Dr. Veres Pál, vagy ahogy több generáció is ismerte, Pali bácsi nincs már köztünk. Nem tagadom, sőt büszke vagyok rá, hogy tizenéves koromban rongyosra olvastam a Beszélnünk kell róla egyik antikvár példányát, majd következett az Erről is beszélnünk kell. Gondolom, vagyunk ezzel így jó néhányan, ahogy Az orvos válaszol rovatot is érdeklődve böngésztük tájékozatlan tiniként az Ifjúsági Magazinban. Egyéni stílusa, derűs bölcsessége, nyíltsága és hatalmas tudása egyedülálló kombinációt jelentett akkoriban, és sokak számára nélkülözhetetlennek bizonyult a felnőtté válás és az első szexuális próbálkozások útvesztőjében. Most, hogy a cikk apropóján újra beleolvastam a könyveibe, ugyanúgy a hatása alá kerültem, mint annak idején, sőt be kell valljam, felnőtt fejjel már a mélységeit és az üzenetét is felfogom. Ez is jelzi, hogy igazi klasszikusról van szó.
Kevesen tudják, hogy a hetvenes évek sztár szexológusa magyar-történelem szakos tanárként végzett, majd a harmincas években fényképészként indult hírlapírói tevékenysége. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt, majd jó tollú újságíróként működött az Újpestnél és más lapoknál. Viszonylag későn, ötvenéves korában jutott eszébe, hogy orvosi egyetemre jelentkezzen. Ebből következően 56 évesen vette át orvosi diplomáját, és fogott bele híres felvilágosító munkájába. A Magyar Ifjúság egyik alapító tagjaként útjára bocsátotta a legendássá vált Az orvos válaszol rovatot, és levelek tízezreit válaszolta meg akkoriban szokatlanul nyílt stílusban. Később az Ifjúsági Magazin hasábjain folytatta tevékenységét. (Gyorsan meg kell jegyezni, hogy Lux Elvira ugyanebben az időben a Pajtás magazin levelező rovatát vezette hasonló színvonalon.) Nem kell mondani, hogy pillanatok alatt bizalmukba fogadták az akkori tizenévesek, és a legkülönfélébb problémáikat osztották meg vele. Íme egy levél ízelítőül:
„Tizenöt éves szűzlány vagyok. Jelenleg nincsen srácom, de azért vannak tapasztalataim. Az évek során rájöttem arra, én a fiúknak csak arra kellenék, hogy lefeküdjek velük. Közben magamon azt vettem észre, hogy majdnem mindig én kívánom az illetőt, és csak egy hajszál választ el attól, hogy engedjek neki. De olyankor mindig arra gondolok, hogy azt mégsem. Megfogadtam magamnak, hogy legalább tizenhét éves koromig nem teszem meg. De már nem nagyon bízom magamban, és utólag már többször is megbántam, hogy eddig nem mondtam igent, mert akkor már végre túl lennék mindenen. Nagyon rossz ez így. Ha az ágyban fekve egy jó szerelmes könyvet olvasok, azonnal rám jön az önkielégítés vágya, és akkor a paplant a lábam közé veszem és mozgatom magam. Szeretném megtudni, hogy ez káros-e, és igaz-e az, hogy aki már nem szűz, az kifelé lépked?
Remélem, a levele megírása óta eltelt néhány hét alatt saját tapasztalata cáfolta meg a kifelé lépkedés alaptalan feltételezését, amihez csak annyit fűzhetek hozzá, hogy a paplantól nincs félnivalója. Az elképzelések feletti töprengések helyett hasznosabb lenne, ha megfogalmazná magának, hogy tulajdonképpen mit ért a »kívánás« fogalmán. Őszinte önvizsgálatból kiderülne, hogy tulajdonképpen gyöngédségre, simogatásra vágyik, egy fiú szeretetének megnyilvánulásait szeretné tapasztalni, és ezeket az érzéseket kellene viszonozni. Szüzességi fogadalmának megtartása mellett a paplanon túlmenőleg találhatna megfelelő kielégülést, de ennek az az előfeltétele, hogy partnerével együtt igényeljék egymás megismerését. Ám ez nem a legszorosabb testi közelséggel kezdődik. Kíváncsiság, érdeklődés, vonzalom, beszélgetések, közös élmények után lassan, de biztosan kialakul annak felismerése, hogy partnerével egymáshoz valók-e. A lelki összehangolódás hónapokig, olykor évekig tartó folyamatában sok minden történhet, ami kellemes és mégsem jelenti azt, hogy máris a gyakorlatból cáfolhassa meg kérdését és rájöjjön, hogy mindezek dacára sem lépked kifelé…” (Dr. Veres Pál: Erről is beszélnünk kell!, Lapkiadó Vállalat, 1986)
Persze, ma már talán nehéz megérteni, hogy miért számítottak Pali bácsi levelei, könyvei és előadásai olyan szokatlannak a hetvenes-nyolcvanas években, bár az idézett levélváltás sok mindenre magyarázatot ad. Akkor ugyanis még csak korlátozott mértékben beszélhettünk Magyarországon szexuális kultúráról, hiszen leginkább a prüdéria és a tájékozatlanság jellemezte az átlagembert. A szexről nem illett beszélni, különösen nem a tizenévesekkel, pedig nem nehéz belátni, hogy velük kell elsősorban. Veres Pali bácsi megtette, nem is akárhogy, és ez forradalmi lépésnek számított. Persze, az úgynevezett szexuális nevelés terén még van tennivaló bőven, de az, hogy ma már létezik egyáltalán szexuális kultúra és többé-kevésbé nyíltan beszélünk az élet ezen részéről is, nagymértékben múlt az ő felvilágosító tevékenységén is.
Művei: Bárányka és legelő (1976), A Telefondoktor 100 tanácsa (szerk: Bágyoni Attila, 1979), Az ifjúság szexuális kérdései egy ifjúsági lap levelezésének tükrében (1982), Beszélnünk kell róla (Az orvos válaszol, 1986), Erről is beszélnünk kell! (Az orvos válaszol, 1986), Fedezze fel Ön is az új szexualitást! (1992) Forrás: Cotcot, Webdoktor.