Egy ügyvédi irodában dolgozom Budapesten titkárnőként. A főnököm tavaly kitalálta, hogy menjünk hétvégi csapatépítő tréningre, mert az jól összehozza a közösséget. Megkérdeztem, hogy ugye, nem kötelező, mert inkább mással tölteném a kevéske szabadidőmet, de azt mondta a főnököm, hogy kötelező. Mert aki nem vesz részt rajta, az nem közösségi ember.
Erre azt mondtam, hogy én nem vagyok közösségi ember, titkárnő vagyok, van-e valami baj a munkámmal, mert eddig nem szólt. A főnököm elsápadt, üvöltözni kezdett, hogy mit képzelek magamról, hogy visszabeszélek, én itt csak egy cseléd vagyok, akinek kuss a neve. És hogy kirúg, ha nem megyek el a tréningre.
Gondoltam, hülyével nem vitatkozom, elmentem. Volt egy olyan „torna-feladat” lazításképpen, amelyben jól meg kellett volna tapogatnunk egymást. Ekkor közöltem, hogy ennyi nekem elég volt, hazamegyek, ennek semmi köze a csapatépítéshez, és az én mellem nem közkincs. Az év végén csak én nem kaptam jutalmat.
Jövő héten ismét lesz csapatépítő tréning, magyarán szólva, szextúra…