Egy este átmentem hozzá, és elkezdett velem kiabálni, hogy én biztos nem szeretem. Hiába sírtam, mondtam hogy ez nem igaz, nem hitte el nekem. és elkezdett rángatni.
A gyűrűm rászorult az ujjamra, a fülbevalóm eltört. És kiabált, hogy dobjam le a ruháim. Megtettem. Nem akartam vele lefeküdni, de erőszakoskodott, addig ütött, míg nem engedtem. Mivel nem volt óvszer, a végén bekapatta velem a nemi szervét és a számba élvezett.
Olyan erőszakosan szorított le, hogy azt hittem majd elájulok, úgy fájt mindenem.
Utána persze jött a bocsánatkérés, és azt hitte egy sütivel mindent el lehet intézni. Este hazamentem, bevágtam magam mögött az ajtót és elbújtam a szobámban. Másnap felhívtam és közöltem hogy vége, személyesen nem mertem neki megmondani… A teljes történte itt olvasható
igaz történet
Bekötött szemmel – szextörténet a feleségemmel
A férfi közben szájával valahogyan megszabadította feleségemet a kombinéjától. Feleségem a férfi kajai közé zárva vele szembe fordult, és most ő kezdte el szájmunkájával megszabadítani őt a trikójától. Először az egyik, majd a másik vállpántot szakította el. Ilyen erős fogai vannak, jó lesz vigyázni. (Később kiderült, hogy tépőzárral voltak a pántok a trikón is és a kombinén is összefogva.) Annak ellenére, hogy a vállpántok szabadon lógtak, a trikó nem hullt le, rátapadt a férfi testére. Feleségem látványnak is izgató szájmunkával nyalta egyre lejjebb a trikót a szép kisportolt izmos testről. Ahogy haladt lefelé, le kellett térdelnie, és továbbra is szájával nyelvével görgette a már gyűrűvé alakult trikót. Szájával most már a férfi szeméremteste körül ügyködött… A teljes történet itt olvasható
Az első szex 14 éves koromban
Elkezdtünk játszani délben, fél egykor Tünde zálogba kérte tőlem az órámat. Délután négy órakor Tündinél volt az órámon kívül a nyakláncom, a pólóm, a zoknim, és a nadrágom. Nálam pedig az ő melegítő felsője, és alsója, a papucsa, a kabala macija, a fülbevalója, és a nyaklánca. Ott ültünk az ágyon, én egy szál alsónadrágban, ő rajta pedig csak egy kombiné volt. A kombiné alatt ott gömbölyödtek a gyönyörű, hegyes kis cicijei. Erre a látványra nekem is gömbölyödni kezdett az alsónadrágom… A teljes történet itt olvasható
Záróra – szextörténet
20 éves, barna hajú lány vagyok. Olyan a testem, amire igazán büszke lehetek, ráadásul szeretem a szexet, szeretek irányítani. Még sosem hagytam ki egy jó kis dugás vagy egy kis szopás lehetőségét. Ezen az éjszakán minden megtörtént velem, amiről egy lány csak álmodhat. Enyém volt az esti műszak a helyi konditeremben. Már zárni készültem, amikor észrevettem öt srácot, akik még mindig edzettek. Az ablaknál álltam, onnan néztem, ahogy az egyik a súlyokat emelgette. Jól végigmérhettem a nadrágját, ott feszült alatta egy gyönyörű farok. Lehetett úgy tizenöt centi, és azon tűnődtem, milyen érzés lehet magamba fogadni. Az eddigi szeretőimnek elég kicsi volt a szerszáma… A történet folytatása itt olvasható
Dubajban ribanckodnak a magyar lányok 1.
Merci az egy bevállalós, ismert és keresett magyar luxusprostituált. Nem mond nemet az ágyban, mindent megtehetsz vele. Nevét, arcát nem vállalja, nem mindennapi történetét viszont igen. Tabuk nélkül teljesen nyíltan mesél bármilyen szexuális dologról is.
Merci gyönyörű, fiatal nő. Teste mint egy párducé, szép az átlagosnál kicsit nagyobb mellei vannak. Mellbimbói szinte átdöfik a vékony blúzt, vagy pulóvert. A járása mint egy igazi nőstényé, hátulról nézve a férfi a péniszét a lába közé képzeli. Neve egyet jelent a luxussal, a csillogással. Sokmilliós sportkocsit vezet, elit környéken van lakása, a legnagyobb divattervezők ruháiban jár, és a legjobb éttermekben eszik.
Jól hordja a pénzt. Olyan aurát alakított ki maga körül, hogy bármelyik férfi veszett kannak érzi magát, hogy megdugja, használja, szexuális vágyainak és ösztöneinek legrejtettebb bugyrait is kiélje vele. Szinte más értelmezést kap a szexualitás. Vagy ahogyan egy negyvenes magyar milliomos találóan megfogalmazta róla: „Mindegy, hogy honnan jött, vagy hogy pontosan miből is él, de ennek a nőnek van stílusa…” Gazdag szépasszonynak tűnik, pedig nem az. Merci kurva. Igaz, a legjobb és legdrágább fajtából.
– Lekurvázhatnak, de én üzletasszony vagyok. Méghozzá az egyik legjobb a szakmámban. Egy üzletasszony kereskedik, csak a profitot tartja szem előtt, ahogyan én is. Csak én a saját testemet bocsátom áruba. Nem mellesleg élvezem a csábítást, és az érte kapott pénzt pedig még jobban. Ehhez a szakmához ismerned és élvezned kell a férfiakat, és tudnod kell használni őket – kezdte vallomását Merci, akiből árad a szemtelen, provokatív szexualitás. Kifejezetten számító a szépsége.
Merci ma a felső tízezer játékszere, ám ez nem volt mindig így. Nem ezüstkanállal a kezében született, de elég korán ráeszmélt, hogy olyan kincs van a birtokában, amivel sokat lehet keresni: a szexuális kisugárzása.
– A szüzességemet puszta kíváncsiságból veszítettem el, nem voltam szerelmes a fiúba. Rég kinéztem magamnak egy menő, persze gazdag srácot, de vele nem lehettem úgy együtt, hogy még tapasztalatlan szűz vagyok. Neki meg akartam felelni, ki akartam elégíteni, azt akartam, hogy egy tapasztalt nőt kapjon meg. Őt már tapasztalt lányként hódítottam meg.
Mindig is a menő pasik vonzottak. Az első néhány fiút csupán tanulóiskolának használtam. Általuk megtanultam, hogyan működik a férfiak teste, hogyan használjam a kezem, a szám, hogy attól eszüket veszítsék. Sok nő a legintimebb dolognak tartja az orális szexet, én viszont rengeteg pasinak csináltam, mert tanulni akartam, tökéletes szerető akartam lenni.
Igazi sikernek fogtam fel, amikor a szexpartnereimnek különlegesen érzéki örömöt tudtam szerezni. Ekkor úgy éreztem, hatalmam van felettük. A férfiak a mámor előtti pillanatokban a legesendőbbek. Ha kellőképpen felizgatják őket, bármire képesek, bármit megadnak…
Emlékszem, volt egy idősebb férfi a környezetemben, aki megőrült értem. Cseppet sem volt vonzó, mindig visszautasítottam. Aztán egyszer értem jött az iskola elé, és így szólt: mondd, mire vágysz, tőlem megkapod! Viccesen azt mondtam: egy autót. Másnapra ott állt a házunk előtt. Pedig még jogsim sem volt. Fél évig tartott a kapcsolatunk, pusztán érdekből tettem szét neki a lábamat. Izzadt, mint a disznó és hörgött, prüszkölt, amikor élvezett. A legtöbb nő undorodott volna tőle, ha hozzáér, én azonban tökéletesen eljátszottam, hogy őrülten kívánom. Szentül hitte, hogy a legnagyobb gyönyöröket okozza nekem, pedig engem a dolognak csupán az üzleti része dobott fel.
Még valami: ekkor jöttem rá, hogy a szépségem, a szexuális kisugárzásom óriási hatalom a kezemben. A férfiak a farkuk után mennek, és megőrülnek egy igazi nőstény után, mint a kan kutya ha tüzelő szuka szagát érzi. Rájöttem, hogy kiváltok valamit a férfiakból, ami zsigerből jön nekik, hogy meg akarnak kapni, birtokolni akarják a testemet, és ezért különböző áldozatokra is képesek. Pénz formájában természetesen…
A nő a szomszédból a nagy fasszal – szextörténet
Mikor beléd raktam, azt hittem, hogy az egész várost felvered a jajgatásoddal.
– Sajnálom de egyből elélveztem. De sohasem éreztem magamban előtte ilyen hatalmasat.
– Mindenesetre nem mondtad, hogy nagy. És mikor visszahívtalak az ajtóból nem is igazán akartál elmenni.
– Akartam. Mosolygott Donna – De mégsem tudtam. – Nem akarod feleleveníteni az élményeket?
– Bármikor. Válaszolta a férfi és lassan elkezdte kigombolni a nadrágját.
– Tényleg meg akarsz dugni egy félénk fehér tinilányt aki még sohasem látott 23 centis faszt előtte?
– Mire gondolsz? – kérdezte Charles miközben befejezte a gombolkozást és rányomta felesége kezét arra a kemény duzzanatra, ami a alsógatyáján keresztül domborodott.
– Rachel. – mondta Donna és dörzsölni kezdte a hatalmas fekete faszt az alsógatyán keresztül. – Nem szeretnéd megdugni a szomszéd kurvát… A teljes történet a Tagi oldalon itt található
A nemi vágyamat elégítette ki a szex – igaz történet
Nagyon furcsa dolog történt velem. A férfi kezétől izzani kezdett bennem a tűz, és ahelyett, hogy hűtlen férjemre haragudtam volna, ahelyett, hogy a féltékenységtől szikrákat szórt volna a szemem, lágyan belesimultam ölelő karjába.
Éreztem teste remegését, aztán átöleltem, és olyan izgalmas, türelmetlen vágy ébredt bennem, mint még sosem. A másik szobában lévő pár kuncogása távolinak tűnt, pedig ott simogatták egymást ők is a pici szobában. Nem kaptam jelzést az agyamtól, hogy ezt azért mégsem, hogy nyolc hűséges év után ezt nem lenne szabad, és egyáltalán, semmi más nem volt a tudatomban, mint az, hogy akarom ezt a férfit, és hogy az övé leszek.
Nem tudom, hogyan történt, de úgy éreztem, kettesben vagyunk. Talán az a néhány koktél tette, talán az, hogy az elmúlt évek szigorú, saját magam szabta kötöttségeitől, és az álmok elől, a gyerek utáni beteljesületlen vágytól menekültem…
Simogató, meleg ölelésében, a szenvedélyes egymásra találásban nem érzékeltem, hogy a férjem másik nővel szerelmeskedik a közvetlen közelemben. Végre enyhült bennem az elmúlt évek keserűsége okozta fájdalom. Vad csókja és a szenvedély, ahogy a beteljesüléshez juttatott, már önmagában vigaszfélét jelentett számomra – olyan vigaszt, amit a pszichológusomtól sem kaphattam meg… A teljes történet a tagi szexhírek oldalon itt található
Igaz történet: Szeretőből nem lesz feleség
A házasságom szokványos módon ért véget: a férjem beleszeretett a kolléganőjébe. A házunkat eladtuk, Péteré lett a kis üzletünk, enyém pedig a Budapesthez közeli kis faluban lévő telek, faházzal. Imádtam a környéket, a csendet és a nyugalmat. Feladtam városi albérletemet, s a családom és barátaim tiltakozása ellenére kiköltöztem.
A szomszédban kedves, szimpatikus srác lakott, Feri, akivel valaha régen egyszerre vásároltuk a telket. Ő megépítette álmai házat, ami valóban csodálatos volt, főleg, ha az én rozzant kis faházammal hasonlítottuk össze.
– Egyszer majd én is építkezni fogok – mondtam neki, amikor segített a szúnyoghálót felszerelni a romos ablakra.
– Persze – felelte. – És én itt leszek, és segíteni fogok! Rendben?
Lelkesen bólogattam, és közben vigyorogtam. A válás után semmi pénzem nem maradt, nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy valaha is belevágok az építkezésbe.
Kedves srác volt, de számomra tabu
– Addig is, amíg milliomos leszel, nem megyünk el egyet bringázni? – kérdezte.
Természetesen igent mondtam, hiszen imádtam a környéken tekerni, Ferivel pedig különösen jól éreztem magam. Igazi barátnak tartottam, akivel jókat lehetett dumálni az élet komoly és komolytalan dolgairól. Bár Feri jóképű volt, mégsem tekintettem rá férfiként, és ennek egyetlen oka volt: Angi, a barátnője. Amikor ő megjelent, még csak át sem pillantottam a kerítésen. Nem akartam felforgatni senkinek az életét.
Szokásos nyári vihar közeledett, amikor a munkahelyemen eszembe jutott, hogy nem zártam be a házikó tetőterének ablakait. Sietve összepakoltam a cuccomat és a parkolóházban körül sem nézve rohantam. Egy hatalmas fekete autó majdnem elütött.
– Kislány, kicsit óvatosabban! – kiáltott ki a vezető, de én csak futottam tovább. A következő percek eseményei összemosódtak: alig álltam ki a helyemről, amikor óriási csattanás hallatszott, megpördültem, majd a falnak csapódtam.
Kábán kászálódtam ki összetört kocsimból, a nagy fekete autó tulajdonosa aggódva próbált segíteni.
– Istenem, ne haragudjon! Még én mondtam magának, hogy óvatosabban! Fogalmam sincs, mi történt, egyszerűen nem vettem észre, hogy jön – magyarázkodott.
Szerencsére semmi bajom nem esett, viszont az autóm eleje totálisan összetört. Szomorúan néztem, és pontosan tudtam, hogy én nem figyeltem eléggé, én voltam a hibás.
– Akarja hívni a rendőröket? – kérdeztem.
– Dehogyis! Az én autómnak kutya baja! Viszont a magáé…
Behunytam a szememet.
– Ne is mondjon semmit! Elég lesz, ha a szerelőnél kapok sokkot…
– Addig el is kellene ám jutni valahogy!
– Igen, tudom. Ne aggódjon, máris szólok valakinek.
Persze senki nem tudott azonnal értem jönni, még Feri sem, mert vidéken volt.
– Egyébként hová rohant? – kérdezte Ádám, miután elintéztük a szokásos formaságokat.
– Jaj nekem, az ablakot becsukni! De már biztosan késő, és a hálószobám is romokban…
– Jöjjön, elviszem!
Hiába tiltakoztam, hivatkoztam a távolságra, arra, hogy idegenek vagyunk, nem tudtam lebeszélni arról, hogy hazavigyen.
– Nem akarok egy hangot sem hallani, viszem, és kész! Mondja a címet!
Igazi férfi volt – Az autóban ülve jobban megnéztem magamnak Ádámot. Középkorú férfi volt, fekete hajába ősz szálak vegyültek, bőre napsütötte, egészséges barna. Alig volt magasabb nálam, mégis az volt az első gondolatom, hogy igazi férfi. Zavartan kaptam el a pillantásomat, amikor észrevette, hogy nézem.
– Van szerelője? – kérdezte. Nem tudom, hol jártak a gondolataim, de teljesen mást értettem.
– Ezt meg miért kérdezi? És egyébként is: semmi köze hozzá!
Nem is értettem, hogy aki ilyen úriember, hogyan kérdezhet ilyet. Szeretőm? Micsoda butaság!
– Sára, szerelőt kérdeztem, nem szeretőt! – nevetett fel. Teljesen megsemmisülve ültem, annyira szégyelltem magam.
– Hogy én milyen hülye vagyok – suttogtam, de mivel Ádám csak nevetett, a végén én is elmosolyodtam. Jókedvűen, mindenféléről fecsegve tettük meg a hazáig vezető utat.
– Meghívhatom egy kávéra? – kérdeztem, és magam is meglepődtem, hogy igent mondott. A vihar előszele már haragos szürkére festette az eget, hatalmas esőcseppek koppantak az autón.
– Akkor futás! – kiáltottam és rohanni kezdtem.
Sikerült becsuknom az ablakot, még mielőtt a szél letépte volna. Mire leértem, Ádám már a kanapén ücsörgött. A kávéból aztán tea lett, a nagy beszélgetésből csendes hallgatás. Annyit tudtam meg róla, hogy üzletember, és egyik ismerősénél járt az irodaházban.
– Nem volt kedvem elmenni, de már örülök…
– Örülsz, hogy neked mentem? Hogy széttörtem a kocsimat? – kérdeztem tettetett szigorúsággal. Jó volt a közelében ülni, úgy éreztem, belehalok, ha nem érint meg. A saját gondolataimtól is zavarba jöttem…
– Majd megoldjuk, mindent megoldunk – súgta rekedten, és hozzám hajolt. Kivette a kezemből a csészét és megcsókolt.
Csodás éjszaka volt – Szédülten simultam a karjába, nem érdekelt, hogy nem is ismerem, csak azt akartam, hogy öleljen…
Néhány óra múlva arra ébredtem, hogy öltözködik.
– Hová mész? – kérdeztem.
– El kell mennem, ne haragudj – súgta. – Nem akartalak felébreszteni…
– Szó nélkül elmentél volna? – a szívem úgy kalapált, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről.
– Dehogy! Írtam volna cédulát, tudod, mint a filmekben. Reggel jövök érted, kilenc körül és elintézzük az autódat, jó?
Hosszan, vadul csókolt, és mielőtt szólhattam volna, már ott sem volt. Nem tudtam, mit gondoljak róla, a helyzetről, csak azt éreztem, hogy beleszerettem.
Reggel Feri csengetésére ébredtem.
– Szia, te hétalvó! Megyünk az autódhoz?
– Nem kell, már elintézi egyik barátom – próbáltam magamhoz térni.
– Aha – Feri csalódottan nézett rám. – Már nem kell a jó öreg szomszéd…
– De, nagyon! De egy szerelem még jobban kell – tettem hozzá.
– Szerelmes vagy? Kibe? – kérdezte döbbenten.
– Reggeli közben elmesélem!
Valójában nem volt mit mesélni, hiszen semmi sem történt, csak pár csodálatos órát töltöttem el egy férfival, akit valószínű, hogy soha többet az életben nem látok – ez volt a reggeli valóság. Ferit magára hagyva a fürdőszobában próbáltam magamhoz térni.
– Még mielőtt elsiratod magad, közlöm, hogy éppen most állt meg a ház előtt egy rohadt nagy fekete autó. Úgyhogy én inkább hátul elosonok, te pedig hagyd abba a bőgést és gyere elő – hallottam Feri hangját. Fürdőköpenyben rohantam ki.
– Jó reggelt! – ölelt át Ádám. – Hogy aludtál?
– Nagyon jól! – súgtam. – És te?
– Ezer éve nem volt ilyen szép éjszakám – mondta, és ott folytattuk, ahol előző éjjel abbahagytuk.
Nem érdekelt, hogy nős – Valamikor dél körül aztán a szerelőhöz is eljutottunk. Ádám mindent elintézett, nekem tényleg semmi dolgom nem volt. Kicsit aggódtam, amikor megláttam a műhelyt, ahová az autómat vitette.
– Ádám, nem hiszem, hogy ez az én pénztárcámnak való hely – mondtam halkan, de ő csak nevetett. Nem tudtam még, hogy a következő három évben nagyon sokszor fogom hallani ezt a nevetést…
Vacsorázni vitt, aztán pedig haza.
– Nem maradhatok – mondta rekedten. – Pedig nagyon szeretnék…
Kibontakoztam a karjából.
– Nős vagy, ugye?
Bólintott.
– Senki sem tökéletes – feleltem, és néztem, ahogy elhajt.
Mindennap eljött értem, elvitt a munkahelyemre, és minden délután értem jött. Együtt bevásároltunk, főztem valamit, szerelmeskedtünk – és aztán hazament. A családjához. A feleségéhez, akihez évek óta igazi baráti viszony fűzte, akit tisztelt és szeretett, mert három gyönyörű lányt nevelt fel neki, és a lányokhoz, akik bár mind elmúltak tizennyolc évesek, otthon laktak, velük.
– Soha nem gondoltál arra, hogy elhagyd őket?
– Nem. De az az igazság, hogy szerelmes sem voltam még…
– Most szerelmes vagy?
A hangja mély volt, karcos, ahogy válaszolt:
– Igen. Azt hiszem, igen…
Nem volt kérdés, hogy én is beleszerettem. Alig telt el néhány hét a baleset óta, máris fenekestül felforgatta az életemet.
A következő hónapokban egyre több időt töltöttünk együtt. Nem mondhatom, hogy titokban, lopva találkoztunk, mert ez nem volt igaz. Jött hozzám, mintha hazajárna, megismerte a barátaimat, a családomat – de este mindig elbúcsúzott és ment az övéihez. Együtt éltünk, és mégsem.
– Nem fáj, hogy nincs melletted éjszaka? – kérdezte Feri. Kettesben Borozgattunk, Ádám a családjával nyaralni ment, Angi pedig a szüleihez utazott.
– Nem tudom. Még nem mertem ezen gondolkodni – feleltem őszintén.
– Nekem nem jó, hogy ő van neked… – bökte ki.
– Miért? – néztem rá csodálkozva.
– Mert azóta nem engem hívsz, ha baj van. Majd Ádám elintézi… Ádám mindent elintéz…
– Ha tudnád, hogy semmit sem tud elintézni! Mindenhez szerelőt hív, vagy valaki hozzáértőt, de ő még egy szöget sem tud beverni a falba.
Ahogy múltak a napok, szépen kialakult a közös életünk Ádámmal. Tudtam, mikor ér rá, mikor jöhet, és tiszteletben tartottam, amikor a családjával volt. Nem kérhettem számon tőle semmit, és az az igazság, hogy nem is akartam. Tökéletesen megfelelt, hogy a munka, a barátok mellett van egy ember valahol a világban, aki szeret, akinek fontos vagyok. És Ádám remekül értett ahhoz, hogy magához láncoljon. Ha egy picit is elbizonytalanodtam vagy magányosnak éreztem magam, azonnal felvillantott valami remek ötletet: befizetett utazásokra, tanfolyamokra, torna- és színházbérletet vásárolt.
– Nem színházba akarok menni, hanem veled szeretnék lenni – fakadtam ki egyik este, de ő csak nevetett.
– Gondolj rám közben, rendben? – és én nem tudtam haragudni rá.
Már másfél éve tartott a kapcsolatunk, amikor teljesen mélypontra kerültem. Betöltöttem a harmincötöt, családot, gyereket szerettem volna. Teljesen reménytelen lett volna erről beszélni Ádámmal, hiszen fel sem merült benne, hogy esetleg én is szülhetnék neki.
– Én már a nagypapaszerepre készülök – felelte mindig, ha szóba hoztam a témát, – és rengeteg dolgunk van még, nem gondolod?
Ház gyerek helyett?
– Mire gondolsz? – kérdeztem gyanakvón.
– Arra, hogy a faházad helyett elkelne már egy rendes, stabil házacska.
– Nekünk? – kérdeztem.
– Neked, nekünk. Mit szólnál, ha építenénk neked egy gyönyörű kis házat?
Tudtam, hogy ez csak elterelő hadművelet, mégis megszédített a lehetőség. Örömmel vetettem bele magam a tervezésbe, papírok, engedélyek után rohangáltam.
– Te bolond vagy – mondta Feri. – Ezzel csak időt akar nyerni… Időt, amit veled tölthet anélkül, hogy hisztiznél a válás miatt…
Éppen a szokásos esti bicikliköreinket róttuk.
– Ne bánts! – kértem Ferit. – Igazad van, de én szeretem. És mellesleg egyedül soha nem tudnám megépíteni álmaim házát. Lehet, hogy ez az ára…
– Reménykedjünk, hogy megérje – tette hozzá, és én rosszkedvűen kerekeztem tovább. A szívem mélyén tudtam, hogy igaza van, de olyan könnyű volt elhinni, hogy az a ház a mi házunk lesz, Ádámé és az enyém!
Az építkezés embertelen volt. Nem hittem volna, de tényleg alig volt időm valamire, állandóan rohantam, fáradt voltam. A ház tökéletes lett: kicsi, de pontosan olyan, amilyenre vágytam. Ádám minden kapcsolatát mozgósította és minden pénzt megadott, de ő maga nem sokat segített. Feri volt az, aki ugrott, ha kellett valami, aki fúrt, bútorokat tologatott és szúnyoghálót szerelt. Persze nem olyat, mint a faház kopott ablakára…
– Na, most már jöhet Ádám és jöhet a baba – jegyezte meg Feri, amikor becipeltük a vadonatúj kanapémat.
– Miről beszélsz? – suttogtam, és berogytam a puha párnák közé.
– Egy éve éppen babázni készültél, amikor elkezdett neked építeni, nem?
Elgondolkodva bólintottam.
– De, tulajdonképpen igen.
– Hát akkor minden oké, megvan a ház, jöhet a gyerek! Nem?
– Végül is miért ne – feleltem magabiztosan.
Este feldobódva vártam, hogy Ádám hívjon.
– Minden rendben? – kérdezte.
– Igen, persze. – Hirtelen elöntött az iránta érzett szerelem. – Szeretlek. És gyönyörű lett a ház… Ha holnap eljössz, meglátod, milyen tökéletes a nappali…
– Remélem, szerelni nem kell! Tudod, abban nem vagyok valami jó…Ma délután itt volt az összes leendő vejem, és segítettek összeszerelni azt a fűnyírót, amit tegnap szétszedtem… – A hangja büszke volt és nagyon apás. Vagy inkább nagyapás? Leforrázva álltam, a jókedvem elillant. Rádöbbentem, hogy Ádám soha nem fog hozzám tartozni. Neki felesége van, lányai és leendő vejei. Ők egy család, én senki sem vagyok. Feleség nem leszek, anya meg végképp – ha mellette maradok.
Halkan elköszöntem, fogtam egy üveg bort és átmentem Ferihez.
– Megvan álmaim háza, a pasim viszont nincs sehol – mondtam, amikor kérdőn rám nézett.
– Nekem már régen megvan álmaim háza, csajom is volt, de az igaz szerelmem észre sem vesz – felelte és poharakat vett elő.
– Angi? – néztem körül.
– Elment – felelte. – Azt mondta, miután végignézte, mennyit segítek neked, rájött, hogy soha nem fogom úgy szeretni, ahogy ő engem. És hogy én valójában téged szeretlek.
Végiggondoltam az elmúlt éveket. Szex, vágyakozás, boldogság, szenvedés – Ádámmal. Öröm, meghittség, együtt töltött szép percek, órák – Ferivel.
– Nem akarom tudni, hogy igazat mondott-e – suttogtam. – Adj még időt…
– Időm az rengeteg…
– Szuper. Akkor ma még hadd igyak veled mint a legjobb baráttal, majd holnaptól meglátjuk, mi lesz velünk.
Azt hittem, nehezebb lesz kilépni a „szeretőségből”, de szerencsére nem volt semmi baj. Ma is jó szívvel gondolok Ádámra, és tudom, ő is ajándéknak tekintett engem. Mindketten megfizettük az együtt töltött három év árát: ki így, ki úgy, de tagadhatatlan, hogy szép volt.
Igaz történet: A fiam lehetne, mégis újra akarom!
Mondják: 46 évesen is fiatalosan, jól tartom magam. Nyolc éve elváltam. Nem kerestem új kapcsolatokat. Inkább a magányt választottam. Egészen idáig…
Nyáron került munkahelyemre egy 22 éves fiatalember. Ugyanabban az irodában dolgoztunk. Kezdettől rokonszenvesek voltunk egymásnak. Mindig kedvemben járt. Törődött velem, segített, figyelmes volt. Mondhatni: a tenyerén hordozott. Félreérthetetlenül bókolt, nem akarta elhinni, hány éves vagyok.
Sok mindenről nyíltan, őszintén beszélgettünk; a legféltettebb titkaimat is könnyedén elmondtam neki. És ha nem: mindent ki tudott szedni belőlem. Értette a módját. Jelenléte lassan létszükségletté vált számomra. Rádöbbentem: halálosan beleszerettem.
Ő pedig lassan szövögette a hálóját. Huszonéves kora ellenére megfontolt, értelmes, csinos, komoly fiú volt. Mindig arról beszélt, hogy neki mindenképpen idősebb nő lesz majd a párja, a fiatalokkal nem érti meg magát. Ő is ráébredt lassan arra, hogy milyen mélyen érzek iránta. Egy késő délután kettesben maradtunk, és csókolózni kezdtünk. Felejthetetlen érzés volt, amit akkor éreztem. Tovább nem jutottunk, mert a heves érzelmeket felismerve, egy kicsit mindketten zavarban voltunk.
Aztán egy hét múlva megtörtént amire vágytunk: tovább maradtunk a munkahelyünkön, és egy átbeszélgetett, borozgatott este után lettünk egymásé. Minden szempontból csodás volt az az együttlét. Nem számítottak a körülmények, a kemény padló, csak a két szenvedélyesen egymásba fonódó test. És a vágy. Megismételhetetlen gyönyört éltünk át mindketten. Azért írom, hogy megismételhetetlen, mert néhány nappal később kérte, beszéljük meg őszintén, mi van kettőnk között.
– Elmegyek innen, kaptam egy jó állásajánlatot, és szeretnék tisztán látni kettőnkkel kapcsolatban. – mondta, mire én nagy nehezen, mégis megkönnyebbülve tártam fel érzéseimet.
De nem úgy viszonozta a vallomásomat, ahogy vártam. Rövid gondolkodás után ugyanis ezt mondta:
– Szeretlek, imádlak, és örökre a barátod maradok, de szerelemmel nem tudlak szeretni…
Rettentően fájtak a szavai, de semmit nem tudtam tenni ellene.
Állást változtatott, elbúcsúztunk, de azóta is naponta beszélünk telefonon. Van, hogy kétszer is. Törődik az érzéseimmel, nagyszerű ember. És a maga módján szeret. Több száz verset írtam neki, hozzá. Elküldtem neki mindet, egy CD-n, és egyszer egy több mint tíz oldalas levelet írtam neki. Felhívott, és elmondta, hogy ez kicsit nyomasztotta:
– Félek a leveleidtől, és talán a saját érzéseimtől is – mondta. – Nem értem, hogyan szerethetsz ilyen halálos szerelemmel.
Sokat sírok, kesergek utána, ő pedig vigasztal. De saját magát, a szerelmét nem adja. Nem tudja adni. Félek, hogy felőrül ez a sóvárgás, ez a szerelem, mert nem tudunk egymástól elszakadni, és nem is akarunk. Pedig tudom, előbb-utóbb lesz barátnője, és akkor háttérbe szorulok. Bármennyire fáj, büszke vagyok arra, hogy negyvenhat évesen így tudok érezni egy 22 éves férfi iránt, és hogy egyszer legalább ő is így érzett. Nem tudom mi lesz a vége, de szeretném, ha kicsit, egy rövid ideig szerelemmel tudna szeretni. Vajon van nála esélyem? Forrás: Nana.hu
Igaz történet: Lefeküdtem a bátyámmal
Rettentő izgalom fogott el, amikor végre megérkeztem New Yorkba, és hat év után újra megpillantottam a bátyámat. Átöleltük egymást, szeretettel, szinte szenvedélyesen.
– Dóra – mondta lágyan. – Gyönyörű vagy. Milyen régen nem láttalak, milyen nagyon hiányoztál…
Aztán néhány órával később kedvesen öleltem a hároméves kisfiát, majd Maryt is, Andris élettársát, kisfia anyját, akin nem láttam azt a nagy örömöt, hogy megismerkedhet a szerelme húgával.
– Mindent meg akarok mutatni neked – mondta másnap Andris, aki az érkezésem miatt két hét szabadságot vett ki a munkahelyén. Korábban sosem jártam az Egyesült Államokban, ezért faltam New Yorkot, múzeumokba, kávézókba, éttermekbe, színházba jártunk.
Fura élettárs – Mary nemigen tartott velünk, egyedül egy musicalre jött el, és furcsállottam, hogy milyen hidegen-hűvösen bánik az én – számomra is meglepően – érzelmes bátyámmal.
Sosem voltunk olyan közel egymáshoz, mint most. Andris mindig utálta a fiúimat, én mindig utáltam a barátnőit, a hat év korkülönbség miatt mindig kis fruskának tartott, és hát rengeteget veszekedtünk.
– Féltékeny voltam a fiúidra – vallotta be nevetve. Mosolyogtam.
– Én meg féltékeny voltam azokra a libákra, akikkel jártál. Azokra a szőke bombázókra…
– Mindegyiknél bombázóbb voltál, és vagy is. Te fruska…
Jó hangulatban jártuk a várost, és olyasmiről beszélgettünk, amiről régen soha: érzelmekről, kapcsolatokról, a szüleinkről, az egykori budapesti barátairól…
– Hogyhogy szingli vagy? – kérdezte egyik nap.
– Nincsenek normális férfiak – vontam meg a vállamat. – Egyébként meg manapság egy huszonhét éves nőnél nem ritka, hogy nem találta még meg az igazit. Válogatós vagyok, tudod.
– Figyelj csak! Két hét luxus arra, hogy csak New Yorkban töltsd. Elviszlek egy kis nyaralásra, mit szólsz hozzá? – kérdezte ott-tartózkodásom első hete után. – Menjünk el Los Angelesbe, ott töltünk egy-két napot, aztán lemegyünk Miamiba. Pihenni, napozni. Nehogy már a szüleink azt higgyék, hogy nem viselem gondodat…
Így érkeztünk Los Angelesbe. Megmutatta az Angyalok városát, élvezte, hogy vásárolhat nekem néhány jó cuccot a legdrágább utcában.
– Nehogy megmondd, hogy a húgod vagyok – súgtam neki, amikor kiléptem a próbafülkéből.
– Eszemben sincs – hajolt közel hozzám, és adott egy puszit a nyakamba. Hirtelen úgy éreztem, mintha áram csapott volna végig a testemen.
Nem érezhetek így! – Beleborzongtam szája finom érintésébe, felálltak a finom pihék a nyakamon, és ezzel egy időben az eszem is jelzett: állj, hiszen ő a testvérem! Mégis olyan jó volt, hogy be kellett hunynom a szememet, és utána hosszú percekig csak álltam a próbafülkében, s próbáltam összeszedni a gondolataimat, próbáltam magamhoz térni.
Nem hagyott nyugodni az érzés, napokig nem értettem, mi a fene történik velem, és egyáltalán hogyan lehetséges, hogy fizikai vágyat érzek a testvérem iránt. Tudtam, hogy ez gusztustalan, hogy ez nemcsak nem illő, hanem iszonyúan erkölcstelen és veszélyes is… Iszonyúan felkavarodtam.
Miamiban történt, az utolsó napon. Bevacsoráztunk, megittunk egy üveg bort, és utána sétára indultunk a tengerparton. Már sötét volt, de a Hold finom, fehér csíkot húzott a vízre, a hullámokra, a homok olyan selymes volt, hogy levettem a szandálomat, és mezítláb sétáltam Andris mellett. Jó volt érezni, hogy fogja a kezemet, jó volt beszélgetni.
Szerelem és bűntudat
Teljesen összezavarodott, furcsa állapotba kerültem: elmondhatatlanul boldog voltam, hogy vele lehetek kettesben, s közben iszonyú bűntudatot éreztem.
Aztán megálltunk, néztük a partot, és ő megölelt. Úgy bújtam bele az ölelésébe, mintha ez lett volna megírva nekünk, és ő úgy csókolt meg, mint még soha senki. Olyan otthonos, olyan meghitt, olyan meleg és olyan izgalmas volt a csókja, mint még soha senkié. Úgy érintett meg, hogy továbbra is hercegnőnek érezhettem magam.
– Ezt nem lehet – próbáltam kibújni az öleléséből.
– De lehet – súgta. – Majd megérted…
Hallottam a hullámok morajlását, tudtam, hogy soha, soha többé nem ismétlődhet meg, ami most történik, de azt is tudtam, hogy soha többé nem lesz ilyen jó senkivel, hogy mindig őt fogom keresni minden csókban, minden ölelésben… A testvéremet.
A szállodai szobában lettünk egymáséi. Nem voltam már tapasztalatlan a szex termén, megéltem már egy s mást, de nála figyelmesebb, szenvedélyesebb, izgalmasabb férfival eddig még sosem találkoztam. Úgy simítottam végig a bőrén négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre, mintha még soha nem láttam volna a testét, holott mennyit láttam annak idején, gyerekkorunkban. Olyan érzelmeket váltott ki belőlem, és olyan, hullámokban érkező gyönyört, amit még soha senki.
Sírtam, mert tudtam, hogy ez megismételhetetlen, hogy ennek nem szabad folytatódnia, mert ez vérfertőzés… Azt tudtam, ahogy jött a hajnal, hogy lassan ki kell bontakoznom az öleléséből, lassan eljött az elválás, a végleges elválás ideje, és folytak a könnyeim.
– Dóri, mondani szeretnék valamit – mondta a reggelinél csendesen Andris, miközben megfogta a kezemet.
– Ne, ne mondd!
– De miért?
– Azért, mert ma elutazom. Mert szép volt. Ne beszéljünk most ilyesmiről. Andris… – csuklott el a hangom, aztán már nem tudtam folytatni, folytak a könnyeim, és hagytam, hogy lecsókolja mindet az arcomról.
Totálisan kiborultam – Teljesen felkavarodva érkeztem haza. A szüleim fotókat akartak nézegetni, nagyon várták, hogy sokat meséljek Andrisról, a családjáról, de én, azon kívül, hogy a laptopomon megmutattam a fotókat, nem igazán tudtam társalogni. Hetekig nem tudtak velem normálisan beszélni a szüleim, nem is sokat jártam hozzájuk, arra fogtam, hogy sok a munkám, de tudtam, hogy nem tartják normálisnak, ahogyan viselkedem. Ráadásul, hogy még jobban kiboruljak: a fogamzásgátló tabletta szedése ellenére is késett a menstruációm. Még csak az hiányzik, gondoltam, hogy a saját bátyámtól legyek terhes…
Kirázott a hideg a gondolattól, miközben valami melegség is átjárta a testemet. Andris többször keresett a mobilomon, de sosem vettem fel, nem akartam, hogy a friss sebek felszakadjanak. Végül az otthoni számomon ért el egyik este.
– Mi van veled, Dóri? – kérdezte aggódva. – Anyuék azt mondják, mióta hazamentél, nem lehet veled beszélni.
– Most ezt komolyan kérded? – feleltem ingerülten. – Azok után, ami köztünk történt?
– Dóri, tudom, hogy ki vagy borulva… De én szeretlek. Szerelmes vagyok beléd.
– A testvérem vagy, nem érted? Elég nehéz feldolgoznom, hogy én is így érzek irántad. Hiszen ez tabu, ennek nem lett volna szabad megtörténnie! A bátyám vagy!
Már kiabáltam, és anélkül, hogy elbúcsúztam volna, lecsaptam a telefont. Utána rengeteget hívott, végül félreraktam a kagylót és kikapcsoltam a mobilomat. Másnap vettem egy tesztet, és a legrémesebb álmaim váltak valóra: megjelent a két kék csík, ami egyértelműen jelezte, hogy terhes vagyok.
Magamra zártam az ajtót, és otthon ültem, teljesen kikapcsolódva a nagyvilágból. Este volt, amikor csöngettek. Hosszan, erőszakosan. Percek múlva mentem csak az ajtóhoz. A szüleim álltak ott.
A vallomás – – Beengedsz minket? – kérdezte anyám, és átölelt. Abban a pillanatban kislánnyá változtam, és a vállára borulva sírtam.
– Tudtam, hogy rég el kellett volna mondanunk neki is… – mondta apám, miközben bekísértek a nappalimba. – Dóri, felhívott minket Andris, és mindent elmesélt…
– Nagyszerű. Azt is elmondta, hogy teherbe estem tőle? Hogy a saját testvérem gyerekét hordom a méhemben? – fakadtam ki. Anyám elmosolyodott és magához húzott.
– Nem a vérszerinti testvéred – mondta egyszerűen. – A házasságunk első két évében nem estem teherbe, és az orvosok azt mondták, nem lehet saját gyerekünk. Andrist örökbe fogadtuk. És néhány évvel később megtörtént a csoda: megfogantál a testemben, teljesen természetes úton.
Csak néztem rájuk, nem tudtam igazán felfogni a szavaikat. Andris nem a testvérem? Ez mindent más megvilágításba helyezett.
– És ő tudja ezt? – nyögtem.
– Igen, elmondtuk neki a tizenhatodik születésnapján. Te akkor még kicsi voltál, azt kérte, ne mondjuk el senkinek, még neked se. És amikor elment, hat évvel ezelőtt, azért utazott el New Yorkba, mert új életet akart kezdeni… Nem olyan volt az az állásajánlat, mint ahogyan te hallottad. Nehezen talált jó állást, de muszáj volt elmennie, mert beléd szeretett. Nem akarta elrontani az életedet, ezért ment el.
– Megígértük neki, hogy amikor már beilleszkedik odakint, elmondjuk neked is, hogy nem vagytok vér szerinti testvérek – tette hozzá apám. – De aztán egyszerűen nem tudtuk, hogyan… nem ment.
Csak ültem ott, átölelve őket, én, a huszonhét éves „gyerek”, és úgy éreztem, hogy szép lassan kisimulok. Igaz, hogy Andrisnak élettársa és gyereke volt… Csakhogy nem a testvérem, és gyereket várok tőle! És szerelmes belém, nemcsak én őbelé…
Hát ez volt az igazi „megismerkedésünk” története. Mindennek már két éve, és azóta tudjuk mindketten, milyen az igazi szerelem. A lányunk már járt New Yorkban, de itthon mégis velünk van, Budapesten. Forrás: Nana.hu