erőszak
Sex and Submission
Magyar lányok szadista pornóban
Elkábított lányt erőszakoltak meg Nyíregyházán
Valamilyen kábítószert kevertek az italába, majd megerőszakolták azt a 19 éves lányt, aki kedden került kórházba Nyíregyházán. A rendőrség két embert fogott el az ügyben: egy férfit és egy neki segítő nőtmert elkábítottak és megerőszakoltak egy 19 éves lányt Nyíregyházán – közölte az MTI-vel csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A lány kedden hajnalban, bódult állapotban került kórházba, és ott derült ki, hogy előzőleg megerőszakolták.
A nyomozás adatai alapján a sértett lány éjszaka egy szórakozóhelyen ismerkedett meg egy társasággal, és felmentek az egyik férfi lakására. Ott ismeretlen anyagot kevertek a lány italába, majd kihasználva magatehetetlen állapotát, megerőszakolták.
Az ügyben a rendőrség kedden erőszakos közösülés büntette megalapozott gyanújával őrizetbe vett egy 29 éves nyíregyházi férfit, szerdán pedig egy 20 éves debreceni nőt, aki az eljárás adatai szerint segített az elkövetőnek. A büntető törvénykönyv szerint, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki amagatehetetlen személlyel közösül.
Lakótelepi kurva: Négyen egy ellen
Hétre kellett mennem, s onnantól az egész éjszakámat fizették, bár hogy meddig is tart ez, azt nem lehetett tudni. Mindenesetre elégnek látszott aznapra pénz is, fuvar is, nem kellett másba fognom. Amúgy is későn keltem. Vehettem volna mindegyre is a dolgot, ezeknek bármi jó lesz, csak én nem vagyok olyan, kiöltöztem. Fehér garbót vettem fel, kantáros rövidszoknyát, neccharisnyát, rá a vörös-fekete csíkos térdzoknimat. Rohadt sokat ültem a tükör előtt, tudtam, hogy olyan festéket kell felraknom, aminek nem árt az se, ha nem kímélnek. Minden tagomat kímélő krémekkel kentem, melyeket használni fognak. Az a kis szakállas pöcs, aki felszedett, ott várt a lépcsőház előtt, mintha magamtól nem tudnék megtalálni egy kurva címet. Azt gondoltam, talán akar valamit, egy gyors menetet, mielőtt bedobna a közösbe, vagy valami ilyesmit, de nem, jóformán hozzám se szólt.
Cigizett, kínált engem is, de én nem kértem. A liftet két emelettel lejjebb állította meg, azt mondta, elromlott, tovább nem megy. Pár nappal korábban még jó volt, emlékeztem, de ráhagytam. Azt gondoltam, mégiscsak alám akar nyúlni. Főleg, hogy előre engedett a lépcsőn. Mozgathattam volna a seggem úgy, hogy belásson, de nem akartam. Úgyis lesz rá még módja. Az ajtó előtt kicsit megszorongatott végül, de nem nyúlt be a bugyimba, csak kívülről simított rajta végig.
A lakásban vágni lehetett a füstöt már az előszobában. A három fickó, akikkel a kis pöcsön kívül még töcskölnöm kellett, már kezdtek beállni. Kettő előjött a fogadásomra, átlagos arcok, holnap még megismerem őket, de két hét múlva nem fogom tudni, basztam-e velük vagy csak az utcán lestek rám. Az egyik pólóban, a másik atlétában, megoldott farmerben, mezítláb, enyhén izzadt, nyirkos arccal adtak puszit. Ütős piaszag terjengett a levegőben, legszívesebben egyből ablakot nyitottam volna, de megállított a harmadik. A tévé előtt hevert a nagy fotelben, kigombolt ingben, lába a zsámolyon, és a farmere sliccén előhúzott farkát verte valami rossz pornóra. Közben cigizett, és hunyorgott a szemébe szálló füsttől. Én meg egy-szerre éhes lettem, hogy a feltornyozott pizzásdobozokat megláttam az asztalon.
– Hé bébi, jó hogy jössz – vigyorgott rám, és felül rettentő foghíjas volt az ínye. Mellkasát erős, őszülő szőrzet borította –, el kellene egy kis segítség Szani bácsinak.
– Nyugi kisapám – mondtam neki, magam számára is meglepően. – Még nem vagyok mű-szakban. Kicsit korábban jöttem – még nem volt hét óra tényleg.
Azzal átléptem az ágaskodó fasza felett és mégiscsak ablakot nyitottam, majd beletúrtam az egyik pizzásdobozba. A srác persze meglepődött. Felült, utánamnézett, a szeme kikerekedett, a homloka ráncba szaladt, kicsit komikusan nézett ki cigivel a szájában, kezében félmerev faszával, áldühösen. Amikor a pizzába haraptam, oda is köpte a szakállasnak:
– Faszom egy kibaszott éhekórász kurvát bírtál összeszedni – de én csak rámosolyogtam és vállat vontam. Tudtam, hogy a faszik elszállnak az ígérgető mosolyomtól. Meg különben is biztos lehetett benne, hogy előbb utóbb úgyis kiverem neki. Vagy amit akar.
– Jó van má, baszod – valami ilyesmit válaszolt a kis pöcs.
A szakállas hellyel kínált, a másik kettő meg csak az ajtóból méregetett, vigyorogtak. Iz-gatja őket, tudom, hogy majd belémrakják. Nekem meg úgy kell tenni, mint akinek mindegy, de voltaképpen mindegy is tényleg. Ma velük, holnap veled. Azt persze nem árt megéreznem, milyen szerepet várnak tőlem. Akkor még éppen csak sejtettem kicsit.
A foghíjas ürge egyet horkantott, aztán visszadőlt és megint a tévének fordult. Ivott, mellé volt készítve a sörösdoboz, aztán megint kezelésbe vette magát. Úgy tett, mint akinek nem is lesz rám szüksége egy darabig. A másik két srác is csak beljebb jött, italt töltöttek, nekem is biccentettek, konyakot kértem, duplát, meg egy kis ásványvizet. Az egyiknek tetovált volt a karja, egy pókhálót színeztetett a jobb könyökére, izmos felkarja alá. Éreztem, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel: beszélni kéne, úgy érzik, de nincsen miről. Úgy voltam vele, mint mindig, mikor a pasik beszélgetni akarnak. Oldják meg, akkor oké. Vagyis nem mindig vagyok úgy, van amikor segítek nekik. Most négyen voltak, ahhoz elegen, hogy kitaláljanak maguktól valamit.
– Apám – nyöszörgött a foghíjas, gyorsított a rejszoláson. Mind a tévére néztek, csak a szakállas mozdult, hogy valami szalvétát adjon nekem. Egy nagyon szép lányt basztak szájba egymás után hárman a filmen.
– Ki ez a csaj – kérdezte a tetovált.
– Valami kurva – válaszolta a negyedik, egy vékony, alacsony, ráncos arcú pali. Nem vol-tak valami jóarcúak egyiken sem. Ez a nagyobbik szoba a szüleim ízlése szerint volt bútoroz-va: kb. a hetvenes évek szocialista stílusa a nagyszekrényen meg a vitrinen. Elnyűtt székek, kopott ülőgarnitúra, lakozott asztal, kiégetett padlószőnyeg. Minden megkímélt, de azért idős.
Végeztem a pizzával, és a konyakot is leküldtem. Akkorra a tetovált már fogdosott. Való-ban, hét óra lett. Végigfogdosott ruhán keresztül, aztán a combomon hagyta a kezét. Közelebb jött a ráncos is. Az az arcomat kezdte simogatni.
– Orsinak hívnak, ugye – kérdezte a tetovált. – Nagyon jól nézel ki.
Végignyalta a kézfejemet. A másik a nyakamnál tartott. Kicsit zavart, hogy még nem ért le sem a falat sem a korty igazából a torkomon. Ezek meg már a farkukat döfnék be utána. Úgy tettem, mintha hozzájuk bújnék, de amikor a ráncos benyúlt a garbóm alá, sőt, a pólóm mögött, a mellemen matatott – repdezett, csikaró tenyere volt – eltaszítottam őket. Mintha csak azért álltam volna fel, hogy a garbómat levegyem. Alatta harántcsíkos pólót viseltem. A foghíjas egyre veszetebbül rázta a péniszét. Most átléptem felette megint, és eltakartam előle a képet.
– Na, mit akarsz, nagyfiú? – kérdeztem tőle, és felhúztam a szoknyámat. Nem nyúlt utá-nam, magát markolta jobban, de a szeme kigúvadt, és messzire köpte a leégett csikket. Moz-gatni kezdtem a csípőmet, és a tangámat félrehúztam.
– Mi lesz, főnök – kényeskedtem –, bevered, vagy csak rázod.
Megnyalta a szája szélét.
– Na gyere kislány – mondta, és fogadásra kész állapotba helyezkedett. Elengedte a merev farkát, és a karjait úgy tartotta, hogy megfoghasson és ráhúzhasson. Én meg kissé terpesztettem, és elkezdtem ereszkedni. De csak annyit engedtem, hogy a farka vége hozzámérjen, az-tán elemelkedtem kissé, hiába tette a derekamra a mancsait.
– Te kurva – vigyorgott, és a foghíjain feketeség gomolygott elő belőle és rossz szagok. Addig nyújtózkodott, míg meg nem markolhatta a seggemet. Masszírozni kezdett. A másik kezét lefejtettem magamról, és a farkához vezettem.
– Nagyfiú, ne hagyd abba, engem ez izgat – azzal ráhelyeztem a kezét, és a csuklóját rán-gatva mutattam, hogy mi. Vette, morzsolgatni kezdte a makkját. – Gyorsan gyerünk, ahogy velem csinálnád – kéjelegtem tovább vele. Megint rendesen rázta a faszát, csattogott a fitymá-ja. Sikkantottam egyet. És előre-hátra mozgattam a csípőm, mintha lovagolnék, és kurvára élvezném is.
Felpillantva láttam, hogy a ráncos vetkőzik. Gyalázatos nyugalommal veszi le magáról a ruhadarabokat, hajtogatja össze, és helyezi egy szék karfájára. Ez türelmes, láttam rajta. Ki fogja várni a sorát, de aztán kegyetlenül meg fog baszni. Ez mondjuk nem volt újdonság, általában kegyetlenül szoktak megbaszni engem. A tetovált nem volt türelmes. Ő már javában verte a faszát a foghíjas feje felett, és kezdett eltorzulni az arca. Úgy láttam, most már tényleg dolgoznom kell. Leereszkedtem a foghíjas nyújtott lábaira, szétnyílt ajkaimmal aprót csusszantam rajta, hogy megérezze, és magamhoz intettem a tetováltat.
– Na gyere cicám, vigasztalj meg.
Olyan erősen baszott szájba az az állat, hogy azt hittem, szétszakad a torkom. Közellépett, nem törődött alázatosan nyújtott nyelvemmel, felnyársalta a fejemet, belemarkolt a hajamba, és rángatni kezdett. Úgy rángatott, hogy egyből görcsöt kapott a nyakam. Ő meg összekul-csolta kezét a tarkómon, lökött és rántott. Semmit se láttam, büdös fanszőrzete minden lökés-nél a szememnek vágódott.
– De brutál vagy bazmeg, Béla – nevetett az akción a ráncos arcú.
Közben nagyon távolról éreztem, hogy valaki a melleimen matat, hogy valaki a derekamat próbálja rángatni, hát persze a foghíjas volt az alattam. Nem engedtem neki semmit, de olyan erőszakos volt, hogy kénytelen voltam megfogni végül a falloszát. De csak erőtlenül és lassan vertem. Az a másik hülye a szám előtt attól izgult, hogy a torkomba képzelte a faszát, de kö-zel se volt olyan nagy neki. A szájpadlásomnak ütögette magát, még inkább középen, mint hátul. Attól még rendesen rá tudtam volna böffenteni, ha nem vagyok edzett. Piszkos rézíze volt, frissen suvickolt szappanszaga. Ernyedt tökei föl-le ringtak, néha egész a látószögem pereméig. Egy kicsit megmorzsolgattam, akkor lassított, mintha a kantárt rántottam volna meg. De nem nagyon akartam fékezni, mert ismertem az ilyet. Addig végig erőlködik, míg bele nem élvez a torkomba, úgyhogy annál jobb, minél hamarabb elmegy. Vagy persze ki tudja, lehet a következő még durvábban csinálja majd.
Aztán persze az is elkövetkezett. Egyszercsak gyorsított, és nem döfölt olyan mélyre (sem). Nem láttam az arcát, nem láttam és nem érzékeltem semmit, behunytam a szemem, mert drótszerű szőrei majd kiszúrták, és végig a farka tövén tartotta a fejem. Amikor megfe-szült, rászívtam, és cuppogtam, amikor lövöldözött. Párszor néhány csepp, nem volt nagy durranás, de attól még úgy nyökögött és makogott, mintha az lett volna. Lassan végre elenge-dett, akkor már szédültem kicsit. Úgyhogy kevéssé megjátszva buktam a foghíjas mellkasára, hasam alá szorítva a farkát. Az elégedettem simogatott, én meg a pihegő lihegés közepette a mellkasára engedtem a gecit. Gondoltam, hogy ezért meg fog büntetni, de vesztenivalóm nem volt.
A ráncos meztelenül, karba font kézzel állt mellettünk, vigyorgott, és a fasza hosszan, görbén meredezett. Nem jutott eszembe se, hol lehet a kis pöcs szakállasom. Időnként bevillant, ugyan mire készül, jönni-menni láttam, de mintha eltűnt volna, amíg a többiek kezeltek.
– Istenem – emeltem az arcom a foghíjas felé, párás tekintettel, amitől tudtam, hogy min-denkinek feláll a fasza, a szám is eltátottam, és közelebb kúsztam hozzá. Elégedetten vigyor-gott, és bekapta a horgot. Csókolni kezdett, bedugta a nyelvét a számba, és szívtuk egymást, pedig láthatta, hogy az alsó ajkamon még csurgott a sperma. Meg is riadt aztán, mikor meg-érezte, mit küldök át, vagy megízlelte a barátja makkját, el akart lökni, nem hagytam, csak amikor már éreztem, hogy harapni fog.
– Szemét rohadt kurva! – kiáltott fel, és egy pillanatra azt hittem, hogy megüt. De csak fe-lült és köpködött. – A jó kurva anyádat!
Lelökött, aztán felpattant a fotelből, és a mosdó, gondolom a mosdó felé szaladt. Én meg elnevettem magam, és levetkőztem.
– Gyertek cicáim, most már basszatok meg – mondtam a ráncosra sandítva, aki amúgyis magabiztos arccal közeledett és valami krémet kent a faszára, miközben kiléptem a szoknyá-ból, letoltam a bugyim, és a pólóm is áthúztam a fejem felett. Leiizadtam a nagy szopatásban. Gyorsan kikapcsoltam a melltartómat, legördíttem a zoknit, a neccharisnyát, már csak a csip-kés kötője volt rajtam, és leuggogoltam a fickó elé, hogy bekapjam a farkát. Ha az előbbi, a tetovált makkján sok volt a szappan, hát ezen meg a mosdatlanság érződött. Keserű, savanyú volt a nagy lila szilva a görbe rúd végében, de legalább nem akarta ráhúzni a fejem. Úgyhogy a magam tempójában nyammoghattam a kemény, az átlagosnál vastagabb gégecsövén, szak-szerűen söndörgettem ajkaimmal az előbőrt, és a nyelvemmel ingereltem a recés makkot. Szeretik nézni, mikor szopják őket, de nem szeretik állva csinálni.
Ez is, egyhamar ágyékát elhúzva lehajolt, végigsimította göndör fürtjeim, körbenyalta az arcom, mint valami baszott nagy kutya, én meg csavargattam közben a farkát, aztán felhúzott és a fotelbe irányított. Beültetett a foghíjas helyére, és én jól széttettem neki a lábamat. Attól a pillanatól kezdve le se vette többé a szemét a pinámról, már amíg láthatta egyáltalán. Úgy kezdett nyáladzani, mint valami állat, a szeme majd kiesett, mintha még nem látott volna vulvát. Mindez nem tartott soká, közellépett, könyökére akasztotta a térdhajlatom, berakta a faszát és aztán megdugott, ahogy egy kurvát szokás. Az arca közel lebegett az enyémhez vé-gig, én meg belesuttogtam neki mindenfélét.
– Nyomjad cica! Az az! Uuuu! Rakjál meg baba! Ne kímélj – meg ilyeneket.
Azt hittem, az a fotel lesz akkor a helyem a továbbiákban, de nem úgy lett. Mert amikor a ráncos elélvezett bennem néhány percnyi kitartó izzadás után, a szemét foghíjas ott állt már lemeztelendve, és ordított, hogy majd most megtudom. Megragadtak és a közben szétnyitott díványhoz vittek. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, mert megijedtem. De csak néhány pillanatra.
– A kurva anyádat! – üvöltött a foghíjas ilyesmi kedvességeket. – Velem nem szívózol, baszki! Szorítsátok!
A tetovált meg a ráncos leszorítottak vízszintesbe, ez a foghíjas meg belémjött. Láttam, tetszik neki, hogy ellenkezek, hát vonaglottam, de csak annyira, hogy azért ne lökjem el. Simán le tudtam volna szerelni különben, megvannak a magam technikái. Nem is nagyon szorongatott a másik kettő. Tulajdonképpen inkább csak fogdostak, fogdosgattak.
– Szétbaszlak, hülye picsa! – sziszegte a foghíjas, miközben tömte a pinám, de erre nem volt esélye. Csöpögött a nyál a szájából a hasamra, a mellemre. Ugyan hogy lehetnek ilyen nyálasak kúrás közben a férfiak?
– Basszad – hörögte a tetovált csávó, aki már megint ott verte a faszát az arcom fölött. De majdnem elnevettem magam, mikor eszembe jutott, ha kilőne, teleélvezné a foghíjas tarkóját. A foghíjas különben nem dugott rosszul. Nem volt valami nagy szám a fasza, de gyorsan és erősen tömködte, hogy attól még az én pinámban is megindult valami. Ami pedig ritkán szo-kott bekövetkezni. Úgy látszik, ha partiba vágnak és megerőszakolnak, olyankor nekem is jobb kicsit.
– Neeee – fogtam át a vállát – Ne kúrjál szét.
– Most megkapod!
– Jó – sóhajtottam, és magamhoz húztam a fejét, amin meglepődött. De azért eszmélt és jót smároltunk. El tudtam volna élvezni, már a seggét szorongattam, de az a geci nem hagyta. Kinyalta a számat, aztán hátrahúzodott.
– Szopassad – vetette oda a tetováltnak, aki fölém guggolt, már-már a mellemre ült, és lenyomta a faszát a számba. Feküdtem, rendesen szájba kúrt, a kezemet szorította, a pinámban meg dolgozott a másik, de akkor már mindegy volt nekem. A ráncos meg a farkára húzta a kezem, de alig bírtam verni. A tetovált hirtelen teleévezte a számat, és közben teljesen a mellemre nehezedett, hogy kezdtem fulladozni. Aztán leszállt, de a helyére ült egyből a ráncos.
Ezúttal nem volt olyan kíméletes, mint az első szopásnál. Lenyomta a torkomig tényleg. Minden lökésénél vissza kellett nyelnem az ebédet. Szerencsére volt már gyakorlatom az ilyesmiben. A foghíjas meg nem baszott tovább. Kihúzta a faszát, aztán már csak a fröccsenést érez-tem. Ráverte a pinámra, úgy valamiért jobban esett neki, mintha bennem lőtte volna el. Mondhatom, hogy akkor tönkrebasztak. A végjátékban a ráncos faszi felhúzta a fejem a dí-ványról, úgy lökött. Egyenesen a torkomba élvezett, meg se gondolhattam, hogy lenyelem-e.
Utána már konyakot kellett innom, hogy lemarja a nyelőcsövemről a kurva spermájukat. A szakállasomat kerestem, hogy lehet olyan béna, hogy ő nem baszott meg még? Mit gondolt, hálás leszek neki érte? Elszívtam egy cigit, ettem egy pizzát, és arra gondoltam, le kéne szop-nom. Amilyen hülye kis pöcs, azt várja biztos, hogy én simuljak oda hozzá. Meztelenül ültünk az asztal körül, ő is, nem tudtam, mit csinált, miközben a többiekkel basztunk. Lehet, kiverte magának. Márpedig abból nekem nem lesz forintom. Úgyhogy gyorsan melléültem, míg a többiek faltak.
– Hol voltál, kis bolondom – mondtam neki halkan, behízelgőn – Mért nem jöttél oda hozzám?
Végighúztam az ujjaim a hasán, fel a mellbimbójáig és körözni kezdtem. Közel hajoltam hozzá. Nem szólt, csak rám nézett, olyan szomorú búsan, mint az a kispali nézett, aki belém volt zúgva, amikor megtudta, hogy engem pénzért bárki megkettyinthet. Még ő is, pénzért még ő is. Az volt ilyen szomorú, sértett, de harmadnapra csak elhozta a pénzt. Régen történt ez, még a gimiben.
– Nem kívánsz?
Megcsókoltam a szakállast a televert számmal, és húzogatni kezdtem a faszát. Nem verte ki, láttam, éreztem rajta. Lehajoltam és szopni kezdtem. Simogatta a hajam, az arcom, és a szememet kereste, úgyhogy szemeztünk közben végig. A többiek furcsamód hagyták, hogy csak vele legyek. Nem szoptam le, felálltam, épp elé, és széthúztam neki a puncim. Nem nyalt olyan vehemensen, mint amikor csak ketten voltunk. Úgyhogy megfogtam a kezét, hogy a díványhoz vezessem.
– Gyere.
Leültem a szélére megint szopni, felkínáltam magam egy szájbakúrásra, de nem nagyon csinálta. Nem értettem, mit pöcsölődik. Állt a farka, csak kínlódott mögötte. Úgyhogy végül négykézláb álltam az ágyon, a fejem a párnára, a seggemet feltoltam magasra elé, és úgy li-hegtem:
– Gyere már belém.
És akkor végre belémjött. Hosszú ideig dugott, volt vagy negyedóra is. Lassan, komóto-san, kíméletesen. Nincs rosszabb, mint az olyan palik, akik kímélni akarnak. Nem csak az időmet rabolják, de rossz is. Úgy húzogatta a faszát, mint valami irgalmas nővér – na jó, tu-dom, persze –, kidörzsölődött a sunám, pedig nekem azzal még dolgoznom kellett. Simogatta közben a seggem, a hátam, a mellem. Nekem kellett ellenmozogni, úgy is iszonyú sokára sült el. Nyöszörgött és lihegett. A többiek addig nem közelítettek, ki tudja mért. Ez a négykézláb térdelős pucsítás lett végül a helyem. Mert a ráncos úgy seggbekúrt a nagy, görbe faszával, hogy egyszerűen megmozdulni se tudtam. Akkortól kezdve, hogy telepumpálta a seggem, már csak domborítottam ott, az ágy végéhez állított konyakosüveget húzogattam, és tűrtem, hogy hátulról kúrjanak, vagy elém térdepeljenek és szájba basszanak.
Az az igazság, hogy éjfél körülre már kurva részeg voltam. Néha tartottunk egy cigiszünetet, és aztán vissza. A szakállasnak a szünetekben vertem ki a faszát. Az éjszaka töb-bi része foszlányokra szakadozva van csak meg. A hátamra csöpögő izzadság, nyál és ondó. Halvány örömérzet fénylik föl valahonnan, több részre törve – a foghíjas kúr, kúrogat rende-sen, tisztességesen veri belém a faszát, én meg borzongok bele, már-már élvezek. Vagy egy-szer, vagy többször, nem tudom. De ez jó. Nem élveztem el, de majdnem. Vagy talán mégis. Arcom előtt táncoló, repedezett makkok. Köpködő lyukacskák. Fröccsenés. Spermafoltok a díványon, vagy magamtól dörzsölőzöm oda, vagy odanyomják az arcomat. Kurva sok pénz ezért az egy éjszakáért.
Valamikor a hátamra fordíthattak, egyszerre a szemembe sütött a nagy bazi csillár, álltak körülöttem és a farkukat verték rám. Mindenemen csurgott a sperma. A hajam ragacsosan tapadt az arcomba. Kimentem a vécére, és egy adag spermát szartam. Mikor megláttam, el-hánytam magam. Az arcomon szétkenődött festék és geci, még a füelemen is. Direkt nem mostam ki utána se a seggemet, se a számat. A kurvák így állnak bosszút. Mert a kurvák bosz-szút állnak.
Utolsó emlékem már sötétből maradt. Feküdtem a szakállas oldalához tapadva és vertem a farkát, közben smároltunk, ő meg a mellemet tapogatta. Hátulról is egy test szorult hozzám. Nem tudtam, hány óra lehet. Mindenem ragadt. Egy félpuha faszt pihentetett valaki csendesen bennem.
Aztán világosság, fejfájás, testek mindenfele. Valakinek a karjai, alig bírtam lefejteni a mellemről, teljesen rámtapadt, és a lankadt faszát is ki kellett tornásszam magamból. Szomjas voltam, a konyhában ásványvíz, meleg, mint a húgy. Erről eszembe jut, hogy mintha lehugyoztak volna. Vagy én pisiltem be. Visszatérve már érzem a pokoli büdöset a szobában, de nincs erőm ablakot nyitni, visszaájulok az ágyba.
Nem tudom, mennyit agonizáltam még, de valószínűleg aludhattam is, mert mikor újra felnéztem, a szakállas már ruhában jött-ment, akkor épp ment ki, s a foghíjas is ébren volt. Ahogy megláttam, mocorogni kezdett a pinámban valami. Beleborzongtam, de csak felültem, s a ruhám után kezdtem kutatni. A foghíjas azonnal ugrott, hogy segítsen. És mikor közel hajolt, izzadni kezdtem és reszketni. Az ajkamat harapdostam. Villámgyorsan öltözködni kezd-tem.
– Várj, várj – csitított. – Zuhanyozz le.
– Nem, nem – csak ráztam a fejem. Ki akartam jutni már onnan. Iszonyú közel álltam hoz-zá, hogy csókolózni akarjak vele. Lüktetett valami a koponyámban, és a testem mégis akarta ezt a szemét férfit.
– De hát hogy nézel ki? Így nem mennék az utcára – mondta.
– Mért? – kérdeztem bambán.
– Úgy nézel ki, mint egy szétbaszott kurva.
– Rohadt szemét – mondtam és ő nevetett. Tényleg úgy néztem ki. Az arcom valamennyi-re rendbe szedtem a mosdóban, levakartam a rám száradt ondót. Akkor már ott állt a szakállas a fürdőajtóban a borítékkal.
– Na mi van, kisfiú – mondtam neki, míg elvettem a pénzt. Megvolt az egész. Nem mosdottam meg, de hát nem laktam valami messze. És bizonyos szempontból a férfiakat jobban felajzza, ha egy nőn látszik, hogy mit csinált. A szomszédokat meg leszartam úgyis. Az üzleti kör fontosabb.
Ketten kísértek ki. A szakállas felajánlotta, hogy elkísér, de leállítottam.
– És beugorhatnék hozzád valamikor? – kérdezte már-már reménykedve. – Vagy nem lá-togatnál meg?
– Mostanában nem, kispofám – feleltem sietve, és egy puszit leheltem az arcára. – Kicsit pihennem kell, tudod.
A foghíjas fürdőköpenyben volt, és ádázul vigyorgott, ahogy az ajtót tartotta.
– Aztán jó legyél ám, és ne hagyd, hogy mindenféle szarfaszú halálra keféljen – kívánt jót nekem.
– És te nem akarnál néha halálra kefélni? – vettem viccesre, de komolyan gondoltam. A kis pöcs szakállasnak ez most fájt, de ugyan mért nem tágult onnan. – Néha benézhetnél egy díszlövésre. Díjazom a pucukád.
– Díszlövés?
– Hát ami nekem is jó – közel hajoltam, a szájába dugtam a nyelvem, a köpeny redői között megmarkoltam a faszát, aztán már nem bírtam magammal – leguggoltam, és leszoptam ott helyben, a nyitott bejárati ajtóban, nem törődve azzal, hogy lát-e valaki. Még fel bírtam álltani a faszát. És még el tudott élvezni. A szakállas látott, és nyilván összetört. Megérdemelte. Baszódjon meg a kis nyálcsorgató geci, aki miatt valósággal felkoncoltak a kibaszott kanok aznap éjjel!
Úgy vágtam keresztül a lakótelepen, tépetten, cafrangosra baszott, mégis lucskosan lüktető pinával, magamban rejtett örömmel, a számban még mindig azt a spermát lögybölgetve, a kúrógépét, akire vártam, s akit megtaláltam végül. Akivel majd, biztosan tudtam, végre el bírok élvezni rendesen.
Durva szadista nemi erőszak Rékával
Réka, ahogy hazaért, a tükör elé állt. Sápadt arcán látszott, hogy kevés időt töltött napfényben. „Tehát igazuk volt a fiúknak. Tényleg nem áll jól a hófehér bőrszín” – gondolta.
– Talán egy séta jót fog tenni. Kiszellőzik a fejem – beszélt magához a tükör előtt.
Kiszaladt az udvarra, de mielőtt kinyitotta volna a bejárati kaput, szeme megakadt a biciklijén. Elmosolyodott és felpattant rá, úgy hagyta el az ő csendes kis utcáját.
Halkan surrogott a gumi a tűzforró aszfalton. Réka érezte, hogy minél gyorsabban megy, annál kevesebb baja lesz. A megszokott útón ment, gyorsan kiérve a városból, maga mögött hagyva minden bánatát.
Bő fél órán belül egy kis bolthoz ért. Ez mellet kanyarodik le mindig, hogy pár kilométer múlva egy másik úton visszaforduljon a városhoz. Szomjas volt és a nadrágja csörgött. Réka fáradtan lépett be a boltba. Most, hogy kiszállt a ritmusból, kezdte csak érezni, hogy mennyire fájnak a lábai. Egy ápolatlan férfi állt előtte. Rékát megcsapta a pia bűze. Szánalmasnak tartotta, az összes olyan embert, akik egész nap a kocsmákat bújják, és semmi hasznosat nem csinálnak.
– Egy pillanatra eltetszene engedni? Sietek – kérdezte a lány, és megpróbálta megelőzni. A sorok között kevés hely volt, így testük egymáshoz ért. Réka érezte, hogy a férfi a kezét végighúzta a mellein.
– Micsoda bunkó maga! – fakad ki Réka. – Maga engem ne tapizzon!
– Elnézést – morogta a pasas. – Kicsi itt a hely, véletlen volt.
– El tudom képzelni, mennyire sajnálja – morgott még Réka, majd otthagyta a férfit, aki hosszan bámult utána.
Miután Réka befejezte a vásárlást kiment a boltból. Egy húzásra felhajtotta az üdítőt, és a dobozt az egyik kukába dobta. Majd felpattant a biciklire és tovább ment.
Délután három körül járt az idő. Réka élvezte, hogy a levegő hűsíti az arcát. Senki nem járt arra akkor. „Akár meztelenül is biciklizhetnék, senki nem venne észre” – gondolta, majd kisöpörte szeme elől barna hajtincseit. Amikor a gondolat végére ért, egy motorhang zavarta meg a délután csendjét. Réka hátra nézett. Egy kis motoron az az ember közeledett, akit pár perce a boltban lebunkózott. Visszaemlékezett és világosan emlékezett rá, hogy a férfi direkt használta ki az alkalmat, hogy letapizhassa. Réka nem tartotta magát csúnyának, inkább az arrogáns stílusa miatt nem volt barátja szinte soha.
„Pár perc és utolér. Most majd a seggemet fogja majd meg?” – gondolta Réka, majd lehúzódott az út szélére, hogy még véletlenül se legyen a férfi útjában.
Fél perc múlva a férfi valóban utolérte a lányt és ahelyett, hogy leelőzte volna, a közelébe ment és durván meglökte. A lány hangos kiáltással borult bele az út melletti árokba. A bicikli ráesett, és Réka feljajdult, amikor a pedál bokán vágta. Iszonyatosan fájt neki, és miközben lábát masszírozta a férfit nézte, aki közben megállt és egy bokorba tolta a robogóját.
„Most mit akar ez az állat?” – kérdezte magától Réka. Szívébe félelem költözött. Több kilométeres távolságban semmi lakott terület, semmilyen épület semmilyen ház. Egyedül volt a puszta közepén ezzel a vadállattal.
A férfi sebes léptekkel közeledett felé.
– Most gondolom, nagyon örül – szólt hozzá Réka. – Most bosszút állhatott, azért, mert visszaszóltam, amiért fogdosott.
– Kuss, legyen kislány – mordult rá, a megszeppent Rékára. – Tetszel nekem kislány.
– Hagyjon engem békén – nyöszörgött Réka.
– Vetkőzz – parancsolta a férfi, csillogó szemekkel.
– Azt várhatja! Mit képzel magáról?!
– Velem nem lehet ellenkezni – mordult megint az alkoholtól kótyagos pasas.
Odament a lányhoz és a hajánál fogva felrángatta a földről és az árok mellé dobta, a lassan sírni kezdő lányt. Majd elé térdelt és elkezdte lecibálni róla a pólóját. Réka sikoltozva ellenkezet. A férfi, erős volt, de türelmetlen. A lány megrúgta a lábát, mire az felszisszent és kést rántott elő.
– Ide figyelj, istenemre mondom, beléd vágom, ha nem engedelmeskedsz.
– Nem fogok levetkőzni – zokogta a lány.
– Dehogynem, le fogsz vetkőzni.
A férfi újra nekiesett és a térdével leszorította a lány két csuklóját. Majd a késsel széthasította a pólót, és arrébb hajította a cafatokat, hogy ne akadályozzák. Réka Hangosan sikoltozott. És kérlelte az idegent, hogy hagyja őt békén. A Férfi már a Nadrágját cibálta le a félelemtől reszkető lányról. A fehérneműeket egy- két mozdulattal letépkedte róla, és elé tárult Réka tökéletes teste. Férfi lehúzta a nadrágját, és nemi szervével megpróbált behatolni a lányba. Réka összecsukta a combjait. Nem engedte, hogy ilyen gyalázatos módón veszítse el a szüzességét. A férfi káromkodva esett neki, hogy kezével szétfeszítse a lány lábait.
– Könyörgök, nem bántson. Most jött meg…
– Kussolj ribanc – üvöltött most már a férfi is idegességében.
Végre sikerült szétfeszítenie a lány combjait. Lihegve mászott közelebb, hogy odaférjen. Rámászott a kétségbeesetten zokogó lányra. A véres tampont egy mozdulattal tépte ki és durván behatolt nemi szervével. A lány felsikított, és elernyedtek végtagjai. Hát vége, eddig bírta. A férfi, erősebb volt nála. Halkan zokogott, és hajtogatta, hogy hagyja abba. Pár perc múlva a Férfi teste hullámozni kezdett és beleélvezett Rékába. Lemászott róla és mellé feküdt a fűbe, hogy kipihenhesse magát. Réka megtörten feküdt mellette nem is koncentrált arra, hogy akár el is szaladhatna. Gondolatai máshól jártak. Megerőszakolták. Soha nem hitte volna, hogy ez vele is megtörténhet. És most itt fekszik. Legyőzötten megalázva. Amikor arra is gondolt, hogy a férfi már nincs rajta, megpróbált felpattanni, hogy elszaladjon, ennek a vadállatnak a közeléből. Alig lépett egyet, egy kéz megragadta a bokáját. Térdre esett és újra felsírt fájdalmában.
– Engedjen el. Kérem… megkapta, amit akart.
– Ugyan már – kelt fel röhögve a pasas. – A java most jön.
Réka elé állt és megpróbálta Réka szájába rakni.
– Vedd be a szádba – üvöltött rá, a tiltakozó lányra.
– Nem. Azt már nem… – sírt Réka.
A férfi megvágta a késsel a vállát, a lány hangosan feljajdult.
– A következő vágás a torkodon lesz, ha nem veszed be a faszomat.
– Kérem ne. – zokogta a Réka fájdalmasan.
– most nyisd ki a pofád kis ribanc! – üvöltött vele a férfi. Újra megpróbálta. A lány résnyit kinyitotta a száját. A pasas a kés pengéjével szétfeszítette, és a szájába rakta péniszét.
– Szopj le. – jött a következő utasítás.
Réka sírva rázta a fejét.
– Elvágom a nyakadat! – fenyegetőzött tovább a férfi, mire Réka vékony kezének ujjai rákulcsolódtak a férfi farkára.
– Kezd el húzogatni – röhögött a pasas.
Réka sírva húzogatta a bőrt a rosszízű nemi szerven. Mintha nem is mosakodott volna egy hete. A férfi hátra hajtotta a fejét és nagyokat sóhajtott. Néha egy egy utasítást üvöltött, amikre rendszerint Réka összerezzent.
– Gyorsabban!
– Ha rá mersz harapni, akkor megfojtalak puszta kézzel.
– Erősebben!
-A fejedet is mozgasd!
Nemsokára a férfi testét újabb hullámok járták át. Réka látta és ki akarta venni a szájából a merev farkat. De a férfi hátulról tartotta a fejét, és így Réka torkába élvezett. A lány fuldokolva próbálta kiköpni. De a férfi újból fenyegetni kezdte, ezért megpróbálta lenyelni. A krémes rossz ízű anyag, nagyon nehezen ment le Réka összeszorult torkán. Könnye a vállán végigfolyó vérével keveredve csöppent le a földre. Réka a földre borult és hangosan zokogott. Minden erő kiszállt belőle, képtelen volt már védekezni. A földön feküdt aléltan, fejéből kizárta ezt az átkozott világot, és csak magára és a megalázására tudott gondolni.
– Na, akkor még egy kört – röhögött lihegve a férfi.
– Ne kérem… – sóhajtotta Réka a földön. Már kiáltani sem volt ereje.
– Állj négykézláb. – parancsolta a férfi.
Réka tudta mi fog következni Informatika órákon a mellette ülő srácok monitorán számtalanszor látott ilyet.
Réka nem mozdult. Semmi ereje nem maradt. A férfi oldalba rúgta.
– Ellenkezel velem kis ribanc?!
– Hagyjon békén – nyöszörgött a meggyalázott lány.
A következő rúgás a veséjét érte.
– Állj négykézláb! – üvöltötte újra a támadója.
Réka minden erejét összeszedte, de nem sikerült A rúgások pokolian fájtak a sok erőszak teljesen fölélte energia készletét.
A férfi megfogta, és a hátára görgette.
– Hát nem engedelmeskedsz nekem? – kérdezte eszelős tekintettel.
– Ne bántson, kérem… – nyöszörögte a lány.
– Most látom, milyen formás kis melleid vannak.
A férfi elkezdte a lány melleit simogatni, utána durván harapdálni kezdte. Réka újra sírni kezdett. Fájt, amit ez a gazember csinált vele. A mellein ottmaradtak a férfi fogainak a nyomai.
A férfi hasra fordította, és a kés nyelét feldugta a lány véres puncijába. Benne hagyta, majd négykézlábra állította a lányt. Kihúzta a kést és lenyalta róla a véres nedveket. Majd a kés nyelét a végbelébe erőltette, és forgatni kezdte, hogy kitáguljon, a nyílás. Majd kirántotta és a farkét erőltette bele a lány végbelébe. Réka hangosan zokogott, majd elhallgatott és fejét lehajtotta. Már nem érzett semmilyen fájdalmat. Tinédzser testének sok volt ez a rengeteg erőszak, amit át kellett élnie.
A férfi teste nemsokára újból rángatózni kezdett és végbelébe élvezett a teljesen elcsigázott lánynak. Majd elengedte a lány csípőjét és hagyta, hogy a fűre essen.
– Végeztünk kislány. – sóhajtott egy nagyot a férfi. – legközelebb megtanulod, hogy kivel legyél udvariatlan.
A férfi magára rángatta a nadrágját és előhozta a bokorból a motorját. Épp felült volna rá, amikor meglátta a lélegző testet a fűben.
– Majdnem elfelejtettem valamit – szállt le a robogóról, majd elindult a lány felé.
– Menjen innen. – suttogta a lány könnyes szemmel.
– Csak eszembe jutott, hogy beköpsz a zsaruknak – állt meg fölötte a pasas, majd a hajánál fogva, mint egy rongybabát ismét felemelte. A lánynak fájt ez a fogás, de a fajdalom nagyon későn érkezett, nagyon messziről. Mint ha fáziskésése lenne.
– Nem köpöm be, csak hagyjon békén végre – könyörgött a lány.
– Nem hiszek neked cica – mordult a támadó, majd térdre eresztette a lányt. A nyaka megfeszült. A kést a torkához illesztette a pasas, majd egy gyors mozdulattal véget vetett Réka életének. A vér, patakokban folyt a fűcsomók között. Réka arcra borulva üveges szemmel feküdt a földön.
Seprűvel erőszakolták meg áldozataikat az asszonyok
Tizenöt, illetve tizenhárom év fegyházra ítélték azt a két nőt, akik 2007-ben megkínoztak egy 32 éves asszonyt és 54 éves anyját, aki bele is halt a bántalmazásba. Ítélet – Zokogva hallgatta végig ítéletét a Pest Megyei Bíróságon L. Róbertné, társának, O. Juliannának azonban arcizma sem rándult. A két nő 2007 februárjában brutálisan megkínzott Tápióbicskén egy 32 éves asszonyt és 54 éves édesanyját. Utóbbi meghalt. Tettükért 15, illetve 13 év fegyházbüntetést kaptak.
– A bántalmazást különös kegyetlenséggel követték el: villával, késsel, seprűnyéllel, de izzó parázzsal is kínozták a sértetteket – magyarázta dr. Miszori László bíró.
O. Juliannának ételért, cigarettáért, kávéért dolgoztak az áldozatok. Az együttélés akkor romlott meg, amikor Julianna megtudta: anya és lánya is lefeküdt az ő apjával. Ezért a nő a bántalmazások közben arra törekedett, hogy női valójukban semmisítse meg áldozatait. Egyszer Margitot és Tímeát is arra utasította, vetkőzzenek meztelenre, és seprűnyelet dugott a nemi szervükbe.
– Ezt L.-né és Julianna is végignézették saját gyerekeikkel, sőt: arra buzdították őket, hogy az 54 éves nőt ők is verjék. Az asszonyt addig ütötték, amíg összeesett, de a földön is rugdalták, megtaposták, eltört bordái átszúrták a tüdejét – tette hozzá.
A nő lányát falhoz szögelték, öngyújtóval égették a tenyerét. Őt is megverték, de fogyatékossága miatt nem mert szólni. Aztán az idős nő meghalt. Lánya először azt mondta, ő ölte meg az anyját, végül elmesélte, mi történt. A két elítélt enyhítésért fellebbezett a bíróságon, az ítélet nem jogerős. (Bors)
Asian slave, ázsiai csaj megkínozva
Video, tits, boobs, european, boobies, babe, rough, slut, shaved, boobjob, titty, busty, nudity, naked, bigtits, shavedpussy, bigboobs, asian, cunt, boob, submissive, humiliation, domination, faketits, hugetits, beautiful, bdsm, titties, asiangirl, pretty, breast, gorgeous, screaming, bondage, movie, amazing, forced, submission, chinese, slave, beauty, british, abuse, exotic, bizarre, vid, ethnic, breasts, torture, sado, bound, extreme, euro, weird, abused, force, adult, oriental, sub, standing, shavedcunt, scream, extrem, juggs, masochism, piercings, clip, bigbreasts, brutal, sadism, incredible, master, electro, punishment, jugs, shaven, english, bizzare, maso, piercednipple, humiliated, slavegirl, bigtit, bigboob, discipline, exotica, punishing, tyrannized, punishments, dominated, orientale, stripped, bizar, restraint, degraded, fuckedup.
Elfojtott sikolyok az iskolákban – a hatóságok is tudtak a molesztálásokról
Nincs az a nyilvános bocsánatkérés, állami vagy egyházi kárpótlás, ami jóvátehetné ezeket a bűnöket – így reagált egy áldozat arra a hírre, hogy a napokban nyilvánosságra hozták Dublinban a jelentést a katolikus egyház gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseiről. A rendkívül súlyos vádak mellett az is kiderült, hogy nemcsak a kormány, hanem a rendőrség is cinkos volt. Ami pedig még borzasztóbb: a történet nem a múlt századba nyúlik vissza, hanem napjainkra.
Az ír társadalmat különösen sokkolta az újabb botrány, ami még inkább aláássa a katolikus egyház tekintélyét, mely valaha a legszilárdabb intézmény volt az országban. Bár minden illetékes sietett bocsánatot kérni és mélyen elítélni a szörnyűséges tetteket, félő, a régi bizalom már nem állítható vissza. Leginkább azért, mert nem szórvány esetekről van szó, eldugott kis falvakban, hanem egy beteges gyakorlat szisztematikus, hosszú ideig tartó fenntartásáról, méghozzá a hatóságok közreműködésével.
A legnagyobb kritika természetesen maga az egyház ellen irányul, amiért az egyház vagyona és hírneve előrébb való volt, mint a gyermekek védelme. A jelentés – mely az 1975 és 2004 közötti időszakot vizsgálja – megállapította: az egyházi vezetők egyik plébániából a másikba helyezték azokat a papokat, akiknél felmerült a molesztálás vádja, ahelyett, hogy jelentették volna az állami hatóságoknak. A vizsgálat 46 lelkészre – akik közül 11-et elítélték molesztálás miatt – és a velük kapcsolatban beterjesztett mintegy 320 panasz kezelési módjára terjedt ki. Az ominózus időszakban négy érsek működött a dublini egyházmegyében, ma már csak egyikük él. Az ellenük hozott vádak szerint nem adták át az információkat a hatóságoknak, holott ők is tisztában volt a kánonjoggal. Évtizedekig tartó közömbösségük megbocsáthatatlan – mondta egy korábbi áldozat, aki csupán családjának köszönhetően tudta feldolgozni a szörnyű eseményeket. Desmond Connell, aki 1988 és 2004 között volt a dublini egyházmegye vezetője, még hivatalban volt, amikor kitört az első, nagy nyilvánosságot kapott botrány. Az országos felháborodás hullámai átírták állam és egyház viszonyát, így meglehetősen kései próbálkozásnak tűnt, amikor Connell 1995-ben átadta a hatóságoknak 17 gyanúsított nevét, visszavonulása előtt pedig bocsánatot kért. Miképp jelenlegi utóda, Sean Brady jelenlegi kardinális is. Úgy fogalmazott: ebben az országban senki nem állhat a törvény felett.
Ez a riport minket igazol, és megerősíti, hogy minden igaz, amit mondtunk – jelentette ki Marie Collins, aki 12 éves volt, mikor áldozata lett egy pap perverzióinak. Collins a bizottság előtt elmesélte, miként fotózta le őt az atya, akinek tevékenységére egy fotókkal foglalkozó cég is felfigyelt, amikor jelezte, hogy 10-11 éves lányok képeit kellett előhívnia. A kislányokat a fotókon különböző szexuális pozíciókban ábrázolták.
Andrew Madden is hasonló korú volt, amikor a helyi templomban ministrált. Az ott dolgozó pap kérte meg, hogy segítsen neki az otthoni takarításban, aminek három évig tartó szexuális molesztálás-sorozat lett a vége. Aki azt hiszi, hogy ez csak a fővárosban történt meg, az nem e világban él – mondta a férfi, aki közel 14 éve hozta nyilvánosságra az információkat, és több mint egy évtizede írt az akkori miniszterelnöknek, hogy ügyét vizsgálják ki. Hogy csak most sikerült érdemi lépést tenni, lesújtó bizonyítványt ad az államról, valamint a gyerekek jogairól – tette hozzá Madden.
A férfi szavai is megerősítik, amit a jelentés megállapított a civil szervezetek szerepéről, illetve felelősségvállalásáról. Kiderült ugyanis, hogy a hatóságok jelentősen megkönnyítették az egyház visszaéléseit. A rendőrségi vezetők körében nem volt ritka az a gyakorlat, hogy az egyházi személyeket törvény felett állóknak tekintették, a beérkező panaszokat pedig számos alkalommal az egyházi hatóságoknak utalták vissza.
Mindennaposak voltak a verések – számolt be rémisztő élményeiről egy korábbi áldozat, egy másik pedig arról mesélt, hogy a 70-es években egy nővér arra kényszerítette diákjait, hogy bottal verjék meg egymást alaposan az osztály előtt. A férfi az abúzus hatására a húsig rágta le körmeit, aminek eredményeként közel negyven évig hordott műkörmöket.
Ez csak a jéghegy csúcsa – mondta keserűen egy asszony, akiben olyan élénken él a gyerekkori tragédia, hogy nem bízik abban: bármi is megváltozna a jelentés hatására. Az egyház bebizonyította, hogy nem lehet tisztelni, sem megbízni benne. Épp ezért fogom a gyerekeimet is ateistának nevelni – tette hozzá.
Miért lettem rabnő 2. rész
Másnap ugyanis, miután üdvözöltem, Gazdám közölte:
– Itt az ideje, hogy elkezd a tényleges szolgálatodat, ribanc. Mostantól minden alkalommal ki fogsz elégíteni, ha úgy kívánom, akkor megbaszlak, ha arra lesz kedvem, akkor seggbekúrlak, de az is lehet, hogy le kell majd szopj. Akármi is lesz a módszer, utána tisztára kell nyalnod a faszomat. És ami ilyenkor a szádba kerül, azt lenyeled az utolsó cseppig. Ha kiengeded, ha akár csak egyetlen csepp is megjelenik az ajkaid közt, még ha vissza is szívod, büntetést kapsz. Megértetted?
– Igen, Gazdám.
– Azt is jegyezd meg, kurva, hogy nem bánom, ha élvezed, de semmit sem fogok azért tenni, hogy élvezd. Egyszerűen a te élvezeted nem érdekel! Nem azért vagy itt, hogy te élvezd, hanem azért, hogy nekem jó legyen. Egyszerű eszköz vagy csupán, nem több, mint egy guminő, csak jobb. Ezt is megértetted?
– Igen, Gazdám. – Valóban, ottlétem alatt talán két tucatszor élveztem összesen, és mindössze három vagy négy alkalommal volt orgazmusom.
– Akkor most felavatom a szádat!
És felavatta. Igen, felavatta, mert korábban nemhogy nem szoptam soha, de még csak meg sem csókoltam egyetlen faszt sem. Gazdám parancsára közelebb csúsztam hozzá, és „szopó” állásba helyezkedtem: összezárt sarkaimra ültem, és kezemet hátul a derekamon kulcsoltam össze. Gazdám előbbre csúszott a karosszékben; csak ekkor vettem észre, hogy nem a szokott szabadidőruha van rajta, hanem köntös, amelyet szétnyitott, és megláttam Faszát. Noha teljesen nyugalmi állapotban volt még, majdnem akkora volt, mint egy átlagos fasz teljesen merev, baszásra kész állapotban. A folyamatosan érkező utasítások szerint először végigcsókoltam, majd kinyújtott nyelvvel alaposan körbenyaltam. Közben egyre nagyobb és merevebb lett. Aztán csücsörítenem kellett, Gazdám fejemre tette kezét, és lassan maga felé húzva benyomta a számba Faszát. Ügyeltem, hogy foggal ne érjek hozzá, mert ezt megtiltotta. Furcsa érzés volt a számba hatoló fasz, de egyáltalán nem kellemetlen vagy undorító, mint ahogy addig hittem. Gazdám továbbra is fejemen tartva kezét irányította mozgásomat, de szóban is adott utasításokat, hogyan is mozgassam a nyelvem, hogyan tudok úgy levegőt venni, hogy közben Faszát nem engedem el. Ekkor már teljesen kemény és merev volt Fasza, mely szinte egész számat betöltötte. Hamar ráéreztem a ritmusra, rátaláltam a légzési – és nyelvtechnikára. Először az utasítások szűntek meg, majd Gazdám kezét is levette fejemről. Már csak egy – egy rövid utasítás érkezett: gyorsabban – lassabban, erősebben – gyengébben. Sokáig szoptam, lassan már kezdett fájni a szám. Egyszer csak megint a fejemen volt Gazdám keze, megállította a mozgásomat, és éreztem, amint számat elönti a geci. Alig győztem nyelni. Amikor végzett, Gazdám eltolta a fejem, nagy, megelégedett sóhajjal hátradőlt, majd kisvártatva rám parancsolt:
– Tisztíts meg!
Kinyújtott nyelvvel gondosan tisztára nyaltam Faszát, mely már ismét „pihenőben” volt. Amikor végeztem, és megkaptam a parancsot: – Helyedre! – hátracsúsztam, és felvettem az alap – testtartásomat, majd elmondtam az előírásos szöveget:
– Hálásan köszönöm, Gazdám, hogy arra méltatta haszontalan rabnőjét, hogy testét használta vágya kielégítésére. Alázatosan köszönöm, amiért megengedte, hogy leszopjam.
A köszönetet kéz – és lábcsókkal fejeztem be. Gazdám összehúzta köntösét, majd csak annyit mondott:
– Búcsúzz!
Ismét négykézlábra ereszkedtem, és megadtam a búcsúzási lábcsókot. Aztán amikor a fény engedélyt adott rá, felálltam és mentem enni.
Másnap Gazdám közölte, hogy szopás közben többször is hozzáértem fogammal Faszához, és utána látott gecicsöppeket az ajkaim közt, ezért megbüntet. Fel kellett feküdnöm az asztalra, fejem fölé nyújtott karokkal, terpesztett lábbal. Gazdám hozzákötötte csuklómat és bokámat az asztalhoz, majd bekötötte szememet. Egy kicsit otthagyott, a zajokból azt gondoltam, rágyújt, de tévedtem. Hirtelen valami forró cseppent hasamra, majd még egy, aztán megint. Feljajdultam, de a forró cseppek csak érkeztek egymás után. Elég sokáig tartott, és sorra került csöcsöm is, pinám is. Nagyon rossz volt, de nem fájt komolyan. Az első néhány után már nem is jajgattam, inkább csak fel – felszisszentem, amikor egy érzékenyebb helyre, például a csöcsbimbómra hullt a forró csepp. Aztán lekerült szememről az ellenző, Gazdám megemelte fejem, és láttam, hogy az asztal szélén néhány elfújt gyertya füstöl, és testemet kék viasz borítja. Azt hittem, ennyi volt a büntetés, de szokás szerint tévedtem. Ez csak az első része volt. Az asztalra kötve feküdtem, viasszal borítva, míg Gazdám elszívott egy cigarettát. Utána szedte csak le rólam a viaszt, de hogyan! Addig vert egy lovaglópálcával, amíg csak volt rajtam viasz. Nagyon fájt, de szerencsére elég hamar vége lett. Utána még kaptam keményre dörzsölt csöcsbimbóimra egy – egy csipeszt, majd Gazdám eloldozott. Lemásztam az asztalról, és térden állva megköszöntem a büntetést, a szavakat az előírásos kéz – és lábcsókkal zárva nyomatékul. A válasz csak ennyi volt:
– Szedd fel a viaszt, rakd bele az asztal alatti dobozba!
Elég sokáig tartott a szanaszét repült viaszdarabkák összegyűjtése. Némelyik nagyon messze repült, szerencsére a sötét kövön jól látszottak. Ráadásul mivel nem kaptam engedélyt a doboz elmozdítására, amikor összeszedtem egy marékra valót, vissza kellett menjek a dobozhoz. A fél termet bejártam, természetesen térden csúszva. Amikor már sehol sem láttam egy viaszdarabkát sem, karosszékében ülő Gazdám elé, helyemre csúsztam. Ő viszont felállt, és eltűnt előlem. Egyszer csak magához parancsolt.
– Gyere ide!
Amikor odaértem, egy viaszdarabkára mutatott, mely elkerülte figyelmemet. Felszedtem, majd azokat is, melyeket még talált, összesen hatot. Visszatérve helyemre, jött a büntetés a figyelmetlenségért.
– Minden otthagyott szemétért kapsz mindkét kezedre egy tenyerest és egy körmöst, kurva!
Feléje nyújtottam kezeimet, tenyérrel felfelé, ahogy kellett. Megkaptam a hat – hat tenyerest, az ütésből ítélve talán fakanál nyelével. Aztán összezártam ujjaimat, és megkaptam a körmösöket is, érzésem szerint vonalzóval. Nagyon fájt a kezem, de megálltam mukkanás nélkül, még csak fel sem szisszentem közben. Nem először kaptam ilyen büntetést, bár már jó ideje nem volt részem benne.
A köszönet után Gazdám a vizsgálószékbe parancsolt. Azt hittem, csak azért, hogy megborotváljon, de tévedtem. A szíjakkal lekötözött, ebből már sejtettem, hogy valami más fog történni. Az első alkalmat leszámítva ugyanis a borotváláshoz nem kötözött hozzá a székhez. Valóban más történt, pontosabban más is történt. Először valóban a borotválás jött, de utána Gazdám nem küldött el tisztálkodni, hanem megemelte és – döntötte a széket.
– Lazítsd el a segged! – kaptam a parancsot.
Nem értettem ugyan pontosan, Gazdám mit is kíván, de igyekeztem lazítani. Majd éreztem, hogy valami lassan és finoman, de határozottan a seggembe nyomul. Hideg és kemény volt, és valahogy ismerős. Az az eszköz lehetett, ami első borotválásom után a pinámban járt. Az eszköz elég keményen és határozottan követelte a bebocsáttatást, de végül áthatolt ellazult záróizmomon. Nem ment olyan mélyre, mint pinámban, és jóval gyorsabban távozott. Gazdám visszabillentette és leengedte a széket, eloldozott, és elküldött tisztálkodni. Máskor karosszékében ülve várta, hogy megmosdjam és helyemre menjek, de most meglepődve láttam, hogy miközben törülközöm, mellettem áll.
– Ülj a WC – re – utasított.
Ráültem a kagylóra. Gazdám kezében egy furcsa eszközt láttam, hasonlított egy locsolócsőre, de nem az volt.
– Mostantól kezdve az érkezésem előtt beöntést adsz magadnak, és kipucolod a segged meg a végbeled!
Elmagyarázta a szerkezet működését, használatát. A vízcsapra kellett csavarozni, és kinyitni a csapot. Másik vége került a seggembe, és ott lehetett a vizet elzárni és megengedni is. Ezután rögtön használnom is kellett, egymás után többször, addig, míg a belém került víz a szerkezet kivétele után tisztán nem folyt ki belőlem. Amikor ez megtörtént, Gazdám közölte:
– Most pedig elveszem a segged szüzességét!
Korábban ugyanis egy partnerem sem kúrt seggbe, ott valóban szűz voltam. Egy bakra kellett hasalnom, amin már párszor feküdtem, mikor Gazdám valamiért elfenekelt. Most azonban olyan tartást kellett felvennem, melyben seggem szétnyílt, és lyuka jól hozzáférhetővé vált. Gazdám először valami hideget és nedveset (később megtudtam, hogy síkosítót) nyomott seggembe, majd megéreztem Faszát, ahogy lassan belém nyomja. Amennyire csak tudtam, lazítottam és elengedtem magam, de az átlagosnál vastagabb és hosszabb fasz így is fájdalmat okozott, ahogy belém hatolt. Gazdám időnként kicsit visszahúzta, majd tovább nyomta befelé. Aztán egyszer csak teljesen bennem volt. Aztán Gazdám félig kihúzta, majd ismét tövig nyomva elkezdett baszni. Ez már majdnem ismerős dolog volt, hiszen nem egyszer basztak már hátulról, csak eddig mindig a pinámat.. Egy idő után abbamaradt a mozgás, és éreztem, hogy Gazdám belém lövi gecijét. Kisvártatva kihúzta seggemből Faszát. Leszálltam a bakról és elétérdeltem.
– Tisztíts meg! – hallottam a parancsot, és azonnal engedelmeskedtem. Utána pedig elmondtam, amit egy rabkurvának ilyenkor kell:
– Hálásan köszönöm, Gazdám, hogy arra méltatta haszontalan rabnőjét, hogy testét használta vágya kielégítésére. Alázatosan köszönöm, amiért seggbekúrt, és megengedte, hogy utána nyelvemmel megtisztítsam Faszát.
A szöveg után természetesen nem maradhatott el a kéz – és lábcsók sem. Gazdám ezután visszaült karosszékébe, és maga elé parancsolt.
– Most nem tisztíthatod ki a segged – közölte. – Addig marad benned a gecim, amíg magától ki nem megy. Megértetted, cafka?
– Igen Gazdám.
– Akkor búcsúzz! – vette le csöcsömről a csipeszeket.
Az előírt módon megcsókoltam lábát, és megvártam, míg felállhatok.
A következő nap ismét büntetéssel kezdődött: Gazdám szerint a köszönetnyilvánítás során többször is csók helyett megnyaltam. Nem lehetetlen, hogy így történt, hiszen a fájdalom miatt nem mindig tudtam elég finoman mozgatni nyelvem. Csipeszeket kaptam csöcsömre súlyokkal, pinámra (a kisajkakra és peckemre is egyet – egyet) súlyok nélkül. Ezen kívül fenekelést: a tegnapi bakon hasalva huszonöt „számolós” paddle – ütést. Pontosabban vagy harmincat: néhányszor ugyanis feljajdultam, és az ilyenek nem számítottak. Szerencsére nem tévesztettem el a számolást, és minden ütést külön megköszöntem; ezek a hibák ugyanis az egész fenyítés elölről kezdésével jártak volna. Egyszer húsznál rontottam el egy ilyet, úgyhogy az eredetileg kirótt 25 vesszőcsapás a valóságban több mint 50 volt!
A büntetés szokásos megköszönése után sajgó seggel, egyre jobban fájó csöcsökkel és pinával csúsztam Gazdám karosszéke elé, helyemre. Gazdám elszívott egy cigarettát, majd közölte:
– Ma a pináddal fogsz kielégíteni, ribanc! Feküdj az asztalra!
Odacsúsztam, felfeküdtem. Ki kellett tárulkoznom, majd a csipeszeket megfogva ki kellett nyitnom pinámat. Gazdám egy ujjal belém nyúlt, de nem talált elég nedvesnek, ezért pinámba nyomott egy kis síkosítót. Utána lenyalatta ujját (rossz íze volt), majd peckemről levette a csipeszt. Végül Faszát berakta továbbra is általam nyitva tartott pinámba. Ekkor elengedhettem a csipeszeket, melyeket Gazdám le is vett pinámról. A csöcsömön még mindig ott voltak, de most nem fájt annyira, hiszen a súlyok testemen feküdtek. Aztán éreztem, amint Gazdám kőkemény Fasza lassan kitölti pinámat. Aztán kicsit visszavonul, majd ismét kitölt: szóval Gazdám megbaszott, és végül belém lőtte gecijét.
Aztán jött a tisztogatás és a köszönet:
– Hálásan köszönöm, Gazdám, hogy arra méltatta haszontalan rabnőjét, hogy testét használta vágya kielégítésére. Alázatosan köszönöm, amiért megbaszott, és megengedte, hogy utána nyelvemmel megtisztítsam Faszát.
Gazdám visszaült székébe, én is elfoglaltam előtte helyemet.
– Természetesen a pinádból sem moshatod ki a gecimet, szuka!
Még megszabadította csöcsömet a csipeszektől és súlyoktól, majd elbúcsúztatott és magamra hagyott.
Ettől kezdve ez volt a „menetrend”. Gazdám megjött, valamiért megbüntetett, aztán kielégítettem, és eltávozott. A büntetés általában verés volt, valamilyen kiegészítéssel. Leggyakrabban a seggemre kaptam, de olykor csöcsöm vagy pinám volt a célpont. Az eszközök már nagyobb változatosságot mutattak: voltak különféle vesszők és pálcák, jópár paddle a tenyérnyitől a négyszer akkoráig, bőr paskolók többféle méretben és keménységgel, szíjak, fakanalak és nyeles hajkefék, vonalzó (elsősorban körmöshöz), gumibot (amivel csak kétszer kaptam, talpasokat), na és a korbácsok. Rövid és hosszú, puha és keményebb, bőrből, selyemből, kötélből, háromágútól egészen a kilencágúig.
A kiegészítés általában csipesz volt a csöcsömön, pinámon, súlyokkal vagy anélkül. De volt részem kikötésben is, legtöbbször az András – kereszten vagy az asztalon, plafonról lógatásban kezemnél fogva is, lábamnál fogva fejjel lefelé is. Előfordult, hogy Gazdám kikötve vagy lógatva korbácsolt meg. Ilyenkor bekötötte szemem és betömte fülem is. Sokszor még számat is kipeckelte, hogy ne tudjak jajgatni. Voltam gúzsba is kötve, hogy moccanni sem tudtam. És néha Gazdám viaszt folyatott rám égő gyertyáról. Egyszer Gazdám két látogatása közt végig pinámban és seggemben volt egy – egy műfasz, egy másik hasonló alkalommal pedig két vibrátor. Egy derekamra csatolt különleges bőrszíj tartotta őket bennem. Eleinte kellemesek voltak, később már kellemetlenek, a végén már egyenesen fájdalmasak. Az is előfordult párszor, hogy büntetésként egy hatalmas jégcsapot dugott Gazdám a pinámba, amely aztán bennem olvadt el. Két vagy három alkalommal a seggembe került jégcsap. Egyszer pedig – szintén büntetésből – „szárazon”, nedvesítés és hab nélkül borotválta le pinámat, ami nagyon rossz volt.
Gazdám leggyakrabban pinámat használta kielégüléséhez, de gyakran kellett leszopnom is, és olykor seggbekúrt. Volt, hogy a baszás vagy seggbekúrás után nem hagyott magamra, hanem kis idő múltán még le is kellett szopnom. Néha pedig mindhárom módon ki kellett elégítsem, általában seggbekúrás – baszás – szopás sorrendben.
Egy nap Gazdám, miután megbaszott, majd tisztára nyaltam Faszát, rám rakta a szemellenzőt, aztán négykézlábra parancsolt. Nyakörvemre rácsatolt egy pórázt, és felszólított:
– Gyere utánam!
Nehéz volt bekötött szemmel követnem, mert többször is irányt változtatott. (Csak később jöttem rá, hogy mindössze annyi történt: többször körbejárta velem a termet..) Aztán megálltunk, Gazdám levette a pórázt, és lekerült rólam a szemellenző is. Továbbra is négykézláb álltam, hiszen nem kaptam engedélyt arra, hogy feltérdeljek.
– Búcsúzz! – hallottam az ismerős utasítást. Leereszkedtem, megcsókoltam lábait, majd vártam az engedélyt, hogy felállhatok. Amikor a fény jelzett és felemelkedtem, meglepődve néztem körül. Egy ismeretlen szobában voltam. Nem volt nagy, talán két méter széles és négy méter hosszú, padlója ugyanolyan kő, mint azoké, amiket eddig ismertem, a falak is a már megszokott nyers, szürke beton. Viszont ágy volt benne. Igaz, csak egy kórházi vaságy, az ágynemű is mindössze egy lepedő, de ÁGY, és nem szalmazsák. A mosdó meg a WC ugyanolyan volt, mint eddig, de itt volt az asztal és az ülőke, amiket már ismertem. (Hogy ugyanazok – e, vagy csak pont olyanok, azt persze nem tudom.) Az asztalon pedig ott volt az ennivalóm – amióta Gazdám felavatta szájamat, az ételt mindig látogatása után kaptam – és egy papír. Rajta nyomtatott szöveg:
„Mostantól ez lesz a szobád. Ha az ajtó kinyílik, átmész oda, ahol eddig voltál, ott hozod rendbe magad, és a helyeden vársz rám!”
Ebben a szobában is sötétben voltam, leszámítva azokat a rövid időszakokat, melyek Gazdám látogatása előtt érkezését jelezték, meg amíg távozása utána ettem. És itt is kis vörösen izzó fénypontok jelezték ágyam meg a WC helyét.
Másnap azért kaptam büntetést, mert Gazdámnak többször is meg kellett rántania a pórázt, miközben új helyemre vezetett. Fejjel lefelé lógtam a plafonról, szétfeszített lábakkal, nyakamhoz bilincselt kézzel, bekötött szemmel és betömött füllel, miközben Gazdám pinámat és combomat korbácsolta. Amikor pedig már ismét térdeltem, kettős köszönetet mondtam:
– Hálásan köszönöm, Gazdám, hogy méltóztatott megbüntetni. És alázatosan köszönöm, hogy kegyeskedett haszontalan rabnőjét jobb körülmények közé helyezni, mint amilyeneket megérdemlek.
Nagyon ügyeltem rá, hogy a kéz – és lábcsók tökéletes legyen. Gazdám azonban nem mutatta jelét annak, hogy ezt észrevette volna (pedig biztos észrevette), hanem azonnal a bakra parancsolt és seggbekúrt. Miután tisztára nyaltam Faszát, és megköszöntem, hogy használt, nem bocsátott el, hanem helyemre küldött. Ő is leült karosszékébe, és közölte:
– Nem írtam meg, de mostantól miután elbúcsúztál, és felemelkedhetsz, azonnal mész a szobádba. Ha a fény jelzése itt talál, akkor egyrészt nem kapsz enni, másrészt itt töltöd a következő látogatásomig az időt, harmadrészt még meg is büntetlek érte. Megértetted?
– Igen, Gazdám.
– Jól van. Most pedig leszopsz!
Közelebb csúsztam Gazdámhoz, szopó pozícióba helyezkedtem, és szájammal kielégítettem. Csak ezután hagyott magamra. Amint felállhattam, siettem vissza szobámba. (Egyébként a későbbiekben sem történt meg soha, ne értem volna vissza, és valóban evés nélkül, a „kínzókamrában” kellett volna várnom a másnapot.)
Még kétszer kaptam új szobát Gazdámtól, mindig nagyobbat és jobbat, mint az előző. És mindkét alkalommal bekötött szemmel, pórázon, négykézláb sétáltatott az újba.. Amikor a következőt kaptam, már azelőtt tudtam, hogy idegen helyen vagyok, hogy lekerült volna rólam a szemellenző. Ennek ugyanis már nem kő, hanem linóleum borította a padlóját. Igaz, nem lehetett túl vastag, mert elég kemény volt így is, de mégsem kő. Berendezése olyan volt, mint az elsőé: vaságy, műanyag asztal és ülőke. A mosdó és a WC sem változott. Igaz, az ágyra most már volt egy kispárna is téve, és a vizesblokk egy spanyolfal mögött volt, méretre pedig olyan négy és félszer négy és fél méter volt a szoba, de ezek együtt sem jelentettek igazán nagy különbséget.
Az utolsó szobám már igazán más volt. Linóleum padló, kicsit puhább, mint az előző. A berendezés ugyanaz: vaságy, asztal, ülőke. Viszont volt egy fürdőszoba hozzá! Bár a szoba talán túlzás… inkább csak fülke, ajtó nélkül, csak a helyével, olyan kétszer két méteres nagyságban. Ebben volt a WC, persze ez is ülőke nélkül, a mosdó, és egy ZUHANY! Igaz, hogy nem mindig működött, de végre olykor meleg vízben mosdhattam. És végre megmoshattam a hajam. Már undorodtam tőle, olyan zsírosnak éreztem!
Persze mindkettőt megköszöntem, de Gazdám nem mutatta, hogy különösebben érdekelné. Ugyanúgy kaptam a büntetéseket, ugyanúgy használta a testem, mint addig. Verés és csipesz, ki – és megkötözés, lógatás, gyertya… kiszámíthatatlanul, hogy miért és micsoda. Ahogy az is kiszámíthatatlan volt, hogy mikor miként kell kielégítenem Gazdámat: baszás, seggbekúrás vagy szopás, csak egyszer vagy esetleg kétszer, netán háromszor. Soha nem mondta vagy mutatta, hogy meg van elégedve, csak a hibáimat jelezte és büntette. És mindig talált hibát, okot a büntetésre. Volt, hogy ugyanazért egyszer csak pár vesszőcsapást kaptam a seggemre, máskor meg komoly verést a pinámra. Volt, hogy négy – öt ottmaradt viaszdarabkáért csak néhány tenyeres és körmös volt a büntetés, máskor meg egyetlen egyért Gazdám ismét végiggyertyázta testemet. Ami persze azt is jelentette, hogy másodszor is végigvert.
Fogalmam sem volt, mennyi ideje vagyok már rabnő. Nem adott fogódzót sem az, hogy Gazdám mikor borotvál, mert előfordult, hogy két egymás utáni látogatása során is szőrtelenítette pinámat és hónaljamat. A lábamat is elég sűrűn gyantázta. Gondosan ügyelt rá, hogy testem mindig sima és szőrtelen legyen. Vérzésemet sem tudtam naptárnak használni, mert egyszerűen nem volt. Lehet, hogy az ennivalómban volt valami, ami leállította, mindenesetre, amíg ott voltam, egyszer sem volt. Amikor Gazdám később szabadon engedett, nagyon gyorsan helyreállt a normális ciklusom.
Egy napon aztán Gazdám a szokásosnál több hibát olvasott fejemre, és rettenetesen megbüntetett. Először fakanállal elverte a seggem, majd egész testemet bevonta viasszal, amit persze a szokott módon, veréssel távolított el. Aztán csöcsömre és pinámra csipeszek kerültek, minden addiginál nagyobb súlyokkal, és hosszan lógtam így az András – kereszten. Aztán ugyanannyit voltam teljesen gúzsba kötve, mert nagyon mocorogtam. Utána vakon, süketen és némán lógtam fejjel lefelé elég sokáig. Közben Gazdám alaposan megkorbácsolta pinámat. Majd lógtam kicsit a csuklóimnál fogva, miközben csöcsöm kapta a korbácsütéseket. „Zárásul” pedig kaptam még 25 „számolós” ütést a seggemre nádpálcával. Ami ez alkalommal több, mint 35 volt, mert – szerencsére még nagyon az elején – elrontottam a számolást, ráadásul a jajgatásért büntetőütést is kaptam, ami szintén nem számított bele a huszonötbe. Végül Gazdám először seggbekúrt, majd le kellett szopnom, aztán megbaszott, és ismét leszopatta magát.. Búcsúzás előtt még közölte, hogy működik a zuhanyom, majd magamra hagyott.
Ettem, majd alaposan lezuhanyoztam. Sokáig folyattam magamra a vizet, elgyötört testemnek jólesett a víz. Amikor lefeküdtem, azt hittem, megint olyan nehezen fogok elaludni, mint máskor ennyire komoly büntetés után, de szinte azonnal elnyomott az álom. Azaz álmodni nem álmodtam, legalábbis nem emlékszem rá.
Amikor felébredtem, valami furcsát éreztem. Az első pillanatban, még csukott szemmel, félig még alva, nem tudtam, mi a szokatlan. Aztán, még mielőtt kinyitottam volna a szemem, rájöttem: nem stimmel a fény, más, mint amit az utóbbi időben megszoktam. Testemen is éreztem valami furát, egyszerre ismerőst és szokatlant. És még egy furcsaságot vettem észre: hangokat. Hosszú ideig nem hallottam mást, mint vesszők, pálcák, korbácsok, paddle – ek és hasonlók suhogását, lánccsörgést, na meg a víz csobogását a mosdókagylóban, vagy a WC – ben, és ez más volt. Aztán amikor végre kinyitottam a szemem, hirtelen minden a helyére került. Egy erdei kunyhóban, pontosabban egy kirándulók kedvéért állított eső elől védő házikó padján feküdtem. Kint világos volt, bent félhomály, ez volt a szokatlan fény. Nem voltak rajtam a szíjak, a nyakörv, viszont abban a ruhában feküdtem, ami akkor volt rajtam, amikor valamikor az ősidőkben hazafelé tartottam a munkából. Rajtam volt az órám, a nyakláncom, mellettem volt szandálom és táskám. Egyedül tangám hiányzott. És most már beazonosítottam a hangokat is: az erdő szokásos zajai voltak, főleg madárfütty. Felültem, belebújtam a szandálomba, megfogtam a táskám. Ekkor vettem észre, hogy egy papírlap kandikál ki belőle. Kihúztam, és elolvastam a nyomtatott szöveget.
„Ha kilépsz az esőtető alól, egy tisztás szélén találod magad. A túloldalán indul egy ösvény, elindulsz rajta. Mintegy negyed óra múlva kiérsz az országútra, ott jobbra fordulsz, és kb. 10 perc múlva egy buszmegállóba érsz. Ha minden úgy történik, ahogy számoltam, akkor jó fél óra múlva jön egy busz, ami… – ba megy (nem írom le a város nevét, mert ma is ott élek). Felszállsz rá, és elmész a végállomásig. Ott beülsz egy taxiba, és bemondod a következő címet:… A házban megkeresed a… számú lakást (ezt sem írom le, ma is ez a lakásom).”
Arra nem volt nehéz rájönnöm, hogy Gazdám elkábított, és idehozott. Hogy miért kaptam ezt az utasítást, arról viszont fogalmam sem volt. Mindenesetre elindultam. Azt ugyan nem tudtam, miből fogom a buszt meg a taxit fizetni, de mikor benéztem táskámba, megláttam pénztárcámat is. De elég lesz – e a pénz, ami nálam van? Úgy emlékeztem, csak pár száz forint van benne, fémben, de amikor kinyitottam, a fémpénzeken kívül tízezer forintot találtam. Az ösvényre nem volt nehéz rálelni, és tényleg alig negyedóra múlva az országúton voltam. A buszmegálló is ott volt, és tényleg jött a busz. Egy órával később már meg is érkeztem. Beültem a buszpályaudvar melletti taxiállomáson egy taxiba, bemondtam a címet. Pár perc múlva ott is voltam. A ház valamikor a hatvanas években épülhetett, de jó állapotban volt. A megadott lakást az első emeleten találtam. Amikor megálltam előtte, a névtáblán meglepődve láttam a saját nevemet. Lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva volt. Eszembe jutott, hogy a táskámban ott kell legyen a kulcstartóm is. Ott is volt… de számomra ismeretlen kulcs volt rajta. Kipróbáltam, és nyitotta a lakást! Picike előszobába léptem be. Becsuktam az ajtót, körülnéztem… két „teli” és egy üveges ajtót láttam. Az egyik „teli” volt a legközelebb: benyitottam. A fürdőszoba volt. A másik mögött pedig a konyha. A szobába az üveges ajtó vezetett. Benyitottam, bár még mindig nem értettem semmit. A szoba be volt rendezve: szekrénysor, ágy, asztal, ülőgarnitúra; minden megvolt, amire általában szüksége lehet egy embernek. Az asztalon egy váza állt, nekitámasztva egy nekem címzett levél. Izgatottan bontottam fel: talán ez megmagyarázza az utóbbi órákat. És a papíron a már ismerős nyomtatás az alábbiakat közölte.
(Tehát 22 és fél hónap esett ki az életemből.) Úgy döntöttem, hogy szabadon bocsátalak, mától nem vagy a rabnőm. Szolgálataid jutalma ez a lakás, mely valóban a tied, ki van fizetve az utolsó fillérig. És szolgálataid jutalma az a 200.000 forint is, amit a szekrénysor bal oldali felső fiókjában találsz. A szekrényekben ott vannak a ruháid, és minden holmid, amid az albérletedben volt. És most a legfontosabb: hétfőn (ekkor csütörtök volt) … úr vár a… cégnél, ahol azonnal munkába állhatsz. (Ezt sem írom le, hiszen ma is ez a munkahelyem és a főnököm.)
“Zsófia!
Nem tudom, mennyire lepődtél meg, amikor magadhoz tértél. Azt sem tudom, mennyire csodálkoztál a bejárati ajtónál. De sejtem, hogy nem értesz semmit, tehát elmagyarázom.
Ma… van.
Természetesen ha nem akarod, semmit nem kell elfogadnod. Úgy döntesz, ahogy jólesik. Nem fogom sosem megtudni, mint ahogy te sem, hogy ki is vagyok valójában. Aki eladta a lakást, úgy tudja, hogy a nagybátyád; a cégnél szintén.Bár most már mindent értettem, mégsem értettem semmit. Miért engedett szabadon? És miért ajándékozott meg ilyen bőkezűen? A lakás legalább 5 milliót ér! És a berendezés sem két fillér volt. A szekrényekben tényleg ott volt minden holmim. A konyhában a hűtőszekrény feltöltve mindennel. És még állásom is van… egyszerűen hihetetlen volt. De igaz.
Élj boldogan!
Volt Gazdád”
Nem haboztam sokáig, úgy döntöttem, elfogadok mindent. Nincs senkim, olyan mindegy, hol élek és dolgozom! Hétfőn elmentem a céghez, ahol valóban vártak. Az utolsó nap kapott nagy verés nyomai ugyan megvoltak még, de csak a ruha alatt, aki rám nézett, nem látott semmit. A cégnél nem kérdeztek semmi mást, mint amit egy új munkaerőtől szokás. Nagyjából olyan munkakört kaptam, amiben korábban dolgoztam, úgyhogy hamar belejöttem. A fizetésem jóval magasabb volt, mint azelőtt. Gyorsan megszoktam és megszerettem kis garzonlakásomat is, amelynek fenntartása jóval kevesebbe került, mint amennyit az albérletért fizettem. Sosem érdeklődtem Gazdám után, nem akartam megtudni, ki is lehet valójában. Az biztos, hogy szadista; abban már nem vagyok biztos, hogy tényleg őrült, pszichopata lett volna, mint ahogy annak idején gondoltam. És az is biztos, hogy gazdag ember: sem azt a börtönt, ahol tartott, nem lehetett olcsó dolog elkészíteni, sem a „búcsúajándéka” nem vall szegény emberre. Mennyi pénze lehet, ha kétévenként elbocsátja a rabnőjét, és ekkora „végkielégítést” ad nekik?
A garzonházban, ahol lakásom van, szomszédaim főleg egyedülálló idős emberek, egyikkel sem kerültem közelebbi ismeretségbe. Ha összetalálkozunk, köszönünk egymásnak, esetleg aki befelé tart, mond valamit arról, hogy „hideg van”, „esik” vagy ilyesmi. Egyébként nem beszélgetek senkivel a lakótársak közül.
Közelebbi ismeretségbe kerültem viszont egy fiúval nem sokkal munkába állásom után. Munkába járás során figyeltünk fel egymásra, aztán megszólított, hamarosan együtt jártunk. Nemsokára le is feküdtünk egymással. Jó volt, ki is elégültem, valami mégis hiányzott. Hamarosan szakítottunk is. Ugyanígy jártam egy másik, majd egy harmadik fiúval is. Aztán, már ősszel, találkoztam valakivel.
Hétvége volt, nem volt kedvem főzni, úgyhogy elmentem egy étterembe. Korábban sokat hallottam róla, de még nem jártam benne. Nem volt túl közel a lakásomhoz, nem is volt olcsó, de úgy döntöttem, hogy közeledő névnapom alkalmából kirúgok a hámból. Megengedhettem magamnak, fizetésem jóval több volt, mint amennyit elköltöttem, és még az ajándékba kapott pénz nagy része is megvolt. Az étteremben kevesen voltak, főleg családok 2 – 3 gyerekkel, rajtam kívül csak egy asztalnál ült magányos ember: egy 32 – 33 éves férfi. (Jóval később megtudtam, hogy több: 42.) Nem nagyon figyeltem rá, mint ahogy másra sem. Rendeltem, hamarosan megkaptam az ebédet, és nekiláttam. Amikor végeztem a főfogással, kértem a pincért, hozza vissza az étlapot, szeretnék valami desszertet is. A pincér vissza is jött hamarosan, hozta az étlapot, amin szerepelt kedvencem, a Gundel – palacsinta, úgyhogy azt rendeltem. Rendelésem után a magányos férfi is magához intette a pincért. Amikor megérkezett a desszert, a pincér így szólt:
– Bocsánat, kisasszony, az az úr – és fejével a magányos férfi felé mutatott – azt kérdezi, megengedi – e, hogy átüljön önhöz?
– Ki az az úr? – kérdeztem meglepetten, és most először alaposan szemügyre vettem. Jóképű volt, elegáns, ülve is látszott, hogy magas, és arányos testalkatú.
– Csak annyit tudok, kisasszony, hogy törzsvendégünk, és mérnök.
És kicsit konzervatív, gondoltam magamban. Ez meglátszott öltözékén is, meg abból is kiderült, hogy nem ő maga jött hozzám, hanem a pincérrel üzent, mint a régi regényekben a jólnevelt úriemberek. Hirtelen kíváncsi lettem.
– Nem bánom, mondja meg az úrnak, hogy szívesen látom!
A pincér átment a férfihoz, aki felállt, és odajött hozzám. Bemutatkozott, és bocsánatot kért, hogy így megszólított (pedig nem is ő szólított meg), de ő rendszeresen idejár ebédelni, és még sosem látott, ráadásul én vagyok az egyetlen magányos nő, akit valaha is látott itt étkezni. Én is bemutatkoztam, és megkértem, hogy foglaljon helyet. Leült, és elkezdtünk beszélgetni. Sok minden szóba került, elárulta, hogy nőtlen, és már egy éve teljesen egyedül él. Én is elmondtam, hogy nincs senkim. Hamar kiderült, hogy a komoly korkülönbség ellenére érdeklődési körünk, ízlésünk nagyon hasonló: nagyjából ugyanazokat az irodalmi, zenei, képzőművészeti alkotásokat kedveljük mindketten. Megkérdezte, jártam – e már a városi múzeumban. Mikor elárultam neki, hogy csak nemrég lakom itt, és még elég keveset ismerek a városból, felajánlotta, hogy megismertet vele: ő itt született, itt nőtt fel, és pár évet leszámítva, amíg egyetemre járt, mindig itt élt. Örömmel elfogadtam ajánlatát, és meg is beszéltük, hogy másnap találkozunk a múzeumban.
Ettől kezdve sok időt töltöttünk együtt. Tényleg megmutatta a várost, és éreztem, hogy vonzódik hozzám. Nekem sem volt közömbös; úgyhogy egy esti program után az ő házában, az ágyban kötöttünk ki. Addig mindig rendkívül udvarias volt, mindig csak javaslatokat tett, de most hirtelen megváltozott. Szavai továbbra is udvariasak voltak, de határozottan utasított, hogy mikor mit csináljak. És olyan orgazmusom volt, mint még soha!
Amikor befejeztük, félig ülő helyzetbe emelkedett, és magához húzott. Aztán feltett egy kérdést, és én azt hittem, elájulok.
– Ugye te rabnő voltál?
A meglepetéstől csak dadogni tudtam.
– I…igen, de ho…honnan tudod?
– Megéreztem. Már korábban is volt néhány gyanús apróság, de attól kezdve, hogy ágyba bújtunk, már teljesen biztos voltam benne. Elmeséled?
Elmeséltem. Nagyjából azt, amit itt most. Lehet, hogy néhány részletet kihagytam és másokat elmondtam, de a lényeg ugyanez volt. A fél éjszaka ezzel telt el. Közben próbáltam rájönni, hogyan fogadja, de semmit nem tudtam arcáról leolvasni. Szótlanul simogatta a fejemet, hátamat, és hallgatta, amit mondok. Amikor befejeztem a mesélést, így szólt:
– Gyere velem!
Felkeltünk az ágyból, és úgy ahogy voltunk, pucéran, levitt a pincébe. Kinyitott egy vasajtót, és felkapcsolta a villanyt. Egy tökéletesen berendezett kínzókamrában voltunk. Nagyjából ugyanazok voltak benne, mint első Gazdáméban, de volt néhány ismeretlen eszköz is, míg mások hiányoztak. Meglepődtem: nem hittem volna, hogy ez az udvarias, régivágású úr is Master. Pedig az. Hagyta, hogy alaposan körülnézzek, majd megkérdezte:
– Lennél az én rabnőm?
És ekkor rájöttem, mi is hiányzott eddig, mióta kiszabadultam. Ez. Hogy valakié legyek, aki nem a partnert látja bennem, hanem a tulajdont. Aki nem kér, hanem parancsol. És aki megbüntet, ha hibázom. Úgyhogy szinte azonnal válaszoltam is:
– Boldogan, Gazdám!
És azóta az Ő rabnője vagyok. Kicsit másfajta Gazda, mint az első: amikor nem vagyunk együtt, mindketten éljük a magunk életét. Dolgozom, megvan a saját lakásom, de hetente két – három alkalommal délelőtt felhív, és magához rendel estére – éjjelre. Én pedig ilyenkor a munkaidő végén nem haza indulok, hanem hozzá. Kulcsom van a házához, bemegyek, egyenesen a pincébe. Mezítelenül, első Gazdámtól tanult módon térdepelve várok rá.. Amikor megérkezik, üdvözlöm, ő pedig számonkér, parancsol és büntet.
De találkozunk máshol is. És olyankor ugyanolyan kedves és figyelmes, mint ismeretségünk elején. Aki ilyenkor együtt lát minket, egyszerűen egy boldog párnak hihet, nem is sejtheti kapcsolatunk igazi lényegét. Sőt, még házában is csak a pincében vagyok rabnő, mindenütt máshol teljesen egyenrangúként kezel. Olyankor is, ha a hálószobában szeretkezünk, bár természetesen irányítani ilyenkor is ő irányít.
Másban is máshogy viselkedik. Mindig azonnal bünteti a hibáimat, amelyeket nem tudok elkerülni; van ugyanis néhány egymásnak ellentmondó alapszabálya, amelyek közül valamelyiket muszáj megsértenem. Olyankor pedig természetesen jön a büntetés: verés, csipeszek, kikötözés. Seggem, csöcsöm, pinám az elsődleges célpont. Persze előfordul az is, hogy egész testem végigveri.. Ismerősök a veréshez használt eszközök is: vesszők, korbácsok, fakanalak, vonalzók; azok a műanyag – , fa – és fémcsipeszek is, melyek csöcsömre és pinámra kerülnek önmagukban vagy súlyokkal. A kikötözéshez használt bőrbilincsek is ismerősként szorítják csuklómat, bokámat, a nyakörv gyengéd szorítása is megszokott csakúgy, mint a húsomba vágó kötelek. Természetes és megszokott a térdeplés, a térden csúszás; magától értődő a kéz – és lábcsók, a mindenért köszönetmondás is. Gyertyát új Gazdám nagyon ritkán használ, de néha elektromos árammal okoz fájdalmat. Nem szokta betömni a fülemet, és a látásomat is ritkán korlátozza, annál többször van számban a gag – ball. Arra viszont nagyon ügyel, hogy ruhából kilátszó testrészeimen soha ne legyen látható nyom; ahol pedig mégis van, azt csak mi látjuk, és a legközelebbi találkozásunkra már elmúlik. És következetes: ugyanazért mindig ugyanazt a büntetést alkalmazza. Viszont kapni is kapok tőle: minden alkalommal eljuttat a csúcsra. Igaz, általában csak akkor, ha én már kielégítettem őt; és sosem kúr seggbe, csak pinámmal vagy számmal kell kielégítenem.
De boldog vagyok, és remélem, még sokáig lehetek Uram és Parancsolóm, Hardmaster alázatos, engedelmes rabkurvája.