Az amerikai Robert Anson Heinlen, Isaac Asimovval és Arthur C. Clarke-kal a sci-fi irodalom „nagy hármasának” egyik tagja. Érdemei közé sorolhatjuk, hogy széles körben elfogadhatóvá tette a tudományos és a műszaki témákat és az első írók közt volt, akiknek sikerült bestseller sci-fi regényt írni. Az 1940-es években sci-fi témájú írásai olyan népszerű magazinokban jelentek meg, mint Saturday Evening Post.
Robert A. Heinlein elképesztő pasas volt, radikálisan individualista libertárianus, aki az Amerikai Tengerészeti Akadémián végzett és még a USS Roper fedélzetén is szolgált 1933–34-ben, egészen a tengerészeti hadnagyi rangig jutott. Katonai karrierjét a tbc törte ketté, viszont hosszú kórházi kezelés alatt kitalálta a vízágyat, amelyet később több könyvében is beleírt. Ezzel lehetetlenné téve a későbbi gyártóknak a szabadalmaztatást. Jó libertariánusként a szabad szerelem és a nudizmus híve volt.
Három feleséget fogyasztott, a másodikkal elveinek megfelelően, nyitott házasságban élt. A hadsereg kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne, mélyen hitt a lojalitásban, a vezetésben, és még sok más, a katonasággal összefüggő eszmében. A Kaliforniai Egyetemen matematikát és fizikát hallgatott, s bár az újabb diplomát már nem szerezte meg, mérnöki tudását szintén kamatoztatta a regényeiben. Az 1930-as években aktív tagja volt Upton Sinclair szocialista mozgalmának, amely a kaliforniai szegénység megszüntetését tűzte ki célul, majd amikor Sinclair 1934-ben a Demokrata Párt jelöltjeként a kaliforniai kormányzó címért indult, részt vett a kampányban is, magának a kaliforniai parlamenti alsóházi tagságot szemelte ki. A politikai pályán szerzett tapasztalatait szintén termékenyítően hatnak írásaira. Hogy mennyire sokszínű alkotó egyéniség volt, arra jó példa, hogy 1959-es regénye, a Csillagközi invázió a kritikusok nagy többsége szerint a militarizmust dicsőíti, ezzel szemben a két évvel későbbi Angyali üdvözlet miatt már a szexuális forradalom és az ellenkultúra úttörőjének tartják.
Az amerikai Robert Anson Heinlen, Isaac Asimovval és Arthur C. Clarke-kal a sci-fi irodalom „nagy hármasának” egyik tagja. Érdemei közé sorolhatjuk, hogy széles körben elfogadhatóvá tette a tudományos és a műszaki témákat és az első írók közt volt, akiknek sikerült bestseller sci-fi regényt írni. Az 1940-es években sci-fi témájú írásai olyan népszerű magazinokban jelentek meg, mint Saturday Evening Post.
Robert A. Heinlein elképesztő pasas volt, radikálisan individualista libertárianus, aki az Amerikai Tengerészeti Akadémián végzett és még a USS Roper fedélzetén is szolgált 1933–34-ben, egészen a tengerészeti hadnagyi rangig jutott. Katonai karrierjét a tbc törte ketté, viszont hosszú kórházi kezelés alatt kitalálta a vízágyat, amelyet később több könyvében is beleírt. Ezzel lehetetlenné téve a későbbi gyártóknak a szabadalmaztatást. Jó libertariánusként a szabad szerelem és a nudizmus híve volt.
Három feleséget fogyasztott, a másodikkal elveinek megfelelően, nyitott házasságban élt. A hadsereg kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne, mélyen hitt a lojalitásban, a vezetésben, és még sok más, a katonasággal összefüggő eszmében. A Kaliforniai Egyetemen matematikát és fizikát hallgatott, s bár az újabb diplomát már nem szerezte meg, mérnöki tudását szintén kamatoztatta a regényeiben. Az 1930-as években aktív tagja volt Upton Sinclair szocialista mozgalmának, amely a kaliforniai szegénység megszüntetését tűzte ki célul, majd amikor Sinclair 1934-ben a Demokrata Párt jelöltjeként a kaliforniai kormányzó címért indult, részt vett a kampányban is, magának a kaliforniai parlamenti alsóházi tagságot szemelte ki. A politikai pályán szerzett tapasztalatait szintén termékenyítően hatnak írásaira. Hogy mennyire sokszínű alkotó egyéniség volt, arra jó példa, hogy 1959-es regénye, a Csillagközi invázió a kritikusok nagy többsége szerint a militarizmust dicsőíti, ezzel szemben a két évvel későbbi Angyali üdvözlet miatt már a szexuális forradalom és az ellenkultúra úttörőjének tartják.
A Hold börtönében című regénynek eredeti címe, a The Moon Is a Harsh Mistresst sokkal jobban utal a történet egészén végigvonuló, csiklandós szexualitásra. A könyv Heinlen egyik remekműve, és minden szempontból zseniális regény. 1966-ban a hidegháború kellős közepén arról írni, hogy egy tudatra ébredt szuperszámítógép maroknyi segítőjével forradalmat generál a börtönként funkcionáló Holdon, elképesztő pimaszságra és tisztánlátásra vall. Nem is akármilyen börtön, hiszen innen visszajutni a Földre gyakorlatilag lehetetlen, mivel a gravitációs különbségből adódóan módosul az ember testfelépítése. A rabság nem csupán egy életre, hanem generációkra szól, a Holdat büntetett előéletű telepesei éppúgy benépesítik, mint annak idején Ausztrália kontinensnyi börtönét. A társadalomkritika itt egy majdnem tökéletesen pártatlan oldalról fogalmazódik meg, ami valljuk be, azért kicsit szokatlan számunkra. De tény, hogy miután letett a politikai karrierről, Heinlen igyekezett elkerülni, hogy beskatulyázzák bármiféle ideológiába, sokkal fontosabbnak tartotta a gondolat szabadságát.
Az írást viszont még értékesebbé teszi, hogy olyan kézenfekvően szórakoztató stílusban adja elő, ahogy arra csak egy ponyván és ifjúsági regényeken kiképzett alkotó képes. Pillanatokra se hagyja unatkozni olvasóját, még egy részletes és bonyolult gép leírásába is képes olyan hasonlatot csempészni, ami azonnal felkelti az ember figyelmét. Nem monologizál hosszasan és nem akarja rákényszeríteni gondolatait a közönségére, hagyja, ki-ki maga döntsön ízlésének megfelelően. Az efajta szabadság csak a legnagyobbak sajátja. Nem beszélve a néhol rejtett, néhol viszont teljesen leplezetlen szexualitásról, amely megjelenik minden oldalon, ahol csak a tüzes, öntudatos és intelligens, de testfelépítésükben azért mégis inkább a pin-up girlökre emlékeztető nőalakok szerepelnek. Mentségére legyen mondva, nőalakjainak többségét harmadik feleségéről mintázta.
Heinlein négy Hugo-díjat is nyert regényeiért, valamint ötven évvel első megjelenésük után három műve is „Retro-Hugo”-díjat kapott – ezeket a díjakat visszamenőleg osztják ki azon évek legjobb műveiért, amelyekben nem osztottak ilyet. De elsőként kapta meg a Damon Knight Memorial Grand Master díjat is az amerikai sci-fi és fantasy írók szervezetétől, életművének elismeréseként. Az íráson kívül hobbijának, a kőműveskedésnek és a barkácsolásnak szentelte az életét, harmadik feleségével, aki szintén mérnök volt, innovatív felszereléssel egészítették ki otthonukat. Forrás: Life and Style
sci-fi
Megmentőm lett a megerőszakolóm
Lábaimba erősen hasított a fájdalom, de nem állhattam meg. Akárhányszor néztem hátra, nem láttam tisztán, de éreztem a fenevad közelségét mögöttem. Bár nem tudtam érdemes-e, mégis futottam, ahogy csak bírtam. Fogalmam sem volt azonban, meddig bírom még. Erőlködve kapkodtam a levegőt és a szürke égboltot átkoztam. Ám hiába, mert a vastag felhőréteg nem akart oszlani, hogy utat engedjen a napsugaraknak, amik véget vethettek volna menekülésemnek. Miért pont én? Mit ártottam a másik oldalnak, hogy időről időre újabb vadállatok vesznek üldözőbe? A gondolataim azonban hamar visszatértek a kimerülőfélben levő izmaimra. Kilátástalannak éreztem a helyzetem. Elképzelni sem tudtam, ezúttal hogyan úszom majd meg…
És akkor megláttam őt, az ezüst hajú férfit. Pillanatokon belül mellé értem.
– Fuss! – kaptam el gondolkodás nélkül a kezét és húztam magam után.
Engedett nekem és már ketten rohantunk a végtelennek tűnő utcán. Bokrok kilógó ágait söpörtem félre, kukákat löktem fel, nem törődve semmivel, csak azzal, hogy megmeneküljek.
– Be a házba! – kiáltotta a férfi a tőlünk jobbra eső kapura mutatva.
– Nem! – ráztam meg a fejem, ám ekkor ő kapta el a kezem és rántott magával.
Hangosan csapódott be az üvegajtó mögöttünk, én pedig a lépcsőn értem földet. Nem láttam, a férfi mit csinált, amíg én minden erőmmel azon voltam, hogy újra lábra álljak.
– Mire volt ez jó? – kérdeztem dühösen, de ekkor megpillantottam a vadállatot az üvegen keresztül és belém fagytak a további szavak. Kékesfeketén izzó szemek szegeződtek rám. A vicsorgásától kellemetlen borzongás futott végig testemben, szívem hevesen kalapált.
– Már nem tud bejönni – fordult felém a férfi.
És valóban… ahogy az ajtónak ugrott a farkasszerű lény, ezüstös villámok kíséretében le is pattant róla. Újabb támadásra készen feszült neki a levegőnek, fenyegetően mély morgást hallatott, ahogy szemét rám villantotta. A föld beleremegett a lábunk alatt. Az ezüst hajú férfi erőteljes hangon, számomra ismeretlen szavakat mondott a vadállat felé intve. Az dühödten vicsorgott rá is, nem tágítva odakintről. Azon kaptam magam, hogy a lépcső korlátjába kapaszkodom olyan erővel, hogy már fájni kezdtek az ujjaim. Lábam remegett a kimerültségtől, így leroskadtam az egyik lépcsőfokra. Tekintetem a kinti lényről a férfira vándorolt, majd vissza. Fogalmam sem volt róla, mibe keveredtem, azonban a férfiban sem bíztam, hiába mentett meg. Úgy sejtettem, ő is odaátról való volt. Óráknak ható percek fogságában vergődtem. Nem mertem szólni, nem mertem kérdezni, csak ugrásra készen pihegtem a lépcsőn. A férfi és a vadállat farkasszemet néztek. Majd egyszer csak fekete füst kíséretében semmivé foszlott odakint a számomra ismeretlen lény.
– Végre visszatért a másik oldalra – mondta újból felém fordulva megmentőm.
Végigpillantottam rajta. Magas, erős, harcedzett teste volt. Kabátján vágásnyomok, nadrágja frissen szakadozott. Amikor az utcán megláttam, ezek fel sem tűntek, csak a szokatlanul világos bőre és ezüstszínű haja.
– Gyere – nyújtotta felém kezét.
Elfogadtam a segítségét és felálltam. Tenyere puha, finom tapintású volt, óvatos szorítása is erőteljes. Ahogy szemébe néztem, megdermedtem egy pillanatra. Az majdnem ugyanolyan kékesfekete volt, mint az előbbi lénynek. Gondolkozni sem volt időm, az ösztönöm hamarabb döntött a tudatomnál. Ellöktem magamtól és menekülőre fogtam volna felfelé a lépcsőn. Ám a férfi utánam kapott, erős kezét csuklómra kulcsolta és nem engedett.
– Ne menekülj tőlem! – rántott vissza.
– Te is közülük való vagy! – mondtam miközben mindenáron ki akartam tépni magam kezei közül.
– Nyugodj már meg! – fogott le durván, majd a falhoz szorított és kivárta, amíg abbahagytam a felesleges vergődést.
Kétségbeesetten, de beletörődve a vereségbe, újból szemébe néztem. Felsóhajtott.
– Na, így már jobb – mondta.
– Mit akarsz tőlem? – kérdeztem.
– Segíteni – vette halkabbra hangját.
– Te is odaátról jöttél – állapítottam meg.
– Igen, így van – bólintott.
– Akkor miért akarsz nekem segíteni?
– Számít ez? – fúrta tekintetét az enyémbe.
Elnéztem oldalra. Csuklómat újból ki akartam húzni kezei közül, de nem engedett.
– Engedj el – suttogtam.
– Akkor újból menekülni akarsz majd – szorított meg jobban.
– Te nem ezt tennéd a helyemben?
– Nem tudom… nem vagyok a helyedben. De igazából feleslegesen menekülnél, mert ahogy a kharren nem tudott bejönni, úgy te sem tudsz kimenni, amíg nem szüntetem meg a pajzsot – engedte el végül mégis a kezem. – Csak, tudod, nincs kedvem fogócskázni.
Az üvegajtó felé indultam tétován. Először a kilincsre, majd a férfira néztem.
– Valóban így van? – kérdeztem.
– Próbáld ki, ha akarod – vonta meg a vállát -, de láttad, mit eredményez. És te ember vagy… komolyan megsérülhetsz tőle.
Néztem egy ideig a fém kilincset, de végül visszafordultam a férfi felé. Ő elmosolyodott.
– Helyes döntés – nyugtázta.
– És akkor most? – pillantottam rá kérdőn.
– Gyere – intett és elindult felfelé a lépcsőn.
Nem akaródzott követnem, de lassú léptekkel mégis utána indultam.
Csendben néztem a szoba ajtaja felé a kanapéról. Lábam zsibbadni kezdett a töröküléstől, de csak megmozgattam kicsit. Az első emeleti lakás üresnek hatott, bár volt benne jó néhány bútordarab. A férfi nemsoká megjelent az ajtóban és egy bontatlan ásványvizes palackot dobott mellém.
– Tudom, hogy nem bízol bennem – ült le az alacsony asztalkára, velem szembe. – Nem is várom el.
Szótlanul az üvegért nyúltam, majd felbontottam és bizonytalanul, de beleittam. Rám fért annyi rohanás és izgalom után. A férfi sötét szemeivel végig engem bámult. Kényelmetlenül éreztem magam tőle.
– Mi van? – néztem rá.
– Semmi – rázta meg a fejét.
Szólásra nyitottam számat, de a férfi mutatóujját ajkaim elé tette.
– Ne… – kezdte, de szavakkal nem folytatta. Helyette arcomhoz hajolt és megcsókolt.
– Mit csinálsz? – toltam volna el, de nem törődött vele.
Lenyomott a kanapéra és fölém hajolt. Hosszabb, ezüstszínű tincsei arcomba hullottak. Szemében vágy égett. Ha nem féltem volna tőle, talán meg sem fordul a fejemben, hogy ellenkezzek. Ám abban a pillanatban a félelmem erősebbnek bizonyult.
– Engedj el! – kezdtem újból kezei között vergődni.
De minden próbálkozásom a szabadulásra kudarcba fulladt, hiszen a férfi jóval erősebb volt nálam. És bár az alakja emberi volt, biztosabb nem is lehettem volna benne, hogy közel sem hasonlít az emberekre.
– Ssss… – hajolt fülemhez, miközben erősen fogott. – Ne küzdj, nem akarlak bántani. Csak…
De nem folytatta. Vártam, nem mozdultam.
– Csak? – kérdeztem végül rá.
– Csak… – kezdte, majd nyakamra hajolt és mélyen beszívta bőröm illatát. – Tetszik az illatod.
– Mi?! – bukott ki belőlem.
– Kívánlak – suttogta fülembe. – Rettentően…
– Nee… Nem, nem akarom, komolyan nem akarom – tiltakoztam kétségbeesetten, miközben mélyen szemembe nézett.
Keserű mosolyra húzta száját. Kezével végigsimított testemen. Ruhán keresztül is bizsergett tőle a bőröm. Lábaim közé nyúlt.
– A tested kíván engem, a többi meg nem érdekel – mondta hűvös hangon.
– Tudtam, hogy te sem vagy különb, mint bárki más odaátról – vágtam arcába dacosan.
Kékesfekete szemében düh lángjai csaptak fel. Erősen megszorított, rám villantotta oldalsó, hegyes fogait.
– Miért, te talán különb vagy?! – nézett megvető pillantással szemembe. – Csak egy gyáva ember vagy, nem több.
– Nem érdekel. Gyenge vagyok hozzátok képest. Azt hiszem, jogom van gyávának lenni, ha élni akarok!
– Heh, na, persze. Ebben a helyzetben nem mindegy már? – hajolt bele arcomba. – Akár élvezhetnéd is… mert választásod nincsen.
Nem tudtam elképzelni, mi ütött belém abban a pillanatban, azoknak a szavaknak a hatására, de ismeretlen vágyak éledeztek testemben. Megpróbáltam kiszabadítani kezem a férfi erős szorításából, de ő nem engedett. Így inkább szemébe néztem és megnyaltam ajkamat. Felé emeltem számat és láttam, ahogy tekintete lassanként megszelídül.
Szenvedélyes volt a csókja. Puha nyelvével határozottan vette birtokba enyémet. Egyértelműen ő irányított. Kezének szorítása egyre gyengült. Végül, mikor már nem is törődtem vele, elengedett. Tekintetéből tisztán kiolvasható volt, hogy nem érdekli semmi más, csak én, a testem. Soha nem láttam még férfi szemében olyan vágyat lángolni, mint az övében. Orrom eltelt világos bőrének édeskés illatával. Teljesen elbódított, nem bírtam józanul gondolkozni. Minden egyes érintésével egyre jobban szertefoszlott az addigi félelmem. Szívem már az őrült vágytól kalapált vadul. Pólója alá nyúltam, majd rögtön nadrágját kezdtem kigombolni. Segített megszabadulni a ruháitól, aztán engem is kibújtatott a felsőmből. Végigsimított puha ujjbegyeivel melleim között. Kellemes borzongás futott végig rajtam. Elém guggolt és nadrágomat kezdte lehúzni rólam. Lenéztem ezüstös tincseire, amik a kintről beszűrődő kevéske fényben is varázslatosan csillogtak. Megemeltem csípőmet, hogy segítsek neki, aztán kioldottam melltartómat és félredobtam. Felálltam a kanapéról és végül a bugyim is lekerült rólam. A férfi nyakamra hajolt és a fülemig végignyalta bőröm. Hajamba túrt, majd derekamnál fogva erőteljesen magához húzott. Szorosan hozzásimultam, éreztem kemény férfiasságát hasamnak feszülni. Karom nyaka köré fontam és vad csókban forrt össze újra ajkunk. Keze hátamon játszadozott, de hamar lejjebb csúszott és fenekembe markolt.
Megfordult velem és a kanapéra ült. Magához vont, majd végigpillantott testemen. Lehunytam a szemem, miközben mély levegőt vettem. Köldökömbe csókolt. Nyelve finoman siklott bőrömön, ujjai combomat kényeztették, lassan haladva felfelé. Megremegtem, ahogy végül csiklómhoz ért velük. Hagytam, hogy tegyen velem, amit csak akar. Úgysem bírtam volna már ellenkezni. Nedvem megállíthatatlanul csordogált combom belső felén. Hajába túrtam és szándékosan ott felejtettem a kezem. Ködös tekintettel néztem le rá. Hozzá akartam érni, érezni akartam őt. Játékos ujjai aztán hüvelyembe csúsztak újra és újra. Úgy éreztem, egyre nehezebben állok meg a lábaimon. Kezem vállára csúszott, kapaszkodót keresve. De nem szolgált sokáig támaszul. Szemembe nézett, ahogy a háttámla párnájának dőlt. Megfogta férfiasságát és lassan húzogatni kezdte rajta a bőrt. Vágyakozva figyeltem mozdulatait.
– Akarsz? – kérdezte.
– Nagyon… – hunytam le a szemem, ahogy kimondtam.
– Akkor gyere – tárta szét a karját.
Ahogy fölé térdeltem, kezét mellemre tette. Finoman masszírozta, majd bimbóimat morzsolgatta. Nyelvével is körbejárta őket, erősen megszívta mindkettőt. Elgyengülten ereszkedtem egyelőre még csak combjára. Tűrtem a kínzó kéjt, a testemben végigfutó egyre erősebb vágyat, hogy végre magamban érezhessem őt. Aztán újra megemelkedtem, ő helyére igazította keményen ágaskodó férfiasságát. Hirtelen ültem bele és úgy is maradtam. Megborzongtam az élvezettől, ám ő nem akart várni. Erős kezét derekamra csúsztatta és mozgatni kezdett magán. Hamar átvettem az ütemet, amit diktált. Közben szájára tapadtam, vágytam a csókjára.
Sokáig mozogtam rajta, teljesen eszemet vesztve az élvezettől. Ő szemét lehunyva hagyta, hogy tegyem a dolgom. Mikor végül már lassítani kényszerültem, akkor ő kezdett mozogni alattam. Erőteljesen emelte csípőjét, hogy minél mélyebbre hatolhasson bennem. Homlokán apró izzadtságcseppek futottak le. Mindketten levegő után kapkodtunk, nyögéseink mégis hangosabbá váltak. Én a kimerülés határára értem, de az élvezet hajszolása még tartotta bennem a lelket egy ideig. A férfi tudta, érezte, hogy mire van szükségem. Láttam rajta, hogy nem kell már sok neki ahhoz, hogy belém élvezzen, azonban még kitartott. Az én testem is meg-megremegett, ahogy egyre közelebb értem a vágyott kielégüléshez. Halványan ott motoszkált a fejemben, hogy nem akarom, hogy bennem menjen el. Ám sem szólni, sem tenni nem bírtam semmit. Valójában még izgatott is a dolog. Ahogy az is, hogy úgy tett magáévá, hogy nekem szinte nem volt beleszólásom. Erős volt, határozott, nekem pedig tetszett, és megrészegített bőrének illata. Sosem gondoltam volna, de vele élveztem a kiszolgáltatottságomat. A férfi lökéseihez igazodva mozogtam, erősen kapaszkodtam vállába, körmeim szinte húsába vájtak. Kezei mindeközben durvábban húztak vastag férfiasságára és a gyönyör közeledtére izmaim egyre jobban megfeszültek. Az orgazmus aztán könyörtelenül végigsöpört testemen és éreztem, ahogy hüvelyem megtelik a férfi magjával. Szerettem volna látni az arcát, de nem bírtam kinyitni a szemem. Levegő után kapkodva, zsibbadtan pihegtem. Kirázott a hideg, ahogy testemből kezdett elillanni a forróság. Kába percek után leszálltam róla. Ahogy kicsúszott belőlem, combomon végigfolyt spermája. Ő végigmért, mikor megálltam előtte. Elégedettség tükröződött arcán. Hanyatt feküdt a kanapén és karját felém nyújtotta.
Fejem a férfi mellkasán pihent. Hallgattam, ahogy szívverése lassanként lenyugodott. Néhány percre még az álom is elnyomott, miközben hajammal játszadozott.
– Hogy hívnak? – kérdezte aztán.
– Yana – mondtam kicsit rekedt hangon. – És téged?
– Lennath-nak hívnak ezen az oldalon.
Megemeltem a fejem, hogy ránézhessek. Ahogy kezdtem összeszedni magam, a bizalmatlanságom is visszatérőben volt. Határozottan éreztem, ahogy az elmúlt egy óra varázsa elillanni készült.
– Mi ez a nézés? – mosolyodott el, ám az őszinteség már hiányzott szeméből.
Gondolkoztam, válaszoljak-e, de végül nem szóltam. Felálltam, hogy összeszedjem a ruháimat, de ő elkapta a kezem és hirtelen a földre rántott. Fölém térdelt.
– Jó volt veled… – kezdte gyengéden – és ne aggódj, nem akarlak megölni. Csak elveszem tőled azt, ami kell nekem – keményedett meg hangja a végére.
Arcomon megdöbbenés, szívem majd kiugrott a helyéről. A kékesfekete szemek gyönyörűen, mégis ijesztően csillogtak.
– Nem kellett volna bíznom benned! – mondtam megremegő hangon.
– Mikor is bíztál meg bennem? – nevetett fel őszintén. – Ne aggódj, jót teszek veled. A többi lény is ezért üldöz téged. Így megszabadulsz tőlük. És még mentőt is hívok majd hozzád.
Mire felfogtam szavai értelmét, kezén hegyes karmokká váltak körmei és éles fájdalom hasított testembe. Éreztem a bordáim alatt kiömlő vér forróságát. Az ájulás határán még láttam, ahogy a véremtől vörös kezében valami vakítóan ezüstös fénnyel megcsillan, aztán elsötétült a világ.