Szex és erotika perverz szinten a mozikban! Titkon minden hollywoodi limonádé-színész arról álmodik, hogy az életben legalább egyszer szerepeljen egy ilyen szexista majdnem pornófilmben. Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja.
Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelméről, és szeretőkről, de mindenekelőtt szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extrémitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek.
A nimfomániás mindent megmutat, amit az átlagember perverziónak gondol. Mégis túl közönségbarát, túl egyértelmű, várjuk a rendezői változatot. Lars von Trier új filmje több, mint a leginkább tabuként kezelt szenvedélybetegség szokatlanul visszafogott körbetapogatása, egy sor arcba feszülően egyértelmű metaforán keresztül bemutatva Joe (Charlotte Gainsbourg) parttalan sodródását az érzelmi kiüresedésig. A nimfomániást ugyanaz a gátlásokkal, normákkal szemben érzett zsigeri ellenszenv hajtja, mint az Antikrisztust, viszont a dán rendező a szélesebb közönség reményében lényegében eunuchot csinált magából és a filmjéből is.
Trier már a Melankólia premierjén belengette, hogy új filmje egy három-négyórás pornó lesz Kristen Dunsttal. Hozzá csatlakozott még a rendező bejáratott színészei közül Stacy Martin, Stellan Skarsgard, Charlotte Gainsbourg, Udo Kier és Willem Dafoe, a promóció és a várakozás mértéke alapján pedig A nimfomániás az volt a mozirajongóknak, mint a sportautók szerelmeseinek a Halálos iramban aktuális része. A bukolikus fantáziákkal leszámoló plakátoknál és a jó érzékkel adagolt klipeknél is nagyobb megdöbbenést keltett azonban, mikor kiderült, hogy a film két részletben, jelentősen átfazonírozva kerül a mozikba. (Az első rész rendezői változatát egyelőre csak a berlini filmfesztiválon vetítik majd.)
A végeredmény pedig olyan, mintha a plakátokon szereplő, orgazmustól eltorzult arcoknak az érettségi tablóra szánt változatát látnánk. Érezhetően elválik, mi az, amit már a producerek raktak a filmbe és mi lehetett a nyersanyag: egy olyan ember, aki nem félt megrendezni az Antikrisztust vagy a Dogville-t, sosem folyamodna olyan olcsó és már túlzottan direkt trükkökhöz, hogy amikor a pénzről beszélnek, fekete-fehér képkockákon pénzt számlálgató maffiózókat mutatnak, vagy amikor a képernyőn is megjelenik egy számláló, hány lökés is fér bele egy koituszba. (Vs.hu, Port.hu)
