Az osztálykiránduláson még megbeszéltük, hogy mindaz, ami történt, nem jelenti egyben azt is, hogy együtt vagyunk. Jó volt, szép volt, talán még egy ismétlés is belefér, de házi nyúlra nem lövünk, mégiscsak merész dolog lenne osztálytárssal járni… Ennek ellenére hazafelé, a buszon összebújva aludtunk, a buszról leszállva pedig egy lopott csókkal váltunk el. Tőlünk eltérően senki sem lepődött meg az osztályból, úgy néz ki, rajtunk kívül mindenki készpénznek vette, hogy mi egyszer tényleg összejövünk. Egyikünk sem tudta, mitévő legyen, ráadásul nyári szünet lévén az iskolában sem volt alkalmunk csak úgy, véletlenül összefutni. Túl büszkék voltunk ahhoz, hogy felhívjuk a másikat.
Egy hét elteltével sem nagyon sikerült túltennem magam mindazon, ami történt. Nem csak a szex volt jó, hanem… minden más is. Megijedtem, őszintén megijedtem. A szerelem valahogy addig elkerült, amit – mielőtt valaki félreértené – nem bántam, egy cseppet sem és valószínűleg ezért nem léptem: sem előre, sem hátra. Egy helyben toporogtam.
Csak forgolódtam az ágyamban. Telihold volt, bevilágított a szobámba a fény és azon az éjszakán a kutyák sem akarták abbahagyni az ugatást. Próbálkoztam olvasással, zenével, körömfestéssel, mindennel, ami elálmosíthatna, de nem sikerült. Felöltöztem, feltűztem a hajam, sportcipőbe bújtam és elindultam sétálni.
Párás volt a levegő. Nyárhoz képest akkortájt nagyon nem volt jó idő, sokszor esett az eső, de nem a nyári, meleg és rövidből, hanem a vehemens, napokig tartó típusból.
Vakon sétáltam, össze-vissza, ahogy kedvem tartotta. Nem gondolkodtam, csak mentem az orrom után. Az eget bámultam, a csillagokat, hallgattam a tücsökciripelést, a főutakhoz közel pedig pár autó zaját. Valahol messze volt egy szórakozóhely, hallottam a kiszűrődő, hangos és unalmas elektronikus zenét. Egy játszótéren egy pár csókolózott a hintán és többször is elmentek mellettem kisebb-nagyobb baráti társaságok, akik húzták maguk után a sör és a füst illatát.
Egész ismeretlen helyekre elkalandoztam. Nem zavart, nagyjából tudtam, merre járok, de aztán kezdtek ismerősebbé válni az utcák. Először csak pár ház színe, aztán az egész környékben volt valami ismerős. Megláttam az utcatáblát… Elakadt a lélegzetem a döbbenettől. Megfordultam, és szemben álltam ő és a családja óriási házával. Egyszer egy házibulit tartottunk itt, onnan emlékezhettem rá, bár a házon kívül nem túl sok minden maradt meg abból az éjszakából…
Jel? Sors? Véletlen? Nem érdekelt. Bemásztam az alacsony fémkapun és odaosontam az ablaka alá. Biztos voltam abban, hogy vagy alszik már, vagy még nincs otthon, de kopogtattam párat az ablakán. Semmi. Még párat. Még mindig semmi. Nem érdekel, addig kopogok, míg valaki nem jön. Egyszer csak elfordult a zár és kinyílt az ablak. Ott állt, egy szál szürke pólóban és alsónadrágban, a szemét dörzsölgetve. – A frászt hoztad rám.
– Neked is szia. – húztam fel a szemöldököm. – Besegítenél?
– Mit akarsz? – kérdezte két ásítás között. Ha nem akkor ébresztettem volna fel, bunkónak titulálnám a kérdést.
– Azt majd benn megbeszéljük. – mondtam, de igazság szerint én sem tudtam, mit akarok.
– Nem ér rá? – végre mosolygott. Már csak percek kérdése és besegít.
– Nem. – villantottam az ellenállhatatlan mosolyomat.
Kinyújtotta a kezét. Belekapaszkodtam, ő felhúzott, én pedig a fal mentén felmásztam. A párkányban megálltam és még mindig fogtam a kezét, nehogy elveszítsem az egyensúlyom, de nem is nagyon szerettem volna elengedni. Ahogy beljebb léptem, megbotlottam az ablakkeretben. Nem számított rá, ezért nem tudott megtartani. Nagy csörömpöléssel értünk a padlóra. Egyáltalán nem estünk nagyot, de mindketten hátra érkeztünk.
– Au. – volt az első reakcióm, de ő nem szólalt meg. – Jól vagy? – kérdeztem végül.
– Hogy keveredtél te ide ilyen későn?
– Kérdésre nem válaszolunk kérdéssel. – még mindig a plafont néztük.
– Igen, jól vagyok. Most te válaszolj. – tényleg nem tűnt túl boldognak.
– Nem tudom.
Kicsit gondolkodott. – Mit nem tudsz?
– Hogy miért jöttem.
Csönd telepedett kettőnk közé. Hallottam, ahogy szuszog. A szőnyegpadló alattunk nem volt túl kényelmes, az ablakon keresztül pedig beszűrődtek a kinti zajok: újabb autók, kutyák és tücskök.
– Örülök, hogy látlak. – szólalt meg végül túláradó érzelemmel a hangjában.
Felé fordultam és mosolyogtam. Rám nézett, a szemembe, én pedig közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Kerestem a kezét, hogy megfoghassam, de az már a hasamon volt. Gyorsnak éreztem, de nem akartam beszélni; nem is igazán tudtam volna mit mondani. A „szeretlek” még tényleg túlzás lett volna, ilyen pillanatban pedig definiálni a közöttünk lévő kapcsolatot csak ünneprontó lett volna. Tudtuk, mit akarunk: egymást.
A csat kiesett a hajamból, ahogy felrugaszkodtam és ráültem. A hajam ráhullott az arcára, miközben újra megcsókoltam, ő pedig hátrasimította a kezével. Ez a mozdulat tele volt szeretettel, nem volt olyan erotikus vagy követelőző, mint előző alkalommal. A csókjában nem volt siettetés, csak a lehetőség.
Felegyenesedtem és ránéztem. Végigsimított a lábamon, amíg én levettem magamról a felsőmet. Amikor visszahajoltam, a hátamat kezdte simogatni, éreztem a forró keze nyomát. Amíg a nyakát kényeztettem, benyúltam a pólója alá. Direkt lassú akartam lenni, élvezni szoborszerű testén a domborulatokat, a bőrét, ahogy lélegzik.
Lassan húztam le róla a pólót, de a testéről továbbra sem vettem le a kezem. Megint lenyűgözött az arányossága, a tökéletessége… Mindig az jutott eszembe amikor ránéztem, hogy túl jó, hát még most…!
Letolt magáról, én elterültem mellette. Felült és lehúzta rólam a nadrágot, amit úgy rugdostam arrébb, majd odébb tolta magát és kihúzta a mellettünk lévő íróasztal középső fiókját, ahonnan kivett egy óvszert. Visszacsúszott mellém és a két lábam közé férkőzött. Elidőztünk pár másodpercig egymás szemébe bámulva, egymáson lélegezve. Megint olyan forró volt a teste, olyan elképesztő és lehetetlen. Hozzá képest én egy jégcsapnak éreztem magam.
Amíg kibújtam a melltartómból, végig a szemembe nézett, csak aztán térdelt fel és húzta le rólam is és magáról is az utolsó ruhadarabot, amit az óvszer felhelyezése követett.
Persze ahelyett, hogy behatolt volna, még váratott egy kicsit. Megint a szemembe nézett, de nem engedte, hogy megcsókoljam. Olyan volt, mintha gondolkodott volna és engem ez zavarba hozott. Összeszorítottam a lábaim és úgy toltam őt feljebb. Megint megéreztem őt, közel hozzám, lüktetve, de még két örökké tartó másodpercig tartott, míg végre föleszmélt. Egy villanásnyi fájdalom, és újra bennem volt. Beleharaptam a vállába, ahogy behatoláskor felemelte a fejét. Azonnal mozogni, hullámozni kezdett fölöttem, gyorsan, küzdve a testem merevségével. Újabb kínzó pár másodpercig tartott, míg végre el tudtam engedni magam, hogy kényelmesen tudjon mozogni bennem. A vállába és a hátába kapaszkodtam, mintha attól félnék, hogy kicsúszom alóla, ő pedig erőteljes csípőmozdulatokkal került hozzám egyre közelebb és közelebb. Megszűnt létezni az idő, én pedig halk nyögésekkel dicsértem minden mozdulatát. Úgy szeretkeztünk, mintha évek óta nem találkoztunk volna, mintha hosszú idő óta most érinthetne meg először. A csókok között meleg levegőt lehelt az ajkaimra, harapta, csókolta a szám. Állatias volt és elképesztően izgató, azt hittem, köddé válok alatta.
Hirtelen azt vettem észre, hogy alám nyúl, megemel és nagy nehezen feltápászkodik, mindezt úgy, hogy még bennem volt. Szuszogott, de eltökélt volt, láttam a szemében. Felültetett az íróasztalra. Gyorsan kapcsoltam és kicsit előrébb toltam a csípőm, hogy könnyen hozzám férhessen. Megfogta a térdhajlatomat egyik kezével, a másikkal pedig a derekamat és az eddigieknél gyorsabb tempóban kezdett mozogni még mindig erősen a csípőjét használva. Olyan lüktetés lett úrrá a testemen, mint még soha, szinte éreztem, ahogy a vér száguld az ereimben. Az egyik kezemmel még mindig a vállába kapaszkodtam, a másikkal pedig hátranyúltam. Rátenyereltem egy füzetre, ami csúszni kezdett a mozgástól; nehezen találtam olyan pontot, amibe kapaszkodni tudtam.
Pár percenként megállt egy-egy pillanatra pihenni, kicsit visszafogni magát. Engem várt, velem akart elmenni, tudtam, ahogy a homlokunkat egymásnak támasztva nézett a szemembe. Izzadtunk, nyomott az asztal, útban volt a lámpa, halknak is kellett lennünk, de egyáltalán nem vártam, hogy vége legyen. Azt akartam, hogy minél tovább tartson.
Éreztem, hogy hamarosan elérem a csúcsot. Látta az arcomon, nem is kellett mondanom semmit, újra megemelte a tempót. Úgy tört rám az orgazmus, mint egy tűzforró hullám, hátravetett fejjel rándultam össze tőle és embert próbáló erővel fogtam vissza a sikítást; kis híján lecsúsztam az asztalról. Szerintem megkarmoltam a hátát, mert ugyanúgy szisszent fel, mint legutóbb. Rá egy másodpercre ő is elélvezett remegve, levegőt kapkodva, próbálva kipréselni magából a szuszt is. Alig kaptunk levegőt, izzadtunk. Rám támaszkodott kicsit, alig tartották a lábai, engem pedig már nagyon nyomott az asztal, de alig éreztem mást a forró hullámokon kívül.
Óvatosan vált el tőlem. Ahogy egyet hátralépett, én rátámaszkodtam a lábamra majd egyenesen talpra álltam, ami nem volt olyan egyszerű, mint vártam. Még mindig alig kaptam levegőt.
Megfogott és az ágyra húzott. Meztelenül bújtunk egymáshoz, ő még mindig simogatott, hogy még csak véletlenül se hűljön ki a testem. Jóformán összegabalyodva aludtunk el, a ruhákat szerteszét hagyva a padlón, nyitott ablaknál. Nem szóltunk egy szót sem, bűn lett volna ezt a fajta csendet megtörni. Nem gondoltam volna soha, hogy van ilyen fajta békés csend két ember között. Még láttam, ahogy az első fénysugár bevilágít az ablakon, és mosolyogva álmodtam újra az egészet.
[Történetek]