Sokszor szavunk sincs rá, és néha annyira belengi a tabu, hogy azt se tudjuk, mi mindenre jó, vagy hogy a külsejét tekintve hányféle formával, mérettel állunk is szemben. Hogy hogyan, hányféleképp határozták meg, és milyen státuszt szántak neki az egyes kultúrák és korok, azt alább kifejtjük. Hasznos olvasmány, de döbbenetes is. A női test évezredek óta egyidejű terepe az eszményítésnek – gondoljunk a domború Vénusz-ábrázolásokra vagy napjaink gyönyörű divatfotóira -, illetve a szigorú ítélkezésnek (lásd például az egyes afrikai közösségekben a nők „vágytalanítására” alkalmazott klitoriszmetszést vagy az elhízottak megbélyegzését a nyugati világban). Közelebbről nézve: a női nemi szervről számos különböző elképzelés él a kultúránkban, és ezek megegyeznek abban, hogy javarészt a titokzatosságát, az ismeretlenségét, vagyis a vélelmezett negatív jellemzőit hangsúlyozzák. A továbbiakban az utódnemzéssel és csecsemőgondozással foglalkozó Journal of Reproductive and Infant Psychology című folyóirat összegzése alapján bemutatjuk a leginkább ismert, és széles körben osztott „vaginaképeket”, illetve elgondolkozunk ezeknek a nők mindennapi életére gyakorolt hatásairól is.

A vagina mint a pénisz alárendeltje
Bár Freud doktor fogalmazta meg a legfrappánsabban, hogy a hímvessző a női genitáliák „felsőbbrendű alakmása”, azért jóval a 20. század előttre nyúlik vissza a hiedelem, amely szerint a hús-vér nő a férfitest B verziója. A vagina eszerint voltaképp a pénisz inverze/negatívja: egy belülre rejtett, alacsonyabb rendű tartozék – míg az Igazi vállalhatóan és látványosan a hím testén kívül helyezkedik el.

A vagina mint hiány
Az előző gondolatmenethez szorosan illeszkedő pszichoanalitikus blődség, hogy a nőiesség voltaképp a pénisz hiánya felől érthető meg. A nő irigységében mi mást tehetne, mint hogy fonalhurkokat bököd a kötőtűjével afféle szexuális pótcselekvésként. A Nő tehát mindaz, ami nincs: üresség, lyuk csupán. Frappánsan reagált a hiányképzetre a Guardian újságírója, aki követeli: „Legalább az ezredfordulón adjatok vaginát a Barbie-nak!” (utalva a népszerű baba szexi melleivel, hajával és csókos ajakával erős kontrasztot képező űrre a combjai között). A hiány azonban nem csupán a lábak között, de a fejekben is tátong: egy kutatás eredményei szerint a felnőtt korú nők javarésze képtelen lerajzolni a genitáliáit, a pontos megnevezésekről és funkciókról már nem is szólva. (Szorosan hozzátartozik mindehhez, hogy megfelelő szavaink sincsenek az intim testtájainkra – jelen cikkhez például képtelenek voltunk olyan címet találni, amely nem trágár, nem tudományoskodó, viszont jelentésében meg tudja ragadni a női nemi szerv egészét.)

A vagina mint a pénisz passzív kiegészítője
„A vagina célja, hogy befogadja a hímvesszőt” – áll egy… nem, nem kőkori, hanem a ’90-es években kiadott anatómiakönyvben. Mindez persze szorosan összefügg a nőknek előírt receptív, a férfivágyakat kiszolgáló, alávetett szexuális szerepkörrel is.

A vagina mint szexuálisan rosszul funkcionáló szerv
Amivel csak a probléma van, ugyebár: nem nedvesedik, de legalábbis nem a pornófilmekből ismerős „spricceléssel”, fájdalmat okoz, begörcsöl, aztán olyankor képtelen a férfi befogadására, túl szűk, vagy épp olyan tág, hogy intimplasztikára szorul. És ami a legfontosabb: a „rossz beidegzettség” miatt képtelen orgazmust nyújtani a birtokosának.

A vagina mint gusztustalan, szégyellni való testrész
„Anyám mindig azt mondta, hogy fúj, de csúnya, oda se nézzünk! – mondja Anita. – Hogy a tampont is csak applikátorral, mert undorító, ha odanyúlunk. Én meg persze felnőttként is bedőlök a kozmetikai iparnak, kilószámra veszem az intim spréket, dezodorokat, és még hipersterilen is zavarba jövök, és képtelen vagyok feloldódni, ha a barátom megcsókol ott.” Apropó! Tegyük gyorsan hozzá, hogy míg a nők sokszor inkább orális szexben részesítik az egyéjszakás partnereiket, mint hogy lefeküdjenek velük, addig a férfiaknál pont az ellenkezője igaz.

A vagina mint a sebezhetőség jelképe
Az erőszaknak, az akarat ellen való behatolásnak a kapujaként és lehetővé tevőjeként a vagina voltaképpen a nők pszichés sérülékenységének a szimbóluma is egyben.

A vagina mint veszélyes lény
A fogakkal ellátott hüvellyel, a vagina dentatával való találkozás a legősibb férfifélelmek egyike. A maori mitológia obszidián- és smaragdfogú vaginával bíró halálistennőjétől a Vietnámban harcoló amerikai katonák sztorijaiig – akiket állítólag a helyi prostituáltak a hüvelyükbe rejtett borotvákkal és bugylikkal sebeztek halálra – számos korban és kultúrában megjelenik. Az elnyeletéstől való archaikus félelem, a titokzatos Nő végzetes és ismeretlen varázsereje, a halálhozó gyönyör ambivalens képzete egyszerre testesül meg a veszélyes vagina víziójában. A helyzet, mi tagadás, nem túl rózsás: míg a férfiak többsége büszke a nemi szervére – társaságban emlegeti, elnevezi, vagy legalább megfigyeli és ismeri! -, addig a nőknek adott egy titokzatos és meg nem ismerhető, lesajnált, csúnyának és rossz szagúnak észlelt, pont ezért szégyellnivaló és szóba nem hozható testrész. (Ha mégis beszélünk róla, gyakran a plasztikai sebész előtt, korrekciós műtétre várva tesszük meg – minderről részletesen itt olvashatsz.) Ebből legyen örömforrás…

Mégis, a negatív vaginaképek dacára számos szerző megpróbálkozik azzal, hogy rendet tegyen a „női nemiség háza táján”: a vagina igazán aktív – állítják. Ha kell, nedvesedik, változtatja a színét, a méretét, életet ad, hiszen valahogy gyereket is szülünk, ugyebár! Eddig rejtegetett, de immár felfedezésre váró, újfajta szépségeket kínáló terület. És ahogy az egyik kiváló elméletalkotó az orgazmussal kapcsolatban megjegyezte: „Persze, hogy a csikló nyújtja a hevesebb gyönyört. De lássuk be: a klitorális orgazmus sokkal élvezetesebb teli hüvellyel, mint üressel!”