Tamásnak hívják, bár sosem szólítottam így. Ő sem szólított a nevemen, pedig tudja. Sok mindent tud rólam. Ismeretlenül bár, de ismerjük egymást. A síri csendet kopogás töri meg. Tudom, hogy csak ő lehet.
– Nyitva van! Gyere be!
Az ajtó kitárul, felcsillan egy barna szempár, igen határozottan belépsz, magad mögött becsukod az ajtót. Felállok, lassan elindulok feléd. Szinte tapintani lehet a közöttünk lüktető feszültséget. Már egészen közel értem hozzád, de megállok két lépésre tőled. Amint mélyen belemerülök tekintetedbe, látom és érzem minden belső gondolatodat. Mindenre elszánt vagy, mint a kitörni készülő vulkán, tüzes és forró vagy, mégis félsz. Félsz, mert tudod, mi vár rád, de elszántan és rendíthetetlenül akarod minden percét. Lassan a hátad mögé sétálok, szemeddel követsz, amíg tudsz, de fejedet nem fordítod hátra. Két kezem a válladra teszem. Egy pillanatra megremegsz, a kabátodon keresztül érzem, ahogy testedet végigjárja a láthatatlan, de finoman érezhető remegés. Leveszed kabátod, felakasztod a fogasra, majd ismét felém fordulsz. Szűk izompóló van rajtad, csillogó barna hajad szépen megfésülve. Megtöröm a feszült csendet.
– Örülök, hogy végre személyesen találkozhattunk. Gyere beljebb, hozok valamit inni.
Látom rajtad, hogy megszólalnál, de inkább mégsem mondasz semmit, talán nem tudod igazán, mit kellene mondani, úgyhogy inkább nem szólsz, csak követsz a nappaliba.
– Ülj csak le nyugodtan.
A bárpulthoz megyek, brandyt töltök mindkettőnknek, majd elindulok feléd. Leülök melléd, mire te zavartan felállsz, de miután leültem, visszaülsz mellém.
– Úgy gondolom, már elég jól ismerjük egymást. Térjünk tehát a lényegre. Ha vissza akarsz lépni, most még megteheted!
– Maradni szeretnék – mondod magabiztosan, de már lehorgasztott fejjel.
– Látom, tényleg komolyan gondolod. Most meg kell beszélnünk egy forgatókönyvet.
– Nem akarom Úrnőm, én n bízom benned.
Talán nem tudod, milyen nagy örömet szereztél nekem a feltétlen bizalmaddal, de ugyanakkor hatalmas felelősséget jelent számomra a továbbiakban ez a helyzet.
– Rendben van. Azt hiszem, itt az ideje fürödni. Elkísérlek a fürdőszobáig.
– Itt találsz tusfürdőt és törölközőt. Aztán ne időzz sokat a zuhany alatt!
– Sietni fogok Úrnőm.
Közben visszamentem a nappaliba, pontosan tudtam, mit fogok tenni. Gondolataimba merülve észre sem vettem az idő múlását. Neszt hallottam, megfordultam. A tekintetünk egy pillanatra találkozott, te azonnal térdre estél, fejed lehajtottad. Csak egy törölköző volt rajtad.
– Gyere ide.
A lábaim elé kúsztál. Az íróasztalfiókból elővettem egy nyakörvet. Rendkívül elegáns volt: piros, széles, indaszerű nyomott mintákkal. Különleges nyakörv volt, éreztem, hogy kapcsolatunk is különleges lesz. Felcsatoltam a nyakadra a nyakörvet.
– Most már az enyém vagy – közben a nyakörv csatjától kezem lejjebb vándorolt, ujjaimmal végigszántottam a hátadon, majd ahogy a törölköző sarkához értem, egy hirtelen mozdulattal lerántottam rólad. Ott térdeltél előttem, lehajtott fejjel, kívül-belül meztelenül.
Éreztem azt a megmagyarázhatatlan érzést, mely azt súgta nekem, hogy nagy izgalmak következnek. Egy piros kendőt vettem elő, megkerültelek, majd mögéd léptem. Bekötöttem a szemed. A nyakörvednél fogva a szoba közepére vezettelek. Bizonytalanul másztál utánam, azonnal észrevettem, mennyire bizonytalannak érzed magad bekötött szemmel, ezt igyekeztem kihasználni. Vezettelek körbe-körbe, az ajtóig és vissza, majd ismét a szoba közepére. Akkorra már azt sem tudtad, hol vagy, talán abban sem voltál biztos, hogy ugyan abban a szobában vagy. Élveztem a bizonytalanságod, és tudom, hogy te is. Határozott mozdulattal a hátadra löktelek. A kötél akkor már a kezemben volt. Jobb csuklódra hurkoltam az egyik kötelet, majd szorosan megkötöttem, ügyelve arra, hogy ne szorítsam el teljesen a csuklódat, de érezd, amint a kötél belevág a húsodba. Majd a csuklódhoz húztam a jobb bokádat és összekötöttem, ügyelve arra, hogy a kötél feszesen tartson. A másik kötelet a bal csuklódra kötöttem, szorosan mellékötöttem a bal bokádat. Térdeid szétfeszítettem, combjaid között előtűnt kéjrudad.
Még semmi nem történt de már nedves vagy. Végigsimítom a combod, majd a hasad, a melled és a nyakad, hallom, ahogy egyre nagyobb és mélyebb levegőket veszel, majd felállok és az íróasztalhoz megyek. Várakozással teli csönd következik. Közben meggyújtok egy gyertyát. Te még semmit sem sejtesz. Lassan elindulok feléd, gyertyával a kezemben. Látom, ahogy figyelsz a lépteimre, megpróbálod kitalálni, hol lehetek. Belenyugszol, látásod nélkül csődöt mond térérzékelésed. Fölötted állok, egész magasról pár csepp viaszt ejtek a hasadra. Szinte már a levegőben megszilárdulnak a cseppek, mégis váratlanul érnek.
Minden viaszcsepptől megremegsz, libabőrös leszel. Közelebb engedem hozzád a gyertyát. Egyre gyorsabb ütemben érkeznek az egyre forróbb cseppek. Majd hirtelen megszűnik minden, vége a forró viaszesőnek. Azt hiszed végleg vége, pedig csak most kezdődik igazán. Megvárom, míg nagyobb mennyiségű viasz gyűlik össze a lángnyelv körül. Közvetlen közelről a köldöködbe öntöm a forró viaszt. Felsikoltasz, mindened összerándul, szabadulni próbálsz a kötelektől, de azok csak mélyebbre hatolnak a bőrödbe. Nem tudsz menekülni. Ez alatt még egy gyertyát meggyújtottam, s most dupla annyi égető csepp potyog a bőrödre. Felfelé a hasadon, majd a melleden. Helyenként egy-egy csepp eléri a mellbimbódat.
Megrándulsz és felszisszensz, majd újra nyugalom következik, de már tudod, ez csak a vihar előtti csend. Hirtelen égő láva önti el mindkét mellbimbódat, felsikoltasz. Újra meg újra összerándulsz, dobálod magad. Kis idő múlva lecsillapodsz, légzésed még mindig szapora. Pihegsz és remegsz. Könyörtelenül megindulnak a forró cseppek mindkét combodon, egyre közelebb és közelebb érve ágyékodhoz, majd egyszerre és kíméletlenül végigfolyik farkadon és herezacskódon a forró tüzes láva, befolyik feneked vágatába is. Csak folyik és folyik, szűnni nem akaró forróság és fájdalom árasztja el testedet, és a fájdalom hirtelen kéjjé változik. Felsikítasz, de már magad sem tudod, hogy a fájdalomtól, vagy a gyönyörtől szakad ki belőled a mindent elborító sikoly. Teljesen elernyed minden izmod a kimerültségtől.
Már a gyertyák sem égnek. Tested páncélként borítja a kemény, megszikkadt viasz. Ismét elmegyek, de nemsokára újra fölötted állok, kezemben egy ceruza vékonyságú pálcával.
– Nem végzek félmunkát… a viaszt bizony le kell szedni.
Tested még mindig ernyedt, gondolataid valamiféle rózsaszín ködben úsznak, de hamar vissza kell térned a valóságba, hiszen a pálca bizony hasítja a levegőt, sivít és lecsap. Felsikoltasz, hiszen teljesen váratlanul ért a fájdalom. Az első ütést sorra követi a többi, számolatlanul. Az ütések lassacskán felrepesztik a viaszpáncélt, ami kisebb-nagyobb táblákban pereg le megkínzott bőrödről. A lepergő viaszréteg alatt felcsillan az egyöntetűen pirospozsgás bőr. A pálca egyre többször csap le olyan helyre, ahol már nincs viasz, az ütéseket piros csíkok, kiemelkedő hurkák követik. Hasadról, melledről már minden viasz lepergett, a pálca néha eltalálja egyik-másik mellbimbódat, ekkor a folyamatos nyöszörgést megtöri egy-egy fájdalmas, vagy inkább kéjes sikoly.
A verés abba marad. De csak kis időre, amíg helyzetet változtatok. Most combjaidat veszem célba, egyre lejjebb és lejjebb, mígnem a sivító pálca hatalmas lendülettel falloszodon csattan. A csattanást követően elcsuklik a hangod.
Sikoltani szeretnél, de nem jön ki hang a torkodon. Szád kiszáradt, hangszálaid elfáradtak, már csak nyöszörögni tudsz, és sorozatban sivít és csattan a vessző, céklavörösre festve péniszedet, herezacskódat, míg egy igazán nagy ütést követően nedved elfolyik, tested elernyed.
Hatalmas levegőt veszel és másodszor is felérsz a csúcsra. Öröm, kéjittas mámor tölt el és érzed, hogy valami kemény hatol beléd. Popsid lyukánál egyetlen lüktető és egymásba folyó fájdalmat érzel, minden érintés fáj, de mégis örömmel adod át magad nekem. Érzem, hogy mindjárt én is elmegyek, minden lehomályosul, ködbe burkolódzik.
Ahogy a köd kitisztult, talán jobban értem és érzem, hogy mit és hogyan érzel, amikor tök pucéron kikötözve, szemed bekötve, szád betömve négykézláb vagy előttem, teljesen kiszolgáltatva minden kényemnek és kedvemnek. Egyik kezemben a vibrátor, másikban a lovaglópálcámmal már nem egynegyed erővel sújtok le csupasz fenekedre, hanem egyre erősebben, hogy megtapasztald a fájdalomnak és élvezetnek olyan fokát, amekkorát egyedül magadnak soha nem tudnál okozni. Szemedből a könny kicsordul. Feneked egyre pirospozsgásabb.
Élvezeted nőttön-nő! Hiszen már túl vagyunk a bemelegítésen, amikor a forró viasz végigsimogatta hátadat, karodat, a combodat, lábadat, jólesően nyaldosta végig a finom bőrt testeden. Túl vagyunk a kezdeti ismerkedésen a lovaglópálca hatalmával. Még friss az emlék, hiszen alig néhány perce történt, hogy bejöttél a szobába, s rád szóltam, hogy vetkőzz le!
Figyelmem nem kerülte el egyetlen mozdulatodat sem. Igyekszem leplezni kíváncsiságomat, hiszen most látlak először meztelenül. Fürödni küldtelek, és nyitva hagyatom veled az ajtót. Míg Te fürödtél, módosítottam egy kicsit az öltözetemen és előkészítettem a szükséges új játékszereket. Utána odaálltam az ajtóba és figyeltem, hogyan tisztogatod magad. Jó alaposan a testnyílásokat, testhajlatokat. Elnézegettelek szívesen sokáig, de még sok élmény várt ránk.
Megtörölköztél, és utasítottalak, hogy menj vissza a szobába. Persze én nem mozdultam az ajtóból. Így gondba kerültél. Hogy tégy eleget az utasításnak úgy, hogy ne viselkedj tiszteletlenül, és ne lökj fel? Megoldottad. Hozzám érve átcsusszantál köztem és az ajtófélfa között. Kikötöttelek, szemed elé maszk került, hogy vizuális ingerek ne zavarjanak.
Megvizsgáltam testedet, kézzel, lovaglópálcával, mely betekintett popsidba, s magadra hagytalak egy kicsit az érzéseiddel. Addig én is lezuhanyoztam és újra felöltöztem.
De térjünk csak vissza a jelenbe!
Látom, lassan kezded úgy érezni, hogy már nem bírod tovább a vesszőzést, legszívesebben szólnál, hogy hagyjam abba, de nem teheted, hiszen betömtem a szád. Éppen azért, mert most senki sem kíváncsi a véleményedre és a jajgatásodra. Különben is mindez a Te élvezeted és vágyaid kiélése érdekében történik. Örülj, hogy végre szenvedhetsz! Meglepődsz, hogy többet bírsz, mint gondoltad volna, s ezt még mindig lehet fokozni. Csipeszek kerülnek a mellbimbóidra, amelyek stabillá és állandóvá teszik a fájdalomérzetedet. A könnycseppek kijutnak a maszk alól, éppen akkor, mikor újabb, minden eddiginél erősebb ütés éri a fenekedet, és el is hagyja valamiféle tompa elnyújtott űű – féle hang a fekete golyóval kipeckelt szádat.
Tulajdonképpen tetszik nekem a visítási próbálkozásod, és ez újabb csapásokra ösztönöz. Úgy látom itt az ideje váltani. Újra előkerül a korbács, amellyel most a lábad közé becsapkodva kényeztetem heréidet. Egyre jobban remegsz!
Mi van veled?
Tudod jól, hogy minél előbb elélvezel, annál előbb szabadulsz a csipeszektől, a fájdalomtól, az ütésektől. Segítek neked! Bal kezemmel megragadom farkad, herezacskód és környékét masszírozom, előre- hátra körbe-körbe. Az jár a fejemben, hogy milyen szép, formás és kívánatos a csinosan kipirosított feneked. Te persze ezt nem tudhatod, a külvilág megszűnik létezni számodra, mert elborít a kéj. Az idő is elveszítette jelentőségét. Csak az élvezet pillanata létezik. Hosszú, folyamatos, mérhetetlen pillanata. Középről indulva le- és felfelé haladva végigjárja egész testedet valami kellemes érzés, amit már ismersz régről, de így még soha nem élted át. Ez most valami más. Vágyaid beteljesedésének estéje, amire örökké emlékezni fogsz. Minden jónak vége szakad egyszer.
Átadja helyét valami másik jónak. Leveszem a csipeszeket a mellbimbódról. És a szájpecket is. Gyönyörű az arcod. Bár szemed eltakarja a maszk, de így is gyönyörű. Barázdákat szántottak rajta a könnycseppek. Egyszerre érezhető rajta az öröm, a fájdalom, és valamiféle dac is, büszkeséggel párosulva. Azt hiszed, kicsit haragszol rám az erős suhintások miatt, egyben boldog és hálás is vagy nekem az átélt élményekért. Az én arcom is boldogságról árulkodhatna, de ezt most senki nem látja. Dicséretes az önuralmad. Persze véleményem megtartom magamnak.
Tudod, hogy a szájpecek levétele még egyáltalán nem jelenti azt, hogy neked jogod lenne megszólalni. Jogod annyi, hogy jogodban áll feltétel nélkül engedelmeskedni, hiszen az enyém vagy testestől-lelkestől. Belemarkolok a hajadba és hátrahúzom a fejedet. Megcsókollak. Finom. A sós könnyed és az édes nyál íze keveredik ajkainkon. Ismét és ismét, míg már alig bírok uralkodni magamon, és így épp itt az ideje, hogy megszolgáld, amiért ennyi időt fecséreltem rád, és vesződöm a neveléseddel.
Lehúzom a butyimat. Kíváncsi lennél rá? Érezheted, de nem láthatod. Még nem érdemled.
Azt sem tudod megállapítani a zajokból, hogy pontosan mi történik. Nyisd ki a szád! – utasítalak, s te szolgaian engedelmeskedsz. Most végre érezheted puncim ítét a szádban.
Újra megmarkolom a hajadat. Én szabályozom a ritmust. Te nyalod a puncimat. Az ütem gyorsul. Nyugodj bele, nem lesz sétagalopp! Kiélvezem elég ideig a szád kényelmét. Ez az!
Erre most nem találok szavakat. Még jó, hogy ki vagy kötözve, mert most már magamon se tudok uralkodni és elélvezek a szádba. Hú! Kell egy kis idő, míg visszatérek a földre. Eloldozlak és megparancsolom, nyalogasd a bugyimat, és simogasd vele a farkad. Boldogan megköszönöd a kegyet és amint kis tangám a farkadhot ér, nyűszítve élvezel el. Megbeszéljük, jelentkezni fogsz újabb szolgálatomra és boldogan csókolod hálád és elismerésed jeléül a lábamon lévő tűsarkú cipőt.
[Domina történetek]