Volt egy nagyon futó kalandom. Egy partnerkereső portálon keresgéltem éppen kapcsolatot, és annyira semmit mondó volt az adatlapja, hogy mindjárt provokálni akartam egy kicsit. Küldtem neki egy vicces üzenetet, s ezzel befejezettnek is tekintettem a dolgot, de ő válaszolt „postafordultával”. Elmondta, miért ilyen semmitmondó az adatlapja: tulajdonképpen kémkedett egy bizonyos nő után, aki rútul rászedte, és azóta se éjjele, se nappala nem volt.
Még egy-két levélváltás után már meg is beszéltük, hogy össze kellene futnunk, beszélgessünk élőben. Létre is jött az első randi. Amikor megláttam, kicsit meghökkentem. Furcsa hosszú fekete kabátot és napszemüveget viselt, ráadásul alacsonyabb volt nálam, amit én nemigen szeretek. Az illata viszont mindjárt megtetszett. Ő még munkaidőben volt, én viszont már végeztem, ezért a munkahelyéhez közeli kis presszó egy eldugott kis sarkába ültünk be. Alig váltottunk néhány szót, áthajolt az asztalon, és megkérdezte, megszagolhat-e. Érdekes kérés, de semmi rossz nincs benne, úgyhogy engedtem neki. Sokáig, mélyen szívta az illatot a nyakamról, majd megállapította: „Nagyon jó illatod van.
Kis mosollyal azt feleltem, hogy az ő illata is kellemes. Erre láthatólag felvillanyozódott, aztán hosszas fejtegetésbe kezdett az illatok fontosságáról. Közben közelebb húzódott hozzám, és néha csak úgy spontán újra beleszaglászott a nyakamba. Nekem ez az egyik erogénzónám (nyilván mint a legtöbb embernek), ezért a szaglászása – bár kissé furcsán mulatságosnak tartottam – tulajdonképpen nem volt ellenemre, mert kellemes bizsergéssel töltött el.
Persze, hogy végül csókolózásba kezdtünk. Felhevültünk, élveztük ezt a kis előjátékot, de többet nem tehettünk ott a presszóban. Neki pedig kis idő múlva vissza kellett mennie dolgozni. Megkért, hogy ne egyszerre menjünk ki a presszóból, mert a felesége nem messze dolgozik, és folyton leskelődik utána. Legyintettem, menjen csak, közben meg arra gondoltam, mekkora hülye ez az ember. Azért még telefonszámot cseréltünk, aztán ő elment, én maradtam még pár percig.
Két nap múlva M. felhívott, hogy arrafelé biciklizik, amerre én lakom, találkozhatnánk-e. Nem vártam remegve, hogy lássam, de igent mondtam a találkozóra. Jött is, biciklivel. Most teljesen másképp volt öltözve, ez a szerelés már sokkal vonzóbb volt. Sétáltunk egyet, aztán az én lakásom felé vettük az irányt, mert nekem két óra múlva találkozóm volt valakivel, még át kellett öltöznöm. M. pedig nem akart még hazamenni, kérte, hadd kísérjen el.
Amikor hazaértünk, főztem neki egy kávét, és leültettem a nappaliban, hogy foglalja el magát, amíg lezuhanyzom és átöltözöm. Jól tudom, hogy a pasiknak ez vörös posztó, de bíztam benne, hogy nem fog túl sokat fantáziálni, amíg a fürdőszobában vagyok. Nos, mire visszamentem, ő már elég otthonosan érezte magát.
Nem volt rajta nadrág, és épp a jókora merev szerszámát simogatta. Kicsit zavarba jöttem, mire ő elnézést kér, de – mint kifejtette – nem tudott nem gondolni arra, ahogyan a zuhany alatt állok, végiggördülnek a vízcseppek az arcomom, parányi patakocskákként lefutnak a mellemre, elidőznek a mellbimbóimon, majd aláhullanak. Nem tudta nem elképzelni, ahogy beszappanozom a combomat, a fenekemet és a puncimat, s talán ujjammal még a hüvelyembe is benyúlok. Muszáj volt valamit kezdenie a hirtelen jött merevedésével, ezért vette le a nadrágját – bocsássak meg. Bár némileg nevethetnékem támadt, duzzadó pénisze és vágytól sugárzó szeme szinte sikította: érjek hozzá, elégítsem ki.
Én azonban játszottam, úgy tettem mintha nem lett volna kedvem hozzá – de az is lehet, hogy nem is volt. Valamit mégis tenni kellett, egyrészt, hogy ne bántsam meg, másrészt, hogy történjen valami. Azt hiszem, nem a legjobb utat választottam (néha nincs ötletem, hogy mit tesz ilyenkor a „végzet asszonya”). Odaléptem, megcsókoltam, és azt mondtam, most nem lehet. Ő azonban ezt félig-meddig zöld jelzésként értelmezte, és mohón átölelve csókolt. Nagy nehezen kiszabadítottam magam az öleléséből, és ekkor a lehető legudvariasabban azt kérdezte: „Megtennél nekem valamit?” Hogyne, feleltem, mit? „Leszopnál?”
Nahát, ekkor tényleg majdnem elröhögtem magamat. Ilyen fickóval még nem volt dolgom. Egyszer siránkozik, mint egy kisgyerek, máskor megpróbál igen intelligens és udvarias lenni a szerinte gyengéden megfogalmazott gondolataival, próbál úgy tenni, mintha törődne a nővel, miközben otromba, közönséges, fogalma sincs, mire vágyik a nő, és még a meredező farka sem tudja férfiasabbá varázsolni.
Nem tagadom: szeretem ha méretes, a szopás sem áll távol tőlem, mindemellett tudtam, hogy a legrövidebben úgy szabadulhatok meg tőle, ha megteszem, amit szeretne. Elétérdeltem, kezembe vettem a fütykösét, és gyors üzemben húzogatni kezdtem, fel-le. Aztán a számba vettem, és erősen szívtam, miközben még gyorsabban húzogattam, egészen addig, amíg meg nem éreztem, hogy kibuggyan a spermája. Ekkor elemeltem a fejem, és csak a húzgálással segítettem hozzá, hogy minden csepp kijöjjön belőle. Azt a keveset, ami a számba ment, kifolyattam, eszem ágában nem volt lenyelni. Ahhoz nekem sokkal jobban kívánnom kellett volna őt.