Sokszor összetörték a szívemet. Az emberek jöttek, mentek, és tapostak a szívem darabjain, észre sem vették, milyen fájdalmat okoznak, én pedig megtanultam „jól” titkolni. Többé nem sírtam, bármennyire is fájt. Csak mentem az utamon, összeszorított szájjal, és tettem a dolgomat, éltem, de a szívem halott volt. És nem is akartam, hogy bárki összerakja a darabjait, mert úgyis újra széttörte volna. Egyszer megfogadtam, hogy soha többé nem engedek közel magamhoz senkit, és nem láttam akadályát, miért ne tudnám betartani. Kegyetlen és hideg lettem. És örültem ennek.
2009 őszén kezdődött minden. Fiatal voltam, és bájos. De akkor még nem vettem észre a bájaimat, nem használtam ki őket, és nem is akartam. Féltem attól, hogy leribancoznak, szende kislány akartam lenni. Megismertem egy fiút, akire máig úgy emlékszem, hogy életem nagy szerelme volt. Furcsa szerelem volt a miénk – sosem fogta meg a kezem, de az érzés, ami akkor tört fel a szívemben, ha vele voltam, mindenen túltett. Azt akartam, hogy örökké tartson. Ma már tudom, csak az érzésbe voltam szerelmes, nem abba a fiúba. Később kiderült, nem én kellek neki, afféle pótlék voltam számára, mert nem kaphatta meg azt a lányt, aki a mindenséget jelentette neki. Nem sajnáltam, amikor otthagyott, de a szívem összetört. Fiatal voltam, azt hittem minden örökké tart. Utána jött egy másik fiú, akivel másfél évig együtt voltam, és aki megtanított arra, milyen igazán szerelmesnek lenni, és milyen az, amikor tényleg összetörik a szívem.
De őt sem sajnáltam, helyette a szexuális vágyam kielégítése érdekelt. Meg akartam ismerni mindent. Tudni akartam, mások hogy csókolnak, mások hogyan érintenek meg. Igyekeztem szexpartnereket szerezni. Az egyik undorított, mégis vonzott, de vele semmi sem történt, az volt az első szexuális kudarcom. Vadászni kezdtem, tudni akartam, milyen érzés, amikor én töröm össze mások szívét, és nem ők az enyémet. Csodálatosan megtanultam kihasználni a mellem, a szemeim, és a hajam szépségét, na meg persze a hangomét. Eddig bárki hallotta a hangom, a reakció az volt, hogy erotikus, vonzó, és megannyi kacérság bujkál benne. A férfiak a lábam előtt hevertek, és én élvezettel használtam ki őket. Undorodtam tőlük, mert a második szerelmem emléke mélyen belém égett. Az ő testét, az ő szavait akartam, de másokkal bújtam ágyba. Mindig őt képzeltem oda, ha egy-egy különösen gusztustalan példány lihegett fölöttem kocogó kutya módjára, nem foglalkoztam semmivel, csak a saját gyönyörömmel. Ha lefeküdtem valakivel, másnap csak felöltöztem, és köszönés nélkül távoztam. A hajnal volt az én időm…
Amikor sétáltam, és figyeltem azt a világot, amiről régen azt hittem, nem a valóság, csak rossz álom. Ki akartam élni magam, én akartam lenni minden férfi számára a végzet asszonya. Gyönyörrel töltött el, amikor elértem, hogy belém szeressenek, lefeküdtem velük, majd eltűntem az életükből. Láttam tekinteteket, amikben vad vágy bujkált, és láttam olyanokat, amik összetört szívű embereké voltak. Gyakran felszínre tört azonban a volt szerelmem emléke. Már nem tudtam, hogy csak szexuális vonzata van-e a dolognak, vagy még mindig szilaj szerelemmel őt szeretem…
Csak azt tudtam, hogy szükségem van a farkára, és az egész testére. Minden sejtem könyörgött az érintéséért, de tudtam, hogy Ő az, akit soha többé nem kaphatok meg. Miatta lettem szívtörő. Tudni akartam, mit érzett, amikor megalázott, amikor ezer darabra törte a szívemet, amit többé nem lehet eggyé varázsolni. Megjelent az életemben egy ember, akiről pár nap után kezdtem érezni, hogy szeretni tudnám, vagy hogy már szeretem, és rettegtem, hogy az Ő szívét is összetöröm. Igyekeztem a lehető legkevesebbet beszélni vele, nem akartam bántani, hiszen olyan őszinte érzelmeket táplált irántam…Olyan érzelmeket, amiket képtelen lettem volna viszonozni. Nem voltam többé őszinte, hazudtam a gyönyörért, elárultam saját magam, de semmi sem érdekelt, és senki sem állíthatott meg. Csak a férfiak bűzös csókjára, és testük nyers kipárolgására vágytam. Arra, hogy érezzem, hogy valaki bennem van, hogy uralja a testemet, hogy birtokba vesz. Efféle gondolatoktól már szinte orgazmusközeli állapotba kerültem.
Vérszemet kaptam. Minél több dolgot ki akartam próbálni a szexben, minél több férfi ágyában akartam megfordulni. Tudtam, hogy én sosem leszek számukra „egy” a sok közül…Mindenkire nagy hatással vagyok. Talán az, hogy nyíltan kimondok bármit, amit gondolok, vagy az, hogy beléjük látok? Nem tudom. Mindig én voltam az, akire a férfiak vágytak, az elérhetetlen vágyálom, amit megkaphattak egy pillanatra, és kiélhették rajta a vágyaikat. Nincs olyan, hogy „Igazi”. És éppen ezért folytatom az utamat. Magányosan, belül összetörve, de odaadom a puncimat bárkinek, akiről úgy érzem, mély nyomot hagyhatok a szívében. Szíveket akarok összetörni, úgy, ahogy az enyémet törték ezer darabra… mint egy kibaszott tükröt.