A lány és a farkas – Red Riding Hood – film

Szexuális és hátborzongató játék Piroskával, azaz fantasyba öltöztetett krimi általános mesei gyanakvással.
Ma már mindenki tudja, hogy a legismertebb Grimm-mesék sokszor elborzasztó történetei pszichológiai eszközök is voltak, sokszor a gyerek szexuális fejlődésének kríziseit segítettek feldolgozni. A Piroska és a farkas sem mentes a gyerekeket annyira feszítő kérdésektől, sőt, lényegében másról sem beszél folyamatosan. A lány és a farkas készítői ezzel tisztában voltak, meg persze az amerikai piac álszentségével is, így ígéretes filmjük megreked a fantasy, a thriller és a krimi határvidékén – ahelyett, hogy egy telitalálat dráma lett volna belőle.
Kis, sosemvolt-középkori faluban vagyunk télvíz idején, ahol a fehér havat sokszor pettyezi a vörös vér. Ugyanis a kis közösséget vérfarkas terrorizálja. A tizenéves Valerie testvérével is végez az egyik nap, így a lányt már nemcsak a szülei által ráerőltetett kényszerházasság terve szomorítja. A falubelieknél ekkor elszakad a cérna, és elindulnak felkutatni a vérszomjas toportyánt. Elszánt hadjáratuk, bár további áldozatokat követel, sikerrel látszik zárulni. Ekkor érkezik azonban a faluba a vérfarkarkas-szakértő Solomon atya (Gary Oldman elővette az összes akcentustartalékát) és kísérete – amolyan spanyol inkvizíciós stílusban -, és felvilágosítja a népet, hogy egy mezei farkas elpusztítása semmit nem old meg, a vérengzések folytatódni fognak, és persze neki lesz igaza. Az egyre baljósabb történetben persze a nagymamájától kapott piros köpenyében pompázó Valerie-nek lesz kulcsszerepe…
Amanda Seyfried ezen a héten két filmben is debütál Magyarországon (a másik a Chloe Atom Egoyantól), s mindkét szerepében előveszi erotikus kisugárzását. Itt persze nem neccharisnyákban és csipkefehérneműekben tessék őt elképzelni, olyan félig rejtett játékról van szó, amit Amerikában is elvisel a társadalom (lásd cheerleaderek, pompomlányok a focimeccseken). A kérdés persze az, hogy mit is kezd a film a Piroska-történet magjával, és bár dramaturgiailag jó össze van rakva a film, valahol megrekedünk a műfajok és stílusok között. Fantasy ez, meg thriller, ügyesen kavargató krimi, de persze a produkció nem akar lemondani a Twilight-sorozat nézőiről sem, nem véletlen játssza Valerie szerelmét egy Robert Pattinson-kompatibilis süvölvény, és a rendező is abból a produkcióból jön. Talán ez a „mindenből egy kicsi” biztonsági játék teszi, hogy A lány és a farkas zárlata nem üt akkorát, és nem a logikus (egyben megrázó) utat követi, hanem kicsit elmismásolja, szétkeni a történetet. Kár, mert ekképp csak egy közepesen izgalmas, közepesen érdekes filmet kapunk.
Ja, és kiemelendő még Julie Christie a nagymama szerepében – rég láttam már ilyen hátborzongató nagyit!
Red Riding Hood – színes, feliratos, amerikai-kanadai fantasy, 100 perc, 2011, rendező: Catherine Hardwicke, forgatókönyvíró: David Johnson, zeneszerző: Brian Reitzell, operatőr: Mandy Walker, producer: Leonardo DiCaprio, Jennifer Davisson Killoran, Alex Mace, Jim Rowe, Julie Yorn, vágó: Nancy Richardson, Julia Wong, szereplők: Amanda Seyfried (Valerie), Shiloh Fernandez (Peter), Gary Oldman (Solomon atya), Max Irons (Henry), Lukas Haas (Auguste atya), Billy Burke (Cesaire), Virginia Madsen (Suzette), Michael Shanks (Adrien Lazar), Julie Christie (Red nagyanyja), forgalmazza az InterCom
Kritika: Amikor az ember a Piroska és a farkas című gyerekkori rémmese adaptációjának plakátjára lesz figyelmes (akkor is, ha a magyar forgalmazási keresztségben – jogosan – mellőzték Piroskát és egyszerűen csak „a lányról” van szó), akkor elvileg kétféle reakciója lehet: vagy megnézi, mert röhögni akar egyet és kíváncsi, hogy miképp lehet ezt a mesét százpercesre nyújtani; vagy pedig megnézi, mert az alkotógárda, a trailer és a csomagolás biztosíték lehet egyfajta jellegzetes képi világra és narratívára, amely egyes célcsoportoknál nagyon is működik (Alkonyat és társaik).
Az elsőfajta nézőt hívjuk nagymamának. Ők már nagyon sok mindent láttak, rossz filmeket, jó filmeket egyaránt, nem lehet őket effajta színes, zenés parasztvakítással kielégíteni. Jobb esetben csoportosan nézik meg ezt a filmet és hangosan kacagásuktól visszhangzik a plázamozi, rosszabb esetben végigunják és szemináriumi jegyzeteket készítenek a „hogyan ne írjunk és rendezzünk filmet” című (sajnos, úgy tűnik, opcionális) tantárgyra. Számukra ez a kedvesen butuska, műhóval megszórt középkori falucska átverés, láttak már ilyesmit jobban megcsinálva pl. Terry Gilliamtól, és amikor a cudar tél közepén mindenki kigombolt ingben császkál a falu közepén, már a fejét fogja. A nagymamák utálni fogják ezt a filmet. No nem habzó szájjal, inkább unottan.
A második fajtát hívjuk Piroskának. Ők a naivak, akiket talán most rángatnak el először moziba azzal a felkiáltással, hogy ugyanaz a néni rendezte, mint aki a Tvájlájtot. Ők lehet, hogy pont ilyen szendének, szőkének, nagyszeműnek és magas pH-értékűnek képzelték el gyerekkorukban is azt a bizonyos Piroskát (Amanda Seyfried). A szinte musicalre utaló zenés részeknél dobognak a lábukkal, a csúnya farkas megjelenésekor a szívükhöz kapnak. Ők élvezik a giccset, mert szervezetük erre van kondicionálva. Talán nincs is más enzimjük, amivel szubtilisebb filmnyelvet lebonthatnának és szétjuttathatnának a szervezetükbe. A film ezt a célcsportot szolgálja ki maximálisan, még a vámpírmítoszt is be tudták valahogyan tuszkolni az amúgy teljesen archetipikus, Szent György és a sárkányt, vérfarkasokat és egyéb mítoszokat egyaránt magába foglaló történetbe, aminek így aztán igazából vajmi kevés köze lett az „eredeti” meséhez (természetesen nem mintha létezne bármilyen népmeséből „eredeti”, de azért vannak kanonizált változataink, Perrault és a Grimm-fivérek által).
A sztori szerint egy kis faluban időnként egy farkas garázdálkodik. Már elég rég nem esett emberéletben kár, de most egy fiatal lányt (Piroskánk testvérét) széttrancsírozza a falu kellős közepén. Innentől a legfontosabb szál természetesen a farkas felkutatása és elpusztítása lesz, aminek érdekében megjelenik maga Gary Oldman ezüstkörmökkel, papi köntösben és piszkosul szaval. Természetesen a főhősök magánélete is bonyolódik, mindenféle háttértörténetek bomlanak ki, megismerjük a még mindig karizmatikus nagymamát (Julie Christie) és más falulakókat is, egészen a nagy tetőpontig, amikor meghal a farkas (ezzel sokat nem mondtam el, meglepetésekre nyugodtan lehet számítani). Ez így még nem is hangzik annyira szörnyűnek, de amit színészi játék (tessék megszámolni a főhősnő mindkét arckifejezését!), dramaturgiai ritmusérzék, valamint díszlet- és jelmeztervezés címszó alatt elkövetnek az alkotók, az tényleg gyerekmeséhez hasonlóvá teszi az egész filmet. Azokat viszont legalább tizenöt perc alatt le lehet darálni…
Ha van Piroska és nagymama, akkor hol vannak a „farkas” típusú nézők? – teszi fel a kedves olvasó jogosan a kérdést. Nos, valószínűleg ők a dühösek, a kiábrándultak, akik vérfarkasként tombolva hagyják el a mozikat. Akik megunták, hogy műfaji változatosság címszó alatt műfaji bizonytalanságot adnak el nekik. A jelek szerint van belőlük jópár, elég a filmeket ért kritikákat és pontozásokat nézni. Sok műhó semmiért… A film hivatalos weboldala itt