Franciaország gyönyörű és gazdag. A franciák – hmm – nos ez már egy másik kérdés. Nehéz hozzájuk közel férkőzni egy külföldinek. A többségük úgy gondolja, aki nem francia, az nem is egészen ember. Eleinte sokat szenvedtem ettől, mivel én egy eléggé extrovertált fiú voltam, de minden közeledési kísérletem falba ütközött. Maradt hát az iskola.
Az iskola jó volt, a rendkívül szigorú rendszer és magas követelmények ellenére. A gyerekek a világ minden tájáról érkezetek, a legkülönbözőbb társadalmi szintekről. Zömmel magas szintű karrier-diplomaták fiai, lányai, miniszterek, elnökök, uralkodók gyermekei. A nyelvtanuláson (és nem csak a francia) kívül, az iskola, magas szintű műveltség, valamint a politikai és/vagy diplomáciai pályához szükséges megannyi ismeret tökéletes elsajátíttatását tűzte célul. Büszkén emlegették például, Juan Carlos spanyol király is tanult egykor, ebben az intézményben. Nevelésünk részét képezte az etikett valamint a protokoll szabályainak elsajátítása. Nem akarok ezekkel a részletekkel senkit untatni. Mindössze azért hoztam szóba, mert későbbi viselkedésem némely elemére szolgál magyarázatul.
Értelemszerűen, itt szó sem lehetett a szokásos diákéletről. Az iskola rendezte bálok is, a (elit)társadalmi érintkezés szabályainak oktatását szolgálták. Öltöny-nyakkendős, illedelmesen végig táncolt esték. Udvarias-csevegős ebédek, vacsorák, születésnapi zsúrok. Az ember eleinte berzenkedett, azután, úgy beletörődött, hogy már szinte elhitte ez a normális. Szellemileg, fizikailag (sporttal) oly’ annyira kitöltötték minden percünket, hogy a nemiséggel kapcsolatos gondolatok is csak az éjszakai, spontán magömlésekkel járó álmok után jelentkeztek, a reggeli zuhanyozás közben. Ám ott is csak szigorúan elméleti szinten, hisz’ még a fürdőben sem voltunk soha teljesen egyedül. Azt mondhatom, hogy valójában két éven át nem volt semmi magánéletünk. Aki volt katona az tudja mit jelent, hogy a vége felé, már “vágtuk a centit”.
A záróvizsgák és bemutatók után, szertartásos névjegy-cserék és az egyáltalán nem könnyes búcsú után, végre fent ültem a repülőgépen s akkor hasított belém a gondolat: Vajon mi lehet otthon, mi maradt az én kis világomból, hogyan is lesz, ha hazatértem? És mi van hugival?!??
Landolt a gép, kiszállás, formalitások. A váróban a szülők, elegánsan és… és még valaki velük, egy fiatal nő… káprázatos – ő lenne az én kicsi kamasz húgom? Álltam, mint akit megbabonáztak – egyébként is a “belém vert” dresszing pillanatokra megakadályozott, hogy szeretteim nyakába ugorjak egy boldog kurjantással. Anyuék s a hugi is csak nézek némán, már tudom, két év ebben a korban rettenetesen nagy idő (amíg nem láttak) – igen, én is sokat változtam. Aztán csak egymás nyakába borultunk. Apám hátrább lépett s vállaim szorongatva mondogatta: Férfi lettél fiam no… igazán férfi!.
A kocsiban anyu hátulra szállt s mikor csodálkozva néztem, mosolyogva mondta.
– Férfiak előre!
Bántam is, nem is. Nem voltam teljesen tisztában, hogy, hogy’ is vagyunk egymással. Zavart arccal pislantottunk lopva egymásra időnként hugival, miközben anyu folyamatosan szóval tartott bennünket. Bevallom, akasztás terhe mellett sem tudnék, egy mondatot felidézni az úton elhangzottakból.
Otthon díszebéd. Kérdések garmada. Már a fejem is belefájdult, pedig erre vártam. Végre itthon! – De ilyen töményen “megfeküdte a gyomrom”.
– Ledőlök kicsit, valahogy elfáradtam – szóltam.
Mindenki egyetértett. Anyu a szobát lesötétítette s a család lábujjhegyen járt.
Este vacsoránál apu “ünnepélyesen szólásra emelkedett” : Fiam becsülettel megálltad a helyed, büszkék vagyunk rád s terád is kislányom, hisz’ kitűnőre érettségiztél. Úgy, gondolom rátok fér egy kis szabad vakáció. Elővette a családi nyaraló kulcsait és egy slusszkulcsot. Csomagoljatok össze, pakoljatok be a kocsidba – igen ez a kocsid kulcsa, meglepetésnek szántuk anyáddal – és utazzatok el a nyaralónkba, annyi időre amennyi jól esik, pihenni egyet. Megérdemlitek.
Pár pillanatig némán ízlelgettük a hallottakat, azután a hugi lelkes sikkantással ugrott apu nyakába:
– Köszi, köszi, köszi apu!!!
Jómagam, kimérten álltam fel s mindenki meglepetésére megszólaltam:
– Köszönöm apám – igyekszem továbbra is rászolgálni a jutalomra – a család ledermedt. Én is szinte ijedten hallottam a saját hangomat. Rádöbbentem, hogy ez itt és most, milyen hülyén hatott. Gyorsan odaléptem apuhoz, megöleltem s két oldalról megcsókoltam s azután anyut is. Oldódott a hangulat és kellemes csevegés közepette múlt el a vacsora további ideje.
Másnap elutaztunk a nyaralóba.
Az első nap bevásárlással, a ház és kert rendbetételével telt, szinte beszélni sem tudtunk egymással. Meg aztán nem is tudtam, hogyan fogjak hozzá, amit mondanék. Itt hagytam két évvel ezelőtt egy aranyos,csini bakfist és most a szemem minduntalan, egy ragyogó szépségű nőre téved s mit tagadjam, egész nap nem mertem fürdőnadrágra vetkőzni.
Estére “ki voltunk, mint a libák” s bizony nem nagyon kellett elringatni bennünket
Másnap.
Kibotorkáltam, s az én 18 éves hugicám, egy észvesztő fekete bikiniben ugrándozva jött felém, a konyhában s, ha meg nem kapaszkodom a pultban, feldőlünk, úgy ugrott a nyakamba, a karjait körém fonva.
– Én olyan boldog vagyok, hogy végre látlak bátyó, olyan hosszú volt ez az idő -szorongatott.
– Én is kicsim, de megfojtasz – de jó megoldotta gondoltam, már enyhült bennem a görcs, ami két napja kínzott.
– Jó, jó nem akarlak megölni, csak annyira örülök… végre itt vagy(!) – enyhített a szorításon, ezer apró puszit elhintve rajtam.
Töltöttem magamnak egy kis kávét, leültem, hátradőltem s mosolyogva csodáltam az asztal mellett várakozó testvéremet. Amikor elmentem egy édes kicsi lány volt, akit imádtam. Most egy észvesztően gyönyörű nő, Két csodás mell, alattuk a lapos pocika, hosszú formás lábak… Istenem! A mosoly gödröcskéket rajzolt helyes arcára, míg szemembe nézve leste kívánságomat:
– Valami reggelivel szolgálhatok az én bátyókámnak?
– Nem hiszem el, hogy két éve nem láttalak – néztem rá lenyűgözve – még a lélegzetem is visszafogtam kissé.
– Tudok valamit segíteni neked – mosolygott elégedetten a hatástól – reméltem, hogy együtt ünnepeljük a szülinapunkat – lépett oda és a pocijához szorította az arcomat.
– Én is szerettem volna, de nem volt rá mód.
– Lemaradtál arról, hogy felnőtt lettem! Tartozol nekem tesó!
– Én sajnálom a legjobban, de most itt van előttünk a nyár. Ígérem, kárpótollak! Elmegyünk kettesben egy jó vacsorára, táncolunk – símogattam meg a derekát. Éreztem libabőrös lett. – Büszke leszek, hogy egy ilyen nővel látnak együtt!
Villám cikázott rajtunk keresztül s őrült vágy ébredt bennem megcsókolni kívánatos ajkát.
Megszorított újra.
– Nem rossz az ötlet, de én kicsit mást szeretnék inkább – annál valamivel többet! – tudom,hogy tudsz te annál sokkal jobbat is…
– Ahogy gondolod, de szerintem most ellazulok kicsit a jakuzziban
– No az jó. Kriszti és Barbi letesztelték azt a születésnapon – téged is hiányoltak
– Nem is emlékszem már rájuk, akarod, hogy meghívjuk őket és csináljunk egy kerti bulit?
Hugi rázta a fejét – megyek, átöltözöm és találkozunk a medencében
Kiittam a kávét s mentem a szobámba megkeresni a fürdőgatyát. Míg húztam magamra, belepillantottam a nagytükörbe. A kép megnyugtató volt. Nem voltam egy “bodybuilder” de szégyenkeznem sem kellett. Az rengeteg iskolai sportfoglalkozás megtette a hatását – egészséges kinézetem volt.
Mire kiértem a kertbe, hugi már kint volt, hevert a nyugágyban, az arcán egy sötét napszemüveggel, mellette nagy pohár jeges teával. Teste csillogott a napsütésben – Istenem, azt hiszem, azóta sem láttam gyönyörűbb női testet!
Odasettenkedtem s a teát gyorsan a pocijára öntöttem. Hangos visítással kapta fel a fejét – gyorsan a medencébe ugrottam, majd kidugtam a fejem, hogy megtekintsem a “művemet”. A szék üres volt s valaki a hátamra ugrott s próbált a víz alá nyomni engem. Hugi a karjaival csomagolt össze, mint valami birkózó. Szorult helyzetemben védekezve, fogást kerestem rajta s megragadtam seggét. Visított s befogta szemem. Édes emlékek ébredtek bennem a régi idők játékaiból. Harcoltunk s együtt nevettünk. Hirtelen, gyengülő szorítását kihasználva, szembe fordultam vele. Álltunk a medence vizében, egymást átölelve s hugi mélyen a szemembe nézve.
– Biztos vagy benne?
– Neked, veled… örökké! – míg ezt kimondtam fejemet magához húzva mélyen megcsókolt. A csók nem akart véget érni. Nyelveink végtelenített ciklusba hajtották,kergették egymást. Remegve szorítottam s szorított – elszabadult a vágy.
– Ó Isten… bátyó… annyira hiányoztál… annyira akartalak…
– Most… végre itt vagyok… minden… minden… visszajött…
Szorosan csüngött rajtam, míg kezeim járták útjukat nyakán, hátán, gömbölyű popsiján. A hideg rázott a gyönyörűségtől.
Két év absztinencia, az emlékek, az álmok, a nyári nap sugarai s a hozzám simuló, vágytól remegő női test, megtették hatásukat – farkam, kis híján eltört, úgy feszült kettőnk között. Megszólaltam volna, de hugi újabb szenvedélyes csókkal zárta le számat. Kezeivel úgy szorított, hogy nehezemre esett a lélegzetvétel. Mindenütt felkerestük egymás testét, punciját dörzsölte merev hímvesszőmhöz, kezem már bikini alsójában kalandozott s behatolt édes, édes, lucskos puncijába.
– Bátyó gyere belém… most azonnal… gyere… akarlak, mindennél jobban – zihálta – akarlak, akarlak, nagyon akarlak… kell!!!
Kissé eltartottam magamtól s vágytól homályos szemébe néztem – Istenem, de kívántam.
– Gyere, menjünk be! Itt nem lehet, bárki megláthat – nem tudom honnan vettem az önfegyelmet, mert szívem szerint letéptem volna ott helybe a bikinit róla – kézen fogtam s indultunk a házba remegő lábakkal.
Húzott magával a szobájába a széles francia ágy irányába.
Lerogyott a ágy szélére
– Bátyó, én annyira féltem. Vártalak és olyan furcsa voltál. Megriadtam… gondoltam van valaki… más, aki miatt már nem kellek neked… olyan hűvös, kimért voltál… ó szörnyű… de most itt vagy és kívánsz!
– Kicsim – bújtam combjai közé, az ágy mellé ülve, csókokat lehelve rájuk – még mindig bennem van a két év dresszingje… azután megláttalak… s… nem is tudtam hogyan szóljak ahhoz a gyönyörű nőhöz, akit találtam… biztos voltam benne, hogy… hogy már van valaki… aki fontos lett neked… Ma reggelig nem is reméltem… A konyhában majd kiugrott a szívem, amikor megláttalak, amikor megérintettél… de még mindig féltem…
– Kedves – simogatta meg a fejem – mióta nem vagy én úgy éltem, mint egy szűz… a gímiben én voltam a jégkirálynő – így hívtak, mert egy két próbálkozás… nos mindig elmenekültem… te most szinte egy szüzet kapsz vissza… nem tudtam senki mást közel engedni magamhoz… lehet, ezért lettem csak kitűnő tanuló: a tanulásba menekültem a fiúk elől.
– Istenem hugi! Bevallom nem is nagyon volt mód, hogy kapcsolatokat teremtsek, de azt a néhány, ritka alkalmat sem ragadtam meg, ami lehetett volna… miattad… nem kellett másik lány. Hugi törölgette a szemeit.
– Hugi! Én szeretlek téged, a világon bárminél jobban és bármit megtennék érted.
Hugi már zokogott. Felemelkedtem mellé és ajkaink találkoztak. Remeget a karjaimban. Csókoltam tovább, majd lassan nyakára csúszott szám. Lesimogattam róla melltartóját. Csókoltam vállát, karját s finoman, feszülő mellbimbóját érintette nyelvem. Mohón buktam rá és szívtam, mint éhes csecsemő az anyja mellét. Illatát, amíg élek nem fogom elfelejteni! Nyaltam, majszoltam mellbimbóját, míg a kezeim vándorútra indultak testén, bebarangolva sima, kemény hasát, másik rugalmas cicijét. Lihegni kezdett, mint aki fuldoklik s extázisban szorongatta testem.
Jó volt ez az érzés s rövidesen kaptam egy másikat. Fürkésző kezei megtalálták lüktető farkamat. Éreztem, hogy teste kissé eltávolodik s ajkával megérinti merevségem. Testemet megrázta a kéj, úgy éreztem egyetlen percig sem bírom tovább és nem is tudom, hogy’ voltam képes visszatartanom a robbanást. Csodálatos furulya-szóló volt szerelmem jutalma. Hugi extázisban szívta, nyalta, masszírozta túlméretesre erektált farkamat. Aztán nem volt tovább:
– Jövök, jövök – vonítottam, de a tündérvirág csak még nagyobb elánnal folytatta tevékenységét. És akkor felrobbantam. Irdatlan mennyiséget pumpáltam szájába. Képtelenség volt lenyelni. Kétoldalt folyt az ondó a kezére, hasamra. Dobáltam magam az ágyon egy epileptikus görcsben.
– Ó bátyus, ez csodálatos volt! Azt hittem sohasem lesz vége. Még mindig szeretem az ízedet – kuncogta
– Bátyó ez gyönyörű és még mindig milyen kemény – te… !… nem lett egy kicsit nagyobb, mióta nem találkozhattam vele? -suttogta – azt akarom, hogy most szeretkezz velem!
– Már azt tesszük kedves, de most én tartozom neked. Én is tudni akarom, hogy szeretem-e még az ízedet! – azzal magam alá fordítottam a somolygó gyönyörűségemet s folyamatosan puszilgatva testét, elindultam a mennyország kapuja felé. Édes babám, hugi, még mindig milyen csiklandós. Kígyóként vonaglott alattam, nyelvem játéka hatása alatt. Bikini alja már teljesen elázott és valami félelmetesen izgató, finom illat áradt belőle. Kezdtem lehúzni róla, segítségül megemelte csípőjét s már elém is tárult, a sohasem feledett, aranyszín bundácska.
Kezdtem csókolgatni a bársonyos combokat. Szélesre tárta s emelte csípőjét, ahogy látta ajkam közeledtét, siettetve a találkozást. Hajoltam puha, illatos szemérem ajkaira, megízlelve édes gyümölcslevét. Puhán csókolóztam velük. Zihált egyre jobban, midőn nyelvem bebarangolta mindkét ajka vidékét, az érzékeny combtövet s bele-bele csapott forró hüvelyébe.
– Óh Istenem, de jó – nyögte – ez jóóóóóóó – sikoltotta.
Vállamra emeltem combjait és most isten igazából nekiálltam élvezkedni, feltárni szemérme mélységeit. Szívtam, nyaltam, élveztem.
Óh… óh… óh bátyó… basssszzz… áúúúú… basssszzz – nyögött, vonaglott, tépte a lepedőt – teljesen megdöbbentem, miféle szavak törnek elő belőle. Teljesen beindultam és most már a kis rózsaszín gyöngyszemet is bevontam a játékba. Rátapadtam lelkesen az édes szerelni ékszerdobozra – hugiból újabb és újabb különleges hangokat csiholva ki. Nyelvemmel csak a csiklóra koncentrálva, egy újamat finoman cicusába csúsztattam. Combjaival satuba szorított s úgy dobálta magát, hogy kis híján leestem az ágyról.
– Megőrjítesz… Istenem… ezt nem bírom… jajjjjjj, ne hagyd abba… jóóóó – majd egy szinte leírhatatlan, egy torokból hörgésként induló s valahol az ultrahang tartományában elvesző, valami, az ősi asszonyiság gyönyör-hangját idéző, üvöltést hallatva elélvezett – miközben majdnem nyakam szegte, gyönyöre görcsében.
Félholtan hevert a szétbombázott ágyon, ahogy levével bőségesen áztatott arcommal fölé hajoltam s finom csókokkal borítottam arcát. Rajongó szemekkel nézet fel rám.
– Bátyó, szerelmem! Mit tettél velem? Nem is emlékeztem, hogy ez ennyire jó… de… de most már gyere! Gyere végre belém! Mindennél jobban akarlak magamba érezni! Szeress, szeress!
– Szeretlek kedves és kívánlak én is – s farkam duzzadt fejét a bejárathoz vezettem. Szoros volt a végtelenségig, hát úgy haladtam benne, mintha szűzlányt tartottam volna karjaimban. Mikor teljesen belemerültem, ki akartam élvezni azt a tökéletes körbeöleltséget, amit férfi- ember, csak ezekben az ihletett pillanatokban érezhet.
– Bátyó! Két éve várom ezt a pillanatot, két éve minden este evvel a vággyal testemben-elmémben hajtottam álomra a fejem! Könnyek gyűltek a szemében.
– Nincs semmi baj, ez csak öröm – suttogta – olyan boldog vagyok, úgy-e nem mégy többé ilyen messzire tőlem?
Lassan megmozdultam, kissé kihúzódtam s vissza bele hatoltam s megkezdődött a folyamatos mozgás az ősi ritmus szerint. Tágra nyílt szemekkel ittuk egymás arcát. Megláttam szemében gyönyöre lassú épülését. Haja elomlott egy kis körben a párnán. Lábait derekam köré fonta, szinte kényszerítve engem, mélyebbre és melyebbre magába. Ágyékát dörzsölte az enyém ellen. Nyögései, sóhajai egyre mélyebbek és hangosabbak lettek.
– Még, még erősebben, szoríts magadhoz, annyira szeretlek édes… úgy-e mindig akarsz engem, úgy-e én megőriztem neked… mert más nem érintheti… neked… mentettem… meg! Mindig… mindig… a ti… ed… óhhh… óhhh… gyere bennem… – s a szeme fénye megtört, hátát ívbe feszítette, s a torkából előtört az imént már hallott, artikulátlan üvöltés. Hullámzó hüvelyfala s szemének csodája elindította orgazmusomat, remegve, hörögve omlottam finom testére. Lágy csókban forrt össze a szánk. Fejem vállába fúrva, félájultan szívtam magamba testének fűszeres illatát. Kedvesem ujjai a hajamat simogatták. Felemelkedtem, láttam mosolyra gyúlt arcát. Ábrándos tekintettel nézett fel rám. Két kézzel megrázta fejemet, megmozdult és maga alá fordított :
– Te bátyus! Valld be, ez volt a legcsodásabb, megkésett születésnapi ajándék! – és tudod mi a legjobb, hogy ezt akárhányszor és akármikor tehetjük újra! Nevettünk és nevettünk felszabadultan együtt. Elsimítottam zilált haját arcából:
– Szeretlek téged tesó – súgtam halkan (mintha nem vertük volna fel az egész környéket szerelmünk hangjaival) – te vagy a legforróbb baba, akit csak el tudok képzelni.
– Én is szeretlek és az egyetlen akarok lenni neked örökké – válaszolta.
Micsoda kezdet erre a nyárra! És még csak három nap telt el sóhajtottam. Szerelmesen összebújva ringattuk álomba egymást.