Magyar lányok minden sarkon

Zürich és a borsodi Goldfinger – Peter Rüegger, a zürichi rendőrség vezető nyomozótisztje azt mondja: óriási gondokat okoz nekik az utcai prostitúció. A Sihl folyó partján alakították ki a város türelmi zónáját, azon kívül tilos a prostitúció. „Annyira sok a magyar prostituált, hogy már számolni se bírjuk, naponta növekszik a lányok száma. Tavaly már 1050 „kezdőről” tudtunk, közülük 499 magyar, míg 2003-ban csak 94 magyar nő volt a látókörünkben, vagyis megnégyszereződött a számuk.
Az uniós csatlakozás az egyik ok, hiszen Svájc is a schengeni határokon belül van. A munkaügyi hivatalban mint egyéni vállalkozó prostituált jelentkezik be. Itt a legnagyobb közösség a magyaroké. Mi úgy látjuk, a legtöbben roma származásúak.” Zürichben az emberkereskedelem ellen küzdő speciális csapatnak hat tagja van, köztük Markus Gaehwiler, aki azt mondja, folyamatosan ellenőrzik a bordélyokat és az utcát. A teljes egységhez 14 ember tartozik.

Svájcban 1993 óta legálisan lehet stricivel működni, kivéve akkor, ha a strici kényszeríti a nőt a prostitúcióra, azaz ha nem engedi, hogy szabad elhatározásából döntsön, kivel megy el, illetve akkor, ha elszedi a pénzét. Sokszor elszedi. Markus Gaehwiler azt mondja: ők csak akkor tudnak ügyeket a bíróságig vinni, ha van tanú. „A sorrend úgy néz ki: a civil szervezetek kimenekítik az áldozatot egy védett házba, aztán jövünk mi, nyomozunk, de csak akkor jöhet a bíróság, ha az áldozat tanúskodik.”
A zürichi rendőrségnek 2010-ben 1500 kapcsolatfelvétele volt magyar prostituáltakkal. A legsúlyosabb gondot az jelenti, hogy az áldozatok nem tanúskodnak. Az egyik legnagyobb vihart kavart magyar eset 2010-ben került bíróság elé: ez volt a híres Goldfinger-ügy. A svájci rendőrök nevezték el így a borsodi férfit, mert mindegyik ujján aranygyűrűt hordott. Peter Rüegger rendőrtiszt különleges térképet vesz elő: a Goldfinger-üggyel szorosan összefüggő emberkereskedő csoportokat ábrázolja. A térképre hasonlító hatalmas lapra a nyomozók felrajzolták az egymásra épülő futtatói szinteket – első látásra hatalmas családfára hasonlít.
A térképen láthatóvá válik, hogy egyetlen nő testéből hányan húztak hasznot. Gaehwiler és Rüegger azt mondja: Goldfinger cinkosainak bukását az okozta, hogy iszonyatosan brutálisak voltak. Az egyikük egyszer annyira megverte a prostitúcióra kényszerített barátnőjét, hogy kórházba kellett vinni a nőt. A barátnőjén demonstrálta, hogy mi történik a neki „dolgozó” többi prostituálttal, ha nem viselkednek jól. A rendőrök több hétig kitartóan tartották a kapcsolatot az áldozattal, mire elnyerték a bizalmát: végül az ő vallomása alapján göngyölítették fel Goldfinger teljes hálózatát.
A két rendőr hangsúlyozza: a nőket többnyire az tartja vissza a vallomástételtől, hogy a stricik Magyarországról fenyegetik őket, gyakran az otthon maradt gyerek megölésével. „Ezek a nők csak akkor működnek együtt a svájci rendőrökkel, ha a magyar hatóságok garantálják a családtagjaik biztonságát is. A legtöbb magyar nő úgy jön ide, hogy otthon gyerekei vannak. Egy-két év, mire egy ügy lezárulhat, tehát minimum ennyi ideig kell a tanúk és közvetlen családtagjaik biztonságát garantálni. Svájban viszont 90 napig lehet engedély nélkül munkát vállalni, de a nyomozási szak ennyi idő alatt nem zárul le. Ezért fontos, hogy Magyarországon is legyenek védett házak. Ezek a nők nem mehetnek viszsza ugyanabba a közösségbe, ahol azok az emberek várják őket, akik miatt prostituáltak lettek”, mondja Rüegger.
Züricben a türelmi zónán, illetve a törvényben meghatározott, kora estétől hajnalig tartó időn kívül illegális az utcai prostitúció. A posztoló rendőrök ezt folyamatosan ellenőrzik. Ha valamelyik lányt például a prostituáltak által sűrűn lakott Langstrassén kapják el, amely kívül esik a türelmi zónán, akkor pénzbírságra számíthat, amelynek összege 200 franktól indul. Errefelé rendszeres az igazoltatás, a rendőrök próbálják kiszűrni a hamis igazolvánnyal érkezőket. Néhány hete egy ilyen alkalommal gyanúsnak találtak egy nagyon fiatalnak tűnő debreceni nőt. Bevitték a rendőrségre. Amíg a papírokat ellenőrizték, azt látták, hogy a nő arcáról lassan leolvad a félelem. Kiderült, hogy a papírokkal minden rendben van. A procedúra végére azonban megjelent a barátja, hogy hazavigye. Amikor meglátta a férfit, összerándult, az arca ismét félelembe torzult.
Markus ezt a nőt akarja most fölkeresni. Végigsétálunk közösen a türelmi zónától fél kilométerre lévő Langstrassén. Ha egyenruhát látnak, a nők szétrebbennek. De tőlünk nem tartanak, civil ruhában érkezünk. Odaérünk ahhoz a házhoz, amelyben a lány lakik. Szűk lépcsőn megyünk fel az emeletre, kosz van és sötét, de csak a svájciaknak tűnik ez borzalmasnak. Debrecenben vannak rosszabb helyek. Az emeleten az egység tagjai előveszik az igazolványaikat. A folyosóról nyíló szobában lévő lányok megijednek, visszahúzódnak, a házban lézengő férfiak villámgyorsan felszívódnak. Egy fiatal rendőrnő fölismeri a debreceni lányt. Félrehívja, és négyszemközt beszél vele. Szeretné elnyerni a bizalmát, és elmondja neki, van kiút, megadja a telefonszámát is, amelyen bármikor fölhívhatja. Meglepő látni, mennyire emberségesek ennek a rendőri csoportnak a tagjai. A hozzáállásukból az érződik, hogy a nőket áldozatnak tartják, akiket meg akarnak védeni.
Ebben a házban három-négy prostituált lakik egy szobában, kis konyha és szűk mosdóhelyiség jár az apartmanhoz. A háló olyan, mint afféle lányszoba, rózsaszínű ékszerdoboz asztalon, fésülködőasztal, egymás mellé tolt ágyak, ruhák, cipők szétszórva mindenfelé – vidámnak tűnhetne, de inkább szomorú –, a mélyszegénységben felnőtt lányoknak ez a négycsillagos hotel.
Gyorsan el kell tűnnünk. Nem szerencsés, ha bárki a környéken lakó prostituáltak közül megjegyezné az egységben dolgozó nyomozók arcát. A zürichi rendőrség szoros együttműködésben dolgozik egy védett lakásokat fenntartó szervezettel (FIZ), ez az alapítvány menekítik ki a nőket.
A Flora Dora pedig egy olyan szervezet, amelyet Zürich önkormányzata finanszíroz. Az itt dolgozó szociális munkások egy lakóbuszt működtetnek az utcai prostituáltaknak. A busz minden este kilenc órától hajnali kettőig fogadja a nőket, télen melegedni, nyáron kicsit megpihenni. Hetente orvos is rendel, receptet lehet felíratni. A fertőzések miatt sok antibiotikum fogy. A szociális munkásoktól megtudjuk: gyakran szükséges felvilágosító tanácsokat adniuk, mert sok nő van, aki nem tudja, hogyan kell védekezni.
A buszt naponta 30-50 nő keresi föl, a szociális munkások mindegyikük keresztnevét vagy becenevét felírják, és vezetik, ki hányszor fordul hozzájuk. Nehezen lehet megjegyezni őket, mert gyorsan cserélődnek. Vannak, akik maguktól is bemennek a buszba, de olyan is akad, akinek elkél a biztatás. „Nem kell annyit fagyoskodni”, invitál egy lányt Julia, a Flora Dora egyik magyarul beszélő szociális munkása. Jól ismeri ezt a közeget: „Nagyon gyakran éri erőszak a nőket az ügyfelektől is. Mindennapos, mint ahogy az is, hogy az ügyfél lenyúlja a pénzüket. Emellett a stricijük is veri őket. A magyar nők rengeteg erőszakot képesek elviselni anélkül, hogy jelentenék. Mi túlélési segítséget nyújtunk nekik”, meséli.
Kilenc után egyre többen érkeznek. Többségük 16 évesnél nem néz ki többnek, törékeny gyereklányok. Julia szerint sokan hamis papírokkal jönnek, úgy jutnak Magyarországon személyihez, hogy csalnak az anyakönyvi kivonatokkal. A svájci törvények tiltják, hogy külföldi munkavállaló 18 év alatti legyen, így prostituáltként sem kaphat engedélyt 18 éven aluli lány.
Sokan a buszban beszélnek először egymással, de csak óvatosan szólnak, mert a környéken lévő fiatal férfiak nem kedvelik a „barátkozást”. Egy fekete hajú magas lány azt mondja, még számot cserélni sem mer, mert a fiúja állandóan ellenőrzi a telefonját. Fölszáll egy hosszú szőke hajú lány, leül, és elővesz egy csokiszívet. Az egyik ügyfelétől kapta. „Szerelmes lett belém”, mondja. Közben arról panaszkodnak, hogy nincs munka. – 80 frankot fizetek naponta a hotelszobáért, és még csak egy húszast kerestem – mondja egy szolnoki lány. Svájban is lenyomták a magyarok az árakat. Korábban 50 frank volt a francia, 80 a sima, 100 a komplett szolgáltatás. De most alig lehet keresni, túl sok a nő. Azt is megtudjuk, gyakran esnek teherbe, az abortusz pedig a lelki és fizikai megrázkódtatáson túl több száz frankba kerül. Egy görnyedten álló lánytól azt kérdem, valójában miért van itt, azt mondja, valakitől azt hallotta, hogy jó lesz.
Nyíregyháza utca, Amszterdam – Miért van Amszterdamban ennyi magyar nő? A helyzetet ismerők azt mondják, a családjuk otthon uzsorát vett föl, a lányok itt keresik meg, „termelik ki” a kamatot. Az áldozatok nagy része már kislány korától megszokja, hogy hol családtagok, hol ismerősök használják a testét. Az ilyen gyerekek gyakran tanulásképtelenné válnak, kiesnek az iskolából, nem végzik el a nyolc általánost sem. A nők, fiatal lányok nagy része tudja, hogy milyen munkára megy ki, de arról, hogy mi várja őket, fogalmuk sincs. De menni kell: Magyarország munkanélküliségtől leginkább sújtott falvaiban és városaiban a szegény családok szinte egyetlen bevételi forrása a prostitúció.
Amszterdam bordélynegyedében körülbelül ötszáz prostituált próbál pénzt keresni, külön utcákba csoportosulnak a transzvesztiták, a dél-amerikai és a kelet-európai nők. Ez a „vendégek” tájékozódását segíti. Van nappali és éjszakai műszak, ezen kívül a hajnali is, amit ott chill outnak neveznek. Ez a pirkadat ideje, amikor az alkoholtól még mámoros vagy a drogoktól hiperaktív férfiak „levezetnek”. A chill out a legkockázatosabb – jó esetben a férfiak rengeteget fizetnek, miközben tudatmódosító szerek hatása miatt képtelenek a bordély „szolgáltatásait” igénybe venni. Rossz esetben brutálisan agresszívek.
„Műszak” végén előtűnnek a közeli kocsmákból a „kuzinok”, a kísérő „barátok”, és a csatornák felett átívelő hidakon várják a nőket. Egy borsodi lány azt mondja, házra gyűjt, és nem akar kölcsönkérni senkitől. A férje várja otthon, ő két-három havonta hazabuszozik. Még fél évig akar maradni. Hozzáteszi, hogy a családja semmit nem tud a munkájáról. Egy neve elhallgatását kérő szociális munkás felvilágosít: a nő nem mond igazat. Tudja a családja, mit csinál, és a lány tavaly is csak egy évet tervezett maradni: akkor állítólag éppen fürdőszobára gyűjtött. Már legalább három éve prostituált.
A bordélynegyed egyik kis szűk utcáját Nyíregyháza utcának nevezik a helyiek. Az itteni lányok némelyike nagyon rossz állapotban van, fáradtság, rezignáltság tükröződik táskás, karikás szemükben, olyan, mintha tudatmódosító szerek hatása alatt állnának, a tekintetük üveges. A vörös lámpás negyedben minden prostituált hallotta már Szabó Betti történetét, a nyíregyházi lányét, akit két éve ismeretlenek gyilkoltak meg. Betti, ahogy kikerült Amszterdamba, teherbe esett. A hetedik hónapig állt a kirakatban, és fogadta az ügyfeleket. Akkor a holland gyermekvédelmi hálózat megtiltotta a további munkát. Betti megszülte a babát, akit azonnal örökbe fogadtak. Ő visszament. Nem sokkal ezután a bordélyban leszúrták. A kirakat, ahol Betti állt, azóta is zárva van.
A vörös lámpa fénye eltakarja a fáradtságot, az elhasználtságot, a szomorúságot. Egy lány azt mondja, az araboktól fél a legjobban, mert szerinte erőszakosak. Közben nyílik egy kirakat, gyors kérdés, gyors válasz, hamar megegyeznek. Parfümmel leplezett áporodott testszag a levegőben. Egy menet tíz perc. Utána azonnal visszamennek a kirakatba – keresik a szemkontaktust.
Az említett holland szociális munkás azt mondja: utcai gondozást nyújtanak a nőknek, magyarul beszélő önkéntesekkel. Segítenek védett házat találni a bajbajutottaknak. Hollandul és angolul is tanítják őket. Ha azt látják, hogy valaki bajban van, azonnal hívják a rendőrséget és a védett házat. Persze csak akkor, ha a nő akarja. A magyar nők nem akarják. Azt mondja, az elmúlt hat évben nagyon megnövekedett a magyarok száma. A magyar prostituáltak, mint mindenki más, vállalkozói igazolvánnyal tudnak munkát vállalni. Bejelentkeznek, a munkaengedélyt gyorsan megkapják.
A többség Nyíregyházáról jön, de érkeznek Budapestről, Debrecenből, Pécsről és kis falvakból is. Jól szervezett a hálózat: azt mondják, „barátok szóltak”, hogy lehet prostituáltként pénzt keresni. A „barátok” hajtják fel a nőket. Megvannak a kontaktszemélyek. Forgatják őket, vagyis csak kevesen maradnak itt néhány hónapnál tovább, nehogy kapcsolatot alakítsanak ki a rendőrökkel, a szociális munkásokkal, az egészségügyi dolgozókkal. Aztán tovább mennek Hágába, Rotterdamba, Utrechtbe. Sokan Svájban voltak korábban, ahol csak kilencven napig maradhatnak alkalmanként.
A vörös lámpás negyedben a prostituáltak utálják a magyar nőket, mert „mindent elvállalnak” és lenyomják az árakat.
„Ebben a bizniszben rengeteg a pénz. A magyaroknak nagyon erős amszterdami kapcsolataik vannak. Azt mondják a lányok, hogy adósságot kell visszafizetni. Vagy az uzsorás mondja neki, hogy prostitúcióval törleszthet, vagy a család küldi ki, mert a környéken nincs munka. Csakhogy nekik semmi pénzük nem marad: 225-250 euró egy napra a bordélyablak bérleti díja, erre jön még a 1500-2200 eurós havi lakbér. Ezért a magyarok éjjel-nappal a kirakatban állnak, iszonyat állapotban vannak, nincs foguk, elhasználtak. És ahhoz, hogy állandóan legyen „kuncsaft”, lenyomják az árakat, és nagyon kevés pénzért mindent elvállalnak. Legalább 7-8 ügyfél kell egy nap, hogy bírják fizetni a költségeiket, de gyakran nem jön össze ennyi. Azt érzik, rengeteg pénz megy át a kezükön, lelkileg úgy élik meg, egyszer gazdagok lesznek, de ez csapda. Mire kifizetnek mindenkit, addigra jó, ha marad 15-20 eurójuk, amit azonnal küldenek haza. Két éve elmentem Nyíregyházára megnézni, milyen hely az, ahonnan ennyi nő jön Hollandiába. Dolgoztam már brazíliai nyomornegyedekben is, de úgy, mint Nyíregyházán, soha nem féltem. Az a hely, ahonnan ezek a lányok jönnek, tele van bűnözőkkel”, mondja egy a helyi viszonyokat jól ismerő szociá lis munkás, hozzátéve, hogy a strici „más történet”. A legtöbb strici ugyanis Magyarországon van. Nem az uzsorás jön ki a nőkkel, hanem általában egy családtag, unokatestvér. Ő maga ugyan nem emberkereskedő, de neki dolgozik, és persze a nő tartja el. Körülbelül napi tíz eurót keresnek a nő kísérgetéséért. A nagy hal Magyarországon van.
Magyarország és az emberkereskedelem – Nyíregyháza környékén és borsodi falvakban kérdezgettük az embereket, mit tudnak arról, hogy sok kelet-magyarországi nőt prostitúcióra kényszerítenek külföldön. Szinte mindenki tud erről.
„Megjelenik egy szépfiú, nagy autóval. Könnyen elcsavarja a lány fejét, aztán egyszer-kétszer szórakozni mennek, és a lány már Budapesten találja magát. A lányt befogják, betörik. Tudunk ilyenről.”
„Zürich, Amszterdam, Graz, Milánó, tudjuk, merre mennek a lányok. A szomszédom egyszer kiment Zürichbe és három hónapig vigyázott nőkre, jó pénzt kapott érte. A felesége azt hitte, idénymunkán van.” „Nem igazán kell erőszakot alkalmazni. A nőt, akit kísérget egy haverom, havonta hazahozza a családjához. A család is tud róla.”
„Fiatalok. Húsz–harminc között. A szegénység viszi rá őket. Vagy férjhez mennek és gyerekeket szülnek, vagy elmennek kurvának. Itt ez az élet.”
„Egyszer szóltak, hogy menjek el egy házhoz, és őrizzem a bejáratot. Nők voltak bent. Tízezer forintot kaptam néhány óra álldogálásért.”
A Nyíregyházán működő Periféria Egyesületet 1995-ben szociális munkások hozták létre, hogy az utcán alvó hajléktalanoknak segítsenek. 2002-ben vették észre, hogy a város bizonyos területein sok nő álldogál az utcán, és senki nem segít nekik. Szoboszlai Katalin, az egyesület tagja azt mondja, semmi pénzük nem volt arra, hogy utcai munkát végezzenek a prostituáltakkal. Rengeteget pályáztak, de az öt év alatt mindössze egyszer nyertek 60 ezer forintot, azt sem a prostituáltak segítésére, hanem egészségügyi prevencióra.
Tapasztalatai szerint a lányok mögött ott „áll” a család – azért vannak utcán, hogy a gyerekeket, a nagyszülőket el tudják tartani. „Kiszállni teljesen reménytelen. Harminc nőt gondoztunk folyamatosan. Zaklatták őket a rendőrök, állandó félelemben voltak, hogy ha nem bírják kifizetni a szabálysértéseket, akkor börtönbe kerülnek, és a gyámhatóság elveszi tőlük a gyerekeiket. A stricik pontosan tudják, hogy a gyerek elvételével fegyelmezni lehet a nőket, e téren úgy is fogalmazhatunk, összejátszanak a hatóságokkal. Sok áldozat retteg, hogy a gyerekét elveszik, és ezért nem tesznek feljelentést. 2006-tól Nyíregyházán is van türelmi rendelet, a belvárosból kiszorultak a nők, de a külső, elhagyatott területekre nem mentek utánuk a kuncsaftok, ezért egyre többen indultak el a szegénység elől nyugatra, Svájcba, Hollandiába.”
Magyarországon egyelőre nincsen védett ház, és a finanszírozás hiánya miatt alig vannak utcai prostituáltakkal foglalkozó szociális munkások. Tatabányán ugyan működött egy kis csapat, de nem volt pénzük folytatni a munkát. Ha valaki felhívná az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonközpontot azzal, hogy helyezzenek el egy áldozatot, aligha járna sikerrel. Hívásokat még fogadnak, de sokatmondó, hogy a honlapjuk egy ideje már nem üzemel. Korábban a Baptista Szeretszolgálat működtetett shel tert, s talán most egy másik keresztény szervezet építhet egyet – információnk szerint egy kanadai alapítvánnyal zajlanak tárgyalások. Tóth Györgyi, a NANE munkatársa szerint az állam a vallásos civilektől függetlenül is működtethetne egy jól őrzött sheltert, ahová el lehetne rejteni az áldozatokat, és ki lehetne emelni őket abból a közegből, amely prostituálja őket. A biztonságos hely az ügyek számát is megsokszorozhatná: a nők közül feltehetően többen mernének vallomást tenni a futtatók és az emberkereskedők ellen.
Magyarországon 2004-ben állt föl az emberkereskedelem elleni osztály, amelyet dr. Németh Richárd rendőr százados vezet. Ez az osztály zömében szexuális kizsákmányolással és emberkereskedelemmel összefüggésben lévő esetekkel foglalkozik. Az ügyek palettája az utcai prostitúciótól a luxusprostitúcióval kapcsolatos ügyekig terjed. Utal arra, hogy nagyon jó minőségű kapcsolatban vannak a külföldi rendőrségekkel, ez pedig a bizonyítékok összegyűjtését is befolyásolja. Azt, hogy ilyen tömegben mennek el a magyar nők külföldre, azzal magyarázza, hogy a célországokban legális a prostitúció, így a nők legálisan tudnak pénzt keresni. Az emberkereskedelmi osztály munkájára nagyon számítanak a külföldi hatóságok.
Egyelőre nem tudni, emelkedik-e a büntetőügyek száma a Nyugat-Európába irányuló egyértelmű emberkereskedelem miatt. A civilek legtöbbször azt a választ kapják a hatóságoktól, hogy mindez – a szervezett bűnözésre hivatkozva – titok.
– Az országot behálózzák az emberkereskedelmi útvonalak. Kelet-magyarországi, mélyszegénységben élő nőket nemcsak Nyugatra adnak el, hanem a Balatonfelvidékre és Győrbe is. A prostitúcióban óriási pénzek mozognak, de nem az áldozatok gazdagodnak. Ők ellátatlanul maradnak. A rendőrség is csak akkor kezd nyomozni, ha külföldről elháríthatatlan követelés érkezik – mondja Betlen Anna közgazdász, emberi jogi aktivista.
Az államra ugyanakkor egyre erősebb nyomás nehezedik: az Amerikai Egyesült Államok 2009. és 2010. évi jelentésében is elmarasztalták Magyarországot, kiemelve, hogy az állam nem gondoskodik az áldozatok védelméről, elhelyezéséről. Egy biztos: az utóbbi időben felerősödött a magyar jogvédők hangja, illetve a külföldről érkező hatósági és civil nyomás.
Az IOM (Nemzetközi Migrációs Szervezet) irodája szervezi és finanszírozza a külföldről érkező áldozatok hazautaztatását, ha hozzájuk fut be a segélykérés. Repülőtéren, pályaudvaron várják az áldozatot. Dóra Bálint, a szervezet munkatársa azt mondja: 2009-ben kilenc, tavaly 18 áldozat került az IOM segítségével haza. A hazamenekített nők Magyarországon semmilyen ellátást nem kapnak, mindannyian a sorsukra maradnak. Sokan újra visszakerülnek a prostitúcióba.
A cikk megírását a Független Médiaközpont és a Göbölyös József Soma Alapítvány támogatta. Köszönjük Betlen Anna és Matolcsi Andrea, a MoNA munkatársainak segítségét.
Kutatás a magyar prostituáltakról – Egy holland civil szervezet kutatást készített az amszterdami magyar prostituáltak körében. 84 kérdőívet töltöttek ki. Kiderült: negyven százalékuknak gyereke van. 45 nő Nyíregyházáról érkezett, húszan Debrecenből. A többiek Budapestről és Pécsről.
A legtöbbjüknek nincs meg a nyolc általánosa, a legmagasabb szakmai végzettségű fodrász volt. A 84-ből tíz nő azt válaszolta, hogy kényszerítik a prostitúcióra, a többiek gazdasági kényszer miatt csinálják. Pénzt keresni és pénzt visszafizetni – e két választ adják, amikor arról kérdezik, miért vállalják a munkát. Arra, hogy ki segített a papírok intézésében, háromnegyedük azt válaszolja: „a barátom” vagy „stricim”. 16 válaszadó 112 (!) órát dolgozik egy héten, ez napi 16 óra. Délelőtt 11-kor kezdik, és hajnali ötkör fejezik be a hét minden napján. Hasist és alkoholt fogyasztanak, de nem drogfüggők, és rengeteg energiaitalt is isznak. Túlnyomó többségük tudta, hogy Amszterdamban prostituált lesz, de fogalma sem volt a borzasztó körülményekről, a magas lakbérekről. A nők nagy része nem tud az ügyfelekkel tárgyalni a nyelvtudás hiánya miatt.
A kiút – Benézhetünk egy shelterbe, védett házba: a hely nem túl nagy, de barátságos, kis szobákkal. 15 nőnek nyújt menedéket. A védett ház itt nem azt jelenti, hogy titkos helyen lenne, hanem azt, hogy szigorúan őrzik, és garantálják az ott élők biztonságát.
A shelter vezetője azt mondja, kevés magyar kerül ide. A közös helyiségben kézműves-foglalkozást tartanak a zömmel afrikai országokból származó nőknek – az alkotómunkának terápiás hatása van, sokat segít ezeknek a nőknek, akiket mind a vörös lámpás negyedből menekítettek ki a holland szervezetek, illetve a rendőrség. A legtöbb nő nem tud írni, a rajzzal fejezi ki önmagát. A védett házat az igazságügyi minisztérium finanszírozza, ahogy azt a civil szervezetet is, amely folyamatosan jelen van az utcákon és éjjel-nappal hívható. A shelterben elkezdenek dolgozni az áldozattal: segítik őt talpra állni, hogy egyszer normális életet élhessen. Ez hosszú idő, addig szociális segélyt kapnak.
Közben szakmát és nyelvet tanulhatnak. Miután kikerülnek és albérletbe költöznek, a szociális munkások még sokáig nem engedik el a kezüket: naponta látogatják őket. Ez a shelter olyan nőket fogad, akik együttműködnek a hatóságokkal az emberkereskedők ellen. Forrás: Nol.hu, Ónody-Molnár Dóra.