Látható egy nagyméretű kép, rajta egy nő, Nagy Kriszta, az alkotó és egy férfi – felismerhetően Árpa Attila közszereplő – talán szexuális együttlétének egy megörökített pillanata. Mintha dokumentáció lenne, mintha fotó, de mivel egy művészeti vásár kiállításának keretei közt jelent meg, és technikáját tekintve festmény, joggal gondolhatjuk, hogy ez egy műalkotás.
Mi történik velük a képen? Egy aktus – nem igazán személyes, nem igazán gyengéd, nem igazán a szerelmes pozitúrák egyike -, amiben a nő mint szexuális tárgy van jelen, ami persze nagyon is lehet izgató. Ott van az erotika, de mintha nem ugyanazt jelentené mindkettőjük számára a történés. A pasi élvez, nem akarja, hogy zavarják ebben, és ennek érdekében odavet csipetnyi szerelmi vallomást. A lány mozdulatából és kérdéséből kiderül, hogy ő nem annyira baszni szeretne, mint inkább az előmeneteléről beszélni.
Egy nőnek, aki hímek vonzalmának tárgya, van-e más esélye, hogy szakmai tudásának megfelelően dolgozhasson, mint hogy játékszerré váljon szerelmi vadászatokban és testi kielégülés eszközeként? Mondhat-e nemet, hogyan mondhat nemet úgy, hogy ne sértse a macsó férfiasságát, azon túl, hogy már alaphelyzetben sérti azzal, hogy nem csak egy két lábon járó pina?
Miért teheti meg egy férfi, hogy kihasználja a helyzetét, miért fogad el valamit, amit talán nem is akarnak neki adni, miért nincs emiatt zavarban, miért nem szégyenkezik kicsit emiatt, mért nem jut eszébe, hogy az ő anyja és lánya is nő?
Azért, mert egy férfi nem feltétlenül viselkedik úgy, mint egy „férfi”, és vannak nők, akik úgy döntöttek, hogy ha nekik ez a labda jutott a játékban, akkor ezzel játszanak, és vagy sikerül, vagy nem alapon részt vesznek benne, így azzal jutnak előre, amivel lehet. Hogy ez nekik okoz-e morális problémákat, erre személyes tapasztalat hiányában nem tudok válaszolni, tehát ez éppen olyan kérdés marad, mint a férfiak esetében. Azok a nők, akik az ilyen játékokban részt vesznek, tüzelő nőstényként lépnek a férfi vadászterületére. Azt hiszem, ha olyan párról van szó, ahol a hím is és a nőstény is ugyanazt játsszák, tiszta a helyzet, és a másikkal szemben legalább nem kell feszegetniük a morál problematikáját. Ez, ha nem is túl szép és romantikus, de tiszta, tisztán gusztustalan. Nekem mindenképp, de hát a világ az már csak olyan, amilyen, én mondjuk nem gondolom, hogy részt kell benne vennem.
Az általános szereposztás a következő: a hím álló farokkal szelektál a pozícióra váró nőstények közül, melyik is legyen a poszton, többnyire olyan szempontok szerint, hogy ki az, akit meg lehet baszni. És van a nőstény, aki mindent megtesz, hogy abba a kategóriába kerüljön, akit meg akarnak, és meg is.
Tehát a minta szerint a nő csábít, felajánl a spermaosztó férfinak, könnyebbik módját választva az előmenetelnek, a férfi pedig elfogad, használ.
De mi van azzal a pasival, aki olyan telhetetlen, olyan éhes a pénzre, a hatalomra és a játékra, hogy mindkét nem szerepét használja: egyszerre sztereotip hím és kurva nőstény. Na ez a képen szereplő férfi. A nőtől nemcsak azt várja, hogy testét felkínálja csereeszközként, de a lelke, a szerelme is kell, hogy tökéletesen leszívhasson belőle mindent, amire szüksége van a pénzcsináláshoz. Csábít, tüzel, kelleti magát, akárcsak egy kiéhezett picsa. Kényszeresen csillogtatja a szemét és a hajolaját meg a napot hárlija nikkeljén. A nő így nemcsak odaadja magát, hanem könyörög is azért, hogy odaadhassa, és mi történik ekkor? Olyan egyszerű. Nem kell neki fizetést adni.
Régóta okoz nekem fájdalmat – a kielégületlenségről nem is szólva – ez a leosztott szerep, a nő, akit akarnak, de azt meg úgy sem lehet, ezért nem lehet vele dolgozni. Sokat beszéltem már arról, hányszor akadályozott a munkámban az, hogy „ilyen” nő vagyok. A férfiak értetlenkednek, és többnyire a nők is. Ennek kapcsán született a mű. Miért pont most, és miért ez a fiatalember a modell? Mert már elég! Azért ő, mert már megint olyan szerencsés, amilyennek tartja magát. Szerencsés például, mert becsúszhatott a művészettörténetbe, és éppen rajtam. Megindított az a sok szép történet a saját csodanagy falloszáról, a villogó szeme és a munkamegbeszéléseink, ahol csakis kettőnk baszásának tervezgetése került napirendre, no meg a szopás. Először nem érzem kötelességemnek a diszkréciót, noha sosem értettem, miért kell diszkrétnek lennem a mocskos hazug disznókkal szemben. ‘ ugyanis magát a könyvében már bemutatta mint lányokkal hősködő, etikátlan üzletembert, sportszerű ötletlopó gépet és az indiszkréció mintapintyét. Nagyobb érdeklődést vált ki, mint egy, a köz számára ismeretlen ember, és sokkal jobban mutat a seggem mögött, mint egy kevésbé szép férfi vagy mint egy rusnya, de önbizalommal teli állat.
Végül felhívnám a figyelmet a kép jobb alsó sarkában, fejjel lefelé, zárójelben, a felmerülő kérdésekre kapott válaszra: Nem.
