Magányos férfiaknak garancialevél, hogy kutyával vágjanak bele az ismerkedésbe, mert nagyon el kell rontani valamit, hogy ne akadjon horogra nő. Tényleg működik. Amikor az ember a pasijával nagy egyetértésben úgy dönt, az üres lakást gyerekzsivajjal nem, egy kajla ebbel viszont szívesen feldobná, szeret mindenféle idilleket elképzelni: rongyosra lehet majd dögönyözni a hálás állatot, kapirgálni a fülét a fotelből, Balaton-parton nagyokat rohangálni vele, és a séták jógaórákat megszégyenítő relaxációs hatásairól is határozottak az elképzeléseink. (Férfias tolmácsolásban ugyanez: lehet vele meccset meg Forma–1-et nézni, elszundítani délután a heverőn, kocsmába vinni sétáltatás ürügyén etc.) Saját rabszolgaságunkra önként és örömmel bólintunk – és nem is nagyon hagy cserben a vérvaló. A négylábú pontosan olyan, amilyennek a legszebb fantáziáiban elképzelte az ember: apró, idétlen, rafinált, és szirup ide vagy oda, zabálni való külsőt tervezett neki a Teremtő. (A szakkönyvek javasolta következetes szigorra, naná, felelőtlenül fittyet hányunk: nyúzzuk éjjel-nappal, hempergünk vele az ágyon, ölbe vesszük, ha egyet nyüszít, és csókoljuk a forró hasától a büdös száján át, ahol érjük. Hogy ezt mennyire meg fogjuk bánni, nem érdekes – jön még kutyára dér, de erről majd a maga idejében.)
Persze nem vagyunk egyedül a túlcsorduló érzelmeinkkel. A pórázon ráncigált kölket két hét múlva már az egész kerület ismeri, és bár a büszke szülőket váratlanul éri a népszerűség, nagyon magasra van tartva az áll, amikor sétára visszük. A fodrásznénik sikongatva dobnak el ollót, ha a küszöbön szaglász az eb, turistabuszok fékeznek a csúcsforgalomban, hogy japán és amerikai turisták a helyi nevezetességek helyett a mi kutyánkat vigyék haza digitálisan, a padon dzsánkuló depressziós tinédzserek pedig üdvözült tekintettel vedlenek vissza gyerekbe, ha az ölükbe kéredzkedik az állat. A magyarázkodásaink és a sűrű pardonok megannyi álszent megnyilvánulás: pontosan tudjuk, hogy a szőrös kiscsávó sztár, és erről legkésőbb akkor győződünk meg, amikor a helyi „rutinos kutyások” már messziről kajabálnak, hogy ugye ő az, ugyan hadd nézzék már meg közelebbről, annyit meséltek a többiek az „új gyerekről” a téren. Fogalmunk sincs, ilyen érzés-e, mikor az ember gyerekét övezi ekkora csodálat, de ha így van, már most beég a felkiáltójel: nagyon féken kell tartani a szülői egót, mert villámgyorsan és kritikátlanul hízik. Na de, lényegre. A csaj kutyával párosítás közel nem generál annyi gyöngéd érzelmet, mintha fiatal csávó kolbászol egymaga a pondróval. Kisebb rutinnal ugyan, de állítjuk: bár az idegenek lelkendezése elsősorban az állatnak szól, szinte mérhető a differencia, ha ketten indulunk útnak vele, mint ha kizárólag a csávónké e megtisztelő kegy. Ezt mindig kilessük, ha épp lemaradunk, vagy olyan távolságba kószálnak el ketten a kutyával, hogy a nézelődők nem is feltételezik, hogy együtt vagyunk. Nyilván el bírja képzelni az olvasó azt a kíváncsi közeledést, amit kábé 12 és 55 év közötti nők produkálnak (gyakorlatilag kivétel nélkül), ha megpillantják a magányosan sétáló hímet a huncut kis állattal. Senki, még egyszer: senki nem hagyja ki a ziccert, hogy az állat halálra dögönyözésének ürügyén ne kapargatná meg a férfi hinterlandját is: ugyan kiféle, hol lakik, rendszeresen erre sétáltat-e, és ha igen, mikor, mert amúgy ők is errefelé laknak, és ha már úgy, talán kettesben szívderítőbb az amúgy unalmas (hahaha) sétafikálás. Egyébként is: épp mostanság gondolkodtak el, milyen jó lenne valami kutyaféleség otthonra. Aha.
Abban a pillanatban, ahogy az érkezésemmel megbontom az ismerkedést, a mosolyok hűvösebbre fagynak, az elán elhal, a gratulációk tárgyilagosabb kereteket kapnak. A pasink nimbusza hirtelen semmivé foszlik, hiszen az a gondos fiatalember, aki az imént még maga volt a nagybetűs ígéret, ahogy lelkiismeretesen kutyapiszkot szedett össze, finoman simogatott buksit, vett ölbe a rakoncátlan ebet, és szaladt lélekszakadva a megbolydult kedvenc után, egyszerre áruló lett, a nője és a kutyája leláncolt rabszolgája, pórázon. Mi persze szeretnénk hinni, hogy a csávónk, aki amúgy példásan neveli és gondozza a dögöt, nem hajol meg az efféle „schnell-randik” előtt, ha tényleg csak kettesben kóborolnak, de ebben a legkevésbé a kutya siet a segítségünkre. Pontosan tudja, hogy kell „azt” a nézést elővenni a repertoárból, amitől mindenki elolvad, hogy hogyan kell rögvest minden végtagját széttárva hátra dobni magát, hogy azt a nagyra dagadó pocakot senki se hagyhassa simogatás nélkül, és a dörgölőzés meg a nyalakodás is egyre professzionálisabban űzetik. Magyarán a szemét kis áruló épp annak ágyaz meg, hogy a pasink minél hosszasabban diskurálhasson az olvadozó nősereggel. Hát így állunk. Persze, persze, velünk is szóba elegyednek idegenek, magányos pasik is, de a mi egységünk – minden jel erre mutat – nem hívja elő azt a mérhetetlen kíváncsiságot, amit ők ketten bevonzanak. Az utolsó emlékünk egészen friss: a vasárnapi „családi” promenádon kicsit előrébb haladtam, hogy ne kelljen vonszolni a kelletetlen és fáradt állatot magunk után, mire iszonyatos fékezést hallok, és egy fekete kabrióból két platinaszőke párizshilton lógott ki szügyig, hogy szemrevételezzék a kölket. Az apja meg nagy büszkén feszített, és csak sokadik szólongatásra iramodtak neki, persze csak azért, mert „a kutya nem akart jönni”… Minden egyedülálló férfinak csak ajánlani tudom: szerezzen be kutyát. A kapcsolatban élő nők viszont nagyon, de nagyon vigyázzanak. Visszaüt a cukiság, ha nem vagyunk résen. (Borsa)
Ilyenek lennének a csajok? Egy csillogó luxusautó, és máris bent vagytok az ágyban? Figyelem, mostani cikkünk, lehet túl feminista lesz nektek. Nos, autó vagy az értékek? Az emberek többsége úgy gondolja, hogy kifogástalan állapotú luxusautóval jobban lehet hódítani.
Elképzelem, hogy én is találkozom haverokkal, mert ”férfi dolgokat” kell megbeszélnünk. Persze nem kávézóba ülünk, vagy teázóba, hanem sörözőbe, meg sztriptízbárba, és természetesen nem a cukik, arik, meg az édik röpködnek az asztal körül. De vajon mik lehetnének ezek a témák?