Úgy alakult, hogy hazavittem, pedig nem volt benne a levegőben. A diplomaírásomkor beszélgettünk komolyabban, addig fel sem tűnt, hogy a világon van. Meleg volt, ültem be a kocsimba.
– Merre mész? – kérdezte, és olyan furcsán csapzott volt a haja.
– Zugló felé – feleltem, de nem akartam útitársat. Tikkasztó meleg volt, és semmire nem vágytam jobban, csak arra, hogy ledögölhessek a csajomnál, úgyis aznap későn ért, hónapot zártak. Beült, kis blúz rajta, kis mell, de 2 számmal kisebb melltartó, féltem, hogyha nagyobb levegőt vesz, akkor szétszakadnak a gombok. Sovány, de mégis plöttyedt. Elvből nem sportolt soha, utoljára szakközépiskola negyedikben izzadhatott meg tornaórán. Sima, koptatott kék farmer. Combon feszül, seggen feszül, deréknál lóg. Tipikus, semmilyen tucatnő. Lábán szandál, eléggé ápolt körmök, de fájóan átlagos. Se nem szuperszép, se nem szuperszar. Langyos víz.
Kegyet gyakorlok vele, hátha jó lesz valamire, hazáig viszem. – Feljössz, kérsz egy üdítőt? – kérdezi.
– Inkább leszophatnál – adom a bunkót, hátha azt hiszi, csak viccelek. Rámmosolyog, de nem kurvásan, inkább aranyos, idegesítő mosollyal.
– Arról is lehet szó.
Felmegyek, a lakás tipikus albérlet, pedig meg voltam róla győződve, hogy a lány budapesti. Hát nem, sőt, nyírbátori. Már majdnem állatszex, gondoltam, de tudom: vidéki csajokkal mindig tutibb, elsőre is. Zuhanyozz le, mondja, addig keresek innivalót. Lezuhanyzom, a fürdő tiszta, de zsúfolt, mindenféle kenceficék, hajlakkok, tubusok, tégelyek, flakonok. Gyors zuhany, törölközöm, de már jön be. Ráültet a vécére, és eltünteti a faszom a szájában. Hozzá erős torokhangok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is van. Nem küzd, nem erőlködik. Kiveszi, felpofozom vele. Beindul tőle, vetkőzni kezd.
– Állj, szopásról volt szó – szólok, és húzom rá a fejét, nem tiltakozik, azt hiszi, megkattanok majd, és meg fogom baszni. Ebben téved, több ok miatt is. Tiszta nyál a faszom, falja, falja. Aztán kiveszi.
– Lőj már a számba, érezni akarom az ízed – közli rekedtes, erotikusnak szánt hangon. Ó, ez is csak egy szar kurva.
Szopatom magam, erősen, keményen. Tényleg baszom a pofáját. Lassan spriccelnem kell, kiveszem a szájából, felhajtom a vécédeszkát s háttal fordulok neki. Azt hiszi, a seggemet akarom nyalatni, egyből húzza szét a farpofáimat és már nyal is közéjük. Nyelveli a lukam. Legalább többet lövök majd. Beleélvezek a vécébe, későn veszi észre, dühösen maga felé fordít, hogy néhány cseppet kapjon, de hiába. Kiröhögöm. Jut egy kicsi a vízbe, egy kicsit az oldalára és a nagy része meg oda, ahová szarni szokás. Teljesen ki van bukva.
– Ha azt akarod, hogy megbasszalak, szépen nyald ki onnan az ebéded, de ne a vécékefével moss utána fogat. – sziszegem, és indulok kifelé a fürdőből. Az ajtóból visszanézek, lelkesen lefetyeli a klozetot, nyalja az oldalát. Vagy nagyon bízik abban, hogy nem nyal be semmilyen betegséget, vagy tényleg elmebeteg módjára imádja a gecit. Leülök egy székre, hallom, hogy fogat mos.
Kijön, meztelenül, bosszúra éhesen, kiváncsi vagyok, mit talál ki. Letérdel, egyből elkezd szopni.
– Egy kicsi még maradt benned – mosolyog, azt hiszi, nyert. A hajánál fogva húzom le a faszomról, az ajkaival kapaszkodik, de hiába.
– Nem beszélgetni jöttem, baszd meg – mondom neki, telve gyűlölettel, hogy miért engedtem ilyen ótvar nővel kiszopatnom magam, aki kinyalja az anyagot a klozetból, utána meg felsőrendűsködik. Itt, ha győzni akarok, a sima seggbebaszás nem jó. Mást kell kitalálnom.
– Mutasd a valagad – mondom ezzel a lendülettel. Egyből fordul és pucsít, de mondanom sem kell, nem nullkilométeres. Biztos van otthon valami erdőkerülő faszija, aki egész nap a határt járja motorral, falja a friss levegőt, hazamegy, bezabál, szétkúrja a valagát, és ahogy lefordul róla, már alszik is. A dühtől kurva nagyot vágok a seggére, durván benyúlok a pinájába. Tocsog.
– Folyásod van, vagy mi az isten? – kérdezem.
Nem válaszol, befelé húz magával a hálószobába. A falak fehérek, az egyik oldal szinte az ablak maga, vakító a fény. Az ágya nagy, szinte új, kényelmes, nem büdös. Ha nem tudnám, hogy ez tényleg egy szar kurva, azt hihetném, hogy valami isteni szerencsében részesülök. De nem, ez egy beteg nő, ha nem én hozom haza, akkor egy buszsofőr, vagy egy újságos vagy egy rendőr részesedik a leszopás „kegyében”. Elfog az undor, pláne, hogy egyből négykézlábra áll az ágyon, a pinája gondozott, de a segglukán van-egy két finom ősszőr. Már akinek finom, merthogy bele nem nyalok sehová sem, az hétszentség. Elkezdem ujjazni a pináját, és kenni a lucskot a valagára; közben a segglyukát mozgatja, szinte nyeli el a síkosítást, áll a faszom, megpaskolom vele, boldog, az hiszi az jön. De nem. Kimegyek a fürdőbe, hozom a fogkeféjét, a vége tiszta vízkő, mivel egész nap a pohárban áll, és nyomom fel a pinájába, de csak két ütemet, mert azonnal csúsztatom be a seggébe. Boldog és elégedett. Kicsit felfelé nyomom a végét, hogy tényleg élvezze. Egyből hátrafordul és mosolyog. A kurva anyádra vigyorogj, gondolom, és azt kérdezem tőle, szeretne-e, valami extrát.
– Igen, sóhajtja – és szemmel láthatóan várja, hogy megbasszam a seggét fasszal. Ki is veszem a kefét, és megfordítom, a sörtés felével megy vissza. 3 másodperc alatt jut el a tudatáig. Fájhat neki, de erősebb az orgazmus iránti vágya.
– Na, akkor húzogasd magadnak, te beteg picsa – suttogom, és ráköpök a hátára, és már kinn is vagyok a szabadban.
Történetek
Szex sztorik, szüzesség elvesztése, történetek, vágyálmok!
Sylvia a szobalány 2
A napok ólomlábakon vonszolták magukat, és csak nem akart eltelni a hétvége. Sylvi minden apróságot megkapott Johanntól, bár az átadás nem történt zökkenőmentesen. A kocsis megint oldotta a gatyamadzagját, viszont a kislány most nem úgy volt öltözve, így nem ment bele semmi ilyesmibe sem.
A cselédlány a megszokott módon folytatta napjait, takarított, és ha kellett a konyhában segédkezett. Talán a hétfői munka előszeleként, de lehetőséget kapott arra, hogy saját maga helyezze el az úr kávéját annak dohányzóasztalán, mely közvetlenül a dolgozószobából nyílott. Az úr éppen a Johannal beszélt, aki vigyázzállásban, szemét lesütve várta az utasításokat. Sylvia önkéntelenül is meghallotta az utolsó szavakat.
– Johann, ma délután menj be a városba Josephine kisasszonyért, halaszthatatlan üzleti ügyet kell megbeszélnem, ahogy azt a mullt héten is tettem, lódulj!
A szolga sebtében elköszönt, és sietős léptekkel távozott a kocsiszín felé. Sylvinek, bár maga sem tudta, hogy miért, de felpezsdült a vére. Ma délután nem volt beosztva, és már tudta, hogy hol fogja tölteni a napjának ezt a részét. Bár tudta, hogy az állásával játszik, és egy hatalmas verés is járhat, ha rajtakapják, mégis úgy döntött, meglesi az urat és azt a bizonyos Josephint, de most nem csak a kulcslyukon át.
Letette a kávét az asztalra, és sietett, hogy befejezhesse aznapi munkáit, és felkészülhessen ő is maga módján a délutánra. Gyorsan végzett mindennel, izgalmában talán kissé el is kapkodva a munka végét. Tudta, hogy az úr hamarosan ebédhez ül, és a dolgozószoba üres lesz egy darabig. Gyorsan felvette hát a fűzős inget, és a hozzá tartozó színtelenebb szoknyát. Ha esetleg lebukna, nem a szép ruhájában akart kikapni. Feltűnés nélkül, de sietve haladt át az előtéren és a dohányzón be a dolgozószobába. Alapos megfontolás után a dohányzót és a dolgozót elválasztó ajtó melletti szekrényben foglalt helyet, innen, ha résnyire kinyitotta az ajtót, tökéletesen rálátott a szófára és a nagy tölgyfa íróasztalra. Szerencsére a szekrényajtó nem nyikorgott, és a szekrényt sem használta az úr, így nem kellett nagyon összehúznia magát.
Kényelmesen leült egy utazótáska szélére, és fejét a szekrény hátuljának támasztva várta a történéseket. Észrevétlenül, és csendesen kúszott az álom a szemhéjaira, lassan elaltatva ezzel a lányt a sötét zugban.
Az ajtó becsukódására riadt fel álomtalan alvásából, hirtelen nem is tudván hol van, elkezdett tapogatózni maga körül. Amikor az úr hangját meghallotta, a rémület kerítette hatalmába, de rájött, hogy nem hozzá intézi szavait. Lassan és óvatosan nyitotta ki résnyire a szekrény ajtaját, és kilesett. Először az uraság vékony testalkata eltakarta a kilátást, de ahogy távolodott az ajtótól, úgy rajzolódtak ki Sylvi előtt a történések.
A dáma, akinek immár a nevét is tudta, egyenes derékkal állt az íróasztal előtt, kezéről épp vékony selyemkesztyűit húzgálva le magáról, nehézkesen, minden újáról külön külön. A kesztyű Josephine könyökéig ért, így egy keveset látni engedett felkarja barnára sült bőréből.
Halványkék, válláig érő, rövid ujjú ruha volt rajta, alakját most is szorosra húzott fűzővel tette még tökéletesebbé, melynek segítségével keblei majd kibuggyantak a mélyen dekoltált ruhából. Hosszú, bokáig érő bő szoknya volt rajta. Fényesen csillogó fekete haja most copfba fogva omlott le hátára.
– Kedvesem, hagyja nyugodtan magán azt a kesztyűt!
Josephine félreérthette az uraság gondolatait, mert ekképp válaszolt:
– Ha megint hasonló örömökre vágyik, mint legutóbb, le kell, vegyem, ugyanis a tisztíttatása nagyon drága mulatság, nem szeretném, ha kellemetlen szagot kapna valamitől. – arcán a jól begyakorolt buja mosollyal, és kidomborodó kebleivel próbálta elterelni figyelmét kezeiről.
– Félreértett. Ma teljesen akarom birtokolni magát, nem a szájára vagy a kezeire van szükségem, hanem az ölére. – utolsó szavait izgalomtól rekedten mondta már ki.
Josephine elmosolyodott, és lassan megfordulva ráhasalt az íróasztalra. Kezeivel előrenyúlva kapaszkodott meg az íróasztal peremében, feneke még a szoknyán keresztül is gyönyörűen kirajzolódott. Sylvi pont oldalt látott rá, és igyekezett mindet megjegyezni. A prosti macskaként nyújtózkodott az asztallapon, minél előbbre csúszott, annál jobban kinyomódott a feneke, és annál jobban láthatóvá vált a keble. Halványan már felsejlett bimbóudvara a dekoltázs alól. Az uraság szó nélkül emelte fel a hosszú szoknyát és dobta hölgye derekára, így láthatóvá vált annak hosszú, formás, lebarnult combja, melyet magas sarkú csizmája csak még jobban kihangsúlyozott. Josephin fekete, combközépig érő harisnyát, és hasonló színű harisnyatartót viselt. Türelmetlenül rántotta le az uraság partnere bugyiját, ami a nő térdhajlatánál megakadt. Pillanatok alatt sikerült elővennie a már merev farkát, és elhelyezkedett a tökéletesen kidomborodó vagina mögött.
Sylvi pillantása a prosti arcára tévedt, aki felső ajkába harapva várta a behatolást. Az uraság kissé szerencsétlenkedve nem talált be azonnal a hölgy barlangjába, de végül is megtalálta az utat, és egy határozott mozdulattal nyomta tövig péniszét a punciba. Josephine arca eltorzult a fájdalomtól. Sylvi tudta jól, hogy mit érezhet, hisz belé is számtalanszor hatoltak be ilyen durván és fájdalmasan.
Az uraság elkezdett mozogni, combja nagyokat csattant a ribanc combjain. Josephine a lökések ütemére mozgott előre és hátra az asztallapon, a ruhából teljesen kiszabadult a melle, hegyesen meredő bimbói a hideg asztallaphoz préselődtek. Arcán semmi nyomát sem látta Sylvia élvezetnek, de ennek ellenére Josephine mégis elkezdet pihegni és nyögdécselni, egyre hangosabban biztatta keményebb iramra az uraságot, aki ennek következtében gyorsított is a tempón. Hangosodó nyögései egyre gyakoribbak lettek, és a tempó gyorsultával egyre inkább húzva maga felé alkalmi partnere haját. Szép lassan kénytelen volt felemelkedi az asztallapról, kezeivel támasztva magát, így mellei a lökések ütemére előre és hátra mozogtak. Az uraság nem bírta sem a tempót, sem ezt a látványt tovább, és elkezdett élvezni. Hangos nyögésekkel ürítette heréi tartalmát a kurvába a teljes kielégülésig, majd mozdulatlanul, kissé meggörnyedve pihegett a kéjhölgy mögött. Josephine lassan visszafeküdt az asztalra, arcán megint undor és utálat nyomait vélte felfedezni Sylvi. Szemeit becsukva mozdulatlanul várta, hogy kliense kitolasson testéből. Az uraság, lassan ocsúdott, talán két perc is eltelt.
Mikor kihúzta farkát Josephinből, már apró és fonnyadt volt. A punciból ezzel egyidőben vékony sugárban kezdett folydogálni az ondó. Ezt megérezve nyitotta ki a szemeit a kéjhölgy, halk szitokszavak hagyták el a hangját. Kissé feltámaszkodva elkezdett sebesen kutatni táskájában, de ezzel csak annyit ért el, hogy a férfi nedvei még gyorsabban hagyták el hüvelyét. Végre talált egy kendőt, amit szemérméhez szoríthatott, megakadályozván ezzel a további folyást. Az úr ekkor már nem foglalkozott vele, és ez szintén ismerős volt Sylvinek. Takaros oszlopkákba apró ezüstérméket tornyozott fel az íróasztalon, szám szerint hármat, és mikor ezzel végzett, játékosan megcsavarta Josephine egyik mellbimbóját, akinek emiatt a fájdalom árnyéka suhant át az arcán, de sikerült mosolyt csalnia meggyötört vonásai helyére. Törölgette még magát egy darabig, lassan felállt, és nehézkes mozdulatokkal felhúzta bugyiját. A bokájáig lecsordogáló spermát is igyekezett a kendővel felitatni. Elbújtatta melleit, megigazította a ruháját, és akkurátusan beleszámolta a pénzérméket egy táskájából előkerült kis piros erszénybe. Sylvia szemei elkerekedtek, mert több, mit fél esztendei bére került bele a kis piros erszénykébe. Az uraság ekkor már asztala mellett ülve dohányzott, tudomást sem véve a nő jelenlétéről, aki halkan köszönve elhagyta a helyiséget.
Szilvi magára csukta a szekrényajtót, a gondolatok sebesen cikáztak a fejében. Őt is gyakran használják a béresek, sokszor akarata ellenére, vagy a szinte semmi ellenszolgáltatásért. Miért ne tehetné ő is pénzért mindezt?
Sylvia a szobalány 1
Sylvia tettetett közönnyel végezte a dolgát, miközben a szomszéd helyiségből nyögdécselés hangjai szűrődtek át a dohányzóba. Bár nem szándékosan, de kíváncsisága folyamatosan a két helyiséget elválasztó ajtó felé terelgette, kicsiny tollseprűjével legyezgetve a kandalló párkányát és az azon lévő réz gyertyatartókat. Ahogy a fa stukkókkal mennyezetig fedett fal felé közelített, egyre hangosabbá és félreérthetelenebbé váltak a férfihangok, mely mellé ütemesen cuppogó hangokat is vélt már felfedezni. Nem bírván kontrollálni fiatal és gyermeteg kíváncsiságát, végül mégis belesett az ajtó ódon zárszerkezetén tátongó kulcslyukon. A látvány pillanatokon belül elvonta a figyelmét a portalanításról és az egyéb napi teendőiről. Tökéletes rálátást biztosított számára a másik helyiség egy kicsiny szegletére. Egy nőt látott a szófán ülni, feje épp egy magasságban volt a kulcslyukkal. Finom, rojtokkal tűzdelt gyönyörű ruha részletei rajzolódtak ki Sylvia szeme előtt, gyakorlatilag látszott a dáma egész felsőteste, melyet egy szorosra húzott fűző tett még tökéletesebbé, különösen felemelve a ruha által alig fedett kebleit. A hölgy göndör, fekete haja feje tetejére volt tőzve egy virágdíszes hajtűvel, gyönyörű arcán ajkai vörössel, szeme pedig lilás színnel voltak kiemelve. A dáma mellett az uraság állt, pontosabban mozgott, nemi szervét a hölgy szájában tartva, előre hátra. Innen eredt a cuppogó, nyáltól fröcsögő hang. A dáma kihúzott derékkal, nyitott szemmel és mereven tartott háttal várta az uraság egyre gyorsuló lökéseit, bár láthatóan nehezére esett nem felvenni a fejével a lökések ritmusát. A gyorsuló mozgással arányosan egyre hangosabbak voltak a nyögések is.
Sylvia szemeit a kulcslyukhoz szegezte a látvány. Szobalány ruhájában nem mert leguggolni, nehogy a kikeményített anyag megtörjön, így mélyen előrehajolva leskelődött. Apró kebleit látni engedte a ruha föld felé nyúló kivágása, formás, kerek feneke gyönyörűen kirajzolódott a szoknya alól. Vörös, göndörödő fürtjei az arcába omlottak, lábizmai megfeszültek a folyamatos és szokatlan terheléstől. Nem régóta takarít az uraság házában, ez idáig nem volt szüksége arra, hogy dolgozzon, erősödjön.
Nem törődve a derekába egyre inkább nyilalló fájdalomtól továbbra is a kulcslyukon keresztül a szomszéd szobában zajló jelenetet bámulta, szinte pislogás nélkül. Sejtése szerint az urasság már a vége felé járhat. Neki is volt már tapasztalata férfiakkal, bár ez csak néhány örömtelen percet jelentett számára a birtokon dolgozó egyik másik béressel.
Az uraság egyre gyorsulva tömte hölgye szájába a szerszámát, és egy hangos hörrenés kíséretében elkezdett élvezni. Partnere torkán jól kivehető, ahogy folyamatosan nyeli az uraság spermáját. A mozdulatok befejeztével a hölgy kivette szájából a farkat, és a maradék ondó így az ajkaira, és állára fröccsent. Rezzenéstelen tekintettel, unott arccal verte még az arca előtt a nemi szervet, majd ezt befejezvén egy kendővel szárazra törölte az alsóajkát és állát. Arcán az undor alig érezhető árnyéka látszódott, de mielőtt az uraság ezt észrevehette volna, csábos mosolyt varázsolt az magára, és kinyitotta a száját, látni engedve, hogy az utolsó cseppig eltüntette magában a férfimagot.
Látóterében ekkor már csak a hölgy látszódott, aki hamarosan fel állt, így Sylvia már csak a bő, földig érő abroncsos szoknyát láthatta, illetve azt, hogy az asztalhoz sétálva egy bort tartalmazó poharat emelt szájához. Halk beszélgetés hangjait vélte felfedezni, és hirtelen az abroncsos szoknya megindult a kulcslyuk felé. Sylvia pillanatok alatt lebbent a helyiség másik felébe, így mikor nyílt az ajtó, háttal és távolabb állt a nőtől. A cselédlány hátra fordult, és üdvözlésképpen pukedlizett a gazdagnak látszó teremtés előtt, aki az imént a szájával elégítette ki a ház urát. Ő lepillantott a cseléd alig 150 cm-es alakjára, elmosolyodott, és köszönés nélkül távozott. A lány még hosszan nézett utána, nem vevén észre, hogy őt is mustrálgatják…
Nem tudta kiverni a fejéből a látottakat, de csak napokkal később tudott rákérdezni a cselédszálláson dolgozó középkorú mosónőnél a történtekről. A mosónő leteremtette, amiért leskelődni, mert az uraság után, de végül aztán a folyamatos unszolására nagy nehezen választ kapott arra a kérdésére, hogy ki lehetett az a hölgy. A mosónő szerint egy prostituált volt, és ez, a Josephine számára ismeretlen szót olyan megvetéssel és gyűlölettel mondta ki, hogy a lány gyakorlatilag megrémült ettől. Nem érti a miérteket, de megpróbál ennek utánajárni pontosabban, döntötte el magában.
A napok teltek, és örömteli híreket kapott a főkomornyiktól. Megváltozott a beosztása, immáron az uraság fürdő és hálószobáját fogja takarítani. Ez jobb fizetést és kevesebb munkát jelentett. Boldogan újságolta el a szolgaszálláson, de a cselédtársai nem osztoztak örömében, sőt, többeken kárörvendő vigyort vélt felfedezni, nem tudván mire vélni a dolgot.
Izgatottan készült az új megbízatására, melyet jövő héttől fog megkezdeni. Szüksége lesz a városból egy új harisnyára, és az illatos szappankészlete is megfogyatkozott. Örömét kissé beárnyékolta az ebből kiinduló gondolatsor, mely szerint az egyik kocsistól kell szívességet kérnie, hogy beszerezhesse hiányzó apróságait, és tudja, hogy ez mit von maga után. A cselédszállás ablakán kinézve rálátott a kocsiszínre, látta, hogy az uraság minden kocsija bent áll. Jobb lesz hamarabb túlesni rajta. Pillanatok alatt kibújt a szoknyájából, és egy kissé fakóbb, mosástól színtelenebb, de kissé szűkebb szabású szoknyát magára. Cselédblúzát levette, egy inget vett fel magára, melynek befűzőjét a kebleitől a nyakáig csak lazán húzta meg. Tudta, hogy alacsony termete miatt így minden fölé magasodó férfi beláthat az ingecske alá, rápillantást engedve kebleire, és mellbimbóira. Egy mély levegőt vett, és elindult a szín felé.
Legnagyobb megkönnyebbülésére csak Johann volt bent, zsíros kezeit egy rongyba törölve sétált elő az uraság hintaja mögül. Sylvia mosolyogva indult el a kocsis felé, kihúzva magát, ezzel is kebleire terelvén a kocsislegény figyelmét. Annak pillantása azonnal megakadt a lazán befűzött ingen, melynek résén a lány egyes mozdulatainál kivillant a piros bimbóudvar. Megnyalta a száját, és elindult a lány felé, elhaladván mellette végigsimított a combján a fenekéig, és csendesen behúzta a lány mögött a szín mindkét ajtaját. Csak ekkor szólalt meg, halkan, izgalomtól remegő hangon.
– Sylvia, már azt hittem sosem kell semmi a városból neked!
A lány a prostituálttól ellesett csábos mosollyal és a születésétől meglévő kacér pillantásával nézett a kocsisra, de az ismét a kebleit bámulta.
– Hát most bizony fog kelleni egy-két apróság. Itt megfelel? – nézett körül az alsóépületben.
Johann válasz nélkül nyúlt le, és remegő kézzel fűzte ki nadrágja korcát, mely alól azonnal kibújt merev farka. Sylvia kissé közelebb lépett hozzá, megmarkolta az egyébként kisméretű szerszámot, és verni kezdte. Johann egyik kezét az ing alatt tartva markolászta a lány pici keblét, másik keze mélyen a szoknya alatt fogdosta Sylvi nyílását, behatolva egyik ujjával a száraz hüvelybe, enyhe fájdalmat és undort okozva ezzel a lánynak. , aki igyekezett erről nem tudomást venni . A hintó oldalán lévő nemesi címert figyelte, és azon járt az esze, hogy milyen színű legyen az új harisnya, illetve melyik drogériában vetesse meg a szappant Johannal.
A monoton, de ütemes kézmozdulatoknak hamar meglett az eredménye. Sylvit az egyre hangosabb nyögések térítették vissza ábrándozásából. Belepillantva Johann tekintetébe, azt egyre homályosabbnak látta, és érezte, hogy hirtelen mégjobban megmerevedik a kezében a szerszám.
Tudta, mi következik, és megjelent előtte a napokkal korábban látott dáma kecses nyaka, melyen lecsorgott az uraság nedve. Egy pillanatra elgondolkodott, de félelme erősebbnek bizonyult kíváncsiságánál. Gyorsított, kicsit a férfi elé került, hogy a farokból kifröccsenő nedvek a szoknyáján landolhassanak. Az egyre halkuló nyögések, és a lankadó szerszám abbahagyatta a lánnyal a mozdulatsort, és megintcsak a prostitól ellesett mosollyal nyugtázta a történteket. Ez után gyorsan elmondta Johannak, hogy mit szeretne kapni ő, és megállapodtak, hogy legkésőbb hétvégére meglesznek a kért tárgyakat.
Sietve futott vissza cselédszállásra, hogy lemoshassa magáról a kocsis érintéseit és lecserélhesse spermafoltos ruháit. Immáron felhőtlen örömmel várta a jövő heti előléptetését cselédből szobalányra.
Forgószél 2
…Már tudta, hogy a hatalmában vagyok, tudta, hogy itt, most a vágyak és érzékek diktálnak, a kocsiban testünk illatai keveredtek, és a lihegésünktől bepárásodtak az ablakok. Észre sem vettük, hogy odakint, a feltámadt erős szél csapkodja a közeli ágakat az autóhoz, csak az együttlét még fokozottabb, még ismeretlen izgalmait vártuk.
János fölöttem térdelt és ívben hajló méretes farka a hasamon landolt. Nem győzött betelni a melleimmel, markolta, gyúrta, mint az asszonyok a tésztát a vasárnapi ebédhez, nyalta, szívta, harapta a bimbókat.
– János vad vagy!- lihegtem, de alighogy kimondtam, nedves szájával vadul csókolni kezdett. Erős érzéki, duzzadt ajkával szántotta végig az én ajkaimat is és nyelvünk vad harcot vívott.
A testem már vonaglott a vágytól, amikor lassan ráhasalt a testemre, farka a vénuszdombomnak feszült, egy erős mozdulattal félrehúzta a keskeny bugyit és lábaimat megemelve a fallosza a legjobb úton volt…
– Nézz a szemembe! – hangja szinte parancsoló volt és ahogy egymás szájába lihegtünk, lángokat, tomboló vihart láttam a szemében.
– Most… meg… foglak… baszni! – szinte hörögte, eltorzult hangon.
Máskor, más helyzetben, hatalmas pofon csattant volna, de csak még jobban szította a lobogó tüzünket.
Éreztem, ahogy a makkja nagyon lassan elindul a már nagyon lucskos bejáraton, aztán visszahúzódik. Kíváncsian, türelmetlenül vártam, hogy a behatolás pillanatában mit érzek majd, és halkan, rekedten válaszoltam… .
– Gyere, várlak… ! – és még jobban megemeltem a fenekem, jelezve, hogy készen állok a befogadására.
– Nézz a szemembe! – ismételte újra, és miközben tekintetünk találkozott, János egy erős lökéssel elmerült bennem. Kíváncsi volt a reagálásomra, mindent a szememből, arcomról akart leolvasni a saját gyönyörűségére. Láthatta, ahogyan szemeim elkerekednek, hangos nyögéssel, ösztönös mozdulattal, próbáltam visszahúzni magam, de nem volt hova. Úgy éreztem, mintha karóba húztak volna…
– Ahhh… nagy… vagy… lassan… – de csak olaj volt a tűzre, egyre erősebb és gyorsabb lett.
János ezzel a behatolással felszabadított, eltörölt minden gátlást, ami még pislákolt bennem. Ez már nem fallosz vagy pénisz volt, hanem egy nagy és kőkemény FASZ!
Szinte teljesen kihúzva, aztán visszatolva tapasztalta az eddig ismeretlen élményt, érzést és hát láthatóan és hallhatóan tetszett neki és élvezte.
Gátlástalanul hullottak a szavak, félmondatok, most már én is viszonoztam a lökéseit, azt hiszem álmomban basztam így, amikor reggel átázott ágyneműt éreztem magam alatt.
– Csodás vagy… az egész farkamon érzem a pinádat… – és hatalmas lökéseivel öklelt, mint egy bika.
– Lassíts te őrült… mindjárt… nem bírom… jaj! – de a kéj elborította az egész lényét, akárcsak az enyémet.
Hatalmas tempóban közeledett az első orgazmus és beláttam, hogy semmi értelme lassítani vagy megállítani.
Belemarkoltam János vállába, testem megfeszült, azt még láttam, hogy szája apró mosolyra húzódik, figyelt és két hatalmas öklelése után egy ájulásszerű orgazmust éltem át.
Mozdulatlanná dermedtem, élveztem ahogyan a hullám át csap rajtam, de János nem vette ki belőlem.
– Pihenjünk – kértem, de a mozgása csak kissé lassult.
– Szó sem lehet róla, mondtam, hogy ki akarlak élvezni! – és lassan az oldalamra fordított aztán alám tett egy törülközőt és a csípőmnél fogva az ölébe húzott.
Én naiv, első pillanatban azt hittem, hogy hagy egy kis időt pihegni, de a fenekemen éreztem az ágaskodó szerszámát, és egy pillanattal később már kereste az ujja a bejáratot.
Azt sem hagyta, hogy megtöröljem magam, ujjai elmerültek a nedves pinámban, amely kitágulva lüktetett az ujjai körül. Újra felizgultam és megmozdultam. Kemény farka nekem feszült, kissé megemelte a lábamat aztán széthúzta a sajgó puncimat és – nincs rá jobb szó- beakasztott.
Kiabált a kéjtől, mindenféle „mocskos” szavakkal kísérte a mozdulatait, teljesen kifordult magából, de ez engem már egy cseppet sem zavart.
– Isteni baszni téged… micsoda pina! – lihegte
– Gyere, bassz meg… lökd… – és egy hirtelen jött nedvhullámmal öntöttem el a farkát, éreztem, hogy a fenekemen is folyik.
– Ez őrjítő, ilyet még soha… soha… nem! – és harapta a vállamat. Előrenyúlt, vadul markolta a mellemet, nyalta a nyakamat, melleimet feltolta és megnyalatta velem a saját bimbóimat.
Már sikítottam a gyönyörtől, amikor fülembe hörögte:
– Most teletöltelek… .ondóval… te nőstény… édes… kurva! – óriásit lökött szinte a gyomromban éreztem, és úgy maradt megfeszülve, tövig bennem.
Egy pillanatra visszatartott lélegzetét, hatalmas forró spriccelés követte, amit a méhemen éreztem több hullámban és ezzel a hullámmal én is sikítva elélveztem.
Nem tudom meddig maradtunk így mozdulatlanul, a puncimmal éreztem a lassan lüktető faszt és megsemmisülve, a végletekig kielégülve legszívesebben elaludtam volna de nagyon késő volt már.
Lassan kikászálódtunk a kocsiból, rendbetettük magunkat, amennyire itt lehetett, ellenben a kocsi belseje egy csatamezőre hasonlított.
Most döbbentünk csak rá, hogy mennyire megszűnt a világ körülöttünk, mert körbepillantva, mindenütt letört faágak, vihartól letépett falevelek hevertek.
János udvariasan segített felöltöznöm és mielőtt indultunk volna, a derekamat átfogva magához húzott, megmarkolta a fenekemet, a mellemet és hosszan csókolt.
Nem értékeltük a történteket, egyszerűen elfogadtuk, akartuk, ami történt…
– Újra tudnám kezdeni, teljesen elvarázsoltál – mondta, és én éreztem a nadrágon keresztül a keményedő szerszámát
– Na most azonnal induljunk – vágtam vissza, mert gondolatban már otthon jártam, és nem tudom, mit mondok a férjemnek.
Hamar hazaértünk, az úton egy lélek sem járt, a nagy terepjáró bekanyarodott a sötét kis utcába, nem messze a házunktól.
Ez volt az a pillanat, amikor újra áthullámzott rajtam ez a fantasztikusan erotikus, vad, érzéki, még sohasem érzett kéjes tobzódás. Nem volt kedvem hazamenni, mostmár úgyis mindegy.
– Búcsúzóul érints meg!- kérte János és kezemet a nadrágjára tette, én pedig megsimogattam a nadrág alatt, mire ő kigombolta és előbukkant a csodás makkja aztán az egész fasz.
Nem mondott semmit, nem kért, nem volt erőszakos, teljesen rám bízta a döntést és én döntöttem.
Talán azt akartam, hogy teljesen elteljen ő is.
Lassan ráhajoltam, finoman megpusziltam és a számba csúsztattam a farkát. Nagyot sóhajtva tolta a számba és az egyre erősödő szívásokra hangos nyögésekkel reagált.
– Vigyázz, mindjárt jön! – figyelmeztetett kedvesen, de nekem eszem ágában sem volt, elengedni, azt akartam, hogy az utolsó cseppig az enyém legyen.
Ajkaimmal éreztem az erdőszéli keféléstől ragacsos faszát, rajta az én puncim nedvével, és őrült iramban vonaglani kezdett a szám a nagyra duzzadt farkán
Most már ő is tudta a szándékomat, amit titkon szeretett volna. Keze lassan a fejemet nyomta finoman.
Éreztem hogy lüktetni kezd, a golyói teljesen eltűntek, makkja a torkomon volt…
– Édes… szopj… ugye leszopsz… szívd… mossttt- és már fröccsent is a torkomba, számba a keserű- édeskés ondója.
Sokat lenyeltem belőle, miközben ütemesen mozgott a számban és egész testében remegett… .
Aztán pár perc után megcsókolta a gecis számat, én visszacsókoltam mintegy búcsúzóul.
– Azt akarom, hogy az édes, kis kurvám legyél!- mondta.
Talán mást vártam, valami árnyaltabb búcsúzást, de amikor utánanéztem a távolodó autójának, azt motyogtam magamban…
– János, ha akarod, akkor az édes, odaadó kurvád leszek… – és elindultam hazafelé.
Forgószél 1
Hatalmas lendülettel dolgoztam azon a napon. Forró, nyáreleji idő volt én úgy éreztem ma minden jól és flottul sikerül, amibe csak belefogok. A munkahelyemen hatalmas a nyüzsgés, a vendégek élvezték a környezet nyújtotta élményeket, lehetőségeket.
Kollégáim mosolyogva jártak-keltek, a dolgukat végezték, köztük egy sötét hajú, 30 körüli fiú, aki mindig kedvesen udvarolt, ha a nagy rohanásban volt néhány perc erre. Észrevettem, hogy néha rajtam felejti a szemét, ilyenkor mosolyogva nyugtáztam, de hát én 25 évvel előbbre járok az időben, ennek okán a fiam lehetne.
Lassan már a munkaidő vége felé jártunk, amikor a főnök lihegve rohant utánam, kért hogy menjek be a közeli nagyvárosba vásárolni, mert rendkívül illusztris vendégek érkeznek másnap reggel és addigra készen kell lenni mindennel.
– Majd János bevisz a kocsijával, már beszéltem vele – közölte.
Nem örültem, időben akartam hazaérni, a férjemnek megígértem egy esti sétát a forró nap után, de a vendég az vendég.
Lótottunk-futottunk a városban, üzletről üzletre, János készségesen segített, de a nagy forgatagban észrevettem, hogy néha rajtam felejti a kezét, amikor előreenged és nézi a vékony, nyári, kivágott blúzban ringatózó melleimet.
Mit mondjak, jólesett de magamban mosolyogtam ezen a helyes fiún, akinek a szemei csillogtak a fényben.
Kora este volt már, amikor végeztünk és kifelé hajtottunk a városból. A kocsiban kellemes klíma uralkodott, hátradőltem és ellazultam, fáradt voltam kissé.
– János, nagyon szomjas vagyok, igyunk valamit ebben a melegben kiszáradtam.
– Éppen ajánlani akartam – mondta, és lehajtott az egyik közelben lévő vendéglő felé.
A kerthelyiségben a kellemesen hideg ital rendkívül jólesett és akkor egy váratlan fordulattal, János udvarolni kezdett. Dicsérte a szememet, az alakomat, ami még így 50 fölött is kissé molett, de arányos.
Azt megszoktam, hogy a férfiak udvarias és kevésbé udvarias megjegyzéseket tesznek rám, és sokszor látom bennük a vadászt, akik szívesen leterítenék az érett, nemes vadat. Különösen azok a fiatal férfiak, akiket valami ősi ösztön folytán izgatnak az érett, idősebb nők, talán komplexus ez, nem tudom, de tény és tapasztalat.
János is egyre izgatottabb lett, kereste a szavakat, szeme egyre többször tévedt a blúzom kivágására, egyre bátrabb szavak hagyták el a száját.
Gondoltam, hallgatom egy darabig, aztán lehűtöm a fiút.
– Induljunk, mindjárt este lesz – felálltam az asztaltól, János udvariasan kinyitotta a kocsi ajtaját, és besegített, közben, ahogy a biztonsági övet megigazította, keze a mellemhez ért, csak lassan húzta el.
– Ezt ne, János – mondtam, de furcsa módon éreztem hogy kiszáradt a torkom, mintha újra szomjas lennék.
Úgy nézett rám azzal a vadász szemmel, és pár száz méter után hirtelen bekormányozta a kocsit az erdőbe, egy földúton álltunk meg. A helyzet kezdett egyértelmű lenni, és mielőtt reklamáltam volna, elkezdett ömleni belőle a szó.
Elmondta mennyire régóta tetszem neki, mennyire kíván, és amikor a feleségével van, akkor is eszébe jutok. Egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni.
Félreértés ne essék, nem vagyok én prűd nő, sőt, elég intenzív a szexuális életem, de ez nagyon váratlanul ért. Na most elég, gondoltam és János felé fordultam.
– Most induljunk és fejezd be! – hullottak ki belőlem a szavak, rekedt hangon, mintha nem is az enyém lett volna.
– Még ne menjünk, mikor leszünk így kettesben még egyszer – suttogta, és közelebb mozdult.
– János ne, vár a férjem.
Ekkor egy vad villanást láttam a szemében, szája enyhén mosolyra húzódott, és egy hirtelen mozdulattal, a derekamnál fogva maga felé fordított.
Vad kívánást láttam a szemében, a számra tapadt. Feszítettem magam de nagyon erősen tartott. Nem csókoltam vissza de éreztem, hogy a nyelvével szét akarja feszíteni a számat.
– Édes, kívánlak – lihegte a számba, és amikor válaszolni akartam, hirtelen a nyelvét éreztem a fogaim között.
– Te megőrültél! Mit akarsz!?
Erre a mondatomra elszabadult a palackba zárt szellem.
– Téged! Most! Itt! – és egy mozdulattal rámarkolt a mellemre, a kezem leszorította a testem mellé és kivette mindkettőt a melltartómból.
– Istenem, de csodásak, puha és hatalmas! – és legeltette szemét gátlástalanul a felkeményedő bimbókon.
Elvesztem!!! Itt ülök ennek a férfinak a kocsijában, tehetetlenül, leszorított kézzel, miközben lassan, de biztosan kezdi birtokba venni a testemet. Az erőm lassan fogy, és valami furcsa, eddig még nem érzett vágy kezd behálózni. És akkor dőlni kezdett velem az ülés a hatalmas terepjáróban. János velem együtt dőlt a vízszintesig, és felengedte a kezemet, tudta hogy nem tudok és talán már nem is akarok szabadulni tőle.
Vadul csapott szájával a melleimre, mintha be akarta volna habzsolni. A testem remegni kezdett.
– De… én… az… anyád… lehetnék… kérlek… ne…
– Megőrjítesz… kívánlak… és most… az enyém… leszel…! Akarlak… mindenedet… – buggyantak ki a szavak belőle, és miközben a mellemet szívta, keze a combomon csúszott egyre feljebb. Erős szorítást éreztem, markába fogta a bugyin keresztül a nedves dombot. Már élvezte, hogy a kezében – egyre gyengülő erővel – vergődöm, és mélyen a szemembe nézett.
– Te is ezt akarod – mondta lassan, tagoltan.
Az erős szorításra lassan nyílni kezdtek a combjaim. Benyúlt a bugyi alá, végighúzta a kezét a hasamtól a fenekemig, és bennem valami erős, fájó, kéjes érzés lett úrrá. Mozdulnom kellett felé, combom belső felén éreztem, hogy nagyon nedves vagyok. Akartam a kéjt, a mámort, a férfikezek erős mozdulatait. A szám kinyílt, nedvesen vártam, hogy János rátapadjon. Vadul csókolta a számat, mellemet, ujjai a csiklómon táncoltak, aztán az egyik elmerült bennem. Élvezte, ahogyan megvonaglottam, ujjával belül körbe masszírozta a vagina falát, és felnyomta, amennyire csak tudta. A nyögések és sóhajok közepette kezem kutatta János férfiasságát, a kezemben akartam érezni.
– Várj, neked adom! – és levette a nadrágot. Ráhúzta a kezem a farkára, és felkiáltott, amikor összezárultak az ujjaim rajta. Fel akartam ülni, de János visszanyomott. Elég szánalmas látvány lehettem, nyakamba felgyűrt blúzommal, szabadon elterülő nagy melleimmel, szoknyám a derekamnál, félig félrecsúszott bugyimmal, csapzottan, nedvesen.
– Maradj így! Ne mozdulj, ki akarlak élvezni. Csodás látvány! – és álló farkával fölém térdelt…
Kamaszkorom legszebb nyara
Hogy is kezdődött? Gabi, a dobos és Zoli a focis, a barátnőm és én sátorozást terveztünk a Balatonhoz. Az alapok már ott sérültek, mikor a barátnőmet a szülei nem engedték el. Nálunk is volt némi huzavona, de végül anyám belegondolt, új emberével lesz pár gyerek nélküli napja.
Zolival három hónapja, a villamoson ismerkedtem meg. Azt mondta később (sokkal később, Balaton és egyebek után, a keresztcsíkos pólómban villamos-zötyögő cicijeimről nem tudta levenni a szemét.) Ő edzésre ment, én edzés után haza. Megkérdezte hazakísérhet-e? Én meg azt mondtam, mindenkié az utca, arra megy, amerre akar. Pont arra akart, amerre én. Végig dumáltuk a délutánt, neki az edzésnek lőttek, nekem a tanulásnak. Szép hosszú, fekete haja volt a Zolinak, madulametszésű barna szemei, fülbevalója és borzalmas zakója egy még borzalmasabb kockás nadrághoz. Igazi egyéniség, figyelemfelkeltő. Csodálkoztam is, hogy anyám nem zavarta el a francba, mikor meglátta.
Emlékszem az első csókunkra. Nyálas szájjal adta, nyelves nyálasnak könyveltem el. Központi szereplőnk lett a villamos és a végállomás, ahol vártunk rá, az ottani búcsúzkodások, nyelves nyálasok és cicigyömködések és kemény ágyék dörgölődzések. Tovább nem kísérhetett, mert az apja agyonverte volna, ha este tízre nem ér haza. Persze én meg éghettem, hisz a törzsközönséggel együtt döcögtem hazáig, azokkal akik végignézték a várakozás-pettinget.
Egy hónap múlva alakult először úgy, hogy nálunk aludt. Zenét hallgattunk, vacsoráztunk, igazán jól viselkedtünk és sajnos közeledett a félelmetes kilenc óra, mikor indulnia kellett volna. Elsősorban az élveztem ezidőtájt, hogy olyan, mintha lenne egy saját robotom, mert Zoli mindent megtett, amit csak kértem. Hagyott nyerni a kártyában, a tévéjátékban és minden viccemen nevetett.
– Itt aludhatok? – kérdezte illemtudóan elsőként anyámat, aki éppen kedvenc sorozatát nézte egy csomag mogyoróval a kezében.
Anyu mosolygott egy igent.
Akkor Zoli hazatelefonált, hogy áramszünet miatt nem járnak a villamosok. Jó móka. Péntek este és szombat és vasárnap és mi. Illatosra zuhanyoztam magam, felvettem a legszebb pizsamám, Zotya pedig kapott egy női köntöst (akkor még nem lakott nálunk az ÚJ apukám) ezért az anyámét. Tévézgettünk a szobámban, lassacskán magunkra csuktunk ajtókat és lassacskán feloldódtunk. Csikiztem a hasát a vizes hajammal, sok-sok nyálast váltottunk, bizseregtem tőle, így, hogy nem várt utána a villamos és az utca népe. Felhúzta a pizsifelsőm és simogatta a melleimet, benyúlt a nadrágomba, a lábam közé, simogatott, és én is a kőkemény fütyijét nadrágon át. Szigorúan így, ilyen benyúlkálós módon fetrengtünk az ágyon. Kicsit idegesítő volt, hogy mindig félrecsúsztak az ujjai a lényegről, vagy éppen akkor váltott másfelé, mikor kezdett igazán jó lenni – ma már tudom, ő is pont így volt ezzel. Idővel belefáradtunk. Én legalábbis. Aludni akartam. De ő nem hagyott. Mikor éppen elszenderültem az amúgy is zsibbasztóra szűkült ágyamban, rájött a kangörcs újra és tapizott. És ez így ment, míg elkapott a düh, fogtam a párnám, paplanom és leköltöztem a földre. Nohiszen, utánam akart jönni, és akkor rászóltam nem! Robotként maradt.
Ilyen volt az első közös éjszakánk, amit sok hasonló követett, egyre szabadabb, egyre meztelenebb. Ezek után váltunk igazán egy párrá, hisz olyasmi volt már a kezünkben, ami a Másoknak nem. Büszkén mutatott be a barátainak, velük lógtunk, mert Zoli szerint az én barátnőim idióta vihánc gépek, utálta őket. Pedig ők soha nem mondtak rá semmi rosszat, sőt.
No de a Balatonhoz vissza. Igen vissza. Gyerekkoromban minden nyáron legalább két hetet ott töltöttem, nosztalgikus szagok árasztottak el már a gondolatától is. Gabesz talált kempinget, hozta a sátrat, én vettem a vonatjegyeket, a Zoli… nos ő jött utánunk. Gabesz szőke, hosszú, göndör hajú srác, alig magasabb nálam, kamaszosan izmos, a karján pár nonform tetkó, és úgy véltem, a rockbandához, amiben dobol illik ez a külső. Amúgy kedves, halkszavú figura, ellentétben Zolival, akinek állandóan járt a szája.
Eggyel előbb szálltunk le a vonatról a kapkodás véletlenében, mint kellett volna, gyalogoltunk hát a dögvész melegben Szabadiról, Sóstóba, málhástul.
A kemping nekem különös újdonság, mert sosem sátraztam. A srácok a tópartot szúrták ki magunknak, így a nádasban szomszédunk sem akadt, igaz a zuhanyzó jó messze, de kit érdekelt. Gabesszal végül felállítottuk a lakásunkat, Zoli kimaradt belőle, mert bármihez fogott, csak rontott a dolgokon. Aztán átvedlettünk fürdőcuccba és igazán élveztem, hogy két hím vesz körbe, és még több bámul. Nem akarok kérkedni, de tizenhat évesen kenterbe verte a testem a parti felhozatalt. Zoli is sokat hümmögött Gábornak, hogy ugye… meg ugye megmondtam. Tudtam mire céloz. Gábor ezalatt szívesen nézett inkább szégyenlősen másfele.
A víz meleg, a nap süt, kell ennél több? Úsztam egyet, átázott fürdőruhám még inkább vonzott szemet, nyálcseppet, élvezettel napoztam kirakatot mindehhez. Két partnerem átment gyerekbe, a vízben térdig labdázgattak röhögve. Egyszer csak Zolika feljajdult és sűrűn káromkodott. Jajjaj, megrándult a nyaka és csak jobbra volt képes nézni ezután. Keserves képpel nyöszörgött mellettem a pokrócon, hogy masszírozzam meg, de hiába, csak rontottam a helyzetén. Ücsörögtünk estig, immár, mint a nyugdíjasok.
Este májkrémes konzervet kanalazgattunk és mit ad isten, Gábor is elkezdett nyafogni, hogy leégett a válla. Kencéztem babakrémmel, de akármilyen óvatosan csináltam, üvöltött, hogy FÁÁÁJ! Hamar nyugovóra tértünk. Egy dupla gumimatrac a mienk Zolival, egy a jobb szélen Gáboré. De nem lehetett tőlük aludni, mert az egyiknek a nyaka fájt, a másiknak a háta. Borzalmas volt. És az a hülye matrac iszonyat kényelmetlen. Folyton attól rettegtem, belemászik valami kóbor bogár a fülembe tévedésből. Végre elszunnyadtam, erre Zoli, a ferdenyakával képes volt felébreszteni.
– Annyira fáj – szuszogta és a kezem a fütyijére húzta. – Puszilgathatnád.
– Hülye vagy? – tört ki belőlem, mert úgy gondoltam, ha már szép idétlen hármasra sikeredett a nyaralás, akkor nem lesz ilyen. Különben sem szerettem puszilgatni a micsodáját. Bevágtam a durcát, visszacipzároztam a hálózsákomat, amit Zoli le, és dacból elaludtam tényleg. Hajnalban a nappal keltem. A fiúk még durmoltak. Hűvös volt és a Balaton parti tó, feltehetőleg maga a sóstó, amiről a hely a nevét kapta, tele békával. Ezek a kétéltűek reggelente igen lassúak, unalmamban fogtam is hármat, és egyenként beengedtem a sátorba őket. Gondoltam vicces.
Erre ezek összedöntötték a várunkat ijedtükben, a nyomorék és a leégett, ahogy menekültek három kicsike béka miatt – hát muszáj volt röhögni, amit a békákkal együtt rossz néven vettek.
A program előteremtődött, bebuszoztunk Siófokra, gyógyszerért. Két srác velem, egyik úgy sétál, mint akinek görögdinnyék vannak a hóna alatt, a másik rendületlenül nézi a jobb oldalt. Én, mint nő, előadtam a patikusnak az igényeimet. Röhögött, és felvilágosított, a kence és a tabletta sokat nem fog segíteni társaimon, csak az idő. Remek. Ezt nekik nem mondtam meg.
Beültünk egy étterembe, ahol kiderült, Zolit szokás szerint alulpénzelték, viszont képes hármunk helyett enni, elvégre sportoló. A gyógyszertől egyből jobb kedve lett, bár tényleg nem javult. Ha már Siófokon jártunk, diákjeggyel átkompoltunk Tihanyba. Ahol a mólón sétálva Zoli rögvest fagyit kívánt, és akkor észrevettem, eltűnt a retikülöm, amiben mindannyiunk cucca, pénze leledzett. Nem lopták el, dehogy, csupán a hajón hagytam. Loholtunk a kikötőbe. Nagyon rendes volt a hajós társaság, hamarosan minden kimenő vizijármű a táskámat kereste. Meg is találták és biztosítottak róla, hogy az a komp, amivel vissza kell mennünk, el is hozza. Étlen szomjan ücsörögtünk a jó hírrel együtt. Késő este értünk haza és a maradék konzerveket is bezabáltuk. Zotya súgott-búgott valamit Gábornak arról, hogy hosszabban is zuhanyozhatna, engem meg berángatott a sátorba.
Feladtam a harcot, szerettem volna, ha jól érzi magát. Csókok, itt-ott, eszem ágába nem volt beleizgulni, csak rá figyeltem. Lihegtem vissza lihegéseket és simogattam a fütykösét tenyérrel, marokkal, aztán úgy, ahogy mutatta és közben aggódva figyeltem szemérmesen a kinti zajokra. Német kiabálás, röhögés, papucs klottyok és a markomban, Zotya hasán, a hajamon némi spricc ezek után. Valamint jogomban állt zsémbelődni, nohát, most akkor hogy nézek ki, miután ő elégedetten sóhajtozott. Szerinte gyönyörű, csodálatos, és ilyenek voltam.
Másnap Gáborral költségvetést készítettünk. Zolit ez ugye nem érintette, hisz az első nap elfogyott a szerény összeg, amit amúgy, ha nem is gazdag, de tehetős szülei smucigoskodtak össze. Kiderült épphogy ki tudjuk fizetni a kempinget, a vonatjegy árát haza, azaz, irány haza.
Kissé lelohadva, már nem viháncoltunk a gondolatra, mely szerint kilómétereken át cigöljük a cuccokat. Bátran felszálltunk hát a buszra, jegy nélkül. Komolyan mondom, ennyi balsors , mi lehettünk volna a himnuszból a régentép – ahogy nagyanyám szlengelte, mikor hosszú hajam loboncosra fújta a szél és ő mindenképp fésülni akart. – szerintem tíz métert sem haladtunk és jött az ellenőr. Három kemény ezresre akart megbüntetni, mi hülyék – elsősorban a becsületes rockdobos Gábor mutogattuk, hogy összvissz ezerötszázhuszonnyolc forintunk van. Na azt mind elvette és még a buszról is lelökött minket. Komoran ücsörögtünk a Sóstó-felső, vagy alsó, tökmindegy állomáson, a telefonok áramilag, pénzileg lemerülve, és akkor jött az isteni ötlet! Nagyanyám a régentép, ott lakik a kispesti vasútállomás mellett, és egy barátnőm mamája pont ott forgalmista. Bezúdultunk a helyi állomás irodájába és elsírtam (szószerint) a bánatom. Mosoly bácsi felhívta a szolgálati vonalon kispestet, ott a néni szalajtott a nagyihoz futárt, a nagyi felhívta anyámat, anyám az új apukámat és aztán minket, hogy ne mozduljunk, Géza (a mostoha) Opeljával repesztenek értünk.
Felhőtlen volt az ég újra, behurcolkodtunk a strandra. Pancsihoz vetkőzés közben no mi történik, Zotya ing zsebéből kihullik egy ötezres. Felpörgött önmagam ekkor úgy érezte, eljött az idő, hogy kezdődő szerelmem megöljem. Szándékosnak véltem a tettet, hiába mentegetőzött, hogy ő sem tudja, hogyan került oda, feltehetőleg az anyja szánta meg, mikor az apja lefaragta a költségkeretet. Ledöntöttem a lábáról a hasán ugráltam törökülésben és veszettül csépeltem, ő meg félig röhögve félig sírósan végszavazott a szemét vagy – nem – zsugori állat – nem – jelenetben. És hogy már nem fáj a nyaka, balra is lát – hurrá!
Gábor a maga módján várt ránk, mikor csillapodtunk kérdezte csak meg:
– Eszünk valamit?
Naná! Sült hal, sült krumpli, sült kolbász, palacsinta, kóla, mindent. Az összes többi napon nem éreztük olyan jól magunkat, mint várás közben.
Hazafelé a kocsiban a táskámban kotorásztam, számvetést készítettem, az első önálló fiús nyaralásom nem is volt rossz, és mint rendes kislány, eltettem emlékbe a vonatjegyeket, nézegettem, mint relikviákat és megkérdeztem anyámat.
– Mit jelent az, hogy retúr? – mert valami sejtelmem azért támadt a szóról.
Ha valaki olyan hülye lenne, mint én, annak megjegyzem, a jegyekkel lazán hazamehettünk volna.
De nem lett balhé a felesleges fuvarozásból, mert Géza újként még lazán kezelte kamaszkorom problémáit, így anyám is hanyagolta a felpofozlak témát, nehogy elrontsa a hangulatot. Minta szülőkkel büszkélkedhettem a fiúk előtt, akik kedvesen hetyegtek velünk és egymással, magukat is beleélve a hűdejófejek vagyunkba, még jégkrémet is vettek a benzinkútnál.
Ez a kaland rendesen összekovácsolt bennünket, a nyár adta szabadságban valaki, valakinél aludt egyfolytában, sose akartunk elválni. És az ágyjelenetekben kezdtünk finomodni. Már szóltam, mit ne hagyjon abba, és ő is szólt és ennek ellenére, ezzel együtt persze így is előfordult, hogy hol ő maradt hoppon, hol én, sőt az is, hogy én magam döntöttem úgy, most ő járjon csak a mennyekben. Amit még éreztem, Zotyának persze nem kötöttem az orrára, akár haladhatnánk komolyabb irányba és ehhez be is szereztem a szükséges szert, szigorúan esemény utánit, mert valahogy riasztott, hogy csak úgy, gyógyszert szedjek. Az őrület határáig volt képes sodorni sokszor, és még sem tettem semmit, vártam, hogy ő tegye meg, és mikor jött a csillagszórós élvezet, akkor pláne minek? maradt a kérdés. Ez, az az időszak, mikor nem a lánynak kell fürdeni szex után és ez tulajdonképpen jó. Kuncogtam félálomban rajta, míg én elszenderedek a boldog áhitatba, lovagom próbál a lehető legcsendesebb módón, anyámék előtt titokban, éjjel ikszkor megszabadulni a szerte rajta ragacstól. Egy ilyen éjszaka után, még bioritmusom igazán nem kiismerve, ismerős vágyra ébredtem, ma már persze tudom, mikor ennyire kívánom, bizony csúnya természet, éppen ovulálok.
De a lényeg, madárfüttyös virradat volt már, a nap finoman be is kandikált az ostoba reluxa csíkjai között, és partnerem az ébresztőmtől boldog díszbe öltözött rögvest. Belecsókolt a nyakamba, hátat fordítottam neki, és meztelen fenekem az ő lemeztelenített célterületéhez dörzsöltem szende nyújtózásképp. A combjaim közé tolta a vágytárgyat, ölelt körbe, a melleimet simogatta, dörzsölt ott lent és érzékenyt érintett fent, a fellegekben jártam, igazából már azt sem tudtam mit kívántam, hogyan, miért, csak csinálja ahogy akarja. Egyre hevesebben mozgott az ágyéka és én ellen neki, mikor teljesen véletlen csúszott belém és én abban pillanatban, hogy ezt megéreztem el is élveztem úgy, mint még soha se önkezemtől, se másétól. Ő görcsösen szorított és arra eszméltem ott áll az ágy előtt rém zavartan, rém idétlen, félig álló fütykössel. Majd átérezve – gondolom – hogy fest férfiként a reluxacsíkos fényben mellém ült és átkarolt.
– Ne haragudj, nem akartam… fájt?… bocsánat…
És hasonlókat marhult össze nekem. Ó egek, tudtam, hogy szerelmes vagyok, de ott, akkor, abban a pillanatban lettem tényleg az.
A nyakába csimpaszkodtam és megsúgtam, milyen csodálatos volt.
Ha létezik szexuális forradalom, mi igazán aktivistái lettünk. Ha óránként nem is, illetve dehogynem, egy napos szünet után, akár óránként is zabáltuk egymást. Minden tisztelet kiveszett belőlünk, ha picinyke lehetőség támadt. Egy alkalommal például náluk valami rokoni banzáj volt. Zotyának délelőtt meccse vidéken, ezért kivételesen otthon aludt és én mentem át hozzájuk másnap, ebédre hívott a mamája. Előbb érkeztem oda, mint fiúférfim, sajnos. Bájologhattam vasárnapi habfehér ruhámban a népes família előtt. Zotya apja nagyon büszke volt arra, hogy ÉN vagyok a fia nője, az anyja, mondjuk úgy, elviselt, a nagybátyja meg a konyhában rötyögve ráütött a seggemre. Előkelő család, nohiszen. De a lényeg, Zotya is végre befutott, roppant feldobottan, mert három gólt rúgott aznap. Jaj, de büszke lettem rá! Tehát, a lakásuk viszonylag nagy, de ekkora seregnek a hallban terítettek, ott is ücsörögtek szépen, mind a tízen-húszan – nem tudom. Ebből a hallból nyílt kedvesem szobája, ahová hamarosan visszavonultunk. Egyetlen ősrégi ajtó választott el bennünket tőlük.
Zoli elkezdte mesélni a góltörténeteit és elkezdte gombolgatni a ruhámat is. Míg csak a kezének csinált alagutat, hagytam. Mikor már kezdett pucérságomba átmeni a történet a tizenhatosról és a jobbszélről, öleltem az ölében őt és súgtam, hogy: – Nee…
Ő meg azt hogy: – De.
– És ha benyitnak?
– Nem nyitnak.
– De ha mégis…
– Nem merik megtenni. – ezt már úgy belőlem valahonnan dörmögte.
Az ágyra gurultunk, inkább gurított magával, és úgy ölelt, hogy a kérdéseim tiltakozástul elfogytak. Megnyugtatásképp ránk rántott némi habkönnyű lepedőfélét. Az alatt is, mint valami termékenységi rituálé a vadonban, éppen csak a szükségesek lettek felszabadítva, de akkor már állatmódra tettük a dolgunkat. Én kerültem felülre, mert nem akartam várni rá, annyira bevadított a vadsága. Egyhónapos tapasztalatom éveknek hathatott, úgy igazítottam magamba és mozogtam rajta cseppet sem finomkodva. Markolta a cicimet a tempóhoz illő tébollyal és mikor elöntött a kéj, magához szorított és mozgott tovább, hogy élvezetében aztán a levegőt is kiszorítsa belőlem. Fújtattunk a takaró alatt, visszafogottan, mintha ez lenne a leghangosabb abban, amit műveltünk. Kétszázas pulzusra nehéz ráijedni, ezért elsőként kiszabadulva a szobalevegőre változatlan tempóban lihegtem a hat év körüli unokaöccsre egy sziát. Az ajtó tárva nyitva, kint változatlan csevegés, a kölök ki tudja mióta állt ott, de visszasziázott illendően.
– Van rágód? – kérdezett rá Zolira, mikor ő is előbukkant.
– Nincs. Mars ki! – mordult rá vadtársam, nem lepődtem volna meg, ha elfogyasztja a kölökoroszlánt. – És csukd be az ajtót magad után!
– Mér? Még dugtok? – kérdezte a gyermek az ajtóból fennhangon és odakint csend lett.
Este nyolc körül, Zoli és az anyja bíztattak, hogy most már nyugodtan előjöhetek. Azt hiszem onnantól én is családtag lettem, még ha aznap, és még jó néhány azt követő alkalommal, a kedves rokonság kenyeret piríthatott volna az arcomon. Valahogy így zajlott az első nyaram vele.
Most, hogy elkezdődött a foci szezon és magamra maradtam két teljes napra, elkapott a nosztalgia, hogy mindezt leírjam. Éppen a végére értem az írásnak, ahogy vége lesz az éhségnek is mindjárt. Ezért a többi történet pillanatnyilag dobozban marad.
Kamasz tavasz 3
Szorgos tűhegyek zizzentek vállaimon és homlokomba húzott kapucnim átnedvesedő csúcsán. Amint megtelt egy-egy vízgyűjtő óriáscsepp, gyorsuló irammal cipőm orrát bombázta kitartóan.
Kapucni? Ő úgy mondja, valamiféle murisan bűbájos nyelven: tutyi.
Minden fordulónál újra az arcomba martak a fenyegető, mikroszkopikus jégcsapok, mintha vissza akarnának tartani. Elképzeltem, ahogy a mélyszürke, mindent betakaró gomolyból nekierednek, és a sietős léptek kihalni készülő utcájában rábukkannak a lassan, tétova őrszemként fel-alá sétáló, kétes alakra… Messziről megcéloznak, és hangosan koppannak, vagy toccsannak, attól függően, mennyire sikerül ellensúlyozniuk a széllökéseket.
Gondolataim kényelmes limuzinba helyeztek, már-már pimaszul hátradöntött ülésbe süppedve, és a szélvédő lejtőjén figyelem a gyarapodást, az esztelen összecsapást és a duzzadt gördülést le, a sötét mélységbe. Gyerekkoromban, meleg szobám ablakán át órákig lestem az esőt, hallgattam a kopogást, ilyen lehet csodálni egy kocsi biztonságából is.
Limuzin – ahogy bármi más jármű – még csak álom lehetett számomra.
Az eső hidegre áztatott arcom után alulról is támadásba lendült: úgy éreztem, hogy cipőm melegségét kikezdve, hajszálréseken beosont, és télies leheletét felbocsátotta nadrágszáram tapadásának kiegyenesedett járatain át.
Tágítottam a 42 lépésnyi távon, mert rövididő alatt már harmadszor bámult be csuklyám alá ugyanaz a boltos, aki éjjeli nyitva tartásra készülődve, kapkodva elmaszatolta a bejáraton belüli nyomokat, és kiürítette a csikktartót.
Felnéztem a négyemeletnyi szürkeségre. Honnan tudjam, mikor alkalmas?
Az épület ridegen állta a tavaszi tél erőlködését. Üvegjei sötétek, a gyérülő forgalomra sem csillannak meg, nem várnak kései látogatót.
Megkerültem. A parkolóra tekintő, magasabb, keskeny ablakok is némák, feszültek, elutasítóak. Mosdók emeletenként. Valahol biztosan ijedten csöpög egy elhagyott zuhanyrózsa, és magányos pára tapad a csempére.
Megborzadtam.
Ide kell behatolnom.
Először! – helyesbítettem szájmozgás nélkül, megfeszített ajkakkal.
A kisméretű, keskeny ablakok között egyetlen nagyobb található minden szinten, a folyosó ott ér véget. Számomra éppen a legfelső érdekes… Csak egy ugrás! – mosolyogtam kínomban. Már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy jó az ötlet. De miért is ne? Az első behatolást, ha ügyesen megoldom, a második – ami régóta érlelődött, s álmaimban számtalanszor eljátszottam – már csakis jó lehet!
Tudtam, hogy feleslegesek ezek a számolódások, mindenképpen végrehajtom a tervet, mégis hasznosabb, mint megijedni és feladni, különben is valamire csak kell gondolni, miközben kerülgetem a terebélyesedő pocsolyákat.
Mióta vártam ezt a napot!
Arra nem számítottam, pedig körültekintő stratégának tartom magam, hogy a parkoló felől – a jegesen szitáló eső és a késői időpont dacára – ekkora mozgást találok. De az áruház úgyis bezár, lecsendesedik a környék. A négy emelet már dél körül kiürült, felszabadult ricsaj hagyta el kirohanás-szerűen. Következik az áruház… a kisbolt meg nem számít, ha oktalan toporgásommal nem piszkálom fel addig az unatkozó boltos gyanúját.
Még messzebb kerültem, és tekintetemmel a negyedik emeletet szuggeráltam.
Rajtam kívül mindenki sietett, esernyőt markolt, kocsiajtót csapkodott. Az utcai lámpák alig tudtak kitörni szűkülő udvarukból, a fák alatt az apró szemű szitálás gonoszul összegyűlt, és alattomos bombaként hullott alá. Tavasz kezdetén a tél még megcsikorgatta a fogait.
Térdig átázott nadrágom dermesztő csőként ringott. Úgy láttam, sosem lesz vége a tolatgatásoknak, viszont a parkolóra leereszkedő felhő és füst jótékonyan eltakar.
Hirtelen irányváltással megkerültem egy mélynövésű, lapos épületet, amely látszólag céltalanul álldogál a kerítés mellett. Egy lépés a rácsra, egy húzódzkodás, egy másik lépés a kerítés tetejére, és egy huppanás valamiféle földhányásra… és csak kényelmesen le kellett battyogni a négyemeletes célépület tövéhez. Keskeny, talán előttem senki által nem használt járdán büszkén elsétáltam a sápadtan megvilágított bejáratig, s közvetlenül mellette, a villámhárítót és ismét egy ablakrácsot használva menetrendszerűen felkapaszkodtam a lépcső feletti lapos féltetőre, majd könnyedén benyomtam a csak gondosan betámasztott, nyitott kilincsű ablakot… Lábaim befelé lógatva, megkönnyebbülten ültem a párkányra.
Az első megvolt, a második pedig már csupa élvezet!
Fütyörészni támadt kedvem, mégsem tettem, inkább lehúztam a cipőmet, nehogy a sáros cipőnyomokból utólag rekonstruálják az eseményeket. Az ablakot kilincsre zártam magam mögött, és az első emeletről megcéloztam a negyediket. A lépcső sötét, csak a korlátról érzékeltem, ha újabb forduló következik.
Lehet, hogy ujjlenyomatot sem kellene hagyni? – mosolyogtam saját szellemességemen.
Elfogytak a fokok zoknis talpam alól.
Hozzáértem egy folyosói radiátorhoz. Langyos! Utolsókat rúgja, vagy szándékosan hagyják így hétvégére, mégse hűljön ki teljesen a ház? Nem tudtam eldönteni, de bíztam benne, hogy nem bóklászik itt egy fűtő a bezárt épületben, s ha mégis, hát nem éppen a negyedik emeleten akad dolga.
Ha lehetséges, a sötétség meghaladta a lépcsőházit, kitapogattam a mindkét oldalon sorjázó ajtókat, s igyekeztem homlokom és a fal drámai találkozását elkerülni. Kissé rapszodikusan követték egymást a nyílászárók, és nem is pont szemközt estek egymásnak. Szimultán számoltam: ötödik, hatodik… A másik oldalon közben már a tizedik következett. A tervezők gondoltak a péntek esti behatolók megtévesztésére!
Mindegy! Jobbról tizenegyedik. A kilincset lenyomva mégsem nyílik. Valami közbejött? De akkor a lépcsőházi ablak sem nyílt volna szándékosan úgyfelejtett állapotában! Elszámoltam? A tizenkettedik – vagy mégis ez a tizenegyes? – nesztelenül engedett.
A szobában a szemközti ablak négyszögén kívül mély feketeség. Ezt nem úgy kell érteni, mintha az ablak üvegén táncot járnának a napsugarak, legfeljebb nagyjából behatárolható, hogy ablak is tartozik a helyiséghez, olyan világosfeketére mázolva. Az utcai világítás nem kúszott fel ekkora magasságba.
Kellemes, jól ismert illatot szívtam mélyen a rezzenéstelen csendből. Mintha nemrég járt volna itt az illat tulajdonosa… Szegfű és fahéj – mosolyogtam, mint mindig, amikor régi kedves olvasmányomra emlékeztetett egy kósza illat.
Bíztam benne: annyira nemrég, hogy még itt is tartózkodik! De hol lehet?
Viccelődik? Elbújt?
Belementem a játékba, és araszolva körbetapogattam a szobát, készen arra, hogy bármikor tetten érhet, s nem szabad se felordítanom meglepetésemben, se nagyot ugrani, mert az olyan nevetséges lenne!
A szegfű és fahéj koncentrátum felhői erősödtek, valamennyi érzékszervem riadót jelzett. Az egyik ágyon összekuporodva, mozdulatlan testet tapintottam.
Mélyeket és jóízűket szuszog. Elmosolyodtam: a várakozás és a helyzet izgalma ellenére elaludt. Megsimogattam a vállát, tenyerem felkúszott a selymes haj rejtekébe… amikor egy rövidebb és hangosabb lélegzetvételt követően két puha kar nyúlt felém, és nyakamnál fogva, nyöszörgősen sóhajtva magához húzott:
– Szerelmecském!
Boldogan bújtam a meleg, bimbózó női testhez, nyakánál mélyeket szippantottam az áhítozott illatból, majd végérvényesen ajkaira tapadtam. Az ágyszélén ültem, derékból megcsavarodva, jobb karommal kitámasztva magam.
A hétvégére elnéptelenedett, sötét kollégium negyedik emeletének egyik középső szobája rejtekében végre zavartalanul ízlelgettük egymás nyelvét, élveztük a bizsergető játékot. Kissé eltolt magától, amíg kibújt vékony, puha felsőjéből – pizsamájából? -, és megrángatta esőtől csöpögő dzsekimet. Ledobtam az ágy mellé, majd egyszerre megszabadulva ingtől és pulóvertől, azokat is. Kigomboltam a nadrágomat, a cipzárt is félig lehúztam, ám tovább nem folytattam a műveletet, mert feltételeztem, hogy még Anett be van öltözve alulról. Hosszú még az éjszaka, ha türelmetlen vagyok is!
A lágyan kemény cicik szinte égették a bőrömet. Deréktól lefelé valamiféle takaró, és – bizonyosan – két nadrág választott el minket, de még így is felülmúlta minden várakozásomat az az izgalom, hogy kettesben, zavartalanul, közös ágyban fekhetünk.
Nem először markolhattam áhítattal a maroknyi ciciket. Amikor kikísértem a buszhoz, és néha időnk megengedte, s tettünk egy kis kitérőt néptelen utcák néma kapualjai irányában, olyankor hideg kezeimmel benyúlhattam a ruhája alá. Vagy a moziban!…
A fél iskolának emlékezetes az a vetítés – ki tudja, miért volt kötelező megnézni, talán valami politikai mondanivalója miatt a filmet -, amire Anett osztogatta a belépőjegyeket. Bejött a mi termünkbe is, és letett a középső asztalra egy kupac jegyet, majd egyet még mindig a kezében szorongatva, hozzám lépett, és huszonvalahány ámuló szempár kereszttüzében nekem nyújtotta át. A moziban beteljesült titkos vágyam: kezdés előtt, amikor már szinte mindenki a saját helyén hangoskodott, csak mellettem árválkodott egy ülés, megérkezett Anett. Oldalazva végiglépkedett a fél soron, miközben a mögöttünk helyetfoglalók el nem tudták szakítani tekintetüket a formás popsin libbenő szoknyáról, leült mellém. Anett, az iskola szépe! Legalább kétszázan mordultak fel hirtelen, csak azok nem értették, mi történt, akik az előttünk lévő sorokban kaptak helyet. Vetítés közben fogtuk egymás kezét, s csak az utolsó percekben merítettem annyi bátorságot, hogy derekától felnyúljak a cicikhez, amit szótlanul tűrt. Ekkor egy merész elhatározással hosszú combjára eresztettem a kezem, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az amúgy is alig takaró szoknya mélyén hasznos felfedezések birtokába jussak… amikor véget ért a film.
Itt az alkalom! Kiügyeskedtem közülünk a takarót, és a ciciket nem felejtve, de átmenetileg egyiküket magára hagyva, tenyerem lefelé csúszott. Ugyanaz a puha anyag állta utamat, mint kezdetben az almaszerű finomságoknál, ám elégedetten tapasztaltam, hogy a nadrágon keresztül zavartalanul kitapinthatom a punci párnáját és vonalait, ahogy a lábak engedelmesen széjjelnyíltak.
Leemelte kutakodó tenyeremet a pizsamanadrágjáról, csak éppen annyi időre, amíg gyors mozdulattal kibújt abból, s kezem visszahelyezte ugyanoda, immár a csupasz puncira. A sötét kollégium – amikor mindenki hazautazott, csak Anett maradt titkon a bezárt épületben – mennyországgá változott számomra.
Hosszú még az éjszaka! – bíztattam vagy inkább vigasztaltam magam. Legszívesebben az ujjamat máris benyomtam volna az áhított titok legmélyére, de közben arra vágytam, hogy minél tovább tartson ez az érzés, ezért nem siettettem semmit. Azóta is előszeretettel nyújtom minél hosszabbra az előjátékot, hiszen annak pillanataiból gyűjtött minden percében újabb gyönyörökben lehet osztozni egy igazi nővel, és így nemcsak arra a pár másodperces lövésre korlátozódik az élvezet, mint a férfiaknál általában.
Visszatértem egy futó csók erejéig az ajkaihoz, majd rátapadtam felváltva a bimbókra. Hallottam valahol végtelen messziről, hogy jólesik neki, a száján át is kapkodja a levegőt, miközben az én számat betöltötte hol egyik, hol másik kúpos, finom melle.
Szorosan Anett mellett könyököltem, másik kezem mutató- és középső ujja lágyan keringett egyre tágabbra nyílott lábai között, egymástól eltávolodva kerülték ki a rést, hogy aztán újra találkozzanak. Ez leírva végtelenül egyszerű! De amikor vonz a mély, be akar szippantani, s érzem a tűzhányó kisugárzását!… Ember legyen a talpán – vagy a bal könyökén -, aki sokáig kibírja ezt a megtartóztatást.
Én sem bírtam. Miközben nyelvemmel cicijein köröztem, számmal a bimbókon cuppogtam, középső ujjam fellázadva önálló életre kelt, és a következő forduló után a nyiladozó rést nem kerülte meg többé, hanem keresztülgázolt rajta. Merítve a nedvességből, lassan kicsúszott, majd visszatérve, felülről lefelé élvezte a hirtelen merülést és a kibukkanást. Amikor pedig kicsúszkálta magát, összefogva a többi ujjammal, aprólékosan feltérképezte a mámorítóan titokzatos testrészt.
A szoba nem mondható tágasnak, de a feketeség falakat bontott. Túlcsorduló vágyainkkal betöltöttük a helyiséget, faltól-falig ért a szerelem.
Szegfű, fahéj és Anett. Nem tudtam betelni a maréknyi olvadó cicikkel, igyekezve pótolni a vizuális élményeket markolásztam, bekaptam, eleresztettem, nyelvemmel körbekerültem a bimbókat, belekóstoltam a völgybe…
Közben úgy érzetem, menten felrobbanok, ha nem törhet ki a feszítő gejzír. Jó lett volna megfigyelni a filmeken, meddig lehet visszatartani a lövést, bár erősen sejtettem, hogy nem videókból kell ezt a tapasztalatot megszerezni. Tudatlannak sem akartam látszani, tapasztalatnak meg – kézzelfogható élmények híján – nem tudtam mutatkozni, ezért úgy döntöttem, hogy csakis az ösztöneimre hallgatok.
Az ösztönök egyre agresszívebben azt követelték, hogy ne az ujjaimmal csúszkáljak, és ne csak ők merüljek el a hol lágyan bebocsátó, hol pedig forrón körbezáró finom izgalomban, hanem vezessem be kemény szerszámomat, és – lesz, ami lesz – töltsem meg végre áradni készülő nedveimmel életem első, igazi, birtokba vehető punciját.
Biztos voltam benne, hogy nem sok idő telt el az első behatolástól, amely az épületbe történt, a rövidesen bekövetkező másodikig, amelyet Anettbe terveztem. Úgy gondoltam, hogy ennyi petting után már nem tűnik ajtóstól berontásnak, ha megpróbáljuk, hogyan is lehet bedugni 1-2 ujjam helyére vastagabb és hosszabb, feszülten követelőző farkamat. Máris elképzeltem, milyen lesz – biztosan sokkal jobb, mint a markomban – Anett testhezálló puncijában, és csípőm akaratlanul néhány lökő-toló mozdulattal jelezte, hogy tudja a dolgát.
Anett észrevéve fészkelődésemet, határozott mozdulattal benyúlt a nadrágomba. Rajtam volt a sor, hogy kissé félretegyem tétova kutakodását, felpattantam az ágyról, és többé-kevésbé már röptömben lekaptam magamról a csucsogóan nedves farmert, majd megkerestem a törékeny kezet és ráhelyeztem duzzogva duzzadó, a kiszabadulás örömét mereven tudomásulvevő testrészemre.
Hamarjában újra elkaptam a vékony csuklót, leállítottam, mert ezektől a mozdulatoktól, melyekkel legférfiasabb részemmel ismerkedett, csak egy pöccintés választott el a vulkán kitörésétől.
Elméletben oda-vissza tisztában voltam a következő eseményekkel. Azt ugyan nem tudtam pontosan, hogy tényleg olyan simán be fog-e csusszanni a farkam, ahogy gyakorta látom, bár úgy gondoltam, ezen a ponton sem szabad csakis a vizuális ismeretekre támaszkodni.
Jó lenne villanyt kapcsolni, vagy legalább a holdfény átverekedné magát a ködös esőn!
Anett játékosan a vállaimra emeli lábszárait, s mikor mindkét oldalra, a térde tájékára lehelem megelégedésem pusziját, egy nyöszörgős „oh”-t hallok. Ugyanez a hang ismétlődik, ahogy kitapogatom a puncit, és hüvelykujjamat otthagyom iránymutatásul, és mégegy „oh” következik, jóval hosszabban – „oóóóóh!” -, amikor megmarkolom a fegyveremet és a már ott tartózkodó, előőrs-ujjam közelébe vezetem.
Mint szűz havon, végigcsúsztam a kitárt völgyön, átugrottam az elnyelni készülő szakadék fölött, majd újra-újra ismételve a mutatványt, mind mélyebbre merészkedtem az Anett-szorosba. Lábait ledobva a vállamról, éreztem, hogy minden alkalommal megfeszül, amikor a bemenethez merészkedem. Lassan, ahogy sokszor elképzeltem már, legférfiasabb testrészem fejét Anett legnőiesebb testrészébe dugtam ott, ahol a legmelegebbet éreztem, óvatosan mozgattam – miközben csak súlyos erőfeszítéssel tudtam visszatartani attól, hogy teljes életnagyságban elfoglalja megilletett helyét -, s amikor újabb megfeszítés és „oh” következett, nem torpantam meg többé az első harmadnál, hanem akadálytalanul betöltöttem rendeltetésemet.
Az érzés nem hasonlít semmihez, s ehhez még társult a tudat, hogy Anett örömet akar okozni nekem, és a hangokból ítélve ő is élvezi. Azt hiszem, ezen az estén hittem el véglegesen, amit Tibi mindig is mondogatott: a csajok nem csupán megengedik nekünk, hogy csináljuk, amit szeretnénk, hanem ők is ugyanúgy akarják…
Anett magához szorított, körmeit érzetem gyengéden barázdálni a hátamon. Óvatosan mozogtam, fogalmam sem volt, hogy a legjobb neki. Elégedetten csúszkáló, megszorított és elengedett, minden ponton illeszkedő farkamat akkor engedtem csak szabadon tobzódni a jóban, amikor a befogadó Anett átvette a mozgásom ritmusát, sőt gyorsított rajta. Örömmel dúskáltam a behatolás helyszínén, és egyre fékevesztettebb összekapaszkodásunk pillanataiban gyönyörködtem… A körmök megálltak. Megérezte, hogy végem? Utolsó, összekapart erőmmel még kettőt löktem jelképesen, és teljes hosszában, teljes hosszamban elterültem.
Soha ilyet nem éreztem még előtte. Nem is hasonlít az önkiszolgáló szexre, amit rendszeresen, napi több alkalommal űztem.
Anettre omolva feküdtem, ő is gyorsan kapkodta még a levegőt, mindkettőnk szívverése versenyben dübörgött. Egyik karomat lassan megfeszítve le akartam gördülni, ám válaszként újra magához szorított, és valahonnan hátamra húzta a takarót.
Sokáig feküdtünk így. Anett, mint sajt a présben, én meg egy dombos-völgyes, puha-kemény, illatos és meleg lányon, akiben megismertem a nőt.
Kinn a sötét elnyelte a kósza hangok maradékát is.
Éreztem, hogy farkincám kicsúszni készül a jó helyről. Felfedeztem, hogy egy-két apró izomszál segítségével meg bírom mozdítani anélkül, hogy más testrészem megmoccanna. Bár ettől felgyorsult a kicsúszás, jó játéknak bizonyult, mert Anett minden apró moccanásra hasonlóan rövid lélegzetvétellel válaszolt, és halhatóan mosolygott.
Amikor úgy tűnt, hogy megszakadt az összeköttetés, mellé heveredtem, vállamhoz fúrta a fejét, és ölelkezve, szótlanul feküdtünk. Már azt hittem, elaludt, mikor lassan de határozottan elindult lefelé a keze. Talán még csak félúton járt – a meleg női test közelsége és egyértelmű szándékának felismerése tehette -, férfiasságom jelzett: áll, készen. Mire a sok karcsú, hosszú ujj és a kis tenyér odaért, teljes életnagyságot markolhatott. Hm! – mondta.
Nem tudnám megmondani, az éjszaka folyamán hányszor jeleztük még egymásnak, hogy nem tudunk betelni az új, megtapasztalt érzéssel, s másikunk minden alkalommal örömmel fogadta ezt az ismételhető behatolást, s közben talán perceket aludtunk is egymást átölelve…
Egyszer hajnalban kiosontunk a sötét folyosón át a még feketébb zuhanyozóba – ahol több elhagyott rózsa élvezettel csöpögtette nedveit a kihalt kollégium negyedik emeletén. Természetesen villanyt itt sem kapcsolva, egymást simogatással mosogatva, elhasználtuk az épület melegvíz tartalékát. Órákig tudtam volna habbal kenegetni majd újra és újra lemosni a cicijeit és a popsiját!
Felfrissülve menekültünk a takaró alá.
– Hoztam ám gumit – jelentettem ki büszkén.
– Haha! – Anett akkorát nevetett, hosszan és jóízűen, hogy a szomszédon parkolóban is meghallhatták. – Kicsit elkéstünk vele… Nem? Haha!
– Baj? – aggodalmaskodtam. – Csak most jutott eszembe.
– Mennyit hoztál?
– Azt hiszem, 3 van a kis dobozban…
– Csak? Akkor vegyük úgy, hogy elfogyott a gumink. Kevés lett!
– Most mi lesz? – Nem értettem, miért csak engem izgat a védekezés, illetve annak elmulasztása.
– Lesz egy kékszemű, okos kisfiam…haha!
– Nem lennél ilyen vidám, ha… – blöfföltem – nem szednél valamit!
– Látod? Ez az! Én nem felejtettem el… Már legalább egy hónapja felírattam, és egy marékkal bevettem, minden este kell egy szemet.
– Akkor jó! – Megkönnyebbülten szorítottam újra magamhoz. Eszembe jutott megkérdezni: – Miért voltál pizsamában?
– Alibiből… Ha valaki felfedezi, hogy nem mentem ki a koleszból, azt mondtam volna, hogy rosszul érzem magam, s elaludtam… Különben tényleg elaludtam a várakozásban.
Hanyattfekvésből felém fordulva bal lábát átvetette rajtam, és megérezte a már zuhanyozás óta ismét meredező farkam.
– Kell az a gumi, vagy mindegy már? – nevetett már megint.
– Nem mondhatod, hogy nem gondoltam rá… csak el is felejtettem az izgalmakban.
– Úgysem szeretném a gumit szopogatni… – súgta.
– Mert…?… – Mire az első szót kimondtam, megértettem. Hirtelen elhallgattam.
– Te beszélj csak nyugodtan, nekem lesz tele a szám… – Csúszott lefelé, eltűnt a takaró alatt.
Hogy mit csinált az iskola szépe a takaró alatt? Csak éreztem! Többször eszembe jutott, hogy milyen jó lenne vizuálisan is gyönyörködni benne, ahogy az ajkak kényeztetnek… most a pici piros nyelv… Mindvégig, amikor úgy érzetem, hogy végem, és megfogtam a fejét figyelmeztetésül – vigyázz! – egy kicsit elkalandozott, s újra kezdte egészen addig, amíg el nem döntöttem, hogy nincs több megriadt figyelmeztetés. Csak megsimogattam a haját – ebből is értett -, és egyik kezével a zacsim alá nyúlva, másikkal facsaró mozdulatokat téve, némán kiengedte kéjtermékemet. Szájába? Arcára? Rám? Jó lett volna látni! Szerintem mindenhová jutott…
Dideregve ébredtem.
Laposan tűztek be a tavaszi napsugarak, és madárfüttyel űzték el a tél tegnap még küszködő maradékát. Vidáman köszöntött a külvilág!
Mellettem Anett alig halható szuszogással, elterülő hajjal, felém forduló popsival.
Kicsit távolabb egy széken a ruhái, a szék mellett a puhaságáról megismert, halványsárga pizsama, rajta erőszakosan elterülve az én ruháim, legfelül a még mindig nedvesen sötétlő farmer.
Dideregtem. Annak ellenére, hogy némi fűtés megfigyelhető volt, és – talán hajnali maradék erőnkkel – mindketten fülig bebugyoláltuk magunkat… Homlokomhoz emeltem a kézfejemet: láz.
– Megfáztál? – nyitotta ki a szemét Anett a mozdulatra. Hogy lehet ilyen éberen aludni és ilyen átmenet nélkül felébredni?
– Lehetséges…
Frissen kiugrott az ágyból, kinézett az ablakon – tátva maradt a szám az élménytől, nem amit ő láthatott, hanem a gyönyörű, karcsú és gömbölyű női test látványától -, majd egy fiókból valami gyógyszert vett elő, pohárba pici vizet töltött, és jó nővérként, meztelenül hozzám lépett. Azt sem tudtam hirtelen, hová nyúljak!
– Csak sorban! – mosolygott tétova mozdulatomon – Először ezt lenyeled, aztán jöhetek én!
Végül valamelyik csak használt. Nem a gyógyszerre tippelek…
– Mikor kell hazamenni? – kérdeztem később, miután vizuálisan is érzékeltem végre, amit az éjjel csak többi érzékszervemre hagyatkozva élvezhettem.
– Azt mondtam, hogy délelőtt várható vagyok, majd valamikor felbukkanok – bukkant ki a takaró alól.
– Jó. Én is úgy telefonáltam meg…
– Akkor még picit pihenhetünk, gyógyulgass, aztán kiosonunk.
Rosszulesett felhúzni a nedves farmert, ám még nehezebben ment elszakadni a frissen megízlelt élvezetektől. Öltözködés közben még sokat csókolóztunk, ujjamat búcsúzásképpen bedugtam a puncijába, megmozgattam a ciciket…
A gyógyszer meg tényleg használt! Mire hazaértem, nyoma sem maradt a megfázásnak.
Hétfőn reggel kiderült, hogy sorsfordító hétvége van mögöttünk: ugyanazon a péntek éjjelen nem csak én veszítettem el a szüzességemet.
– Felszedtem a csajt, két szám után azt mondta, hogy felmehetünk hozzá, ha úgy gondolom – mesélte Sanyi ravasz tekintettel.
– És úgy gondoltad persze…
– Nem kérdés volt, már vette is a kabátját, én meg szorosan a nyomában.
– Megvolt? Mesélj!… – bíztattuk többen.
– Várjatok! Az ajtóban összefutottunk Zsoliékkal, tudjátok a b-ből.
– Az nem érdekes! A csajt meséld már, mert mindjárt becsöngetnek!
– Hogyne lenne érdekes! Zsoltiék négyen voltak, plusz egy csaj, egy bombázó… Lekezeltem mindegyikükkel, mire az előbbi csaj az utcáról visszaszólt: „a barátaid is jönnek?”
– Miiii?
– Zsoltiék kaphatóak voltak persze, egyből hátraarcot csináltak. Sőt, szaladt utánunk Robi, akivel eredetileg együtt mentünk, mert azt hitte, át akarunk nyomulni másik buliba, nélküle. Szóval mind felmentünk a csajhoz, mind heten, úgyhogy a kis lakásban volt 2 csaj és 6 pasi….
– Tudunk számolni! Tovább!
– Pia, chipsek…
– Direkt húzod az időt? Marad minden szünetre, ha folytatásokban akarod… – türelmetlenkedett Gabi.
Becsengetés! A tanár már ugrásra készen az ajtó előtt toporoghatott, mert a következő pillanatban be is lépett.
Arra gondoltam, jó lenne szünetben látni Anettet, legalább egy mosoly erejéig. Közben izgatott a Sanyi-féle história is.
Az első óra elrepült, túl is szárnyaltuk egy kissé, s mire a tanár hóna alá csapva paksamétáját, elkacsázott a folyosón, alig maradt az egyébként is szűken mért szünetből. Ekkor még értékes félpercek teltek el azzal, hogy többen igyekeztünk kiszakadni kéretlen társaságunkból, és – a sztori folytatására kíváncsiak – lehetőleg zárt körben maradni.
Kétségbeesetten néztünk egymásra, mert ismét becsengettek.
Sem Anett mosolyát nem láttam, se Sanyi élményének folytatását nem hallottam!
A következő szünetig kellet várnom, hogy mindkét óhajom teljesüljön. A nyíló ajtón túl egyből megpillantottam egy tartózkodóan sugárzó, Anett-mosolyt. Ugyanakkor Sanyi kedélyesen hátbavert:
– Földszint, tornaterem folyosója… – közölte szélesen, és máris mást örvendezett meg egy háton-puffanással.
– Mondd, de csak a lényeget! – biztattuk, ahogy minden érdekelt odaért a félhomályos folyosórészre.
– Jól van… Felmentünk mind a nyolcan… – kezdte.
– Ez már megvolt!
– Tudjuk: pia, chips!
Még a hallgatag Lajosnak is akadt türelmetlen tiltakoznivalója.
– Hagyjatok békén! Csöndet, vagy nem mesélem el! – csattant fel Sanyi, a péntek éjjeli kaland főszereplője. Ez átmenetileg hatásosnak tűnt.
– Rengeteg cd volt, tettünk fel zenét, a két csaj egymással táncolt, közben közösen bevodkáztak egy üveggel. Zsolti az ő csaja mögé állt és markolászta a seggét, az idegen csaj meg segített levetkőztetni. Mire felbontottunk egy pezsgőt, ott állt előttünk két csaj bugyiban, és egymással smárolnak. Zsolti mindkettőnek a bugyijában járt hátulról… Eddig értitek? – vigyorgott körbe a feszült hallgatóságon.
– Hülye vagy… Te mit csináltál?
– Odaguggoltam az idegen csaj mögé, lehúztam a bugyiját. Zsolti kezét ellökdöstem onnan, kénytelen volt cicerézni ezután.
– A csajszi mit szólt?
– Semmit, mert egymást csőrözték a másikkal, de engedelmesen emelte a lábát, kilépett a bugyiból. Széthúztam a fenekét, bedugtam az ujjam a puncijához. Aztán ugyanígy a másik csajjal is… Olyan kis rés van a combjai között – fordult felém kedvcsinálási szándékkal -, amilyet te szeretsz elméletben emlegetni. Át lehet kukucskálni…
– Folytasd már!
– Az idegen csaj a markomba nyomta a vodkásüveget, hogy mindkét kezével tudja gyömködni Zsolti csaját, nagyon be volt indulva, álló helyzetben ujjazgatta, amaz már alig állt a lábán. Beletolatta egy fotelba, feltetette a lábait a karfára, és letérdelt elé, és hangosan nyalta Zsolti csajának puniját.
– Ti meg csak moziztatok?
– Zsolti a fotel mögül masszírozta a saját barátnője cicijeit… Miért nem az idegenét? – töprengett vigyorogva. – Robi odatérdelt a nyalogatós csaj mögé, aki egyből bepucsított, és hátulról belökte neki. Zsolti a saját csajának oldalra fordította a fejét, és őt szopatta. A saját csaját! Amikor meg Robi végzett, akkor gyorsan Zsolti kezdte volna hátulról tömködni, de az idegen csaj ellökte. Lefeküdt a szőnyegre, és két kézzel hívta, hogy másszon rá, úgy akarja… nyakába tette a lábait.
Ez a mondat kellemes emlékeket idézett, nagyjából ugyanakkorról, csak a helyszín és a szereplők mások.
– Nem tudom a neveket, de mindegy is – folytatta Sanyi az élménybeszámolót -, sorban mindenki megdugta az idegen csajt.
– Milyen volt? – érdeklődött Tibi.
– Hosszú haj, hatalmas cicik, egyujjnyi szőr, jó redős, kitágulós punci… csak annyira passzív szerintem! Amíg mindenki végzett, Zsolti csaja az idegen nő fölé guggolt és tovább nyalatta magát… Ja, meg minden faszt szívesen a szájába vett közben, sorban. Ő meg nagyon aktív volt!
– Hú, ez nem semmi!
Becsöngetés, már megint.
Miközben szedegettük a lábainkat felfelé a lépcsőn, még igyekeztünk elkapni néhány élmény-morzsát:
– Kicsit ittunk még, chipseztünk, végigböngésztük a cd-ket, a csajok fel sem öltöztek. – Lehalkította a hangját, úgy kellett levadászni a szavait. – Még akinek volt igénye, használta őket… Azt hiszem, mindegyikünk legalább háromszor elment hajnalig.
Irigy morajlás. Ezt mindenki hibátlanul meghallotta.
Az aktuális tanárral egyszerre értünk az osztályterem ajtajához. Nem tett megjegyzést, sőt szemmel láthatólag elégedetten nyugtázta, hogy mindannyian kipirultunk – azt hitte, a nagy igyekezettől.
Kamasz tavasz 2
– Mit műveltél a nővéremmel? – Tibi kikerekedett csodálkozással meredt rám.
Értetlenül álltam a legfelső lépcsőfokon.
– Láthattad: semmit. Te is ott voltál!
– Megkergült! Miután együtt voltatok a fürdőszobában, s elmentél, egész délután és este csak röhögött egyfolytában, harsányan énekelt, táncolt és hülyeségeket beszélt.
Válaszolni képtelen voltam, de egész délelőtt a megkergülés járt a fejemben. Elképzeltem táncolni a világoskék bugyiban, rezgő alma-cicikkel…
Azt az egyet jó lett volna eldönteni, hogy ez számomra jó jel, vagy mégsem. Igyekeztem úgy mozogni a suli területén – gyakorlatilag ki sem léptem az osztályteremből -, hogy még véletlenül se fussunk össze Tibi nővérével. Mi történne, ha szembe találkoznánk? Négyen-öten csapatban járnak mindig, könyvvel a büszke cicik előtt, nevetgélve… Most éppen rajtam nevetnek? Belegondolni is kínosnak bizonyult, elpirultam a kémiaóra előtti morajlás magányában.
Utolsó előadás után szöszmötölve, időt húzva indultam a menzára.
– Te nem vagy éhes? Majd foglalok helyet! – szóltak vissza többen az ajtóból.
Megvártam, amíg lenyugszik a folyosó.
Feleslegessé redukálódott a túlzott óvatosság, hiszen a teremből kilépve, tőlem 10 lépésnyire – éppen csak annyira, hogy a beszélgetés fonalát ne tudjam felcsípni -, ott beszélgettek. Tibi két nővére, és körülöttük még további négy csaj. Ha létezne iskolai top10 lista, mindegyikük benne lenne, sőt a top 6-ban is.
Rajtam röhigcsélnek?
Timi – nevezzük el végre Tibi nővérét, ha már az előző nap a fürdőszobában szerencsésen vagy szerencsétlenül meglátta intim ténykedésem utolsó mozzanatait -, mielőtt megszégyenülten visszahúzódtam volna az osztályterembe, vagy fülem-farkam behúzva nagy ívben kikerülhettem volna a társaságot, kivált és odalépett hozzám.
– Te is jössz délután?
Kérdezhetett volna bármit – például: „Tudod, hogy téged jelöltek az idei Oscar-ra?” -, minden bizonnyal ugyanolyan bambán és fülig vörösen állok előtte, tekintetemet a kigombolt kabát alatt kitüremkedő, maroknyi cicikre szegezve hosszú másodpercekig.
– Jössz ugye? – kérdezte sürgetően, mosolyogva. Szűnni nem akaró zavaromat látva, közelebb hajolva hozzátette: – Ami történt, az csakis kettőnkre tartozik…
Fel bírtam emelni a tekintetemet! Hang még nem jött, bólintottam.
– Ha előbb érsz haza, hozzánk, mondd meg Tibinek légy szíves, üzenem, hogy ebben a percben sikerült megbeszélni, amit terveztünk, és rendben lesz! Csak ennyi, érteni fogja.
Próbáltam még összébb szedni magam, hiszen ezek szerint mégsem rajtam nevetgéltek a csajok, és Timi szóba áll velem annak ellenére, hogy előző délután a fürdőszobájukban szeme láttára fejeztem be a masztit, és még a kezébe is adtam minden megfoghatót… Mire sikerült, s talán még hangot is kipréselhetnék a torkomon, visszaállt a csajok közé, és tovább cseverésztek.
Mit tervezhet Tibi nővére segítségével?
Enyhén erotikus gondolataim támadtak, ami nem nagy újdonság egy kamasz fejében, inkább hiányuk lenne szokatlan. Útközben és a menzán még kevésbé sikerült kibogozni a rejtélyes üzenetet, mondhatnám inkább, hogy teljes káosz uralkodott, amikor osztálytársaim közül négyen, akik szintén ott ebédeltek, gesztikulálva átkiabáltak több asztalon és tányércsörgésen keresztül:
– Megvárunk, mehetünk együtt!
Együtt érkeztünk öten, s mint útközben kiderült, egyikünk sem tud többet az egyre rejtélyesebbnek tűnő találkozóról, Tibiék lakásán. Legtöbb információval én rendelkeztem, ha figyelembe vesszük Timi, az öccsének címzett üzenetét, ám annak megfejtési kódját nem ismertük.
Ledobáltuk a cipőket, és Tibi ezúttal a tágas nappaliba terelgetett be minket.
– Mi lesz itt? Osztálytalálkozó?
Osztályunkban 24 csajra jutott 8 srác, vagy talán fordítva kellene érzékeltetni az arányokat: mindegyikünkre 3-3 nőnemű osztálytárs esett, vagy eshetne, vagy inkább ebbe ne bonyolódjunk most bele. A 8 srácból csupán ketten maradtak távol, mint kiderült, igazoltan: egyikük suliban sem volt ma, másiknak meg nem szólt senki, nehogy eláruljon valamit.
Azt, hogy mi a titok, amit védeni kell illetéktelenek fülétől, még mindig nem tudtuk… Egy sejtésem támadt, ha összekapcsolom az előző napi masztimat figyelő kíváncsi tekintetet a csupa-fiú vendégsereg vállalkozó-hajlandóságával… Nem, azt mégsem gondoltam, hogy Timi szeretne megkérni bennünket, mutassuk meg…
Hangoskodva, cseppet sem feszülten a duzzadó rejtélytől, megittuk, amire csak rábukkantunk a szülők készletében.
Nézegettem az egymásba gabalyodó mintákat a méregzöld sarokgarnitúra kárpitján, közben erőteljesen, ám reménytelenül füleltem, meghallom-e Timi vagy nővére érkezését. Vagy ők most nem jönnek haza? Teljes bizonytalanságban telt az idő…
Váratlanul belépett Timi, azaz csak a fejét dugta be az ajtón, és egy intéssel kihívta az öccsét közülünk. Fél perc sem telhetett el, Tibi egyedül jött vissza, titokzatos mosollyal szája szögletében, leguggolt középre, egy alacsony, fém lábú, üvegtetős asztal mellé, és – mintha a jövő heti nyertes lottószámokat sorolná fel – visszafogott hangon, amit pianónak neveznek a zenében, újra és újra körbetekintve ötünkön, előadta a titkot:
– Ma van a születésnapom… Jól van, na, nem kell puszi! – Feszes tenyerével is jelezte az elhárítás törekvését. – Én sem tudom a tiétekét, de úgy gondoltam, ünnepeljük meg egyszerre mindannyiunkét.
Nem nagyon rajongok az édességekért, pezsgőért sem, bíztam benne, hogy nem az kerül a mélynövésű, üveglapos asztalra.
Hatásszünet.
– Egy csaj a közös ajándékunk! – folytatta.
– Timi? – szaladt ki a számom.
– Dehogy! Saját nővérem számomra nem ajándék, és végül is nekem van a hivatalos szülinapom, nektek csak tiszteletbeli. Timit akkor látom, amikor akarom, ti meg ne nézegessétek!… Van egy barátnője, aki modellt szokott állni fotósoknak, festőknek, szobrászoknak, akár órákig, szóval hozzá van szokva, hogy nézegetik, csorgatják a nyálukat. Őt sikerült rábeszélni, hogy mint anatómia iránt érdeklődő, potenciális művészeknek, mutassa meg a teste legrejtettebb zugait is… – Egyre izgatottabb moraj! – Azt mondta előzetesen, hogy nem szabad hozzáérni, de mindent a szemnek, ezen a kellemes télvégi délutánon.
– Jön a tavasz! Ide a bimbókkal! – Gábor, akit a továbbiakban Gabinak fogok nevezni, ahogy általában hívom, néhány gyors mozdulattal eltüntette a poharakat és üvegeket az üvegasztalról, s miután így lakályossá tette, megsimította, így jelezve, hogy a modell ott helyet foglalhat.
– Nem jó, ha ráül a pinájára! – aggályoskodott jó előre Sanyi, és háton becsúszva az asztalka alá, megszemlélte, az mennyire látszik át alulról. Valamelyest megnyugodott.
Timi kíséretében megjelent a színen a modell!
Csenddé vált az izgalom. Mintha kísértet lépett volna közénk, egy pillanatra megtorpant az ajtónyílásban, mintegy felmérve bennünket, majd a házigazda nővérét hátrahagyva, középre perdült.
Bokáig érő, vékony, égővörös köntös takarta, kiemelve kékes fénnyel csillogó, fekete haját és éjfekete bogárszemét.
– Sziasztok, Judit vagyok, ismerjetek meg!
Egy nyújtózás-szerű mozdulattal bokájáig omlott a köntös, ám nem azt követtük éhes tekintetünkkel, hanem meredten bámultuk az előttünk álló meztelen nőt.
– Sziasztok, Judit vagyok, ismerjetek meg! – Még ma is fülemben cseng ez a végtelenül egyszerű, udvarias mondat, amelyet talán az angol udvari etikett is feltétel nélkül elfogadna, amennyiben elkerülné figyelmüket a bemutatkozást követő leruhátlanodás. Nem tudtam kideríteni, hol tanulhatta az első fellépés ilyen formáját, de hatásos, tanítani kellene lányok széles körében. Ma is bármikor hajlandó lennék kerekre nyílt szemmel fogadni hatásos belépő gyanánt: „… vagyok, ismerj meg!”
Judit bőre egyenletesen tavaszi-barna, mentes bármiféle folttól vagy anyajegytől, feszes, ám simogató szemeink jól érzékelték bársonyos lágyságát. Cicijei, mint két, harapnivaló, megtermett alma, kúpos bimbókkal… Hasa olyan fejrátevős, el is képzeltem hamarjában, milyen lehet ott pihenni, nézve a meredező kúpokat. Ahogy többször lassan, érzékien körbekerülte az üvegasztalt, minden apró sejtje mozgásban volt, még a hátán, a dereka fölött is kicsiny izmok. Popsija feszesen emelkedett és süllyedt minden lépésnél, ide-oda billegve, és combjai találkozásánál egy függőleges, háromujjnyi rés tette még izgalmasabbá azt az egyébként is titkokat rejtő környéket. Puncija fölött, függőleges szemöldökre hasonlító, hibátlanul formázott, fekete szőrszálak vonzották és irányították mohó tekinteteinket.
Irigyeltem azokat a festőket, szobrászokat, akik órákig nézegethetik méricskélve, tapogatva… valószínűleg azt mégsem lehet, legfeljebb szemükkel.
Talán tízszer járta körbe az asztalt, míg némán bámultuk.
– Nos? – kérdezte megtorpanva. Guggoló mozdulatot tett, majd megismételte minden égtáj felé lassan, hogy alaposan megfigyelhessük vékony dereka kontrasztjaként kiemelkedő csípőjét…
– A lényeget lehet látni? – szólalt meg Sanyi. Ettől kezdve széttört a csend, megmoccant a feszültség.
– Természetesen… – válaszolta Judit mosolyogva. – Így jó lesz?
Leereszkedett a padlóra, térdeit felhúzva, két bokája fedte a „lényeget” egy pillanatig, majd megszüntette a takarást és szétnyitotta a lábait. Nyújtogattuk a nyakunkat, hogy mindent láthassunk, erre nem is lett volna szükség, hiszem minden irányban megismételte a mozdulatokat. Ezután négykézlábra ereszkedve többször körbefordult, megkerülte az asztalt, két lábon állva hajladozott előre-hátra, zárt és nyitott combokkal…
Gabi , aki saját bevallása szerint több puncit simogatott már, tátott szájjal áldozott a látványnak. Tibi – akinek ez a születésnapi ajándéka saját magától, és talán a nővéreitől is –
kipirult arcát forgatta a tornagyakorlatokat bemutató, meztelen Judit irányába. Miki, aki szünetekben nagy előszeretettel markolászta a csajokat, főleg a cicik mozgását tanulmányozta, és időnként feszengve igazgatta a nadrágját. Lajos szokás szerint szótlanul követte az eseményeket, de fülig érő szája elárulta, hogy nem tartja mindennaposnak a történéseket.
Sanyi mobilizálta magát, folyamatosan haszonnak fordulva, hol itt, hol ott bukkant fel a helyiségben, és cseppet sem zavarta, hogy az aktmodell aratta sikerről erőteljesen árulkodik nadrágjának eleje.
Nekem már a köntös lezuhanása pillanatában jelentkezett lábaim között az a feszítő érzés, ami folyamatosan kitartott az akrobatikus mutatványok idején is.
Úgy tűnt, minden oldalról bemutatkozott a modell – vagy csak elfáradt -, karjait és lábait szétdobva, a hátára feküdt…
Kísértést éreztem, hogy megtapsoljam a műsort – ha már cici simogatásra nem használhatom a tenyeremet -, meg is tettem volna, ha lázadozó farkam takarását nem kellene folytonosan mindkét kezemnek szolgálnia.
A kezdeti meglepődött zavar után következő egyre hangosabb tetszésnyilvánítás abbamaradt, tanácstalanul néztünk egymásra és a kiterített, minden-pasi-álma-modellre.
Judit kinyitotta a szemét, ártatlanul elmosolyodott, vontatott mozdulatokkal felállt, lábfejével derékig emelte a köntöst azért, hogy a következő lendülettel a félig nyitott ajtó felé hajítsa… és helyet foglalt a térdmagasságú, üveglapú asztalon. Talpra is pattant azonnal!
– Húúú, de hideg! – Mint Másenka az orosz télben, vacogva dörzsölgette a popsiját. Hirtelen hat önkéntes akadt volna a helyiségben, aki szívesen átveszi a gömbölyűség simogatását! – No mindegy, mindent a barátságért… – tette hozzá sóhajtva, és beletörődve leereszkedett az asztalkára.
Illedelmesen összezárt combokkal várta, mi következik.
Mi is tanácstalanok voltunk életünk első hús-vér előadásán.
Sanyi fürgén a padlóra feküdt, hátára gördült, és igyekezetével fergeteges röhögést felszabadítva a társaság mindahány tagjából – beleértve Judit modellt is -, oldalról, araszolva bekúszott az alacsony asztal alá. A látvány egy távirányítós játékra emlékeztetett, amelyik meredező antennával észleli az irányító jeleket. Fuldokolva a helyzet komikumától, irigykedve néztük, amint feje az asztal alatt Judit fenekével egyvonalba kerül… A közelről szemrevételezésre szánt popsi tulajdonosa kissé oldalt hajolva, fél kézzel lehúzta Sanyi cipzárját, és kiszabadította vergődő antennáját.
Szemem sarkából úgy tűnt, hogy hangtalanul belépett, és a szoba egyik sarkába húzódott Timi, akiben – ez egyértelművé vált – élményeink egyik szervezőjét tisztelhettük.
– Ti is mutassatok valamit, mert odafagy a seggem az üveghez! – szólított fel bennünket Judit, cicijeit markolva.
Nem láttam ok-okozati összefüggést a hideg üveglap és a farkak elővétele között, de a többiekhez hasonlóan én is gombolgattam a nadrágom. Jólesett kiszabadítani a már legalább félórája sínylődő tagomat, amely zsákbanfutó versenyzőhöz hasonlóan, kissé belegabalyodott útját álló öltözetembe, és – elővigyázatosan körbenéztem, nehogy első, illetve Sanyit is beszámítva, második legyek – harmadikként büszkén kandikálhatott ki, emelt, megduzzadt fejjel.
Sanyi – az asztal alatt száját és pergő nyelvét az üveglaphoz közelítve – jobbjával lelkesen gyűrögette kint rekedt, így csupaszon nem is olyan nagynak tűnő fütykösét. Sokat zuhanyoztunk egymás előtt tornaórák után, de nem méregettük, még csak nem is fürkészgettük egymás adottságait, mindannyiunkat a másik nem iránti intenzív érdeklődés kötött le inkább. Tisztában voltunk azzal is, hogy mindenki végzi rendszeresen az egészséges élethez tartozóan saját, önkiszolgáló élvezetekben részesítését, erről gyakran viccelődtünk is… Ez a délután más helyzetet hozott: a meztelen nő, a gátlások felszabadulása, a közös meztelenkedés, és persze Judit felhúzott lába és egyetlen ujjának kalandozása egyre lejjebb…
Mindenki el volt foglalva saját magával, és persze habzsoltuk a látványt, melyben a modell részesítette a kis kollektívát, de zavartalanul újra és újra ránéztünk a többiekre, hol tartanak a kézimunkával.
Mégiscsak lehet némi összefüggés az üveglap hőmérséklete és a résztvevők meztelensége között, ugyanis Judit nem törődött már ilyen apróságokkal, végigfeküdt az asztalkán – mire Sanyi sértődötten előbújt alóla -, és talpait egymástól a lehető legmesszebb helyezve, változatos ujjakat használva, virtuózan kényeztette magát. Főként felfelé nézett, vagy lehunyta hófehér udvaron tanyázó, csillogóan fekete szemét, és pontosan velem szemközt, mozgatva tárta tágasra combjait. Amint néztem vízszintesen rezgő ujjait, melyek színes borshoz hasonlatos, hol sötétebb, hol világosabb színben felbukkanó csiklóját izgatták, s melyek közül egy be-betévedt a titokzatos nyíláson, ugyanakkor tekintetem horizontja alján saját fel-le mozgásom lassú ütemét láthattam.
Akkoriban fedeztem fel, hogy legférfiasabb szervem bőre önmagától lehúzódik, amikor már nem képes befedni ágaskodóan növekvő gazdáját. Ez extra élvezetet jelentett, hiszen a levegő moccanása birizgálta az idegvégződéseket. Nem sokkal később a feleslegesnek tűnő bőrdarab véglegesen visszaszorult, és nyugalmi helyzetben sem fedte el markomba jól illeszkedő felépítményemet… De ez most nem tarozik ide!
Az én perspektívámból kiválóan megfigyelhettem, ahogy minden apró rezdülésnél újra megnyílik a rózsaszín-barnás punci, s a kezdetben egy, majd két ujj mind nedvesebben kerül elő. Elképzeltem, ahogy a tőle nem is olyan messze, markomban virgonckodó farkam benyomul a két ujj helyére, a már vissza sem csukódó barlangba, és zacskóm hozzáér a popsilyukhoz, melyet Judit néha-néha megpaskol. Nem tudtam biztosan, hogy az ujjnyi résen beférne-e a hüvelyk- és mutatóujjam által képzett karikát kinőtt farkam, még ha Judit 2 ujját játszva elnyeli is, sőt meg is tudja forgatni a puncijában, de amikor kihúzza, ismét egyujjnyira szűkül.
Hangos nyögések, sóhajok, szuszogások kánonban, ütemes csattogó hang minden irányból.
Gabi felállt, és amennyire a bokájánál tartózkodó nadrágja engedte, odatipegett a modellhez, és hatalmas bozótból kitüremkedő szerszámát az egyik kúpban remegő cicihez érintette. Miki kapott az ötleten, és hamar elhelyezkedett a másik maroknyi cicinél. És Lajos? A csillárt lesve, veszett rángatást produkált. Minek neki a csaj, ha nem is őt nézegeti? Tibi jó házigazdaként, udvariasan a legelőnytelenebb pozícióban ült… azaz most vettem csak észre, az is szempontja lehetett a helyfoglalásnál, hogy nővérének akart háttal lenni, aki az egyik sarokból figyelte diszkréten a műsort, egyik kezét csuklóig eltüntetve szokásosan nyitott nadrágja elejében. Lábai terpeszben, térdei kissé megbillentve, s minket nézegetett felváltva…
Ez lehetett az utolsó csepp számomra ahhoz, hogy menthetetlenül és feltartóztathatatlanul cseppek sokasága töltse meg a markomat.
Nem szerettem volna kivívni az elsőséget, s így megnyugtató volt a látvány, amikor körbenéztem: A ciciken minden irányban fehér folyadék terült el, a csillár is megelégedéssel tapasztalhatta, hogy Lajos sem maradt le a társaság többi tagjától. Sanyi olyan ügyesen helyezkedett, hogy a végkifejletkor éppen a sarokból tapintatosan szemlélődő Timi mellett landolt, és a lány szabad kezét hívta segítségül élvezeti termékének ideiglenes tárolására…
Megilletődött papírzsebkendő-használat, piros arcok, lapos egymásra-pillantgatások, ruhaigazítás, öltözködés… csak a modell feküdt még egy percig mozdulatlanul az üvegasztalon.
Ez a fajta élmény többé nem ismétlődött meg, bár szívesen vennék ilyen meghívást, akár Tibi születésnapján, akár a sajátomon.
Kamasz tavasz 1
Kettesével, szökellve gyűrtem le a fokokat a sötét lépcsőházban. A második emeletet követő öblös pihenőben torpantam meg csak egy pillanatra, és lassabb tempóra kárhoztattam magam: mégsem lenne szerencsés lihegve-kifulladva érkezni.
Úgy számoltam, elég gyorsan befaltam a menza ízetlen, ám csekély méretekkel megáldott porcióját, s jó időt távgyalogolva, előbb érkeztem Tibiék lakásához, mint a lányok. Az utóbbi néhány napban ez a törekvésem többször is sikerült.
Tibi – a kezdeti, kölcsönös ellenszenv, vagy inkább két erős egyéniség között kialakuló rivalizálás után – régi haverként kezelt, örömmel vette, hogy mind gyakrabban délután is találkozunk, bár bizonyára sejtette: igyekezetem nem csupán neki, sikeres osztálytársamnak szól. Nekem is kedvemre való volt ez a haverság, mert a csajok terén jelentős tapasztalatokkal rendelkezett, amit élménybeszámolók formájában szívesen megosztott környezetével.
– De gyors voltál! – nyitotta az ajtót. Dobozokba porciózott ételek közül egyet a mikroba helyezett megforgatni. – Kérsz?
– Köszi, én ettem már. Egyedül vagy? – tekintettem körbe.
– Szerintem mindjárt jönnek.
Könnyű úgy otthonosan mozogni csaj-kérdésekben, ha valaki – ahogy Tibi – két nővérrel rendelkezik! Más osztálytársaink számára – eltekintve a filmek nyújtotta élménytől – még szinte elérhetetlen távolságban foglaltak helyet minden kíváncsiság célpontjai, a nők.
– Mi volt az a balhé matekon? – érdeklődtem. Az utolsó órán a tanár váratlanul elkérte a haverom és a mellette ülő csajszi, Éva ellenőrzőjét, mindkettőbe bevésve egy-egy egyest, visszadobta eléjük a padra, az óra mintegy zavartalanul folytatódott.
– Megfogtam a pináját – válaszolta szokott természetességgel.
Többször mesélte már, hogy Éva combjait szokta simogatni, hittem is, nem is. Inkább hitelt adtam a beszámolóinak, mintsem kételkednék, mert Éva és az ő vaskos combjai kellemesen zavart emlékeket jelentettek számomra.
Egyetlen egyszer – legnagyobb sajnálatomra nem ismétlődött meg az alkalom –, egy péntek délután Évával utazhattam vonaton. Ő csak néhány megállónyit, én sokat. Kivételesen ketten foglaltunk el egy teljes fülkét, már ez a tény is kellőképpen felizgatott. Ehhez hozzájárult, hogy a rövid táv alatt többször felállt, hosszú haját lobogtatva kinézett az ablakon. Áthajolt a kisméretű asztalon, a mozdony felé fordítva arcát, talán dudorászott valamit, és élvezte, ahogy kipirul és összekuszálja a szél. Én is élveztem a látványt: gömbölyű, lázadó feneke mintha szét akarná vetni az apró szoknyát, s ahogy óvatosan lehajoltam, behatóan tanulmányozhattam a félig takart félgömböket, a völgybe kissé begyűrődött bugyit, a lábai között jól látszó dudorokat, minden titkok nyitját. Ámulva néztem a feszes combok találkozását a félgömbökkel!
Ha már a csajok ennyire csupa dombnak és völgynek teremtődtek, biztosan azt akarta kifejezni az alkotó, hogy Braille-írásként, tapogatással illik felfedeznünk. Sokat tanakodtam: megsimogassam, esetleg lehúzzam a bugyiját, és alaposan megvizsgáljam, vagy én is kidugjam a fejem a vonatablakon, közben véletlenül hozzányomjam nyomulni vágyva jelentkező férfiúi trófeámat?
Haját igazgatva leült – ráült! – a popsijára.
Később még négyszer megismétlődött a jelenet – egyre közelebbről, szemtelenül bámultam a kívánatos testet -, ám többféle tervem megmaradt kielégítetlen szándéknak. Miután Éva leszállt, kissé szégyenkezve saját gyámoltalanságomon, elsétáltam a váltókon düledező vonat WC-jébe, és a friss élmények hatása alatt, gondolatban elidőzve a popsi alsó, legizgalmasabb táján, pillanatok alatt fehérlő folyadékot termeltem jóleső megkönnyebbüléssel.
– Mit szólt hozzá? – kérdeztem Tibitől, hangomban nem kevés irigységgel.
– Tetszett neki – hangzott a magától értetődő válasz.
Erősen gyanítottam – s így még jobban sajnáltam az elszalasztott lehetőséget -, hogy haveromnak igaza van. Talán nekem is ott állt a kínálkozó lehetőség szoknyából és bugyiból kikandikálva?
– Mondtam már neked – folytatta -, hogy a csajok ugyanúgy akarják, mint mi!
Tényleg sokszor elhangzott már! Kissé hihetetlen volt még. A szexre, és minden ehhez kapcsolódó ténykedésre hajlamos voltam még úgy tekinteni, hogy ezt mi, srácok akarjuk, hajt a vérünk, közben a csajok néha megadják magukat, és nagylelkűen megengednek ezt-azt a kedvünkért. Lehetséges, hogy ők is ugyanúgy szeretnék? Ha rásimult volna a tenyerem Éva popsijára, miközben ő az ablakon kifelé dudorászott, s ha becsúsztattam volna az ujjaimat a félgömbök közé… ő is élvezte volna?
Tibi közben lassan kanalazgatta az ebédjét, nem tűnt fel neki, milyen szótlan vagyok.
Hangos puffanás jelezte, hogy megérkezett az egyik nővére. Kis késéssel, mint azt az órámra pillantva megállapítottam.
– Szia! – rikkantott vidáman az előszobából. Sajnálkoztam magamban, hogy a konyhából nem láthatom a megszokott mozdulatokat, elsősorban a ringó ciciket és a széles öv kicsatolását.
– Sziasztok… – helyesbített, mintha csodálkozna, pedig az utóbbi időben, ebben az időszakban megszokott tartózkodási helyem az ő lakásuk.
Az övet már kicsatolta, így lecsúszófélben tanakodó nadrágjában lépett be, még a legfelső gombot is megnyitotta, hogy gyakran lehessen gerjesztően igazgatni. A cicik figyelmesen meredeztek és vidáman ugráltak, amíg ő is elővarázsolt egy dobozkát.
Újabb ajtócsapódás.
– Halihó!
Legnagyobb sajnálatomra Tibi végzett az ebéddel, így nem maradt elfogadható alibim arra, hogy nővére nadrágja megnyitott résén kikandikáló bugyit szemléljem, vagy a következő pillanatokban a másik nőnemű testvér hasonló sürgölődésében gyönyörködjem.
Még az ajtóból vágyakozóan visszapillantva elkaptam azt a mozdulatot, ahogy a később érkező lánytestvér tettetett bosszúsággal le akarja ráncigálni a másikról a farmert:
– Ez nem az enyém?
Sikerült elkerülnöm a kemény ajtófélfák és a fejem találkozását.
Ilyenkor el kellett érnem, hogy Tibi ne csukja be mögöttünk a szobája ajtaját:
– De meleg van itt mindig! – sóhajtottam.
– Hagyjuk nyitva…!
Úgy helyezkedtem, hogy félig a közlekedőhelyiséget, másrészt a fürdőszoba ajtaját szemmel tarthassam.
Este hosszasan engedtem hátamat csapkodni a meleg sugarat. Néztem, amint kövér vízcseppek gördülnek végig a mellkasomon, céltudatosan áramlanak a hasamon, és egyesülve végigfolynak az elöl kiálló férfidíszemen. A hab patakokban lefolyik róla, ám – mintha tisztában lenne azzal, ami következik – megmarad álló helyzetben. A bőr idejekorán visszahúzódott úgy félútig, ezért vagy ismét rá kell a makkra erőltetnem, hogy segítségével és gyorsuló húzogatással egyszemélyes örömöt okozzak magamnak, vagy újabb tusfürdőt szükséges a markomba nyomni. Ez utóbbit választottam, és csúszkálás közben a habok rejtekében láttam Tibi nővéreit.
Egyikük lecsúszni készülő nadrágban jött-ment a lakásban, másikuk élénk fantáziára sarkalló köntösben, majd egy szál törülközőben… A legizgalmasabb az, amikor a fürdőszobaajtót nyitogatják, és el lehet kapni egy-egy pillanatot, egy megvillanó cicit vagy popsit.
A popsigömbök és a combok találkozását simogattam képzeletben, amilyennek Éváét láttam a vonat kupéjában… amikor a melegen áramló vízsugár lüktetően lövellő fehérséggel vegyült, és megadóan eltávozott a csillogó lefolyón.
Másnap szinte megismétlődtek az események, két jelentős különbséggel.
Az egyik az volt, hogy már délelőtt kénytelen voltam bezárkózni az egyik WC-be, és engedni, hogy kézmozgásom nyomán eltávozzon, ami szabadulni akar a társaságomból. Ugyanis meglestük a csajokat tornaórájuk után, és a sok ingerlő, ringó cici, és gondos bugyi-igazgatás látványa felkorbácsolta meredező ösztöneimet.
A másik eltérés a délutáni megszokott programnál jelentkezett. Tibi nővérei sokat késtek, legalábbis az én türelmetlenségemhez viszonyítva. Már a szobában beszélgettük a nap fontosabb eseményeit, amikor féktelen viháncolással betoppantak, folyamatosan füleltem a zajokat, és sajnálkoztam a látvány elmaradása miatt. Mert egy kamasznak kell az a mindennapi nadrágkigombolás élménye, és szüksége van a nyíló-csukódó fürdőszobaajtón át lopott pillanatokra! Tudom, nem csak a kamasznak: ma ugyanúgy csábítanak ezek az apró vizuális élvezetek…
Rájöttem, hogy az övcsat kikapcsolása után Tibi fiatalabb nővére csakis jelenlétem miatt tartja vissza lecsúszni készülő nadrágját! Most, amikor nem gondolta volna, hogy már megint náluk töltöm a fél délutánomat – talán nem hallotta beszélgetésünk hangjait? -, megszabadult a farmertól. Megjelent az ajtónyílásban, és megkérdezte öccsétől, mit evett, miközben elfeledkezett arról, hogy kigombolt nadrág helyett bugyiban áll.
– Felezzétek el a húst, én megettem a harmadát! – válaszolt Tibi közönyösen. Nem is értettem, hogy tud ilyen nemtörődöm lenni, amikor le sem bírtam a szemem kaparni a világoskék, áttetsző bugyi domborodó, egy kis csíkban meggyűrődött elejéről.
– A menzán mi volt az ebéd? – fordult hozzám a csaj, végleg elhanyagolva hiányos öltözékét, amit én nem tudtam szem elől téveszteni.
Igyekeztem nagyokat nyelve összeszedni a hangokat annyira, hogy a visszafojtott lélegzet és a nem nagyon takargatott látvány dacára legalább tőmondatban képes legyek felelni erre az igen egyszerű kérdésre. Ennél könnyebben már csak azzal boldogultam volna: fiú vagyok vagy lány? Elég rámutatni, jelentkezik az egyértelmű nemi jelleg.
Ezzel nem értek véget a megpróbáltatások!
Elvétve sikerült csak elszakítani a tekintetemet a világoskék textil vonzásából, amikor leült velem szemben, és mesélt a tanárokról, mondván, majd megismerjük mi is… Éreztem, hogy cseppet sem takaró nadrágomban, és cseppet sem felfogó kisgatyámban néhány izgága, csillogó parány összefogott, és menthetetlenül átáztatják a két ruhadarabot. Ilyen a csajoknál a nedvesedés? Jóval inkább élvezetes, mint amennyire zavaró.
Tibi nővére nyilvánvalóan észrevette gondjaimat, hiszen hang sem nagyon kart kijönni a torkomból, és hiába tartottam lábaim között a kezeimet, eltakarni csak úgy lehetett volna, ha megmarkolom… Meg is tettem volna, és néhány mozdulattal levezetem a felgyülemlett feszültséget, ha zavarom ezt megengedi. Abban is biztos voltam, hogy – igaza lehet Tibinek – élvezi a helyzetet, ahogy egy srác begerjed hosszú combjai és alig takaró bugyija láttán.
Újabb kihívás érkezett!
Tibi másik nővére a már jól ismert köntösben lépett be, amely elől éppen csak annyira volt összefogva, hogy a cicik bimbóit nem láthattam folyamatosan, csak amikor kedvük tartotta kikandikálni.
Újabb tanárok kerültek szóba, egymás szavába vágva.
Arra gondoltam, hogy lehetetlen kibírni ezt a nedves feszülést, valamit sürgősen tenni kell magammal. Mi légyen? Ha felállok és kiosonok a fürdőszobába, kétlépésnyire tőlem két csaj tekintete mered majd a nadrágom zászlórúdra akasztott elejére, nem is szólva a nedves foltról, ami – baljós érzéseim szerint – megállíthatatlanul növekedett. Egy másik típusú érvrendszer is fickándozott az agyamban: nehogy elszalasszak megint egy lehetőséget! Elképzelhető, hogy máskor a vonaton Éva még azt is megengedte volna, hogy a punciját nemcsak megnézem, hanem bedugjam az ujjamat… A fantáziám határtalan, talán még a szüzességemtől is megszabadulhattam volna hirtelen. Ki tudja így utólag? Most meg azt sem tudom, mit lehetne megint csinálni, miközben attól félek, hogy elbénázom. Miért ilyen bonyolult ez? Ha a lányok is ugyanazt szeretik, mint mi, akkor miért nem lehet ezt megbeszélni és együttesen megoldani?
Nem lenne kézenfekvő?
A lányok nevetgéltek, cicik kukucskáltak, a világoskék mellett már egy sárga bugyit is láthattam, diszkréten meggyűrődve és domborodva…
A filmekben ilyenkor a nő valamilyen ürüggyel megfordul, lehajolva látni engedi a bejáratot – persze, nincs rajta se kék, se sárga bugyi -, aztán odatérdel a férfi elé és előveszi annak szerszámát. Filmekben.
Tibi szobájában az egyik csaj valamilyen ürüggyel kinézett az ablakon, a másik követte, én pedig kihasználtam a lehetőséget és kiosontam a fürdőbe.
Nem volt elég a cipzárt lehúzni, hiszen meg kellett volna dönteni a stabilan álló oszlopot ahhoz, hogy kiférjen a nyíláson – de jó is lenne valami nyíláson bedugni! -, úgyhogy lehúztam a nadrágom combközépig, és lucskossá ázott kisgatyámból kiszabadítottam a póznát.
A csajok ezt nem értik: lehetetlen álló farokkal pisilni. Egyrészt nem tudok úgy célozni, másrészt meg… egyszerűen nem megy. Erre mondhatná valaki: jó ürügy arra, hogy pisilés folyója előtt sietős mozdulatokkal kiengedjem felszaporodott nedveim patakját.
– Bocsi, nem nézek oda… – lépett be Tibi fiatalabb nővére, aki eggyel járt fölöttünk.
Láttam oldalt a tükörből, hogy leemel egy fehér bugyit a szárítóról, miközben ő is a tükörbe tekint, s a fizika törvényeinek megfelelően engem lát.
Kezemnek képtelen voltam megállj-t parancsolni, előtörő kéjhullámaimnak még kevésbé. Derekam megfeszült, szemeim a mennyezet felé fordultak…
– Gyere, ideengedlek, lemoshatod… – mosolygott a világoskék-bugyis csaj. – Húúú mennyi!
Leplezetlen érdeklődéssel mustrálgatta folyékony lelkét kilehelő áldozatát, bizonyára tisztában lévén azzal, hogy ezt mind neki szántam kék bugyival vagy anélkül.
Visszatérő aggályos gondolatom vonata újra elkapott: el ne szalasszam a lehetőséget!
Mintha nem először tenném, a markomban őrizgetett folyadékmennyiséget átfolyattam az ő bal kezébe, miközben jobbját odahúztam rendületlenül ágaskodó farkamhoz. Tétován rákulcsolódtak vékony, hosszú ujjai, mintha megint csodálkozna valamin, aztán hirtelen mozdulattal leöblítette a kezét és kiszaladt a fürdőszobából.
Szex nyilvános helyen pénzért
2008-ban az eset valóban megtörtént (sajnos) 2008 nyarán. Olaszországban jártunk férjemmel, Bálinttal és a tizenhét éves Gabi lányommal. Utunk utolsó állomása Róma volt. Sajnos, már az első nap bajba kerültünk. Városnézés közben ellopták a férjem tárcáját útlevelével, és az összes pénzünkkel. Az eset azért történt, mert tanácsom ellenére, pénzünk egy részét nem osztottuk el hármunk között. A szállásunk nem volt kifizetve, az autónkban alig volt benzin, és nem volt senki ismerősünk, akihez segítségért fordulhattunk volna. Természetesen azonnal a rendőrségre mentünk, ahol jegyzőkönyvet vettek fel. A panzióban egész este kétségbeesetten kutattuk a lehetőségeket, honnan tudnánk a hazautazáshoz szükséges kb. 300 eurót előteremteni. Nálam maradt ugyan néhány euró, ami egy-két napi élelemre volt elég. Másnap a követségen sem tudtak vagy akartak pénzt adni, legfeljebb útlevelet és vonatjegyet hazáig. Ebben az esetben autónkat Rómában kellett volna hagyni. A panzióban azzal fogadtak, hogy megkerült a férjem útlevele, menjen érte a rendőrségre.
Amíg őt vártuk, Gabival a hallban ültünk le. Egy 35-40 év körüli nő ült le mellénk, és angolul szólított meg minket. Idegenvezető a foglalkozásom, így én és a lányom is perfekt beszélünk angolul. Beszélgetni kezdtünk Bettivel, mert így nevezte magát. Azt mondta, hogy hallott a problémánkról, és esetleg tudna segíteni nekünk. Amikor megkérdeztem hogyan, elmondta, hogy ő és két társa egy angol internetes oldal számára készítenek rövid kis erotikus riportokat, és a közreműködésért fizetnek. Azt mondta, menjünk velük másnap reggel sétálni a környékre, és közben elmondják a részleteket. Arra kértem, hogy mondja el kicsit részletesebben, miről van szó, mit kellene tennünk, és mennyi pénzt kaphatunk.
Azt mondta, hogy a témájuk címe: „Szex nyilvános helyen pénzért”. A résztvevő nőket utcán vagy parkban, beszélgetés és séta közben arra kérik, hogy beszéljenek szexuális életükről, mutassák meg intim testrészeiket. Azt is mondta, hogy jelen lesz két férfi kollégája is. A pénz mennyisége függ attól, hogy mit vállalunk megmutatni a filmezés során, és mit engedünk meg a férfiaknak. Megkérdezte, mennyi pénzre lenne szükségünk. Gabi rögtön rávágta: 400 euróra. Betti, azt mondta, lehet róla szó, mert anya-lánya kettőssel még nem készítettek ilyen riportot. Arra a felvetésemre, hogy negyven éves vagyok és kicsit idős az ilyesmihez, megnyugtatott, hogy elég szexisek vagyunk. Nem vagyok túlzottan szégyellős, de semmi kedvem nem volt elfogadni az ajánlatot. De a lányomnak tetszett, amit hallottunk, ő csak a lehetőséget látta a pénzhezjutáshoz. Gabi szerint idegenben vagyunk, senki nem ismer minket, mi bajunk lehet abból, hogy két idegen pasi meglátja a mellünket vagy a puncinkat, legfeljebb egy kicsit megfogdosnak. Megkérdeztem Bettit, hogy mi lenne, ha csak a lányom venne részt a dologban. A válasz az volt, hogy akkor tárgytalan az ajánlata.
Miután magunkra maradtunk Gabival még sokáig tanakodtunk, hogy mit tegyünk. Lányom győzködött, végül könyörgött, hogy menjünk el és próbáljuk meg. Nagyon nem szívesen, de végül megadtam magam. A férjemnek, aki közben megjött az útlevelével, nem mondtuk el az igazat, csak azt, hogy talán tudunk pénzt szerezni a hazautazáshoz. Arra kértem, hogy maradjon a panzióban délelőtt, és várjon meg minket.
Reggel a panzió előtt Betty a két társával várt minket, egy ötven körüli néger férfival, akit Bob-nak hívott, és egy vörös hajú skót fiatalemberrel, Dav-el. Bemutatkozás után a közeli Borghese parkba mentünk. Amint beléptünk a kapun Betti bekapcsolta a kamerát és menet közben filmezve elkezdte a riportot. Megkérdezte, hogy mikor vesztettük el a szüzességünket, hány férfival szeretkeztünk életünkben, milyen gyakran szeretkezünk, hogy állunk az orális és anális-szexel, mi a véleményünk szado-mazoról stb. Azt mondtam, hogy nekem életemben a férjem volt az első, és eddig egyetlen férfi, akivel már mindent kipróbáltunk, ami a szexben örömet okoz. Hazudtam, mert a lányom előtt nem akartam elmondani, hogy külföldi utjaimon már többször is lefeküdtem egy-egy útitársammal, egyszer még a buszunk sofőrjével is. Ami Gabit illeti, azt sejtettem, hogy már nem ártatlan, mégis meglepett, amikor nyíltan elmondta, hogy két évvel ezelőtt vesztette el a szüzességét, és már három fiúval is lefeküdt, akikkel az orális és anális szexet is kipróbálta már.
Közben egyre beljebb mentünk be a parkba. Végül a park hátsó részén, egy a látogatók elől táblával elzárt bokros területhez értünk. A park magas kőfal kerítése mellett, nyírt sövénnyel körülvett kis tisztáson álltunk meg. Volt ott néhány láda és kerti székek. Betti ekkor pénzt vett elő és odanyújtotta nekem és Gabinak is. Elvettem és megnéztem. 25 euró volt. Gabinál is. Azt mondta, hogy a mienk, ha felhúzzuk a pólónkat, és megmutatjuk a csupasz mellünket. Meglepődve álltam és nem tudtam, mit tegyek. Gabi viszont habozás nélkül a nyakába húzta a pólóját. Nem volt melltartó rajta. Betti másodpercekig filmezte a melleit, aztán intett a fiatalembernek, aki Mónihoz lépett, és kezébe vette a melleit, és ujjával a mellbimbókat izgatta. Ezután Betti felém fordult, és azt mondta én következem.
Még mindig le voltam dermedve, de Gabi rám szólt, hogy csináljam. Felhúztam a pólómat, Ben, a néger férfi hozzám lépett és kiszabadította a melleimet a melltartóból. A kamera most rám irányult és hosszan rögzítette, ahogy a két fekete kéz markolássza a melleimet, két ujja között morzsolgatja a mellbimbóimat. Bénultan álltam és tűrtem. Körülnéztem, hogy a parkban sétálók közül nem lát-e meg minket valaki. De a sétálók távol voltak. A két férfi ezután cserélt, és most Ben fogta a lányom melleit, a David az enyémet. Néhány perc múlva befejeződött a jelenet, leengedhettük a pólóinkat. Ezután Betti újabb ajánlatot tett nekünk. Azt mondta újabb 25 eurót kapunk fejenként, ha felemeljük a szoknyánkat és megengedjük, hogy a férfiak belenyúljanak a bugyinkba. Gabi azonnal igent mondott, én viszont nemet. Vitatkozni kezdtünk, mindketten makacsul ragaszkodtunk az elhatározásunkhoz.
A vita hosszú ideig folyt. Betty és a két férfi türelmesen várt, figyelték a magyarul folyó vitát. Gabi a végén már csaknem sírva könyörgött nekem, hogy ne tegyem tönkre a hazajutás lehetőségét. Végül megadtam magam és eldöntöttem, hogy nem vitatkozom tovább. Betti ismét bekapcsolta a kamerát és mi, egymás mellé állva felhúztuk a derekunkhoz a szoknyánkat, a kamera felé mutatva bugyinkat, meztelen combjainkat.
Előbb Ben, a néger, lépett hozzám, lehúzta a bugyimat a térdemig, és a tenyerét rátette a puncimra. Meglepetésemben önkéntelenül lefogtam a kezét, aztán mégis ellazítottam combjaimat. Ben megsimogatta a fazonra nyírt szőrzetemet, majd a középső ujjával megkereste a csiklómat és izgatni kezdett. Forróság öntött el és benedvesedtem. Ben ekkor középső ujját feldugta a hüvelyembe. Nagyon mélyen felnyúlt, egészen a méhemig. Amikor ujjával megnyomta a méhszájamat, feljajdultam.
Ezután elkezdte az ujjával baszni a puncimat. Sikerült neki eltalálnia a legérzékenyebb pontomat, ami olyan váratlanul ért, hogy hangosan felnyögtem, és elélveztem. Az ujjazás, több percig tarthatott. A mellettem álló Móni maga tolta lejjebb a bugyiját, és készségesen hagyta magát megujjazni. Amikor már azt hittem befejezték, a két férfi helyet cserélt. Most Dávid nyúlt az én puncimba és Ben a Móniéba. Dávid a középső ujját a puncimba nyomta, a hüvelykujjával a csiklómat simogatta. A két pontos izgatástól ismét elélveztem. Közben Móni hangján is hallottam, hogy Ben kezétől ő is elszállt. Betti közelről filmezte az orgazmusunkat.
Megint percek teltek el, míg Betti leállította a férfiakat, és a kameráját. Megkaptuk a pénzünket és Betti újabb javaslattal állt elő. Azt mondta, hogy a 100-100 eurót kapunk, ha engedjük, hogy a két férfi előbb a szánkba majd a dugást imitálva a puncinkhoz tegye a péniszét. Ismét ellenkezni kezdtem, de a lányom belém fojtotta a szót.
„Anya, ne akadékoskodj folyton. Nem először kefélsz más férfival, hát most eggyel többször történik meg.”
Elnémultam. Vajon honnan tud Móni a kalandjaimról. Szótlanul elvettem Bettitől a száz eurót és utasítása szerint letérdeltem Móni mellé. A férfiak elénk álltak, kigombolták nadrágjukat, és a szánkhoz tartották a farkukat. A néger Ben-nek vastag farka alig fért a számba, csak a makkját tudtam bevenni és szopni. Nem ez volt az első fasz a számban, így nem okozott gondot, mit kezdjek vele. Móni viszont még tapasztalatlan volt és ügyetlen. Ezért David két kézzel megfogta a fejét, és baszni kezdte a száját. Móni ijedten próbált szabadulni, fuldokolt, kétségbeesetten nézett rám. Ez is eltartott néhány percig majd ismét helycsere következett. Móni kissé már nyugodtabban vette szájába Ben vastag lőcsét. Én hagytam David-et szoptasson úgy, ahogy gondolja.
Néhány perc múlva ezen is túl estünk anélkül, hogy a férfiak a szánkba élveztek volna. Ezután Betti új kazettát tett a gépbe, és azt mondta, hajoljunk rá a sövény mellett álló székek támlájára. A néger mögém állt, feltolta a szoknyámat a derekamra és lehúzta a bugyimat a térdemig. Aztán éreztem a farkát a puncimba nyomulni. Szólni akartam, hogy csak imitálásról volt szó de Be már erősen megmarkolta a derekamat és magához húzott. Egyszerűen ráhúzott a faszára, ahogy az ember kesztyűt húz a kezére. A behatolása nagyon fájt, mintha karóba húztak volna. Jajgattam és a szemem könnybe lábadt. Felnyomta a faszát egészen a méhemig, aztán baszni kezdett. Kétségbeesetten néztem körül segítségért, hiába.
Hirtelen a nyírt sövényem túl egy távoli bokor mögött emberi alakot láttam. Távol volt és nem felismerhető, de én mégis azt véltem, hogy a férjem utánunk jött és mindent lát. Be egyre nagyobb tempóban járatta bennem a hatalmas faszát, és a fájdalmamat elnyomta a kéj, és hirtelen elélveztem. Ben tudomást sem vett az orgazmusomról, és ugyanolyan lendülettel baszott tovább. Nagyon hosszú ideig folytatta és még két orgazmusom lett, mire kihúzta magát belőlem, és átadta a helyét David-nek.
David addig a szorosan mellettem levő székre támaszkodó lányomat dugta. Móni szapora lihegéssel és apró sikolyokkal élvezte a fiatalember lendületes gyors lökéseit. A csere után viszont már fájdalmasan jajgatott, Ben faszának vastagságától. Nem tagadom volt bennem egy kis káröröm, amiért olyan erőszakosan rábeszélt engem erre a dologra. David kellemes meglepetést okozott. Keményen és mégis élvezetesen baszott. Nem is igyekeztem visszafogni magam és élveztem az újabb orgazmust. Betti ismét cserét rendelt el. Most a férfiakat ültette le a székekre és nekünk szembefordulva velük bele kellett ülni a faszukba. Persze én ismét Ben-t kaptam de, most már nem feszítette puncimat olyan fájdalmasan. Ez is eltartott kb. 5-8 percig. A férfiak, szerencsénkre, most sem élveztek bele a puncinkba.
Aztán jött a befejezés. Mi leültünk a székekre, a férfiak elénk álltak és a nyitott szájunk előtt elkezdték verni a farkukat. Először David élvezett el és spriccelt Móni szájába és arcára. Betty filmre vette a szájában az ondót, és aztán azt mondta, hogy nyelje le. Két perc múlva Ben is elélvezett. Hosszú sugárban öntötte ondóját a nyelvemre, torkomra. Olyan mennyiségben, hogy kicsorgott a nyakamra is. Aztán kitátott szájjal vártam, míg Betti filmre vesz, és aztán nagyot nyelve eltüntettem a gyomromban. A szám széle és a nyelvem még csupa ondó volt, amikor Betti hozzám lépett és a számra tapadt az ajkaival, nyelvét a számba dugta és kitakarította belőle a maradék ondót. Utána mosolyogva megköszönte a közreműködésünket.
Bettiék elindultak a panzió felé, és miután rendbe hoztuk a ruházatunkat mi is elindultunk. Fájt minden tagom, mégis a szégyentől szenvedtem leginkább. A szobánkba érve a férjemnek csak annyit mondtam, hogy megvan a pénz, de jobb, ha nem kérdi, hogyan lett meg. Bálint csak annyit felelt, hogy mindent tud, meglesett minket a bokrok mögül, vagyis jól éreztem, hogy ő van ott. Azt mondtam neki, hogy szégyellem, amit tettünk, de bocsánatot nem kérek, mert ő hozott minket ebbe a helyzetbe. Csak annyit tegyen meg, hogy hazavisz bennünket. Otthon, ha akar, megverhet, vagy elválhat tőlem, nem fogok ellenkezni, bármelyiket válassza.
Másnap korán elindultunk, és két nap alatt hazaértünk. Szótlanul, csak a legszükségesebb dolgokat közölve egymással, tettük meg az utat. Hetekig alig beszéltünk egymással. Sem verés, sem válás nem lett, de több mint félév telt el, mire Bálint rászánta magát, hogy újra megdugjon. Két hónappal később egy kis csomagot kaptunk Londonból. Egy DVD lemez volt rajta a Borghese kertben készült film. Idő kellett, míg rászántuk magunkat, hogy megnézzük. Az egyetlen, ami némi elégedettséget okozott az volt, hogy az arcokat ügyes technikával elváltoztatták.
Annyira, hogy ha valaki az Interneten találkozik a mi történetünkkel, arcról nem ismerhet fel bennünket.
Úgy tervezzük, hogy jövőre ismét elmegyünk Rómába bepótolni az elmaradt városnézést. A lányunk nélkül megyünk, és talán még a Borghese parkot is felkeressük.