Melyik ellenállhatatlanabb? Egy gyönyörű dekoltázs, vagy egy formás, markolnivaló popsi? A férfi most megadja a választ! A „versus” szó rövidítése ugyebár a „vs”, mellyel a nagyérdemű leginkább bokszmérkőzések vagy esetleg pankráció kapcsán találkozhat manapság. Hát jó is lenne, azt azért megnézném: „A jobb sarokban a címvédő, a többszörös D-s világbajnok, a Brutális Kanna – Cici! A bal sarokban a Gyümölcsnevű markolnivaló, a narancsbőr kiütője: Popsi, a bódító!” – Na, nehogy már verekedni tessenek.
Előre a Sárga úton: Az, hogy akkor most a popi vagy a cickó, a mell vagy a fenék, az körülbelül olyan kérdés, minthogy „Kisfiam, nem elég, ha az Xbox helyett csak a joystickot kapod meg?” Vagy: „Drágám, nem baj, ha elmegyünk ugyan moziba, de kijövünk A sötét lovag felénél?”
Jajj, de pajzán leszek mindjárt, na: nyúljunk magamhoz. Mi volt a ciciről verdikt annak idején? „A mellek, a cicik, az imádnivaló dombok divergálnak mindentől, ami a férfi, és susogják, nagy remegve, ami csak a nő lehet. A mell a kedvesség csimborasszója, a mell a hamvasság és a szeretet”. És mit állapítottunk meg a fenék kapcsán: „A csajok feneke markolásra ingerel, bele kell tépni, be kell tőle tépni. Íme egy matematikai tétel: simogatást érdemel minden kerek forma.”
Amit én most, vaksi szememmel együgyű mód meg tudok állapítani, az az, hogy különbség a mellek és a popsi szeretetében, kívánalmában és kellemében egy centi sincsen. A kiskegyedék bája így is, úgy is bitbe borul majd az együgyű férfifejben, és minden fennakadás, syntax- és load error nélkül tölti majd be a kanprogramot.
Ez a két rózsa egyszerre borul virágba, de a nőnek persze, hogy mindig igaza van. Legyen most is – bemutatjuk a két archetípust, akik csak állítólag léteznek: az egyikük valami magas hegy tetején üvölti tele a hótól terhes, csillagtalan éjszakákat, a másik meg egy eldugott, sötét vizű, vészt hozó tó mélyén üldögél Skóciában, és azzal üti el azokat a csüggedt, dohszagú szombat estéit, hogy a haverokat várja Arsenal-Juve meccset lesni. De azok persze nem jönnek, soha már.
A Fenékember
A fenekek csodálója, a popómarkoló nyaranta egy hétre megőrül. Aztán vagy összejön valami, vagy leszárad a keze a rengetegsok markectól. A fenekek úgy támadják, mint az egyszeri Leonardo di Capriot a szőrös, harapós golyók a Rémecskékben.
A fenekek csodálója fenékkel kel, és fenékkel fekszik. A kedves, hamvas Aktuálist holmi anális gyönyörök ígéretével ajnározza körbe, akit csak a kan heves nyálcsorgása tántorít el a rábólintástól. A popómarkoló kisujja azonban, hiába az ellenállás, így is a rejtelmesebb lukakba költözne, ha hagynák. Ha hagyják, nincsen baj – ha nem, akkor jön a hanyatlás, a használt bugyik utáni ellenállhatatlan vágy, az éjszakai botorkálás a pesti háztetőkön a tányérnyi Hold alatt, az érett, kerekforma gyümölcsök – alma, körte, barack – ártatlan becézgetését, majd a célozgatást követő durva erőszak, valamint az ebből fakadó kellemetlenségek a környék zöldségeseivel. Aztán a Himalája.
A Mellman
Az Ember, Aki Bármikor Cserélne a Melltartó Selymével, buta egy állat, megrekedt, ártatlan kismajom. Csüngene, furvást csak lógna a cicin. Anya kell neki. Meg mellszex – kisasszonyok, akik nyáron tesznek a nőmagazin repedtfazék hangú, púdertől pohos felhívásaira, és jusztse’ vesznek fel melltartót. A Mellmannek a cici, az „kebel”.
A Mellmannek a cici, az „melly”. Olyan állhatatos, olyan varázsolt hangon képes kiejteni ezeket a szavakat, mint egy Latinovits, mintha valamely nevezetes gourmand, egy Cserna-Szabó tartana nagyelőadást a füstölt csülök történetéről és szerepéről napjaink társadalmában. Ha az ember egy effajta melly-tudorral beszél, óhatatlanul is megkívánja a Michelle Wild-féle, pihepuha, cirókálni született emócickókat. A Mellman, akárcsak a Fenékember, el kell ismerni, mégiscsak egzisztál: alaphangon klinikai eset mindkettő, az alsógatyájuk a nadrágra húzva, így rohangásznak a férfi szíve és a nemi szerve közötti Sárga Köves Úton fel és alá, míg világ a világ. – írja a Femina.