Moziszex: Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika

A húsz legjobb magyar szexjelenet összeállításánál nem tudtuk és nem is akartuk megkerülni a Valami Ameriká-t, hiszen jó pár nagymacska kerül benne puskavégre. Kezdetnek itt van mindjárt Oroszlán művésznő legendás piros ruhás, reggeli „kvikis” jelenete Szabó Győzővel, aki tökéletesen hozza az öltönyös szexgép szerepét. Olyannyira, hogy ekkora potenciával azóta sem találkoztunk a hazai filmgyártásban.

Történet: A történet valahol Ausztriában kezdődik, a hegyeshalmi határátkelő felé vezető úton, de ez talán kevésbé lényeges, mint az érkező személye. Ő az „amerikai”, aki egy jobbkormányos luxusautóban szivarozva, Alex Brubeck néven érkezik Magyarországra, szülőföldjére, amit még fiatalon hagyott el. Neki ez az utazás a rég várt hazatérést, egy magyar reklámfilm-rendezőnek, Tamásnak pedig a „nagy lehetőséget” és a talán még nagyobb kalamajkát jelenti. Tamás bátyját, Ákost – a menő építési vállalkozót – és öccsét, Andrást – a világban helyét keres művészlelket – hívja segítségül. Az a tervük, hogy elszórakoztatják az európai ügyeit intéző amerikai producert, hogy megnyerjék Tamás filmjéhez, mint tőkéstársat. Alex, amíg lehet, titkolja származását és azt ígéri, beszáll a produkcióba a filmhez szükséges pénz felével.
Az összeg másik felét – ami ez esetben hatvan millió forint – viszont a testvéreknek kéne előteremteni. Mégpedig hat nap alatt. Megszerezhetik a pénzt, de vajon mi lesz az ára? A pénzügyi dolgok gyakran érzelmi problémákkal járnak együtt, a férfiak meg többnyire nőkkel, de még milyenekkel. Tamásnak ott van Eszter, Ákosnak pedig Timi, a nőiesség két markáns képviselője, akiket még véletlenül sem lehet összetéveszteni. Terka néniről, a bejárónőről nem is beszélve, akit mint anyjukat tisztelik a fiúk. Természetesen ebben a történetben is ők, a nők állnak mindennek a hátterében és mint általában, a megoldást is bennük kell keresni a felmerülő problémákra. Abból pedig akad bőven, pláne ha vígjátékról van szó.
Kritika: Már a kezdőképeknél érezhető, hogy összefogott produkcióra készültek az alkotók, jók a feliratok és profi a főcím-zene lekeverése, egyszóval reményteli az indítás. Ez a lendület még jó ideig ki fog tartani, miközben persze nem megy majd minden teljesen simán. Herendi Gábor, a film író-rendező-producere kezdőnek számít az 1 percnél hosszabb filmek terén, mivel a befutott reklámfilm-rendezőnek a Valami Amerika az első nagyjátékfilmje. A reklámfilmes múlt végig fogja kísérteni a filmet, és itt most nem arra gondolunk főként, hogy a film főszereplője, Tamás (Pindroch Csaba) egy reklámfilm-rendező, aki élete első nagy filmjére készül. Herendi filmes tapasztalatlansága leginkább a stílusbeli keveredésben mutatkozik: a film néha a „Első Generáció” c. borzasztó és mesterkélt tv-sorozatra emlékeztet (ott mindenki vagy topmenedzser volt, vagy nagystílű gengszter, itt pedig sikeres reklámfilmesek, „menő” vállalkozók, keresett modellek, gazdag marketingesek váltják egymást… ), néha a Kern-Koltai-féle vígjátékokra, néha pedig egy jófej fiatal filmes alkotására, amiben jól elhelyezett poénok és érzékeny beállítások vannak. Amúgy pedig az is érdekes, hogy egy magyar filmben csaknem a film feléig angolul beszélnek a szereplők, ami persze a cselekményből adódik, és a címmel is összhangban áll, mégis különös húzás.
A sztori első nekifutásra működőképesnek tűnik: egy fiatal srác, Tamás reklámfilmek készítésével keresi a kenyerét, amivel nagyon jól elvan, mégis a nagy álma egy igazi film rendezése lenne. A magánélete is olajozottan zajlik, Eszter nevű barátnőjével lakik együtt, kettejük kapcsolata pedig első pillantásra is bensőségesnek és finomnak látszik. Aztán egyik nap (a film első napján) Tamás kap valakitől egy email-t, amitől nagy izgalomba jön, mert egy amerikai ismerős írt, aki a jelek szerint anyagilag támogatná Tamás filmjének elkészítését. A fiú összehívja a bátyjait, Ákost (ő a „menő” vállalkozó, megformálója Szabó Győző) és Andrást (ő „az élet császárai”-képet enyhítendő csak egy kallódó fiú, versekkel, zenékkel a fejében, vagyis egy művészalkat, ahogyan azt a kommersz látásmód elképzeli, Hujber Ferenc alakításában). Együtt várják az amerikait, Alexet, a leendő producert (Szervét Tibor). A film humoros alaphelyzetét az adja, hogy míg mi, nézők a film első perceitől kezdve tudjuk, hogy Alex egy disszidens magyar, addig ő nem vallja be a srácoknak, hogy bármi köze is lenne Magyarországhoz, kezdve azzal, hogy tökéletesen ért és beszél magyarul. Később tovább fog bonyolódni a helyzet, mert Tamáséknak meg kell szerezniük a pénz felét, amire vonatkozóan Ákosnak van egy ötlete…
A cselekmény bonyolódásával együtt kezdenek felbukkanni a film gyengeségei is, amiből viszonylag nincs túl sok, viszont azok annál zavaróbbak. Onnan indul, amire már utaltunk, hogy miközben a film elvileg az itt-és-most fiatalságról és fiatalságnak szól, közben nagyon elszáll a felső tízezer világába, egy szűk körű réteg életvilágából indul ki, és csak abban tud gondolkodni. A nézők többségének nem adódik természetesen egy olyan közeg, amiben a főszereplők minimum a karrierjük és az anyagi sikereik csúcsán állnak, a legjobb éttermekbe járnak, a vállalkozó minden reggel alázza a titkárnőjét, a reklámfilmes folyamatosan a bátyja csajával csinálja a klipjeit és reklámjait – azonkívül, hogy mesterkélt egy ilyen világ, még sznobbá is teheti a nézőit, ha a ritka magyar közönségfilmek egyike ezt a képet állítja be a mai valóságnak A legreménykeltőbb karakter az Eszteré, akinek a személyiségét igyekezték finomra árnyalni, bár az ő reakciói sem konzekvensek a film teljes hossza alatt. (Az a lány, akit Ónodi Eszter olyan profin beállított nekünk a film elején, nem fedi teljesen azt, aki Alex-szel elkezd flörtölni.) De ha már a színészi játékoknál tartunk, például Ónodi Eszternek nagyon sokat köszönhet a film. Mert hiába operál a rendező (itt most Herendi Gáborra gondolunk) egy népszerű magyar popzenekarral (Bon-Bon) a filmjében, hiába tesz bele egy percekig tartó klipet egy szőke bombázó, Timi (Oroszlán Szonja) előadásában, hiába próbálja megfogni a fiatalokat a „furcsa-süti” szerepeltetésével, az egész nem működne ennyire eladhatóan, ha Ónodi Eszter nem lenne ennyire igazi lány a filmvásznon, és az egyszerű gesztusai nem vésődnének ennyire az emlékezetünkbe. De így van, és rajta kívül még Pindroch Csaba is kitesz magáért, bár neki ez még csak az első filmje. Pindroch jó választás volt, nemcsak alkatilag illett Tamás szerepére, hanem minden szempontból jó munkát végzett, és nem lehetett érezni rajta a filmes rutin hiányát sem. Szabó Győző sajnos megint a skatulyájában lubickolt, ismét egy „vadállati”-karaktert kellett előadnia, amit az sem árnyalt, hogy most éppen egy közgáz-diplomás „suttyót” játszott a szerepe szerint. A yuppi-stílusú vállalkozó egyszerűen áll hozzá a világ dolgaihoz, egy szőke cicával jár, bunkó stílusban beszél a beosztottaival, és a „még több numera-még több pénz” filozófia mentén próbálja intézni az ügyeit. Szabó Győző már annyiszor játszott Ákos-szerű karaktereket, színpadon és filmen egyaránt, hogy már csak a zsigeri rutinjaira kellett hagyatkoznia a játékában, és valószínűleg ezt is tette. Hujber Ferenc (Közel a Szerelemhez, Egérút, A Fehér Alsó) ismét egy érzékeny karaktert alakít, aki ebben a filmben arra hivatott, hogy ellensúlyozza bátyjai nagystílűségét – ez úgy-ahogy összejött neki, de ettől még eléggé egydimenziós lett az alakítása. Kizárólag a szétszórtságot és az útkeresést érzékeltette, és ezzel sem volt sok dolga, mert Tamás és Ákos, a két szupersztár-karakter jó viszonyítási alapot szolgáltatott a tőlük való eltéréshez. Oroszlán Szonja viszont nagyon meggyőző a „szőke cica”-szerepkörben, hihetetlenül ügyesen kelti életre a táncos-énekes Timit, aki elvileg nem túl okos, mégis egy pillantás alatt bármilyen helyzetben képes felmérni a lehetőségeit, és általában a pénz irányában tud választani. Oroszlán Szonjáról tudjuk, hogy idén végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, tehát van alapja a filmben előadott jól koordinált mozgásának és remek hangjának, másrészt pedig anyanyelvi szinten beszél angolul, ahhoz képest, hogy a filmben alapszavakkal sem tudja megértetni magát angolul. Van viszont egy zavaró karakter a filmben, ez pedig a Schütz Ila által alakított bejárónő. Nem lett volna szabad egy ilyen szerepet elvállalnia a színésznőnek, egyszerűen nem esett jól azt látni, hogy a filmben (és a film forgatásán) bolondot csinálnak belőle nagyszájú fiatalok. Megetetnek vele egy olyan süteményt, amiről csak a bennfentes huszonévesek tudják, hogy mit tartalmaz (plusz Alex, de ő külföldi, és az más), és aztán azon nevetnek (és minket, nézőket is erre buzdítanak), hogy „mennyire be van tépve a bejárónő”. Ez nem mulatságos, hanem szomorú, bár szerintem ezzel nem fog sok olvasónk egyetérteni. Ez a motívum egyike azoknak a zavaró elemeknek, ami miatt nem tudjuk azt mondani, hogy jó film a Valami Amerika. Biztos, hogy a nézők többsége élvezni fogja: a fiatalok nagyon meghálálják, ha nekik (és elvileg róluk) csinálnak filmet a helyi filmesek, és az is tagadhatatlan, hogy vannak benne humoros jelenetek, eltalált gesztusok (Eszter sminkelése, vagy a kedvencünk, a „kis kifli-nagy kifli-választás”), és a képek is minőségiek, ezzel együtt viszont van valami túl direkt ebben a filmben (a fent említett dolgok miatt), amitől az egész film már nem tud minőségivé válni.
Apropó, direktség: a legmulatságosabb az a filmben, ahogy a reklámfilmes rendező elhelyezte a reklámokat a filmjében – ezeken tényleg jókat lehet derülni. A szponzori támogatás finom reakciói például olyan mondatok, mint „menjünk az XY szállodába, a Bem rakpartra”, aminél direktebb reklámozást már el sem tudunk képzelni. No, sebaj, ezek is Herendi Gábor reklámfilmes hátteréből adódnak, de ha ettől kellőképpen el tud távolodni a játékfilmek irányába, a következő filmje már tetszőlegesen tökéletes vígjáték is lehet. Vagy bármi.
[Videók]

Moziszex: Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris

Mivel Magyarország jelentős hányada már legalább egyszer látta az Üvegtigris-t, ezért nem is ragozzuk túl. Fülledt nyár van, a kissé husimusis Kecskés Karinán alig van valami ruhácska, így nem is csoda, hogy beindulnak a hormonok Rudolf Péterben. Sajnos a jelenet nem jut el a hőn áhított csúcspontig, mert megpróbáltak valami humort csempészni bele, konkrétan viccet csináltak belőle: jön a szőke mama, utána meg a vadász apuka és majdnem áll a bál. Ennél szebben a Ludas Matyi magazinban sem dolgozták volna ki a poént.

Tartalom: Az Üvegtigris hat barát pár eseménytelen napjának története. Lali, az amerikamániás büfés, aki az Üvegtigris nevű rozoga, útszéli büfékocsi tulajdonosa; Gaben, az autónepper, Róka, a piti csencselő; Sanyi a félnótás hajléktalan; Csoki, aki mindig arról szövegel, hogy majd szerez pénzt és elmegy Amerikába; és Cingár, aki a többiek idegeit nem kímélve szaxizik. Gaben rábeszéli Lalit, hogy vegyen meg egy, az amerikai álmot ízig-vérig megtestesítő régi Chevrolet Impalát. Amikor hosszú kálvária után meghozza a rég várt autót, Lali ki sem tudja próbálni, egy úton visszaforduló teherautó összetöri. Közben Róka izgatottan keresi a „Vasat”, melyet korábban odavitt, hátha akad rá vevő. Lali azonban pár nappal azelőtt eladta a semmire sem használhatónak vélt „fémhulladékot”. Rókára rászálltak a nehézfiúk, s halálosan megfenyegették, hogy hozza vissza, vagy fizessen. Pénzt kell tehát szerezni mindenáron. Csoki szerint egyetlen megoldás van, ki kell rabolni a közeli postát. Mindenki kocsiba száll. A nagy balhé azonban nem sikerül tökéletesen.
Kritika: „Apa egyszer zt mondta: mikor a padlón vagy, szedjél fel onnan valamit.” És Lali tényleg a padlón van, de úgy tűnik, nem is csak átmene-tileg, hanem folyamatosan. Day by day éldegél út menti (diszk-réten eldugott) lakókocsibüféjé-ben. A nulla forgalom nem kifize-tődő, főleg annak nem, aki – ba-rátaival együtt – amerikamániás. A büfékocsi USA-zászlóval van fel-szentelve, a neonreklám csillogó-villogó (na jó, ütött-kopott) nagy-városi bárt idéz, és még Koko is óriásplakátról hirdeti az álomkarriert. Az egyszerű, hétköznapi ember, aki szupersztárrá bomlott (ki) halandó bábjából. Tiszta Ame-rika. Alapsztorinak ennyi elég, nem kell több – mindez nagyszerű vonása a magyar filmeknek (lásd Csapd le csacsi!, Portugál, I love Budapest… stb.). A mind ma-teriálisan, mind azon túli jelentőséget hordozó bázis-helyszín körül dongnak aztán a film további szereplői – barátok, „tartozékok”, kósza vendégek -, hogy valós (és eredeti) helyzetkomikumokkal, neoburleszk szituációkkal adjanak értelmet az egésznek. A helynek, az időnek, na és Amerikának.
Igazság szerint nem vagyok oda túlságosan az olyan filmekért, me-lyek egymáshoz kapcsolt, több-nyire önmagában is zárt egészet képező jelenetekből (scene-ek-ből) épülnek fel. Azt szeretem, ha egy filmnek van egy markáns ele-je, haladási iránya és lezárt vége. Ez viszont nem jelenti azt fel-tétlenül, hogy teljesen „nyitott mű”-ellenes vagyok (lásd Umberto Eco). Az Üvegtigris viszont éppen olyan anekdota-film, amelynek a cselekmény-szilánkjait leheletfinom történetvonal fűzi egybe. Ez pedig nem más, mint az amerikai életforma mindenekfeletti vágya. Mint egy vallást, építik maguk köré a Szabadság-szobor hazájának eszméjét a szereplők, hogy aztán önmaguk, s ezen jóval túl az Egyesült Államok paródiájává váljanak, s visszazuhanjanak oda, ahol ténylegesen is léteznek, a mai magyar valóságba.
Kapitány Iván és Rudolf Péter, az Üvegtigris két rendezője élvezetes vígjáté-kot hozott össze vezető színészekkel. Néhány kritika unalmasnak, sekélyesnek, fe-leslegesnek nevezi a filmet, pedig ha paródiaként nézzük, remekül szórakozhatunk rajta. Felvonul a mai magyar filmre jellemző összes kellék: erős karakterek, groteszk szituációk, „őszinte” párbeszédek, s nem érezzük az erőltetettség morzsáját sem.
Tudom, közhely, de a szerepek életre kelnek, köszönhetően a vá-logatott színészeknek. Éles kon-túrral rajzolódnak körbe az egyes habitusok, ab ovo szikrázó viszo-nyok teremtődnek az egyes ka-rakterek között. Lali (Rudolf Pé-ter) olyan, mint a lakókocsi bel-seje: sivár, ötlettelen, vegetáló. Világos ingei és fehér kalapja jelzi ugyan, hogy lelkileg tiszta, mint a patyolat, de mit ér mindez, ha csak vergődik az életben, s két hot dog között az égvilágon semmi sem történik vele? Vágyott Amerikája olyan messze van tőle, mint ócska hűtőszekrényének tartalmától a higiénia. Olyan szerencsétlen ő, aki egyszer adja ki kezéből a félig már lekapart sorsjegyet (a kutya se vesz tőle soha), ami persze rögtön az egymillió Forintos fődíjat rejti. Fogyatékos társa, Sanyi (Horváth Lajos Ottó) jellegzetes „él bele a világba” figura, olyan lelki és értelmi szegény sors megtestesítője, akinek egy amerikai kocsi, vagy egy robotgép már felsőbb intelligencia. (Figurája csak nem a technikai fejlődés fétisének gonosz, ironikus szimbóluma?) Lali unokatest-vére, Róka (a betegesen hülye Gáspár Sándor) szó szerint ócskavas-kereskedő, aki a film végén ártalmatlan szakmájának majdhogynem áldozatául is esik. Rikító színű autója és ruhakollekciói éles ellentétben állnak Lali személyiségével, de sorsuk ugyanaz: ízig-vérig szerencsétlenek mindketten, a tipikus „se kutyája, se macskája” módon leírható divatos, modern kasztrendszerből. Gaben (Reviczky Gábor) is ke-reskedő, csak ő autókkal kopírozza Róka üzleti érzékét és szerencséjét. A har-sánnyal éles ellentétben álló modora remek paródiája a régmúlt amerikai porszívó- és autóügynök társadalom gengszter kartellekbe tömörülő figuráinak. S hogy az underground életérzés, a kétes hippi szabadság se maradjon érintetlen, fel-fel-bukkan néha a magyarított „szelíd mopedes” Csoki (az eszméletlenül jó Csuja Imre), alias Easy Rider. Akiről kiderül, hogy van macskája, mi több, még anyja is. Ilyenformán ő nem az az „egyedülvagyokmintazujjam”-karakter, harsánysága és életkedve mégis sorstársaihoz hasonló unlucky-unhappy predesztinációt takar. Aztán van még egy halványabb figura is, Cingár (Szarvas László), aki szintén egy ütött-kopott-ügyefogyott hontalan, s néha erre rápakol még egy lapáttal, amikor szaxizni kezd. Ez a hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető „baráti” (vagy érdek) társaság kerül hol csip-csup, hol nagyobb kalamajkákba egyetlen vágytól katalizálva: wanna go to America.
Az Üvegtigrisben feltűnik még számtalan ismert (és elismert) szí-nész, akik, Fábry Sándor szavajá-rásával élve, emelik a film fényét: Kecskés Karina (mily fájdalmas is tud lenni egy orgazmus); Szilágyi Tibor (mily fájdalmas is tud lenni egy feleség); Básti Juli (mily fáj-dalmas is tud lenni a műköröm le-törése); Bodrogi Gyula (Lali ap-ja, mint bús buszsofőr); Dörner György és Kaszás Attila (az év-század bankrablói); Kállai Ferenc (/vizelet/problémás utas); Kállóy Molnár Péter (problémás vendég); Nagy-Kálózy Eszter (a baltás, máskülönben néma meny-asszony). Persze a sor nem teljes.
Itt muszáj leírnom egy szerintem nagyon bájos poént. Az elhagyott néma meny-asszony (Nagy-Kálózy Eszter), levetett cipőivel a kezében mendegél az ország-úton, miközben Lali az út szélén ücsörög. Meglátja a még mindig esküvői ruhában pompázó nőt, és odaszól neki: „Elvegyelek?… Elvennélek!” Ehhez persze tudni kell, hogy ők a valóságban már hosszú-hosszú évek óta házasok.
A film végén egy postarablás szán-dékával futnak össze a szereplők (Sanyi szó szerint), hogy persze ne legyen semmi az egészből. Ez a jelenet teszi fel a koronát arra a szándékra, amely az amerikai álom kifigurázására irányul. A végső fi-nisben pedig lehull az álarc a „be-ce” (vagy csúf) nevekről, s a film hősei egy kilencórás testi mezte-lenség után szembesülhetnek a pőre valósággal is, miszerint Ame-rika tényleg fényévekre van. Egymás valódi nevei hallatán röhögőgörcs vesz erőt rajtuk: Zsíros Ferenc, Turbók Imre, Kakszi Lajos. Nevetik magukat, nevetik egymást, s talán még azt is, nem is kell olyan nagyon az a fránya kontinens-ország.
Fontos szót ejteni a filmben fellelhető (méghozzá egyértelműen fellelhető) rek-lámokról is. Néhányan szemet bántónak, szánalmasnak nevezik őket, pedig egy magyar film költségvetését manapság nehéz összekalapozni látható reklámok nél-kül. Azonban a Sláger Rádió, az RTL Klub, az Aranyászok, az In-Kal Security, a VW Beetle, a Playboy (bocs, ha kihagytam valamit) az Üvegtigrisben – szerin-tem – másodlagos jelentést is nyer, méghozzá az amerikai filmek parodizálását, ahol állandóan Pepsit isznak, Sony cuccokat nyomkodnak, Motorolával telefonálnak. Jó-pofának tűnnek ezek a magyar cégmegjelölések, és véleményem szerint nemhogy bántóak lennének, kézzelfogható valóságba helyezik a film történéseit.
Már beszéltem róla, hogy az Üvegtigris szituációkból összefűzött film. A vezérfonal pedig, amely eggyé (és egyben kronologikussá is) kapcsolja a történéseket, egy rendőrségi kihallgatás képei. A különös, ám félrevezető narrációnak is felfogható kockákon a főszereplők jelennek meg az egyes jelenetek közben illetve után, és úgy „terelnek” vagy tagadnak mindent, amit az imént a két szemünkkel láttunk, ahogy az annak a rendje. Pofátlan módon „mosakszanak”, hogy aztán a film záró kockáján hivatalos gépelt szöveg formájában megjelenjen a konklúzió: az ügy le-zárva.
Amerika, minden vonzó csillogásával, minden vágyott rózsaszínű álmával, minden új élet reményével vesztett.
[Videók]