok, hogy meg merjem-e engedni magamnak, hogy nem emelem fel a fejem. Nem akarom, hogy lássa: könnyes a szemem. Kínomban eszembe jut a vonaton megfogalmazódott vágyam. Így amikor újra felcsattan a hangja, hogy
“Megengedtem, hogy nézd, ahogy zuhanyozom?”
Ijedtemben felkapom a fejemet, és egy köszönömöt suttogok. De tudok én ma jól csinálni valamit?
Hát nem. Egy bizonyos részét nézzem! Nem esik nehezemre odaszegezni a tekintetemet. Csodálkozva látom, hogy a mérete is és a formája is kicsit más, mint amit megszoktam. Kicsit hosszabb, kicsit vastagabb, különösen a tövénél. Szinte sajnálom, hogy olyan kevés és gyors mozdulattal mossa meg.
Zuhanyozás után visszamegyünk a szobába. Az oszlop mellett letérdeltet és elém áll. Megengedi, hogy a számba vegyem. Közben lassan hátrál. Próbálom követni. Térdelve ez cseppet sem könnyű. Int, hogy nehogy hagyjam kicsúszni a számból! Sikerrel kanyarodunk az ágy mellé. De ekkor lép egy határozottat hátra.
Remény vesztetten roskadok a sarkamra, hajtom le fejem. De most, kivételesen, nincs semmi baj. Felállít és az ágyra tenyereltet, így tesz magáévá. Majd újra térdelve folytathatom. Hamarosan a szokásos hevességével élvez el. Utána nevetve dől az ágyra. Pár pillanat múlva erőt veszek zsibbadt lábaimon, és mellé kúszom. Én is nevetni kezdek. Elmondom, miket eszeltem ki a vonaton. Az összes ötletemet szépen sorban ellopta. És még engem nevez boszorkánynak!
Aztán egyszer csak hirtelen felül és csodálkozva néz rám: ” Mit csináltál vele?”
Azonnal értem, mire gondol. „Kiköptem” – felelem. De újra elnevetem magam. Ugyan mikor és hová köptem volna?
[Domina történetek]