A magyar lányok felkapnak egy országot, mondta Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének vezetője azt a hírt, hogy egy svájci felmérés szerint a közelmúltban Zürichben beadott prostitúciós tevékenységre vonatkozó 56 kérelem közül 55-öt magyar volt. Földi szerint hasonló történt évekkel ezelőtt Olaszország, majd Spanyolország, utána pedig Németország vonatkozásában, és „az új ország most Svájc”.
Svájci pénzből csinálták a magyar kurvafilmet a Svájcban kurválkodó magyar lányokról. Bár a magyar filmalap nem látott benne fantáziát, Svájcban úgy gondolták, hogy ideje játékfilmet készíteni a kint dolgozó magyar prostituáltak sorsáról. 1,3 millió frankkal támogatták a Viktória – A Tale of Grace and Greed című filmet, ami magyar szereplőkkel Svájcban készült.

„2009 körül egyszer csak feltűnt, hogy hirtelen nagyon sok fiatal lány kezdett utazni a vonaton. Látszott rajtuk, hogy nem jómódú családból származnak, és nem a nagymamájukat fogják meglátogatni” – meséli Maros Anna, a Viktória – A Tale of Grace and Greed című film forgatókönyvének egyik írója. Húsz éve él Svájcban, rendező férje, Men Lareida svájci.

Svájc ilyen hely. Az országban bizonyos szabályok betartásával – a prostituáltaknak regisztráltatniuk kell magukat a helyi hatóságoknál, és rendszeres egészségügyi ellenőrzéseken kell részt venniük – legális a prostitúció. A kerítés azonban itt is törvénytelen, ahogyan az utcai prostitúció sem megengedett. A szexmunkások többsége függetlenül dolgozik, kisebb lakásban fogadja mobiltelefonon bejelentkező vendégeit – írta 2006-ban a Swissinfo.ch Svájccal foglalkozó angol nyelvű lap, bár azóta némileg változott a helyzet.
A Der Sonntag svájci lap internetes kiadásában megjelent fentebb idézett felmérés során negyvennél is több magyar prostituáltat kérdezett Sascha Finger, a berni egyetem doktorandusza. A német születésű, magyarul korábban egyéves erdélyi tartózkodása alatt megtanuló, és magyartudását a berni egyetem doktori programjában alkalmazó Finger szerint is a pénzkereset a Svájcban munkát vállaló prostituáltak fő célja. Mint  elmondta, beszélt olyan lánnyal, aki svájcifrank alapú lakáshitelét akarta törleszteni az ott megkeresett pénzből, de szerinte is azért megy külföldre sok lány, mert Magyarországon nem rendezett a helyzet, többségüket pedig futtatók viszik ki – jegyezte meg.
Húsz éve utazgatnak Zürich és Budapest között rendszeresen, így figyeltek fel arra, hogy milyen sok a fiatal nő az este induló járaton. Később persze a városban is észlelték azt, amiről azóta olyan sok cikk, tévériport, dokumentumfilm készült: a magyar prostituáltak tömeges jelenlétét Svájcban. „Zürich egy bizonyos része szinte egyik napról a másikra lett tele magyar szóval. Fiatal nők és az őket futtató férfiak lepték el az utcákat. Ez indított minket arra, hogy elkezdjük kutatni a témát, hogy játékfilmet készítsünk róluk.
Az anyaggyűjtésben is elsősorban a vonatutak segítettek. „A majdnem 13 órás utakon könnyen kialakul a beszélgetés. Sőt, úgy éreztem, hogy ezek a nők mesélni akarnak az életükről, hogy elképesztő igény van bennük, hogy valaki végre meghallgassa őket. Tőlem nem is nagyon kérdeztek, csak azt, hogy van-e gyerekem, inkább ők meséltek.”
Maros Anna szerint ilyen mélységben, ha az utcán szólítják meg őket, biztosan nem beszéltek volna, hiszen ott dolgozniuk kell, figyelik őket, versenyeznek a kliensekért, stresszhelyzetben vannak. De gyűjtöttek anyagot a filmhez rendőröktől, szociális munkásoktól, a prostituáltak egyesületétől Magyarországon és Svájcban is.
A Viktória – A Tale of Grace and Greed nemrég készült el. Teljes egészében svájci pénzből, de szinte kizárólag magyar színészekkel. Egy pesti roma lány, Viktória (Farkas Franciska) története, aki egy ideig próbál itthon boldogulni, segít a rokonainak zöldséget árulni az aluljárókban, de egyre kevésbé bírja a nyomort és a kilátástalanságot. Látja már kinn dolgozó szomszédait, mindenük megvan, azzal dicsekszenek, hogy ott mennyivel könnyebb az élet. És persze tudnak valakit, aki segít kimenni.
Így kerül Viktória Zürichbe, egy jól kiépített, többé-kevésbé olajozottan működő gépezetbe. Papírok, szállás és strici (Nagy Zsolt) gyorsan akad. A szobatársa, Blondie, vagyis Stefanovics Angéla már régóta csinálja, ahogy Marina (Pölöskey Erika) is, aki egyben a stricijük barátnője és a lányok állandó felügyelője. Szabadnap nincs, a pénz jó részét le kell adniuk, a munka nemcsak undorító és megalázó, de veszélyes is. A zürichi utcai prostitúciót a magyarok és magyar romák uralják, Viktória stricijének is vannak feljebbvalói, a rendszerben szinte mindenki kiszolgáltatott valakinek. Van, aki az otthon maradt családjáért dolgozik, van, aki valamilyen szenvedély, drog vagy szerencsejáték miatt, és van, aki érzelmileg függ a futtatójától.
A Magyar Nemzeti Filmalap nem látott fantáziát a történetben, de a svájci állam és Zürich városa igen, így ők 1,3 millió svájci frankkal támogatták a filmet. Maros Anna szerint részben azért, mert a prostitúció és a vele járó bűnözés egyre nagyobb probléma Svájcban.
Azt a zónát, ahol a film játszódik, már be is zárták, most az autómosókhoz hasonló helyen várhatnak a prostituáltak a kliensekre, mert ez a megoldás kicsit biztonságosabb. A film főhőse önként választotta ezt az utat, de sokan emberkereskedelem áldozatai. Maros Anna szerint a Lilja 4-ever című film tökéletesen bemutatott egy ilyen sorsot, ezért ők a szegénység és kilátástalanság által kikényszerített „szabad akaratból“ hozott döntést, és ennek lehetséges következményeit akarták ábrázolni.
A Viktóriában a profi színészek mellett amatőr vagy többé kevésbé amatőr szereplőket láthatunk, a főszereplő Farkas Franciska például jelnyelvi tolmácsként végzett, modellkedett Király Tamásnál, de dolgozott a Független Színházban is, most éppen a Pinceszínház egyik darabjában látható. A másik roma főszereplőt, Pölöskey Erikát a véletlennek köszönhetik, ő csak egy ismerősét kísérte el a válogatásra. De Stefanovics Angéla és Nagy Zsolt is játszik a filmben. „Egyrészt, mert az anyaggyűjtés ideje alatt azt tapasztaltuk, hogy a prostitúció nem egy specifikusan és kizárólagosan roma ügy, másrészt nagy élmény volt két ilyen nagyszerű színésszel együtt dolgozni”.
Farkas Franciskával egy éven keresztül dolgoztak a forgatás előtt, a helyzetgyakorlatokon kívül maga is beállt a sorba, ahol a munkavállalási engedélyeket osztogatják, figyelte az utcai prostitúciót, beszélgetett a zónában dolgozó lányokkal itthon és Zürichben is. „Számunkra fontos volt, hogy a romákat ne kizárólagosan tettesként, illetve ne kizárólagosan áldozatként ábrázoljuk, ahogy ezt filmekben sokszor teszik. A hangsúly az alapvető emberi tulajdonságokon és érzelmeken volt, attól függetlenül, hogy valaki roma vagy nem roma.”