A szex mindenütt előfordul. Az USA nyugati partjának leggazdagabb ökorendszereitől Kelet-Afrika háborútépázta és éhségsújtotta síkságaiig az emberek mindenfelé időt, helyet és energiát találnak a szeretkezés valamilyen formájára. A világ távoli vidékein a szexpraktikák legkülönösebb válfajai őrződtek meg és virágoznak mind a mai napig.
Csonkítás
Van egy dolog, ami jellemzően megkülönbözteti az európait a világ más, kevésbé visszafogott természetű népeitől, mégpedig az, hogy alapjában véve meg vagyunk elégedve az anatómiánkkal, s nem törekszünk annak újraszabására.
A thaiföldi férfiak körében elterjedt gyakorlat, hogy műanyag gyöngyöket ültetnek a péniszük bőre alá, ezzel kivánván fokozni partnerük élvezetét. Olyannyira meg vannak győződve a technika hatásosságáról, hogy képesek maguk végrehajtani a műtétet mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül.
A körülmetélés
Azaz a fityma csonkítása – évezredekre visszanyúló praktika, amely – úgymond – csökkenti a fertőzés veszélyét. Az ausztrál benszülöttek egy lépéssel továbbmennek, ti. felhasítják a makkjukat, miáltal a péniszük a kenguru kétfejű szerszámához válik hasonlatossá. Szegény pohnpeieknek (Karolina-szigetek) nemcsak a makkjuk alsó felét hasítják fel, de egy füst alatt megszabadítják őket egyik golyójuktól is.
A nők körülmetélése rendszerint valamilyen rítushoz kötődik. A kelet-afrikai változat a szeméremajkak “stuccolását” jelenti, míg a Közép-Keleten maga a csikló is áldozatul eshet. Az utóbbi esetben az az ideológia, hogy a szexuális élvezetre képtelen asszony hű marad az urához.
Az amerikai nők rítusai a mellükkel kapcsolatosak. A mammoplasztika – amely orvosul a kebel kisebbre szabását jelenti – a harmadik leggyakoribb nélkülözhető műtét az USA-ban. Népszerűségben csak a rhinoplasztika (az orr átszabása) és a kebelnagyobbítás előzi meg. Az utóbbi egy lágy szilikoncsomag beültetését jelenti az emlőbe.
Az efféle hívságok idegenek a mbuti pigmeusoktól, akiket génjeik alacsony termettel, ám annál dúsabb kebelzsírszövettel áldottak meg. A mbuti nők nem hordanak melltartót, ehelyett a felesleges mellhoszzt egyszerűen hátravetik a vállukon.
Nevelés
A modern európai iskolák szexuális nevelést is nyújtanak. A tárgyalásmód meglepően realisztikus és csaknem informatív. Ugyanez nem mondható el a világ minden részéről.
Férfiszemszögből a legsajátosabb szexuális oktatás az egyik melanéziai szigeten dívik, ahol a fiatalabb legényeket fellációra biztatják az idősebbekkel szemben, hogy ezáltal szívják magukba a férfiasságot.
A legtöbb nyugati kultúra rossz szemmel nézi a gyermekek közvetlen szexuális élményhez juttatását, minthogy az ilyesmit a megrontással asszociálják. A himalájai lepcsák ellenben szándékosan megmutatják gyermekeiknek, hogyan kell szeretkezni és előjátékot játszani. Az indiai szubkontinens délebbi vidékén élő muriák szent építményeiben, a ghotulokban, a szexuális aktus elsajátítására nevelik a serdületlen gyermekeket, akik így már hatéves korukban elveszítik szűzességüket. Közép-Afrika déli részén a csevák azzal segítik leányaikat a megfelelő férj megtalálásában, hogy a falun kívül kunyhókat építenek nekik szexuális játszadozás és kísérletezés céljából. Hasonlóan állnak a kérdéshez a Fülöp-szigetek ifugorói, akik házasulatlan ám szexuálisan aktív fiataljaikat egyfajta koedukált szexkollégiumban szállásolják el, hogy azok egymást sorra kipróbálva választhassák ki a legmegfelelőbb partnert.
A szüzesség és vidéke számos kulturális hókuszpókusz tárgyát képezi. Sok afrikai varázsló hurcol magával egy házassági pálcának nevezett zsíros botot deflorálás céljából. Az Irán észak-keleti részén élő kurdok szemében az összevérzett nászlepedő örömteljes látvány, mely egyszerre bizonyítja a nász beteljesedését, valamint az ara házasság előtti tisztaságát. Egyes szomáli törzseknél az ifjú házasoktól elvárják, hogy a násznépet magára hagyva az esküvői kunyhóban gyakorolják kötelességüket, miközben a falu vénei csendesen virrasztanak odakünn. Bizonyos konzervatív kultúrák a Távol-Keleten valamint a Földközi-tenger Törökország felőli mellékén annyira megszállottjai a házasság előtti szüzességnek, hogy a “botlott” nők gyakran összeverratják szűzhártyájukat, hogy ezzel javítsák házasodási esélyeiket.
Szokások
Eléggé meglepő módon egyetlen komoly könyvet sem írtak eddig a szexuális ízlés és technika nemzetközi variációiról. Pedig a “Nyolcvan has alatt a föld körül” garantált bestseller volna, amely még mindig szerzőkre vár. Mindazonáltal számos jel utal rá, hogy a szexuális praktikák megítélése kultúráról kultúrára nagy különbségeket mutat.
Még olyan ártalmatlan dolog sem mindenütt egyformán népszerű, mint a csók. Az eszkimók pl. inkább az orrukat dörzsölik össze, nehogy kicserepesedjen az ajkuk. A kwakiutl indiánok egymás nyelvét szopogatják, a dél-amerikai sirionóknál pedig a szimpátiamegnyilvánulások sorában a “Szép jó estét kívánok!” után rögtön az üzekedés következik, a közbülső fokozatok hiányzanak.
A nyelves csókot egy aprócska breton város, Pays de Mont lakói találták fel, akik úgy vélték, hogy a városuk túlnépesedett. Nem volt kedvük elköltözni és pénzük sem új házakat építeni, így aztán a közösség érdekében elhatározták, hog y néhány évre felhagynak a gyermeknemzéssel. Az elmaradt örömöket orális kísérletezéssel igyekeztek pótolni, amiért a fogpasztagyárosok azóta is hálásak nekik.
A maszturbálás mindenfelé elterjedt időtöltés, de a kelet-afrikai moszlim közösség az egyetlen olyan csoport, amelyik kifejezetten üdvözli ezt a gyakorlatot a házas nők körében. Elgondolásuk szerint csak egy szuperférfi képes kielégíteni egy átlagos nő szexuális és érzelmi igényeit, így aztán inkább szabad kezet adnak nekik (hogy úgy mondjam). Az egyetlen feljegyzés hasonló nyugati hozzáállásról a napóleoni háborúkra datálódik, amikor is a hadba vonuló francia katonák dildóval ajándékozták meg szerelmüket, hogy azzal kösse le magát a boldog viszontlátásig.
Kéjenc természetű férfiak alighanem azt kívánnák, bárcsak az afrikai congák közé születtek volna, akik úgy tartják, hogy egy férfinak annyi asszony dukál, amennyit egyfektében ki tud szolgálni. Ugyanilyen szexisták a komancs indiánok, akik egy előrehaladott terhességű asszony nővérétől elvárják, hogy a sógor szolgálatára álljon (ill. feküdjön) a kritikus időszakban.
India és Nepál bővelkedik a hindu templomokban. Ezek külső falát kopuláló sokaság faragványai díszítik. Ebből következik, hogy volt egyszer (s talán lesz is még) egy olyan kultúra, amelyik elismerte, hogy megfelelő körülmények között az orális, az anális vagy akár a csoportszex is bitang jó dolog lehet.
A moszlim hozzáállás zavarba ejtő a nyugati elme számára. Mert egyfelől a mindent elfedő csador és arcfátyol szexfóbiáról árulkodik, másfelől viszont az arab erotikus művészet hosszú és viszonylag tiszteletreméltó múltra tekinthet viszza. A poligámiát ugyancsak helytelenül fogják fel Európában. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy egy olyan nép, amely folyton harcban áll másokkal (Allah nagyobb dicsőségére), elkerülhetetlenül szűkébe kerül a házasodásra alkalmas férfiaknak.
Hiedelmek
A viktoriánus erkölcsök nem állnak egyedül szexfóbiájukkal. A moszlimok és az ortodox zsidók még mindig “tisztátalan”-nak tartják a maszturbáló asszonyokat. Az indonéziai buddhista templomokban ugyanez a felfogás dívik, ezért gyakran alkalmaznak speciálisan kiképzett ebeket a női bőrbe bújt gonosz kiszimatolására s a szent helyektől való távol tartására. A tajok úgy hiszik, hogy a férfiak orrmérete egyben a pénisz nagyságát is elárulja. A japánok hasonlóan vélekednek a száj és a vagina közötti kapcsolatról, ami megmagyarázza ódzkodásukat a szájra tett megjegyzésektől.
Számos afrikai törzsben él az a felfogás, hogy a házasság nem ajánlatos olyan felek között, akiknek nemi szervei eltérő méretűek. A leendő rokonságnak való bemutatás – amely minden kultúrában kritikus mozzanat – itt azáltal válik még izgalmasabbá, hogy a sógorságnak szemrevételezés útján kell ítéletet mondania a tartalékalkatrészek megfelelő voltáról, mielőtt a vásárlást szentesítenék.
A bizarr hiedelem és a nyilvánvaló tévedés közötti mezsgyét az aphrodisiacumok terén a legnehezebb kitapogatni. Az emberi faj, különösen annak hímnemű változata, időtlen idők óta kutat olyan anyagok után, amelyek fokozzák a szexuális teljesítményt.
A viszonylag ésszerű elképzelések közé tartoznak pl. azok a főzetek, melyek híg alkoholt, ginzenget, hasist vagy ópiumot tartalmaznak, ámbár az utóbbinak sajnálatos mellékhatásai is vannak, úgymint: függőség, anyagi csőd, leépülés, impotencia és korai halál. A szimbolikus anyagok közé tartozik az orrszarvú tülkéből készült őrlemény, vagy ugyanez szarvasagancsból (mindkettő a merevedés elősegítésére), olajbogyó és tojás (a herék erősítésére), osztriga (a lédús szeméremajkak végett), okra (hogy jobban csússzon) és a bors (erősítőként). Sajnos a lista ezzel nem ér véget. A kínaiak mindig is találékony elmék voltak. Ők javasolták először a sperma és a menstruációs vér erősítőként való fogyasztását. Mindkettőt hatásosabbnak vélték, ha szárított saspotyadékkal itatták fel használat előtt. A friss méhlepény – akár nyersen, akár rántotta módjára kisütve – állítólag meggyorsította az anya libidójának visszatértét. A meleg szarvasvérnek szintén megvoltak a maga hívei, ugyanúgy, ahogy a frissen leölt bika széttrancsírozott heréinek. Az ínyencek az emberi testszövetekre esküdtek, s nagyon helyesen rámutattak, hogy ezek könnyen beszerezhetők a csatában megölt ellenség tetemeiből. Kétségtelen, hogy a legundorítóbb és legszomorúbb hiedelem a kínai császár eunuchjai körében terjedt el, akik úgy gondolták, hogy tőrőlmetszett részeik ismét kinőnek, ha frissen lefejezett bűnözők még meleg agyából fogyasztanak. Ehhez képest a hagyományos nyugat-afrikai főtermék, az aszalt gyümölcsdenevér, még mindig határozottan étvágygerjesztő fogásnak számít.
Mindezekkel ellentétben, szerény véleményem szerint, az egyetlen hatékony aphrodisiacum a zellerszár. Csakhogy ezt nem megenni kell, hanem merevítő kötéshez sínként alkalmazni.
Vissza a cikkek nyitólapjára