Nem érdemes elemezgetni, hogy a Valami Amerika annak idején miért robbant olyan nagyot, hiszen egy ilyen kicsi és gyorsan változó országban nincsenek biztos receptek, tény azonban, hogy butaság lenne veszni hagyni a történet jól eltalált és alaposan megkedvelt karaktereit. Az általában alkotói válságban szenvedő Tamás (Pindroch Csaba), a nőbolond Ákos (Szabó Győző) és a művészlélek András (Hujber Ferenc) most nem filmet, hanem színdarabot eszkábálnak a nagyérdemű legnagyobb örömére, és nem utolsósorban anyagi megfontolásból. A lottópénzből forgatott Bűnös város a sejtelmes búzamező és az öngyilkos Kovács Lajos ellenére ugyanis bukás volt, a fiúk ezért elfutottak Alexért (Szervét Tibor) New Yorkba, de pénz helyett egy újabb szerződéssel tértek haza. A Producerek című Mel Brooks-film alaphelyzetéből Herendi és csapata csinos kis vígjátékot rakott össze, melyben a három testvér papagájként folytatja a már ismert civakodást, a csajok megint megvillantják nőiességüket, és feltűnik Bala, a pocakos maffiózó (Csuja Imre), aki titkos megbízóként kislányát (Tompos Kátya) nyomja be a darabba, és közben a film legjobb pillanataiért felel. A Valami Amerika 2. van olyan jó, mint az első rész, legfeljebb kicsit széttartanak a szálak, de igazodik a korszellemhez, és szűk két óra alatt felvonultat mindent – világot jelentő deszkáktól bögyös macákig.
Szex élesben a filmvásznon: Nagy valószínűséggel komoly vitát kavart a brit filmes cenzorok döntése, miszerint Michael Winterbottom tabukat döngető új filmje, a Kilenc dal vágatlanul került a mozikba. A film élesben felvett szexjelenetei botrányt okoztak a cannes-i filmfesztiválon és nálunk is bemutatták. Míg a megjátszott intimitás már nem jelent problémát a filmcenzorok számára, az élesben leforgatott szexjelenetekből szalagcímek lesznek. A francia rendező, Catherine Breillat 1999-es filmjét, a Románc (Romance)-ot, több országban is betiltották merész képei miatt. A Románc volt az első mozifilm, ahol a nézők kendőzetlen erekciót láthattak a maga teljes szépségében, a színész pedig nem volt más, mint a legendás olasz pornósztár, Rocco Siffredi. A film egy tanárnő szexuális kalandjait meséli el, akit barátja elhanyagol, így hát más férfiakkal vigasztalódik. A széleskörű botrány ellenére és a filmesek nagy meglepetésére a Románc vágatlan változata kerülhetett a brit mozikba, és csak később, a videómegjelenéshez kellett egy másodpercnyi anyagot eltüntetni az egyik forró jelenetből.
Catherine Breillat 1999-es filmje egy szexuálisan túlfűtött tanítónőről, Marie-ről (Caroline Ducey) szól, akit aszexuális pasija elhanyagol, így máshol keresi a kielégülést. A film egyik férfi főszereplője a híres olasz pornószínész, Rocco Siffredi, akinek erekcióját a Románcig csak pornófilmekben láthatták a nézők. Ez a produkció volt egyébként az első, amiben egy felálló farok töltötte be a képernyőt, volt is belőle botrány, ennek ellenére vágatlanul került a mozikba.
[Videók]
Original Sin – Erendendő bűn, erotika a művészfilmekben. A 2001-ben készült filmben, Antonio Banderas és Angelina Jolie több jelenetben is pucérkodnak. A filmforgatás alatt természetesen több pletyka is keringett arról, hogy a két színész a kamerák leállta után is folytatta az ágyjeleneteket. Antonio Banderas akkoriban már bőven Melanie Griffith férje volt, és az egyébként is híresen féltékeny színésznő, tajtékzott az Angelina Jolie és férje viszonyát firtató történetek hallatán. Griffith féltékenykedése a filmbéli ágyjeleneteket látva nem is csoda.
Az eredendő bűn története szerint Antonio Banderas egy gazdag kávéültetvényes (Luis Antonio Vargas), aki levelezés útján szerez magának feleséget, olyat, aki elég fiatal ahhoz, hogy gyermeket szüljön neki. Vargas nem szenvedélyre vagy szerelemre vágyik, gyakorlatias céljai vannak leendő nejével: legyen jó társaság, és hozza világra örököseit. Amikor megérkezik az Angelina Jolie által játszott, postai úton szerzett menyasszony, Julia Russell, a férfi elámul érzéki szépségén. Ez a nő nem az a szerény lány, akire a küldött fénykép alapján számított. Csakhogy a fiatalasszony, nem sokkal az esküvő után rejtélyesen eltűnik. Angelina Jolie fake pornó itt.
Kritika: Az Eredendő Bűn egy sokat sejtető cím, úgyhogy lesz nagy meglepetés, amikor a film utolsó percéig nem sikerül kapcsolatot találnunk a filmbeli történések és a cím tartalma között. A film nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mivel két sztárszereplővel dolgozik: Angelina Jolie és Antonio Banderas most szerepel először együtt egy filmben, ehhez képest rögtön elindultak a pletykák kettejükről, miszerint nemcsak a filmben lettek szerelmesek. Ezek a híresztelések jót tettek a film reklámjának, (persze mindkét fél tagadja a vádakat), de azért ne várjunk nagy szerelmi beindulást, mivel egy kosztümös, XIX-ik századi és Kubában játszódó történetről van szó.
Senor Vargas (Antonio Banderas) egy kubai kávéültetvényes, aki levelezés útján talált magának feleséget, és a film legelején épp a frissen importált feleség-jelöltjét várja Amerikából. Elvileg egy csúnya lány a választottja, mire-nagy meglepetésünkre- Angelina Jolie (Julia Russell) száll ki a hajóból, és elkezdődhet a románc, vagyis a bonyodalmak kezdete. Láthatjuk a pár mézesnapjait (egy jelenet erejéig a szeretkező házasokat is), aztán lassú kibontakozás indul ebből az idilli alaphelyzetből. Az első gyanús momentum, hogy Vargas -ismeretlen okokból- a magánvagyonán kívül a céges bankszámláját is meg kívánja osztani az újdonsült feleségével, amitől minden mozinéző egyből a fejéhez kap. Angelinát a sejtelmes titokzatosság lengi körül, amivel meg kell addig elégednünk, mígnem egy nap el nem tűnik, a férje összes pénzével együtt. Vargas átalakul a házasságban, megváltozik a véleménye a szerelemről (eleinte nem hisz benne), és elkezd nyomozni az eltűnt felesége után. Vissza akarja kapni, de nem a pénzét, hanem a nőt. Ekkor már felmerül a második gyanú is a nézőkben, miszerint egy olyan filmet látunk, ami két, maximum három szereplős lesz. Így is van, a harmadik főszereplőt Walter Downs-nak (Thomas Jane) hívják, ő a magánnyomozó, aki elvileg segít Vargasnak felkutatni a feleségét. Tehát időnk nagy részében őket látjuk a vásznon, a többi felbukkanó karakter csak statiszta-szintű közreműködő a filmben. A történet nagy vonalakban kiszámítható, de azért folytonosan érdekessé tudja magát tenni egy-egy jókor jött fordulattal. A film vége tartogatja a legmeglepőbb csavarokat, úgyhogy érdemes nyugodtan kivárni, hogy végülis mire megy ki a játék. Mivel kevés szereplő vállán nyugszik a film, ezért nekik, Jolie-nak és Banderasnak kell mindent megtenniük, hogy ne lankadjon a nézők figyelme. Angelina Jolie a rutinszerű „rosszlány” karaktert nyújtja, olyan természetességgel alakítja a csábító és ellenállhatatlan rafinált nőt, amilyen magától értetődő egyszerűséggel mindig őt választják ki a producerek ezekre a szerepekre. Banderasnak van néhány valóban pontos megnyilvánulása a filmben, a „latin szerető” ismét jól teljesít, de azért az az érzésünk, hogy neki sem lett a kedvenc filmje az Eredendő Bűn.
A rendező, Michael Cristofer színészként kezdte a pályáját, forgatókönyvíróként folytatta (Az Eastwicki Boszorkányok) és végül filmrendező lett. Az első rendezése egy tv-film, a Gia (Kifutó A Semmibe) volt, ami egy 80-as évekbeli topmodell (Gia Carangi) tragikus sorsáról szólt, és aminek a címszerepe Angelina Jolie számára meghozta az első komolyabb szakmai elismerést, a Golden Globe-díjat. Cristofer ezután még egy nagyjátékfilmmel rukkolt elő, Pár-Baj (Body Shots) címmel, ami egy kicsit zavaros összeállítás volt az ezredvégi fiatalok csajozási-pasizási szokásairól. Az Eredendő Bűn a harmadik filmje, és ezúttal – a Giához hasonlóan – a forgatókönyv is az ő munkája volt. A film sztorija egyébként egy Cornell Woolrich nevű írótól ered, akinek a Valcer A Sötétségbe (Waltz Into Darkness) c. regényét már 1969-ben is feldolgozták, pontosabban Truffaut adaptálta a A Mississippi Szirénje c. filmjében, amiben Belmondo és Catherine Denevue játszották a főszerepeket.
Az Eredendő Bűn elvileg egy szerelmes film, hiszen Banderast (Vargast) egy beláthatatlan szenvedély kerget zavaros vizekre, de a szónak a szoros értelmében véve mégsem szerelmesfilm, mivel egyetlen nyugodt és érdek nélküli pillanat sem történik a film ideje alatt. Inkább hangsúlyosan kosztümös filmről van szó, XIX-ik századi erkölcsről és szokásokról, amibe Angelina Jolie alakja csak némi erőltetéssel fér bele. Trailer videó itt:
Port: Luis Antonio Vargas, a gazdag kávéültetvényes levelezés útján szerez magának feleséget, aki elég fiatal ahhoz, hogy gyermeket szüljön neki. Vargas nem szenvedélyre vagy szerelemre vágyik, gyakorlatias céljai vannak leendő nejével: legyen jó társaság, és hozza világra örököseit. Amikor megérkezik a postai úton szerzett menyasszony, Julia Russell, a férfi elámul érzéki szépségén. Ez a nő nem az a szerény lány, akire a küldött fénykép alapján számított. Csakhogy a fiatalasszony, nem sokkal az esküvő után rejtélyesen eltűnik. Angelina Jolie szexvideók itt, és egy szexjelenet a filmből:
Vincent Gallo neve akkor vált igazán közismertté, amikor a 2004-es The Brow Bunny című, saját rendezésű filmjében a kamerák előtt szopatta meg akkori csaját. Maga a film nem hagyott mély nyomot a filmtörténetben, de az ominózus jelenet óta mindenki tudja, hogy a független filmes-zenész-festő nem panaszkodhat a farkának méretére (20,3 cm, igaz, ez saját bevallás), és hogy volt barátnője, Chloe Sevigny lenyeli – legalábbis, ha a forgatókönyv úgy kívánja. Gallo azóta 50 ezer dollárért (cirka 9 millió forintért) árulja is a farkát, egymillió dollárért (182 millió forintért) pedig akár a spermájával is hajlandó beszállni egy bababizniszbe.
Az amerikai színész-rendező, Vincent Gallo neve inkább független filmes körökben ismert, bár amikor 2004-ben élesben szopatta le magát akkori csajával, Chloe Sevignyvel egy filmjében, már nem csak a filmes lapok írtak róla. Most újabb polgárpukkasztó húzással állt elő: webshopjában egymillió dollárért árulja spermadonori szolgáltatását, teljeskörű kiszolgálással. A polgárpukkasztó amerikai független filmes-zenész-festő Vincent Gallo mainstream hollywoodi mozikban is alakított ugyan kisebb szerepeket, de inkább független filmes tevékenységévell hívta fel magára a figyelmet. Különösen 2004-ben: ekkor kavart botrányt a The Brown Bunny című, saját rendezésű filmje, melyben ő játszotta a férfi főszerepet; a nőit akkori csaja, Chloe Sevigny alakította; a film mondanivalójához pedig elengedhetetlenül szükségesnek tűnt egy orális szexuális aktus. Az élesben, premier plánban bemutatott ábrázolásból a nézők megtudhatták, hogy Gallo nem panaszkodhat a méretére, Sevigny pedig lenyeli, legalábbis, ha elég erősen fogják a fejét. A jelenet nagy visszhangot kapott (a film kevésbé), természetesen nagy botrányt és vitákat generálva, nem mintha ettől a film nem bukott volna meg csúnyán. A botrányt kiváltó jelenet itt megtekinthető, de ha a fentiekből nem lenne világos, igen, korhatáros tartalom.
Minden eladó, amire van vevő: A meglehetősen öntörvényű Gallót azonban nem viseli meg, ha a világ nem érti a művészetét (bevallása szerint merő szemétségből hagyta abba a festést 1990-ben, sikerei csúcsán, hogy megfossza az embereket csodálatos képeitől). Webshopjában azért megosztja művészi produktumait, szemérmetlen összegekért bárki vásárolhat tőle nyomatot, lemezt, filmposztert, a használt kalapját és bőrdzsekijét, dedikált újságokat, valamint – webshopokban általában szokatlannak mondható tételként – a művész szexuális szolgáltatásait és gyermekét.
Hollywoodi körökben elterjedt a jótékonysági árverések azon formája, amikor a leglelkesebben licitáló rajongó együtt vacsorázhat kedvenc színészével, sőt a végén akár még egy puszit is kap tőle. Gallo azonban nem szarozik holmi imitációkkal, aki a filmvásznon szopat, attól a minimum, hogy teljeskörű kiszolgálást ígér mindenkinek, aki erre (őrá) vágyik. 50 ezer dolláros (kicsit több mint 9 millió forintos) tarifát számol fel egy éjszakáért, és hajlandó a világ bármely pontjára elutazni, persze ennek minden járulékos költségvonzatát gátlástalanul szintén a vevőre terhelve.
Kártyával nem lehet fizetni: „Fiatalkoromban velem is előfordult, hogy beleszerettem filmen látott színésznőkbe, akikről hosszasan álmodoztam, és elképzeltem, miket csinálnék velük. Úgyhogy most én, Vincent Gallo, olyan klasszikusok sztárja, mint a Buffalo 66 vagy a The Brown Bunny, úgy döntöttem, minden nő számára elérhetővé teszem magam. Mármint minden nőnek, aki képes ezt megfizetni. Mindössze 50 ezer dollár (plusz a kiadások) költségtérítésért kielégítem minden nőnek született nő álmait, vágyait és fantáziáit” – ajánlja a filmes nagylelkűen, és a nem nőnek született nőkön (és a pasikon) kívül nem is zár ki mást a körből, legyen bár kövér, öreg, színesbőrű, vagy vöröshajú. Leszbikus pároknak külön örül, bár árkedvezményt nem kapnak. Ja, és kártyát nem tud elfogadni.
Ajánlattétel, teljes komolysággal: Ha valakinek ennyi nem elég, szerezhet magának saját mini-Gallót: a művész szaporodni is hajlandó, amennyiben valaki kifizeti az egy adag spermájáért számított egymillió dollárt (182 millió forintot, az InThisEconomy.com adatai szerint egy adag „névtelen” sperma árfolyama 50-200 dollár, azaz 9-37 ezer forint). Az árban a petricsészés verzió értendő, bár Gallo igény (valamint további félmillió dollár) esetén hajlandó a hagyományos eljárásra is, sőt, mint nagylelkűen írja, megfelelő fényképes jelentkezés esetén elképzelhető, hogy el is tekint a felár felszámolásától.
Ha valaki esetleg komolyan venné az ajánlatot, lássuk, mi a várható genetikai örökség, ami kész főnyeremény. „Mr. Gallo spermája több kreatív területen is tehetséges gyermeket biztosíthat, ő maga kiemelkedő atléta, baseball-, futball- és hokibajnok, és profi motorversenyző. Mr. Gallo 1,80 magas, kék szeme van, családjában semmilyen genetikai rendellenesség nem öröklődik (szóval nincsenek nyomik), és születési rendellenességek sem fordulnak elő. […] 43 éves korában is láthatóan teljes hajkoronával büszkélkedhet, amiben meglepően kevés az ősz hajszál. Bár arcvonásai markánsak és különlegesek, ezek valószínűleg jól tompíthatóak az anya finomabb, nőiesebb adottságaival”.
Ha pedig valaki még mindig leküzdhetetlen késztetést érezne egymillió dollár azonnali átutalására, a születendő bébi garantált nemi jegyeiről olvasva talán elgondolkodik az ajánlat komolyságán: „Ha látták a Brown Bunny című filmet, akkor azt is tudják, hogy fiúgyermek esetén milyen méretű nemiszervre számíthatnak (20,3 centi, ha az apjára üt). Nem igazán tudom, pontosan hogyan befolyásolja egy ilyen jól felszerelt apa egy lánygyermek jegyeit, de biztos az sem fájhat”.
[Videók]
Grotesque (2009) Ez egy beteg, öncélúan erőszakos film, amelynek kb. a 70%-a kimerül a testi és lelki kínzásokban. Tömören ennyi. Aki ennyivel nem elégszik meg, annak ott a tovább gomb. A készítők nem teketóriáznak, fél perc alatt előkerül egy kalapács, amivel egy andalgó párocskát meg is támad egy csúnyán néző úr. Majd egy kis kocsikázás után megkötözve, függőleges helyzetben, szájpecekkel elnémítva térnek magukhoz egy lerobbant szobában, természetesen rosszul kivilágítva. Nem kell sokat várnunk elrablójukra, aki egy -nincs jobb szó- szadista állat. A szituáció adott, kezdődik a móka, ami alatt hosszú, fájdalmas kínzások veszik kezdetét. Csak néhány említésre méltó: ujjak láncfűrésszel történő eltávolítása, kasztrálás, zsigerelés.
A történet kb. ennyi, szerintem a forgatókönyv és a szövegkönyv két összekapcsozott A4-es lapból állt, de hát egy ennyire nyíltan torture porn filmnél mit várunk? A karakterek nem tudnak igazán kibontakozni, vannak pillanatok, amikor el akarják velünk hitetni, hogy pedig igen, mi megmutatjuk, hogy miről is van szó, de azok is felemásra sikeredtek. Igaz, volt egy-két igazán szép pillanat -itt a szó romantikusabb értelmére tessék gondolni-, amikor azt éreztem, hogy ez a film több annál, aminek látszik, hogy kicsit romantikus, kicsit bájos, de ezek sem voltak kellően mélyek. Ráadásul tegyük hozzá, hogy ennek a párocskának ez az első randevúja, de már a srác kész lenne meghalni érte… Jó, értem én, más kultúra, a becsület náluk sokkal többet jelent, mint pl. kis hazánkban, amit, khm hagyjunk is, na de akkor is.
Igazából a cím roppant találó, groteszk minden ízében, nagyon jól kihasznált lehetőségekkel, amit leginkább a zenével érnek el a készítők. Ne, ne aláfestő zenére gondoljunk, olyan igazán nincs is, a zene itt magnóból szól, és nem azért, hogy az esetleges szomszédok ne hallják a síkoltásokat, hanem mert hóhérunk egész egyszerűen beteg, aki élvezi, ha klasszikus zene keveredik a fájdalom hangjaival. Igen, szexuálisan izgatja. Szexualitás is van ám biza’, sőt. De még maradjunk a groteszk megjelenésére, ami ott van minden apró részletben: az alkotók képesek voltak még (számomra) egy elég durva poént is belerakni, sőt, még egy eltúlzott, már-már mangás erőszak jelenetet belecsempészni a filmbe. A befejezés meg már egészen abszurd, én azon is felnevettem (de nem csak én).
Az igyekezett abban is megvolt, hogy meglepő fordulatokkal tarkítsák a történetet, csak ez sem sikerült, az nem igazi fordulat, amit az ember jó eséllyel számításba vesz. Ha érthetőbben akarom leírni, hogy miről is szól a film, akkor úgy mondanám, hogy ez olyan, mintha egy átlag horrorfilmben a szokásos, 2-3 percnél nem hosszabb haláltusát kihúznánk másfél órára. Maguk a visszaemlékezésekről szóló felvételek is csak ugyanannak a napnak a történéseiről szólnak. Így nem csak a szereplők, de a néző is be van zárva, nem tudjuk az előzményeket, nem ismerünk senkit -és nem is fogunk-, továbbá a végén szembesülünk azzal, hogy csak annyi történt, amit egy negyedórányi filmbe bele lehetett volna sűríteni.
Nem tudom, hogy hazánkban ki fogják-e adni valaha DVD-n, nem hiszem, még X-kategóriás lógóval sem. Miért? Mert az angoloknál sem adták ki. Nálunk meg már a Fűrész VI.-t se lehet majd látni a mozikban a brutalitása miatt. Megvágni meg szinte lehetetlen lenne ezt a filmet, hiszen akkor jóformán nem lenne mit a mozikba/DVD-re rakni. Kiknek ajánlom? Elsősorban azoknak, akik szeretik a torture porn műfajt, másodsorban pedig azoknak, akik gyakorta látogatnak valódi halálesetekről beszámoló oldalakat. Figyelem! Az egyik tesztalanyom majdnem elhányta magát a film nézése közben és nem is volt hajlandó tovább nézni, szóval tényleg csak saját felelősséggel tessék fogyasztani.
Egy kurva bárkivel elmegy Pesten, elöl-hátul négy, „mounikázás” kettő. A sarkon hittérítők ajánlgatják a kisközösség e-mail címét, és baseballütős fazonok flangálnak egy szál trikóban. Mi keresnivalója lehet itt Istennek? Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt
[Videók]
La pianiste – Ha meg akarjuk tapasztalni a francia filmek „sötét oldalát” is, akkor semmiképp nem szabad kihagynunk a Zongoratanárnőt, ami a jófajta francia vígjátékok ellentéteként fájdalmas, véres, drámai és igen nehezen fogyasztható. Persze egy művészfilmről van szó, ami egyedi elbírálást igényel, de még ha ezt meg is adjuk neki, a végeredmény akkor is negatív. Ezzel nem áll szemben az a tény, hogy a film tavaly Cannesban 3 díjjal távozott (közte a Zsűri Nagydíjával), ezenkívül pedig kapott még egy César-díjat, és egy Európai Film Díjat is. A szakmai zsűri bizonyára értékelte a komoly témát, már ha egy mazochista középkorú zongoratanárnő vergődésére ez a legjobb szó. De jussunk túl a nehézségeken, és lássuk, mire számíthatunk a Zongoratanárnőtől.
Isabelle Huppert egy Erika nevű, 30-as évei végén járó nőt alakít, aki amikor éppen nem zongoraleckéket ad, akkor vagy az anyjával veszekszik, vagy peep-show-kat látogat. Szánalomra méltó élet az övé, mert egyetlen percet sem érez igazán a magáénak, idegenül mozog a saját testében, és mindez elvileg az anyja miatt van. A történet kifejtése elég lassú, a film 130 percbe bírta sűríteni Erika történetét, ami azt jelenti, hogy aprólékos figyelemmel követhetjük őt a mazochizmus, a gonoszság, féltékenység és beteg viselkedés útján. Erikának egyáltalán nincs magánélete, mivel nemcsak egyszerűen az anyjával él, hanem még egy ágyban is alszik vele, ráadásul a kíváncsi természetű Anya (Annie Girardot) a lány minden mozdulatát figyeli, úgyhogy Erika – jobb híján – magába fordul és átmegy perverz-mazochistába. Sem a nappalai, sem az estéi nem stimmelnek: napközben túl szigorúan és ellenségesen kezeli a tanítványait, akik esélyesek lehetnek arra, hogy túlszárnyalják az ő karrierjét, esténként pedig olyasfajta furcsaságokat művel, amik miatt 18 éven aluliak nem nézhetik meg a filmet. (Még az idősebbeknek sem esik jól végignézni, amiket a hősnő az üvegszilánkokkal és magával művel). Aztán a film kb. egyharmadánál felbukkan egy lehetséges szerelmi szál egy helyes és tehetséges fiatal srác (Walter Klemmer/Benoit Magimel) személyében, aki első látásra beleszeret a zongoratanárnőbe, és így pillanatokra minden addigi problémánk megoldódni látszik. Csak pillanatokra, mert egy súlyos francia művészfilm nem végződhet vér és fájdalom nélkül, úgyhogy a rajongásból csalódás, a gyengédségből erőszak lesz, mi pedig ezalatt egyre zavartabban fészkelődünk a székünkön.
Isabelle Huppert több filmből is ismerős lehet számunkra, legutóbb például a 8 Nő-ből, ahol a vénlány karaktert játszotta. A 47 éves színésznőnek van egy erős művészfilmes vénája, ahogyan ezt klasszikus formában láthattuk Hal Hartley Amatőr c. filmjében, amiben Isabelle egy Isabelle nevű ex-apácát játszott, aki pornó-regények írásával szórakoztatja magát. A színésznő a Zongoratanárnőben borzasztóan hűvös, olyannyira, hogy már a filmbeli őrültségeit sem tudjuk teljesen komolyan venni, azt pedig, hogy szenvedélyt is tudna érezni bárki iránt, még nehezebben hisszük el neki. Ez persze nem Isabelle Huppert színészi gyengesége, hanem a rendezői koncepció eredménye, vagyis Michael Haneke német rendező találmánya. Vannak jó pontjai is a filmnek, ilyen például Annie Girardot szerepeltetése, aki valóban félelmetes élethűséggel játszotta el a zsarnok anyát, de hasonlóan jól működik a Klemmert játszó Benoit Magimel beválogatása is, aki számunkra teljesen ismeretlen arcként feltűnően érzékeny színészi játékot nyújtott.
A film legnagyobb gyengéjének magát a történetet neveznénk, amit Elfriede Jelinek regényéből maga a rendező adaptált forgatókönyvvé. Nemcsak drámai, de már-már bántó is Erika érzelmi-szexuális ámokfutása, ami persze alátámasztható az anyjával való nem-normális kapcsolatával, mégis túl erősnek tűnik ennek a nézőre gyakorolt pszichikai hatása. A művészfilmek kedvelőinek valószínűleg nem lesz ezzel sok bajuk, és hogyha a súlyos mazochista-vonalon kicsit túl tudunk jutni, akkor egy érzelmeket felkavaró, valódi Isabelle Huppert-típusú filmként fogunk a Zongoratanárnőre emlékezni.
Port: A negyvenéves Erika Kohut (Isaabelle Huppert) a bécsi Zeneakadémia zongoratanára. Édesanyjával él, aki szeretetével zsarnokoskodik fölötte, nem hagy számára semmi önállóságot. A megközelíthetetlen és hideg fiatal nőnek van egy szenvedélye: szabad idejében titokban pornómozikat és peep show-kat látogat. Elfojtott szexualitása önpusztító és mazochista jellemvonásokat hoz felszínre. Egy nap azonban egyik tanítványa elhatározza, hogy meghódítja.
[Iq] További moziszex
A Túl a barátságon című filmje után Ang Lee 2007-ben ismét a szexualitást vette elő. Akinek már a Heath Ledger főszereplésével készült, meleg szerelemről szóló produkció túl soknak bizonyult, azoknál az Ellenséges vágyak biztosan kicsapja a biztosítékot – függetlenül attól, hogy heteroszexuális kapcsolatról szól. A történet a II. Világháború környékén játszódik, és hiába a politikai vonatkozás, a történelmi háttérről leginkább a két főszereplő, Wong Chia Chi (Wei Tang) és Yee úr (Tony Leung Chiu Wai) kapcsolatának révén kapunk képet. Terítéken az érdekből eredő szex, a testi függőség, a fizikai szenvedély. Mindez 157 percben, szintén kendőzetlen, nyers szexjelenetekkel, valódi közösüléssel a kamerák előtt.
Port: Kína,1938. Wong igazi jó lány, aki épp most kezdi egyetemi tanulmányait. A fiatal nő teljesen magára maradt a világban, anyja meghalt, az apja pedig testvérével együtt Angliában rekedt a II. világháború kitörése miatt. Az egyetemen megtetszik neki egy diák, Kuang, miatta jelentkezik az iskolai drámacsoportba. A hazafias érzelmektől fűtött fiú veszélyes tervet eszel ki a japánokkal együttműködő kínaiak megbüntetésére: a magas beosztásban lévő Yee-t akarja megölni. Wongnak a színpad után, most az életben is szerepet kell játszani. Feladata, hogy Yee feleségének bizalmát elnyerve, a férfi szeretője legyen, előkészítve a terepet az ellenállók merényletének. Wong veszélyes játszmába kerül, szűz lányként egy csábító férjes asszonyt kell alakítania. Azzal pedig végképp nem számolt, hogy az ellenségétől függésbe kerül, a férfihez kötődő fizikai szenvedélye miatt.
[Videók]
Rob és Sofia boldog házasok, attól eltekintve, hogy a lánynak még sohasem volt orgazmusa. A szomorú ténynek ráadásul van egy ironikus oldala is: Sofia párkapcsolati terapeutaként dolgozik, és másoknak ad szexuális tanácsokat. Munkája során megismerkedik egy meleg párral, a fiúk éppen arra készülnek, hogy nyitnak a kapcsolatukon, és más férfiakkal is barátkoznak. Segíteni akarnak Sofia problémáján, és elhívják magukkal a Shortbus nevű klubba, ahol az emberek azért gyűlnek össze, hogy jól érezzék magukat, beszélgessenek a művészetekről, a világról, és hogy mindenki mindenkivel szexeljen.
Ha annak idején a Huncut felhőcske nézői azt gondolták, film ezen túl semmi újat nem fog tudni nekik mutatni, ha azt hitték, Ming-liang Tsainak köszönhetően láttak mindent, ami egy férfi, egy nő és egy dinnye között történhet, hát tévedtek. Bár a dinnye kimarad John Cameron Mitchell filmjéből, majd kétórás segédanyagot kapunk, mit tehet egy férfi gyertyapózban magával, esetleg egy vagy két másik férfival, hogyan játszadozhat el egy nő sajátmagával egy távirányítható, tojás alakú vibrátor társaságában, esetleg egy másik nővel vagy egy komplett házaspárral, netalán egy szobányi férfival és nővel. A Shortbus 102 perces játékideje alatt egy mindent átfogó kiállítás látogatói lehetünk, melyben a Káma-Szútra garantáltan összes póza és még annál több lehetséges szexpartner-párosítása vonul fel a néző szeme előtt a vásznon.
A provokatívnak szánt film rajongói azzal ünnepelték a Shortbust, hogy végre egy film, ami őszintén, elkendőzés, finomkodás, álszerénység nélkül beszél a szexről. A beállításokat, a színészek valósághű játékát valóban megirigyelhetnék még a sokat látott pornórendezők is. Az első félóra után azonban (a felére csappant közönség között) már teljesen megszokod a közeliket a nemi szervekről. Kezd kevés lenni ez az őszinteség. Több kellene a botrányból.
Mitchell a Shortbus-szal New Yorkba vezet minket, de ez a Nagy Alma már nem a West Side Story színes kultúrmasszája, nem is A taxisofőr háborús övezete, ahol azért mindig ott szunnyad az esélye annak, hogy egyszer jön majd egy nagy eső, ami a város minden szennyét elmossa, és főleg nem Woody Allen örök, megkérdőjelezhetetlen szerelme. Ez a New York egy szeptember 11. utáni New York, amiből nemcsak a remény, de mintha minden más is elveszett volna. Ez a New York, míg azzal hiteget, hogy kiismerhetõ és nyitott, valójában végletesen és véglegesen zárt és átláthatatlan. Ebbe a Manhattanbe, ahogy azt a Shortbus címadó underground szexklubjának egyik törzsvendége, az egyszer volt new yorki polgármester a meghatottságtól könnyes szemmel megvallja: „minden bűnös elzarándokol, hogy megbocsátást nyerjen”, de ez a Nagy Alma már fizikailag képtelen ennyi bűnös lélek feloldozására.
A Shortbus Manhattanje olyan, mint az egészestés játékfilm maga. Az expozícióban az establishment shotot úgy pipálja ki a rendező, hogy méregdrága légi felvétel helyett rajzolt, festett totált mutat az aszfalt- és felhőkarcoló-dzsungel házairól. Maradunk kint, a felszínen. Ez a város sem és maga a film sem képes ledönteni nemhogy a megrajzolt falakat, de a valóságosakat sem. Nem képes közel engedni az emberhez, a városlakóhoz, a Shortbus szereplőihez. Csak dokumentálja őket és tüneteiket anélkül, hogy magát a betegséget kutatná, épp ezért a kezelés sem hozhat valódi gyógyulást: csak a felszíni tüneteket enyhítheti, anélkül, hogy megszüntetné magát a problémát. Minden marad a felszínen Mitchell Manhattanjében. Mint ahogy a felszínen dagonyázunk a Shortbusban, nemcsak annak egyik főszereplője által unos-untalan kattogó, mindent és mindenkit lencsevégre kapó polaroid géppel, nemcsak a másik főhős, James szerelméről készített, a kapcsolat legfőképp gondtalanul boldog, szirupos pillanatait összevágott mázas montázsában, hanem magában a címadó Shortbusban, New York betegeinek, a szeretni képtelenségüktől megcsömörlött aszfaltdzsungel lakóknak szánt klinikán, az örömtanyán is.
A film többségében a világváros elektromossági gondokkal küzd: a lámpák örökösen kiégnek, nincs kellő megvilágosítás, nincs fény. Csak az orgazmus, az őszinte, valódi, átélt gyönyör tud újra fényt hozni a világra, vagy legalábbis Manhattan sötét utcáira Mitchell filmjében. Az alig százéves mozi történetében számos film és sorozat rendezőjét ihlette már meg a nő, aki nem képes az orgazmusra. Mitchell csavart még egyet a dolgon, és egy olyan hősnőt választott filmje (egyik) főszereplőjéül, aki ennek ellenére abból él, hogy azt tanítja, amiben magának még sosem volt része: szexterapeuta. Így keresztezi az útját két, öt éve együtt élő férfi: James és Jamie, akik Sofia, a tanácsadó kanapéján betegekből hirtelen orvosokká válnak. Varázsszerük az orgazmust prédikáló, frigid asszonynak a Shortbus, „a tehetségesek és a hátrányos helyzetűek” new yorki szexklubja, ahogy a házigazda, a transzvesztita Justin Bond mutatja be a helyiséget. Van itt minden: színház- és moziteremtől orgiaszobáig, kibeszélő fülkéig, ahol orgazmus-élményeiket oszthatják meg egymással a nők (, itt világosodhatunk meg pl. arról is – Mitchellnek köszönhetően -, hogy egy jó orgazmus képes véget vetni a háborúknak, és elhozni a várva várt békét.
Ha létezik orgazmus, azt itt kell keresni, és ha létezik gyógyír a szeptember 11. okozta sebekre, akkor az az orgazmusban keresendő, szól Mitchell tanítása, aki egy nyiltatkozata szerint mindent megad a Shortbusban a nézőnek, ami ahhoz kell, hogy túlélje az elkövetkezendő alig több, mint egy évet Bush-sal Fehér Házban. Dugj, ha annyira bizalmatlanná váltál mindenkivel szemben, hogy még a neved sem mered felfedni másnak, nemhogy magadat. Dugj, ha már a terápia, vagy az ordítás, veszekedés sem használ kiüresedett és megcsömörlött házasságodra. Dugj, ha társad, szerelmed a szerelem elvesztésével inkább élőhalottként kísért közös lakásotokban és ágyatokban, és titokban valóban a halálra készül. Dugd őt, dugd életre halott kedvesed. Dugj, ne szeretkezz, ne háborúzz, hangzik az új jelszó, mert ha a felszínen olyan is minden, mint a hatvanas években, belül már semmi sem maradt a hippi mentalitásból.
Hiába bánik Mitchell szereplőivel kétségtelen szeretettel, hiába juttatja őket külön-külön, vagy együtt, személyre szabott szexterápiával a kívánt gyönyörhöz. Kiutat ő sem talál számukra reményvesztettségükből, legfeljebb csak pillanatnyi bejáratokat a Shortbusba, egymás testébe, egymás reményvesztettségébe. Épp ezért gyanús a film műfaji meghatározása: paródiát látunk elvileg. Épp ezért tűnik erőltetettnek az irónia, amivel a Nagy Alma lakosait ábrázolja a rendező. Hiába a Pollock poszter a falon, amit egy kis testnedv még színesebbé tesz, hiába James inkább siralmas, mint nevetséges öngyilkossági kísérlete – hogy a jakuzziba fojtsa magát -, és hiába a valóban meghökkentőre sikeredett szexjelenet, amikor Jamie egy férfi segglyukát használja mikrofonként, hogy beleüvöthesse az amerikai nemzeti himnuszt. És hiába a botrány, a látszólag őszinte beszéd a szexről, a nagyközelik az egymásbahatoló, gabalyodó nemi szervekről. Nem tudunk szívből nevetni Mitchell karakterein. Nem tudjuk kinevetni őket. Legfeljebb csak velük együtt, erőltetetten hahotázni – ha már sírni sincs miért. Hiába a dugás orrba-szájba, marad a csömör. „Régebben meg akartam váltani a világot, most már csak méltóságomat megőrízve szeretnék távozni.”, vallja a Shortbus transzvesztita házigazdája, Justin Bond. A Shortbusnak és hőseinek egyik sem sikerül.
John Cameron Mitchell második filmjében szintén a pornográfia eszközeit felhasználva mutatja be az emberek közötti kapcsolatteremtési nehézségeket: gruppenszex, hetero- és homoszexuális aktusok, maszturbálás, önszopás, saját nemi szervét csapkodó, elélvezni nem tudó nő kerül a képernyőre. A szereplők olyan természetességgel dugnak, mintha csak karácsonyfát díszítenének, és pont ez volt a rendező elképzelése is: hogy a néző ne érezze magát kínosan a jelenetektől, és a film végére már ne is gondoljon a szexre. Hiszen a 2006-os mű lényege sem ebben rejlik Mitchell szerint, hanem abban, hogy mennyire nehezen jut el egyik ember a másikig.
[Videók]
Ahogy a rendező fogalmaz, az Intimitás ott kezdődik, ahol a legtöbb film véget ér: az ágyban, pontosabban a padlón. Jay és Claire szerdai találkozásai nem szólnak egyébről, mint a szexről: nem kérdeznek egymástól semmit, és tartják magukat ahhoz a ki nem mondott egyezségükhöz, hogy a titkos légyottjaik terepéül szolgáló szobán kívül nem ismerik egymást. Amikor Jay-ben felébred a vágy, hogy többet is megtudjon partneréről, a kapcsolat bomlásnak indul. Egy alkalommal a férfi Claire nyomába szegődik, és kideríti, hogy a nő házasságban él. Claire férje, Andy igen nyitott ember, és hamar összebarátkozik Jay-jel. Úgy fest, Andy nem tud felesége titkos kapcsolatáról – vagy elég okos ahhoz, hogy megadja Claire számára a szabadságot. Amint Claire rájön, hogy Jay szaglászik utána, megszakítja a kapcsolatát vele. Jay ezek után döntő elhatározásra jut. Az „Intimitás” egy erőteljes, gazdag film. Elkerüli az érzelgősséget, nem csomagolja selyempapírba a szexualitást, nem kíván negédes szerelmi viszonyokat ábrázolni, csupán azt kutatja boncnoki hidegvérrel, mit akarhat férfi és nő egymástól az azonnali kielégülést kereső szexualitáson túl. A rendező kivárja, s nem bánja, hogy csak néhány őszinte szót talál a tönkrement és kidobott kapcsolatok romjai között.
Patrice Chereau 2001-es explicit jelenetekkel (közösülés, orális izgatás) teli filmje meglehetősen hajaz Bertolucci 1972-es Utolsó Tangó Párizsban című művére. Az alaptéma ugyanis ugyanaz: hogyan alakulnak ki az érzelmek egy „csak szex és más semmi” kapcsolatban, vagyis hogyan lesz a nyers dugásból szerelem. Jay (Mark Rylance) és Claire (Kerry Fox) heti egy alkalommal, szerdánként találkoznak egy lepukkant külvárosi lakásban, és kapcsolatuk hosszú ideig nem szól semmi másról, csak a szexről. Aztán a férfiban hirtelen felébred a vágy, hogy többet is megtudjon a nőről, és ezzel elkezdődnek a bonyodalmak.
[Videók]
Adult Content!
Magyarországon a tartalom az Mttv. besorolás V-VI. kategóriájába tartozik, kiskorúakra káros hatással lehet. Hogy ne férhessenek hozzá, használj szűrőprogramot! A Belépésre kattintva kijelented, hogy elmúltál 18 éves, és elfogadod, hogy cookie-t használunk.