Szex

A provokáció heroizmusa: Andres Serrano fotóművész

szexualis_provokacioAndres Serrano a kortárs amerikai művészet legvitatottabb alakjai közé tartozik. Ezt a kétes hírnevet főként azzal sikerült kivívnia, hogy alkotásai szinte kivétel nélkül hangos reakciókat váltottak ki, és nem elsősorban azokból, akik a művészet témakörében szakértőnek számíthatnának. A kezdetektől fogva inkább a politika foglalkozott vele, mint a műkritika, amit ez utóbbi kitüntető figyelme és elismerést sugalló hangvétele már nem igazán tudott feledtetni.
A vele folytatott beszélgetések során, illetve róla írt elemzésekben az Egyesült Államokban culture war néven elhíresült jelenség központi szerepet kap, és Serrano az egykor elhangzott megjegyzésekre és kifogásokra igyekszik válaszolni. Pedig tevékenysége közel sem olyan egysíkú, ahogy azt az akkori nagyhatalmú republikánus szenátorok (Jesse Helms és Toni D’Amato) láttatni szerették volna. Serrano munkáinak elemzése tehát nem merülhet ki csupán az akkoriban erősen kritizált Piss Christ (leginkább „Pisás Krisztus”) című képpel kapcsolatban megfogalmazódott szempontok – blaszfémia, szemét – analízisében, illetve cáfolatában, hanem mindenképp láttatnia kell azt az összetett, sokrétű és sok forrásból táplálkozó üzenetet, amelyet Serrano akarva-akaratlanul előidéz a képeivel.
A biográfiai adatok fontos támpontot jelentenek a Serrano körül kialakult helyzet értékelésében: afro-kubai anya és hondurasi apa egyetlen gyermekeként született 1950-ben, Brooklynban. Még egészen kicsi volt, amikor apja elhagyta őket, és iskolázatlan anyja egyedül nevelte fel. Gyermekkorának meghatározó élménye volt a mélyen vallásos neveltetés, amelyet mindig is vállalt, és vallásos megszállottságát előszeretettel hangoztatta. 16 évesen kezdett el képzőművészettel foglalkozni, a drogfüggőség azonban jó pár évre száműzte őt a köznapi emberek „normális” világából. Ezekben az években saját bőrén tapasztalhatta meg a nyomort és a kiszolgáltatottságot. Miután sikerült a kábítószer-függőségből kitörnie, egy reklámügynökségnél kapott munkát a művészeti vezető asszisztenseként. Ekkor nyílt alkalma arra, hogy elmélyült kapcsolatba kerüljön a reklámmal mint kommunikációs eszközzel, valamint elsajátítsa az alkalmazott fotográfia mesterfogásait. Ezek az évek arra is lehetőséget adtak, hogy megélhesse és megérthesse a média valamint az általa biztosított jelenlét, mint a létezés nélkülözhetetlen eszközének lényegét és működését.
szexualis_innnovacioSerranónál fontos mozzanat az önmeghatározás. A hosszú, szinte teljes ismeretlenségben eltöltött évek után a tömegtájékoztatásnak (és az átkozódó szenátoroknak) köszönhetően egy csapásra került a figyelem középpontjába. Azóta csaknem folyamatosan helyet biztosítva magának – rácáfolva Andy Warhol megállapítására – rutinos nyilatkozóvá vált, aki sosem mulasztja el a kedvező alkalmat, hogy saját pozícióját újfent megerősítse. Azok közé a „médiatudatos” képzőművészek közé tartozik, akik jól ismerik a közvélemény-formálás lehetőségeit és eszközeit, és mindezt javukra fordítva használni is tudják. Serrano esetében több szinten is megvalósul a média mint tudatformáló eszköz használata: egyrészt üzenetei célba juttatása érdekében olyan megoldásokat alkalmaz, amelyek révén azok a többség számára könnyen befogadhatók, tehát eleve arra készül, hogy ne csupán egy szűk és művelt elit számára fogalmazza meg mondanivalóját. Ezeknek a megoldásoknak csak egyik eleme az alkalmazott, és azon belül is a reklámfotográfia által kisajátított formanyelv és képi megoldások. Másrészt viszont jól használja az alkotásai révén kínálkozó lehetőséget arra, hogy saját „ismertségi indexét” folyamatosan javítsa. Nem állítható biztosan, hogy mindez teljesen tudatos nála, de nyilatkozatai jelentős része mindenképpen erre utal.
Serrano, állítása szerint, olyan témákat választ, amelyek valamilyen okból a társadalom érzékelési körén kívül helyezkednek el. ő ezt úgy fogalmazza meg, hogy az átlagember (az ő esetében talán a protestáns fehér bőrű amerikai középosztály tagjai?) nem akar ezekről a jelenségekről, problémákról tudomást venni. ő viszont ezeknek a dolgoknak a megszokottól lehetőleg eltérő ábrázolásmódjával igyekszik átlagemberét szembesíteni az általa feltárt összefüggésekkel. A látszólag problémás társadalmi, illetve politikai „jelenségeket” minden esetben sorozat formájában megvalósuló ábrázolásokban dolgozza fel, de arra mindig ügyel, hogy ne bonyolódjon bele nagyon a felvetett problémák kibontásába. Nemcsak témaválasztása, de azok feldolgozásmódja is nagyon hasonló a televízió és a bulvársajtó által használt technikákhoz. A fontosság és a komolyság látszatát igyekszik kelteni a lehetőleg „érdekes” jelenségek felvetésével, de csak a felszíni rétegek megbontására vállalkozik, a képileg érdekes, látványos elemek megmutatásán nem kíván túllépni, a mélyebb összefüggések, a szélesebb kontextus már nem tartozik az eszköztárába. A primer figyelemfelkeltés az egyedül fontos momentum, továbbá annak minél hosszabb távú ébrentartása. Serrano megfogalmazásában ezek a problémák a vallás, a szex, az erőszak (esetleg az utóbbi kettő kombinációja), az emberi test kultusza, illetve az emberi méltóság.
szexualis_hedoizmusSerrano pályafutása kezdetén a vallással, a vallásossággal foglalkozott, és elsősorban az otthonokban fellelhető vallásos kegytárgyakon keresztül közelített a témához. Számára jól ismert kérdéseket igyekezett feszegetni: a vallás szimbólumainak szerepét, illetve jelentésüket egy olyan közegben, ahol ezek a szimbólumok is fogyasztási cikkekké váltak. Milyen lehetősége van még ilyen körülmények között a tárgyakhoz fűződő transzcendens viszony megélésének, teszi fel a kérdést. A vizsgálódások egy további aspektusa saját vallásos buzgósága és viszonya ezekhez a tárgyakhoz, valamint az általuk megtestesített eszmeiséghez. E képeknek volt egyike a botrányos reakciókat kiváltó Piss Christ című felvétel, amely sokak szerint csodálatos látványt nyújt. Serrano egyik nyilatkozatában maga is utalt rá, hogy a vizelet különleges, sötétsárga színe keltette fel elsősorban érdeklődését. Arra volt kíváncsi, hogy milyen hatást kelt a feszület a vizeleten áttörő fényben. Az eredmény leginkább azokhoz a giccses képekhez hasonlítható, amelyeken Krisztust melegsárga, túlvilági fénypompában ábrázolják. Tagadhatatlan Serrano deklarált vonzalma a vallásos giccshez.
Már a vallásos témájú képeknél is felmerültek a testnedvek mint fontos képalkotó elemek, amelyek önálló tartalmat még nem hordoztak, csupán a képileg megfogalmazott konfliktust tették egyértelműbbé. Serrano a következő korszakában már kizárólag ezeknek szentelte figyelmét. A testnedvek megjelenése és használata nem példa és előzmény nélküli a képzőművészetben. Már Jackson Pollock is állított ki olyan képet, amelynek vásznát a festés aktusa előtt, azt megalapozandó, levizelte. Serrano azonban saját vizeletét és spermáját meg is jeleníti ezeken a képeken, ezek hordozzák a mondanivalót (pl. Trajectory – röppálya). Arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy ezek a lenézett és rejtett dolgok nélkülözhetetlen részei életünknek. Innen már csak egy kis lépés volt, hogy tárgyai közé felvegye a vért, az emberi húst, a belső szerveket. Serrano ezen a téren sem tekinthető forradalmi újítónak, tevékenysége jól beleillik abba az irányzatba, amit specimen art-nak (hozzávetőleg annyit jelent, hogy „minta művészet”) neveznek. A specimen art fő törekvése, hogy emlékeztessen bennünket emberi mivoltunkra az emberi test, azon belül a sejtek, szövetek és szervek vagy épp a holttest ábrázolásával. Olyan művészi látásmód ez, amely szándéka szerint felmagasztalja az emberi motívumot annak szexuális, tökéletlen, spirituális és anyagi megjelenési formájában. A specimen art azonban nemcsak a szép és tökéletes embert mutatja meg, hanem annak deformált megjelenési formáit is, és a halál, illetve a felbomlás esztétikája sem tiltott terület számára. A specimen art szándékainak megfelelően Serrano is valóságos emberi „mintákat” használ felvételein, nem pedig azok reprezentációit.
Egy másik sorozata, a halottasházban készült felvételei is ebbe a sorba illeszthetők. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért volt neki fontos ott fényképezni, azt válaszolta, csupán az érdekelte, hogy milyen lehet egy ilyen helyen dolgozni. Kiemelte, hogy évekig tartott, mire megfelelő intézetet talált, ahová egyáltalán beengedték. Ebben a sorozatban már megjelenik egy másik motívum is az emberi test bemutatása mellett: a halált – legalábbis verbálisan – már összekapcsolja az erőszakkal, de a képeken ezek nem fogalmazódnak meg a néző számára. Annál erőteljesebb viszont a minél tetszetősebb látvány kialakítása, furcsa ellentétet teremtve ezzel az erőszakos cselekmény következtében beállt halál és a halott ábrázolása között. Ezeknél a felvételeknél fokozott jelentőséget nyer a képek címe, mivel az már nem alárendelt része a fényképnek, hanem az azzal egyenrangú alkotóeleme is.
Serrano a későbbiekben is kitart emellett az irányvonal mellett, és az eltérő témák dacára nem változtat kifejezésmódján. A további sorozatok is az ember és társadalom különféle összefüggéseit vizsgálják. Ide tartozik a hontalanok, velük a látszólagos ellentmondás ellenére szoros összefüggésben a Ku-Klux-Klan tagok bemutatása, majd a szex története, a Budapest-sorozat, illetve a szex és az erőszak viszonya. Ha végigfutunk az elnevezéseken, könynyen támadhat olyan érzésünk, hogy egy bulvárlap főcímeit olvassuk a metrón, munkába menet. Ez persze nem a véletlen furcsa játéka, hanem az alkotó tudatos választása. Célja, amint fentebb említettük, valamiféle figyelem felkeltése, a reakciók kicsikarása, a recepció biztosítása (bármi áron?). Ebből a sorból a Budapest című sorozat képei sem lógnak ki: ugyanis a leghalványabb utalás sem található arra, hogy hol készültek ezek a felvételek. Semmi nyomát nem lelni annak a törekvésnek, amelynek célja lett volna a helyi viszonyok, a fényképeken megjelenő alakok és környezetük kapcsolatának akár csak jelzés értékű ábrázolása, ami esetleg indokolttá tehette volna az elnevezést. Mivel Serrano határozottan elutasítja a dokumentarista álláspontot (ami ebben az esetben is megfigyelhető), ezért ezek a képek bárhol készülhettek volna. A cím csupán a nagyérdemű felé tett gesztus: az egzotikum mindig vonzza a kíváncsiakat, pláne ha a látvány ráadásul még igen pikáns is. Amit megcéloz, és amit kihasznál, az az elfojtott voyeurizmus, a kukucskáló kíváncsiság. Egyik kritikusa szerint, „ha [Serrano] bármi ellen támadást intézett [képeivel], akkor az a scopophobia, a félelem attól, hogy meglesnek, illetve hogy meglesünk másokat.” (A. D. Coleman: SoHo Journey: From Minor White to Andres Serrano. The New York Observer, 1995. március 20.).
Serrano képein érdekes ellentmondás feszül az egyidejűleg tetten érhető, kétféle alkotói törekvés között. Egyfelől kiemelt helyen áll a közönség sokkolásának szándéka, másrészt viszont a képek megformálásában mindenkor az esztétizáló (mondhatnánk festői) ábrázolásmódra helyezi a hangsúlyt. Ennek a kettősségnek fontos eleme az alkotói gesztus meghatározása: Serrano fényképezőgéppel dolgozó művésznek tartja magát, nem pedig fényképésznek, aki – szerinte – a dolgok és események puszta dokumentálásán túl nem tesz semmit. ő azonban ezen túllépve a valóság felmagasztosítását tűzte ki célul maga elé, ezért kiemeli tárgyait eredeti helyzetükből, környezetükből, és másik közegbe ültetve, az eredeti konnotációktól megszabadítva egy általánosabb érvényű jelentést igyekszik kölcsönözni nekik. Miért fontos neki mégis a harsány mondanivaló, bizonyos esetekben pedig a látvány vulgarizálása? Serrano személyében olyan alkotóval van dolgunk, aki hosszú éveket töltött el a reklámszakmában, és tudatában van annak a helyzetnek, amit a reklám mint vizuális kommunikációs eszköz az elmúlt évtizedekben mellékhatásaként előidézett. A mindennapi élet minden szeglete képekkel telítődött. A figyelem felkeltését, valamint irányítását már nem bízhatja a véletlenre. Ebben a vizuálisan „szennyezett” közegben csak úgy érhet el eredményt, ha egyrészt tudatosan használja a reklámipar kitermelte képi nyelvet és eszközöket, másrészt viszont kiegészíti azt az egyszerű verbális üzenetek megfogalmazásával. Így a témaválasztás tartalma biztosítja a figyelem felkeltését, a látvány megformálása pedig fogyaszthatóvá teszi azt a megszokott, vagy idealizált ábrázolásmód segítségével. Serrano maga is bevallja, hogy művei nem intellektuálisak vagy elméletiek, mivel elsősorban azt szeretné, hogy érthetőek legyenek. Mintha csak a kereskedelmi televíziózás programszerkesztőit hallgatnánk.
„[ Serrano] kihangsúlyozza a vulgárisat és megszépíti azt.” (Anny Brennan) „[…] legismertebb vallásos munkái azért olyan népszerűek, mert gyönyörűek” (Elizabeth Hess, The Village Voice, 1995. február 14.)
Az idézetekből is kitűnik, hogy méltatói pontosan látják azokat az eszközöket, amelyek segítségével Serrano megteremti a látványt. Ezeken a „szép” felvételeken (nagyméretű cibachrom nagyításokról van szó) egytől egyig a reklámfotográfusok műtermi megoldásait tanulmányozhatjuk, még azokban az esetekben is, amikor Serrano kilép saját műterme védett közegéből. Hiába helyezi modelljeit a természetbe, az a képeken még csak kulisszaként sem jelenik meg. Az égbolt, a tenger inkább emlékeztet a műtermi papírhátterekre, mint valóságos megjelenési formájára. Csupán esztétikai funkciójuk van, tartalmilag teljesen irreleváns a jelenlétük. Mintaszerű a világítás, az alakok beállítása, a tömegek megformálása, a nézőpont megválasztása és a színek kezelése. De mindez csak azért kell, hogy megszelídítse, fogyaszthatóvá tegye a látványt. „Serrano [tudatosan] használja a reklám és a divatos fényképezés vizuális nyelvét” (Robert Hobbs: The Body Politic Catalogue, ICA). Miután a témával már felkeltette az érdeklődést, nem célja, hogy elriassza a nézőt. A közönséges, alpári, alantas és visszataszító dolgokat ezért igyekszik a műalkotás rangjára emelni. Az alkotó pozíciójára, a témához fűződő viszonyára utaló jelek szinte a végletekig száműzettek a felvételekből, de nem is törekszik arra, hogy az egyénileg megtapasztaltat képezze le. A hontalanok portréi sem Serrano saját álláspontját közvetítik, viszont kísértetiesen emlékeztetnek az amerikai földrajzi társaság magazinjában gyakran látható, annak esztétikai és politikai szempontjai szerint készült portréfelvételekre. A rafináltan alkalmazott fények, az ideális testhelyzet, a háttér semlegesítése mind fontos elemei az idealizálásnak, a tipizálásnak. Erről Serrano csak annyit nyilatkozott, hogy nem akarta úgy bemutatni őket, ahogy egyébként élnek – a földön fekve a mocsokban, koldulás közben, vagy a rongyokkal teli, lerobbant bevásárlókocsit tolva. Olyan méltóságteljes helyzetben kívánta megmutatni őket, amilyet minden ember megérdemel. Felmerül viszont a kérdés, hogy modelljei éreztek-e magukban még valamit is a Serrano által rájuk oktrojált méltóságukból, vagy csupán a művész helyezi őket abba a pozícióba, ahol ezt láttatni véli. Hasonló gondok merülnek fel a Ku-Klux-Klan tagjairól készült felvételek esetében is. Serrano ehhez a marginalizált és kriminalizált csoporthoz is azzal az elgondolással közelített, hogy az ő esetükben is emberekről van szó, olyanokról, mint mi vagyunk, saját félelmeinkkel, ellenségképünkkel és előítéleteinkkel. A félelmetes maszkok mögött csupán a saját valóságuktól és a realitásoktól rettegő, egyszerű emberek rejtőznek. Minden bizonnyal nem harcias és elszánt tagok, akik néha még ölni is készek, ha már egyszer megengedték neki, a színes bőrű katolikusnak, hogy felvételeket készítsen róluk. A fehér ruhás emberek látványa azonban a legkevésbé félelmes. Inkább idézi egy álarcosbál vagy reklámfénykép hangulatát, mint azt a fajta rettegést, amit Serrano gondol felfedezni a csuklyák szemkivágásai mögött riadtan pillogó tekintetekben.
A szexsorozat képei sok szempontból eltérnek az előző két témakör felvételeitől. A szex története címével ellentétben nem tekinthető társadalomtörténeti áttekintésnek, csupán kosztümös darabnak. A historikus elem itt kimerül a ruházat jelzésértékű ábrázolásában, a szereplők ugyanis többnyire – az aktus jellegének megfelelően – fedetlen testtel mutatkoznak. Az egyes helyzetek egyértelműen utalnak Serrano szándékára: úgy ábrázolni a szexualitást annak minden aberrációjával, mint az emberiség történetének az egyes korszakokban hivatalosan eltagadott, de mégis mindig jelen lévő, szerves részét, ami nem csak és kizárólag a fajfenntartást hivatott szolgálni, de az örömszerzés is fontos kultúrtörténeti eleme volt. Ezekkel a felvételekkel kapcsolatban gyakran említik kritikusai, de maga Serrano is a klasszikus előképeket, a művészettörténeti referenciákat. Ha felidézzük, hogy milyen szerepet tölt be a reklám Serrano munkájában, akkor ezeket a képeket sokkal inkább a művészettörténeti előzmények szimpla kisajátításaként kell értékelnünk, mintsem a referenciák szervesülésének látnunk, mivel a dekoratív funkción túl lényegi szerepük nem fedezhető fel (a reklámok technikájához hasonlóan).
Serrano, egyes nyilatkozatai szerint, mindig azon igyekezett, hogy a látvány segítségével felrázza az embereket, és ráirányítsa a figyelmet olyan jelenségekre, amelyek nem illenek bele az emberek mindennapi sztereotípiákkal és előítéletekkel kibélelt magánvalóságába. Valójában inkább újratermeli a sztereotípiákat és előítéleteket. Bőven akadnak felvételei, amelyek olyan emberek szexualitáshoz fűződő viszonyát szeretnék megmutatni, akikről a társadalom amúgy sem szívesen vesz tudomást, szexualitásukat pedig – Serrano szerint – visszataszítónak tartja. De ezt a viszolygást nem feloldja, hanem erősíti a képeivel, mivel azok épp azt a képzetet támasztják alá, amit az „átlagember” amúgy is kialakít magában. Attól senki számára nem lesz vonzó egy idős emberpár meztelenségének és nemi aktusának a látványa, hogy azt a fényképész festői módon mutatja meg (ugyanez érvényes az idős ember-fiatal nő variációra is). A bemutatás szándékának jogosságát pedig megkérdőjelezi, hogy ezek az emberek igénylik-e ezt a fajta figyelmet; ellentétben például a homoszexuális szubkultúra képviselőivel, akik saját maguk és szexuális preferenciájuk elfogadtatásáért küzdenek, amikor provokatív módon igyekeznek ábrázolni magukat (lásd Mapplethorpe). Az idős emberek viszont nem részei semmiféle szubkultúrának, szexuális szokásaikat tekintve kisebbségnek, és nem valószínű, hogy a társadalom kitüntetett figyelmére és beleegyező jóváhagyására ácsingóznának. Miért érdekes az, hogy a mozgássérülteknek is van nemi élete? Ez számukra nem kérdés, amennyiben fizikailag képesek rá. Serrano pedig ebben az esetben is inkább elégíti ki a voyeur vágyait, mint használ az érintetteknek.
Ezekben a sorozatokban összekapcsolódik a kép és a rövid verbális megnyilvánulás, amelyek együttesen hordozzák az üzenetet. Amit látunk, az valójában nem más, mint egy jól felépített kommunikációs stratégia. Az egyes sorozatok mind egy-egy kampány, ami bár látszólag arról szól, ami a képeken észlelhető, valójában csak egyvalamiről üzen, mint a reklám: egy termékről, amit Serranónak hívnak. És ahhoz, hogy a kampány megfelelően hatásos legyen, agresszívan kell fellépni, hogy üzenete eljusson a vizuálisan túlterhelt befogadóhoz. „Az én művészi útkeresésem összekapcsolódott a közönség keresésével […] Mindig arra vágytam, hogy ismert legyek, és valóban, a munkám nagy népszerűségnek örvend” (in: Adriana Rosenberg, 1997.) Önmaga legitimitásának, saját létének igazolását akarja biztosítani, ehhez keresi az eszközöket ennek a folyamatos, egyre-másra megújuló kampánynak a keretében, ahol ő a termék (és itt nem kizáró motívum, hogy meg sem jelenik), amit értékesíteni kell, és aminek a jellemzői saját fogalmai szerint sem általánosan elfogadottak még. Latin származású, félig fekete (afro-kubai) és katolikus, azaz olyasvalaki, aki nem illik bele az uralkodó film-, tv- és sajtóipar által megjelenített és akceptálandó személyek körébe, a többségi fehér protestáns középosztályba.
Ha innen szemléljük Serrano művészetét, akkor valóban nagyra becsülendő a teljesítménye, hiszen „megcsinálta” saját magát, és el is fogadtatta személyét a kritikusokkal és a galériákat látogató közönséggel is. Mindez viszont műveinek az önmagukért való jelentőségét nem növeli, tartalmi mondanivalója nem lesz relevánssá. Az egyetlen, igazi üzenet ugyanis a botránykeltésen túl: itt vagyok én, Serrano.
[Baszdmeg]

Moziszex: Gryllus Dorkát megdugják egy párszor, Látogatás

Gryllus_Dorka_megdugva_parszorGryllus Dorka sikertelenül próbálta bevenni a mozikat új filmjével. A Németországban élő magyar színésznő a Látogatással alig pár száz nézőt vonzott, de Dorka mégsem keseredett el. Nagy várakozással indult a mozik meghódítására a Gryllus Dorka főszereplésével készült Látogatás című film. A színésznő az osztrák– magyar koprodukcióban készült pszichothrillerért sokat vállalt, hajlandó volt ledobni fehérneműit, és számos erotikus jelenetben szerepel. Úgy tűnik azonban, hogy a film ezzel együtt sem elég vonzó a nézők számára: az első héten megdöbbentően kevesen, mindössze háromszázharminckilencen vettek jegyet a hatvankét vetítésre, azaz egy-egy előadáson átlagosan öt és fél néző ült.
– Azok az ismerőseim, akik látták a filmet, elégedetten beszéltek róla, tetszett nekik. Talán a nagyon nagy meleg vagy a labdarúgó-világbajnokság lehet az oka, hogy csak ennyien nézték meg a Látogatást, jóval kevesebben, mint reméltük – árulta el a színésznő, akit azonban nem keserítenek el a lehangoló adatok.
– Ausztriában és Svájcban is elkezdték már vetíteni, reméljük, sikerrel. Ráadásul meghívtak minket az egyik legrangosabbnak számító moszkvai filmfesztiválra, ahol versenyben vagyunk a Szent György-díjért, utána pedig a Karlovy Vary-i fesztiválra utazunk. Talán, ha mindkét seregszemlén jól szerepelünk, többen lesznek kíváncsiak a filmre Magyarországon is – tette hozzá Gryllus, aki a nyáron Németországban forgat egy krimit, majd ősszel Mátyássy Áron rendezésében a Weekend című alkotás főszerepében áll kamera elé.
Tartalom: Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy eldugott vidéken, közvetlenül a Fertő-tó partján. Húsvét hétvégéjén Thomas bécsi barátai, Heinrich és Éva llátogatására készülnek. Az idilli környezetben tervezett hétvégét azonban a környéken eltűnt gyerekekről érkező rémhírek árnyékolják be. A feszült hangulatban a külsőség nem tartható fenn többé, igazán egyikük sem látszik megfelelni annak a képnek, melyet a hétvége kezdetén mutatott magáról. Éva és Heinrich folyamatosan olyan kijelentéseket tesz, mely megingatja Szonja Thomasról kialakított személyes képét. Mi igaz, és mi hamis? A határok egyre inkább elmosódnak. Weboldal: Latogatasfilm.hu

Kritika: Pejó Róbert a Dallas Pashamende óta német tévéfilmeket rendezett, és ez látszik is a Látogatás-on: a gyerekgyilkossággal megspékelt Fertő tavi húsvét hétvégét profin vezényeli le, de a négy főhős közt fel-felparázsló feszültség és a kicsiny holttestek után kutató helikopter zaja koránt sem spannol fel minket, mindez csak finoman, a háttérben duruzsol, nehogy megzavarja a vasárnap délutáni sziesztánkat.
Thomas (Merab Ninidze) és Sonja (Gryllus Dorka) tó fölé épült, csodás lakába vendégségbe érkezik Thomas két régi barátja, Heinrich (Andreas Lust) és Éva (Ursina Lardi). Érdekes módon mind a négyen tökéletes magyarsággal beszélnek (csak a szájuk tátog máshogy), pedig hát tudjuk, hogy csak Sonja lehet közülük magyar. Pár perccel később meg azon csodálkozunk el, hogy Thomas még alig vezette körbe a pofás házban régi barátait, Éva máris szenvedélytől tüzelve csavarodik a testére. Ezt Sonja is furcsállja egy picit, de aztán felülemelkedik az ügyön – ahogy később más, ennél lényegesen nyugtalanítóbb dolgokon is. Mind a négy színész teszi a dolgát becsülettel, de kicsit lapos ez a látogatás. Hiába derülnek ki régi titokfélék, hiába kerül elő piros gumicsizma és gyerekgyilkolós snuff videó, mindez takaréklángon bugyborékol csak, ami egy thrillerhez bizony kevés. Azért unatkozni éppenséggel nem unatkozunk, mert irigykedve elnézegetjük a menő kérót, akit pedig ez nem köt le, az megpróbálhatja fejben számolni, hogy Gryllus Dorka hányszor öltözik át a hétvége során. Egy rövid jelenet erejéig éreztem némi izgalmat: amikor Sonja és Éva éjszaka a nádasban futnak egy kört, bár itt meg zavart Pohárnok Gergely elszabadult kamerája. A Látogatás-t nyugodtan meg lehet nézni, ha az embernek éppen van fölösleges másfél órája, de bőven ráér majd akkor, amikor a tévében adják.
[Videók] Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés

Ezt a csajt kúrta Ribéry

Ribery-kurvaja-Zahia-DeharFokváros: Nem elég, hogy egy gyermekkori autóbaleset miatt eltorzult az arca, még a felsőteste sem az a kifejezetten kidolgozott Franck Ribérynek (27), a franciák világklasszis labdarúgójának. A kétgyermekes családapa iránt mégis bomlanak a nők, sőt a futball-világbajnokságot megelőzően kínos szex-botrányba is keveredett a Bayern München szélsője. Kiderült, a férfi szépségnek nem nevezhető gall focista néhány válogatottbeli társával korábban rendszeresen igénybe vette egy fiatal prostituált szolgáltatásait.
A marokkói származású szőke kebelcsoda, Zahia Dehar (18) olyannyira büszke volt Ribéryvel ápolt, több hónapon át tartó intim kapcsolatára, hogy még azt is eltitkolta előtte, valójában kiskorú. No persze, az alkalmanként 600 ezer forintnyi eurót is kiperkáló kuncsaftot meg akarta tartani… Márpedig Ribérynél a pénz nem számít, német klubja jelenleg is évi 10 millió eurót (2,8 milliárd Ft) garantáló szerződéssel próbálja megtartani őt. Más kérdés, a botrány után a játékos – politikai nyomásra – kis híján lemaradt a vb-ről.
„Ez az ügy nemcsak engem és a családomat, de mindenkit megsebzett, aki hozzám közel áll. Hál istennek a feleségem megbocsájtott” – dühöngött az ügyészségi vizsgálat rémétől fenyegetett Ribéry, akit a megszavaztatott franciák 67%-a a vébén akart látni. Hogy jól döntöttek-e, még nem tudni, az 1998ban világbajnok, 2000-ben Európa-bajnok együttes ugyanis debütálásként harmatgyenge mérkőzésen játszott 0-0-s döntetlent Uruguayjal az A csoportban. „Nem játszottunk valami jól, de többet vártam ettől a meccstől – kesergett Ribéry. – Még nincs veszve semmi, csak a továbbjutás elfogadható.”
[Baszdmeg] A Chelsea focistája teherbe baszta csapattársa feleségét – A foci VB nyitókoncerjén az énekesnő a pináját fogdosta – A legnagyobb focista szexbotrányok

Rubint Réka meztelen képek

Rubint Réka egy Playboy-fotózás kapcsán fejtette ki nézeteit arról, hogy a Kelemen Anna-féle hamis nőideál károsan befolyásolja a fiatal lányok énképét. A frappáns visszavágásairól (is) híres Kelemen Anna szerint jó, ő speciel buta, Réka meg akkor izmos gebe.
Rubint Réka, a Playboy májusi címlapnője beszólt az egymillió forintos Playmate-nek, Kelemen Annának – írta a Színes Bulvár Lap. Schobertné szerint Kelemen felelőtlenül állít hamis ideálképet a kislányok elé, arról nem is beszélve, hogy hiteltelennek, erkölcsi és családi értékeket semmibe vevő, buta sztárnak tartja – idézte a lap megállapításait. Kelemen a laptól hallotta Rubint vádjait, amelyekre csak annyit reagált: ezek szerint a butaság ellentétpárja az, ha valaki izmos. Mivel a Schobert Norbert terrakottára szolizott, kigyúrt neje és a plasztikai úton barbivá alakított szőke Playmate közti verbális összecsapás izgalmas intellektuális vitát ígért, ezért mindkettejüket felhívtuk.
Erkölcs, agyműködés, egészséges életmód: „Nagyon nem szeretném, ha a lányom felnőve egyszer csak azzal állítana elém, hogy anya, ahhoz, hogy érvényesüljek, nem kell tennem semmit. Elég, ha buta vagyok, és hülyeségeket nyilatkozom” – kezdte igen hosszú monológját Rubint Réka, amelynek második felében az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet, bár eredetileg a Színes Bulvár Lapban megjelent cikk kapcsán kerestük meg. A fitneszfeleség a lapnak Kelemen Annáról, mint a mai média torz példaképéről tartott fontosnak elmondani néhány dolgot, és ezeket nekünk is szívesen árnyalta.
„Amit most Kelemen Annáról mondani fogok, nem csak rá vonatkozik, hiszen személyesen nem ismerem, nem szeretném megítélni, milyen ember. Az a kép azonban, ami a médiában róla megjelenik, ellenszenves, és riasztó. Egy nő, aki a címlapon büszkén vállalja, hogy buta, és drogozik, az nem lehet egy erkölcsös példakép. Anyaként különösen érzékeny vagyok arra, hogy a médiában hamis ideológiák jelennek meg” – folytatta Rubint Réka, akit az ideológia fogalmának magyarázatával nem terheltünk, megkérdeztük viszont, mit tart hamisnak.
Bezzeg Medveczky Ilona
„Az emberek elé állított ideál hamis, mert elérhetetlen, és ezeket felelőtlenség a nők elé állítani, mert csak elkeserítik őket velük. Egy tanárnő mesélte nekem legutóbb, hogy a kislányok 80 százaléka modell akar lenni” – folytatta Rubint Réka. Felhívtuk rá a figyelmét, hogy a kislányok már egy évtizede is éppúgy modellek szerettek volna lenni, sőt mióta a hatvanas években Twiggy divatba hozta a szakmát, egyfolytában.
„De most még többen szeretnék, miután ezt az igényt keltik fel bennük. Én azt szeretném, ha olyan emberek lennének példaképek, akik letettek valamit az asztalra. Mint például Presser Gábor, Medveczky Ilona, és még sorolhatnám” – mondta Rubint Réka, és mielőtt egy lendülettel az egészséges életmódra tért volna rá, arra a mondatára is rákérdeztünk, amely szerint a címlapokon megjelenő lányok képeit „agyonretusálják”. Nehezen hihető ugyanis, hogy az aerobic-oktatóról a Playboy számára készült sorozat nem ment át a Photoshop szűrőjén.
Napi hány óra edzéssel lehetünk természetes szépségek?
„Hidd el, az én képeimet nem retusálták, még az anyajegyeket sem hagytam, hogy leszedjék. Az volt a célom, hogy bemutassam, milyen vagyok valójában, és azt vállaljam” – jelentette ki Rubint Réka, aki azért a gyúrás mellett maga is szilikonmellekkel adott némi többletet vonzerejének. Ezután végre elmondhatta, hogy mennyire fontos egészségesen és lehetőleg az Update-módszer szerint étkezni, de erre most bővebben nem térünk ki, mert olvasóink ezt már úgyis sok forrásból tudhatják. A Playboy-fotók kapcsán Rubint Réka kapott olyan kritikát, ami szerint neki könnyű dolga van, naponta több órát edz, ilyentén módon az ő kidolgozott teste is hamis idea sok háziasszony számára.
„Én lennék a legboldogabb, ha napi több órát szánhatnék magamra. Hetente háromszor van lehetőségem meglátogatni a fitnesztermet, és annak nagy részében is másokkal foglalkozom, mint személyi edző. A legtöbb időmet az anyasággal töltöm” – válaszolta erre a fitnesz-családanya.
Kelemen Annát is megkerestük a cikkben elhangzottak kapcsán. Az egymillió forintos Playmate-et kora délután értük el, ekkorra már túlesett első személyes találkozóján Rubint Rékával: a két Playboy-címlapnőt az Aktív hozta össze, persze a Színes Bulvár Lapban megjelent cikk kapcsán. A végeredményt kedden este a tévénézők is láthatják, de Annácska beszámolójából már most kiderül, hajtépés nélkül, kulturált hangvételben társalogtak Schobertnével.
„Réka a személyes találkozónkon nem idegesített fel” – kezdte a szőke Playmate. „Az általam játszott vitatható értékrendű szőkenő-figura csak egy szerep, amit az emberek általában úgyse hisznek el. Réka sem ismerhet valójában, tehát nem is ítélhet meg. Én is csak annyit tudok róla, hogy izmos, de ebből nem gondolom, hogy ő meg egész nap csak tornázik”.
Izom vs agy: Amikor az általa sugallt, a kigyúrt fitnesznej által elítélt és hamisnak mondott szépségideálról kérdeztük, Kelemen Anna elmondta, szerinte az, ahogy ő most kinéz, bárki számára elérhető. Na jó, a mellműtét és az ajakfeltöltése mellett azért szerencséje van a genetikai adottságaival is: „Mindig hihetetlenül egoista voltam és foglalkoztatott a külsőm, de alapjában véve az arányaim jók. Emellett oda kell figyeljek magamra, és én is járok fitness szalonba, bár be kell valljam, a Réka-féle kigyúrt nőideál nagyon távol áll tőlem. Tisztelem persze őt a belefektetett munkájáért, de szerintem egy nő ennél lágyabb kell legyen” – vélte a barbikülsejű Playmate. Önmagát sem kinézete miatt tartja érdekesnek: „Szerintem bennem a stílusom az izgalmas, és az, hogy ez teljesen nyilvánvalóan egy szerep. Feltűnési viszketegségem van, igen, és szeretem eljátszani a buta szőke lányt, miközben nem vagyok az. Ha viszont ezeket bevállalom, akkor ez így hiteles is” – vezette le logikusan működési elvét.
A Xéna-szerűen kigyúrt Rubint Rékával ellentétben a barbikülsejű Kelemen Anna inkább az étkezéssel tartja karban magát: „Odafigyelek rá, hogy mit eszem, késő este már nem nagyon, vagy csak salátát, de mivel vega vagyok négy éve, szerintem ez is sokat segít”. Az édesség nem nagyon jelent neki kihívást: „A marcipán vagy a csoki hidegen hagy, egyedül a Daubner-féle parfétortának nem tudok ellenállni”.
Az egyetlen megjegyzés, amit a Playmate zokon vett Rubint Rékától, az a drogozás vádja, amit természetesen tagad, de azt állítja, emiatt sem húzta fel magát igazán: „Nem tudom, ezt Réka honnan vette, vagy hol olvasta, de ha olyan jól ismer, akkor ezt is biztos jobban tudja. Az izmossága mellett nyilván nagyon jól informált és nagyon-nagyon okos is” – vonta le a konklúziót.
[Babes]

Dobó Katát megdugta Ronaldó

dobo_kata_portreSok férfi ágyában megfordult már Dobó Kata. Hol hosszabb, hol rövidebb ideig tartottak kapcsolatai, na de melyik nőnél nincs ez így? A vörös színésznő mindössze abban különbözik az átlagos nőtől, hogy ő legtöbbször a híres emberek közül választ magának párt. Most pedig úgy tűnik a sztárfocistára, Ronaldóra vetette ki a hálóját.
Cristiano Ronaldo szeretője volt Dobó Kata, állítja a német Bild am Sontag. A bulvárlap fotókkal vagy dokumentumokkal nem tudta alátámasztani cikkét, így lehet, hogy Kata csupán Ronaldo vágyálma. Cristiano Ronaldo legyőzte legnagyobb vetélytársát, Lothar Matthäust, igaz, nem a futballpályán, hanem az ágyban, írja a német hetilap. A cikk szerzője szerint Ronaldo épp a kétszázadik barátnőjét hódította meg a minap. A hölgy orosz, vagyis ugyanúgy a volt vasfüggöny mögül érkezett, ahogy a portugál minden tizedik barátnője. Mint kiderült, Ronaldo bukik a kelet-európai lányokra: skalpjai között szép számmal akadnak bolgár sztriptíztáncosnők, lengyel énekesnők és orosz szupermodellek. Nem kis meglepetésünkre magyar hódítást is tulajdonítanak a Szépfiúnak becézett Ronaldónak: a lap Dobó Kata nevét is megemlíti a szeretők között, igaz, nem színésznőnek, hanem modellnek aposztrofálja.
Egyébként Ronaldo szokása, hogy minden barátnőjét Júliának szólítja, első szerelmére emlékezve, aki Madeira szigetén szedte fel az akkor tizenöt éves fiút, aki törülközők széthordásával kereste a pénzét. Dobó Kata nem kívánta kommentálni a német lap állítását.
dobo_kata_hanyatt_dobta_magat
Dobó Kata (született: Kovács Kata) csábos vörös szépségként, A miniszter félrelép című filmmel lett országosan ismert, pedig már a film előtt is szerepelt az Éretlenek című sorozatban. Férfiak sóhajtoztak a láttán, de ő éppen akkor férjnél volt – párja a fiatal színész, Vermes Dávid volt. A kapcsolat alig tartott két évig, a hírnév viszont a szárnyára kapta Katát. Megint két évig Bochkor Gábor, majd Andy Vajna oldalán próbálgatta szárnyait.
Aztán következett még egy nős férfi, Levente, majd egy gyógyszerész, Gábor. Azóta nem is sokat hallottunk Dobó Kata magánéletéről. Most azonban egy német lap, a Bild am Sontag teregette ki Kata szennyesét. A német lap szerint ugyanis Christiano Ronaldo legyőzte legnagyobb vetélytársát, Lothar Matthäust, igaz, nem a futballpályán, hanem az ágyban – túl van ugyanis a kétszázadik hódításán. A jelentős barátnőszámban pedig benne van Dobó Kata is! Ez egyébként egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen köztudott, hogy a portugál labdazsonglőr bukik a kelet-európai lányokra: skalpjai között szép számmal akadnak bolgár sztriptíztáncosnők, lengyel énekesnők és orosz szupermodellek. A német lap összeállításában egyébként Kata is modellként szerepel – de ilyen kicsinységen nem akadunk fenn.
[Babes bulvár] Dobó Katát kúrta Árpa Attila a filmvásznon cikk itt – Dobó Kata és Gregor Bernadett gátlástalanul vetkőzött – Örömlányok jártak Ronaldóéknál Budapesten – Meztelen a magyar modell aki Becham után Ronaldóra hajt

Saját lányával szexelt

A fajtalan férfi és lánya bíróság elé került, miután bevallották, hogy hónapokon keresztül nemi életet éltek egymással. Stephen Patersonnak és lányának, Kirstynek már korábban is bíróság elé kellett állnia vérfertőzés vádjával. A bíróság óvadék fejében akkor elengedte őket, azzal a feltétellel, hogy többet nem lépnek kapcsolatba egymással.
A bizarr szerelmespár azonban ezután is folytatta a viszonyt. Pár héttel később ugyanis újra együtt látták őket, és ekkor már be is vallották, hogy azóta is együtt vannak. Kirstyt egyébként azután adták örökbe, hogy Paterson középiskolás barátnője életet adott neki, a férfi tudta nélkül. A lány 2008-ban eldöntötte, hogy felkeresi vérszerinti édesapját Girvanben. Apa és lánya idővel szoros kapcsolatba kerültek, és hamarosan bizarr szexuális viszonyba kezdtek.
Három hónapon keresztül titokban tudták tartani a dolgot, aztán egy nap lebuktak a férfi felesége előtt. Rosemary véletlenül belebotlott a pár egymásnak küldött üzeneteibe, így jött rá beteges viszonyukra. Ekkor újból bíróság elé kellet állni a vérfertőző apa-lánya párosnak. Azóta a férfi elvesztette családját, munkáját, és a helyi közösség is kiközösítette. A lány üdvédje a félresikerült nevelés számlájára írja, hogy a lány beteges szexuális viszonyba kezdett saját édesapjával.
[Családi]

Milyen pornófilmre gerjednek a nők?

Nőknek szinte tabu a pornó, ebben a hitben élünk évtizedek óta. Amióta az első felnőttfilm celluloidra került, úgy véltük, a pornó egy férfiműfaj, férfiak készítik férfiaknak, s a nők csak azt, az amúgy nem elenyésző részt veszik ki a dologból, hogy szerepelnek bennük. Ám ami igaz lehetett nagyanyáink vagy anyáink korában, az mára már egyáltalán nem így van. Úgy tűnik, az első romantikus, kosztümös pornók hagyományait felelevenítve kialakul a műfajnak egy olyan ága, ami kifejezetten a női nézők igényeire épít. Ma már ugyanis egyre többen vallják be vagy épp vállalják büszkén a gyengébb nem képviselői közül, hogy igenis nézik és élvezik is mások intim együttlétét a filmen, még ha a durvább változatoktól a többség el is zárkózik egyelőre.
emanuelle_pornofilm
De milyen is lenne egy igazi női pornófilm? Felvezetésként lágy zene, gyertyafényes vacsora, erotikus beszélgetés, az érzelmi húrok megpengetése? Nem kell szexuál­pszichológusnak lenni ahhoz, hogy egy férfi is tudja, a legtöbb nő ágyáig a romantikán, udvarláson, bókokon át vezet az út. Ezt a vonalat követné a német pornófilm-rendezőnő, Laura Merritt is, aki szerint a nők által, nőknek készített, hosszabb felvezetővel és lágyabb jelenetekkel tarkított alkotás a felnőttfilm jövője.
– A pornót néző nők hatalmas piac, ami most kezd csak megnyílni igazán – vallja Merritt, aki nőipornó-mozgalma keretében létrehozta a „feminista felnőttfilmek” jutalmazására szolgáló első európai díjat. Nemrég több rendezőnőt is kitüntettek az osztriga formájú – úgymond a női erotikát megtestesítő – tró­feával. De vajon az új hullám háttérbe szoríthatja a főként az aktusra összpontosító, sokak szerint a nőket lealacsonyító filmeket?
– Nem is annyira új műfajról beszélünk itt, mint inkább a hagyományos pornófilmstílu újraéledéséről – mondta a Blikknek Tomor András pornóproducer. – Hisz az első kosztümös felnőttfilmek nem sokban különböztek a művészfilmektől, csak épp a kamera nem kapcsolt ki az akció elején, hanem a végéig rögzítette azt.
A nagyipari pornó megjelenésével változott a helyzet, amelyek ugye elsősorban az aktusra helyezik a hangsúlyt. Ekkor alakult ki az az általános vélemény, hogy a pornó a férfiak játékszere, a nőket nem izgatja fel a nyers aktus látványa. Pedig egy nemrég elvégzett kutatás eredménye szerint a gyengébbik nemet ugyanúgy begerjeszti a filmes szeretkezés, mint a férfiakat. A chicagói egyetem szexuál­pszichológiai szakának hallgatói 1000 férfi és nő bevonásával vizsgálták a pornónak a nemi gerjedelemre gyakorolt hatását, és az akkor még általánosan elfogadott tévhithez képest megdöbbentő eredményre jutottak.
Egy speciális technikával azt mérték, mennyi idő alatt jut el átlagosan egy férfi, illetve egy nő a szexuális gerjedelem állapotába pusztán a felvételek nézegetése közben. Kiderült, hogy a különbség elenyésző, az uraknak átlagosan 11 másodpercre, a hölgyeknek pedig 12-re volt szüksége, hogy beinduljanak a dolgok.
Akkor miért hittük azt, hogy a nők immunisak rá? Miért titkolják olyan sokan, hogy igenis, nézik a pornót, sőt élvezetet is lelnek benne?
– Valóban, a férfiak nagyobb százalékban néznek pornót, de azt nem hiszem, hogy a nők ne érdeklődnének iránta ugyanúgy – vallja Tomor. – Hogy egyedülálló nők milyen arányban néznek felnőttfilmet, arra nézve nincs statisztika, a nők inkább párjukkal nézik meg az ilyen filmeket. Aki hűséges típus, az inkább így éli ki a fantá­ziáját, a változatosságra való igényét, a párjukkal ellesik a pózokat. Persze abban még megmutatkozik a nők szemérmessége, hogy ilyenkor a férfit küldik el a videotékába, keresgéljen ő a polcokon.
Emmanuelle lett a nők kedvence: Női szemmel nézve a pornót, talán a francia klasszikus, az Emmanuelle áll a legközelebb az ideálishoz. Bár a Sylvia Kristel főszereplésével készült kultfilm nem kívánt belépni a hard core pornó világába, azért igyekezett kitágítani a határokat, amennyire ez 1974-ben lehetséges volt. Filmbéli szeretői között férfiak, nők, idősek és fiatalok is megfordultak. A filmet tíz éven keresztül játszották telt házak előtt Párizs legnagyobb mozijában, de nemzetközi sikere is megdöbbentő: csaknem 300 millió nézőt számlált világszerte, amelynek többsége hölgy volt.
Pamela Anderson (42) és volt férje, Tommy Lee szerelmes egyesülése a pár jachtján minden idők legnézettebb házi sztárpornója. Bár a Baywatch sztárja tudott a felvételről, azt nem gondolta volna, hogy hamarosan az egész világ megismeri leg­előnyösebb pozitúráit. A kebelcsoda cseppet sem bánta, hogy szextananyag lett.
[Szex Dr]

Romárió az utaskisérőt a wc-ben megkúrta, a VB-t meg elkúrta

Romário, a brazilok volt futballklasszisa bevallotta, hogy egyszer a Maracaná Stadionban szexelt. „Akkor még a Vasco da Gama csapatában játszottam, és a Corinthians elleni meccs után doppingvizsgálatra hívtak, amikor megláttam egy gyönyörű lányt – mesélte vasárnap az O Globo című napilapnak a gólzsák. – Csak egy hivatalos személy álldogált az ajtóban mellett, de nem figyelt oda, én pedig kihasználtam az alkalmat, behívtam őt, és megtörtént, aminek meg kellett történnie.”
romario_szex
Romario azt is elmondta, hogy a róla szóló legendák ellenére csupán egyszer szökött ki a válogatott edzőtáborából egy kis mulatságra: „Még 1997-ben a bolíviai Copa Americán esett meg a dolog. Az első meccs után kilógtam, és egy álomszép lánnyal töltöttem az éjszakát.”
A 44 éves Romário de Souza Faría 1994-ben világbajnokságot nyert a brazil válogatottal, majd még abban az esztendőben az év játékosa lett a FIFA-nál. Csillapíthatatlan szexuális étvágya miatt maradt „csak” egyszeres világbajnok Romário (44), a brazilok legendás labdarúgója. Az 1994-es egyesült államokbeli tornán aranyérmet ünneplő, a világ legjobb játékosának választott csatár állítólag egy 2001-es repülőúton intett végleg búcsút az egy évvel későbbi, a dél-amerikai válogatott sikerével zárult vébének. Az Uruguayból hazafelé tartó Selecao gépén a támadó annyira levette a lábáról az egyik légiutas-kísérőt, hogy a mellékhelyiségben egymáséi lettek. A csapattársak nem foglalkoztak a sztár újabb hódításával, de Luíz Felipe Scolari (61) szövetségi kapitány nem hunyt szemet az eset felett. A szakember annyira felidegesítette magát, hogy ott, több ezer méter magasan eldöntötte, nem viszi magával a futballistát a Japán és a Koreai Köztársaság által közösen rendezett vb-re. Hiába tüntettek a focista mellett a szurkolók, s emelt szót érte Fernando Henrique Cardoso (78) köztársasági elnök, a kapitány hajthatatlan maradt.
– Ha az ikon, Pelé kimutathatja az érzelmeit, akkor én miért ne tehetném? Életemben nem voltam még ennyire csalódott – mondta a könnyeivel küszködve Romário, amikor Scolari bejelentette, kihagyja őt a világbajnoki keretből. A pályafutása során 1002 gólt szerző csatár egyébként sohasem titkolta, a testi szerelem központi téma az életében.
– Nincs fontosabb számomra a labdarúgásnál… Talán csak a szex – nyilatkozta Romário, majd néhány pikáns történetet is elárult. – Nem tagadom, szeretkeztem már a Maracana stadion öltözőjében is. Éppen a doppingellenőrzésről érkeztem vissza, amikor megpillantottam egy gyönyörű lányt. Mivel senki nem foglalkozott velünk, kihasználtam az alkalmat. Sőt azt is felesleges titkolnom, hogy többször vettem részt orgiákon, s az 1997-es Copa América alatt még a válogatott szálláshelyéről is megszöktem, hogy egy álomszép hölggyel tölthessem az éjszakát. Rá tényleg illik a mondás: a gyengébbik nem lett a veszte!
[Hírküldő]

Szopós szájú szexistennők: Susan Sarandon és Geena Davis

Susan_Sarandon_Geena_DavisSusan Sarandon és Geena Davis (Thelma és Louise, 1991)
Ridley Scott csodálatos road-movie-ja messze a legjobb film ebben a listában, mindkét színésznőt Oscarra jelölték érte, de végül csak a forgatókönyv kapott díjat.
Louise csinos, talpraesett, kemény nő, pincérnőként dolgozik. Barátnője, Thelma viszont visszafogott és elkeseredett, belefáradt a háziasszony szerepébe. Louise rábírja Thelmát, hogy rúgjanak ki a hámból, ruccanjanak ki a hétvégén, hogy elfelejtse a mindennapok gondjait. A két barátnő útja kellemesen indul, ám egy váratlan esemény örökre megváltoztatja az életüket. Amikor az egyik bárban megismert férfi meg akarja erőszakolni Thelmát, Louise agyonlövi a fickót. Ettől kezdve állandó menekülés az életük. Megpróbálnak átjutni Mexikóba, mielőtt a zsaruk elkapnák őket.
Kritika: Thelma és Louise bármelyik poros városban élhettek volna. A két nő rövid vakációt tervezett a hétvégére, de nem sejtették, hogy életük legkomorabb kalandjára indulnak a Pontiac Thunderbirdben. Thelma az első este felszabadultan, a maga bűbájosan lökött módján táncolgat egy jóképű férfival. De a könnyű flörttel visszaél a férfi: megveri Thelmát, és erőszakoskodik vele. Louise az utolsó pillanatban lép közbe, kezében egy pisztollyal. A férfi arroganciája nem hagy alább, a fegyver elsül. Thelma és Louise megkezdik kétségbeesett, néha keserű humorú, megrázó, de egyben felszabadító menekülésüket a törvény, és az emlékek elől. Thelma és Louise megtalálják igazi önmagukat akkor, mikor teljesen magukra vannak utalva a végtelen amerikai aszfaltcsíkokon. Szabadságukra a legnagyobb bajban lelnek rá. Amerika, a férjeik, szeretőik mellett csak elsuhannak. Ahogy egyre több kilométert tesznek meg, úgy marad egyre kevesebb lehetőségük. S bár a rendőr, Hal Slocumb (Harvey Keitel) kiáll mellettük, a remény már elszállt.
Thelma és Louise, a megérdemelten Oscar-díjas forgatókönyvíró, Callie Khouri alakjai mára a filmtörténet olyan legendás karakterei lettek, mint Bonnie és Clyde, vagy Butch Cassidy és Sundance kölyök. Ridley Scott rendező road-movie-jában a két bátor és büszke nőt Susan Sarandon és Geena Davis zseniálisan formálja meg, Harvey Keitel, Brad Pitt és Michael Madsen alakításai pedig a sztereotípiák közhelyszerűségétől kímélik meg ezt a kiváló és felejthetetlen alkotást.
[Babes]