Népszerűség, közismertség, siker, pénz, szépség, csillogás – mindez a modellek élete. Legalábbis sokan így hisszük. De vajon mennyire igaz ez a kép, mennyire valóságos és vajon tényleg az egész csak erről szól?
Akkor miért hallunk nap mint nap híres modellek zűrös ügyeiről? Modellekről, akik nem képesek normális emberi kapcsolatokat kialakítani. Modellekről, akik könnyen a drog és az alkohol mámorába csöppennek, hogy aztán ne, vagy csak nagyon nehezen tudjanak belőle kikeveredni. Modellekről, akik öngyilkosok lesznek. Nem is kell a nagyon távoli múltba néznünk, hogy ilyen eseteket találjunk.
Nézzük meg közelebbről, milyen a modellek élete és döntsük el, tényleg olyan irigylésre méltóak-e, mint ahogyan azt sokan gondoljuk.
Enni? Ismerjük ezt a fogalmat egyáltalán? – Nézzük először a legősibb fajfenntartó eszközt, amit az ember sem nélkülözhet: a táplálkozást. Mivel ma még mindig a csontsovány modelleké a kifutó, az evés központi probléma a modellek életében. Aki nem olyan szerencsés alkat, hogy bármit bármilyen mennyiségben megehet anélkül, hogy a szakma szemszögéből nézve nemkívánatos plusz kilók ugranának fel rá, az bizony pályafutása idején többé-kevésbé állandóan koplal. Bár már néhány országban nem foglalkoztatnak bizonyos BMI (body mass index) érték alatti modelleket, sajnos az általános tendencia nem változik. Minél soványabb valaki, annál keresettebb, ha az egyéb adottságai is rendben vannak. A közelmúltban is hallhattunk olyan esetekről, amikor egy modell – kissé sarkítva bár, de a lényeget tekintve mégiscsak – éhen halt. De hogy ne legyünk ilyen kegyetlenek, nevezzük anorexiának.
A modellek élete egyáltalán nem könnyű. Klasszikus esetben castingról castingra járnak, a kezdők kényelmetlen modellszállásokon alszanak sok másik hasonló cipőben járó lánnyal együtt. Köztük szövődhetnek barátságok, de csak alig töredékük állja ki az idő, vagy a másnap reggeli közös casting próbáját, ahol immár versenytársként néznek farkasszemet egymással. A napok hajnalban kezdődnek és sok esetben hajnalban végződnek, alvásra a feszített tempóban szinte nincs idő. Ilyen kialvatlan, kizsigerelt állapotban kell a kamerák kereszttüzében a legjobb formájukat hozni. Mosolyogni akkor is, ha éppen sírni lenne kedvük.
Nehéz a magánélet – Nem könnyű a párkapcsolat létesítése sem. Az ismeretségek felületesek, randizásra idő nincs, marad a szexre épülő kapcsolat. Nem túl rózsás a kép. Nagyon ritka az igazi, szívből született szerelem. Ha valakinek mégis sikerül, azt a rohanó életmód mérgezi meg. Nagyon-nagyon szerencsés az, aki ebben a közegben kivételnek mondhatja magát. A potenciális partnernek szóba jövő fiatalemberek általában szintén a közismert személyiségek közül kerülnek ki. Nagy médiaérdeklődés közepette szerelmi kapcsolatot ápolni pedig ember- és kapcsolatpróbáló feladat.
Mégis, a modell örül, ha a média a munkája miatt érdeklődik iránta. Ez ugyanis azt jelenti, hogy van munkája. De meddig? A modellek amellett hogy egyre vékonyabbak, egyre fiatalabbak is. Mondhatni gyereklányok. És mi történik, ha valaki kiöregszik, vagy netán felszed néhány kilót? A siker amilyen könnyen vagy nehezen jött, annál sokkal könnyebben el is veszhet. Azért vannak a menedzserek, az ügynökök, hogy fenntartsák a modellek iránti érdeklődést, ha úgy tetszik, keresletet. Ma már senki nem bízhat abban, hogy ugyanolyan ikonként fogják számon tartani pályafutása után, mint például Claudia Schiffert. Az ő sztársága óta a világ nagyot változott, és mondjuk ki, nem jó irányba.
Ha máshogy nem megy, marad a különböző allűrök generálásáa. És már el is érkeztünk a következő problémához: a modell nem lehet az, aki akkor lenne, ha nem lenne modell. Az image-nek minden körülmények között meg kell felelni. Az image az image, nem pedig az ember. Az image az eladható ember.
Értékváltás – De szerencsére van remény. Ma már érzékelhető egy folyamat, amelynek jellemzője, hogy kiemeli a tömegből a valódi értékeket: a modellt, aki kétgyermekes anyuka, boldog párkapcsolatban él, s kiegyezett önmagával. Szomorú, de olyan ritka madár az ilyen, mint a fehér holló. Szinte már túl szép, hogy igaz legyen. Csak reménykedhetünk benne, hogy mégis igaz.
Szóval, amikor a képernyők előtt ülve csillogó kifutókon ragyogó modelleket látunk, vagy egy exkluzív party fotóit nézegetjük kedvenc divatmagazinunkban, jusson eszünkbe az a sok lemondás és szerepjátszás, amivel a modellek életformája jár. Amikor pedig a divatlapok divatösszeállításainak fotóit nézegetjük, ne feledjük, milyen rengeteg munka – és töméntelen mennyiségű digitális technika – van abban a néhány fotóban, és ennek megfelelően értékeljük azokat, mintegy fejet hajtva a modellek áldozatos munkája előtt. Hiszen ember legyen a talpán, aki ilyen farkastörvények közt megállja helyét és érvényesülni tud.
Ezek után akár még irigykedhetünk is, ha továbbra is van hozzá kedvünk.
