Hollandiában született, három nyelven beszél, egy szavazáson Európa legszebb színésznőjének választották, Valentin Titánia mégis nálunk képzeli el karrierjét.

Aki látta már a Made in Hungáriát, annak biztosan feltűnt a Röné barátnőjét játszó, fekete hajú, dögös szépség. A magabiztos jelenség neve Valentin Titánia, Hollandiából került Magyarországra 15 éves korában. Sok minden szóba került, amíg Titánia az egyik cigiről a másikra gyújtott: a nehéz kamaszkori beilleszkedés, a casting, ahol eredetileg őt szánták volna Verának és a félelmetes, de egyben tanulságos élmény, amikor először viszontlátta magát a vásznon.
– Ilyen nemzetközi háttérrel miért Magyarországot választottad?
– Édesanyám, Aradi Mária nemzetközi hírű balerina, a Holland Nemzeti Balett mestere volt, édesapám amerikai származású (eredetileg ír). Édesanyám úgy gondolta, hogy a színészi ambícióimnak jót tenne a a táncművészeti képzés, ezért 15 éves koromban hazazargatott Magyarországra. Így lettem a Táncművészeti Főiskola hallgatója, később pedig felvettek a színművészetire. Mivel édesanyám egyedül nevelt, gyakran kényszerült arra, hogy magával vigyen a színházba. Talán a színházban eltöltött évek miatt, de mindig is tudtam, hogy színésznő akarok lenni. Nem is azért jártam oda, mert balerina akartam volna lenni, főleg hogy anyukám sikeres balett-táncos, és nem érhettem volna úgyse az ő nyomába, de nem is akartam. Édesapám festőművész és illusztrátor volt, úgyhogy mindig jelen volt a művészet a családban.
– Hogyan érezted magad kamaszként itthon?
– Hollandia az EU egyik legtoleránsabb országa. Az „élni és élni hagyni” elv filozófiai értelmében nőttem fel. Hollandiában az emberek nem szólnak bele egymás életébe, nagyon nehéz volt elviselnem, hogy itt mindenki, szinte minden helyzetben, minden alkalommal kioktatott. Például, ha letegeztem valakit, azt is nagyképűségnek vették.
– Hogyan kerültél be a színművészetire?
– Nem vettek fel elsőre. Mivel anyanyelvi szinten beszélek hollandul és angolul, a magyar kiejtésemmel probléma volt. Az r betűt nagyon hátul képeztem, raccsoltam. Aztán egy nyár alatt kijavítottam, majd fel is vettek.
– Milyen volt az egyetemi időszak?
– Az osztályfőnökeim mindketten elismert színházi egyéniségek itthon, sokat tanultam tőlük. Nagyon tanulságos volt, de azért nem fenékig tejfel. Ha négy évig össze vagy zárva 11 emberrel, hidd el, megtanulsz alkalmazkodni.
– Hogy kaptad meg Marina szerepét a Made In Hungáriá-ban?
– A Hungáriá-ra az egész osztályt elhívták, rengeteg lánnyal voltunk együtt. Táncolni és énekelni kellett. Miután rengeteg színésszel végigcsináltuk a börtönös próbajelenetet Röné-jelöltekkel, és harmadszor is visszahívtak, már biztos volt, hogy én leszek az egyik női főszereplő.
– Milyen volt első szereped Fenyő Iván oldalán? Mondhatjuk, hogy bedobtak a mélyvízbe?
– Szerencsés voltam, hogy senki nem viselkedett velem úgy, mint egy elsőfilmessel. A stáb tagjai kedves, jó humorú, tehetséges emberek, akik rögtön befogadtak. Nagyon megnyugtató volt, hogy ilyen tapasztalt és tehetséges színészekkel dolgozhattam, Fenyő Iván is sokat segített.
– Hogyan készültél a szerepre?
– Nagyon sok hatvanas évekbeli felvételt néztem DVD-n. Egri Péter (a Mystery Gang frontembere – a szerk.) és kedvese is nagyon sokat segített abban, hogy teljes képet kapjak az akkori életről, a korszakról. Természetesen Mikivel is sokat beszéltünk, hogy milyen volt az adott korszak, az egész elnyomás, ez a kettős rendszer.
– A filmben szereplő rock and roll életforma, a jampec életmód mennyire áll közel hozzád?
– Amikor elkezdtünk forgatni, és éjjel-nappal ezek a zenék mentek, akkor nagyon megszerettem. Tetszik ez a vagányság, a szabadság utáni vágy, ezek bennem is megvannak, egyáltalán nem idegen tőlem ez az életforma.
– Mégsem táncolsz vagy énekelsz dalt a filmben.
– Sajnos ez nem rajtam múlt, de remélem lesz még lehetőségem erre.
– A két főszereplőnőt nagyjából szembe lehet állítani. Marina az odamondósabb, vagányabb, Vera a szendébb, visszafogottabb. Ennek van valós alapja?
– Engem is megnéztek az elején Verára a castingen, de ha én lettem volna Vera, akkor nem lett volna Marina. Sokáig keresték a Verát aztán – nem tudom, mi az ami megfogta a készítőket. Nem hiszem, hogy annyira visszafogott lenne Vera, egyszerűen csak más típusú személyiség.
– Öt év múlva hol tudod elképzelni magad?
– Ha erre a kérdésre válaszolni tudnék, nem lenne túl izgalmas az életem. Jó lenne sok mindent csinálni, film, színház, muzsika – nyitott vagyok mindenre! Az biztos, hogy a filmezés nagyon jó játék. Új emberekkel találkozol, megcsinálsz valamit, beleadsz mindent, aztán vége van, de a barátságok megmaradnak. Nem kell vakulásig játszani.
– Milyen volt először látni magad a vásznon?
– Nagyon félelmetes. És tanulságos. Amikor túl vagy egy jeleneten, akkor sóhajtasz, hogy „jó, ez mondjuk rendben van, nem volt annyira gáz”, aztán jön egy másik, és akkor elkezdesz agyalni, hogy „hú, ezt a mondatot nem így kellett volna mondani”, „most már nem így mondanám”. Amikor legközelebb forgatni fogok, biztos vagyok benne, hogy jobban fogom csinálni. Tudni fogom, mi az ami jól áll nekem, mire lehet reagálni, mi az ami kevés, mi az ami sok, szóval, hogy hogyan csináljam. Sokszor azt éreztem a film nézése közben, hogy túl minimál, hogy lehetett volna több, lehetett volna dögösebb. Amikor az elején egy jelenetben Röné jön, hogy „gyere baba, mulassunk”, akkor oda kellett volna valami: egy pofon, vagy valami, egy „bazdmeg Röné”. Látszik, hogy az volt az első napom, még visszafogott vagyok.
– Az egyetem elvégzése után, hogyan tovább?
– Szeretnék színházakban játszani, sok új tapasztalatot szerezni, filmezni, minden olyat csinálni, amire egy pályakezdő színész vágyik.