Az egyedülálló pasiknak se könnyű párra lelni. Olyannyira, hogy Alekosz például, a ValóVilla görög amorózója egyenesen egy feleségkereső műsorban próbálja majd megtalálni a nagy Ő-t. A vadászgató szingli férfiakról lesz szó az írásban.
„Minek ragaszkodni egyféle süteményhez, amikor annyi édes, habos, csokis, mákos és meggyes gyönyörűség van, és annyi a cukrászda is, mint égen a csillag?” – adott édesipari jellegű választ az egyik szingli férfibarátom arra a kérdésemre, hogy miért nem házasodott még meg, amikor már felülről szagolja a negyvenet.
A baráti körünkben csak Szőke Tarzannak becézett férfi és Johnny Weismüller között egyrészt figyelemreméltó fizikai hasonlóság van, másrészt az említett barát kedves, okos, figyelmes, fergeteges a humora és imádja a gyerekeket. Nem viccelek, van ilyen. Nagyon jó pasi.
Az igazi Tarzannal ellentétben neki mégsincs Jane-je, pedig valószínűleg tízből tíz nő igent mondana. A helyzet kulcsa éppen ebben rejlik – magyarázza -, hogy nem kell kepesztenie azért, hogy legyen barátnője, rövid vagy hosszú távú, de mégiscsak futó kapcsolata.
Sokáig tobzódott a bő választékban, hódítást hódításra halmozott, saját bevallása szerint könnyű vadra lőtt, akinél biztos lehetett a sikerben, azaz nem akadémiai székfoglalókkal készült egy-egy randira. Később már a vele azonos súlycsoportú, eszes és szellemes nőkre hajtott: „De amikor azt láttam – vallja be -, hogy bejön nekik a dumám, és ülnek a poénok, akkor meg azt mondtam, ha ez is ilyen egyszerű, akkor hova kapkodjak, sok torta mégiscsak jobb egy tortaszeletnél, és mindig van még jobb.”
Ráadásul Szőke Tarzan barátom szereti a munkáját, bár nem klasszikus karrierépítő, de mindig is szenvedéllyel tanított, filmezett, újságot írt. Ma már ő is az elköteleződés hosszú és rögös útját járja – van állandó nője -, és nem csodálkozik azon, hogy ezt idáig meg akarta úszni: „Gőzöm nem volt arról, hogy milyen kemény meló életben tartani egy kapcsolatot a kezdeti lángolás után: egyezkedni, csiszolódni és elfogadni” – magyarázza.
De őt is meglegyintette az elmúlástól „megöregszem és a saját kutyám fogja tisztára nyalni a csontjaimat, mert meg se találják a hullámat” való félelem, plusz szerelmes is lett, így végül belevágott az összebútorozás, kompromisszumkötés gyümölcsöző folyamatába.
A fenti szingli férfi története tipikusnak mondható: abban az értelemben mindenképpen, hogy egyedülálló férfiaknak és nőknek a házassági piacon soha nem voltak és nem is lesznek egyenlő esélyei. Azon egyszerű oknál fogva, hogy biológiailag a férfi akár évtizedekkel tovább keresgélhet, míg áll a cerka, bármikor lehet apuka, a nőnek viszont korlátozottabb az anyukává válás ideje.
A férfiak esetében nem csupán természetes, hanem egyenesen elvárás az, hogy a rendes férfi előbb teremtse meg az egzisztenciáját – jó állás, jó autó, jó lakás -, és utána gondoljon az utódlás szent kötelességére.
De egyrészt ma egy férfinak sem könnyű egzisztenciát teremtenie, másrészt pedig ha már megteremtette, és benne ül a tutiban, miért akarna éjszaka éktelen csecsemősírásra ébredni? Miért akarná gyerektutujgatással tölteni a hétvégéit ahelyett, hogy a haverjaival csajozna meg sörözne? Miért mondana le a kényelméről, függetlenségéről?
Ha mindez megvan – a státuszszimbólumok, amik sokak szerint férfivá teszik a férfit -, akkor már nem szívesen kockáztatnak egy nő kedvéért. Legalábbis Szerémi Péter pszichológus szerint a férfiak ritkán reszkírozzák a jól felépített önképüket, inkább „alulválasztanak”: olyan nőt keresnek, aki rajongással tekint fel rájuk, akit könnyen lehet irányítani, nem pedig olyat, aki mellett fejlődhetnének, mert egyenrangú társak lehetnének. Csak ez utóbbiért meg kell dolgozni. Két azonos súlycsoportbeli ember ugyanis alaposan megizzasztja egymást, mire kialakítják az egyenrangú párkapcsolat kereteit.
Ráadásul azok a harmincas nők, akik akár egzisztenciálisan is egyenrangú partnerei lehetnének az érett szingli férfiaknak, megint csak hátrányba kerülnek: a férfiak tízes és húszas éveikben „idősebb” (20+) nőkről álmodoztak, akik viszont akkoriban az idősebb fiúk társaságát keresték. Harminc-negyven körül azonban fordul a kocka, eljön a revans ideje: az „érett” férfiak most már azokat a húszasokat választják, akikre tizenévesen hiába ácsingóztak.
A másik sarkalatos pontja szerintem sok szingli férfi elköteleződés-fóbiájának a gyermek kérdése. Én egyetlen pasitól hallottam idáig életemben ezt a mondatot: „Mielőbb nagyon szeretnék gyereket!” Ez a férfi – nem véletlenül – éppen a férjem. Az, hogy ezt a mondatot alig hallottam férfiaktól – megkockáztatom – annak is a jele, hogy nem minden férfi ragaszkodna körömszakadtáig a teremtés csodájának megtapasztalásához, ha nője nem akarná.
Amikor egy-két férfi arról áradozik, hogy végre feleséget szeretne, gyakran az a gyanúm, hogy a fejében még ma is az a tévképzet uralkodik, hogy azért lesz jó, ha lesz, mert garantáltan megint (mint otthon, anyunál) mindig hétfogásos kaja, tiszta zokni, tiszta tányér, rend, heti többszöri szex vár rá – ingyen. (A szex nem volt otthon, az új elem.)
Nem csupán a nők és férfiak életkori szakaszaiban jelentkezik végzetes elcsúszás, hanem földrajzilag és az iskolázottság terén is. A szingli nők többsége városokban él, de a velük egykorú szingli férfiak falvakban, a nők többsége értelmiségi, míg a férfiak általában diploma nélküliek. A férfiakkal ellentétben a nők intellektuálisan – bár a diploma nem feltétlen fokmérője az intelligenciának, de kétségtelenül fontos információ egy emberről – nem szeretnek alulválasztani, mert számukra fontos a partneri viszony, a közös érdeklődési kör. Nem csoda, hogy a találkozás nem jön létre. Egyes becslések szerint a jelenleg eladósorban lévő magyar nők több mint fele hajadonként fogja leélni az életét.
Engem ez elszomorít – De nem csupán a szingliség és az emiatt drámaian fogyó népességünk okán van aggódnivalónk, hanem az egyre súlyosabb elmagányosodás miatt is. Nemcsak párt nehéz találni férfinak és nőnek egyaránt, hanem barátot is: honfitársaink több mint egyharmada nélkülözi a meghitt, biztonságos, éltető baráti kapcsolatokat és közösségeket. Ha lennének közösségek, akkor a pártalálás is könnyebben menne. A magam részéről a virággyerekek jelszavát: „Szeretkezz, ne háborúzz!” azzal egészíteném ki, hogy szeretkezz és barátkozz is. És semmiképpen ne háborúzz! Forrás: Life.hu