Mire felkeltem, a szoba üres volt. Kissé kábán, miként reggelente az ember legtöbb sarja bámultam egy darabig a plafont, és szelektáltam a feltörő emlékek között, jobb karomat felemelve, majd a homlokomra fektetve. Enyhe fejfájás kerülgetett, de úgy különösképpen nem éreztem magam másnaposnak. Az álmon töprengtem, vigyorogva megcsóválva a fejem. Vigyázni kell az abszinttal, régen is drognak tartották, mert hallucinációkat okozott.
Nagy nehezen felültem, és összevontam a szemöldökömet, körbepillantva a szobában. Elmésen megállapítottam magamban, hogy ez nem a vendégszoba. Az este eseményei hirtelen valószerűtlen élességgel rajzolódtak ki előttem, és éreztem, ahogy a pánik végigsöpör rajtam. Szinte letéptem a csípőmet takaró szaténlepedőt, és felnyögtem csupasz ágyékom láttán. Nemiszervem kókadtan lógott, de ez sem akadályozta meg, hogy lássam a rajta fellelhető, megszáradt, fehéres nedveket.
– Baszd meg – nyögtem kétségbeesetten, szinte kipattanva az ágyból. Megszédültem, és közben egyre-másra jöttek az újabb bizonyítékok: elhasznál papírzsebkendő az ágy mellett, foltok a takarón, az egész ágy összetúrva…
Odakintről beszélgetés szűrődött be. Vacogva a bűntudattól léptem az ajtóhoz, majd pislantottam ki rajta, mielőtt kiléptem volna a nappaliba. A kanapéhoz osonva felvettem otthagyott boxeremet, majd bizonytalan léptekkel a konyhába indultam, ahonnan a beszélgetést hallottam. Megállva az ajtóban hunyorogva néztem be, majd dőltem az ajtófélfának. Nem volt mese, a tegnap este megtörtént.
Zsolti a pultnak támaszkodott, boxeralsóban, Kati pedig egy széken ült az asztalnál, homlokát tenyerében nyugtatva. Úgy sejtettem, hogy sír, és amikor felpillantott, ez beigazolódni látszott. Vádló tűz égett a szemében, arca mész fehér volt, esti sminkjét könnyek csíkozták. Minden volt, csak nem szép. Mindketten engem néztek, mintha az én hibám lett volna a tegnap este. A csend ráereszkedett a konyhára, amit Zsolti tört meg, fejével a konyhapult felé biccentve.
– Ott van kávé.
Motyogva valamit beljebb léptem, úgy kerülve meg Katit, mintha a pokol tüze lángolna körülötte. Lesunyt fejjel ültem le, és töltöttem kávét magamnak, majd gyújtottam rá egy cigire. A számban ott égett a másnaposság pállot íze, muszáj volt valamivel eltüntetni. Percek teltek el, mire meg tudtam szólalni.
– És most?
Mivel nem kaptam választ, felnéztem. Kati mereven az asztalt bámulta, Zsolti meg maga elé meredt, amíg én meg nem mozdultam. Akkor rám nézett, majd megvonta a vállát.
– Ami megtörtént, megtörtént. Katival abban maradtunk, hogy ezt nem tudhatja meg senki.
– Ez nyilvánvaló – bólogottam.
– Főleg nem Feri.
– Még jó. Kati mégis csak a nővérünk.
– Nem.
Kati hangja olyan keményen csattant, hogy összerezzentem.
– Nem vagyok a nővéretek. Soha nem is voltam. A mostohatestvéretek vagyok.
Hallgattunk, amíg folytatta, egyre jobban belelendülve.
– Egy férjes asszony, aki szereti a férjét. Ehhez tartsátok magatokat! Felejtsétek el, ami tegnap este történt, és én is megpróbálom elfelejteni… és…
Szája elé kapta a kezét, és felpattant. Ahogy a mosdó felé igyekezett, arra tudtam csak gondolni, hogy hányni megy.
– Elmegyek letusolni – morogta Zsolti, ellökve magát a pulttól, és ő is elhagyta a konyhát. Szerettem volna vele beszélni, hogy most mégis hogyan tovább, hiszen nyilvánvaló, hogy ez az ügy nem maradhat ilyen könnyen ennyiben, ahogy próbáljuk beállítani, de mire idáig jutottam volna, már távozott. Én is úgy döntöttem, legalábbis fogat mosok és megtisztálkodok, ezért a másik fürdőszobába mentem. Beálltam a zuhanytálca alá, és magamra engedtem a vizet. Perceken át csak álltam, mire a tusfürdő után nyúltam volna. Jó negyed óráig csak enerváltan mostam magam, majd elzárva a zuhanyt léptem ki a fürdőszobába.
Most, hogy megszűnt a vízcsobogás, nem kerülte el a figyelmem a kintről beszűrődő vita.
– Soha nem leszel a nővérünk!
– Te tiszta hülye vagy…
– Nem! Ha itt kettőnk közül valaki hülye, az te vagy!
– Szeretem a férjemet!
– Azért dugattad meg magad a két öcséddel, mi?
Csattanás. Egészen úgy hangzott, mint egy pofon.
Az ajtóhoz óvakodva résnyire nyitottam, és belém szorult a levegő. Zsolti a szoba közepén állt, félrefordított fejjel, mint aki tényleg most kapott egy pofont. Kati égővörös arccal, dühtől szikrázó szemmel állt előtte, azoknak a nőknek a pózában, akik elhamarkodottan kiosztanak egy felháborodott taslit. Hogy tényleg ez történt, arra utalt a lassan pirosodó tenyérnyom bátyám markáns arcán. Zsolti lassan visszafordította a fejét, és égő tekintetét Katira vetette.
– Válogasd meg a szavaidat! – sziszegte Kati. Gyönyörű volt így kócos hajjal, egy szál törülközőben, meztelen vállakkal, dühtől szikrázó szemekkel, pirosan a haragtól. A következő pillanatban Zsolti előre lendült, ujjai Kati nyakára fogtak, és nekivágta a szekrénynek. Megrezzentem, de mégsem léptem közbe, ugyanis érzékeltem a mozdulatból, hogy ez nem bántalmazás. Elhűlve figyeltem, ahogy a bátyám a nyakánál fogva a szekrénynek nyomja Katit, egészen közel nyomul, és ajkait az ajkaira tapasztja. Újabb pofont vártam, de azt láttam, hogy a karcsú ujjak kapkodva akarják leszedni Zsoltiról a boxert.
Sokszor a harag hozza a felszínre azt az elfojtott szenvedélyt, amelynek következtében őrültségeket csinál az ember, vagy csak enged a vágyainak. Mint a párok esetében a békülős szex. Elkerekedett szemmel figyeltem, ahogy szinte egymást marva csókolják a másikat, mielőtt a földre kerültek volna, és a kanapé háttámlája eltakarta őket előlem. Becsuktam az ajtót, és amikor nyögések szűrődtek át rajta, óvatosan megnyitottam a csapot a tus alatt, majd visszaálltam alá.
Nem tudtam, mit csináljak. Ezek odakinn kefélnek, én meg itt lapulok a tus alatt, mint egy kisgyerek, aki véletlenül meglátta a szüleit nemi életet élni. A csempének dőlve folyattam magamra a vizet, csak nézve, hogy peregnek alá a vízcseppek a kék falburkolaton, és azon töprengtem, most mit csináljak. Nem tudom, mennyi idő telhetett el; arra eszméltem, hogy nyílik az ajtó, majd a zuhanykabiné is megmozdul. Odakaptam a fejemet, majd arrébb húzódtam, amikor Kati beállt mellém.
Meztelen volt, combja belső felén Zsolti testnedvei csorogtak lefelé.
Szende mosollyal egy szivacs felé nyúlt. Én szemlesütve el akartam oldalogni mellette, de szabad kezével elkapta a kezemet. Ránéztem, ő rám nézett.
– Már úgy is mindegy, Ákos.
– De…
– Ne! Ne beszélj…
– Kati, te…
– Cssss!
Hozzám simult. Feszes keblei a mellkasomhoz nyomakodtak, követelték a kényeztetést. Átkarolta a nyakamat, és puha ajkait az enyémre tapasztotta. Három másodperc. Eddig tudtam ellenállni, három hosszú másodpercig, aztán ujjaim a csípőjére futottak, majd tovább a fenekére, és visszacsókoltam. Éreztem, hogy feltámad bennem a vágy, a vér lefelé áramlott az agyamból, és egyre csak keményedtem. Kati egyik kezével közénk nyúlt, a szivacsot időközben elengedte, és karcsú ujjai farkamra fogva finoman húzogatni kezdték. Amikor teljesen keményre masszírozott, kis terpeszbe állt, és a combjai közé vezetett, így farkam felső oldala csatakos puncijához simult. Halkan, nyöszörögve felnyögött, és finom csípőmozgásokkal dörzsölte csiklóját, szeméremajkait keménységemhez. A csókcsatánk időközben fülledtté vált, egyre többször kaptunk levegő után, kezeink a másik testén barangoltak…
Sokkal könnyebb volt elvonatkoztatni attól, hogy ki áll előttem, mint hittem. Amikor elhúzódott, szólni akartam, hogy én ezt nem akarom; a testvéremként szeretem, és neki ott a férje. De nem hagyott választási lehetőséget, mert megfordult, közepesen széles terpeszbe állt, bal kezével a falon támaszkodva, jobb kezével a zuhanyrózsa függőleges vascsövébe kapaszkodva, és hátratolta kemény, tökéletes fenekét. Ha akartam volna szólni, se tudtam volna. Egész egyszerűen elborult az agyam, ahogy ott állt terpeszben, előredőlve, és vízcseppek varázsolták még izgatóbbá a testét.
Mögé léptem, és mint este, bal kezemmel a fenekére, jobb kezemmel a farkamra fogtam. Vágytól remegve illesztettem a makkom Kati vaginájához, és a kisajkak azonnal engedtek.
– Ahh…
– Mmhmmm…
A behatolás édes volt. Mennyei. Sokkal szűkebbnek éreztem, mint tegnap estéről rémlett. Jobb kezemet a fenekére vezettem, és tövig belé hatoltam, síkos puncija otthont adott, magába fogadott, rám szorult. Hátravetette a fejét, mintha a plafont akarná megnézni, de láttam, hogy a szemei le vannak hunyva, A pillantásom most lefelé siklott, ahogy hátrahúztam a csípőmet, és makkig kicsúsztam belőle. Az ő kéjnedveitől csillogott a farkam, ahogy előbukkant.
Megtörtént, ismét. Eggyé váltunk.
Bűnbe estünk…
Belemarkoltam a csípőjébe, amit hangos nyögéssel honorált. Elkapott minket a szenvedély, nem is akartam megállítani azt, s míg ő ellent tartott, addig én egyre keményebb, egyre gyorsabb mozdulatokkal kezdtem baszni őt. Mindeközben a tus vize záporozott ránk, mintha a magunkra vett szennyet akarná letakarítani rólunk, felesleges nekifutásokkal. Kemény farkam olyan otthonosan járt Kati puncijában, mintha oda teremtették volna, és furcsa mód Kati sem ágált a kemény lökések ellen, holott emlékeztem, hogy tegnap az ágyon térdelve nem igazán tolerálta.
Csattogva váltunk eggyé.
Percek múlva a teste megfeszült, háta még inkább ívbe homorult, és úgy hátratolta a csípőjét, hogy szinte ellökött. Titokizmai lüktetve pulzáltak körülöttem, összepréseltek, ingerelték fürgén járó farkam érzékeny pontjait, és ez elég volt arra, hogy két lökés után reszelősen felnyögve tövig hatolja belé. Pumpálva, lüktetve élveztem, ujjaimmal Kati csípőjébe marva, felakadó szemekkel lebegve a Mennyország küszöbén, átadva magam a kéjes beteljesülésnek…
Körülbelül negyed órával később kiléptünk a fürdőszobából, mindketten tisztára csutakolva. Ruha egyikünkön sem volt.
Zsolti a kanapén ült, minket bámult. Ülés közben állt is, jobb keze keményen meredő farkán húzogatta a bőrt.
– Feri mikor jön haza?
– Van még időnk – válaszolta Kati elmosolyodva.
– Essünk bűnbe újra.
– És újra és újra…
Történetek
Szex sztorik, szüzesség elvesztése, történetek, vágyálmok!
Elvittem egy körre
Kis családi vállalkozásban gépész munkákat végzek mindenféle mennyiségben és formában. Az egyik kuncsaftomat már évek óta ismerem, mindig megkér valamilyen szerelésre, van úgy, hogy hétvégén vagy este nyolc után. Egy alkalommal, amikor nála dolgoztam, megismerkedtem a feleségével, Évával, mert csak ő ért rá megvárni az éppen eldurrant vízcső javítását. Éva első perctől nagyon tetszett nekem, az a típusú nő, aki nem modell szépségű, de nagyon erős erotikus kisugárzással bír.
Munka közben beszélgettünk a férjéről, a munkámról, a környékről stb. csupa szokásos unalmas téma, amit ilyenkor szokás. Azért érződhetett rajtam, hogy nagyon bejön a csaj, mert Éva is mintha vette volna a lapot és kellemes udvarlós – csipkelődős stílusra váltott. A befejezéskor még szóba került, hogy motorral jöttem és szeretek is motorozni, majd viccesen megjegyeztem, ha van kedve, akkor szívesen elviszem „egy körre” mire ő, minden komolyságot nélkülöző formában közölte, hogy áll elébe.
Éva már majdnem ki is ment a fejemből, amikor, egy hét elteltével felhívott, hogy elviszem e beígért motorozásra. Nem nagyon számítottam erre, de hát egy csinos nőnek férfiember ilyen helyzetben nem mondhat nemet ezért megbeszéltünk egy délutáni időpontot, és érte is mentem.
Amikor megjelent, akkor nem kevés erőfeszítésembe került, hogy ne lássa rajtam, mennyire odavagyok. Én nem szeretem a vékony lányokat, az izgat, hogy ha izmos erős női lábakat, feneket látok és Éváé pont ilyen volt egy feszes farmerbe bujtatva. Sokan talán azt mondanák rá, hogy nagy a feneke de én őrjítőnek találtam, ehhez társult a nagynak mondható mell, melyet sporttopba és kapucnis pulcsiba bujtatott Éva, láthatóan motorozáshoz készült, talán csak a magas talpú szandál nem illett az alkalomhoz. Hosszú barna haja copfba fogva nagyon jól állt a nőiesen kerek szép arcvonásaihoz. Gondoltam legyen meglepetés, hová viszem, ezért ráadtam a bukót és magam mögé ültettem és elkezdődött a lassú, majd egyre vadabb cikázás a város utcáin. Éreztem a nagy mellek kellemes súlyát (már amennyire a bőrkabáton keresztül ezt lehet) és a heves szívdobogást, melyet az adrenalin vált ki ilyenkor. Végül, elhagyva a várost egy kisebb település melletti templom romjaihoz értünk, melyet erdő szegélyezett az egyik oldalról, és gyönyörű kilátás nyílt a másik irányba.
Leültünk a templom romjaiból megmaradt falak egyikére és gyönyörködtünk a kilátásban, cigiztünk, beszélgettünk. Végül nem bírtam ki és mélyen a szemébe nézve megkérdezem:
– miért jöttél el velem, nem hiszem, hogy csak a motorozás hajtott?
– hát talán igazad van- válaszolta- izgalmasnak találtam, hogy veled kettesben legyek, sajnos a férjem eléggé elfoglalt, sok a szabadidőm.
Ennél a mondatnál leugrott a falról és elém állt olyan szorosan, hogy a haja szinte hozzáért az arcomhoz, majd hirtelen megcsókolt. Mivel mindketten sodródtunk a helyzettel én visszacsókoltam élvezve az ajkai ízét, a haja és a bőre illatát.
Nem tudom mennyi ideig tartott a csókcsatánk, összefolytak a percek de éreztem, hogy a férfiasságom hírt ad magáról, a nadrágom erős dudorral reagált a nő közelségére. Éva hirtelen rátette a kezét a nadrágomat megemelő testrészemre és megkérdezte:
– ha továbbmegyek, ugye nem fogsz kurvának tartani, közben kacéran nézett azzal a mély barna tekintetével
– nem, de szeretem ha a nők mocskosan beszélnek, nagyon felizgat, mondtam
– akkor leszoplak – mondta Éva – ugyanazzal a kacér mosollyal, és leguggolt elém kigombolva a pulcsiját és kiszabadítva a farkamat.
Nem tudtam levenni róla a tekintetemet: a nagy melleiből sokat engedett látni a dekoltázs, Éva meg néhány simogató mozdulat után finom dédelgetésbe fogott a makkomon, puszilgatta, nyalogatta, incselkedett vele, rálehelt, majd szorosan körbefogta az ajkaival. A mennyországban éreztem magam, és Éva egyre csak fokozta az élvezetemet, amikor beljebb engedte a farkamat, majd ütemesen csúszkálni kezdett rajta a bársonyos szájával. Megkértem, hogy vegye le a felsőjét, látni akarom a mellét, és ő engedelmesen megtette nekem, amit kértem, miközben továbbra is kacéran a szemembe nézett, amitől a férfiasságom olyan kemény lett, mint még soha.
Egyszer csak a fák mögött megpillantottam egy párt akik ki tudja mióta nézhették a szerelmeskedésünket, az első gondolatom az volt hogy azonnal hagyjuk abba, de aztán rájöttem, hogy Éva nem látja őket én meg még élvezem is hogy néznek. azt hiszem a lány mutogatott is nekem valami olyasmit, hogy tegyem már magamévá.
Lehajoltam Évához és megsimogattam a tarkóját, majd az állát. Érezte, hogy mit akarok, ezért abbahagyta a szopást és megfordulva ráterítette a pulcsiját a falra majd rákönyökölt kijelentve, és tovább fokozva az izgalmamat:
– dugj meg hátulról, szeretném ha csattogna a fenekem
Lecsúsztattam a farmert, és a vékony bugyit és megpillantottam a punciját, melyet még szebbé tettek azok a kívánatos félgömbök melyeket önkívületi állapotban simogatni kezdtem. A punci húsos volt és megduzzadt az izgalomtól ezért, miután néhányszor végigsimítottam rajta a farkammal szinte beszippantotta a makkomat, körbeölelve magába fogadva, simogatva. Oldalra pillantva láttam, hogy kukkolóink még mindig élvezkednek szerelmeskedésünk látványán, ezért úgy döntöttem legyen műsor: lassan betoltam a farkam tövig, kicsit kőröztem, helyezkedtem a nőben, majd kihúztam a makkig és lassan visszatoltam. Éva hallhatóan élvezte, nyögdécselt, sikongatott a nagy mellei ringtak és a látvány nagyon izgalmas volt. Ahogy Éva egyre jobban belelendült, és ő is mozgatta felém a fenekét, amitől az egész még izgatóbb lett, úgy én is gyorsítottam és csattogós dugásba váltottam , majd ismét lassítottam, majd gyorsítottam…
A szerelmeskedésünk egy hullámvasúttá alakult, ahol a lent az izgalom volt, a fent meg az orgazmus közeli állapot. Alányúlva simogattam és markolásztam a melleit, a csikló körül a puncit, megragadtam a csípőjét: szinte összeolvadtam Évával és élvezetének hangjai csak még erősebbé tették ezt az érzést. Nem bírtam tovább, érezve a löketet kirántottam a farkam és ráélveztem a fenekére, a sűrű ragacsos mag csordogált a szépséges vágaton, le a combokon, egészen a földre.
Amikor végre kicsit magamhoz tértem, körbenéztem, de már nem láttam senkit, így lassan megtörülköztünk, felöltöztünk, és csendben mosolyogva, hogy ne roncsuk el a pillanat szépségét visszagurultunk a városba. Éva megkért, hogy a szomszéd utcában áljak meg, rendbe szedte magát, és egy hosszú csók után magamra hagyott.
A kéj ára
Minden egy kora nyári délutánon történt, Amikor fáradtan libbentem be a Sensual room’s-ba. Élveztem az itt lévő emberek társaságát, hiszen ugyan olyan viccesek, és lököttek voltak, mint én. Ezen a napfényes délutánon hét ágra sütött a nap, ezért úgy döntöttem, egy Blue Hawaiian koktélra beugrok a fiúkhoz. Egy egyszerű aranyszínű spagetti pántos mini ruha fedte csak testem minden szegletét.
– Szia, Mancsi – üdvözölt a bár tulaja, BJ.
– Hello, BJ, Gombócék itt vannak? – érdeklődtem.
– Persze, menj le – felelte BJ és egy könnyed mozdulattal a lépcső felé mutatott.
Odalent kellemes volt a hőmérséklet lefelé menetben kezdtem érezni, hogy a szívem a torkomban dobog. Nagyon rég óta tetszettek a testvérek. Gombóc és Bongóc (A történet kedvéért hívjuk őket így). Lementem, és puszilkodtam minden ismerős arccal, Jane-nel, Mókussal, Kittivel, és hát végül, de nem utolsó sorban Bongóc is kijött egy puszit adni nekem. Pár perc múlva leültem a bárpult elé, és rendeltem Gombóc barátomtól egy Blue Hawaiian koktélt.
– És hogy s mint vagy Mancsi? – érdeklődött Gombóc miközben a koktélomat csinálta.
– Hát magánéleti gondokból kiadódott mostanában – feleltem Gombócnak, szemeibe nézve.
– Na, mi történt, hisz olyan jól megvoltatok – kérdezte Gombóc.
Ekkor ült le mellém Bongóc is, és átölelt. Ez hihetetlenül jól esett.
– Baj van Mancsi? – kérdezte ő is végül.
– Baj az mindig van – feleltem. – Hát a válás sem kizárt. – mondtam a testvéreknek.
Ekkor jött oda mellém Jane is.
– Mi mindenben támogatunk, ne feledd – tette vállamra a kezét.
Közben Gombóc elém tette az italomat. Felemeltem és beleittam. Nem ez volt az első eset, hogy a Bárban kötöttem ki a barátaimnál, ha válságba került az életem.
Vendég nem volt. Az idő telt és az alkalmazottak kezdtek hazamenni. BJ és Jane Bongócra hagyta a kulcsot, hogy feltétlen zárjon be, amikor már mindenki elment. Kitti távozása után Gombóc összedobott nekem még egy Blue Hawaiiant, kifizettem neki, majd elindult hazafelé. Mivel már kicsit be voltam csípve, nem igen voltam tudatában annak, hogy hol vagyok, ezért Bongóc zárás előtt bevitt a Bár belső részébe alám terített egy pokrócot, majd a bőrkanapéra fektetett. Felment zárni, de nem úgy, ahogy azt én valójában gondoltam. Bezárta az üzletet, de nem kívülről, hanem épp ellenkezőleg belülről. Bongóc szemezett velem mióta csak idejártam, a középiskola vége óta. Nagyon jó barátok lettünk, és mindenben támaszkodhattunk egymásra. Ezek szerint én is tetszettem neki amióta ő nekem. A barátságunk nem szakadt meg az elmúlt 3 évben sem, amikor férjhez mentem. Bongóc volt az a férfi, akit mindig is magaménak akartam tudni. Nem sokkal ezután, én az ajtóban állva vártam Bongit, hogy magamhoz ölelhessem. Ekkor egy nem várt pillanatban hátulról támadott. Majdnem kiugrott a szívem a helyéről, amikor hátulról átkarolt. Maga felé fordított és egy forró és tüzes csókban forrtunk össze. Szorításán éreztem, hogy pénisze egyre inkább ágaskodik. Nem bírt a vágyainak határt szabni. Megfogta és egy laza mozdulattal tépte le rólam a drága Ed Hardy-s mini ruhámat. Szorította testemet. Eközben az én kezeim sem voltak tétlenek, kigomboltam a farmerjét, és igyekeztem megszabadítani férfiasságát a szorító boxerből. Átkarolt és lassan maga felé kezdett húzni. Mentem vele, már nem volt határa a boldogságot övező vágyaknak. Eldöntött az ágyon, ekkor vette csak észre a fekete csipke bugyimat, melynek alsó kivágása révén könnyen hozzáférhetett a puncimhoz. A legérdekesebbnek mégis a kis szívecske hatott számára, amely a kivágás tetejétől az aljáig tartott, és azt felhajtva egyből a csiklómnál találja magát. Szerencsére mindenre felkészülve megborotválkoztam mielőtt eljöttem volna otthonról. Nem volt szíve letépni rólam azt a jópofa kis bugyit, ezért a szívecskét a bugyi tetejére hajtva nekikezdett csiklóm kényeztetésének. Nyalta, szívta, pöckölgette nyelvével, ahol csak érte, én csak nyögni tudtam, és a csípőmet dobáltam az élvezetek hatására. Már nem fájt, hogy a férjem egy fiatalabb nővel hált.
„Most pedig visszakapja örökre, mert én meg egy idősebb férfival vagyok” – gondoltam magamban. Eközben Bongóc mélyen belenyalt a hüvelyembe, és mozgatta nyelvét a hüvelyemben, mondhatni, az élvezetek csúcspontja felé közeledtem. De nem akartam még elmenni, ezért fejét gyengéden eltoltam egy kicsit magamtól. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Éreztem hüvelyem ízét forró csókjában. Visszafektetett a kanapéra, én derekam kicsit megemelve lehúzta rólam a fekete csipkés tangámat. Azt hittem, hogy tudom, hogy mi jön, de tévedtem. Mutatóujját és középsőujját összeszorítva felmérte a helyzetet. Tudtam, hogy nem fogom bírni, hogyha most még megujjazni is szeretne. Ezért, hogy a kedélyek csillapodjanak felálltam, vele szembe. Már csinálta volna, amikor kezemet vállára téve elkezdtem felfelé húzni. Lágyan, de feltüzelten csókoltam meg, és eldöntöttem a kanapén. Letéptem róla az alsóját, és kezelésbe vettem péniszét. Először csak néhányat húztam teljes hosszán, Bongóc felnyögött a kéjtől. Sejtettem, hogy már jó ideje nem látott nőt a pénisze. Néhány sor után lassan a számba engedtem, nagyjából 2 perc sem kellett, hogy elmenjen. Egy hatalmas adagot lövellt a számba, és meglepődésének tárgya leginkább az volt, hogy mindent le is nyeltem. Pár percre odabújtam hozzá. Légzése és szívverése kezdett lassulni ekkor kezei puncimhoz tévedtek. Háttal feküdtem neki, így bal keze két combom között a hüvelyembe hatolt jobb kezével pedig a csiklómat izgatta a combom fölött átnyúlva. Kéjes nyögéseimet hallva éreztem, hogy kezd újra harcképessé válni. Belecsókolt a nyakamba. Nem kellett sok, és én is egy óriásit élveztem. Évek óta nem volt ekkora orgazmusom. Ekkor felé fordultam a kanapén és megcsókoltam köszönetképpen, de nem hagytam ennyiben a dolgot, mert úgy mozogtam, hogy alám kerüljön. Hosszas csókolózás után péniszéért nyúltam, hogy végre bevezethessem kéjbarlangomba. De nem hagyta.
– Kérlek – suttogtam.
– Nincs nálam gumi. – felelte.
– Szedek gyógyszert – feleltem mélyen a szemébe nézve.
Egy forró csókban forrtunk össze, és végre megadta, amire mindketten vágytunk mióta csak ismertük egymást. Magamba fogadtam, vastag és cseppet sem átlagos hossznak számító kéjlécét. Fantasztikus volt vele szeretkezni. Éreztük, hogy egy életre szól a mi kapcsolatunk, habár majdnem 20 év korkülönbség volt kettőnk között. Néhány perc múlva pózt váltottunk, a lovagló pózt váltotta fel a klasszikus misszionárius, majd pár perccel később jött a tehén. Érezte, hogy nem fogja sokáig bírni, ezért kihúzta kéjlécét barlangomból. Már szinte megijedtem, hogy ennyi volt a nagy szeretkezés, amire annyira vágytam, de ez az állapot csak addig tartott, amíg az ölébe kapott és átvitt a külső szobába és az asztalra fektetett. Elém állt és ismét beengedte lécét barlangomba. Minden egyes lökésnél felnyögtem, ahogy pénisze csattogott nedveimtől lucskos puncimban. Egyik kezével hol a csiklómat izgatta, hol a melleimet markolászta. Jól esett és végül, egy bő félórás szeretkezés után együtt köszöntött be a csúcs mindkettőnknél. Bágyadtan bujt hozzám, az éjjeli holdfényben s visszamászva a kanapénkra, összebújva aludtunk el.
** Másnap reggel **
Arra ébredtünk, hogy BJ és Jane kopogtat az ajtón. Sejtettem, hogy tudják mit csináltunk az éjszaka. Kinyitottam a szememet és arra lettem figyelmes, hogy sajog a puncim. Végig simítottam Bongóc hasát, hogy felébredjen. Kinyitotta a szemét, és rám nézett.
– Ébredj, mert Jane és BJ már kicsit idegesek – szóltam.
– Igen, azt hallom – felelte egy mosollyal az arcán. – menj, és szedd rendbe magad – mondta, majd felvette a nadrágját.
Elindultam a WC felé, de kár is volt, ugyanis, mire Bongóc visszaért, már Jane, BJ és Gombóc is velük volt.
– Bongi, van egy kis baj – szóltam ki a WC-ből.
– Azonnal jövök felelte – majd letette a seprűt és elindult befelé hozzám.
Bezárta magunk mögött az ajtót.
– Mi baj kedves? – kérdezte. Ekkor mutattam neki a ruhámat.
– Ajjaj, ez én voltam? – kérdezte mosolyogva.
– Azt hiszem igen. – feleltem, és odabújtam hozzá.
Éreztem, hogy lángol bennünk újra az érzés, hogy megtennénk, ha Jane, BJ és Gombóc nem lennének itt. Ekkor kopogtatott Jane az ajtón, és Bongi kinyitotta Jane-nek résnyire az ajtót.
– Ne félj Mancsi, csak én vagyok, ismerem Bongóc barátomat, ezért hoztam egy tartalék ruhát neked, ha szükséged lesz rá. – felelte Jane, majd benyújtotta a résen a ruhát.
– Köszönöm – rebegtem.
– Igazán nincs mit – felelte Jane, majd leült kint az asztalhoz.
Bongóc szorosan magához ölelt, és belecsókolt a nyakamba. Tudtam mit akar.
– Máskor – feleltem neki és alig tudtam megállni, hogy ne sírjam el magamat.
Nem szólt semmit csak kiment. Felvettem a ruhámat, és elindultam volna kifelé, amikor az ajtót résnyire nyitva hallom, hogy Gombóc és Bongóc veszekedtek. Visszacsuktam az ajtót és fülemet az a kulcslyukhoz tettem, így minden szót hallottam.
– Bongóc, testvérem, te csak kihasználod, van egy feleséged, és egy fiad, velük foglalkozz, és bízd rám Mancsit, én szeretem, amióta ismerem, életvidám, kedves csaj. Nekem nincs senkim. – kiabált Gombóc bátyjával, Bongóccal.
– Nem használom ki. Van valakim, de te nem tudod milyen jó nő. Az ágyban meg még jobb – tette vita tárgyává az előbb elhangzottakat.
– Hagyd, hogy én is érvényesüljek – mondta Gombóc.
A vitát félbeszakítva kiléptem az ajtón egy fekete selyemruhában, amit Jane-től kaptam az imént.
– Nehogy már rajtam veszekedjetek – feleltem. Bírlak mindkettőtöket. Rendezünk versenyt. – javasoltam.
– Mégis milyen versenyt? – érdeklődött Bongóc.
– Hát mondjuk, lehetne olyan, hogy aki előbb visz el a csúcsra este, azé az éjszaka. És majd attól függően, hogy ki lesz az, attól függően döntök. De egy darabig osztozkodhattok is rajtam, amíg valaki komoly érzéseket nem táplál irántam, és fordítva függ ez attól, hogy melyikőtök bolondít előbb magába. – ecseteltem.
A fiúk benne voltak az ötletben. Nekem is nagyon tetszett, mivel az én ötletem volt. Ekkor kopogtattak, BJ gyorsan felsietett. Egy vele nagyjából egy magas férfi állt vele szemben.
– Miben segíthetek? – kérdezte BJ.
– Adjátok vissza a feleségem – felelte a férfi.
– Kit keres? – kérdezte BJ határozottan.
– Mancsit akarom – üvöltötte.
Na, erre már én is felnéztem a lépcsőn. Amikor meglátott eszeveszetten rohant le a lépcsőn, annyira, hogy a saját lábában megbotlott, és legurult a lépcsőn. Átöleltem Gombócot mivel ő volt hozzám közelebb. Bongóc pedig fedezett minket elölről.
– Ne félj, vigyázok rád – felelte Gombóc
– Mellettetek hogyan is félhetnék – feleltem Gombócnak, majd egy forró mesébe illő csókban forrt össze az ajkunk.
– Mit akar? – kérdezte Bongóc fedezve minket.
– Mancsi, gyere vissza hozzám – könyörgött.
– Azok után, amit velem tettél te szemét? Soha, soha nem megyek vissza hozzád – üvöltöttem már a könnyeimmel küszködve.
– Hallotta a hölgyet és most kérem, távozzon – lépett oda mellénk Jane is, mivel hivatalosan övé, és BJ-é volt a bár. – Induljon – parancsolta Jane.
A férfi elindult felfelé a lépcsőn. Még visszanézett.
– Nem hallotta mit mondtam? – kiabált Jane. – A szemét is vegye le Mancsiról. – tette hozzá.
A férfi felért a lépcsőn. BJ pedig becsukta mögötte az ajtót, majd kiszólt utána.
– Ha még egyszer meglátlak itt, hogy Mancsiért esedezel, letépem a golyóidat és feldugom a seggedbe – kiabált BJ úgy, hogy ezt, lent is hallottuk. Gombóchoz bújva mosolyogtam azon, hogy a barátaim kiálltak mellettem.
Mialatt Bongóc a konyhán dolgozott, addig Gombóccal beszélgettem a pultnál egy széken ülve. És néztem, ahogy issza szavaimat, mint a vizet. Boldognak tűnt, ezt a csillogást láttam tegnap is a szemeiben, de nem tudtam még, hogy mire véljem, most már tudom, hogy az irántam érzett szerelme tarja fogságban a szívét.
– Mióta? – kérdeztem spontán.
– Mi mióta? – értetlenkedett.
– Mióta van benned ez az érzés? – fejeztem ki magam pontosabban.
– Mióta Kármennel szakítottunk, és te nap, mint nap idejártál, hogy engem vigasztalj, szóval hadd számoljak nagyjából 5 éve már. – felelte Gombóc.
– Örülök, hogy így érzel. Én, mióta ismerlek, titeket azóta fantáziálok rólatok. Ennek már lassan van 8 éve is – meséltem. – Aztán jött a finnországi utazás melynek során megismertem Victort, hazajöttem, megismerkedtem evvel a féleszű Tiborral, és hozzámentem feleségül – ennek kb. már 3-4 éve. – És hogy bírod… érted, nő nélkül? – kérdeztem Gombóctól kicsit esetlenül.
– Úgy, ahogy minden férfi, akinek nincs barátnője. Kénytelen vagyok maszturbálni – felelte őszintén.
– Mi az, ami segít ebben? – kérdeztem Gombócot.
– Folyton csak rád gondolok, elképzelem, ahogy nekem adod magad – felelte most már kicsit elpirulva.
– Valakinek micsoda fantáziája van. – jegyeztem meg. – Meséld el, hogy milyen, amikor elképzeled – kértem.
– Azt nem volna jó ötlet – felelte. – Nem szeretném, ha izgalomba hoznál – tette hozzá elpirulva. – Majd este elmesélem, jó úgy? – kérdezte.
Bólintottam, és átmentem a konyhára ahol Bongóc éppen az ebédet készítette mindenkinek. Nagy meglepetésemre a kedvencemet, krumplis tésztát. Az idő telt múlt, visszaültem Gombóchoz, és kértem tőle egy tollat és egy papírt miután megkaptam, fogtam a tollat és a papírra írtam egy üzenetet Bongócnak. „MA GOMBÓC ZÁR, KÉRDD EL A KULCSOT BJ-TŐL ÉS MONDD, HOGY MA GOMBÓC ZÁR, DE MARADSZ TE IS MERT EGYEDÜL NEHÉZ BEZÁRNI. EGY ÓRA MULVA TALÁLKOZZUNK „A” BOLT ELŐTT MANCSI” Majd odamentem a konyhába és a fecnit Bongóc zsebébe csúsztattam, adtam egy puszit Gombóc arcára, majd elindultam, hogy megszervezzem remek esténket Gombóccal.
*1 óra múlva az „A” bolt előtt.*
Bongóc megérkezett, és hozta a kulcsot is beszaladtam, és lemásoltattam a kulcsot.
– Na meg is van – jelentettem ki – Ezt add oda Gombócnak a másolat nálad marad. Megcsináljuk a mai remekbe szabott esténket, ezután kívülről a másolattal becsukod az ajtót. Így mi Gombóccal hivatkozhatunk arra, hogy a kulcsot elvitted és bezártál minket, cserébe falazok neked a nejed előtt – feleltem
Bongóc bólintott, majd elindultunk vissza a büfébe.
*A büfében éjfél után*
Már ¾-ed 12 felé járhatott az idő. BJ és Jane már egy órája elmentek. Mindenki más már szálingózott haza. Nem aggódtunk ugyanis tudtuk, hogy ez egy remekbe szabott terv. Úgy döntöttem hát, hogy nem én sorsolom ki, hanem döntsék el maguk között, hogy ki szeretné kezdeni. Ami végül veszekedésbe torkollott.
– Bongi menj fel belülről zárni – szóltam, s már rohant is. – Na, most pedig Gombóc úr elmeséli, a fantáziálását velem. – feleltem.
– Hát hol is kezdjem, minden úgy kezdődik, hogy a nyakamat átkarolod én pedig a csípődet szorítom magamhoz. – kezdte.
Ekkor felállítottam, és a nyakát átkaroltam, kezeit pedig a derekamra kulcsoltam. Bongóc a lépcsőn ülve figyelt minket.
– Folytasd – kértem.
– Ezután belecsókolok a nyakadba majd ajkaink egyetlen, mindent elsöprő csókban egyesülnek.
Ekkor belecsókolt a nyakamba, én pedig számat szájára tapasztva próbáltam egy mindent elsöprő csókot adni neki. Nyelveink összegabalyodtak.
– Innentől csak akkor mondd, ha az én szerepem jön. Egyébként meg mutasd az utat. – kérleltem Gombócot, de nem kellett kétszer kérnem.
Testét testemre, száját számra tapasztva csókolóztunk percekig, ekkor belemarkolt a fenekembe, amitől felnyögtem, mert éreztem, hogy férfiassága puncimnak feszül. Már várta, hogy mikor szabadulhat ki börtönéből. Ekkor elszakadtunk egy pillanatra.
– Most jön az a rész, amikor kigombolod a nadrágom, és…
Nem kellett folytatnia, és ideje se lett volna, mert elé térdeltem, és végignyaltam teljes hosszán. Felnyögött. Tudtam, hogy ennél még többet akarna.
– Na, most az a rész jön, hogy játszunk. – feleltem, majd levettem a ruhámat és felültem a pult tetejére széttárt lábakkal. – és ha már elkezdtük, akkor Gombóc, tiéd az elsőbbség. – tettem hozzá.
Gombóc felült a székre, és felnyitotta mögöttem a pult hátsó részét.
– Helyezd magad kényelembe szép hölgy – mondta biztatóan.
Akkor elnyúltam a pult hátsó részén. Megfogta a combjaimat és kicsit maga felé húzott. Leszállt a székről, és letépte rólam a bugyimat. Mélyen belenyalt a puncimba. Úgy éreztem rögtön elélvezek.
– Bongi, drága stopper az asztalon, ülj le, és mérheted az időt.
Bongóc leült az asztal mellé, és megnyomta a stopper gombját. Közben Gombóc nekilátott újra, és újra belenyalt már elég nedves puncimba. Ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy neki lássunk a munka keményebbik részének. Összeszorította két ujját, és tenyerével felfele bedugta őket barlangomba. Ujjazás közben szívta, nyalta harapdálta a csiklómat. Valahogyan azt hiszem, jobban élvezte, mint én. Néha kihúzta ujjait hüvelyemből, és masszírozta kezével a melleimet. Majd újra és újra visszatért barlangomhoz. Ám az áttörést mégis az hozta meg, hogy a már mellemre felkent nedűimet úgy nyalta le bimbóimról, hogy közben egy percre se hagyta veszni az eddigi hüvelyi munkálatait. Hatalmasat nyögve élveztem el Gombóc kezei által. Feküdtem még pár percig mozdulatlanul, szuszogva. Még Gombóc csókot nyomott még egyszer a csiklómra, amitől ismét felnyögtem. Felültem, és annyit láttam, hogy Bongóc kezei péniszén nyugszanak. Elpirult, amikor észrevettem.
– Na, hány perc volt? – érdeklődtem.
– 5 és fél – nyögte ki végül Bongóc. – Képtelen leszek megdönteni – tette hozzá.
– Azért megpróbálod? – kérdeztem akadékoskodva.
– Meg, persze – felelte.
Leszálltam a pultról, és félrehívtam Gombócot.
– Nehogy elmenj nekem közben, mert terveim vannak veled ma éjjelre – súgtam a fülébe.
Bólintott, hogy majd igyekezni fog.
Visszamentünk, és Gombóc leült az asztal mellé, bátyja helyére, kezében a stopperral. Felmásztam ismét a pultra, és szét szettem a lábaimat. Bongóc elém állt, ahogy pár perccel előtte Gombóc tette. Ő nem várt semmi féle jelzésre. Egyből benyomta ujjait a hüvelyembe. Szinte égető nyelvcsapásokat mért a csiklómra, óráknak tűnt, amíg csinálta, de élveztem. Míg végül hörögve, nyögve élveztem el. Felültem, majd szuszogva dőltem vissza a pultra.
– Hány perc? – érdeklődtem Gombóctól.
– Nagyjából 8 perc majdnem 9 – felelte.
– Ugye még egyben vagy? – kérdeztem.
– Megígértem, hogy egyben maradok. – felelte mosollyal az arcán, majd felállt és lesegített a pultról.
Bongóc összeszedte magát és az eredeti kulcsot magával vitte fel, az emeletre, nyitott, majd be is zárta a helyet, és elindult hazafelé. Gombóc és én összeölelkeztünk meztelen bőrünk kívánta az érintést a másiktól. Átkaroltam a nyakát, és kezét csípőmre helyezve, feltettem a kérdést.
– Hol is tartottunk?
– Hát itt – felelte, majd nyakamba csókolva egy tüzes csókban fonódtunk össze.
Az ölébe kapott és elvitt a másik szobába és a falnak támasztva végre belém hatolhatott. És csak évekig fantáziát rólam, de szólni nem mert, pedig a szívem mélyén én is benne lettem volna vele egy menetben. Járt bennem a férfiassága ki és be, és hogy vágyaimat fokozza, nyakamat és melleimet harapta szívta, amíg végül néhány erőteljes lökést követően élvezett el bennem. Nyakába kapaszkodtam, míg leengedett a földre, és csókban fonódtak össze ajkaink. Leültünk a kanapéra megnyugodni egy kicsit.
– Így képzelted? – kérdeztem, szuszogva.
– Pontosan így – felelte, majd újból megcsókolt.
Kimentünk az előtéri helyiségbe, hogy összeszedjük magunkat és végül, szépen lassan elindultunk kifelé. Kiléptünk a bár ajtaján és bezártuk a helyet ma éjjelre. Hát éjjelre negyed 4 volt, szóval ma hajnalra. Kézen fogva indultunk el hozzá, mert felajánlotta, hogy költözzek hozzá, ha szeretnék. Lelkendeztem az ötlettől mert éreztem, hogy az évek folyamán rájöttem, hogy nem is szerettem azt a semmirekellő férjemet, hanem Gombócot szeretem.
Guminőjét elnevezte a csajról
Keményre fújta a guminőt, és megnyomkodta a feszessé vált hasat. Mielőtt találomra előhúzott egy pasztellszínek átmenetében tarkálló blúzt, rápillantott sokkarátos órájára. Türelmetlen mozdulatokkal rángatta fel a ruhadarabot az élettelen karokra, majd gondolkodás nélkül egy áttetsző, csipkével díszített piros bugyit kapott elő a második fiók elejéből, és ráhúzta a babára.
– Nesze, Dorcsika!
A lány, aki széthúzott függönyök menedékében talpig érő tükrök maszatjait igyekezett eltüntetni, összerezzent.
– Legyél jó, Dorcsika! – mondta a férfi a gumialaknak.
A lánynak hosszú másodperceibe telt, mire levegőt mert venni és szívdobogása visszakapta eredeti ütemét: ismét rájött, hogy a bolt tulajdonosa a guminőhöz szólt, mint mindig. Őt, Dorinát továbbra is semmibe vette, s nemhogy nem szólította meg, de néhány kézmozdulaton kívül – melynek fele pofon formájában csattant, a többi az elvégzendő munka irányára utalt -, őrá tulajdonképpen alig nézett.
– Így ni, Dorcsika!
A férfi a polcsor fölé, a bejárattól távolabbi sarokba támasztotta a babát, amely kopott szivárványként ámult a világra O alakúvá meredt szájával.
Dorina nem fordult meg, mintegy véletlenül a tükörhöz hajolva látta, amint munkaadója elégedetten szemléli felöltöztetett bábuját, és még a háromfokú dobogó tetején állva ujjaival végigsimítja a piros bugyi gyűrődését – Mit rejtegetsz, Dorcsika? – s így a guminő nyílása feltűnőbben rajzolódott ki, mintha nem húzott volna rá piros csipkét.
A lány egy óvatos pillantásával ellenőrizte, hogy sikerült-e eltüntetnie szeme alól az élet karikáit. Ez következik…
Munkaadója, aki Tominak neveztette magát, ám távollétében mindenki csak a főnökként emlegette, most odalépett hozzá, és kevesebb időt szánva rá, mint a babára, végigfuttatta a tekintetét. Dorina érezte, hogy reflexből lendülne a csontos kéz, ha vizsgálata csak a legapróbb hibát is észlelné sminkjén vagy ruházatán.
– Megúsztam! – gondolta még visszafojtott lélegzettel, amikor mégiscsak mozdult az egyik rettegett kéz.
Tomi beakasztotta két ujját a dekoltázsba, és magafelé húzva a sokat mutató ruhát, bekukkantott a feszülő mellek halmai közé.
– Csak meg ne kívánjon! – fohászkodott a lány.
Lelke mélyén sejtette ugyan, hogy a már többhete lezajlott vita óta Tomi nemcsak látványosan nem kívánja őt, de látni sem szereti, hacsak nem muszáj. De sosem lehet tudni! Egy Adél nevű csajt sem bírt elviselni a férfi, mégis gyakran hívta be az irodának is használatos raktárhelyiségbe egy-egy gyors cumizásra, mielőtt kirúgta volna.
Végtelennek tűnő mozdulattal Tomi visszaejtette a méregzöld felsőt a halványbarna cicikre, majd ujjait először az egyik majd másik oldalon végighúzva a kivágás mentén, nagyobb betekintést biztosított a ruha eddig sem túlságosan rejtegetett mélyére.
Dorina egészen Tomi távozásáig nem merte megigazítani a kúpos bimbók felét láttatni engedő topját.
– Egyedül leszek? – kérdezte magától félhangosan, ám inkább megkönnyebbült hangsúllyal, mintsem aggodalmaskodva, amikor Tomi kimarkolta a tegnapról maradt váltópénzt a kasszából, és becsapódott mögötte az üzlet ajtaja.
Szokásosan négyen lennének ebben a boltban – Tomi számtalan vállalkozásának egyikében -, és még délután általában megérkezik az a négyórásra akkreditált csaj, aki nyolc centis műkörmeivel kínlódva elvégzi az adminisztrációt, majd miniszoknyájában hajolgatva, partvissal végigsimogatja a kövezetet, végül pedig – igény szerint – ha a főnök befut még zárás előtt pár percre, változatos módon kielégíti őt. Leggyakrabban csak leguggol pénztárgép elé, s amíg Tomi a pénzt számolgatja, hangos cuppogással leszopja.
Dorina úgy sejtette, hogy a tegnapi zárás után nem véletlenül maradt a négyórás csajon kívül még másik három is a főnökkel. Biztosan elvitte őket valamelyik haverjához bulizni, ami annyiból áll, hogy az ismeretlen férfiak kedélyesen, nagymennyiségű szeszt töltenek a csajokba, aztán idétlen, perverz játékokkal saját libidójukat élesztgetik egészen addig, míg bele nem fáradnak saját erőlködésükbe.
Azt is elképzelte – korábbi tapasztalatai alapján -, hogy a guminő is használatban lehetett az éjjel, mert egy-egy ilyen alkalom után szokott diadémként néhány napra a polcok tetejére kerülni.
Dorina – Egyedül maradtál egész nap? – szörnyűködtem.
– Szerencsére nem, bár elbírtam volna azzal a temérdek vevővel, akik valahogy nem akartak aznap sem tolongani. El tudjátok képzelni, milyen érzés egyedül várakozni? Elárulom nektek, hogy négyesben még sokkal szörnyűbb! Nem akarunk egymással beszélgetni, legalábbis nem mindenki akar mindenkivel… ahogy ez a csajoknál lenni szokott, ha már kettőnél többen tartózkodnak közös légtérben…
– Azt nem értem, hogyan tarthat egy koma egy egész háremet a különféle boltjaiban – fogalmaztam meg a sok felmerülő kérdés egyikét.
– Nemcsak boltok… – húzta el a száját kesernyés grimaszra Dorina. – Konditerem címen egy seregnyi géphez csajokat is alkalmazott, akik a megfáradt férfitesteket kellőképpen kényeztették. Ezeket a csajokat időnként büntetésből kihelyezte valamelyik üzletébe, ahol persze jóval kevesebbet kerestek, de azért a szolgáltatásaikat igénybe vette ő is, és a barátai is.. Az pedig, hogy hogyan? Talán, ahogy velem is tette: megvárt a suli előtt, a csajok majd’ elájultak, milyen kocsiba szállok be. Aztán azt mondta, hogy csakis nekem akar nyitni egy butikot, ahol én lehetek a főnök, és tényleg így is történt. Talán két hétig tartott a boldogság, amikor egy zárás előtt megjelent a haverjaival, bezárták az ajtót és… ketten voltunk akkor csajok… kiosztottak egy tucatnyi pofont, és egyszerűen ketten-ketten elkaptak minket… Azt mondta később gúnyosan, hogy aki nincs megelégedve, holnap már nem kell jönnie. Tudjátok, mi volt ebben a trükk? Másnap lett volna a fizetés… Következő nap jöttünk dolgozni mind a ketten, ott várt bennünket önelégült vigyorral.
– De miért? – kérdezte Bea, aki térdeit felhúzva ült a hatalmas franciaágyon, hátát a tapétának támasztva.
– Nehéz ezt meghatározni. Nagyon jó pasi volt külsőleg, olyan minden-csaj-álma, miközben bíztam benne, hogy felébredek, mert ez úgysem lehet igaz… – Felnevetett.
Ilyet csak a nők tudnak! Nevetve sírni…
– Utána dolgoztál a kupiban?
– Jól van, ez most így hülyén hangzik, hogy elmenekültem Tomitól, és egy kupiban kötöttem ki! Hová mehettem volna? – Széttárta a karját, mint útjelzőket. – Egy olyan csaj, akiről azt hittük, hogy kirúgott, és amikor mint megmentőmmel összetalálkoztunk, elmesélte, hogy igazából ő megszökött, csak Tomi ezt szégyellte bevallani, nos ő ajánlotta, hogy kísérjem el, nézzem meg, mivel foglalkozik. Nem is kupi az valójában, hanem több csaj közösen kivett egy nagy lakást.
– Mint ez? – kérdeztem.
– Jóval nagyobb, hat szoba… Vagy a működését kérdezted? – mosolyodott el végre Dorina. – Igen, mint ez, csak nem hárman voltunk, hanem néha tizenketten is.
Hárman figyeltük – ki még bizalmatlanul, ki pedig rokonszenvvel -, de úgy látszott, többet nem akar a múltjáról beszélni.
– Onnan miért jöttél el? – Bea tekintete még nem enyhült, mint a lakás bérlője alaposan meg akarta ismerni az új csajt, mielőtt befogadná.
– A létszám miatt. Minél többen lettünk, annál kevesebb vendég jutott egy főre – az „egy fő”, mint mértékegység murisan hangzott ebben a szakmában, ahol más testrész szerepel a tevékenység során -, de ugyanúgy ki kellett fizetni mindenkinek a változatlan összegű hozzájárulást a költségekhez.
Csend borult a szobára. Nekem akadtak volna még kérdéseim – talán száznál kevesebb -, de úgy ítéltem meg, hogy pillanatnyilag nem az én kíváncsiságom kielégítése a legsürgetőbb szempont, és azokat lesz még alkalmam máskor is feltenni, ha Bea úgy dönt, hogy Dorina mostantól ebben a – velem szomszédos – lakásban folytathatja élvezetet nyújtó, fizetős tevékenységét.
Délután teljesen véletlenül találkoztunk Dorinával. Egy tévedés folytán nem a megfelelő ajtónál csengetett, hanem nálam kért bebocsátást:
– Egy lánnyal beszéltem telefonon… – kezdte, ahogy szokásom szerint szélesre tártam az ajtót.
– Igen? – kíváncsian vártam, hogy jövök én a képbe.
– … és azt mondta, hogy jöjjek el személyesen megbeszélni…
– Ide? – csodálkoztam.
Hátralépett egyet, és a lépcsőre mutatott:
– Igen – állította határozottan -, a lépcsőnél lévő ajtó.
Kezdtem érteni az eltévedés okát – a közvetlen szomszédos lakás is a lépcsőnél található, de annak a tövében, amelyik a következő emeletre fut tovább, és nem, amelyik eddig vezetett -, ám tanakodtam magamban, hogyan kérdezhetnék rá: a kupiba jött?
– Beát keresed? – Ez azért jobban hangzott.
Megkönnyebbülten mosolygott, mert azt hitte, jó nyomon jár:
– Beát.
– Amott lakik – mutattam a megfelelő ajtó irányába –, de most nem alkalmas szerintem.
Kicsit zavarban voltam, mert nem tudtam milyen módon értésére adni, hogy amikor hazaértem, úgy 10 perce, éppen két ügyfél nyomult be a szomszédos lakásba, ahol Bea és barátnője végezték alaposan kielégítő tevékenységüket. Csak nem ügyfél a kiscsaj is?
– Megvárhatom? – kérdezte gondterhelt arckifejezéssel.
– Nem vagyok a lakájuk, úgyhogy ebbe nem szólhatok bele.
– De nem a lépcsőházban gondoltam… esetleg bemehetek?
– Ha itt jobban esik a várakozás, gyere csak – félreálltam az útból.
– Nincs is itthon, vagy vendége van? – A kérdés korrekt tájékozottságra vallott, én meg feleslegesen szemérmeskedtem eddig.
– Az utóbbi…
– Mióta?
– Olyan tíz perce… – feleltem. Reméltem azért, hogy nem feltételez rólam kukkolást vagy hallgatódzást, amiért ennyire pontosan tudom.
– Akkor még ötven perc legalább – jelentette ki és megtorpant, mintha mégis inkább visszafordulna, vagy a lépcsőházban várakozna.
– Ne törődj vele, elrepül hamar!
– Szeretnél valamit? – Szemembe nézve tette fel ezt az egyszerű kérdést, de jobban meglepett vele, mintha váratlanul bokán rúg. Mindenesetre ebben a pillanatban megértettem, hogy a csaj nem vendég, hanem kolléganő.
– Gyere, ülj le… – tértem ki a válasz elől. – Iszol valamit?
Erre meg ő nem felelt. Ezt nevezik kínos kommunikációnak.
Szokásom szerint ilyenkor, hazaérkezésem után lezuhanyozok. Most ezt elhagytam. Nem feltételeztem ugyan, hogy időközben összepakolja a cuccaimat a csaj és távozik, de udvariatlannak és félreérthetőnek tartottam volna, ha elvonulok a fürdőszobába.
Úgy hallottam, a szomszéd ajtó csapódik.
– Ez gyorsan ment! – jegyeztem meg, és kinéztem a lépcsőházba.
Valóban Bea lépett ki a szomszédból, és jött velem szembe, mosolyogva mint mindig.
– Elmész? – ámuldoztam.
– Mindjárt jövök… Miért?
– És a vendégeid?
– Nem hozzám jöttek…
– De itt is van egy vendéged… nálam várakozik… egy csaj.
Így történt, hogy a szomszédba költöző új szolgáltatót pár perccel előbb ismertem meg, mint a leendő kolléganői. Később mindannyian átmentünk a helyszínre, és a hatalmas franciaágy által uralt szobában beszélgettünk.
– A guminőjét elnevezte rólam. Úgy, ahogy nem is szeretem hallani: Dorcsika! – zsörtölődött Dorina.
– Igazi guminő?
– Igazi műanyag, három bejárattal.
– Mit szóltak hozzá a vevők?
– Legtöbbnek nem tűnt fel, esetleg a száját találták furcsának. A pasik persze felismerték, és lopva nézegették, már amikor nem az eladók cicijeit bámulták, amit rendesen ki kellett tennünk. Ha pedig bement az asszony a próbafülkébe, akkor a pasi feltűnés nélkül odasétált a gumibabához és közelről szemügyre vette.
– Azért a vevőkkel nem kellett szexelnetek, ugye?
– Még az hiányzott volna! Kifestve, cicit kitolva kellett járnunk, a miniből kilógott a seggünk minden mozdulatnál. Ha valaki engedelmes volt a főnökkel, azt esetleg áthelyezte a konditerembe, és cserében onnan kaptunk másik csajt, aki ott nem volt elég készséges.
– Úgy látom, rengeteg élményed van, ami neked nem is annyira élmény, de talán mégis jót tesz, ha kiadod magadból, én meg nagyon szeretem a történeteket… – kezdtem megalapozni jövőbéli beszélgetésünket.
– Kérdezz csak nyugodtan!
– Paprikaspray-vel befújtuk a WC kilincsét.
– Nem túl jó vicc – jegyeztem meg.
– Legfeljebb csípte volna a farkát, de nem így sült el! Alighogy kijött, még nem hatott a paprika, beszólította az egyik csajt a raktárba… A csajszi nem tudta kidumálni magát, hogy most valamiért nem akar szexelni, így aztán jó félórán át szenvedett az égető érzéstől a szájában és a punijában.
– És a pasi?
– Nem mertük megkérdezni, de nem látszott rajta semmi különös. Nem is markolászta a farkát folyamatosan, mint a focisták… semmi.
– Azóta nem is találkoztatok?
– Egyszer majdnem! Akkor már Adélnál laktam, én tényleg ott is éltem, más csajok csak dolgozni jártak oda, ki nappal, ki éjjel… Bejelentkezett telin egy négyfős társaság, éppen négyen voltunk csajok a lakásban. Néztem kifelé az ablakon, amikor megállt a kocsi, és kiszállt a négy pasi, köztük a volt főnököm, akitől megszöktem. Bajban voltam ám!
– Mit lehet ilyenkor csinálni?
– Nem tudtam. Leblokkoltam, mozdulni sem tudtam az ablakból! Szerencsére rágyújtottak a kocsi mellett, így volt egy kis időm szólni a többieknek, hogy nem jövök elő, intézzék el nélkülem a négy pasit.
– Milyen lett volna a találkozás?
– Azt hiszem, ha meglát, nálam fizeti be a haverjait is egy menetre, vagy kettőre, hadd kúrjanak szét!
Gyakran nézegettem az órát, miközben maradtam volna még szívesen. Biztos nem én vagyok az egyedüli, akit érdekelnek az igazi történetek egy igazi profitól.
– Az zavar legjobban – mondtam -, hogy lemaradok valamiről, de sajnos most el kell mennem.
Bea biztatóan mosolygott:
– Nyugi, megtalálsz bennünket máskor is, és valószínűleg meg tudunk egyezni Dorcsikával… hogy szólítsalak? … Dorinával, úgyhogy őt is megtalálod máskor is. Tudod, csak egy fal választ el bennünket, semmi egyéb, bármikor átjöhetsz!
Meleg nyár
„Ez a nyár különleges lesz” Újságoltam alig pár napja a barátaimnak, a középiskolai bizonyítvány átadón. Megkezdődött a szünidő, amit már oly rég vártam. Egy teljes hónap Olaszországban. A nappaliban ültem és a TV csatornák között válogattam, de semmi érdekeset nem találtam. Gondolatban már messze jártam, a tengerparton sétáltam és élveztem ahogy a nap barnítja a bőröm, az aranysárga homok pedig finoman simogatja a talpam, beférkőzve lábujjaim közé. Elmosolyodtam erre a gondolatra, nagyon vártam már az utazást, amitől már csak két nap választott el. Halk neszre lettem figyelmes, majd nyílt a bejárati ajtó és beléptek a szüleim, Nadia és Ian Darrel. Nagyon szeretem őket, és ők is tagadhatatlanul szeretnek engem, hiszen egész életemben mindent megkaptam, amire csak szükségem volt.
Anya és apa végre itthon. – tette le apa az aktatáskáját a kanapé mellé és mosolyogva nézett rám. – Na hogy telt a napod Josh?
Köszi jól, csak egy picit unatkoztam, de végre itthon vagytok. – léptem oda anyámhoz és gyengéden megpusziltam az arcát. – Fáradtnak tűntök, minden rendben ment az irodában?
Persze kincsem, e miatt te ne aggódj.
Oké, és persze ti se törődjetek most már a munkával, hiszen holnapután indulunk Olaszországba… már alig várom. – álmodoztam ismét, de a szüleim arcáról nem olvastam le semmiféle boldogságot.
Joshua … – szólt ismét apám, és egyre inkább kezdett bennem megerősödni az az érzés, hogy valami nincs rendben, hiszen nagyon ritkán neveznek a teljes nevemen, olyankor pedig vagy rosszat tettem, vagy valami komoly dologról van szó. – Beszélhetnénk veled?
Persze. – ültem vissza a kanapéra és kérdőn néztem rájuk. Anya mellém ült le, apa pedig a fotelban foglalt helyet, majd nagyot sóhajtott. – Arról lenne szó fiam, hogy az idei nyaralásunkat el kell halasztanunk.
Hogyan?- lepődtem meg.
Nem utazunk idén Olaszországba Josh. – ismételte meg anya.
De miért? Egész évben ezt tervezgettük, erre készültem. Mi lesz így a nyarammal?
Sajnálom, de idén nyáron kihagyjuk a közös nyaralást.
Ez nem fair! – mondtam kicsit hangosabban – Meg ígértétek!
Tudom, de mégis… – fogta meg anya a kezem – már elmúltál tizenhat éves, kérlek értsd meg.
Jó, de akkor… egész nyáron egyedül leszek itthon?
Nem. – szólt közbe apám – Találtunk egy megoldást.
Elutazol. – folytatta anya – Csak nem Olaszországba, hanem a francia Alpokba.
Hogy? – döbbentem le – De anya tudod, hogy tériszonyom van.
Ugyan kicsim. – nevette el magát. – Ne butáskodj kérlek.
Én nem akarok oda menni… nem ismerek ott senkit, hol laknék? – próbáltam ellen érveket gyűjteni.
Ott él az egyik unokatestvérem, és a minap beszéltünk telefonon. Említettem neki a helyzetet, és megkértem, hogy hagy lakj nála pár hétig, amíg nem tudunk mi is szabadságra menni. És természetesen beleegyezett, hogy nála nyaralj.
A hegyekben anya? Ott folyton havazik! Nem bírom a hideget tudod te is.
Nyáron ott sincs olyan hideg, és nem havazik. Tudom kicsim, hogy ez hirtelen ért, de a kedvemért kérlek fogadd el.
De anya… – néztem rá, és láttam a szemében, hogy nem azért akarnak oda küldeni, hogy ne kelljen velem foglalkozniuk, hanem mert tényleg egy nagyon fontos ügyön dolgoznak. – Nhhh… – sóhajtottam mélyet – Mikor kell indulnom?
Holnap délben megy a géped. – mondta apa – Már megvan a jegyed is.
Holnap? – összeszorult a szívem – Akkor azt hiszem, ideje mennem és összecsomagolnom. – álltam fel és a szobámba mentem. Hallottam, hogy még beszélgetnek valamiről, majd anya jelent meg a szobámban.
Köszönöm Josh, hogy megértetted a döntésünk. – segített a pakolásban.
Úgysincs más lehetőségem, pedig olyan szorgalmasan tanultam az olaszt egész évben, ötösre is vizsgáztam, míg franciából csak épphogy meglett a négyes.
Tudom, és büszke is vagyok rád. – ölelt át. Jó volt érezni a szeretetét, és azt hogy nem vagyok egyedül, legyek bárhol is, ő mindig mellettem lesz.
Miután landolt a gépem St. Vincent-ben, fogtam a csomagom és elindultam a váró felé. Anya azt mondta itt fog majd várni az unokatestvére, csak éppen azt felejtettük el megbeszélni, hogy hogyan is néz ki, az, aki majd vár. Körülnéztem, de rengeteg embert láttam magam körül, majd észre vettem egy férfit, aki kirítt a tömegből. Magas volt, sportos testű, haja olyan vakítóan szőke, mint a nyári napsugár, szemei pedig kékebbek az égboltnál. Merengve nézett maga elé, nem úgy tűnt mint, aki vár valakit. Majd megláttam előtte feküdni egy csodaszép kutyát, akinek a nyakában egy tábla lógott, rajta az én nevemmel: Joshua Darrel. Meglepődtem, majd még inkább mikor a kutya felállt és egyenesen engem nézett, mintha megérezte volna, hogy őt figyelem. Közelebb mentem, mire ugatni kezdett, amire már a gazdája is felfigyelt. Kérdőn nézett rám, alaposan végigmért, majd mintha elmosolyodott volna, de ebben nem voltam biztos. Nem értettem, mit talál viccesnek, kb. egy fejjel vagyok nála alacsonyabb, igaz a testalkatom nem éppen olyan mint egy átlagos velem egykorú, fiúnak, ugyanis elég sovány vagyok és izmaim se nagyon vannak, persze ő ebben sem szenvedett hiányt. Az arcomat figyelte, mire azt hittem valami maszat van rajtam, hiszen átlagosnak mondható a félhosszú gesztenyebarna hajam és a zöld szemem.
Joshua? – kérdezte, és persze a hangja sem lehetett hétköznapi, annyira lágyan, mégis férfiasan csengett és magabiztosságot sugárzott.
Igen. – néztem felváltva őt és a kutyát, de még annyira sem méltatott, hogy bemutatkozzon, sarkon fordult és elindult. Megragadtam a bőröndöm és utána igyekeztem, de alig bírtam a hatalmas csomaggal, persze ő szaporán szedte a lábát. Felmérgelt a viselkedése, és ennek jelét is adtam, mikor ellöktem a bőröndöm, ami hangos csattanással ért földet. Erre persze megállt és visszanézett, majd unottan sóhajtott.
Mi van már? Nem érek rá egész nap.
Akkor talán vihetnéd a cuccom. – vágtam rá
Arról ne is álmodj! Inkább szedd magad össze és igyekezz. Sue! – szólt a kutyához, majd tovább indultak.
Hé! – kiabáltam utána – Sue! – próbálkoztam a kutyánál, aki meg is állt egy pillanatra és rám nézett, de gazdája a combjára csapva kezét, vonta magára a figyelmét, majd ismét követte a férfit. Dühös voltam, egyszerűen semmibe vett, felállítottam a bőröndöm, és ismét elindultam, de már a sírás kerülgetett, annyira elegem volt belőle. Mire kiértem a parkolóba teljesen kifáradtam a cipekedéstől. Egy régifajta Jeep mellett állt, majd kinyitotta a csomagtartót. Elé botorkáztam, majd egy nagy sóhaj kíséretében a földhöz csaptam a csomagom.
Végre, azt hittem retúr jegyed van a Bostoni gépre. – mondta és felvette a bőröndöm, bedobta a csomagtartóba, majd becsapta az ajtaját és előre ment. Én is előre siettem, és már ültem volna be a vezető melletti ülésre, mikor észrevettem, hogy a fekete fehér foltos kutya ott heverészik, és nagy talán még gazdájánál is kékebb szemével engem néz.
Sue. Menj hátra.- utasítottam, de a füle botját sem mozdította. – Megkérnéd a kedvemért, hogy menjen hátra? – kérdeztem, a férfit, mire unott arccal nézett rám.
Nem. Az az ő helye. – mondta komoran, és beindította a motort. Legszívesebben hozzá vágtam volna valamit és meg sem álltam volna az első gépig, ami Bostonba megy, de persze ezt nem tehettem, így beültem a hátsó ülésre, és alighogy becsuktam az ajtót már el is indultunk. Durcásan vetettem néha egy-egy pillantást a visszapillantóba, de olyan kifejezéstelen arcot vágott, amilyent még nem láttam. Jó ideje mentünk már, mikor meguntam a figyelését és az ablak felé fordultam, egy szerpentinen mentünk, körülöttünk pedig mindenhol csak, hegyek voltak láthatók. Tudtam előre, hogy ez a nyaralás nem éppen olyan lesz, amiről álmodoztam.
Mikor végre megállt a kocsi kb. két és fél órás utazás után, jól esett kiszállni és nyújtózni egyet, teljesen elgémberedtek a tagjaim. Miután megvoltam a tornával körülnéztem és ledöbbentem, gyönyörű volt a táj. Minden irányból hegyek vették körül a nagy régi építésű házat, és vele szemben olyan fél kilométernyire egy tó terült el, némely hegy csúcsát hó borította, ami a kb. húsz fokban is vakítóan fehérlett. A férfi kivette a csomagom a kocsiból és, meg is lepődtem de bevitte a házba. Én is követtem őket, majd elámultam, ahogy beléptem az ajtón. Mindenhol régi antik bútorok voltak, teljesen olyan volt, mintha az ötvenes évekbe léptem volna át. Álmélkodásomból a férfi selymes hangja ébresztett fel.
Joshua! – állt már előttem, kitudja hanyadszor szólított.
Igen? – néztem rá kérdőn.
A harmadik szoba a tiéd, bevittem a bőröndöd. – csukta be mögöttem az ajtót.
Köszönöm. – követtem a konyhába.
Szereted a halat? – kérdezett ismét, de mikor értetlenül néztem rá, kiegészítette – Enni.
Ah… igen. – vágtam rá.
Oké. – vett ki a hűtőszekrényből egy lábast, és a gázra tette.
Um… – néztem egyfolytában – szóval…
Mi az?
Nos, csak annyi, hogy, megkérdezhetném a neved?
A nevem? – hőkölt vissza. – Te nem tudod a nevem?
Izé… nem. Hiszen még nem is találkoztunk soha. – próbáltam menteni a helyzetet.
Soha, hát persze – mondta és mintha elmosolyodott volna – Alain vagyok. Alain Lagué.
Örvendek Alain – nyújtottam a kezem, mire mintha most ő lett volna zavarban, kicsit ódzkodva szorított velem kezet, majd visszatért a gázra helyezett lábashoz.
Naplemente után Alain elhagyta a lakást, nem szólt egy szót sem, csak egyedül hagyott ebben a hatalmas házban. Rideg volt velem mióta csak leszállt a gépem, amit nem igazából értettem. Elméletileg rokonok vagyunk, akkor meg miért viselkedik így? Még csak hozzám sem szól, rám sem néz. Eltűnődve ültem a kanapén mikor visszatért, oldalán a csodás Sue-val, aki valójában egy szibériai husky volt. A kutya letelepedett a kandalló elé, amelyben még halványan pislákolt a tűz, majd pár pillanat múlva már hortyogott is. Alain után néztem, aki a konyhába ment, feltett egy kanna vizet a gázra majd ledobta a kabátját, és pár vékonyabb fadarabot hajított a tűzbe.
Ha meg akarsz fagyni, alhatsz kinn a kutyaólban. – vetette oda nekem ridegen, mire meglepődtem.
Hogyan? – kérdeztem vissza.
Nehezedre esett volna figyelni a tűzre? Ez nem egy összkomfortos ház, ahol egyetlen mozdulattal bekapcsolod a fűtést. – tért vissza a konyhába.
Én, nem tudtam, és neked nehezedre esett volna megkérni, hogy figyeljek rá, amíg te ki tudja hol mászkálsz?
Azt gondoltam ez egyértelmű, de látom, hogy te sem vagy más csak egy elkényeztetett kis ficsúr Bostonból.
Vitatkozhatnánk, hogy ki az elkényeztetettebb. Bunkó vagy velem mióta megérkeztem.
Mit kellett volna tennem? Nyalni a segged? Na ne nevettess kölyök…
Anya azt mondta, hogy te egy rendes ember vagy, de azt hiszem ő is félreismert. – álltam fel és a szobám felé vettem az irányt.
Hálásnak kellene lenned, hogy egyáltalán itt lehetsz, de te csak panaszkodni tudsz… ha nem tetszik valami nyugodtan haza lehet menni. Ne félj nem tartalak vissza.
Legszívesebben azt is tenném, hülye remeterák! – kiabáltam, majd becsaptam magam után az ajtót. Sírni volt kedvem, amint belegondoltam, hogy három hetet kell eltöltenem ezzel az emberrel. – Hogy fogom én ezt kibírni? – vetettem magam az ágyra, és a szüleimre gondoltam. Olykor utáltam, hogy mindketten nyomozók, ráadásul társak, de egyébként nagyon büszke voltam rájuk, és arra amit csinálnak. Elővettem a mobilom és pötyögni kezdtem, majd magam mellé rakva az ágyon vártam a választ, de nem érkezett. Féltem hogy baja esett a szüleimnek, és már nem tudtam visszatartani a könnyeim. Halkan zokogtam, és minden bizonnyal, ennek köszönhető, hogy elnyomott az álom.
„Anya, apa, máris nagyon hiányoztok. Alain egy goromba fráter, egyáltalán nem törődik velem. Haza akarok menni, de tudom, hogy alapos megfontolás után döntöttetek úgy, hogy ide kell jönnöm. Próbálom kibírni ezt a pár hetet, de kérlek, ha lehet előbb, akkor hagy menjek haza. Szeretlek benneteket, kérlek vigyázzatok egymásra! Josh.”
Másfél hete már, hogy a kis francia Alpok beli Aspres sur Buech faluban tengetem a napjaimat, többnyire magányosan, vagy Sue társaságában. Alainnel alig váltunk néhány szót, de akkor is csak kérdez valamit én pedig morgok feleletül pár szót az orrom alatt. Szörnyű volt ez a ház, se televízió, se egy rádió, telefonja sem volt, sőt még órája sem, csak egy régi állóóra volt a nappaliban, de nem járt az sem. Egyik délután aztán úgy döntöttem, hogy nem ülök tovább a lakásban, egész szép volt kinn az idő, így egy vékony kabátba bújva elhagytam a házat. Lesétáltam egészen a tóig, közben a tájat figyeltem. Csönd volt és nyugalom, még engem is egészen kikapcsolt. Lágyan fújt a nyári szél, a nap pedig fényesen nézett le erre a csodás vidékre. Ahogy a tóhoz értem leguggoltam és a vízbe nyújtottam a kezem. Hideg volt és nem a legtisztább, mégis szépen csillogott, és egy két hal is ott fickándozott a parthoz közel. Arra gondoltam, hogy most süttethetném a hasam az olasz tengerparton, fagylaltot nyalva, és megmártózhatnék az akár húsz fokos vízben is. Itt még a levegő hómérséklete is nehezen érte el a húsz fokot, nemhogy a vízé. Mélyet sóhajtottam, majd kutya ugatásra lettem figyelmes. Hátra néztem és Sue-t láttam meg felém rohanni, mögötte Alainnel, bár ő csak unottan sétált, koránt sem rohant. Mikor a kutya odaért, leült elém és egyenesen az arcomba lihegett, mire elmosolyogtam és megsimogattam a fejét.
Jó kutya vagy Sue. – ért oda a férfi is majd rám nézett. – Miért nem szóltál, hogy eljössz otthonról?
Miért kellett volna? Nem hogy örülnél neki, hogy nem vagyok az utadban. – vágtam rá durcásan, és a tó felé fordultam.
Aggódtam mikor nem találtalak sehol. – mondta lágy hangon, ami igazán meglepett, bár az hogy aggódott még nagyobb meglepetés volt.
Na persze. – élcelődtem vele
Felelősséggel tartozom érted, hiszen rokonok vagyunk.
Rokonok mi? Mégis milyen rokonok? – dobtam egy követ a tóba.
Nadia az unokanővérem, de ezt te is tudod nagyon jól.
Persze hogy tudom, az anyámról mindent tudok, de rólad szinte semmit, a neveden kívül. – mondtam még mindig a tavat és az azt körülvevő hegyeket figyelve. Nem szólt egy szót sem, csak nagyot sóhajtott. Hosszas hallgatás után úgy döntöttem, így hogy megtörték a magányom már nem is olyan jó ez a hely sem, így lassan elindultam vissza a házhoz, de hallottam, hogy követnek ők is.
Ha esetleg máskor is szeretnél elmenni valahová, szólj nekem kölyök… – szólalt meg ismét.
Igen is parancsnok, szólni fogok. – gúnyolódtam, mire megragadta a karom és maga felé fordított.
Azért megadhatnád a tiszteletet az idősebbnek, nem vagy más csak egy idegesítő, elkényeztetett kölyök.
Akkor te is tisztelhetnél engem. A nevem nem kölyök, hanem Joshua Myles Darrel. Jegyezd ezt meg! – rántottam el a kezem és berohantam a házba. Egyszerűen lehetetlen volt vele normálisan beszélni, hiszen akárhányszor megpróbáltunk váltani pár szót az vitába torkollott. A kanapén ültem és egy könyvet olvastam, mikor beléptek. Fel sem figyeltem rájuk, csak olvastam tovább mikor pár perc múlva Sue elfoglalta megszokott helyét a kandalló előtt Alain pedig, legnagyobb meglepetésemre leült mellém. Megpróbáltam nem törődni vele, de ez lehetetlen volt, mert folyton sóhajtozott.
Akarsz valamit mondani? – kérdeztem komoran, de fel sem néztem a könyvből.
Serre Poncon. – mondta, de nem értettem mit akar ez jelenteni.
Tessék? – néztem most már rá.
Serre Poncom a tó neve. Az igazából egy duzzasztó tó. Aspres sur Buech ékessége, bár a mondák szerint St. Vincenthez tartozik.
Aha, és?
Csak gondoltam elmondom, tetszett neked a tó nem? – nézett a szemembe.
Hát… szép hely ez, a tóval a hegyekkel.
Igen, szerintem is. Ezért is élek itt, nyugalomban, nem zavar senki, az idő múlásával nem is törődve.
Ezért nincs órád?
Pontosan. – mosolyodott el – Nem szeretem a határidőket.
Pont mint egy hegyi kecske.
Megint csak szurkálódni tudsz, mikor normálisan próbálok beszélgetni.
Bocs, de épp olvastam. – emeltem fel a könyvet.
Látom. Tetszik a könyv?
Eddig nem rossz, de nem nagyon haladok vele. – céloztam arra, hogy zavar.
Ez meglepő, mivel én írtam. – mondta nagyot sóhajtva és hátradőlt a kanapén.
Na persze… – vágtam rá egyből, majd kérdőn néztem a könyv gerincére – Itt az áll, Claude Valentine.
Igen, a teljes nevem Alain Claude Valentine Lagué. – mondta mire nevetésben törtem ki. Rosszallóan nézett rám, de nem bírtam abbahagyni.
Alain… Claude… hehh.. Valentine Lagué. – nevettem még mindig.
Mi olyan vicces ezen? Anyám bőségzavarba szenvedett születésemkor. – mosolyodott ő is el. Egyáltalán nem tűnt mérgesnek amiért kinevettem a neve miatt. – Huszonkilenc éve.
Olyan öreg vagy? – lepődtem meg, nem gondoltam huszonötnél többnek.
Öreg? Hát ezt sem hallottam még. Inkább az ellenkezőjét, hogy ilyen fiatalon már sikeres író vagyok.
Sikeres? Én még nem hallottam rólad, Claude Valentine.
Francia ország szerte, nem az államokban.
Értem. – tettem le a könyvet. – Örülök hogy végre tudunk normálisan beszélgetni Alain.
Én is, tudom hogy néha bunkó voltam, de attól tartottam, ha túlzottan megismerlek és megkedvellek, akkor nehezemre esik majd elválni tőled, a három hét lejártával. Viszont mikor láttalak ma magányosan a tónál, megsajnáltalak. Rájöttem, hogy pontosan az ellenkezőjeként viselkedtem önmagamnak, mióta itt vagy. Sosem érdekeltek a következmények,de most féltem tőlük. Egyszer már nehezemre esett elengedni téged.
Elengedni? Miről beszélsz, hiszen mi még nem is találkoztunk…
Dehogyis nem. – mosolyodott el – De nem csodálom, hogy nem emlékszel rá, hiszen csupán négy éves voltál akkor.
Anya sosem említette, még arról sem tudtam, hogy létezel.
Ezen sem csodálkozom. – jelent meg egy keserű mosoly az arcán. – Minden esetre, mikor kis kölyök voltál, nagyon sokat játszottunk együtt, itt töltöttétek a nyarat, és egészen megkedveltelek, pedig még csak kis pisis voltál, én pedig már tizenhét éves. Aztán mikor haza utaztatok az államokba, magányosnak éreztem magam, hihetetlen, de olyannyira hiányoztál, hogy a szüleim már azt gondolták beteg vagyok. Aztán persze… – hallgatott el.
Aztán? – kérdeztem rá, de már rám sem nézett, csak úgy motyogta maga elé.
Nem találkoztunk azóta. – állt fel és a konyhába ment. Nem szólt már több szót, nem mesélt, és én nem kérdeztem, habár nem nagyon értettem mi okozta ezt a hirtelen hangulat változást.
Másnap sokáig aludtam, majd kómásan botorkáltam ki a nappaliba. Alain a kanapén feküdt és valamit pötyörészett a laptopján… igen, a laptopján, megdörzsöltem a szemeim hogy jól látok-e, de tényleg az volt. Nem akartam megzavarni így a fürdőszoba felé vettem az irányt, de szerencsétlenül belerúgtam az ajtófélfába amire kénytelen kelletlen felnyögtem.
Az istenit… ah, a francba. – sziszegtem.
Josh? – ült fel és rám nézett.
Alain, hát te? – próbáltam eljátszani hogy meglepődtem, kisebb nagyobb sikerrel, közben egy lábon állva egyensúlyozva a másik lában szorongattam.
Minden rendben? – állt fel és elindult felém. Csak egy boxeralsó volt rajta így látni engedte sportos felsőtestét. Azon kaptam magam, hogy őt bámulom, mire zavartan tereltem a figyelmem inkább „sérült” lában felé.
Ah… csak belerúgtam ebbe a… semmi komoly. – indultam tovább a fürdő felé, majd magamra zártam az ajtót, és nagyot sóhajtottam. „Mi a franc… mi ütött belém? Csak így megbámulni őt…”
Készítek valami reggelit, amíg elkészülsz. – mondta majd hallottam, ahogy elmegy. A mosdóhoz mentem és megmostam az arcom, majd a fogam, és csak azután mentem ki én is a konyhába. Ott ült az asztalnál előtte egy gőzölgő bögrével és kezében egy újsággal, szerencsére már felöltözve. Leültem én is, majd elnyomtam még egy ásítást. – Minden oké a lábaddal? – nézett fel rám az újságból.
Aha, semmi baja. – vettem el egy pirítóst.
Akkor jó, nem lett volna szerencsés ha pont most sántulsz le.
Miért? Mi van most?
Arra gondoltam, hogy elviszlek valahova.
Valahova? Mégis hova?
Az meglepetés, de öltözz sportosan. – kacsintott, majd egyedül hagyott, kiment az udvarra. Nem értettem, mit akar, de nem mindegy? Sportosan öltözöm, és majd kiderül. Bár számomra már maga a sport szó is fárasztó volt.
Mikor „sportosan öltözve” kimentem utána, a kocsiban pakolászott éppen, majd két tálat tett a ház falához, az egyikbe vizet a másikba kutyakaját töltve.
Mit csinálsz? – álltam meg mellette.
Készítek ki kaját Sue-nak. – mondta, mire a kutya a neve hallatán már ott is volt, és csaholva ugrált körülöttünk.
Miért?
Mert ő itthon marad ma. – simította meg a kutyát. – Rendben kislány? – guggolt le mellé – Tudod, hogy nem szívesen teszem, de a múltkor is bajt csináltál. Vigyázz a házra jó? – borzolta össze még egyszer a fején a fekete – fehér foltos szőrt majd a kocsihoz ment. Én is követtem, és kinyitottam a hátsó ajtót, mire kérdőn nézett rám, majd minden bizonnyal kapcsolt mert elmosolyodott. – Előre ülj. – mondta és beült, majd én is mellé és elindultunk. Most kicsit többet láttam a vidékből, mint amikor jöttünk, mert jelenleg nem duzzogtam azon, hogy a kutya miatt, akit azóta igazán megkedveltem, a hátsó ülésre szorultam. Mikor megálltunk, egy hatalmas templom féleség állt előttünk. Kiszálltunk és elindultunk az építmény felé.
Hol vagyunk Alain? – néztem rá kérdőn.
Az a Genagobie kolostor.
Egy kolostor? De minek vagyunk itt?
Körülnézni, na gyere. – fogta meg a kezem és bementünk. Igazán szép volt minden, a régi építésű szikla falak, a színes üveg ablakok, de legjobban a kápolnában található gyönyörű mozaik taglózott le. Miután mindent körbe néztünk vissza ültünk a kocsiba, és tovább hajtottunk. Egész nap csak mentünk, és rengeteg szebbnél szebb dolgot láttam, köztük a Durance folyó kanyargós útját, a kalapos hegyeket, melyekről Alain nagy lelkesedéssel mesélt, miszerint amelyiknek már leesett a „kalapja” az veszélyben van, mert idővel szépen lassan elkopnak. Majd ellátogattunk egy igazán apró Mison nevű falucskába, ahol isteni ebéddel vendégelt meg minket egy idős fogadós házaspár, akik sokat meséltek Alainról, hogy milyen volt kiskorában, és mennyi csíntalanságot követtek el a pajtásaival. Mindezek után pedig megmásztuk az egyik több mint egy kilométer magas hegyet, ami számomra nagyobb kihívás volt mint akár mi is eddig az életben, de véghez vittem. Lihegve ültem le egy sziklára, alig kaptam levegőt, és az arcom is minden bizonnyal olyan vörös volt mint a rák. Csak pihegtem és próbáltam lassítani a szívverésem, mikor a szikla mellett, amit pihenőhelyként választottam, megláttam egy gyönyörű virágot. Apró volt mégis olyan csodás, kék szirmai szinte rikítottak a szürke sziklák között.
Mit figyelsz olyan nagyon? – jött oda Alain.
Nézd milyen szép virág. – mutattam meg neki is.
Encián. – mondta mosolyogva.- Tényleg nagyon szép, de mára már sajnos nagyon kevés található belőle. Annak ellenére, hogy védett virág, sokan ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy egyszerűen leszakítsák, mit sem törődve a törvénnyel. – nézett rám, és valami furcsa csillogást láttam a szemében, egészen zavarba hozott.
Hát… ez szomorú, pedig én is olyan szívesen haza vittem volna. – mosolyodtam el.
Olykor el kell fogadnunk, hogy nem kaphatjuk meg azt, amire vágyunk, akár mennyire és szeretnénk.
Igen. – álltam fel és nagyot nyújtóztam. – Későre jár, mindjárt lemegy a nap, nem kellene haza indulnunk? – néztem rá kérdőn.
Um… de igen. – bólintott, majd elindult lefelé, még egyszer körülnéztem, igazán szép volt innen a kilátás, majd követtem. Fél úton sem járhattunk, de én már úgy éreztem nem bírom tovább nyitva tartani a szemem, és valóban, nemsokára elnyomott az Jeep ringatózása.
Alain szemszöge: Egyik este telefon csörgésre lettem figyelmes. Teljesen el is felejtettem már, hogy van egy mobilom, amit mélyen az egyik fiókba elrejtve tartottam. Előkotortam és meglepetten figyeltem a kijelzőt: Nadia Darrel. Nem is tudom, mikor hallottam utoljára felőle, és egyszeriben izgatott lettem, csak attól, hogy a nevét olvastam. Remegő ujjal nyomtam be a gombot és a fülemhez tettem a készüléket. Valóban ő hívott, érdeklődött, hogy mi van velem, hogy megy az írás. Majd mikor letudtunk az illedelmes alap kérdéseket rátért a lényegre, hogy miért is hívott igazából. Elmondta, hogy milyen utazást terveztek a nyárra, és hogy jelenleg éppen egy fontos nyomozás közepén járnak, amit nem hagyhatnak csak úgy itt. Ezek után olyant kérdezett, amely miatt muszáj volt leülnöm. „Alain, Joshua eltölthetne nálad pár hetet a nyáron?” Össze szorult a gyomrom, és hirtelen szólalni sem tudtam, Joshua, nálam? Nem láttam őt már tizenkét éve, és habár régen nagyon szerettem őt, most mégis nehezemre esett kimondani, a választ. Végül aztán bele egyeztem, nem tehettem mást, Nadia is sokat segített nekem még mikor mi voltunk kölykök, tartozom neki ezzel. Miután letettem a telefont csak nagy nehezen sikerült visszatérnem a valóságba. Elhatároztam, hogy rideg leszek vele, ha lehet minél kevesebb időt töltök a közelében és nem beszélek vele, csak ha tényleg nagyon muszáj. Nem engedhetem meg magamnak még egyszer hogy annyira megszeressem, mint régen. Nem tudtam aludni sem, csak álmatlanul hánykolódtam az ágyban, ismét előjöttek a régi emlékeim, amelyekről azt gondoltam, hogy mára már végre sikerült elzárnom őket. Tizenkét éve, egy teljes hónapot töltött el nálunk a Darrel család, Nadia, Ian és a kis Joshua. Amint megláttam őt, a mosolygós arcával, akkor még szőke hajával és hatalmas smaragdzöld szemeivel, rabul ejtett, nem tudtam másra gondolni csak őrá, pedig csupán négy éves volt, egy kisgyermek, aki mit sem tud a világról. Habár arról én sem tudtam még sokat, annak ellenére, hogy elmúltam tizenhét éves is. Nem voltak barátaim, mindig otthon ültem és olvastam, nevetni sem nevettem, de ő megváltoztatott mindent. Minden egyes nap minden percét vele töltöttem, játszottunk, nevetgéltünk, a szüleim végre fellélegeztek, hogy nincs semmi bajom, csupán nem találtam még egyetlen olyan barátot sem, akivel igazán megértettük egymást. De miért pont egy kisgyermek? Ez volt az a kérdés, amelyet velük ellentétben én milliószor feltettem magamnak. Nem találtam rá más megoldást, csak azt, hogy szeretem őt. Teltek a napok, és én egyre boldogabb voltam Joshuaval, együtt fürödtünk, együtt aludtunk, mindig együtt voltunk. De aztán elérkezett a hazautazásuk napja, amelyre sosem gondoltam, mi lesz ha elmegy? Keservesen sírtam, nem akartam elengedni mire a szüleim bezártak a szobámba, hogy hazaindulhassanak, de én csak sírtam, az ablakból figyeltem a távolodó autót, és tudtam, bűnt követtem el. Túl közel engedtem magamhoz és rabul ejtett, egy kisfiú. Undorodtam magamtól, minden gondolatomtól, ami vele kapcsolatos. Teljesen elzárkóztam a szüleimtől, és akkor kezdtem el írni is. Egyik este éppen a szobámban írtam, mikor kopogtattak az ajtón, az egyik osztálytársam jött át pár jegyzetért. Örömmel segítettem neki, majd beszélgetni kezdtünk. Gyönyörű zöld szemei voltak, pont mint Joshuáé, igen ez jutott eszembe, majd csak arra lettem figyelmes, hogy a srác egyre csak nyöszörög, és alig kapok levegőt. Az ágyamon feküdtünk, alattam a fiú és én vadul csókoltam. Legszívesebben kivetettem volna magam az ablakon, mikor könnyes szemmel elrohant, azt kiabálva, hogy én egy perverz homokos vagyok. Ezek után csak fiúk társaságát kerestem, minden téren. Akadt is egy-két alkalmi partnerem, és az egyik ilyen okozta életem legnagyobb fordulópontját. Éppen a szobámban voltunk és javában benne voltunk a dolgokban, mikor anyám kopogtatás nélkül benyitott. Még most is emlékszem az arcára, ahogy ránk nézett, az ágyban feküdtem anyaszült meztelen alattam egy másik sráccal, aki szenvedélyesen a nevem nyögi. Iszonyatos botrány kerekedett, apám azt mondta, hogy nem vagyok többé a fia, és takarodjak a házából. Kitagadtak. Persze az egész családot értesítették erről, így senkinél nem szállhattam meg. Szerencsémre már elég jól jövedelmezett az írás, így béreltem egy kis lakást ebben a faluban, ekkor tizenkilenc éves voltam csupán. Ahogy teltek az évek egyre híresebb lettem, és egyre magányosabb. Nem kerestem többé férfiak társaságát, sőt senkiét sem. Megvettem ezt a házat, és azóta itt élek, egyedül, Sue-val.
Mikor eljött Joshua ideutazásának napja, szinte izgatottan készülődtem majd kimentünk elé a reptérre, de mielőtt kiszálltam volna a kocsiból még egyszer átgondoltam mindent, és tudtam, helyes, amit tenni akarok. Hosszú ideje vártunk már Sue-val, és én azon gondolkodtam, hogy milyen szavakkal, milyen cselekedetekkel, utáltassam meg magam Joshuaval, és csak Sue vakkantása ébresztett fel a merengésből. Ott állt előttem egy középmagas vékony srác, félhosszú barna hajjal és.. igen… hatalmas smaragdzöld szemekkel. Alig bírtam elszakítani róla a tekintetem, meg kellett róla bizonyosodnom, hogy tényleg ő-e az, így megkérdeztem a nevét, majd mikor igenlőn válaszolt ott hagytam. Képtelen lettem volna még egy percig meggondolatlan tettek nélkül nézni őt, és jól is jött a szótlan távozásom a tervem megkezdéséhez, miszerint nemtörődöm, rideg, és bunkó leszek vele. Próbáltam mindvégig megfelelni a kitűzött célomnak, de nagyon nehéznek bizonyult. Másfél hétig bírtam, kerültem, bunkó voltam vele, lenéztem, de aznap mikor hiába kerestem a lakásban sehol sem volt, gondolkodás nélkül cselekedtem, és a keresésére indultam. Szerencsére Sue kiszagolta a nyomát és hamar rá is leltünk a tóparton. Olyan elhagyatottnak és magányosnak tűnt, pont mint én, mikor ilyen idős voltam. Ekkor döntöttem el, hogy felhagyok a színjátékkal, nem tehetem ezt vele, nem éreztethetem, hogy nem elég szeretetreméltó, mikor nagyon is az. Ezután megnyíltam előtte és meséltem neki magamról, amitől ismét felébredtek az emlékeim, de nem bántam.
Ma reggel mikor felébredtem elhatároztam, hogy ha már nyaral, akkor miért ne élvezhetné egy kicsit, így elvittem egy kis kiruccanásra a környéken, és megmutattam neki néhány igazán szép helyet. Úgy láttam, hogy nagyon tetszett neki, sokat mosolygott, rengeteget mesélt magáról, igazán megnyílt nekem.
És most, haza felé tartunk, a nap már épp lemenő félben van. Felé fordulok, ahogy itt ül mellettem és a szívem egyszeriben hevesen kezd verni. Szemei lehunyva, gesztenyebarna haján játszik a lemenő nap, és itt ott vörösre fest egy egy tincset, ajkai kissé szétnyílva szedik a levegőt. Fárasztó nap volt, és minden bizonnyal nagyon kimerült, így nem csoda hogy elnyomta az álom. Leparkolok a ház elé mire Sue csaholva szalad a kocsi elé, de lecsitítom, nehogy felébressze Josht, majd kinyitom a másik ajtót és óvatosan a karomba veszem. Sokkal könnyebb mint gondoltam, és az illata is sokkal finomabb, mint arra emlékeztem. Beviszem a lakásba egyenesen a szobájába, majd lefektetem az ágyra és gyengéden ráterítem a takarót. Csak állok az ágy mellett és nézem, még szebb, mint az emlékeimben, bár azok még a négyéves Josh vonásai, mostanra viszont már szinte férfivé érett. Érezem, nem lesz jó vége, ha továbbra is itt állok, és nézem, ezért egy apró puszit lehelek a homlokára és elhagyom a szobát. A nappaliba megyek és előveszem a laptopom, éppen egy új könyvbe kezdtem, amit Josh érkezése, és az érzéseim ihlettek. Annyira belemerülök, hogy már arra leszek figyelmes, hogy leragad a szemem és szinte lefejelem a billentyűzetet, így összecsukom a gépet, és a szobámba megyek, a mai nap után, nem csoda, hogy szinte azonnal elnyom az álom.
Mikor kinyitottam a szemem a szobámban találtam magam, vagyis a szobában, amiben Alainnél laktam. Tisztán emlékeztem arra, hogy beszálltunk a kocsiba és elindultunk haza, de azután már fogalmam sincs, hogy hogyan kerültem a szobába. Kikeltem az ágyból és a nappaliba vettem az irányt, ahol csak Sue fogadott.
Szia Sue. – guggoltam le elé és megsimogattam a buksiját. – Éhes vagy? – mentünk a konyhába és kiöntöttem neki egy adag kutyakaját és vizet, majd visszamentem a nappaliba. Zavaró volt, hogy nem tudom mennyi az idő, habár a mobilomon megtudtam volna nézni, de valahogy mégsem érdekelt annyira, hogy visszamenjek érte a szobába. Leültem a kanapéra, és feltettem a lábam az antiknak tűnő dohányzóasztalra, majd nagyot sóhajtottam. Már csak nyolc nap, és hazamegyek. Végre. Már nagyon hiányoztak a szüleim, és Boston. Kinéztem az ablakon és a nap még csak akkor kezdett el felkelni, ebből megsaccoltam hogy olyan öt óra fél hat körül lehet. – Jó korán van még. – nyújtóztam, majd Sue vissza térve a konyhából odajött és a lábamra hajtotta a fejét. – Mi van veled kislány? Nem tűnsz túl boldognak. Ahogy a gazdád sem szokott annak tűnni. Miért él itt egyedül? Nem értem. – simogattam a kutya fejét. Majd hirtelen ötletem támadt. – felugrottam és a szobába szaladtam, felöltöztem majd a bejárati ajtóhoz mentem.- Sue! Gyere sétálunk egyet. – szóltam neki, és már ott is volt, ahogy kinyitottam az ajtót kislisszolt mellettem és megkereste az első fát, hogy elvégezze a dolgát. – Értem már mi volt a bajod. – nevettem el magam, majd a hegyek irányába néztem. Ahogy a nap azon erőlködött, hogy megmássza a hegyeket, egyre inkább terült el tükörképe a Serre Poncon vízén. Csoda szép látvány volt, és habár csípős volt a hajnal, nem bántam, elindultam a kocsifelhajtón, és kimentem a vékony kanyargós földútra, ami felvezet a házhoz. Innen látni lehetett a távolban elterülő kis falut. – Ah… nem elég, hogy egy ilyen kis isten háta mögötti eldugott faluban él, még annak is kinn a határán, távol mindentől. – jegyeztem meg halkan, mire Sue a lábamhoz dörgölődött. – Mi baj van? – hajoltam le, a kezeim közé vettem az pofáját és a szemét néztem, ami olyan kék volt mint Alainé. – Nem megyünk ennél messzebb most. Gyere sétáljunk vissza. – engedtem el és elindultam a ház felé. Kicsit átfagytam a vékonyka pulóverben, mire beértem, így olyanra szántam el magam, amire még csak nem is gondoltam. Letelepedtem a kandalló elé és nekiláttam, hogy tüzet rakjak. Láttam már nem egyszer, hogy Alain hogy csinálja, így őt utánozva előbb apróbb fadarabokat raktam egymásra keresztbe, majd arra papírt, végül néhány vastagabb fát, és megnyújtottam a papírt. Kezdett lángra kapni a fa, én pedig mosolyogva figyeltem munkám gyümölcsét. Mikor már lángolt dobtam rá még két nagyobb darab fát, de a másodikat sikerült olyan szerencsétlenül, megfognom, hogy egy hatalmas szálka ment a tenyerembe. – Au… – szisszentem fel – A fene enné meg. – álltam fel és elindultam a konyhába, hogy keressek valamit, aminek segítségével ki tudom majd szedni. Szerencsére találtam egy tűt, és letelepedtem a kanapéra, hogy elvégezzem a „beavatkozást”, de az istennek sem akart sikerülni, és már a sírás kerülgetett, hogy miért vagyok én ilyen szerencsétlen.
Jó reggelt Josh! – hallottam ekkor a férfi hangját a hátam mögül.
Jó reggelt! – fordultam felé, mire eltűnt az arcáról a mosoly.
Baj van? – ugrott oda mellém, minden bizonnyal leolvasta az arcomról, és a könnyes szemeimről, hogy valami nem oké.
Ah, semmi csak… – nyújtottam felé a kezem, mire kérdőn nézett rám, majd a kandalló felé, és elmosolyodott.
Szólhattál volna ha fázol.
Folyton csak a baj van velem.
Ugyan dehogy. – fogta meg a kezem – Mutasd, majd én segítek. – nézte a tenyerem – Hát ez egy méretes darab. – ült közelebb, hogy úgy tudja tartani a kezem, hogy kényelmesen hozzáférjen, majd kivette a kezemből a tűt és óvatosan nekilátott a műveletnek. Csak néztem az arcát, ahogy arra összpontosít, hogy fájdalom mentesen eltávolítsa a szálkát a tenyeremből, majd az arcáról kezdett elvándorolni a tekintetem lefelé, a nyakán, széles vállain, izmos karján, csupasz napbarnított mellkasán. Majd még lentebb… „Istenem miért kell ennek a pasinak folyton csak egy száll boxerben flangálnia?” Tűnődtem el, majd zavarba jöttem a saját gondolataimtól, és talán még el is pirultam, de nem is volt időm ezzel foglalkozni, mert éles szúrást éreztem a tenyeremben.
Ah… aú… – jajdultam fel, majd a tenyeremre néztem, amiből Alain egy legalább három centis szálkát húzott ki, majd ajkaihoz emelte a kezem és a szálka helyére tapasztotta, majd szívni kezdte. Na most aztán már tényleg iszonyat zavarban voltam, ahogy nyelve gyengéden végigsimította tenyerem, miközben engem figyelt. „Mégis mit művelek én itt?” – húztam el a kezem – Köszönöm. – nyögtem ki majd felálltam mellőle.
Nincs mit, és bocsánat, ha fájt.
Ugyan semmiség, nem vagyok már kisgyerek. – mondtam, mire keserű mosoly jelent meg az arcán.
Valóban, nem vagy az. – állt fel ő is és a kandallóhoz lépett, a tűzre dobott még két fát, majd a szálkát, amit azóta is a kezében tartott.
Ha gondolod készítek reggelit.- ajánlottam fel mire, rám sem nézett.
Ne fáradj, elmegyek. – indult el a szobája felé.
Hova? – csúszott ki belőlem a kérdés.
A városba.
Veled mehetek?
Most nem. – ment be a szobába. Nem értettem, miért komorodott így el, nem tettem vagy mondtam semmi rosszat, vagy bántót. Öt perc sem telhetett el, mikor utcai ruhában lépett ki a bejárati ajtón, nem mondta mikor jön, sőt még el sem köszönt, csak beült az öreg Jeepbe és elhajtott. Az ablakból figyeltem ahogy eltűnik a kocsi a kanyarban, majd visszaültem a kanapéra, és nagyot sóhajtottam, mire Sue hozzám bújt,
Mi baja van a gazdidnak, hm? Nem értem őt. – mintha értette volna mit kérdezek rám nézett, majd vakkantott egyet. – Te viszont egy nagyon okos kutya vagy. – simogattam meg a fejét. – Te biztosan hiányozni fogsz, ha hazamegyek…
Már csak három nap volt a hazautazásomig. Tegnap beszéltem a szüleimmel, és azt mondták, már meg is rendelték a jegyem, de nem kaptak előbbi időpontra, így marad a szombat. „Nem baj, az hamar itt van, ha már tizennyolc napot kibírtam, ez a három meg sem kottyan.” – gondoltam és kikeltem az ágyból. Zaj csapta meg a fülem, ami a konyhából jött. Mikor beléptem Alain épp egy darázzsal viaskodott, aki minden áron benn akart maradni, és ő mint nagy állatszerető nem hajlandó agyonütni, így egy serpenyővel próbálta kihajtani a konyhaablakon, lecsapva vele minden útba eső bútort. Jót nevettem rajta, mire meglepetten fordult felém, pár pillanatig szótlanul nézett, majd visszatért a darázsvadászathoz, akarom mondani a darázs hajtászathoz, aminek a végeredménye mínusz három váza, egy behorpadt serpenyő, egy lehorzsolt konyhaszekrény és egy szívrohamos, ámde élő, és szabad darázs lett.
Jó reggelt! – néztem rá mosolyogva.
Jó reggelt! – dobta a serpenyőt a mosogatóba, és nem tűnt túl vidámnak. Ma sem.
Minden oké? – ültem le az asztalhoz.
Persze, minden csodás, mégis mi baj lenne? – mondta mogorván és elém tett egy tányér omlettet. – Jó étvágyat!
Köszi. – kezdtem el falatozni, és figyeltem, ahogy a reggeli újságot olvasta – Miért vagy ma ilyen morcos?
Ma? Máskor talán nem ilyen vagyok?
Hát, igaz ami igaz… jaj Alain, nem értelek én téged. A múltkor olyan jól megvoltunk, még elvittél kirándulni is, és meséltél nekem. Mi változott azóta? Én tettem valamit?
Dehogy is. – ivott a kávéjából – Egyszerűen ilyen a hangulatom.
Ah… értem. – tettem le a villát – Úgy érzem, utálsz engem. – mormoltam halkan magam elé, mire meglepetten nézett rám – Elkerülsz, nem beszélsz velem, még csak rám sem nézel. Mit tettem, hogy így viselkedsz velem?
Mondtam már, hogy semmit. Mi most ez a faggatózás? Eddig nem érdekelt hogy viselkedem.
Mondd te mindig ilyen hülye voltál? – álltam fel – Már ki a francot ne érdekelne, hogy miért bánnak vad idegenként vele? Téged nem érdekelne, ha fordított helyzetben lennénk?
Ha fordított helyzetben lennénk, tudnád miért vagyok ilyen. – csapta az asztalra az újságot, majd kiment. Rosszul éreztem magam, az elmúlt héten nem volt egy kedves, mit kedves, egy normális szava sem hozzám. Csupán pár napig volt velem barátságos. A nappaliba mentem és végig hasaltam a kanapén, úgy néztem kifelé a terasz ajtón, ami a hátsó udvarra nézett. Szakadt az eső és elég nagy szél is fújt. „Mégis hova mehetett ez a pasi, nem hallottam, hogy beindította a kocsit.” gondolkodtam, majd felálltam és bementem a szobámba átöltözni, azután esernyőt ragadtam és én is elhagytam a házat. Először körülnéztem a ház körül, de sehol sem láttam, sőt még Sue-t sem, majd elindultam a tó felé. Annyira esett, hogy az esernyő szinte semmit sem ért, kétszer ki is fordította a szél, mire leértem a tóig, de itt sem voltak. Visszamentem a házhoz, és még egyszer körülnéztem, de most sem találtam őket, nem értettem már semmit, nagyon fájt, hogy így bánik velem, és nem bírtam tovább sírás nélkül. Bementem a házba, és ledobtam az esernyőt az első sarokba, ami nagy csörömpöléssel levert egy vázát a helyéről, majd a nappaliba mentem és sírva levetettem magam a kanapéra.
Mi a jó istent csinálsz? – jött ki dühöngve a dolgozószobából.
Alain… – szipogtam – te itthon vagy? – néztem rá és a szemem törölgettem, de csak még inkább sírhatnékom lett.
Miért szerinted hol lennék? – kérdezte most már lágyabb hangon és elindult felém.
Azt hittem… – szipogtam még mindig – azt, hogy… elmentél valahova… ebben az esőben és…
Te kint voltál ebben az ítélet időben? – ért oda és leguggolt elém – És miért sírsz?
Szerinted, te idióta? – próbáltam csillapodni, de a könnyeim egyre csak peregtek.
Josh… – törölte le a könnyeim – olyan buta vagy. – mosolygott, de én nem éreztem viccesnek a helyzetet, sőt, egyre mérgesebb lettem.
Szóval butaságnak tartod, ha szeretnék jóban lenni azzal, akivel már majd’ egy hónapja élek együtt, és ráadásul a rokonom?
Nem, én nem ezt mondtam, de kimenni ebben az időben, még ha utánam is… – simogatta még mindig az arcom.
Úgy féltem Alain… – szipogtam ismét – nem tudtam hol vagy… még a tóhoz is lementem, de nem találtalak. – sírtam egyre hevesebben.
Josh…- fogta két keze közé az arcom és felemelte, hogy szemben legyen az övével. – köszönöm.
Mit? – néztem értetlenül.
Hogy itt vagy. – ölelt magához, ami aztán már végképp betett, és csak bőgtem mint egy hülye kisgyerek, akitől elvették a játékát. – Köszönöm Josh. – tolt el magától, de épp csak annyira, hogy ismét rám nézzen. Szemei most jobban hasonlítottak a tengerre az égbolt helyett, mintha hullámok gyülekeznének benne. – Én egy nagyon rossz nagybácsi vagyok.
Nem, dehogy…
De igen. – mondta, majd egyre közelebb hajolt, amíg ajkaink szinte már összeértek.
Alain – suttogtam remegő hangon.
Ne haragudj, amiért ilyen rossz nagybácsi vagyok. – súgta, és ajkai forrón érintették az enyémeket, majd lágyan csókolni kezdett. Annyira gyengéd volt, óvatos és szenvedélyes, hogy el is feledkeztem róla, hogy ő a rokonom, hogy férfi, és hogy ezidáig azt gondoltam, teljes szívéből utál. Csak álltam és engedtem, hogy csókja egyre követelőzőbb, vadabb legyen, már annyira magával ragadott, hogy öntudatlanul karoltam át a nyakát és próbáltam még közelebb kerülni hozzá. Ahogy nyelvünk találkozott, felnyögtem az érzéstől, ami az egész testem átjárta, és talán pont ez a reakció volt az, amely hatására, megszakította ezt az érzékien szenvedélyes játékot. Kipirulva és levegő után kapkodva néztük egymást, és csak most döbbentem rá, hogy mit is tettünk.
Alain, te… én…
Josh, – ért ismét az arcomhoz, de elhúzódtam – kérlek, ne haragudj, érts meg én…
Nem! – vágtam közbe – Nem akarom… ne akarj magyarázkodni… – kezdtem el hátrálni, majd mikor majdnem a bejáratnál jártam, megfordultam és elhagytam a házat, egyetlen pólóban, esernyő nélkül szaladtam a viharban. Egyre csak futottam, az esőtől, és persze a sírástól szinte semmit sem láttam, azt sem, hogy merre megyek.
Josh! – hallottam a nevem a távolból, majd hátra fordultam, és láttam, hogy követ, erre még gyorsabban kezdtem futni – Josh kérlek állj meg! – egyre közelebbről hallottam a hangját, hátra néztem és már szinte utol ért, nem figyeltem merre, csak futottam, mikor hirtelen megbotlottam és a földre estem. Egyre inkább sírnom kellett, teljesen össze voltam zavarodva. Mikor oda ért, leguggolt mellém és segített felülnöm. – Josh, kérlek ne utálj. Ne szaladj el… beszéljük meg, gyere – próbált felsegíteni a földről, de nem akartam vele menni.
Hagyj! – löktem el a kezét, de nem érdekelte, hirtelen felemelt a földről és a vállára vett, majd elindult vissza a házhoz. – Neee… Alain! – rúgkapáltam, de lefogta a lábam – Hagyj már békén! Tegyél le! – ütöttem most a hátát, de nem használt, meg sem állt a nappaliig, majd letett a kanapéra, és ott hagyott, pár perc múlva viszont egy törölközővel a fején, egy másikkal pedig a kezében, póló nélkül tért vissza, majd letérdelt elém és törölni kezdte a hajam. Vacogtam a hidegtől, és remegett a testem, de az nem kizárólag a miatt mert fáztam. Miután majdnem szárazra törölte a hajam felállt.
Vedd le a vizes ruháid, különben megfázol. – szólalt meg, mire ijedten néztem fel rá. – Nem kell aggódnod, nem érek hozzád, egy ujjal sem, még csak rád sem nézek. – mondta és a kandallóhoz lépett, hogy begyújtson. Igaza volt, ha továbbra is így maradok nagyon meg fogok fázni, így bementem a szobámba és száraz ruhát vettem fel, majd végigdőltem az ágyon. A gondolataim folyton csak a körül a csók körül forogtak, ahogy eszembe jutott, szinte ismét éreztem az ajkait az enyémen. De miért volt olyan jó érzés? Idióta vagyok, csak őt hibáztatom, pedig én is ugyan úgy bűnös vagyok, hiszen viszont csókoltam. – felkeltem az ágyról és visszamentem a nappaliba. Ott ült a kanapén, és csak merengett maga elé.
Alain. – álltam meg a kanapé mellett. Ahogy meghallotta a hangom rám nézett, szomorú volt, nem is kicsit, nem tagadhatta. – Sajnálom.
Itt én vagyok az egyetlen akinek sajnálni valója van. – mondta és nagyot sóhajtott – Elvesztettem a fejem, nagyon sajnálom Josh, nem kellett volna…
Most már úgyis mindegy, ne érezz bűntudatot.
Hogy mondhatod ezt, azok után, ahogy viselkedtél?
Megijedtem, sajnálom. De én is ugyan olyannyira hibás vagyok mint te. Nem haragszom, csak felejtsük el, jó? – ültem le mellé.
Hogy jó-e? – mosolyodott el – Rendben van. – mondta és kezet nyújtott. Egy ideig csak néztem, majd kezet ráztam vele, ezzel le is tudtuk a történteket. Látszólag.
Izgatottan ébredtem, és az ágyra dobtam a bőröndöm. Már az este bepakoltam, csak még egyszer át akartam nézni, hogy mindent eltettem-e , majd kicipeltem a bejárati ajtóhoz és a konyhába mentem.
Jó reggelt Alain! – ültem le az asztalhoz.
Neked is. Máris kész a reggelid.
Köszi. – néztem rá mosolyogva. Furcsa, de mióta az a zavarba ejtő incidens történt egészen normális lett a kapcsolatunk. Bár annak csupán két napja, de például tegnap egész nap egyszer sem vitáztunk, sőt jól elbeszélgettünk. – Sue merre van? – néztem körül, de sehol sem láttam a kutyát.
Kiengedtem, hogy elvégezze a dolgát mielőtt indulunk a reptérre. – tette elém az omlettem. Az elmúlt három héten minden napom ezzel kezdtem, és Alain tagadhatatlanul finoman készíti el.
Értem. Mennyi idő míg oda érünk?
Kicsit több mint két óra.
Oké. Alain, sosem kérdeztem, de… miért laksz itt egyedül és élsz remete életet? – néztem a szemébe, amely egyfajta fájdalmat, talán lelki fájdalmat sugárzott.
Ezt választottam. Van aki a nyüzsgő nagyvárosokat, a határidőket, az örökös zajt szereti, mit például te is, de én nem. Én szeretem a csöndet és a magányt, ami így, szabadúszó íróként, nagyon is jól jön. Senki sem sürget, senki sem zavar.
Csak én zavartalak, három teljes hétig. De holnaptól végre visszatérhetsz a régi életedhez. Biztosan alig várod már. – fürkésztem az arcát, és talán kicsit elmosolyodott.
Kitudja.
Hát… hiányozni biztos nem fogok. – mondtam kis nevetéssel a hangomban, de erre nem válaszolt, csak felállt az asztaltól és a mosogatóba tette a kávés csészéjét.
Egész a reptérig vezető úton alig szóltunk pár szót egymáshoz, én sem tudtam mit mondhatnék, ő pedig alapból nem volt olyan beszédes típus, aki csak magától elkezd fecsegni. A szituáció hasonlított arra, amikor érkeztem, csak akkor én ültem a hátsó ülésen Sue pedig elöl, most viszont fordítva. Mikor leparkoltunk a reptér előtt, valahogy nem akaródzott kiszállni az öreg Jeepből. „Mi ez az érzés? Csak nem szomorkodom, mert elhagyom ezt a helyet? Hiszen mióta ezt a napot várom, és végre elérkezett, pár óra múlva ismét Bostonban lehetek a szüleimmel. De akkor miért vagyok szomorú?”
Josh. – nyitotta ki Alain az ajtót és kérdőn nézett rám. – Minden rendben? Mire vársz?
Csak… gondolkodtam. – néztem rá – Azt hittem otthon hagytam valamit, mármint nálad, a házadban… de nem. Mindenem megvan. „Már hogy ne lenne mikor háromszor átnéztem a bőröndömet. Szállj már ki és ülj fel arra a gépre, ne játszd a mártírt” – mondtam magamnak, majd nagyot sóhajtottam és kiszálltam. Alain megfogta a bőröndöm és elindultunk befelé. Miután felvettem a jegyem és a poggyászom is feladtam a beszállókapuhoz mentünk, és leültünk. Fél óra volt még a beszállásig, így alkalmunk adódott még elköszönni, de egyikőnk sem szólt egy szót sem, csak ültünk egymás mellett. Talán Sue volt az egyetlen, aki búcsúzni akart, mert hozzám bújt és halkan nyüszített. – Mi van kislány? – simogattam meg – Találkozunk még, ne aggódj. – mosolyogtam rá, majd Alainre néztem, aki minket figyelt. – Találkozunk még, ugye? – kérdeztem szomorúan, mire hirtelen átölelt. Tudtam, hogy mit akar mondani, és nem is vártam el tőle, hogy kimondja. Akár mennyit is vitatkoztunk, megkedveltük egymást, ezért természetes, hogy nehéz elválnunk. Nem tudom mennyi ideig öleltük egymást, mert csak arra figyeltem fel mikor megszólalt a hangosbemondó: Megkérjük Bostonba tartó utasainkat, hogy fáradjanak a hetes kapuhoz, hamarosan megkezdjük a beszállást!
Indul a géped. – mondta és elengedett.
Igen. – álltam fel.
Vigyázz magadra otthon, rendben kölyök? – mosolyodott el – És a szüleidet üdvözlöm.
Átadom nekik. – indultam el a kapu felé, de még visszafordultam egy percre – Örülök, hogy itt nyaralhattam nálad Alain Claude Valentine Lagué. Sosem felejtem el, ígérem. – tartottam vissza egy könnycseppet, majd a kapuhoz mentem és átadtam a stewardessnek a jegyem. Már majdnem felszálltam mikor Sue vakkantott egyet, visszafordultam és láttam, hogy Alain sír, ezek után persze én sem tudtam megállni, és eleredtek a könnyeim, így intettem még egy utolsót, majd már tényleg muszáj volt elindulnom.
Mikor leszállt a gépem Bostonban sietős léptekkel mentem a csomagomért, majd a kijárat felé vettem az irányt. Már éppen taxit akartam fogni, mikor megláttam egy ismerős kocsit. A sötétkék BMW a reptér bejáratánál parkolt, vagyis a szüleim bent várnak, de nem volt már kedvem vissza menni, így a kocsihoz mentem és ott vártam. Szerencsére egy rugóra jár az agyunk, mert pár perc múlva megjelentek, és anya sírva borult a nyakamba.
Josh, végre, annyira hiányoztál, el sem tudom mondani, de jó ismét látni.
Ti is hiányoztatok. – mondtam miután elengedett.
Csak ennyi fiam? – nézett rám apa értetlenül – Abból következtetve, ahogy három hete beszéltél, azt gondoltam, hogy majd a nyakunkba veted magad, és hálálkodsz, hogy itthon vagy.
Nagyon örülök neki apa, hogy itthon vagyok. Csak… elfáradtam, hosszú volt a repülőút.
Az már igaz. Akkor gyere, menjünk haza. – tette be a kocsiba a csomagom majd beszálltunk és elindultunk. Folyton csak kérdezgettek, hogy milyen volt ez az, de semmi kedvem nem volt beszélni róla, így csak tőmondatokban, vagy egy egy szóval válaszoltam. Mikor végre haza értünk egyenesen a szobámba mentem és végigdőltem az ágyon. Fáradt voltam, és szomorú. Nem gondoltam volna, hogy majd így megvisel, hogy el kell hagynom Alaint, és azt a kis falut, Aspres sur Buechet.
Két hete már, hogy ismét itthon vagyok Bostonban, és az életem alaposan megváltozott. Nem néztem annyi tévét, nem telefonálgattam minden nap a barátaimnak, még találkozni is csak egyszer találkoztam velük, sőt még az órát is hanyagolom. Van mikor hajnalban fekszem le és délután kelek ki az ágyból, pedig az a hat óra időeltolódás nem sok, és persze, ha az is lenne is megszoktam volna már. Egyszerűen ehhez van kedvem. A szüleim olykor furcsán néznek rám, az új szokásaim miatt, máskor mosolyognak rajta, de egészen biztosan zavarja őket, mivel anya esténként mindig bejön a szobámba és kérdezget a nyárról, és persze ez ma sem maradhat el.
Szia Josh. Bejöhetek? – állt a szobám ajtajában.
Hát persze anya. – csuktam össze a könyvet és felültem az ágyon.
Hogy telt a napod kicsim?
Jól. És neked?
Nekem is elég jól. Apáddal mi újság?
Elment golfozni.
Ah, értem. Gondolom nem örülsz neki, hogy csak egyikőnk tud itthon lenni veled, de nem hagyhattuk mindketten ott a munkát.
Persze anya én ezt megértem.
Tényleg? Örülök neki. És… nem mesélsz nekem valamit a nyaralásodról?
Mármint a Franciaországban töltött három hétről? – néztem rá kérdőn.
Nos igen, ha te így fogalmazol.
Hát nyaralásnak nem lehet nevezni. Hideg volt, folyton esett az eső…
Értem, és sajnálom. Na de Alainnel mi volt?
Hogy érted? – jöttem kicsit zavarba.
Jól kijöttetek egymással? Emlékszem még kisgyermek voltál mikor utoljára Párizsban voltunk náluk látogatóban. Annyira oda volt érted, hogy nem is engedte, hogy más foglalkozzon veled, éjjel nappal együtt voltatok. Szeretett téged nagyon.
Anya, ezelőtt miért nem meséltél nekem sosem róla? Azt sem tudtam hogy létezik.
Nos… tudod kicsim, az ember nem tart folyton mindent észben.
Ezt értsem úgy, hogy megfeledkeztél róla, hogy van egy unokaöcséd? Aki egyedül él az Alpokban, egy isten háta mögötti kis falu határától is több kilométerre, mintha leprás lenne? Mit vétett, hogy így kell élnie?
Joshua, ő döntött így.
Igazán, akkor miért zargattad fel az életét? Miért jutott eszedbe több mint tíz év után, hogy felkeresd őt? Miért sóztál a nyakába egy kölyköt? Nem értem anya… én már semmit sem értek.
Alain nem beszélt neked erről? – kérdezte, mire én csak bólogattam – Értem. – sóhajtott nagyot, majd megfogta a kezem. – Elmondom neked, de ígérd meg kérlek, hogy nem ítélkezel felette. Rendben van? – ismét bólintottam, majd bele kezdett. – Alaint kitagadta a családja.
Hogy mi? – lepődtem meg.
Igen… megtagadták a szülei, és minden más rokona is. Ezért költözött el oda. Csalódott az emberekben, de tudta jól, hogy benne még nagyobbat csalódtak.
Miért?
Nos, ezt nem nekem kellene elmondanom.
Akkor mégis kinek? Anya kérlek… ő a nagybátyám.
Nem… – mondta, mire én azt hittem arra érti, hogy nem mondja el, de mikor folytatta ledermedtem. – Alain nem a nagybátyád, Josh, még csak nem is a rokonod.
Hogyan? De hát…
Alaint örökbe fogadták a nagybátyámék. Mivel Sabinenak nem lehetett saját gyereke, az adoptálás mellett döntöttek. De erről még maga Alain sem tud, még két hetes sem volt mikor az anyja meghalt gyermekágyi lázban. Sabine és Damien akkor már fél éve várt egy újszülött gyermekre, mert nem akartak idősebbet örökbe fogadni, ezért szinte azonnal hozzájuk került. Sajátjukként nevelték, egészen tizenkilenc éves koráig.
Jó, de miért tagadták ki?
Azért, mert Alain… homoszexuális. – mondta ki anya, mire hosszú percekig, nem tudtam megszólalni. Csak néztem magam elé, és kattogott az agyam. „Akkor az a csók, nem véletlen volt? Egész végig, amíg ott éltem vele… ő… de anya tudott erről mégis rá bízott…” – néztem anyámra.
De… ha kitagadták emiatt, miért küldtél hozzá?
Sosem vetettem meg őt e miatt Joshua, és szeretném, ha te sem tennéd. Nem tehet erről, ez nem egy betegség, nem ferde hajlam. Ez olyan mit hogy van akinek a barna haj tetszik, másnak a szőke. A férfiak általában a nőkhöz vonzódnak, de akad, aki a saját nemét részesíti előnyben.
Tudom anya, és nem ítélem őt el. – „Már hogy is tehetném, mikor élveztem a csókját. De ez még nem jelenti, hogy én is meleg vagyok ugye?” – zavarodtam össze.
Látom ez most kicsit sok volt neked egyszerre. Jobb lesz, ha most lefekszel, jó?
Um… igen, szerintem is. Jó éjt anya! – pusziltam meg az arcát, majd elhagyta a szobám. Hiába feküdtem le, nem tudtam elaludni, és most nem azért mert délután kettőkor ébredtem, folyton csak Alain járt a fejemben és az, amit megtudtam róla…
Három nappal az anyával való beszélgetésem után úgy határoztam kimozdulok végre, felhívtam néhány barátom és elmentünk szórakozni. Végre nem gondoltam a nyárra és Alainre, sokat bolondoztunk, nevetgéltünk, pont mint régen. Már sötétedett, mikor haza értem, beléptem az ajtón és ledobtam a kabátom, a cipőmmel együtt.
Itthon vagyok! – mondtam, majd a nappali felé vettem az irány – Anya itt vagytok? – léptem be, de abban a pillanatban meg is álltam, és döbbenten néztem a kanapén ülő szőke férfit.
Á Josh, végre… – szólalt meg anya – Már vártunk.
Um… bocs, csak… Alain, te hogy kerülsz ide? – néztem egyfolytában. Talán nem ilyen fogadtatásra számított részemről, mert lehorgasztotta a fejét és nagyot sóhajtott.
Én hívtam meg. – állt föl anya a kanapéról – Üdvözöld illedelmesen e vendégünket.
Helló. – intettem, de anya megfogta a karom és elé húzott.
Hagyd csak Nadia. – állt fel Alain is – Nem kell erőltetni, ha nem akarja. – ment el előttem, és megállt az ablak előtt. – Milyen más itt, mint otthon. – jegyezte meg, és tudtam, hogy nekem szánja. Sokat beszélgettünk arról, hogy miért él egyedül, persze az igazat nem tőle tudtam meg. „Mi ez? Csak nem ítélkezem? Azt mondtam, nem fogom elítélni, most mégis így bánok vele.”
Én… a szobámban leszek. – mondtam, és meg sem álltam, míg be nem csuktam magam mögött az ajtót. Hevesen vert a szívem, azt hittem kiugrik a helyéről. Végig dőltem az ágyon, és addig gondolkodtam míg elnyomott az álom.
Nem tudom mennyi ideig aludhattam, de kopogásra ébredtem. Megdörgöltem a szemem és felültem az ágyon.
Igen? – szóltam, ki de nem érkezett válasz – Gyere be! – mondtam, de semmi, csak ismét az a hang, nem is kopogás volt, hanem inkább kaparászás. Kikeltem az ágyból és az ajtóhoz mentem, majd résnyire nyitottam és kikukucskáltam, de senkit sem láttam, már be akartam csukni az ajtót mikor lihegést hallottam. Lenéztem és meglepődtem, mert egy nagy kék szempár nézett rám. – Sue! – guggoltam le elé, és megsimítottam, mire hozzám bújt. – Szia kislány. Nagyon hiányoztál ugye tudod?
Te is hiányoztál neki. – jött egy hang nem olyan messziről. Körülnéztem és észrevettem tulajdonosát a szomszéd szoba ajtajában.
Alain… – álltam fel, nagyon zavarba jöttem.
Bocs, ha felébresztett. Sue… – jelzett neki, mire a kutya odament hozzá.
Nem… nem ébresztett fel. – lódítottam.
Akkor jó…
Jó éjt! – mentem volna vissza a szobába.
Josh… – szólt utánam, mire nem mozdult a lábam – Jól vagy?
Persze, mi bajom lenne?
Nem úgy értettem, hanem általában, mióta haza jöttél.
Igen.. végre visszakaptam az életem… – mondtam szarkasztikusan.
Értem… és azt is megértem, ha utálsz… Nadia említette, hogy elmondta neked… az igazat. – várta a válaszomat, de nem tudtam mit mondhatnék – Sajnálom. – indult el a szoba felé.
Mit sajnálsz? – kérdeztem halkan – Mintha te tehetnél róla… nem ítéllek el, csak… maradj tőlem távol, kérlek.
Ah… rendben, ha ezt szeretnéd. Érthető, ha undorodsz tőlem.
Nem erről van szó! – vágtam rá, kicsit hangosabban – Nem undorodom, csak… össze vagyok zavarodva, azt hiszem.
Jó… megértem. Nem azért jöttem, hogy kellemetlenséget okozzak neked, csupán édesanyád, akarta nagyon, hogy eljöjjek.
Nem okozol kellemetlenséget, elmondtam mit szeretnék, csak tartsd magad ahhoz. És most lefekszem. Jó éjt! – mentem végre be a szobába és becsuktam az ajtót. Iszonyatosan gyorsan vert a szívem, úgy éreztem sosem hagy alább. „Miért van ez?” dőltem vissza az ágyba, de hajnalig el sem tudtam aludni.
Négy napja már, hogy Alain nálunk volt, de szinte egymáshoz sem szóltunk, kerültem amennyire tudtam, persze minden alkalommal, mikor rám nézett legszívesebben oda mentem volna hozzá, de akkor… „Mi lett volna akkor? Mitől félek? Miért tartok az érzéseimtől? Hova lett a spontaneitásom?” A kanapén ültem és olvastam, mikor Sue odajött hozzám, és letelepedett a lábamhoz, majd őt követve belépett Alain is, de mikor észre vett visszafordult, és inkább a szobájába ment. Nagyot sóhajtottam és összecsuktam a könyvet, már ahhoz sem volt kedvem. Ráadásul anyáék nem jönnek haza ma, mert megfigyelésen vannak a külvárosban. Lépnem kell, tudtam jól, csak azt nem, hogy miként tegyem. Felálltam és a vendégszobához mentem, remegett a kezem, ahogy a kilincs után nyúltam, majd erőt vettem magamon és benyitottam.
Alain… – léptem be. Az ágynál állt és egy bőröndbe pakolt. – Mit csinálsz? – lepődtem meg.
Elmegyek.
Hogy? De miért? – léptem közelebb.
Mert kellemetlen számodra a jelenlétem, csak kerüljük egymást, ennek semmi értelme. Inkább elmegyek.
Dehogy is, ez nem igaz… nem vagy kellemetlen, jó hogy itt vagy.
Nem úgy vettem észre.
Alain. – léptem teljesen elé – Nem veled van a baj, sokkal inkább velem. Mikor anya elmondta, hogy meleg vagy egyből eszembe jutott, az amikor megcsókoltál, és megijedtem.
Ez nem meglepő.
Viszont… egyáltalán nem tartom taszítónak, sőt… azt hiszem, hogy élveztem.
Komolyan? – nézett rám meglepetten.
Igen, és pont ez volt az, ami miatt próbáltam távol maradni tőled, de nem megy.
És most mit akarsz tenni?
Csak hagyom hogy sodorjon az ár…
Hát, remélem nem értettelek félre. – érintette meg az arcom, mire önkéntelenül lehunytam a szemem, majd csak azt éreztem mikor ajka az enyémet érinti és gyengéden csókolni kezd. Átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz, viszonozva a csókot, ami egyre hevesebbé vált. Nyelveink vad táncot jártak, és a szobát lassan betöltötték a halk nyögéseim, ahogy nagy kezei elindultak, hogy felfedezzék a testem. Végig simított a hátamon, majd lassan besiklott a pólóm alá, amíg másik kezét a fenekemre tapasztotta és egyre közelebb vont magához, míg ágyéka egészen az enyémhez nem simult. Eközben már elérte egyik érzékeny pontom, és lágyan masszírozni kezdte bimbómat, ami egyre keményebben dudorodott, pont mint a nadrágom. Mikor ezt megérezte mosolyogva szakadt el ajkaimtól, majd a bőröndöt nemes egyszerűséggel a földre lökve szabaddá tette az ágyat. – Azt hiszem, maradok. – súgta, majd ismét csókolni kezdett. Nem tudtam már gondolkodni, ellenkezni annál kevésbé, mikor az ágyra fektetett, és ajka is követte kezeit a felfedező úton. Lassan kibújtatott a pólómból, majd nyelvével ostromolni kezdte ujjaitól kipirosodott bimbómat. Felnyögtem mikor keze ágyékomat érintette, majd nevetésben törtem ki, mert Sue, felugrott az ágyra és nyalni kezdte az arcom.
Alain, azt hiszem társaságunk van. – mondtam nevetve, mire kérdőn nézett a kutyára.
Sue… téged mégis ki hívott? – vezette ki a kutyát a szobából, aki illedelmesen leült az ajtó túl oldalán, és úgy nézett fel rá – És most kint maradsz. – csukta be az ajtót, majd elindult vissza hozzám, közben megszabadulva pólójától. – Így már senki sem zavar. – mászott fölém, és csupán egy apró csókot kaptam, vágyakozva néztem rá, mire elmosolyodott, és ajka eleget téve ki nem mondott kívánságomnak ismét csókolni kezdett. Észre sem vettem mikor fosztott meg a nadrágomtól, de már az alsómat húzta egyre lejjebb, mikor megcsörrent a mobilom.
Nhhh… Alain. – nyögtem, mire kérdőn nézett rám – A telefonom.
Ne foglalkozz vele.
De ha anyáék azok? Ah… aggódni fognak ha nem veszem fel… hmmm, és akkor… haza jönnek.
Ez esetben, – hagyta abba kényeztetésem, majd megkereste a nadrágom, amit a szoba másik felébe hajított és előkotorta a telefonom – jobb lesz ha felveszed. – adta oda, és leült az ágy szélére.
Gyorsan letudom… – biztattam, majd fogadtam a hívást – Igen?
Josh, csakhogy felvetted… merre jártál?
Jaj anya, épp… fürödtem, igen.
Értem, minden rendben?
Persze, minden oké.
Alainnel is? Lehetnél vele egy kicsit kedvesebb.
Kedvesebb leszek anya. – néztem az ágy végében ülő szőke Adonisra, mire ő is elmosolyodott, majd gondolva egyet visszatért előző foglalatosságához, vagyis teljesen megszabadított az alsómtól. Próbáltam elhessegetni, de nem jártam sok sikerrel. Megérintette tagomat, mire felnyögtem az érzéstől.
Minden rendben tényleg? – érdeklődött anya a vonal másik oldalán.
H-hát persze… hmmm… semmi baj.
Furcsa a hangod.
Csak az asztmám… hahh…
Az asztmád? Mitől jött elő megint? Ott van az inhalátor a fürdőben, ne szégyelld használni ha kell.
Jóóóh. – tartottam arrébb a telefont – Alain… neh…
Csak élvezd… – vett a szájába, és aprókat szopott tagomon.
Neh… ahh… anya, meg fogja hallani.
Josh? Ott vagy.
Igen anya.
Megtaláltad?
Ahhhaaa… megvan.
Jó színész lennél… – mosolygott Alain, majd ujját bejáratomhoz simította, mire tudtam ennek nem lesz jó vége. Kezem a számra szorítottam, míg másikkal a telefont a fülemhez, mikor nagyon lassan belém hatolt.
Ne feledd, ha nem jön helyre a légzésed két óránként ismét használd… – mondta anya, de alig bírtam figyelni rá, mert ekkor már két ujj mozgott bennem egyre intenzívebben.
Rendben anya… – nyögtem – most leteszem… jó éjt! – nyomtam ki a telefont és elhajítottam – Te nem vagy normális Alain!
Ugyan miért? – kúszott feljebb és már csókolt is, egyre hevesebben.
Nhhh… ha anya rájön… hahh… nekem annyi…
Ne gondolj most erre… jobb dolgunk van. – ért ismét a bejáratomhoz, de most nem a kezével.
Mire készülsz?
Szerinted? – emelte meg a csípőm.
Neh… én még nem is… neked. – jöttem zavarba attól, amire gondoltam.
Nem is kell. – csókolt meg, majd iszonyat lassan hatolt belém, egyre beljebb haladva. A takaróba markoltam, a testem pedig ívben megfeszült, ahogy teljes hosszában mennem volt. Nem tudtam csak nyögni és zihálni, ahogy megmozdult bennem.
Ahhh… Alain… nem bírom ki… hahh. – néztem rá.
Dehogynem. – nyalta meg ajkait, majd az enyémek következtek. Szenvedélyesen csókolt, miközben mozogni kezdett, egyre gyorsabban, mégis óvatosan, egyik kezével pedig megérintette már merev tagomat és ingerelni kezdett. Azt hittem beleveszek ebbe az érzésbe, ezelőtt semmiféle tapasztalatom nem volt a szexualitás terén, de sosem gondoltam, hogy ilyen jó lehet. Nem kellett sok idő mire hangomat kiengedve élveztem el, de ő még közel sem járt a kielégüléshez. Kicsusszant belőlem, majd a hasamra fordított, és ismét bennem volt, egyre jobban élveztem, és próbáltam én is kivenni a részem a játékból. Mikor ráéreztem a ritmusára, elkezdtem mozgatni a csípőm, mire azt vettem észre, hogy egyre mélyebbeket sóhajt, gyorsítottam a mozgásom, ami számomra is egyre nagyobb élvezetet nyújtott. A hangjából hallottam, hogy igen közel járhat már az orgazmushoz, így hátra fordultam, megfogtam a kezeit és előre húztam a mellkasomra, majd feltérdeltem. Tudta mit akarok így megtartott, ezután majdhogynem átvettem az irányítást, fel le mozogtam, egyre nagyobbakat lökve magamon. Megfogta az állam és maga felé fordította az arcom majd vadul csókolni kezdett belenyögve a csókunkba érte el a beteljesülést. Csapzottan zihálva feküdtünk egymás mellett, olykor egy egy szenvedélyes csókot váltva, majd az is elmaradt, és minden bizonnyal mindkettőnket elnyomott az édes kielégültség.
Még csukott szemmel nyújtóztam el az ágyon és nagyot sóhajtva fordultam Alain felé, majd egyre közelebb húzódtam, mindaddig míg… a földön kötöttem ki. Meglepetten néztem körül, majd feltápászkodtam vissza az ágyra és álmosan dörgöltem a szemem. Minden tagom sajgott, de jól éreztem magam. Körültekintettem a szobában és egy huncut mosollyal nyugtáztam, hogy hatalmas kupit csináltunk, de hol lehet Alain? Nagy nehezen felálltam és elindultam a konyha felé, hátha már gőzölgő teával és finom omlettel vár, de az egész lakás kongott az ürességtől. Nem értettem, hova mehetett ilyen korán? Na jó már majdnem dél volt, de akkor is. Visszamentem a szobába és lehuppantam az ágyra, majd észrevettem egy levelet az asztalon, közelebb mentem majd felemeltem a borítékot, amin annyi állt: „Sajnálom” Hevesen kezdett verni a szívem, és remegő ujjakkal téptem fel a ragasztást, majd olvasni kezdtem. – „Josh, ha ezt a levelet olvasod, már minden bizonnyal rájöttél, hogy elmentem… el kellett mennem. Nagyon fáj hogy így kell történnie, de nem tehetek mást, nem tehetem tönkre a te életedet is… bízom benne hogy ami tegnap történt megmarad a szívedben, mint egy kellemes emlék, egy botlás, és nem haraggal gondolsz majd rám. Nem megyek már vissza az Alpokba, nem találkozhatunk soha többé… felejts el kérlek, viszont tudnod kell, hogy én míg élek nem feledlek. Kívánom, hogy megtaláld az igaz boldogságot, és csodálatos életed legyen. A soha viszont nem látásra… Alain.” – sírva borultam a földre és úgy éreztem a szívem kiszakad a helyéről, nem értettem semmit, miért kell így lennie? Órákon keresztül csak sírtam, majd mikor eljutottam arra a pontra hogy gyűlölöm Alaint bevetettem magam a fürdőbe és csak engedtem magamra a vizet. Nem akartam többé gondolkodni, sem emlékezni, semmit sem akartam, csak aludni. Miután már kiázott a bőröm köntösbe bújva dőltem végig az ágyamon, és az ablakon kifelé merengve vártam míg elnyom az álom.
Napokig ki sem mentem a szobámból, csak a takaró alól dünnyögve kommunikáltam anyával is, aki már ott tartott, hogy pszichológust hívat hozzám, nem értette miért borultam így ki Alain távozása miatt, de persze nem tudott róla, hogy mi történt köztünk. Ráadásul állítása szerint Alain mondta neki, hogy elmegy. De az még azelőtt volt, hogy… azelőtt… Mikor erre gondoltam folyton eleredt a könnyem és csak sírtam órákon keresztül, persze anyát már az őrületbe kergetve.
Körülbelül két héttel Alain távozása után hagytam el először a szobát. Anya kikerekedett szemekkel nézett rám, főleg mikor leültem az asztalhoz.
Anya, kérhetek valamit enni? – tettem fel nemes egyszerűséggel a kérdést, mire elmosolyodott.
Persze kicsim. – fordult a hűtő felé.
Ezek után mintha mi sem történt volna, a napjaim ugyan úgy teltek, mint azelőtt, hogy egyáltalán megismertem volna Alaint. Az iskola megkezdésével pedig szinte teljesen el is felejtettem őt, nem gondoltam már rá, csak esténként jutott eszembe olykor, de akkor is csak mosolyogva megfordultam az ágyban és már aludtam is.
Karácsony közeledtével egyre többet jártam el a barátaimmal szórakozni, és egyik alkalommal megismertem egy srácot, aki pultos abban a bárban, ahová jártunk. Sokat beszélgetünk, és egyre jobban megkedveltem, amit úgy láttam ő is észrevett, mert mosolyogva figyelt mikor épp nem beszélgettünk. Egyik este, miután lejárt a munkaideje leültünk nyugodtan beszélgetni, majd egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Randira hívott, ami először meglepett, majd beleegyeztem. Jól éreztem magam vele, és nehezen váltunk el egymástól egy egy találka után.
Karácsony előestéjén is épp egy kellemesen eltöltött randi után értem haza, de mikor beléptem az ajtón furcsa hangokra lettem figyelmes. A nappaliba mentem, ahol anya apa karjaiba borulva sírt.
Anya… – mentem közelebb – mi történt? – néztem értetlenül. Nem szólt, csak sírva felém nyújtott egy levelet. Remegő kézzel emeltem fel, majd mikor elolvastam az első szót a földre rogytam, egy gyászjelentés volt. „Sajnálattal közöljük, hogy Alain Claude Valentine Lagué (született Lucas Fèvre 1981) 2010. év december hónapjának 19. napján végzetes hepatitis B fertőzésben elhunyt országunk egyik neves magánklinikájának pácienseként. Fogadják mélységes részvétünket. Nagy-Britannia Egyesült Királysága.” Már alig láttam a könnyeimtől, mikor letettem a levelet magam mellé a földre, anya hangja szakított ki a gondolataim közül.
Ha tudtam volna, hogy ilyen súlyos. – szipogta, mire meglepetten néztem rá.
Te tudtad, hogy beteg anya?
Igen, azért is hívtam meg magunkhoz, hogy ne keljen egyedül lennie a betegségével, és ez volt az egyik oka annak is, hogy hozzá küldtünk a nyáron. De nem tudtam, hogy ennyire beteg, hogy magánklinikára menjen… hajthatatlan volt, mikor le akartam beszélni az elutazásról.
Én… miért nem mondtad soha? Ha tudtam volna…
Nem akarta, hogy sajnáld.
De akkor is anya… mégis hogy kaphatta el?
Ez a betegség lehet örökletes, az anyaméhen belül is megfertőződhet a magzat, vagy nemi úton is elterjedhet. Egyes felmérések szerint gyakoribb és veszélyesebb még az AIDS-nél is. – törölte meg anya a szemeit. Sokkot kaptam, nem tudtam megszólalni sem a hallottak után, csak ültem a földön és egyre kattogott az agyam. „ Az nem lehet, hogy Alain erről megfeledkezzen, ha tudta, hogy beteg, hogy így terjed, akkor miért feküdt le velem? Mi van ha én is megfertőződtem? Nem az nem lehet, ha így van én…” – hirtelen felugrottam és elhagytam a lakást, nem gondolkodtam már csak egyenesen mentem, míg meg nem érkeztem az orvosi rendelőhöz. Szinte hisztérikusan követeltem az orvost, hogy végezzen el egy tesztet, de azt mondta az nem olyan egyszerű, ahogy én képzelem. Mikor megkérdeztem, hogy mennyi az esély arra, hogy nemi úton elkapja valaki… inkább nem akartam volna hallani a választ. Elhagyva a rendelőt egy gyógyszertár felé vettem az irányt ahol megvettem mindent, amit recept nélkül kapni lehet, majd a parkba mentem és leültem egy félreeső kis padra. Sötét volt már, és az eső is eleredt. „Hát ennyi lett volna az élet? Tényleg így kellene hogy meghaljak? Szinte biztos, hogy megfertőződtem, a doki szerint kilencvenöt százalék az esély rá. Mit nekem öt százalék? Nincs olyan mázlim.” – szépen lassan kiszedegettem a gyógyszereket egy műanyag pohárba, majd felöntöttem rummal és kavargatni kezdtem, mintha csak a reggeli kávém lenne. Egyfolytában Alainre tudtam gondolni. „Lucas Fèvre, tehát ez voltál te? Aki megmérgezett, egyszerre két különböző módon. Neked sem lehetett egy könnyű életed, kitagadtak, magányosan éltél, ráadásul azzal a tudattal, hogy egy szinte gyógyíthatatlan betegségben szenvedsz. Azt még nem is tudtad, hogy árva vagy hm? A valódi neved sem ismerted, Alain. Ehhez képest kutyafüle, hogy megfertőztél.” – néztem a kezemben tartott pohárra, és nagyot sóhajtottam.
Joshua! – hallottam a nevem a távolból, mire végigfutott a hátamon a hideg és a földre ejtettem a poharat. Csak néztem ahogy a föld szomjasan issza be a halálhozó elegyet, majd megláttam egy pár sportcipőt. – Szia! – állt előttem Matt, a srác, akivel jelenleg „járok”.
Szia. – tettem le a rumos üveget a padra.
Mit csinálsz te itt? Szakad az eső. – nézett az üvegre – Minden rendben?
Nem… semmi sincs rendben Matt. Kérlek hagyj most egyedül.
De miért? – ült le mellém – Mi a baj? Nekem elmondhatod.
Heh… persze. – nevettem el magam. – Ha az csak úgy menne.
Meghallgatlak. – karolta át a vállam – Hiszen, szeretlek. – mondta ki oly könnyedén ezt a szót, amit még sosem hallottam senkitől a szüleimen kívül.
Szeretsz? – néztem rá – Akkor is, ha azt mondom… én nem szeretlek? – gondoltam meg magam, mégsem mondhattam el neki, hiszen már úgyis fertőzött és nincs mit tenni ellene. Bár nem voltam benne biztos, hogy ez a helyes út, miután mosolyogva csak annyit mondott, „Majd kialakul.” és gyengéden magához húzott, úgy döntöttem kiélem az életem, amíg még lehet…
Munkát kaptam a fővárosban
Borzasztóan örültem, amikor értesítettek, hogy megkaphatom a fővárosi állást. Nem volt nekem semmi bajom a kisvárossal, ahol éltem, volt nagyjából minden, rendezett családi viszonyok, vőlegény, hébe-hóba el is mentünk szórakozni, csakhát munkalehetőség… Ezen a téren siralmas volt. Dolgoztam egy kis cégnél, de utáltam bejárni. Megalázóan bugyuta, aktatologatós munka, pitiáner intrikus kollégák, brrr…
Most viszont felelősségteljes munkám lesz! A fővárosban. Hirtelen belémnyilallt, hogy hol fogok én lakni? Oké, már több mint három hónapja leveleztünk az állásról, és kétszer voltam fönt interjún, és biztattak, hogy megkapom, de csütörtökön kaptam a levelet, hogy hétfőn jelentkezzek, mert már ennél a hónapzárásnál számítanak rám.
Hogy találok én három nap alatt albérletet? Hotelre nem volt pénzem… Akkor jutott eszembe András és Zoli. Ők már több mint egy éve a fővárosban dolgoztak, és együtt béreltek egy albérletet. András a bátyám jóbarátja volt, sokszor járt nálunk, néha ott is aludt, őt nagyon jól ismertem. Zoli is velük egyidős volt, de nem osztálytársuk, őt csak futólag ismertem, köszöntünk egymásnak az utcán és ennyi.
Elkértem a bátyámtól az András számát, felhívtam, és megkérdeztem hogy meghúzhatnám-e magam náluk, amíg találok valamit. Megbeszélte Zolival, és visszahívott hogy rendben van. Húha, ha ezt a vőlegényem megtudja….
Istivel, a vőlegényemmel furán alakultak a dolgok az utóbbi időben. Már bő három éve jártunk, és fél éve eljegyeztük egymást, így legalább anyámnak nem járt a szája, ha Isti nagynéha nálam aludt. De az esküvő nem lett kitűzve, meg semmi sem lett jobb az eljegyzés óta, ugyanolyan munkamániás volt, és rengeteg utazással járt a munkája, és csudamód mindig hétvégére torlódott fel. Így aztán nagyon ritkán voltunk együtt, most is már három hete elmúlt, hogy legutóbb szexeltünk, és ezen az elmenetelem előtti hétvégén sem volt itthon. De ez őt láthatólag nem zavarta.
Vasárnap este betoppantam a nagy utazótáskámmal ideiglenes szállásadóimhoz, Andráshoz és Zolihoz. Egy szép másfélszobás lakást béreltek, a félszoba Zolié volt, a nagyszobát pedig, amelyben egy méretes franciaágy terpeszkedett, András uralta.
– Oda cuccolhatsz be, hozzám, ott van több hely – mondta András.
Ezen megdöbbentem. Ha engem kérdeztek volna, én úgy képzeltem volna el, hogy arra a kis időre, amíg ott vagyok, összeköltöznek, és nekem hagyják a kisszobát. De nem mertem beleszólni. Most akkor Andrással kell aludnom egy ágyban? Húha, ha ezt a vőlegényem megtudja… És vajon akar tőlem András valamit? Magas, vékony, barna szemű, fekete hajú srác volt, tulajdonképpen jóképű, sőt, már meztelenül is láttam, mikor nálunk aludt. De sosem férfiként gondoltam rá, hanem csak mint a bátyám haverjára.
Erősen elhatároztam, hogy nem bátorítom semmivel. Sosem öltöztem át vagy vetkőztem le a jelenlétében, mindig kivonultam a fürdőszobába. Mikor hálóingben voltam, mindig betettem az MP3-lejátszó füldugóit a fülembe, hogy ha valami kínosat kezd mondani, úgy tegyek, mintha nem hallanám. Meg ilyesmik.
Így telt az első hét. Az új munka nagyszerű volt: hamar megértettem a szabályokat, odafigyeltek arra, amit mondtam, segítettek, nagyon jól éreztem magam. Pénteken viszont bejelentették, hogy elmaradás van, szombaton be kell jönni túlórázni. Nincs kibúvó, főleg nekem próbaidősnek nincs. Szomorúan hívtam fel Istit a hírrel, hogy nem tudok hazamenni, illetve egy rövid napért nem érdemes. Egykedvűen fogadta, annyit mondott, hogy „Jól van, cica”. Engem meg az marcangolt, hogy már több mint négy hete nem érintett férfikéz, dehát mit csináltam volna…
A két új lakótársammal nagyon hamar megbarátkoztam, Zolival is, akit addig alig ismertem. Zoli alacsonyabb volt Andrásnál, pont akkora, mint én, göndör barna haja volt, és huncut zöld szeme. És dőlt belőle a hülyeség. András is rengeteg vicces történettel traktált kezdeti csetlés-botlásaikról, amikor még újak voltak a fővárosban, de a nagy hülyéskedéseket Zoli kezdeményezte. Aránylag későig dolgoztunk mind a hárman, de az estéket együtt töltöttük. Kétszer is főztem nekik a hét során, megnyalták mind a tíz ujjukat, egyszer moziban voltunk, egyszer pedig lementünk egy közeli kocsmába, melegszendvicset ettünk és sok sört ittunk rá, és gurultunk az asztal alá a röhögéstől, annyi hülyeséget szedtek ki magukból a srácok. Eléggé berúgtunk, még énekeltünk is hazafelé menet egy picit.
Szóval eljött a szombat, a túlórával terhelt, és nem mentem haza hétvégére. Zoliandrásék cégénél viszont vállalati banzájt szerveztek, hogy milyen évforduló alkalmából, már nem tudom, mindenesetre az angol főnökük azt mondta, hogy mindenki hozhat magával egy „spouse”-t, azaz házastársat vagy élettársat. Mivel aktuálisan egyikük sem rendelkezett „spouse”-al, engem győzködtek, hogy tartsak velük.
Pénteken még húzgáltam a számat, hogy kimerült vagyok, de szombaton délben bulizhatnékom támadt, és felhívtam őket, hogy számíthatnak rám. Munka után hazamentem rendbetenni magam, felvettem a legszebb ruhám, és este hármasban indultunk bulizni. Húha, ha ezt Isti megtudja…
Gyönyörű nyári este volt. A bulit egy erdőszéli panzióban tartották, amelynek hatalmas terasza volt. A kert egyik sarkában húsokat és zöldségeket grilleztek, a másik sarkában volt a koktélbár – istenem, micsoda nevek, Sex on the Beach, Tequila Sunrise, Screaming Orgasm, mindet ki kellett próbálni – és a teraszon táncoltunk. Rengeteget.
András és Zoli egész este nyomták nekem a csajozós szöveget, a külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy föl akarnak szedni, de nem tudtam komolyan venni őket. Táncoltam velük párszor, de jópár más pasival is. Próbáltam szóba elegyedni egy-két jóképűbbel, de nem ment valami jól. Nem sok koktélt ittam, de ütősek voltak, zsongott a fejem. Ahogy telt az idő, a pasik egyre részegebbek lettek. A legjobbak teljesen kidőltek, maradt még a táncparketten néhány az aggresszív fajtából, akik nyúlkáltak tánc közben. Oké, bő négy hete nem érintett férfikéz, és úgy vágytam már rá, mint egy falat kenyérre, de nem erre a bunkó fenékfogdosásra, úgyhogy ellöktem magamtól sorra mindet.
Végül Zoliandrásék takarodót fújtak, már hajnali kettő körül járt, és koccintottunk egy utolsó koktéllal, míg vártunk a taxira, ami hazavitt bennünket. Ott ültem a taxi kényelmes hátsó ülésén kettejük között, és annyira magányos voltam… Egy dalt dúdoltam halkan, és azt figyeltem, nem mozdul-e esetleg valamelyikük keze a térdem irányába… Valamelyikük… Bármelyikük…
Hazaérkeztünk, és András azonnal eltűnt a fürdőszobában. Zoli leült a nagy ebédlőasztal mellé egy konyhaszékre, félig felém fordulva, az asztalon könyökölve a tenyerébe támasztotta a fejét, és engem nézett a huncut zöld szemével. Én pedig ott álltam, és annyira magányos voltam, hogy az önsajnálattól a könnyem is kicsordult. Zoli kinyújtotta a kezét, és magához húzott. Az ölébe ültetett, és csókokkal kezdte felszárítani a könnyeimet. Mind a két szemem megcsókolta, aztán az orromat, aztán finoman szétnyitotta az ajkaimat, és közéjük préselte a nyelvét. Szenvedélyes csókcsata vette kezdetét, egyre inkább zihálva szedtük a levegőt. Végre Zoli keze is megmozdult, kigombolta a ruhám felső gombjait, megsimogatta a mellemet a melltartón keresztül… Csodálatos érzés volt. Finom, puha ujjakkal játszadozott rajtam.
Ekkor lépett ki a fürdőszobából András. A látványtól földbe gyökerezett a lába, és mi is megmerevedtünk. A kínos csöndet azzal oldottam fel, hogy most én vonultam be a fürdőbe. Gyorsan ledobáltam magamról a ruhát, és beálltam a zuhany alá. A kellemes vízpermettől tisztulni kezdett az agyam, és tisztán éreztem, hogy én ezt most Zolival folytatni akarom. A keze érintése még ott bizsergett a mellbimbómon. Nagyon bíztam benne, hogy ott vár rám kint, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. De hogy csináljuk, hogy András ne sértődjön meg? Hiszen ott aludtam vele egy ágyban éjszakákon keresztül…
A pizsamám nem volt velem, az átizzadt ruhát sem akartam visszavenni, ezért valamelyik fiú fürdőköpenyét vettem magamra, úgy léptem ki a fürdőszobából. A lakásban minden villany el volt oltva, halk zene szólt, és fanyar, fűszeres illat terjengett, biztosan valami keleti füstölőt gyújtottak meg. Mire az agyam ezt mind leltárba vette, egy kéz benyúlt a hátam mögé, és eloltotta a fürdővilágítást is. Ott álltam a töksötétben, mezítláb a hideg kövön. Ekkor egy kéz megfogta a kezem, és Zoli azt mondta: „Bízz bennem”. Vezetni kezdett kézenfogva, de csak három lépést tettünk, majd oldalt fordított, és elengedte a kezem. Kitapintottam, hogy háttal állok az ebédlőasztalnak, amire egy vastag takarót terített. Kioldotta az övet, és puhán lecsúsztatta a vállamról a köpenyt.
Úristen, András is itt van! – villant belém, mikor könnyedén fölemeltek és az asztalra fektettek. Meglepetésemben teljesen leblokkoltam, köpni-nyelni nem tudtam.
– Fiúk… – kezdtem halkan, de nem tudtam, mit mondhatnék.
– Ssssss… – volt a válasz kétoldalról.
Sikoltani kellene, hogy nem, ilyet nem szabad, fordult meg egy pillanatra az agyamban, de hatalmas hullámként jött egy másik gondolat, ami elmosta ezt a sikolyt: bő négy hete nem érintett férfikéz, és most itt van hirtelen négy. És a négy kéz elindult az útjára. Simogattak, és nem tudom, hogyan csinálták, de szinkronban mozogtak. És a négy kézhez volt még két puha száj. Kaptam puszit a szememre, az arcomra, a nyakamra, a vállamra, közben a kezek a melleim körül köröztek, majd a mellbimbókat morzsolták picit az ujjaik között. Ezek a csókok és érintések szétáradtak az egész testemben, és felforrósították, és nagyon kívántam a folytatást. El is indultak tovább, és a szájak már a mellbimbóimnál tartottak, és hosszan nyalogatták meg cuppogtak rajta, a kezek pedig a csípőmet masszírozták, csodálatos volt. Fel is hördültem a kéjes érzéstől, mert majdnem megérkeztek a kezek a már benedvesedett célterületre, de… Hé, mi történik? Továbbmentek. Végigcsókolták a combomat és egészen a bokámig jutottak a szájak, a kezek pedig a lábujjaimon zongoráztak. Ekkor elkezdték csókolgatni a lábaimat belülről, és én széttettem, amennyire csak tudtam, ahogy haladtak fölfelé, de fiúk, ott nem fog elférni két fej, és bumm, össze is ütközött a fejük.
Zoli felegyenesedett, a fejem fölé hajolt, és szenvedélyesen megcsókolt. Annyira jólesett… Átöleltem, simogattam a hátát, és szívtam a nyelvét, ahogy csak bírtam. András pedig szemből befúrta a fejét a lábam közé, a puncim már csupa lucsok volt. Nagy nyelvcsapásokkal mindenütt izgatni kezdett, majdnem a fenekem lyukától majdnem a csiklómig. Ezt a területet többször bebarangolta, és fantasztikus munkát végzett: patakzott belőlem a nedv, és már majd’ megőrültem, hogy valaki érintse már meg a csiklómat… és akkor rácuppant. Szó szerint. Az ajkával körülölelte a csiklót, finoman megszorította, beszívta, és a nyelvével megérintette. Leírhatatlan érzés volt. Mint egy bizsergető áramütés. És folytatta a nyelvével az izgatást, míg egy velőtrázó orgazmus végig nem söpört rajtam. Dobáltam a csípőmet, hiába próbálta András leszorítani, markolásztam, téptem a Zoli göndör haját, haraptam az ajkát, hörögtem, szívtam a nyelvét, nyüszítettem, tűzben égett az egész testem… Aztán elernyedtem.
A két fiú leült mellém, a szemem már megszokta annyira a sötétet, hogy a körvonalaik halványan kirajzolódtak, de az arcukat nem láttam. Vajon milyen képet vágnak most? Átszellemülten tekintenek rám, mint egy szexistennőre? Vagy fülig érő vigyorral nyugtázzák, milyen hatással volt rám a ténykedésük? Talán az előbbi, mert végigcsókolgatták a karomat, míg egy picit kifújtam magam.
András hozott egy pohár vizet, amit mohón megittam, aztán se szó, se beszéd, megfogtak asztalterítővel, illetve takaróval együtt, és keresztbe fordítottak az asztalon, úgy hogy a fenekem pont az asztal szélén volt. Felkönyököltem, és feszülten figyeltem, hogy ebből mi lesz. Zoli megfogta a lábaimat a térdhajlatnál, és szélesre terpesztette. A makkját pedig a még mindig nedves puncim nyílásához illesztette. Ó, szóval itt egy valódi, igazi-igazi behatolás készül. Végre!
Zoli makkja elég vastag volt, nagyot cuppant, ahogy áthatolt a bejáraton. Naggyon finccsi. Ekkor a combjaimat összezárta, a sarkamat a vállára helyezte, és egyik karjával átfogta mindkét lábamat. A másik kezével a fenekemet markolászva, lassan betolta a farkát „ütközésig”, majd lassan kifelé. Naggyon finccsi.
De miért kellett ehhez keresztbe fordulnunk az asztalon? És hol van András? Nagy robajjal esett le a tantusz: András mögöttem áll, és azért fordultunk keresztbe, hogy LELÓGJON A FEJEM az asztalról. Hát legyen meg, amit kitaláltatok, gondoltam magamban, és lelógattam a fejem hátrafelé. András abban a pillanatban a számhoz érintette a farkát. Körbenyaltam a makkját, majd óvatosan az ajkaim közé csúsztattam a szerszámot. Vékonyabb volt a farka, mint amivel eddig dolgom volt, de a kezemmel végigsimítva úgy éreztem, elég hosszú. Megpróbáltam minél többet bevenni belőle, és a nyelvemmel körbe kényeztetni, közben hátranyújtott kezemmel a fenekét és a heréit markolásztam.
Sosem volt még ilyen kényeztetésben részem. Elképzeltem, milyen lenne, ha kívülről látnám magamat: csatakos puncimban egy vastag farok dugattyúként zakatol ki-be, a hozzátartozó herék ütemesen csattognak az asztalról kicsit lelógó fenekemen. Puncim szorítását ha akarnám se tudnám lazítani, mert lábaimat erősen összezárva tartja egy szőrös férfikar, amelynek párja a fenekemet gyúrja. A számban egy jóízűen duzzadó farok mozgolódik, kinn maradó felét kezemmel simogatom, a másik kezemmel a herékkel pingpongozok. Tíz ujj a melleimen zongorázik, nagy szakértelemmel masszíroz és néha megcsipkedi a mellbimbókat. Észveszejtő összkép, és észveszejtő hatást gyakorolt rám mindez. Úgy éreztem, nemsokára valamiféle önkívületbe fogok esni.
Valamit tudhat a nyelvem, mert András durrant el legelőször. Éreztem a farka lüktetésén, hogy a vég közeleg, és még épp időben kaptam ki a számból, hogy ne ott landoljon az első töltet. Hanem a mellem között. A második adag a hasamig repült, de jutott aztán a nyakamra, az orromra, és néhány csepp a homlokomra is. Mindez mély hörgések és kimerült lihegés kíséretében.
Én is nehezen kapkodtam a levegőt frissen felszabadult számon át. Felkönyököltem, hogy jobban lássam Zoli körvonalait. Azt éreztem, hogy miközben a dugattyúmozgás egy pillanatra sem szünetel, enged a karja szorítása, és leveszi a sarkam a válláról, leengedi egészen a derekáig. Lehajolt és átölelt, aztán felemelt az asztalról. A combomat a dereka köré, a karomat a nyaka köré fontam, és szorítottam, ő pedig a fenekem alá nyúlt, és le-fel húzigált a merev farkán, mint egy játékszert. Minden mozdulatnál a szőrzetéhez dörzsölődött a csiklóm és ez őrjítően fincsi volt. Teljesen elveszítettem az önuralmamat, hörögtem, a vállát harapdáltam, amitől ő még jobban hörgött, majd hirtelen belémlövellte a forró anyagot, ami végigfolyt a farkán, és még sokkal síkosabbá tette. Azt hiszem, halkan sikoltozni kezdtem.
Zoli térde megroggyant, visszaültetett az asztal szélére, és hosszában végigfektetett. Levezetésképpen még néhányszor ki-be csúsztatgatta lassan puhuló farkát, én megmarkoltam az asztal szélét, és őrülten dobáltam a csípőmet, a fejemet ráztam, aztán Zoli a hüvelykujját a csiklómra tette és néhány körkörös mozdulattal beteljesítette a minden porcikámat átjáró orgazmust. Sikoltozva adtam át magam a gyönyörnek, és ájultan ernyedtem el.
Arra eszméltem, hogy András vizet itat velem, és örömmel nyugtázza, hogy kinyitottam a szemem. Gyorsan lezuhanyoztunk, hálóinget vettem, és ágyba bújtunk. Nem jött álom a szememre, hiába csuktam be, újra lepergett előttem az elmúlt órák minden pillanata, és azt kívántam, bárcsak még az elején tartanánk, hogy újra átéljem ezt a csodát. Bizsergést és nedvesedést éreztem a puncim tájékán már a gondolatra is. Háttal feküdtem Andrásnak, de hallottam a mocorgásán és szuszogásán, hogy nem alszik. Egy mély sóhajtással tudtára adtam, hogy én sem.
– Ébren vagy? – kérdezte halkan.
– Igen.
– És mire gondolsz?
– Arra, hogy milyen finom a Screaming Orgasm koktél.
Kuncogott. Aztán hosszabb csönd után azt suttogta:
– De… Tudod, ez nem igazságos így, hogy csak Zoli érezhette a szűk puncid szorítását.
– Nem? – kérdeztem vissza – Hát… tégy igazságot…
Szinte hallottam, hogy kattognak az agya fogaskerekei, ahogy értelmezi ezt a választ, és visszapörgeti, hogy vajon jól hallotta-e. Aztán megmozdult. Közelebb húzódott, felvette az én oldalfekvő pozíciómat, és addig matatott a kezével a hálóingemen, míg megtalálta az alját és felhajtotta. Felemeltem picit az egyik lábam, hogy könnyebb legyen az orvul hátba támadó behatoló útja, aki nem is késlekedett, és óvatosan benyomulva teljesen kitöltötte bizsergő puncimat. Óvatosan, lassan mozgatta bennem a farkát, egyik kezével alulról átkarolt, a másikkal pedig sorra bejárta a fontos és őrjítő pontokat: a fülcimpámat, a mellbimbómat, a belső combomat, a csiklómat, és mindet végigsimogatta. Szépen lassan mintha felemelt és elröpített volna csodálatos magasságokba, és nagyon fincsi volt. Csak azért nem kísérték csípődobálások és rángatózások az orgazmusomat, mert nem volt már erőm megmozdulni a kimerültségtől.
Félig aludtunk, illetve én ébredtem elsőként, délben. Felkeltem, megmosakodtam, és reggelizés közben újra végigpörgettem a fejemben mindazt a csodálatos érzést, amiben az éjszaka részem volt. Még mindig hálóingben voltam, bugyi nélkül, és azon kaptam magam, hogy újra egymáshoz dörzsölöm a combjaim, picit nedves a puncim, és már megint csak a szex jár a fejemben. Ejnye-bejnyézve mentem vissza a hálószobába, és azt láttam, hogy András még alszik, de valami csuda érdekeset álmodhat, mert a vékony takaró, amit magára terített, sátort formáz.
Óvatosan megemeltem a takarót a lábánál, és tényleg ott meredezett a farka kőkeményen. Na, gondoltam, megleplek. Az az igazság, megkívántam. Bekúsztam a takaró alá négykézláb, és kezelésbe vettem a fenyegető szerszámot. Nagy puszit adtam a hegyére, aztán bevettem a makkot a szájamba és alaposan megtisztogattam a nyelvemmel. Végignyaltam oldalt hosszában az egészet, és egy-egy puszit adtam a heréire. Csak a számmal kényeztettem. András természetesen felébredt erre, megemelte a takarót, és természetesen nem lepődött meg azon, kit fedezett fel a farka végén. Próbáltam valamiféle jóreggelt köszöntést mormolni tele szájjal, erre felnevetett.
– Azt hittem, álmodom – mondta. – De most látom, hogy ez valóság.
– Csodálatosan puha a szád – tette hozzá kicsit később, már hörgősebb-fátyolosabb hangon.
Ekkor nyílt az ajtó, és András szeme nagyra kerekedett. A fülem regisztrálta, hogy Zoli ránk nyitott, de a többi érzékszerveim mással voltak elfoglalva, folytattam, amit elkezdtem, egészen amíg András farkának rángása jelezte, hogy nem bírja tovább, és a teljes éjszaka megtermelt mennyiséget a torkomba spriccelte. Ezúttal nem húztam ki a számból, két-három kortyból lenyeltem az érdekes, sós-kesernyés masszát, és addig szívtam a farkat, míg forró levegő nem jött belőle.
Bele sem gondoltam, milyen látvány tárult Zoli elé akkor: van egy takaró, amely alól kilóg egyrészt a legjobb barátja felsőteste, aki hörögve, fülig érő vigyorral bámul be a takaró alá, másrészt a takaró másik vége alatt látható egy a popsit alig elfedő hálóing, alatta egy nedves puncit közrezáró két térdelő láb. Nem szokványos…
Mire én a forrólevegő-szívásig jutottam, Zoli már becsukta maga mögött az ajtót, mögém állt, és a tenyerét a vénuszdombomra helyezte. Ki akartam bújni a takaró alól, de Zoli kissé fenyegető hangon azt mondta:
– Ottmaradsz! – majd így folytatta – Kedves Hölgyem! – hivatalos hanghordozást vett fel – Sasszemem felfedezte, hogy árulkodó folt van a lepedőn. Ez azt jelzi, hogy itt már korábban is olyan ténykedés folyt, melyből engem orvul kihagytak. Hát való ez? Nem való, sőt! Büntit érdemel.
Vajon mit érthetett ezalatt, töprengtem magamban, de nem szóltam semmit. Belementem a játékba, vártam, mit talál ki Zoli. Ott voltam a takaró alatt, az András szétterpesztett lába között négykézláb, a könyökömön támaszkodtam, és az állam a tenyeremben pihentettem. Zoli feljebb hajtotta a hálóing alját, és hatalmasat csapott a bal fenekemre. Ááu, ez fájt, akartam kiáltani, de csak egy nagy szisszenés jött ki a fogam közül. Egy pillanattal később a másik keze középső ujjával végigsiklott a nedves hasítékon, és körözött egyet a csiklóm körül. És ezt így folytatta: egy ütés, egy csiklósimítás. Egy pillanatnyi fájdalom, egy pillanatyi gyönyör. András a fejem fölé hajtotta a takaró végét, és érdeklődve figyelte az arcomat. Nézte, ahogy szenvedek, és ahogy élvezkedek. Mikor Zoli pirosra paskolta a bal fenekemet, hogy már szinte égetett, kezet váltott, és a jobb popsimmal művelte ugyanezt, most apró morzsolgatásokkal jutalmazva a csiklómat. Leírhatatlan gyönyör volt.
Mikor ezzel is „kész volt”, duzzadt makkját a bejárathoz illesztette, és óvatosan betolta vastag farkát a puncimba. Előrehajolt, és a kezeivel a melleimet vette kezelésbe. Hevesen dugni kezdett, és ez megőrjített engem: az ágyéka minden lökésnél pirosra vert popsimon csattant, apró fájdalomhullámokat küldve szerteszét a testemben, melleimet cirógató kezei és puncimban szánkázó síkos farka pedig gyönyörhullámokat gerjesztettek. András pedig végig figyelt, és ez is fokozta a kéjt. Végignézte, ahogy egyre kapkodóbban szedem a levegőt, és elhomályosul a tekintetem. Zoli végül megszorította a derekamat, és néhány erőteljes lökéssel belémpumpálta a teljes összegyűlt tárat, aztán a csiklómhoz nyúlva néhány körzéssel engem is elröpített a csúcsok csúcsáig. Összeomlottam, és András mellkasán feküdve pihegtem. Sokáig simogatta a hajam és a hátam, míg a légzésem visszanyerte szokásos ritmusát.
17 évesen vágytam a pinára
Nem is tudom, mióta foglalkoztat az a gondolat, hogy milyen lehet egy lánnyal. 18 éves vagyok, de szerintem már 17 éves koromban is néztem lányokról videókat. Természetesnek tartottam és tartom most is, hogy érdekel az erotika ezen „ága”. A fiúkat szeretem és tudom, hogy nem vagyok biszex. Sose tudnék egy lánnyal járni, vagy randizgatni… na azért már az túl abszurd nekem. De mindig is szépnek találtam a női testet (akárcsak a férfit), és a kíváncsiság is hajtott. Milyen lehet? Mennyiben más?
Tudom, hogy nem belemagyarázom a hetero mivoltomat ebbe az egészbe. Ahogy feltud tüzelni egy álló farok látványa, na meg elve az, hogy csak férfiakba (hát 18 évesen talán még fiúkba) voltam szerelmes. De ez most nem az a történet, majd eljön annak az ideje is. Ez egy egyszerű, mi lenne ha… Azért remélem élvezni fogjátok!
– Dobd le magad! – mutattam az ágyra, miközben Viki belépett a szobába és körülnézett. – Na, tetszik?
– Durva lett! – pilantott körbe és elismerően hümmögött a felújított szoba látványán. – Mind a te ötleted volt?
– Uhumm, kivéve az a béna váza a sarokban – mutattam egy jól eldugott zug felé.
– Szerintem az is aranyos. – Mosolyogva odament a vázához és beletűzte a száraz virágok közé a lepkedíszt. – Így meg egyenesen zsír!
– Köszönöm – mosolyogtam én is és leraktam az asztalomra az ajándék többi részét. – Jó volt a strand, nem?
– Fenomenális… Az a rész tetszett a legjobban, mikor bevágtak a vízbe… – szusszantotta Viki, miközben hátradőlt az ágyon és megnyújtózott. A fehér díszpárnák és a pléd, amikre lefeküdt erőssen visszaadták a napon lepirult bőrének színét. Mindig is irigyeltem a természtes, napbarnított színéért, én csúnya fehér vagyok és általában rákvörös, ha égek…
– Ó, amikor lejött rólad a bikinifelső? – csípkelődtem vele. Az emlékre azonban gombóc csúszott a torkomba… Nem csak a fiúk kuncogtak a markukba akkor. Én is alaposan megnéztem Vikit, hisz én takartam el az éhes szemek elől.
– Ne is emlékeztess! Tiszta ciki volt! – kezébe temette arcát.
– Na! – melléfeküdtem. – Volt egy jó napjuk a srácoknak.
– Cöhh, nincs mit ezeken a bolhapiszkokon nézni. Szívesen hordanék akkorát, mint ami neked van – és kilesett az ujjai közül, bepillantva a dekoltázsomba.
– Szerintem szép cicijeid vannak. És ezt most nem csak úgy mondom, mint a legjobb barátnőd. A méret nem lényeg. Ha szép formás, akkor is tetszetős.
– De óó, úgy irigyellek!
– A C-s melltartómért?
– Is! De mindegy, hagyjuk. – Láttam rajta, ahogy elpirul.
– Rendben, mihez lenne kedved? Anyuék keresztanyáméknál vannak valami grillpartyn, szóval ma egész nap milyénk a ház, holnap délkörül jönnek haza. – Közben benyomtam a rádiómat és beraktam a kedvenc CD-nk.
– Mmmmm – nyújtózkodott megint és gyönyörű feszes hasa kivillant a vékony top alól. – Nincs kedved megmasszírozni?
– Őh, de – sóhajtottam és elővettem az olajat. Ő közben háttal nekem fordult és levette a fekete felsőt, kicsatolta a melltartóját és gyorsan hasrafeküdt. Miközben ráültem feszes fenekére, végigcsorgattam gyönyörű hátán az olajat, elgondolkoztam a múltkori beszélgetésünkön. A lány-lány párosításról beszéltünk, én persze említettem neki, hogy bennelennék, ő meg csak húzta a száját. Fél a következményektől, én azonban biztos vagyok magamban és az érzéseimben. Kíváncsiság és egy picike vonzalom… És már magam elé is képzeltem, ahogy nem Viki hátát, hanem gyönyörű, pici, de mégis szép, formás, melleit masszírozom gyengéden. Ahogy kezem alatt siklik a puha bőre, ő pedig sóhajtozik. Nyelvem is végigkalandozik testén, egyre lentebb és barlangjába finoman belenyal… A gondolatba is beleborzongtam és már csak arra eszméltem, hogy kezdek nedves lenni. Régen voltam már úgy együtt valakivel.
– Óóó ez nagyon jóóó – búgott alattam, mint egy kiscica. – Ez most olyan finom, pedig máskor kínozni szoktál.
– Nem szeretném, hogy a leégett bőröd most tovább nyúzzam – füllentettem. Az igazság az volt, hogy nem bírtam magammal. A kezem pedig csúszott, hol teljesen oldalt, a dereka mentén fel végig, hol a hátán, a gerince mentén, és a nyakán is elidőztem egy darabig.
– A végén még libabőrös leszek – nevetett. Ez volt a célom. De persze minden jónak vége egyszer, lemásztam róla, ő pedig megfordult. Nem tudtam eléggé hirtelen elkapni a pillantásom. Egyszerűen vonzott a testének a látványa. Mellbimbói keményen ágaskodtak, szinte hívtak, hogy érintsem meg őket. Éreztem, hogy arcomon égni kezd a bőr, végül elfordultam és megvártam, míg felöltözik. De nem vette vissza a felsőjét, csak a melltartót.
– Zavar? – kérdezte.
– Engem aztán nem. Nagyon meleg van – majd én is lekaptam a felsőm. Kicsatoltam a melltartómat is és hasravágtam magam.
– Te jössz! – vigyorogtam, de közben éreztem, hogy erőteljesen bizsereg a puncim. Ennyire megkívántam volna őt?
– Rendben. – Elhelyezkedett a fenekemen és a már beolajozott kezét a hátamra tette. Olyan kinzó lassúsággal indult útra a hátamon, hogy már úgy gondoltam, direkt hagy szenvedni és élvezi. Körmeivel is végigszántott rajtam, nem egyszer és pontosan eltalálta azokat a pontokat, amitől beindulok. Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt.
– Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek – közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. – Viki, nem hazudok! – szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit. Hátrafordultam, így Viki már az ölemben ült és a két kezével a füleim mellett támaszkodott. Végignézett rajtam, a melleimen és láttam a szemében a kíváncsiságot. Mi lelte?
– Ne haragudj, én… – le akart szállni, de elkaptam a derekát.
– Hang vagy! – mondtam neki. – Csak eddig mész?
– Mi?
– Látom, hogy meg akarod fogni őket. – Az arcát, a reakcióit figyeltem. Eljött a várva várt pillanat, nem szalaszthattam el… Te jó ég, hányszor álmodoztam már Vikiről álmatlan éjszakáimon? Kezembe vettem a melleim és elkezdtem őket finoman simogatni. Összenyomtam őket, kicsit gyúrtam és vártam a hatást. Viki arcán enyhe pír jelent meg, végül a szemembe nézett. – Na?
– Tudod, hogy…
– Jajjj… Na, gyere, ellazítalak…
– De én nem szeretném.
– Nem mi? – felkönyököltem. – Nekem ne hazudj.
– Jó, akkor nem veled.. Barátnők vagyunk.
– És mi is változik?
– Nem tudom..
– Egyszer mindent ki kell próbálni – suttogtam és megfogtam a kezét. Lassan a jobb mellemre húztam a tenyerét, közben hátradöntöttem a fejem. – Nem harap. – Nem válaszolt semmit. Behunytam a szemem, visszafeküdtem a hátamra és élveztem Viki kis kezét. Remegett, majd a bal mellemre egy másik tenyér csúszott. Lassan dörzsölgette a mellbimbóimat, mutatóujjaival köröztt rajtuk, majd rájukmarkolt. Egyre gyorsabban kezdte őket gyúrni, markolászni, és a puncim elkezdett lüktetni. – Hmmm – nem bírtam ki egy nagy levegővétel nélkül. Kinyitottam a szemem és Viki ekkor hajolt fölém.
– Ciki, ha nem smárolunk? – suttogta az ajkaimra.
– Nem. – Vigyorogtam rá, ő pedig megcélozta a nyakam. A fülem mögött van egy kis pont, pontosan ott, ahol ő nyaogatta, egyre hevesebben, szinte remegett mindenem… Végignyalt a nyakamon, egészen a kulccsontomtól fel, addig a pontig és vissza. Gyengéd harapások kísérték útját, keze közben bejárta a hasam, a derekam, a mellem, és az arcom cirógatta. Egyszerre volt tüzes vadmacska és félénk kislány. Feje egyre közeledett a melleim felé, két kezével összenyomta őket és beléjüknyalt. Ekkor nem érdekelt már semmi, csak őt akartam érezni, na meg nyelveinek csapását a puncimon. Lassan közeledett jobb mellbimbóm felé, és muszáj volt kinyitnom a szemem, de a látványért már megérte. Ajkai szétnyíltak a kis ágaskodó fölött, óvatosan rálehelt, nyelve hegyével megérintette, végigkörözött a bimbón, az udvaron, majd nagyon gyengéden bekapta. Megsimogattam a fejét és egy picit megnyomtam a tarkóját, hogy mostmár igazán beindulhatna, mert kellőképpen felhúzott. Mosolyogva kapta be újra és újra a bimbóm, majd hirtelen vadabbra váltott. Látványra szinte felfallta a mellem, érzésre meg… Nem is tudom, de borzalmasan jó volt. Nyalogatta körbe-körbe, szívogatta, óvatosan ráharapott és úgy nyalta, olyan sebességgel, hogy zihálnom kellett és kapkodnom a levegőt. Olyan érzés volt, mintha a csiklómon járt volna ilyen gyorsan a nyelve..
– Mmm Viki – nyögtem. – Nagyon jó vagy – duruzsoltam neki, közben áttért a másik mellemre. Keze se volt tétlen, lassan csúszott le, egyre lentebb és a kis, laza strandolós rövidnadrágomat kijátszva becsusszant a puncimhoz. A fehér tangán keresztül lassan elkezdte simogatni az ajkaim, hol az egyiket, hol a másikat, én pedig vergődtem alatta. Csípőm toltam a kezére, hangosan szuszogtam, egyik kezem a hátán karmolászott, másikkal kapaszkodtam a plédembe.
– Mit szeretnél Dóri? – kérdezte tőlem és lassan lecsúszott a hasamon.
– Ne beszéltess – susogtam elfúló hangon.
– Már régóta gondolkoztam azon, valyon milyen érzés lehet belenyalni egy nedves punciba. Hmmm… Biztos finom leszel – kacsintott és a lábam közé nyomta a fejét. Nadrágon keresztül kezdett el csókolgatni, nyalogatni, szinte rá-ráharapott a dombomra, persze csak óvatosan.
– Melegem van, nincs kedved megszabadítani a nadrágtól? – sürgettem.
– De. – Kínzó lassúsággal vette le rólam a ruhadarabot, a tangával együtt. Így feltárulhatott neki a gyantázott puncim, középen a kis csíkocskával. – Nagyon finomnak nézel ki – mondta és ajkait a bal combomhoz érintette. Nyelve gyengéden siklott lefelé a belső combom mentén, itt-ott mélyen belecsókolt a bőrömbe, meg is harapta. Majd mikor elért volna a puncimhoz váltott és a jobb combomon is végigcsúszott. Alig vártam, hogy leérjen, öntudatlanul megemeltem a csípőm, ő pedig mosolyogva először végignyalt a jobb ajkamon, bekapta, picit megszívta, majd a balt kezdte el kényeztetni. Egyre hangosabban szuszogtam, kezeimmel a melleim simogattam és behunytam a szemem. Viki nyelve pedig végigszánkázott az ajkak között, nyengén érintve a legérzékenyebb pontom. Majd mégegyszer… A harmadikra mélyen belenyalt. Egészen lentről teljesen fel, majd körözni kezdett. Száját rátapasztotta a puncimra és egész fejével körzött rajta, gyengéden szívogatta a csiklóm, nyalogatta, közben pedig keze a fenekem alá csúszott és markolászott. Éreztem, hogy lassan közel a vég, a puncim csak úgy tocsogott nyelve alatt, szája pedig egy pillanatra se állt le. Bejárta a puncim minden zugát, elért a hüvelemhez is, beledugta, mintha csak egy kis fasz lenne és dugni kezdett a nyelvével. Remegett a lábam, és egyre nehezebben vettem levegőt, a kezeim már nem is mozogtak mellemen, csak a puncimra és a puncimon dolgozó Vikire tudtam koncentrálni. Ő pedig néha meg-megszívta a duzzadó csiklómat, véginyalt az ajkakon, majd furcsa mozdulatokkal egy gyorsabban és ütemesebben nyalt. Szinte falta a puncim, mintha egyre mélyebbre és mélyebbre nyalt volna, nem volt erős, se durva, de az élvezet nem váratott sokáig magára. Hirtelen szorult benn a levegő és szinte kirobbant belőlm az orgazmus. Nyögve-zihálva kapkodtam a levegő után és végigjárt a remegés. Fantasztikus élmény volt!
– Na? Tetszett? – simogatott még Viki, miközben én még remegtem.
– Ez… rohadt jó volt!
– Köszi – mosolygott.
– Te jössz! Ne hogy azt hidd, hogy kimaradsz a jóból! Csak még összeszedem magam.
– Oké ráérsz, már egyáltalán nem vagyok feszélyezve…
Átváltozás 2
Néha csak a szerencsén múlt, hogy épségben hazaértem. Zavarodott voltam, a fejem zúgott, a füleim dübörögtek.
Ruhástól szédültem ágyba, a nagyméretű ágyba, amelyet imádott feleségemmel osztok meg. Görcsösen rázta a zokogás egész testem, a párna pár perc alatt átázott a könnyeimtől. Hangosan zokogva csak annyit tudtam nyökögni – miért… MIÉRT…? Markoltam az ágyneműt kínomban és keményen püföltem az ágyat… Aztán szép lassan a fáradtság felemésztette dühöm, és összegörnyedve légzésem lassan csitult, majd elaludtam.
A bejárati ajtó hangjára ébredtem, amint becsukódik. Az ablak felé fordítva fejem a hajnali derengést azonnal érzékeltem, gyűrött arccal, hunyorogva próbáltam az éjjeli szekrényen álló óra digitális jeleiből kisilabizálni az időt… Még mindig zúgó fejjel ismertem fel lassan a számokat: még 5 óra sincs…
Nem érdekelt, Noémi hogyan ért haza ilyen hamar, hozták, vagy valami korai járattal jött-e. A hálónkból a fürdőbe léptem gyorsan bezárva az ajtót magam mögött. Lezuhanyoztam, majd kilépve felöltöztem és magamhoz véve irataimat és a kocsikulcsot a bejárati ajtó felé indultam. Akkor pillantottam meg Noémit, aki a bejárati ajtónak támaszkodva próbálta utamat állni. Megálltam közvetlen előtte. Figyeltem könnyektől áztatott szép arcát, fáradt szemeit, remegő kezét, amit maga mögé dugott, hogy ne lássam, mennyire ideges.
– Hová mész? – kérdezte fáradtan halk, kissé rekedt hangon.
Nem válaszoltam, csak néztem őt. Mellkasom újra összeszorult.
– Ne menj el…! Kérlek! – súgta fáradtan.
Normális esetben magamhoz ölelném, de most… nem hiszem, hogy valaha is újra megteszem…
Csak álltam ott szótlanul és hajthatatlanul menni akartam. Tekintetében mérhetetlen fájdalom, szemei könnyekben úsztak. Patakok indultak lefelé gyönyörű arcán, amint megértette, hogy menni fogok… Hangtalanul félreállt én pedig kiléptem az ajtón.
Nem volt semmi konkrét célom, amikor beindítottam a kocsit, csupán annyi, hogy minél messzebb legyek ettől a helytől, és a nőtől, akit imádok…
Valahogy a Balaton mellett kötöttem ki, és tulajdonképpen ott eszméltem föl, rögtön meg is ijedtem, mert semmire nem emlékeztem az odavezető útból. Csak remélni tudtam, hogy nem okoztam galibát sehol, vagy nem mértek be valahol!
Fáradt voltam és pihenni szerettem volna. Berény felé vettem az irányt, afelé a nádasban, fűzfák között eldugott hely felé, ahová tényleg csak pár ember szokott lejárni, ők sem hosszú időre…, és ahol Noémivel szoktunk hosszú órákat eltölteni, akár késő este munka után is.
Elég fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy elviseljem most azt a helyet.
Ilyen korán reggel még soha nem tartózkodtam itt, furcsa is volt, hogy másképp állnak az árnyékok a kora reggeli napsütésben. Meglehetősen meleg nap elé tekintünk… Leparkoltam az egyik fűzfa alá, jómagam pedig a kocsi elé terített törölközőre telepedtem és hallgattam a madarak kora reggeli köszöntő csiripelését. Egyedül voltam, egyedül a gondolataimmal.
Újra lejátszódtak bennem, már ki tudja hányadszor, az örökre belém vésődött képek, amint Noémi Gézával szeretkezik a holdvilágos szobában…, és aztán ahogy sírva kérlel… Szemeimbe könnyek szöktek újra, de nagy levegőt véve elhatároztam, hogy nem fogok újra sírni, én erősebb vagyok ennél…!
Ott a fűzfa alatt tudatosult bennem, hogy felszarvaztak… Na bazmeg! De miért?! És ráadásul hogyan…, és hányszor?! Az egyik legkedveltebb barátom kefélte meg a feleségem!
Kezdtem sejteni, mit sejteni, hisz már tudtam, miért járt Noémi többször is Veráéknál az elmúlt hónapokban. Na bazmeg, Vera is…! Hát erre ment ki ez a nagy barátság… És ezek után még mi a retket akartak ezek megbeszélni velem…?!
Megnyugtató érzés volt, hogy Gézát legalább leküldtem. Kár, hogy nem tettem még rá párat. – Na és ki a fene volt az a kis pöcs, aki Verát dugta? – A gyomrom beleremegett, ha arra gondoltam, hogy Noémit is megcsinálhatta… Pedig, basszus, biztos… Mi a franc ez, valami kibaszott swinger társaság, vagy mi…?!
Újra feltörő dühömön azonban túltett fáradtságom, szerencsére nem kaptam társaságot, úgyhogy eldőltem a törölközőn, és elaludtam.
Telefonom üzenetjelzésére ébredtem, igazából épp jókor, hogy elkerüljem az aszalódást és szénné égést, ha a fa árnyéka teljesen elhagy. A kocsiba nyúltam a telefonért, tudtam kitől kaptam sms-t.
– Merre vagy?
Noémi erőlködik. Egy perc múlva jött a következő
– … Ne haragudj, kérlek…! Beszélni szeretnék Veled! Mikor jössz haza?
Nem válaszoltam. Éhség mardosta a gyomrom, ugyanakkor nem kívántam semmit, viszont nagyon szomjas voltam már. Egy néhány száz méterre lévő kis bolt felé indultam venni valami hideget. Útközben vagy háromszor csörgött a mobil…
Épphogy visszaértem a fűz árnyékába, amikor újabb sms érkezett.
– Tudom, hogy nem érdemlem… De beszéljük meg, kérlek!
Dühöm újra fellángolóban. Mégis mi a fenét kellene tennem?! Kedélyesen beszélgessek el vele, hogyan is keféltette meg magát, míg aludtam?! Meg azelőtt is?!
– KÉRLEK! – jött az újabb kétségbeesett üzenet.
Szemeimbe könnyek szöktek, éreztem, ahogy egyre jobban gyengülök, szédülni kezdek. Előző este is jobbára csak söröztem … Abba a rohadt életbe bele! – hatalmas roppanással, fröcskölve ért földet az ásványvizes palack. – Ennem kell, hogy gondolkodni tudjak! Ha nem eszem valamit, megdöglöm … bár úgyis mindegy … Lószart! – A boltban vásárolt két sport szeletet kezdtem majszolgatni, körülbelül, mintha fűrészport ennék. De muszáj volt. Köztudomású, hogy a csokoládé jót tesz a szervezetnek, de még milyen jót…!
A szédülés elmúltával nyugodtabban gondoltam végig az elmúlt évek eseményeit, aztán mindent összevetettem a múlt éjjellel. Arra jutottam, hogy nem értek semmit. Bár lehet, nincs is ezen mit érteni. Vagy mit nem érteni … A kapcsolatunk jól működik, tényleg jól, nem vakságból állítom, hanem tapasztalatból. A szex is nagyon jól működik, tényleg, mindkettőnk számára … Vagy ezek szerint nem mindkettőnk számára? Mit nem vettem észre? Mi lehet a baj forrása? Mi a fene vitte rá Noémit, hogy…?! És mindössze négy évnyi házasság után. Két év után kértem meg a kezét, rá egy évre összeházasodtunk, és most … A gyomrom beleremegett a gondolatba – elválunk…?
De én szeretem! Bár ha ő így viszonyul hozzám, akkor oly mindegy… Semmit nem értek! De legalább nem fogok szenvedni tovább … Nem a fenét nem…
– Viktor! Gyere haza! Kérlek!! –
Könnybe lábadt újra a szemem, ahogy újabb próbálkozását olvastam. Kedvetlenül vettem tudomásul, hogy egész nap mégcsak a lábam ujját sem érintettem a Balaton vizébe. Pedig Noémivel nagyokat szoktunk úszni, játszadozni, imádja, ha bakot tartok és feldobom a levegőbe … Most meg ő tart bakot … Mindkettőnk első, vízzel kapcsolatos szexuális élménye is egymáshoz és ide köthető … Itt szeretkeztünk először vízben, és persze nem utoljára. Milyen boldogok voltunk…! Hogy röhögtünk azon, hogy fényes nappal gyűrűzik körülöttünk a víz, pedig próbáltunk alig mozogni. Messze voltunk mindenkitől, talán fel sem figyeltek ránk, mi mégis kissé szégyelltük magunkat. De izgalmas volt. Aztán később az éjszakai vízparti szeretkezések… Bassza meg! … Elsírtam magam megint.
Egy kis család telepedett le néhány méterre tőlem, úgyhogy jobbnak láttam valami kajálda után nézni. Végül újra csak egy palack ásványvízig, meg egy capuccinoig jutottam, mert egyszerűen rá sem bírtam nézni az étlapra. Csak bámultam az embereket, a szédelgő párocskákat, a kisgyermekes családokat … Mi is így terveztük…
A délutánt úgy ahogy átaludtam az egyik hatalmas fűz árnyékában, de valahogy nem éreztem magam pihentnek kicsit sem. A kis család már rég hazaindult, és egyedül voltam újra… Máskor, ha ennyi időt töltöttünk vízparton, legalább tucatszor kellett megszárítkoznunk a napon. Mindig lestem őt, mintha idegenek lennénk, ahogy fekszik a nagy lepedőn és a víz bársonyos bőrén előbb cseppekké áll össze, majd semmivé párolog… Figyeltem, ahogy feszülő mellei nyugodtan, lassan emelkednek légzése ütemére. Végigfuttattam szemem gyönyörű csípője vonalán le izmos combjain végig egészen aranyos lábfejéig… És mindig elismeréssel adóztam, hogy karja a sok edzés ellenére mégis nőies, nőiesen izmos. És büszkén mosolyogtam magamban, amikor észrevettem, hogy más férfiak is próbálják lopva, vagy kevésbé lopva figyelni, tekintetüket legeltetni… Ma pedig csak bámulok ki a fejemből.
– Szerelmem, kérlek! Várlak! – Kezdett sötétedni, mikor megkaptam Noémi üzenetét. Nem tagadom szíven ütött a szó „szerelmem”… kellemes, reményteli, ugyanakkor csupa fájdalom… „szerelmem” – e szót olvasván újra dühbe gurultam. Összeszedtem magam és hazafelé indultam. Azt hiszem ideje rendezni a soraimat…!
Becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, és csak álltam és figyeltem ahogy Noémi a nappali ülőgarnitúráján összegömbölyödve alszik. Mindössze egy kislámpa adott kevés fényt, de azonnal észrevettem kezében az összegyűrt zsebkendőt és a többit szanaszét az asztalon, a kanapén… Bár aludt, szép arca nem a nyugodt pihenés vonásait mutatta, kifejezetten nyúzottnak, kisírtnak tűnt inkább. A nappaliba lépve megreccsent lábam alatt a parketta, mire Noémi ijedten ugrott fel. Néhány másodpercig csak állt ott megduzzadt, könnybe lábadó szemekkel… aztán hozzámfutott és a nyakamba ugrott hangosan felsírva … Szorosan öleltem… SZERETEM… az én szemeimbe is könnyek szöktek. Egy pillanatra minden könnyűnek tűnt újra. Percekig tartó szoros ölelkezésünk közben rájöttem, hogy egész nap mindketten ugyanattól tartottunk – elválunk…?
Megkordult a gyomrom. Noémi könnyes, de szerelemtől sugárzó szemekkel nézett rám.
– Gyere, egyél velem! Ha jól sejtem te sem ettél egy falatot sem egész nap… – súgta halkan.
– Nem – suttogtam rekedten.
Hosszú, könnyízű csókban forrtunk össze… Kicsit megnyugodva éreztük, hogy mindketten ugyanazt akarjuk – EGYMÁST!
– A kedvencedet készítettem.
Fél perc alatt az étkezőasztalra varázsolt mindent és farkaséhesen estünk neki a mákosgubának.
– Egy órája még nem gondoltam volna, hogy ma még jól is lakom…, pláne Veled együtt… – mondtam halkan jó negyedórával később egy pohár hideg üdítőt forgatva a kezemben.
Noémi velem szemben az asztal túloldalán szintén az üdítőspoharát nézegette. Kezdtünk mindketten zavarba jönni. Most akkor hogyan tovább? Hogyan kezdjünk bele a kínos témába? Nagyot sóhajtottam.
– Beszélni akartál…, most megteheted.
– Igen… – remegett a hangja.
– Mindent tudni akarok!
– …Mindent? Úgy értem…, tényleg mindent? – kérdezte félve még mindig a poharát vizsgálgatva. Most nem mert a szemembe nézni, legalábbis az volt az érzésem.
– Igen…, mindent! Mondj el mindent! De őszintén…!
– Hát … januárban kezdődött … – kezdte halk, remegő hangon …
– Micsoda? – néztem rá bénultan a döbbenettől.
– … Januárban …
– Te jó ég, már fél éve?! – csattantam fel hirtelen a felismeréstől.
Nem válaszolt csak könnybe lábadtak a szemei. Kirúgtam magam alól a széket és „futottam” egy kört a nappaliban. A nyugodtan elköltött vacsora után én azt hittem mindenre el vagyok készülve. De ez egyből kiverte a biztosítékot … Bazmeg! … január óta tart?! … De mi is?!
Néhány nagy levegővétellel próbáltam egy kis nyugalmat erőltetni magamra. Visszaültem az asztalhoz szipákoló feleségemmel szembe.
– Ok … Mondhatod … – nyögtem.
– … Szóval … január elején …, amikor Veráéknál aludtam. Bár nem először aludtam náluk, de akkor csak azért, mert nagyon elkezdett szakadni a hó késő délután…
– Emlékszem …, felhívtalak hogyan jössz haza …, busszal, vagy kimenjek érted … – jutottak eszembe az események.
– Igen …
– Aztán Géza … átvette a telefont és pár perc beszélgetés alatt meggyőzött, hogy az a legjobb, ha ott alszol, és majd másnap reggel, úgyis szombat lesz, meglátjuk mi a helyzet. De ne kockáztassunk …!
– Igen …
– Én meg nyugodtan aludtam el … a Te helyeden … pedig, ha tudtam volna…
– De akkor még én sem tudtam. – mondta gyorsan Noémi.
Elszorult mellkassal, féltékenyen néztem szép feleségem, ahogy próbálja a lehető legfinomabban adagolni mi is történt valójában.
– Szóval a lényeg … vacsora közben már pikáns témára terelődött a szó … egy-két pohár finom vörösbor is fogyott …
– Sejtettem – sóhajtottam.
– Igen …, kicsit furcsálltam ugyan, de a legjobb barátnőmről és férjéről lévén szó, szívesen beszélgettem velük a szexuális szokásokról. Megtudtunk egymásról egy s mást. … Elmondtam azt is, hogy imádom az orális szexet … annyira, hogy … annak nem nagyon tudok ellentmondani … Úgy éreztem megbízunk egymásban annyira, hogy semmit nem adnak tovább.
– Jól fölhúztátok egymást … – nyögtem halkan.
– Igen … Tényleg elmeséljem?
– … Igen … tényleg mindent tudni akarok …
Noémi pedig újra mesélni kezdett:
Vacsora után lezuhanyoztunk. Nagyon aranyosak voltak igyekeztek mindenben a kényelmemre tenni, hogy ne legyek zavarban. Tudod, hogy idegen helyen nem szeretek tisztálkodni.
Nagyon meleg volt náluk, emlékszem, ezért a téli este ellenére elég volt egy hosszú poló, meg egy rövidnadrág éjszakára pizsama gyanánt. A beszélgetés újra pikáns témák felé fordult. Közben Géza latin-amerikai zenét tett a lejátszójukba, ami halkan, mintegy háttérzeneként szólt és az időnként pattogó ritmusok, időnként forró, lassú tempók a vörösborral együtt nagyon kellemes aláfestést adtak a sikamlós témához.
Egyszercsak Géza felállt a fotelből, a kanapén mellettem ülő Verához hajolt és megcsókolta. A szemeim elkerekedtek, amikor rájöttem, hogy nem egyszerű pusziról van szó. Nem, hanem szenvedélyes csók volt. Zavaromban nem tudtam, de nem is mertem megszólalni. Csak figyeltem, ahogy Géza kihámozza Vera melleit és duzzadó mellbimbóit szopogatja, barátnőm pedig sóhajtozva élvezi férje ténykedését … Nem zavartatták magukat, és azon kaptam magam, hogy felizgulva bámulom a vetköző párt, ahogy egymást kényeztetik. Géza végignyalogatta Vera testének minden kis négyzetcentiméterét hosszasan elidőzve a telt melleknél, érzékeny, duzzadt mellbimbóin nyelvével körözött, majd újra szájába szívta őket. Keze sem maradt tétlenül, felesége combjait, fenekét simogatta … Nagyot nyelve néztem a felesége előtt térdelő Géza meredező szerszámára … aki közben Vera szélesre tárt combjai közé ért csókjaival … és mélyen belenyalt pinusába … Vera felsóhajtott, majd combomra tette a kezét. Simogatásának és időnkénti szorításának köszönhetően én is éreztem gyönyörének hullámait, ahogy Géza finomabban, vagy szenvedélyesebben kényeztette pináját. Lélegzetvisszafojtva, az izgalomtól torkomban dobogó szívvel figyeltem Géza nyelvének mozgását. Finoman körbenyaldosta az ajkakat, kissé széthúzva azokat lassan feljebb vándorolva kezelésbe vette Vera csiklóját. Mindenegyes csiklóérintéskor Vera lábai kocsonyaként kezdtek remegni. Hirtelen kikristályosodott, Géza úgy kényezteti feleségét, hogy én minden mozzanatot láthassak, Vera kezének simogatásán keresztül pedig érezhessem a gyönyört, amit érez. Géza persze figyelte hogyan reagálok sóhajtozó felesége és az ő nyelvmunkájának látványára. Márpedig Vera egyre hangosabban élvezte ténykedését. Egyik kezemmel szándékosan a karfát szorítottam, de másik, felindultságomban, önkéntelenül az ölembe tettem. Éreztem izgalmam forróságát a nadrágon keresztül is. Úgy éreztem kiszárad a torkom, nagyokat nyeltem, halkan próbáltam torkom köszörülni, hogy rekedtségemen segítsek. Aztán barátnőm ujjait az enyéim közé fűzve megfogta kezem és boldogan mosolygott a csodálkozástól és zavartól kikerekedett szemeim láttán.
– Nem akarod, hogy téged is kényeztessen? – kérdezte mosolyogva.
Szemeim még nagyobbra tágultak, a szégyen hőhulláma futott végig rajtam, éreztem arcom lángol a pírtól, amit barátnőm kérdése okozott. Hirtelen megszédültem. Géza közben fölegyenesedett és duzzadó makkját felesége nagyajkai közé illesztette. Vera megszorította kezem, és nagyot nyögött, ahogy férje tövig hatolt pinája mélyébe … Még mindig nem akartam elhinni, hogy ez történik. Néhány lassú mozdulat után Géza ütemesen kezdte el dugni Verát. A kanapé mozgása, a hangok, illatok és barátnőm keze hűen közvetítették a gyönyört, a ritmust, az élvezetet …
Na ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam magamnak – elég! Lefejtettem magamról Vera kezét és felállva a számomra kijelölt tetőtéri szoba felé siettem. Menekültem, hogy ne halljam a hangos, ritmusos nyögést.
A teraszajtót feltépve kiléptem a meleg szobából a hóesésbe. Vagy fél perc múlva a hópelyhek már szó szerint böködték felhevült bőröm, a lábfejem szinte fájt a friss hóban, úgyhogy gyorsan visszakoztam. Bezártam a teraszajtót és homlokom a hideg, hirtelen bepárosodott üveghez támasztva próbáltam lenyugodni. Atyaisten ezek direkt csináltak mindent! … Biztos, hogy mindent előre elterveztek, legalábbis vacsora közben. Rá akartak venni, hogy szálljak be … Ezt soha nem gondoltam volna! …
De mitagadás a látvány, a zene és minden … felizgatott. Ahogy Géza végigcsókolta felesége minden prorcikáját, ahogy nyelvével finoman kényeztette pináját … Éreztem, ahogy bőröm újra hevül, kezem keresztbe fontam melleim alatt, nehogy magamhoz nyúljak. Azt határozottan nem akartam … Az ablaknak hátat fordítva, a radiátorra támaszkodva meg-megborzongva élveztem a polóm alá bebújó, hátamat simogató meleg levegő áramlását. Fejemből nem tudtam kiverni legfrissebb élményeimet. Egyfolytában arra gondoltam, ahogy Géza izgatta Verát …, ahogy Vera fogta a kezem …, ahogy éreztem szeretkezésüket … éreztem puncim sikamlós és forró.
Nem tudom mennyi idő telt el, de az biztos, hogy nem tudtam lecsillapodni, amikor észevettem, hogy a sötét, bár a kinti friss hótakaró miatt mégis világos szobába vékony fénycsík vetül, ahogy résnyire nyílik az ajtó. A bekukucskáló Géza a fénycsík által azonnal észrevette, hogy az ágy érintetlen. A lélegzetem is elakadt, ijedten figyeltem, ahogy belép, majd becsukja maga mögött az ajtót. Nem sokat tépelődött, hozzám lépett, majd a kezem megfogva az ágyhoz húzott. Megkövülten hallgattam, ahogy hozzámszólt halkan.
– Ülj le, ne félj!
Nyomatékképpen derekemnál fogva a mögöttem lévő ágy felé nyomott, így kénytelen voltam leülni, mivel hátrébb lépni nem tudtam. Elém térdelt, arca egy magasságba került az enyémmel. Sötéten csillogó szemeiben féktelen vágyat láttam. Egy pillanatra felrémlett a kép, ahogy szeretkeztek Verával.
Mintha áramütés ért volna, megrándultam, amikor hozzámért és combomon végigsimítva derekamnál megfogta rövidnadrágom és lassan kezdte lefelé húzni azt.
– Ne … – nyögtem kétségbeesetten.
– Tudom, hogy akarod!
– Ne … – nyögtem rekedten.
Egy pillanatra megállt. Lehajolt és előbb egyik, majd másik combomra nyomott puszit… Lassan felemelte fejét és polón keresztül az egyik mellem is pusziban részesült …
– Ne … Kérlek, ne … – sóhajtottam rekedten újra.
– Érzem, hogy fel vagy izgulva, érzem, hogy akarod. – mondta hideg bizonyossággal.
Szemeibe nézve láttam, hogy nem fog békén hagyni … Éreztem, hogy nem érdemes ellenkeznem, úgysem tudom eltántorítani attól, hogy akarjon … Kétségbeesetten próbáltam valami kibúvót keresni mégis, hátha békén hagy. Talán mégis hat rá az ijedtségem … Próbáltam a lehető legkétségbeesetten ránézni.
– Nem akarom! – próbáltam sírósan, félve suttogni a szavakat.
– Érzem, hogy akarod! – mondta a szemembe nézve hideg elégedettséggel.
Másodpercekig csak néztünk egymás szemébe. Magabiztossága olyannyira sütött, hogy szótlanul megemeltem a csípőm, és engedtem, hogy lehúzza rólam a nadrágot. Hanyattdőltem az ágyon és próbáltam felfogni, hogy egy idegen férfi ér hozzám, és bár tényleg nem akartam, mégis … élveztem a helyzetet.
Újra összerándultam, amikor megéreztem hogy gyengéden szétnyitja a lábaim és simogatni, csókolgatni kezdi a térdem, a combom … A plafon mintáit figyelve szemeimbe könnyek szöktek …, Mit csinálok?! …
Nem akartam megadni azt az örömöt Gézának, hogy élvezzem is, amit csinál, úgyhogy csöndben maradtam. Még valahol mélyen belül reménykedtem kicsit, hogy talán akkor békén hagy. Én kis naív. Nem sóhajtoztam, próbáltam nyugodtan lélegezni…, de kiszáradó torkomat néha köszörülnöm kellett …, ebből pedig tudta, hogy bár jelét nem mutatom, de élvezem, amit csinál. És tényleg … Nagyon jól esett, amikor kinyújtotta a lábam és végigcsókolta a vádlim. Jól esett, ahogy közben méltatta formáját, izmaimat. Egyenként megpuszilgatta lábujjaim, és mindegyikhez volt egy kedves szava. Vállára vette mindkét lábam, úgy símogatott, amíg keze csak elért. Hasam megremegett, amikor keze az ölemhez közeledett. Visszahúzta persze még mielőtt elérte volna. Elégedetten sóhajtott fel. Tudta, amit tudni akart. Én pedig lélegzetvisszafojtva, könnyes szemekkel, mégis élvezettel tűrtem, ahogy birtokba vesz …
Aztán bekövetkezett, amitől féltem. Végigcsókolta a lábam, és combom belső felén nagyon lassan végighaladva elérte puncimat. Finoman végignyalogatta combhajlataimat, én pedig összeszorított szájjal és szemekkel… türelmetlenül vártam, hogy birtokba vegye azt is. Néhány túl hosszúnak tűnő másodperc után aztán megszólalt.
– Tetszik a leszállópályád! – mondta vidáman, és mélyen belémnyalt.
Hasizmaim az élvezettől újra összerándultak hangosan kipréselve belőlem beszorított levegőm … Ő nyert …, és innentől már nem volt megállás. Csípőm önálló életre kelt, vadul tekergett, emelkedett, ahogy az ösztöneim hajtottak az élvezet felé. Géza keményen markolta fenekem, és száját szorosan pinámra szorította, hogy ne tudjam rángatni magam annyira. Az élvezettől sóhajtozva húztam magam nyelvére … Próbáltam csípőm ösztönös mozgását csillapítani, egyik kezemmel megtámaszkodtam, másikkal húztam Géza fejét, nyelvét még mélyebbre magamba. Hangosan szuszogott, alig kapott levegőt. Hirtelen a combomba harapott
– Aúú! – kiáltottam.
– Nyugi kislány! Élvezni fogsz, de nem akarok megfulladni!
Én csak sóhajtozva, görcsösen figyeltem és türelmetlenül akartam, hogy kényeztesse pinám. Őrülten kívántam, hogy élvezzek …, és ő ki is tett magáért rendesen. Kocsonyaként remegtem, amikor csiklóm vette kezelésbe …, lábaimat felhúztam és terpesztettem amennyire csak tudtam, hogy jobban hozzáférjen gyönyöreim forrásához … kínáltam magam, amennyire csak lehetett … őrületesen élveztem, amikor nyelvével megdugott … rendesen …, meglehetősen hangosan légcseréltem … élveztem, amikor nyelvével próbált a lehető legmélyebbre hatolni bennem, közben ujjával csiklóm izgatta …, aztán két ujjával dugott keményen … Hosszan izgatott, de nem engedett elélveznem sehogysem.
Aztán arra eszméltem, hogy fölém támaszkodva, makkját forró ölemhez támasztva figyel engem.
Csak néztem nagy, vágytól égő szemeibe. Vigyorogva vette tudomásul, hogy mindenestül az övé vagyok.
– Vedd le a pólót. Látni akarom a melleidet! – mondta ellentmondást nem tűrő, vágytól fűtött hangon.
És én jó kislány módjára, a segítségével kissé felemelkedve az össze-vissza gyűrt lepedőről, felfedtem vágytól duzzadó melleimet… Hálás sóhajjal nyugtáztam, amikor nyelve egymás után körbesímogatta már régóta kényeztetésre áhítozó, érzékeny bimbóimat, és nyögdécselve élveztem, amikor szívni kezdte egyiküket … Majd egy hangosabb nyögés szakadt ki belőlem, amikor tövig vágta magát belém … Azonnal ütemes mozgásba kezdett, én pedig nyögve hanyatlottam vissza az ágyra, karjaimat a fejem fölé fektetve a párnát markoltam, így felkínálva melleim teljes látványát …, Géza elégedetten figyelte, ahogy mindenegyes kis mozdulatát követik, ahogy gyors tempóban ugrálnak, vagy éppen köröznek, amikor csípőmet tekergeti … és ugyanezt élveztem én is, szeretem, ahogy szabadon, rendszertelenül ugrálnak ide-oda … A párnát a fejem alá húzva élvezettel néztem a lábaim között dugattyúként dolgozó, könnyedén, ütemesen belém merülő farkát … időnként leállt, csak azért, hogy kényeztesse szaporán emelkedő mellkasom érzékeny ékszereit … ahogy ő nevezte… hajába túrtam, ívbe feszülve élveztem nyelvének, szájának játékát, jól esett, ahogy rágta, csókolta, markolta őket, egy másodpercre sem engedte alábbhagyni izgalmamat …, aztán újra hangosan élveztem, ahogy időnként ritmust váltva keményen a magáévá tesz … Kitett magáért, derekasan megdolgozott, annyira élveztem mindenegyes mozzanatát szeretkezésünknek, hogy minden szégyenérzet nélkül, izmos karjaiba kapaszkodva, hangosan zihálva néztem Verára, aki közben benyitott hozzánk és pár másodpercig (talán mintha elismerően?) mosolyogva figyelt minket … Újra tudatosult bennem, hogy barátnőm férje kefél meg keményen, hogy neki adtam magam …Valami elpattant bennem, és néhány másodperccel később, mint hogy barátnőm kilépett az ajtón, Gézára néztem, aki tágra nyílt szemeimet látva, mély levegővételeimet hallva azonnal vette a lapot, teljes súlyával rám nehezedett, és vállaimba kapaszkodva a ritmust tartva vitt az orgazmus felé … szorosan öleltem őt, rágörcsöltem rendületlenül döfködő farkára és felkiáltva, fejem ide-oda dobálva élveztem el alatta …, de ő nem hagyta abba a mozgást, gyorsított a tempón mélyen, keményen lökve, még elhúzva élvezetem …, egész addig, míg saját magát is a gyönyörökbe hajszolta … Nyögve, remegve élvezett belém …
– Nem tagadom, nagyon élveztem…. – tette hozzá halkan Noémi.
Összetörtem, és összazavarodtam hallgatva feleségem történetét. Amit én akartam, hogy elmondjon. De nem voltam felkészülve rá, nem is lehettem … Férfiúi és férj mivoltom a sárba taposva hevert holtan …
Átváltozás 1
A feleségemmel, Noémivel együtt hivatalosak voltunk barátainkhoz vidékre. Noémi középiskola óta legjobb barátnője Vera, aki férjével, Gézával egy kis vidéki faluban él. Évente többször is tartanak összejövetelt a barátoknak valamilyen alkalomból, hol egy születésnap, névnap, vagy csak úgy a buli kedvéért. És most a tervek szerint ott is alszunk náluk, hogy én is ihassak egy kis alkoholt.
Némi kis ajándékkal érkeztünk, egyrészt mert illik, másrészt mert Géza szülinapját ünnepeltük, és bizony nagy volt az öröm a viszontlátás alkalmából. Bár Noémi az utóbbi hónapokban többször is leutazott Verához egy jó kis beszélgetésre, vagy a városban futottak össze inni egy kávét valahol, mégis nagyon tudnak egymásnak örülni, mi viszont Gézával már hónapok óta nem találkoztunk. Azonnal bontottunk is egy sört a nagy örömre, aztán miután megittuk, újra csatlakoztunk a csajokhoz és az időközben érkezett többi vendéghez.
A jókedvű kerti sütögetés és a vacsora után a társaság több részre szakadt, jó néhány rég nem látott baráttal dumálgattunk hol a házban, hol a kertben valahol, a csajok közben persze időnként különvonultak olyan női dolgokról trécselni, s gyönyörű feleségemmel csak néha tudtam pár szót, vagy csókot váltani. Időközben fogyott az ital is rendesen, de senki nem volt idegesítően piás, netalán részeg. Aztán úgy éjfél utánra a társaság java része már hazaszállingózott, alig néhányan beszélgettünk a nappaliban, amikor én is elnézést kértem, de nagyon fáradt voltam, és őszintén szólva a jó néhány pohár sör is elnyomott, s feleségem felkísért az emeleti szobába, ahol elszállásoltak minket Veráék. Noémi megvárta, míg lefeküdtem, s kedvesen hozzám hajolt.
– Ugye nem baj, ha még visszamegyek kicsit dumcsizni?
– Nem, persze. Menj csak nyugodtan morogtam, és a fejem, ahogy a párnát érintette már aludtam is.
Talán az idegen, szokatlan hely miatt ébredtem fel éjszaka, amikor is a mobilom után nyúltam, mely világító screenje szerint alig fél három múlt pár perccel. A telihold ezüstösen beragyogta a szobát, így felülve csodálkozva vettem észre, hogy feleségem még mindig nem jött aludni.
Na, ezek aztán bírnak dumálni! gondoltam, miközben visszahanyatlottam az ágyra. Percekig csak a szuszogásomra figyeltem, de nem bírtam újra elaludni. A sok sörtől kellemetlen savanyúságot éreztem a számban, vízre szomjaztam. Magamra vettem a pólóm, meg a másnapra készített rövidnadrágom, s kilépve a szobából a lépcső felé igyekeztem. Már félúton lefelé elfojtott, de félreérthetetlen sóhajokra figyeltem fel. Értetlenül álltam meg hirtelen, – Jézusom, mi történik odalenn…? Csak nem?! Az utolsó lépcsőfokon megállva aztán kicsit megnyugodtam. A nappali magastámlás kanapéján vendéglátóink szeretkeztek szándékaik szerint csendben. A kanapé nekem háttal állt így csak Vera arcát láttam, illetve, hogy a háttámlába kapaszkodik, és behunyt szemekkel lassan mozog. Két fokot feljebb léptem a lépcsőn, így láthattam formás melleit, illetve ahogy Géza finoman markolja őket.
Zavarba jöttem, hogy barátaink után leskelődöm, ezért csöndben visszafordultam az emeletre. De hol van Noémi? Talán annyira horkolhattam, hogy egy másik szobában feküdt inkább le? Vagy még tényleg nem feküdt le, és valahol még beszélget valakivel? De akkor Veráék nem szeretkeznének itt ilyen nyugodtan. Viszont, akkor hol van?!
Mindkettő másik emeleti szoba ajtajánál hallgatóztam kicsit, hátha hallok valamit, de semmi. Úgyhogy miután a fürdőben ittam egy kis vizet visszamentem a szobába, majd ki a tágas emeleti teraszra, de ott sem találtam senkit a mosolygó Holdon kívül. Ő viszont lélegzetelállító látványban részesített, ahogy ezüstfehér fényével beragyogta a környéket. Gézáék háza a kis falu egyik domtetői utcájában áll, így a teraszról gyönyörű panoráma tárul az ember szeme elé. A falu alant elterülő utcáinak fényei, a templomtorony kivilágított órája, ami most egy magasságban volt velem, az udvarok növényeinek, épületeinek, és a szemközti domboldal alakjainak árnyjátéka az ezüst fényben… és mindenhol csend, amit ritkán itt-ott egy-egy kutya álmos csaholása ver csak föl, hogy aztán néhány pillanat múlva újra a békesség csendje szálljon az alvó házakra és a tájra…
Lenéztem az udvarra és a hátsó teraszra, de senkit nem láttam, vagy hallottam sehol. Háttal támaszkodva a korlátnak percekig csak a három emeleti szoba nyitott teraszajtajában meg-meglibbenő tejfehér függönyöket és az ezüstfényben úszó csillagos égboltot figyeltem felváltva, amikor az egyik szobából mintha fojtott sóhajt hozott volna felém a gyengén lengedező nyáréji szellő. Tudtam, hogy a tágas terasz túlsó sarkára nyíló szoba Gézáék hálója, és irigykedve gondoltam rájuk, ezek szerint feljöttek és ott folytatják ahol odalenn abbahagyták… Aztán hirtelen furcsa fájdalom, talán ijedelem hasított belém Hol van a feleségem?!
Rossz érzésemtől vezérelve csendben a hang után indultam. A középső szobába óvatosan belesve a bútorokon kívül semmit sem tudtam kivenni, ezért pár másodpercnyi gondolkodás után, legyőzve ellenérzésemet, hogy meglesem házigazdáinkat, odaléptem a teraszajtóhoz és a függönyt éppen csak résnyire elhúztam kezemmel… a Hold gúnyos mosollyal ontotta ezüstös fényét a szobába, ahol azonnal kivettem Géza izmos alakját, ahogy lassan mozogva ütemesen merül Verába, aki egyik izmos lábával szorosan átkulcsolja férje csípőjét és… izmos lábával?… Vera inkább kissé teltcombú…
A fájdalom és a felismerés görcsbe rántotta a gyomrom. Feleségem gyönyörű vörös loknijai terültek szét a nagy párnán. Mellkasom elszorult, hangtalanul tátogva próbáltam levegőhöz jutni. Döbbenten figyeltem, ahogy Géza finoman megmarkolja Noémi egyik imádott telt keblét, és nyelvével kényezteti bimbóját, majd szívja és harapdálja… Miközben nejem elfúlva, alig hallhatóan sóhajtozik…
– Na ez aztán a szülinapi ajándék – ujjaim elfehéredtek, ahogy ökölbe szorítva kezem markoltam a függönyt, de mozdulni nem tudtam… sokkot kaptam… döbbenten figyeltem, amint Géza feltámaszkodik nejem vállai mellé, és gyorsít a tempón… nejem pedig fejét felemelve, szintén halkan kapkodva levegőért figyeli a barlangjában ütemesen mozgó, gyönyörnedveitől csillogó szerszámot… aztán kezét a szájába véve alig hallhatóan felnyög és visszahanyatlik a párnára… Döbbenten figyeltem, ahogy néhány perc múltán pózt változtatnak, és most Noémi kerül felülre… Gyönyörű hosszú, az ezüstös fényben csillogó haját a kezével a tarkójára emelve tekergeti csípőjét, mozog Géza ágaskodó rúdján… Géza pedig kéjes mosollyal az arcán markolássza nejem telt kebleit… majd pár pillanat múltán Noémi nyögve előredől, Géza megmarkolja gömbölyödő csípőjét, és ismét elkezdi ütemesen dugni nejem csillogó pináját. Hallván ölük csattogását, nejem sóhajtozását, és látván az imádott mellek ugrálását… azt hiszem akkor borult el az agyam, és felengedett a sokk okozta görcs. Letépve a függönyt berontottam a szobába.
– Mi a francot csináltok…?! üvöltöttem.
Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogták a külvilágot, ami természetesen méginkább felbőszített. Géza lelökte magáról Noémit, aki ijedt szemekkel azonnal maga elé kapott egy vékony selyemtakarót, hogy takarhassa magát… előlem a FÉRJE ELŐL… Aztán Géza felugrott és ágaskodó, az imádott feleségem nedveitől csillogó szerszámmal, kezeit békítőleg előre nyújtva, de kicsit azért görnyedten lépett felém.
– Nyugi, nyugodj meg! kérte. Elmesélünk mindent, megbeszélünk mindent…!
– De meg ám…! ripakodtam rá, és ökölbe szorult kezem már lendült.
Teljesen elborult előttem a világ a látottak után és Géza az elementáris tompa puffanást követően elterült a parkettán. Odaléptem, hogy tovább üssem, de feleségem felsikoltott:
– Neeeeeeeeee…!
Kétségbeesett hangjára magamhoz tértem. Hirtelen megfordult a fejemben, hogy lekeverek egy hatalmas pofont neki is, de a józan ész, és az iránta érzett szerelmem nem engedte meg. Gyomrom még mindig összeszorult, kétségbeesett, tehetetlen düh tajtékzott bennem.
– Miért… MIÉRT?! Hogy tehetted ezt?! Miéééért…?! üvöltöttem.
Aztán elszakítva tőle a tekintetem a szobámba rohantam, hogy magamhoz vegyem az irataimat. Noémi utánam futott még mindig a takaróba csavarva magát.
– Beszéljük meg, kérlek…!
– Nincs mit megbeszélni… mindent láttam, és eleget tudok mondtam nagyon halkan.
Feléfordultam és láttam a szeméből patakzó könnyeket. A szívem szorult össze mindig, ha sírni láttam ezt a nőt, akit az imádatig szeretek…
– Kérlek… – suttogta sírós hangon.
– Nem, én kérlek… Kérlek, hogy HAGY-JÁL-BÉ-KÉN! hangsúlyoztam szomorúan a szavakat.
Elrobogtam a lépcső aljában megkövülten álló Vera és egy fiatal srác mellett…
Már kint a kocsiban fogtam csak fel, hogy egy ismeretlen alakkal kefélhetett Vera… – Atyaisten, mi a fene zajlik itt?! – Az útból alig láttam valamit a könnyeimen keresztül és a mellkasom újra összeszorult, amikor még egy nagyon-nagyon rossz érzésem támadt és… vajon mióta…?!
Csaj a megállóból 11 – Lázban égünk
Elszorult a torkom, mint gyakorta mostanában. Nem azért, mert a vér leözönlött volna az agyamból, mint közlekedőedényben, s letódult testem derék feletti részéből, hogy izgalmi állapotban egyetlen fontos, készenlétbe helyezett szervet tölthessen feszesre… hát nem. Pedig erre is lehetett találni kézzelfogható okot, akár kettő is. Torokfájás vagy mandulagyulladás sem kínzott, mégis leggyakrabban a torkomban dörömbölt a szorongató érzés: vége lesz.
Vége. Mint a botnak, vagy a naprendszernek.
Mi ez a hiszti? Nem ismerek magamra. Szenvedélyemmé vált a szexjárat, annak teljes menetrendje a szemérmes-mesélős változattól a nyers durrbeléig, és olyan előérzetem támadt, mintha a közös utazások végeztével nem következne utána semmi. Afféle kamaszos vége a világnak-érzés. Mégsem a bot-hasonlat a találóbb, inkább a naprendszeres: Mire a sok utazás, ha egyszercsak kinn a tábla, hogy NAPRENDSZER áthúzva? Vagy, ami közelebbről érint: SZEXJÁRAT áthúzva…
– Olyan iííígazit! Mindent bele, mindent szabad!… – lelkesedett Tünde, aki a hátsó ülés közepén ülve a két elsőn nyugtatta karjait.
– Sok ilyen van – válaszolt Mariann -, de szervezni sem bonyolult.
Igyekeztem elmarkolni a fonalat, hiszen kár előre búsulni azon, ami el fog múlni, s főleg felesleges idejekorán elsiratni, amikor még javában tart: itt ül a két lány a kocsiban. A megszokott úton gurultunk az iskolájuk és az én munkahelyem felé.
– Mit szervezkedtek? – érdeklődtem.
– Te hol voltál eddig? – kacagott Mariann.
– Egy percig nem tartunk kézben, már elkalandozol? – tromfolt Tünde is, az egész tükröt megtöltötte kivillanó mosolya.
– Kicsit az útra figyeltem…
Ezen a fakó magyarázaton tovább nevetgéltek.
– Bevesztek engem is, vagy valami titkos összesküvést szőtök?
– Beveszünk, de be ám! – Nem szűnt a derültség, de legalább elfújta a zavaróan borongós gondolataimat.
– Legalább 5 perce beszélgettünk itt kettesben, te meg nagyokat hallgatsz… aztán kiderül, hogy nem is figyeltél ránk…
– Bocs, talán elkalandoztam… Meg lehetne tudni, mit szerveztek? – próbáltam úrrá lenni a helyzeten, mert képesek az egész utat végigkacarászni, s nem tudnék meg továbbra sem semmit. Pedig a kesergésemen áthatolt, elkapott mondat ígéretesnek tűnt: „Mindent bele, mindent szabad!”
– Hármunkból ketten egyetértettünk, hogy jó lenne valami féktelen buli… – kezdte Mariann.
– Én is, én is! – csatlakoztam hamarjában.
– Gondoltuk, de nagyon csendben voltál…
– Nem jó, ha becsatlakozunk idegenek közé, inkább mi válogatnánk meg a társaságot – tért a lényegre Tünde. Valahol itt tarthattak, amikor felfigyeltem a beszélgetésükre.
– Hol lenne? – kérdeztem.
– Tündiéknél, ott jó nagy hely van. – Mariann ezt úgy jelentette ki, mintha náluk szűkölködni kellene. Inkább az lehetett a gondja, hogy a saját barátját semmiképp nem tervezte bevonni a bulizásba.
– Kik a résztvevők? – Ha nagy hely kell, gondoltam, nagy társaságra számolnak.
– Mi hárman…
– Mi elférünk egy ágyban is!
– Azt elhiszem, el is fogunk férni, de a többiek?…
– Ha már mi szervezzük, csakis olyanokat hívunk, akikkel jól érezzük magunkat. Ha nem így lenne, elmehetnénk swingerezni valahová. Nem?
Bólogatás a tükörből.
– Vagy bepucsítanál a suliban a padon, és minden srác megdugna, azt sem tudnád, mikor ki kefél…
– Ezért kellenek olyanok, akiket örömmel fogadunk…
– Ha megkefélnek?
– Nem csak arról van szó! Táncolunk, beszélgetünk, játszunk, ami csak jólesik… Neked van olyan barátod vagy kollégád, akit elhívnál? – fordult felém teljes felsőtestével Mariann.
– Hadd gondolkozzam…
– Akiről mesélted, hogy csajt szereztél neki, s a csajt közösen felpróbáltátok? – Tünde a vállamra eresztette a karját.
– Feri. Ő szereti a tömeget, két csajnak adta ki a lakását régebben, s a kettőt egyszerre kezelgette.
– Jó lesz! – helyeselt Tünde. – Legalább nem ijed meg, ha valamelyik osztálytársnőnk belenyúl a gatyájába.
– Hívtok csajokat? Valami nagyon jók legyenek ám!
– Csakis – nevetett Mariann. – Kiválogatjuk azokat, akik benne vannak minden jóban, legalábbis reméljük, és jól is néznek ki.
– A Feri meg a csaja… – tért vissza Tünde. – Vagy kettőt hoz?
– Azok már nincsenek, de a mostani duplán számít, felér kettővel.
– Ahogy pikk-pakk lerendezett benneteket! – emlékezett vidáman a napokban történt, s általam elmesélt sztorira. – Ehhez a csajhoz jól illene Zsolti… – Nem tudtam, Tünde kit és miért emleget, bizonyára osztálytársat, de az ötleten sikítva nevettek.
– Kolléganőn is gondolkozni fogok, de ilyen téren nem ismerem őket. Hogy reagálna valamelyikük egy bulira…?
– Majd elsodorja a hangulat! Első pasi alányúl, a második megcicerészi, s aztán már várja, mikor jön végre a harmadik…
– Nekem is eszembe jutott valaki… – Mariann töprengő arckifejezésével igazolta, hogy tényleg komoly a dilemma. – Az a csaj, aki mindig arról ábrándozik, hogy egyszerre több farkat tarthat a kezében… Szoktam mondani neki, hogy szóljon a szünetben bármelyik két hapsinak, biztos odaadják.
– A Melinda! – vágta rá Tünde. Elképesztő, mi mindent megbeszélnek a lányok egymás között. – Azt hittem, Emesére gondolsz…
– Eszembe sem jutott.
– Miért? Micsoda muri lenne – magyarázta nekem a tükörből – egy olyan csajt képzelj el, aki folyton húzogatja a térdére a ruháját, ha lehajol, akkor a melleihez teszi a kezét, be ne lásson valaki…
Miért lenne az muris?
– Azt a dilijét hallottad már – kacagott Tünde -, hogy megfogta a kilincset…? Haha… és aztán egész órán azon töprengett, melyik srác foghatta meg előtte ugyanazt a kilincset ugyanazzal a kezével, amivel a szünetben, pisiléskor a farkát… haha… azt sugdosta, hogy éppen olyan érzés, mintha ő fogta volna azt a farkat!
– Hát nem olyan! – nevetgélt Mariann is.
– Egy ilyen fel tudná dobni a hangulatot, amikor már tényleg markolászik, de nem biztos, hogy fel tud szabadulni, akkor pedig elront mindent – tettem hozzá. – Nem is lenne jó valakit kiröhögni! Kínos mindenkinek.
– Szerintem csak megjátssza magát, tulajdonképpen szeretné, ha nyomulnának rá… ha hús-vér kilincsek lennének…
– A kiránduláson ilyen szemmel fogjuk vizsgálni a társaságot, ki buliképes, ki nem.
– Tesztelünk!
– Kirándulás? – Nekem ez is újdonság volt, talán olyankor beszéltek erről is, mikor véletlenül elbambultam.
– Kedden – Mariann a szokott természetességével jelentette ki.
– Nem jöttök majd kedd reggel? – csodálkoztam.
– Dehogyisnem! Egyikünk, mondjuk Tünde veled jön, én meg hozom a kocsimat. A suliban találkozunk az osztállyal a szokott időben, és négy vagy öt kocsival eldöcögünk, délután meg vissza. Végre vezethetek egy jót!
– De jó nektek! – sóhajtottam, bár az úti cél számomra még ismeretlen maradt, de ezeket a mi nagyon rövidke kis utazásainkat is vég nélkül élvezem.
– Eljössz? – derült fel Mariann.
– Gyereeeee! – hallottam hátulról.
– Jó lenne… – válaszoltam bizonytalanul. Cseppet sem a társaság zavart, akiket nem ismertem, hiszen akik megfelelnek Mariannak és Tündének, azokkal semmi bajom nem lehet, inkább a munkám miatt kezdtem számolódásba. Ilyenkor, reggel még nem rázódok bele a sodrásba, valahol egy eldugott sejthalmaz tartalmazza az agyam titkos rejtekén a rám váró feladatokat. Mikor is lesz kedd? Ma péntek…
– Legkésőbb hétfőn le kell fixálnunk – jelentettem ki.
– Vagy még kedd reggel is kiderülhet, mert Mariann úgyis hozza az autót, és átülünk oda.
– De én vezetek! – kötötte ki Mariann.
– Készítek szendvicseket. Mennyit bírtok megenni? – lelkesedett Tünde.
– Sokat – vágtam rá, mintha már biztos lenne a közös kirándulás.
– Magunknak sört is hozok, Mariann meg csak vezessen nyugodtan.
Feri képtelen volt titkolni kielégültségét. Főleg azért, mert széles vigyor formájában kitelepedett az arcára, s mert nem is próbálta meg rejtegetni
– Jól megy?… – érdeklődtem csendben, titokzatosan, nehogy a nyüzsgő folyosón valaki megérthesse, mi a téma.
– Reggel ott kezdtem…
Talán nem ugyanarról beszélünk? Valami munkával kapcsolatos kérdést sejtve válaszolt, mikor én a szexuális életére céloztam?
Látva zavarodottságomat, megmagyarázta:
– Reggel lecumizott munka előtt…
Öt-hat embernél többen nem hallhatták a nyüzsgő folyosón. Szerencsére nem folytatta a beszámolót, ez a válasz így is kielégítő volt, éppen elegendőnek bizonyult még azok számára is, akik csupán ennyit hallottak a beszélgetésünkből. Az a féltucat kolléga öt különböző osztályon dolgozik, s ha mindűk csak egyszer meséli el reggeli kávézás közben, majd az a harminc frissen értesült is kizárólag egy-egy embernek adja tovább, délre már az egész cég tudni fog Feri reggeli cumis kalandjáról, ebéd után pedig a város délnyugatra eső utcáinak ártatlan lakói értesülnek… este meg bemondja a Híradó?
Ilyen előzmények után inkább nem tértem ki a kérdésre: lenne-e kedve egy közös bulihoz Mariannal, Tündével és még számos ismeretlen, ám bizonyára szexcentrikus csajjal?
A kirándulás előtti éjjelen előkerült egy régi álmom. Buszos utazás egy csupa-csupa lányosztállyal… Ahogy sosem, most sem sikerült végigtekerni a fantázia-filmet, ezért különösen élénk érdeklődéssel tekintettem a valóságos kirándulásunk elé.
– Ahányszor belenéztem a tükörbe, mindig úgy láttam, mintha a hátsó ülésen ülnél! – reklamáltam Mariannak, amikor az iskolájuk előtt Tündével kiszálltunk az egyik, s ő a másik kocsiból.
– Zavart? – kérdezte ártatlan tekintettel.
– Szerintem tíz centinél nem tartottál több követési távolságot! – dohogtam.
– Ne morogj már! – mosolygott, és odalépett ahhoz a társasághoz, akik az épület előtt hangoskodva osztották el, ki melyik autóba üljön.
Az álom folytatását vagy megelevenedését véltem felfedezni a sok selymes haj és tömérdek mosoly tulajdonosaiban. Majdnem mindegyikük – mint egyenruhát – feszes farmert viselt, és ámuldoztam a látványon: minden lánynak hosszú a haja. Mind bombázó kategória, de Mariannt láttam a legattraktívabbnak.
– Olyan nőies mosolyod van! – Legszívesebben büszkén magamhoz öleltem volna, hadd lássák az izgatott várakozók, hogy valamilyen szintem mi most összetartozunk.
– Az lehet az oka, mert nő vagyok – válaszolta, és jól ismertem a mosolyt, ami azt jelenti, hogy kedvére szólt a megjegyzésem.
Hamar kiderült, hogy jármű lenne bőven, de egyikbe már csak három személy jut, vagy pedig háromba öt-öt főnek kell bepréselődnie. Ez utóbbi változatot szavazták meg közfelkiáltással, köztük kijelölve Mariann autóját is, ami elég tágas ennyi embernek. Mivel pedig határozottan Mariann közelébe helyezkedett egy dupla fenekű csaj – akiről Tünde azt az információt súgta, hogy rendkívül jó kedélyű, szórakoztató útitárs -, jobbnak láttam, ha terjedelmi okokból ő ül az anyósülésre, s én inkább hátul, középen foglaltam helyet. Mellém Tünde, másik oldalamra – gyors bemutatkozás – Ildi ült.
– Nem nagyon kell megszólalnunk, de garantáltan jól fogunk szórakozni – jegyezte meg Tünde ismételten, amikor kissé megereszkedett a kocsi alja betelepedéskor.
Nem éppen buszos kirándulás, de azért négy csajjal utazni már szinte félig megvalósult álmot jelent. Látszólag lazán hátradőltem, valójában feszült érdeklődéssel tekintettem az utazás elé.
Indulás utáni percben a dupla fenékkel megáldott lány fémdobozból rágóval kínált bennünket:
– Jót tesz a libidónak!
A hangulat percek alatt elérte a tetőpontot, s nem is tágított onnan.
Elmondta, hogy a rágót belsőleg kell ugyan alkalmazni – bár ezt elfelejtették azon feltüntetni – de nem érdemes feldugniuk maguknak, mert beragad. Később elmesélte, hogy mekkora tévhit az, miszerint a teltebb nőknek a puncija is tágabb:
– A barátnőm… ti ismeritek, te meg képzeld el – ez nekem szólt – ilyen vékony – szemléltette a kisujján – mégis ekkora vibrit felnyom magának, és meg sem kottyan – Illusztrálásként ökölbeszorított alsókarját lengette a szélvédőnél.
– Ezzel szemben…? – kérdezte mellőlem Tünde, aki már biztos hallotta ezt az okfejtést, mert előre mulatott a válaszon.
– Ezzel szemben én… ugye nem kell magyaráznom, mekkora vagyok, nőies méretettek megáldott, hát semmiképpen sem egyszálbél… nekem egy ekkora vibri – megint a kisujját mutatta, demonstrálni a méreteket – csak úgy csúszik fel, ha elég nedves vagyok.
Először kissé zavartan mosolyogtam, de amikor rájöttem, hogy végtelen közvetlenségében és a világot szorosan magához ölelni vágyó kitárulkozásában ez a megnyilatkozás a tágas repertoár legvisszafogottabbjai közé tartozik, attól kezdve felszabadultan szórakoztam harsány nyíltságán.
– Neked nem centivel a kézben kell pasiznod, hanem olyan műszerrel, ami a vastagságot méri! Ez jöhet, ez nem jöhet… – kacagott Ildi.
– Kezemmel tudom ám mérni a hosszt is – kis- és hüvelykujja közti araszt mutatott felhúzott bal combjára illesztve – és átmérőt is. – Ez utóbbi bemutatásához összeérintette előbb a hüvelyk- és mutatóujja hegyét, majd megismételte a hüvelyk- és középső ujjával, így tágabbra formázva az elvárt vastagságot.
CD-ről valami zene szólt – láttam a kijelzőn, hogy a 4. szám 8. percénél járunk, de ez pillanatnyilag senkit sem érdekelt.
– Akkor neked a hossz nem is érdekes? – kérdezte Mariann a kormány mögül.
– Hogyne lenne már érdekes! – eresztette ki hangját, az anyósülést elfoglaló lány. – Ne csak mocorogjon valami az ajtóban, hanem jöjjön be rendesen!
– Értem én, vékony de hosszú – kapcsolódtam be a diskurzusba.
– Azért nagyon vékony se legyen… – válaszolt töprengő arccal, amitől négyen ide-odadőltünk a röhögéstől különösen, ahogy ábrándozva megint a kört formáló ujjait nézegette.
– De ezt honnan tudod előre? – faggatta Ildi a méretekre kényes csajt.
– Mindenkinek benyúlsz a gatyájába, hogy egyáltalán szóba jöhet-e? – kérdezte Tünde is, és egy kanyarban hozzápréselt Ildihez.
– Úgy kellene kezdeni az ismerkedést, hogy bemutatkozunk, és megmutatjuk egymásnak, kinek mije van. Ez fél perc eddig, és vagy megy mindenki, amerre akar, vagy érdemes lesz tovább ismerkedni – vetettem fel.
– Ez az! Mert mi van most? Szemezgetünk, mosolygunk egymásra, megbeszéljük, hogy talizunk… Mind elvesztegetett idő, ha a talin egyszercsak elővesz a pasi a gatyájából egy kicsi, vékony micsodát, nevezhetjük az ilyet pöcsnek. Kínálgatja, hogy kapjam be… De, könyörgöm, minek, ha ez a méret nem jön be nekem?
– Mit csinálsz akkor? – kérdezte Tünde.
– Nem sok választásom van! Hagyom álló fasszal… bocsánat, túloztam, álló pöccsel… és gyorsan elmenekülök, vagy ha már feleslegesen egymásra pazaroltunk ennyi energiát, gyorsan kiverem neki kézzel és felejtsük el az egészet! – hangzott a kemény, határozott válasz.
– Nekünk is létezik ám ez a kockázat! – helyeseltem.
– Mert a mukik mit kockáztatnak? – fordult hátra a személyében nagyméretű, ám más méretekre igen kényes csaj. – Így is, úgy is tudtok üríteni, és kész. Legfeljebb még egyszer nem keresitek meg ugyanazt a punit.
– A legtöbb nő az öltözködésével korrigálja a testi adottságait – kezdtem, mint valami tudományos értekezést -, azaz kiemel valamit, vagy módosít, netán eltitkol. Akkor érhetik szegény, ártatlan pasit a meglepetések, amikor levetkőzik egy kislányosnak öltözött csaj, vagy éppen egy dögösnek tűnő… és még sorolhatnám a típusokat, de a ruha alól éppen az ellenkezője bukkan elő. A labdaszerű cickókat melltartó nélkül már has körül kell keresni… vagy olyan kicsi, hogy borogatással elmúlna…
Egy pillanatnyi csend.
– Szegény pasik! – szólalt meg Mariann.
– Az előbb már megtaláltuk a megoldást – mondta Ildi -, az ismerkedéshez tartozzon hozzá, hogy meg lehet nézni egymást. Meg kell mutatni egymásnak! – mosolygott, amint szemem sarkából megvizsgáltam szépségkirálynős szalag-szerű felsőjét, amely alatt egy másikat is viselt, különben cicijei kitörtek volna a keskeny sáv mögül, mert így is át akarták döfni a két réteget.
– És meg lehet tapogatni… is- helyeselt Tünde.
– Meg persze kipróbálni… is! – egészítettem ki.
– Ez az! Hiába jók a méretek, ha nem tudja használni.
– Vagy máshogy szereti… Rémálmomban se jöjjön elő, hogy én lovagolni szeretek, a muki meg ragaszkodik a misszionárius pózhoz!
– Akkor még a farok-formákról nem is beszéltünk…
– Te mit szeretsz legjobban? – kérdeztem gyorsan Tündétől. Nem mintha nem lettem volna tisztában ezzel, de mielőtt a másik oldalamra fordulva Ilditől is megérdeklődném, meg kellett mutatnom, hogy ezt a témát gátlástalanul ki lehet tárgyalni.
– Ja, nem tudod? Nekem is első a lovaglás.
Mariann mint sofőr. A tükörben láttam egyfolytában mosolygó, csillogó szemét, egyik keze a kormányon 7-es körül, a másik a sebességváltón. A szokásosnál kevesebbet beszélt, de látszott, mennyire jól szórakozik.
– És ha kiderül, hogy a pasi a fiúkat szereti? – folytatta az előző témát. – Vagy a fiúkat is?
– Ne is mondd! Voltam egyszer egy buliban… – grimaszolt a dupla-csaj – de mással is előfordult már ilyen, hallani mindenfelé, nem egyedi eset… hogy smároltunk egy mukival, aztán a hátam mögé állt és markolászta a melleimet. Jólesett a csöcsörészés! Eddig semmi különös. Billegtünk közben, mintha táncolnánk. Hátranyúltam és kivettem a farkát, már elég jól állt, nedves volt e hegye. Kibújtatott a ruhámból és a nyakamat csókolgatta, amikor valaki befurakodott közénk, éreztem a fejét a fenekemnél… Még gondoltam is magamban, hogy a srácot úgy látszik, nem zavarja… és hirtelen elenged és nem is törődik már többé velem, csak élvezi, hogy szopják alul… Mit gondoltok, mit láttam, amikor mérgesen lenéztem? A leendő pasimat egy másik pasi szopta!
– Azt a’…!
– Húúú!
– A fenébe!
– Mit csináltál?
– Kedvem lett volna ott cirkuszolni a szoba közepén, vagy földhöz vágni valamit, de mintha semmi különös nem történt volna, könnyedén ellépkedtem onnan, és ki akartam menni a mosdóba kibőgni magam. A mosdóban javában dugtak, amikor benyitottam, nem zavarhattam őket. A lépcsőfordulóban három fokkal fentebb állt egy pasi, mint a csajszi… Értitek: pasi és lány! Még jobban elkeseredtem, ahogy láttam egy rendes, igazi szopást. Pasi és lány! Úgy, ahogy azt kell!… Felmentem az emeletre, ott is van egy fürdőszoba. No, ott meg egy pasi éppen meghajolva verte magának…
Két karom a mellettem ülő lányok válla fölött elnyúlt a kalaptartón és az ülés támláján, a nevetést egy pillanatra sem voltam képes felfüggeszteni, s elképzelni sem tudtam, hogyan folytatódik Dupla-popsi története.
– Méret megfelelő volt?
Alig hallottuk a választ a tomboló kacagástól, de jól láthattuk az ujjaival körbemutatott vastagságot:
– De még mennyire! Mondtam neki gyorsan: Add ide!
– Add ide! – ismételte Tünde kacagva, és a lábaim közé helyezte a kezét, tenyérrel felfelé.
– Gondolom, jobban megijedt, mintha rákiabáltál volna, hogy: dobod el rögtön! – nevetett Ildi is, és balkezét Tünde odakészített markába ejtette. Ennyi izgató impulzus ért egyszerre!
– Tovább?
– Ennyi.
– Mi lett a farokverővel? A fürdőszobában…
– Segítettem neki.
– Akkor mégsem ijedt meg?
– Már hogy ijedt volna, amikor elkaptam azt az édes, tenyérbesimuló farkát és szakszerűen kivertem?!
– Kézzel?
– Kézzel… meg szájjal… meg a végén ráhasaltam a mosógépre… Mit kíváncsiskodtok? Nem láttatok még ilyet?
– Tovább nincs? – kérdezte Ildi különös hangsúllyal.
– Mi lenne? Ki akarta venni, de mondtam neki, hogy beeresztheti, nagylány vagyok, szedem a tablettát.
– Tovább?
– Legközelebb meghívlak, megnézheted… Amikor végzett, még körbenyalogattam a makkját, azt nagyon szerette.
– Ennyi? – Nem értettem, Ildi mire kíváncsi még ezek után.
– Meeeert? Hallottál valamit? – fordult hátra erőteljes kacsintással, tettetett bosszúsággal Dupla-popsi. Mintha gondolkozna, mennyit valljon be: – Fele sem igaz annak, amit pletykálnak!
– Értelek! – Ildi nem hagyta magát, mi többiek is kíváncsian vártuk, mi lesz a história befejezése. – Ha a fele sem igaz, akkor mégsem húsz pasival kufircoltál a mosógépre dőlve, csak tízzel?
– A méreteket ellenőrizted minden menet előtt? – csatlakozott Tünde is.
– Hallottam ezt a sztorit! – kacagott fel a legszebb sofőr. – Csak nem tudtam, hogy te voltál… no meg még rajtad kívül húszan.
– Maximum hatan-nyolcan… esetleg tízen – válaszolt illő szerénységgel, szűzies mosollyal az érintett.
Egy máskülönben csendes kisközségen haladtunk keresztül éppen. A lakók azóta sem értik, honnan szabadult ki egyszerre egy kocsirakományra való őrült, akik kivörösödve, hasukat fogva, fuldokolva röhögnek, csak úgy zötyörög tőlük az autó. Ezen a szürke, hétköznapi reggelen.
– Így sikeresen megbosszultad a szerencsétlen komát, ha már hagyta magát másik koma által szopni – vontam le a végső következtetést.
– Ez az! Elterjedt a híre, hogy egy hülye picsa… hm…kiterült a mosógépen… ez voltam én …és sorba lehet állni.
– Jött a buzi is?
– Nem. Legalábbis nem hiszem. Nem néztem meg mindenkit, nagyon el voltam keseredve. Csak hasaltam a mosógépen.
Ezen is csak nevetni tudtunk.
Jobboldali útitársam fejét a vállamra ejtve rázkódott:
– Minden csaj haragudott rád, mert egészen addig tepertek a pasik, hogy sikerüljön valakinél elérni valamit, és mintha elvágták volna, sorban lerendezted őket, már nem volt miért teperni.
– Hülye picsák! – Így hangzott Dupla-popsi konklúziója.
Percekig tartott, amíg mindenkinél lecsengett a derültség, ám közben érkezett az újabb megpróbáltatás.
– Te mit szeretsz legjobban? – tettem fel végre a régóta tartogatott kérdést Ildinek.
– Mármint a szexben?
– Noná! Nem is arra kíváncsi, hogy a marhát vagy a disznóhúst – szólalt meg Mariann.
– Mindenevő vagyok… mármint a szexben – felelte Ildi.
– Kezeskedem a válasz pontosságáért – jelentette ki Tünde.
Nem először tapasztaltam, hogy a lányok mindent megbeszélnek, s mindent tudnak egymásról, de ezek négyen körülöttem túltettek minden elképzelésemen. Nem zavartatták magukat jelenlétemben az eddig ismeretlen csajok sem – bár mindezek után elképzelhetőnek tartottam, hogy Ildi és Dupla-popsi ugyanúgy tisztában volt már Mariann és Tünde intim dolgaival, mint emezek az övéikkel.
– Csak van olyan, amit legeslegjobban szeretsz? – faggattam tovább.
– Egyformán legjobban…
– De ha, tegyük fel, csak egyetlen lehetőség adódik, mert szűkös az idő, és a pasinak sajnos korlátozott a teljesítménye, akkor mi lesz az, amit választasz?
– Én azt mondanám, hogy jól döngessen meg hátulról! – rikkantott Dupla-popsi.
– Én simán beleülnék az ölébe, ne húzzuk az időt! – mosolygott a tükrön át Mariann.
Ildi még mindig töprengett:
– Talán rábíznám, ahogy neki jólesik… Beleülni az ölébe nekem is szimpi, mert egyszerű. Akár egy sötét parkban is lehet, senki nem gondolja, hogy össze vagyunk kapcsolódva.
– …kapcsolódva… – visszhangozta Dupla-popsi.
– És a második kedvenc? Amit akkor választanátok, ha mégis maradna még egy lehetőség, és a pasi újra feltöltődött? – kérdeztem immár minden útitársamtól.
– Ez így nem ér, mert ha tudtam volna, hogy két menet lesz, akkor elsőre egy furulyázást választok lovaglással befejezve – jelentette ki Dupla-popsi, és újabb rágóval kínált mindenkit, mivel az jót tesz a libidónak.
– Látod, én jól választottam, másodiknak meg lehet ugyanaz hátulról, hátrafelé lovaglás – kacagott Tünde.
– Az is jó! – sóhajtottam fel. – Először a cicidben lehet gyönyörködni, másodszor meg a popsidban. Előnyös a vizuális típusoknak!
– Nekem van egy kedvenc pózom, olyan meghitt… – kezdte Mariann. – Lehet, hogy mégis ez lenne az első! Biztos van neve, de nem tudom…
– Meséld el!
– No jó. Hátulról benyomja a farkát a nunimba, aztán nagyon óvatosan egyszerre leereszkedünk, én a hasamra, ő rám, a lábaim szét, és nem csúszik ki a farka, és lassan, finoman mozog sokáig. Amikor már nem bírjuk, visszatérdelek, és csattogósan telenyom…
– Huh! – nyögtem fel. – Ez tetszett, beleéltem magam… Ildi? – fordultam a jobboldali lány felé.
– Ugyanott tartok, mint eddig. Mindegy! A lényeg, hogy tetsszem a pasinak, nézegessen, simogasson, csókolgasson, kívánjon annyira, hogy ne kelljen állítgatni, hanem érezzem, milyen kemény a farka, ahogy hozzámér…
– Eddig jó, de mi lesz utána?
– Rábízom! Úgyis megérzem a mozdulataiból, hogy mit szeretne. Ha meg akarja nézni a seggem, bepucsítok neki, ha elölről közelít a punimhoz, lefekszem… ha ő fekszik le, rámászok, ha megfogja a fejem, letérdelek… lehet azt érezni!
– Tisztára jelbeszéd! Nem egyszerűbb, ha mindenki megmondja, mit szeretne?
– Mondd, te pasi, ha már álldogál a farkad, mondd meg nekem, hogyan akarsz kufircolni?… Így gondolod? – kacagott Ildi, s erre mindannyian ide-oda gurultunk a nevetéstől és egy Mariann-féle aktuális kanyarodástól.
A mintegy 70 perces út ebben a hangulatban 7 percesnek sem tűnt. A négy lány mellett az én kedvenc pózaimra és egyéb szükséges ismérvek megosztására nem is jutott idő, Ildi meg is jegyezte:
– Nem sokat tudtunk meg rólad!
– Remélem, lesz idő bepótolni… – válaszoltam volna, de hangom nevetésbe fulladt, ugyanis Dupla-popsi vékony szemöldökét felhúzva, kérdő tekintettel, és két ujjával méret-ellenőrző kört formázva fordult hátra.
Ahogy kikászálódtunk a cél közelében, és befutottak a kirándulók további csoportjai, mindenkinél ugyanezt a pukkadásig emelkedett légkört tapasztaltuk. Az egyetlen lányt és négy srácot tartalmazó kocsi társulata tűnt a legvisszafogottabbnak, de abban a pillanatban kifakadt hol egyikből, hol másikukból az úton felhalmozott féktelen vigasság, amint óvatosan, lapos pillantásokkal egymásra néztek.
– Mit szólsz? – kérdezte Mariann, ahogy pár lépéssel lemaradtunk a csapattól.
– Eddig jó! – feleltem lelkesen.
– Buli szempontjából?
– Nem is tudnék választani, mert Ildit is szívesen látnám a buliban és … mi lehet a neve?… Dupla-popsi is nagyon jó!
– Dupla-popsi találó, lehetséges, hogy tetszene is neki az új neve, mert nagyon büszkén viseli a méreteit.
– Ahogy elnézem, sok vállalkozó kedvű csaj van köztetek, az is merésznek tűnik, aki a négy sráccal utazott.
– Ki? – nézett végig a csoporton hátulról. – Ja, ő a Melinda! Tudod, akinek az a vágyálma, hogy egyszerre több farkat foghasson.
– Lehet, hogy útközben ez teljesült? – töprengtem hangosan.
– Gondolod? – csodálkozott Mariann. – Akkor nem hiszem, hogy meg tudott állni a megfogásuknál, vagy csak kettőjüknél…
– Visszafelé újabb leosztásban kellene utazni…
– Melindára gondolsz? – vágott közbe.
– … hogy másokat is megismerjek – fejeztem be a felvetésemet.
– Lehet… de napközben is megfigyelhetsz mindenkit, lesz rá alkalom.
– Most mi a program?
– Meg kell néznünk egy cég működését, itt van valahol a parkoló mellett, mert esszét fogunk írni a tapasztalatokról. Ez olyan másfél-kétórás program… Utána mászkálunk egyet a városban, eszünk egy hambit… nem tudom, mi legyen még.
A cég meglátogatása nem hozott izgalomba, inkább megvártam őket egy közeli park kopott padján. Kiderült közben, hogy kívülem még két „idegen”, azaz nem-osztálytárs kísérte el a társulatot, egy nővér és egy báty, akik a tanulmányi kirándulás fő programja alatt hamar egymásra találtak egy másik pad meghitt csendjében.
– Mondta Mariann, hogy átülsz másik kocsiba válogatni – Tünde mindenkit megelőzve mellém telepedett, ahogy csivitelve kiözönlöttek a négyszintes épületből.
– Meggondoltam, nem szükséges – feleltem.
– Mert? Én jó ötletnek tartom, mert mégsem mindegy, kivel bulizunk, neked is legyenek már szimpik.
– Én meg pont arra jutottam, hogy nagyjából mindegy, mert ha Ildi meg Dupla-popsi eljön… ne nevess ki, nem tudom a nevét!… szóval a szórakozás velük biztosítva lesz. Az meg, hogy kik lesznek még ott, szinte mindegy. – Közelebb hajoltam: – Úgysem fogok tudni mindenkit megdugni, meg nem is akarnék…
Miközben ezt halkan fejtegettem Tündének, többször végigmértem Dupla-popsit, és megállapítottam, hogy mindenből bővebben jutott számára, de arányosan, ezért túlontúl nőiesre sikerült a végeredmény. Olyannak tűnt a sok bombázó és top-listás csaj között, mintha ő képviselné a nyers, zabolátlan nőiséget.
– Jól van! Én sem gondoltam, hogy mindenkivel megdugatom magam, de azért az sem mindegy ám, ki lát pucéran! – súgta vissza Tünde.
– Mit szervezkedtek? – kérdezte Mariann a padhoz lépve, ám a szemein pontosan látszott, hogy mindennel tisztában van.
– Veletek utazom visszafelé is – jelentettem ki.
– Lehetne másképp is? De jó ötlet! – kiáltott fel izgatottan az a csaj, aki egyszerre minden kezébe szeretne egy-egy farkat kaparintani. – Visszafelé cseréljünk helyet, ti üljetek mellém hátra! – mutatott két srácra.
Felkerekedtünk és sétálgattunk a városban. Imponált a társaság, ahogy nemcsak a kirakatokat nézték meg, de egy-egy hangulatos, régi épületet is megcsodáltak, és – a korosztályra nem feltétlenül jellemző módon – elolvastuk az „ebben a házban…” kezdetű márvány-táblákat is. Jókat mosolyogtam azért, amikor egy-egy kirakat vagy üvegportál előtt elhaladva, mintegy vezényszóra minden lány kissé hátra és lefelé néz, így ellenőrzi a tükröződő felületben, milyen látványt nyújt a bámészkodó helyieknek.
Időnként Mariann vagy Tünde – akik legjobb barátjukként mutattak be a többieknek – rámutatott valakire, s kérdőn nézett rám. Mindenesetben igent bólintottam, mert felőlem akármelyiküket meghívhatják a lassan szerveződő, közös bulinkba.
A hazafelé út már a szervezkedéssel telt: Egyértelművé vált, hogy a Mariann kocsijában utazók közül mindenki részt fog venni a babazsúron – ahogy Dupla-popsi nevezte -, és ez a tény szemmel láthatóan ugyanúgy megbirizgálta az ő fantáziájukat is. Kipirult arccal folyt a tervezés.
– Én már ki is találtam az alibimet! – közölte Ildi büszkén.
– Én is! – helyeselt Mariann. – Ezt a kirándulást nem mondtam el, mert úgyis suli-időben történt, és amikor pedig majd bulizunk, az a nap lesz a kirándulásé, vagyis az a kettő nap…
– Nagyon jó! – mondta Tünde elismerően. – Ez igen! Kétnapos alibi!
– Lehet hozni partnert? – kérdezte Dupla-popsi.
– Mosógépes ismerőst? Persze, mindenki hozhat magával, többet is. Húszra gondolsz?
Az anyósülés utasa eleresztette a füle mellett a kérdéseket:
– Olyanra gondoltam, akivel nem vallok szégyent, de nem is sajnálom, ha netán mással is jól érzi magát, nem csak velem… vagy ha a pasikat ízlelgeti… és nem is féltékenykedik, ha én netán mással is foglalkozom.
Ez a „netán” a szándékánál határozottabbra sikerült, ezért jelentése közelebb állt „biztosan”-hoz, mint az „esetleg”-hez.
– Zavarna benneteket, ha az öcsém is ott lenne? – kérdezte Tünde.
– Már miért is zavarna? Be kell vezetni a dolgokba? – kapott a beavatás lehetőségén Dupla-popsi, és ujjai máris méricskélésre készen álltak.
Mariannal a tükrön keresztül összenevettünk, mi tudtuk már, hogy akit Tünde az öccsének hív, az tulajdonképpen a húga, s akit valószínűleg egyébként sem kell bevezetni semmibe – tapasztalhattuk – amilyen fesztelenül képes mozogni nővére szobájában olyankor is, ha ott éppen egyszerre hárman merülnek el az erotika bugyraiban.
Még nem tudtuk, mikor vetjük majd végre bele magunkat a fergeteges buliba – „Mielőbb!” javasolta Ildi – de abban biztosak lehettünk, hogy az időpont kitűzésétől kezdve türelmetlenül számoljuk, hányat alszunk még addig – külön-külön.