Erőszak, szex, gyűlölet, zavarodottság, őrület, gyilkosság, vér, düh – ezek lehetnének a címszavai Larry Clark 2002-es filmdrámájának. A történetben négy kamasz élete van terítéken, akik bár külön utakon járnak, ugyanabban a zsákutcában kötnek ki végül. Sokkoló jelenetei miatt a Ken Park nagy botrányt kavart a Velencei Filmfesztiválon, és több országban tiltólistára került. Az egyik fiú például úgy végez önkielégítést, hogy közben köntösének övével fojtogatja magát. Szintén erekciója lesz, amikor a konyhakéssel megöli a nagyanyját és a nagyapját, de van a filmben haver, akit saját barátnőjének igencsak MILF-kategóriás anyja ránt a lábai közé egy gyors orális aktusra.
Ken Park: Négy kisvárosi szegény fiatal, három srác és egy lány fojtja szexbe és erőszakba mindennapos frusztrációját, aminek legfőbb oka persze a felnőttek hülyesége és degeneráltsága. Mert ilyenek az amerikai kisvárosok a film szerint – csoda, hogy nem lesz mindenki öngyilkos!
Larry Clark és Ed Lachman filmjét, a Ken Parkot már megelőzte a híre – igaz, ez részben a forgalmazó érdeme, akinek azért mégiscsak alapvető érdeke a figyelemfelkeltés. Tény, hogy a film a velencei filmfesztiválon komoly botrányt kavart, Ausztráliában betiltották, és, ha minden igaz, akkor szülőhazájában, Amerikában csak jócskán megvágva lesz forgalmazható, tehát ez nem puszta felhajtás, hanem tényleg van valami, ami miatt ez a munka komoly felháborodást tud kiváltani. Régen az ember azt hitte, hogy ha valamin a nagyközönség kiakad, az minden bizonnyal jó dolog, de minimum érdekes, de sajnos újra meg újra rá kell jönnünk, hogy az, ami botrányos még nem szükségszerűen jó, és az sem biztos, hogy érdekes.
Larry Clark legelső mozija, az 1995-ös Kölykök – ha valaki emlékszik rá – provokatív volt és szókimondó, ráadásul egy olyan világot mutatott be, ami egyszerre volt érdekes és sokak számára teljesen ismeretlen: az utcán lógó gördeszkás fiatalok világát. Most ezt a világot egy már jól ismert és néha egy kicsit már unalmas környezetben, a kisvárosi Amerikában láthatjuk, összekeveredve a reményvesztett, elszegényedett és néha már enyhén degenerált felnőtt világgal, de ettől semmi nem lesz érdekesebb, sőt. Három fiatal srác és egy lány életének pár napját követhetjük a Los Angeleshez közeli Visalia nevű porfészekben. Shawn (James Bullard) azért lóg a suliból, mert titkos viszonyt folytat barátnője anyjával. Claude (Stephen Jasso) mindene a gördeszkázás, de egyszerűen nem hagyja békén alkoholista, munkanélküli tahó apja. Tate (James Ransone) a nagyszüleivel lakik, akik egy idő után annyira idegesítik, hogy egy szép estén lemészárolja őket. A félvér Kisbarack (Tiffany Limos) szélsőségesen vallásos apjával él, aki halott feleségének megszállottja, és Kisbarack túlságosan hasonlít elhunyt édesanyjára, ezért apja gyengédsége egy idő után már nem marad a szülői szeretet határain belül. És minden „gyerek” mellé társul néhány szörnyű, de legalábbis jellemhibás szülő, de ettől még nem lesz kerek a történet.
Azt azért nem árt előre közölni, hogy a filmben bizony van egy csomó szex és nemcsak eljátszott, de valódi is. Ami azt illeti, az ilyen jeleneteket nem mindig indokolja a cselekmény, lévén, hogy többnyire eleve nincs igazi cselekmény, hanem csak lazán egymás mellé illesztett epizódokat látunk. Ráadásul minden epizódban valamelyik fiatal legalább félig meztelen – látszik, hogy a két rendező erre van ráindulva (érdekes módon még nem vádolták meg őket pedofiliával, pedig lenne rá ok). De az egész nem is akar összeállni egy konzekvens történetté, négy – később már csak három – jó barát például csak a film elején látható együtt egy fotón, és a legvégén jelennek meg együtt, de itt is csak azért, hogy a változatosság kedvéért hármasban nyomassák a dolgot. Persze sokan ülnének be a moziba az ilyesmiért, de higgyétek el, ennyire direktben és öncélúan nem néz ki jól, és nem is izgalmas. Arra a kérdésre pedig, hogy mit fog mondani, ha pornográfiával vádolják, a rendező Larry Clark így válaszolt: „A film jellege a legjobb ellenérv. Az, hogy őszinte film. Ha konkrét dolgokra kérdeznek rá, akkor azt hiszem, elég jól meg tudom védeni magam.” Erre mi azt mondjuk, az nem elég, ha egy film botrányos, és az sem, hogy őszinte – legyen inkább egyszerűen jó.
[Videók] Pornó a művészfimekben: Kilenc dal, További moziszex
