– Apu betörő volt – rebegi –, most szabadult, anyu zsebes. Ő előzetesben van. Futtatója sokadik élettársa. Így festi le prostituálódása kezdetét:
– Együtt éltünk már akkor. Úgy alakult, hogy nem volt pénzünk, valamit kezdeni kellett. Ő nemrég szabadult rablásból, nem akartam, hogy újrakezdje.

Feltartóztathatatlanul, mint egy cunami, kegyelemteljesen, mint a Messiás, elérkezik majd Belső-Józsefvárosba a városrehabilitáció. Pár év, és ez lesz a legjobb kerület – bizonygatják mások és maguk előtt is tisztes polgárok. Legyen igazuk. Addig is hadd adjunk hírt a bűn sajátos szennyvilágáról, amelyet az iménti lakosok rettegve kerülgetnek. Örökítsünk meg pár típust a bűnözéstől szinte determinált rétegből. Prostituáltat és futtatóját, drogost, de Isten egyéb potenciális képmásait is. Akik, ha tényleg úgy alakul, készek a peremkerületekben folytatni. A Diószegi Sámuel utcán éjjel egyedül és ismeretlenként csak az úttest közepén tanácsos végiggyalogolni. Akkor is, ha rendőrőrsöt telepítettek az egyik épületbe. Romos házak előtt fürtökben ácsorognak álmatlan egzisztenciák. Sok nehézfiú, sok siheder. A parkoló autókból is szempár villan, olykor több. Nyeszlett, nagy retikülös tinilány egy-egy kapualjban. A utcasarkokon viszont – a térfigyelő kamera miatt – nem prostituált posztol, hanem tekintetét ide-oda kapdosó, olykor mobilt a fülére szorító suhanc. Séta a bűntérkép rovátkáin Nem éppen noktürn a hangulat a Kálvária téren sem vagy az onnan ellenkező irányokba nyújtózó Dankó és Illés utcákban. Ilyen hát a belvárosnak az a része, amelyet Budapest bűntérképén sűrűn besatíroztak. Ahol kisnyugdíjas este hét után a lakásából nem teszi ki a lábát, hacsak nem akar öklöző szipusokkal, sólyomkörmű táskásokkal találkozni. Igaz, odabent sem nyugodt. Nyomasztó lehet a tudat, hogy errefelé magas a lakásbetörések száma. S hogy a szomszédban épp „szobáztatás” folyik. De a drogos galerik őrjöngése is behallatszik a feltört pincéből vagy a lépcsőházból.
– Higgye el, uram, öt év múlva mi leszünk a legjobb kerület – prófétálja erőltetett jókedvvel egy környékbeli nonstop bolt eladója. Fél karját a háta mögé nyújtja, mutatva, onnan tűnnek fel majd széles sávban a dózerek. Mivelhogy valahol már elindult az önkormányzati Magdolna-projekt, a városrehabilitáció. Kétarcú a „nyócker”. Szociológusok becslése szerint az itteni lakosság egyharmada cigány. De látnivaló: más a helyzet éjjel, mint nappal. Egyöntetűbb. Kétarcúság, más felbontásban: fogazottan határosak egymással a vonzó és a riasztó negyedek. Új vagy felújított részek feleselnek a hulló vakolatú, kutyapiszkos dzsumbujjal. Ami egyrészt az eladhatatlan ingatlanuk miatt továbbállni nem tudó kispolgárok lakóhelye. Másrészt a keleti országrészből folyamatosan felszivárgó munkanélküli cigányoké. A falu újabban így táplálja a várost. Tudtok valami motyót? Legyen a második terepbejárás a szóba elegyedésé. Segítőm ugyan nem józsefvárosi, de a pesti éjszakával – drogos múltja miatt – némiképp ismerős. Tudja, hogy itt mackóban érdemes tárgyalni. A kapualjakban ácsorgó tinédzserektől érdeklődik eladó kábítószer – sorrendben: speed, kokain, heroin – iránt. – Merthogy – füllenti – a már beállított szintet fenn akarja tartani hét végéig, amikor is a kábítószeresek hazai Mekkáját keresné fel. Ám az, akitől az anyagot beszerzi, nem elérhető. Szaknyelven mindez kissé másképp hangzik.
– Tudtok valami motyót? Nagyon be vagyok tépve, kéne valami, ami fenntart, mert vasárnap a Coronitába megyek, és az emberem eltűnt. Gyors és kóla érdekel. Levezetésként egy kis barna is kéne! A kapualjbeliek szeme közben engem is fölmér. Bőrdzsekim miatt kábé egy rendőrségi irodistaként. Így hát végül ilyen válaszokat adnak. – Sportoló vagyok, szert ki se próbáltam.
– Mi nem foglalkozunk ezzel, de nézzétek meg a másik kapuban. – Menjetek a Lujza utcába, ott biztos van. Többre sehol, még a Lujza utcában sem jutunk. Lehet némi visszatartó ereje a törvénynek: években mérhető a „kábítószerrel való visszaélés bűntette”. Ettől még Budapest e tájéka frekventált drogárusító központ. A prostitúció pedig – ha a szemétégetőnél kijelölt, egyetlen zónát nem számítjuk – országosan itt a leginkább magától értetődő. A Lujza utcában egy ablakból nyúzott arcú nők hajolgatnak ki. Levegőznek, egyszersmind az erre araszolgató márkás autó vezetőjének integetnek. Tárgyalás kerekedik belőle. Lám, ez megy könnyebben. Ami a drog beszerzését illeti (a mi esetünk viszszájáról mutatja), a már arcról ismert vagy telefonszámmal rendelkező kuncsaftok próbálkozhatnak sikerrel. Több értesüléshez olyan helybéli informátor kell, aki éli a csibészvilágot, és tekintéllyel bír benne. Megtörténik az utóbbi fajta beépülés: telni is kezdenek a jegyzetfüzetek… Dílerkednek, lányt futtatnak Egyes mai belső-józsefvárosi kapualjakról azt lehet megtudni, hogy igazi találkozóhelyek. Azoknak, akik ott esténként öszszegyűlnek, valaha sikerült „befélemlíteni” a becsületes lakókat, hogy ne merjék hívni a rendőrséget. Így aztán zavartalanul dicsekedhetnek egymás közt arról, hogy aznap mit „újítottak”. Például hogy alumíniumot, horganyt zsákmányoltak-e, netán táskát loptak, láncot szakítottak, zsebeltek. Rendszerint akad közöttük néhány, aki drogdíler segédje. Ezek, ha nincs kétségük, hogy tényleges fogyasztó, aki melléjük lépve „motyót”, „batyut” kér, mobiloznak a dílernek. Tudniillik, hogy készítse elő ezt vagy azt a mennyiséget, mert felugrik érte. Ezen a környéken a fű, a speed, az ecstasy és a heroin szerezhető be könnyen. A helybéli cigány fiatalok, ha nincsenek benne a drogüzérkedésben, inkább szipuznak. Azért hódít ismét a szipu, mert jóval olcsóbb kábulathoz jutni hígítós, csavarlazítós vagy technokolos zacskóval. Az egészségkárosodás garantált. Persze az „anyag” se veszélytelen, és nem csak a kiszámítható hatások miatt.
– Tudjad: a díler sose ad tiszta anyagot – oktat a helyi vagány a nyolcadik kerületi heroinvásárlás kockázatára –, általában kakaóporral ütik be a barnát. De volt, hogy patkányméreggel ütötte be valaki, s azt lőtte fel a srác… Béke poraira! A dílerek és besegítőik kilencven százaléka „cuccozik”. Az elosztók – nagyobb halak – viszont általában nem fogyasztók, nekik már észnél kell lenni. A dílerek rangban valamivel felette állnak a striciknek. Mindkettő igen gyakori pénzkereset Belső-Józsefvárosban. Ha egy cigány fiú feljött Szabolcsból vonaton, és pár év múlva hazalátogatott Ladával, az időközben felcseperedett, nála is erősebb öccse hogyne követné őt a fővárosba. Okkal érzi, hogy neki majd BMW-vel sikerül hazamennie… A nyers erő itt még sokat számít. Ha egy erősebb strici elirigyel egy nőt, nincs verekedés, csak szól, s az többé nem a kollégájának dolgozik, ő „viszi el üzletbe”. Átlagos esetben kereskednek egymás között a lányfuttatók. Némelyek stricitől vásárolják ki a feleségnek valót. Sokszor szerelmi kapcsolattal kezdődik az utcalány és „védelmezője” munkakapcsolata; a drogra kapatás gyakori felkészítő fázis. Tizennégy-tizenöt éves korban kerülnek prostisorba a dzsumbujbeli lányok. – De azokra nagyon vigyáznak ám, ők még csak szobán dolgozhatnak – igyekszik nyugtatni informátorom. Hozzáteszi: azok dolgoznak még ablakból, akiket már sokat szekált a rendőrség. A józsefvárosi lányfuttatás egyes spórái Ausztriáig, sőt Hollandiáig, Spanyolországig is elszálltak. Azok, akik itthon a legtehetségesebbnek bizonyultak, új Magdolna-negyedeket csíráztatnak idegen nagyvárosokban… Apu betörő, anyu zsebes Az is helyi összekötőmnek köszönhető, hogy egy ódon bérházban személyesen beszélhetek prostituálttal, élősködőjével és egy magyar drogossal. Az emeleti lakás ajtaja előtt, a gangról félig lebetonozott, félig gyomos belső udvarra látni. Fémből élő emberek fejszével mosógépet ütlegelnek-beleznek – a tűzfalról éktelenül viszszaverődik a zaj –, mellettük autókról való kerékdísztárcsák. Az interjúra küldött madárcsontú lány legfeljebb egy méter ötvenöt centi. Retiküljét ülve is oldalához szorítja. Tizenkilenc éves, egy éve van az iparban. Összesen (többszöri bukással) hat osztályt végzett, amit azzal indokol, hogy a „Dugonicsot”, a „cigányiskolát” három éve bezárták. Alig negyvenes szülei állítólag ellenzik, amit csinál, de ő nem foglalkozik velük. – Apu betörő volt – rebegi –, most szabadult, anyu zsebes. Ő előzetesben van. Futtatója sokadik élettársa. Így festi le prostituálódása kezdetét:
– Együtt éltünk már akkor. Úgy alakult, hogy nem volt pénzünk, valamit kezdeni kellett. Ő nemrég szabadult rablásból, nem akartam, hogy újrakezdje. Állandó kapuja van, amelyben ő áll egyedül. Fiúja a közelben parkoló autóban figyel. Ha rendőrök jönnek, a strici kiszáll, beszélgetnek, hogy lássák, hozzá tartozik. Mégis bevitték már sokszor, egyszer harminc napra is elzárták. Mikor kocsi jön lassan, igyekszik leinteni. Ha leáll, közli a feltételeket. Francia három, sima szex négy, komplett hat. Kiköti, hogy ő csakis óvszerrel megy. Ha megállapodnak, az autós olyan eldugott, kivilágítatlan utcába viszi, ahol az autóban vagy szabadban nyugodtan megtörténhet a dolog. A pénzt azonban előre kell megkapnia. Stricije ilyenkor még rácsörren mobilon, hogy minden rendben van-e.
– Csak magyarral megyek, cigánnyal nem, mert a cigányok szemtelenek – mondja saját etnikumáról kissé bosszúsan. Az interjú alatt egyre ásítozik: hajnal háromkor feküdt, előtte húst sütött fiújának, félkész derelyét főzött magának. Ő csak az édességet szereti, talán a szeretethiány miatt. Napközben csupán ezeket ette: kakaós csiga, Túró Rudi, krémtúró. Nem tudja, kiléphetne-e az „üzletből”, már ha egyáltalán akarná. Tanácstalan, hogy mi máshoz is kezdhetne. – Simán hagynám, hogy kiálljon – állítja második interjúalanyom, a harminckét éves, erőteljes vonású férfi. – Persze, ha abbahagyná, nagy az esélye, hogy elveszítene engem. Megint kezdenék ide-oda betörni… Hogy miért? Saját fejére mutat, visszakérdez.
– Ezzel a pacekkal mit kezdhetek, meg ezzel az erkölcsi bizonyítvánnyal és nyolc osztállyal?! A lány engem véd a börtöntől, semmit nem ad bele, kizárólag azt a dolgot. Megtesz értem mindent, én is érte – foglalja össze kapcsolatuk jelenét. A baseballsapkában érkező, huszonegy éves, drogozó fiú csak nyurga, nem épült még le, bár a fogazata már ritkás és hegyesre csiszolt.
– Nem vagyok függő, csak képben vagyok – pontosít elszomorító mosolyával. Már a Németh utcai iskola sem volt számára sikertörténet. Nem csoda: az osztályból hárman voltak csak magyarok, a többiek őket verték. Később kitanulta ugyan a felszolgálószakmát, de nem sokat dolgozott étteremben, mert életmódja miatt akkorra kezdtek kihullani a fogai. Az egészet arra vezeti vissza, hogy a szülei mindig is alkoholisták voltak. Felejteni akart a droggal, de „többet” kapott: befogadó baráti társaságot, kalandokat. Hat éve próbálta ki a speedet egy barátjánál. Manapság nem ritka, hogy bespeedezik, és „ráfüvezik”. Sőt van, hogy összetöri az ecstasy tablettát, összekeveri a speeddel, csíkban kihúzza, ezt szívja fel sodort papírpénzzel, és úgy füvezik rá. – Sohasem képzelődsz arról, hogy abbahagyd? – Abban a pillanatban ki fogok lépni, ha lezárják az ügyemet, ami csoportos rablás… De addig folytatom, mert bennem van a tudat, hogy ha netán megáll az ügyem, három-öt évre le is csukhatnak. Mikor azt kérdezem, mostanában miből teremti elő a kábítószerre valót, lehajtja a fejét, beszélgetésünknek vége szakad. Kapitányok kínjai Práger Ferenc tíz évig a IV. kerületi rendőrkapitányság élén állt, januártól VIII. kerületi kapitány. Szakmai kihívásnak nevezi új őrhelyét a bűn itteni frekventáltsága miatt, és azért, mert ezen a kapitányságon százfős, azaz egyharmados rendőrhiánynyal küszködnek. Ebbe az is belejátszhat, hogy a leterheltség itt rendkívüli: havonta ötszáz feljelentés is összejöhet, némelyik nap negyven előállítás történik. Ám Práger ezredes azt is adatokkal bizonyítja, hogy a 95 kamerából álló, egyedülálló józsefvárosi térfigyelő rendszer leszorította a nyílt színi prostitúciót. 2004-ben, a rendszer működésbe lépésekor még 322 főt állítottak elő tiltott kéjelgés miatt, az utóbbi években 140 körül stagnál ez a szám. De elismeri, hogy mindenre a kamera se jó, a szobáztatás felszámolása sokkal nehézkesebb eljárást igényel. Csakúgy, mint a kábítószerrel való visszaélés bűntette. Épp hatvan drogos ügy van a kapitányságon folyamatban. Az előző két hónap során egy komoly terjesztőhálózatot is felszámoltak a Diószegi Sámuel utcában. S hogy akkor miért tűnik a réginek ez az utca áprilisban is…? – Sziszifuszi harc ez a drogkereskedelemmel – ismeri el Práger ezredes. – Megsemmisítjük, és termelődik újra… De mit csinál a sok éve oly híres Belső-Józsefvárosi Polgárőr Egyesület, amelyet indulásakor, 1996 körül cigány polgárőrségnek is neveztek, és százan voltak, mint ama cigányzenekar?
– Kinyitnak végre? Lesznek most már? – kérdezik a járókelők is a Belső-Józsefvárosi Polgárőrség vezetőjét, Szűcs Gyulát, aki a Dankó utcai iroda előtt, kulccsal a kezében bizonytalanul biztató válaszokat ad. Bent a fűtetlen, eléggé kopár helyiségben tudom meg Szűcs Gyulától, hogy háromhavi bérleti pénzzel tartoznak. Gáz, villany már rég nincs az irodában. Kétezerkettőig, amíg önkormányzati képviselő is volt, csurrant-cseppent egy kis támogatás, de jelenleg bénító a közömbösség. Valaha együtt járőröztek a rendőrökkel, és külön, biciklin védték a gyerekeket a drogterjesztőktől az iskola előtt állva, polgárőrmellényben. Mutatja a lakosok, iskolaigazgatók köszönőleveleit. Ám személyes akciókkal, amelyeket mindig terepismeretére alapoz, Szűcs Gyula még mindig tud tenni a közbiztonságért. Az egyik Dankó utcai bérházba olyan valakit ajánlott be házfelügyelőnek, aki az éjszakai életben korábban sok tapasztalatot szerzett, és puszta kinézetével „lefegyelmezi” a randalírozókat. A beajánlott, azután, hogy az önkormányzat vagyonkezelő szervei hozzájárultak alkalmazásához, rendet is tett az eladdig rettegő lakók megelégedésére. Joó István MNO