Forró nyári délután volt, kettő óra körül lehetett az idő. Valahol a vakáció közepe felé járhattam és rettenetesen unatkoztam. Egész tanévben erre a felhőtlen pihenésre vártam, most meg amikor elérkezett nem tudom élvezni. Barátnőim az ország különböző pontjain nyaraltak, vagy dolgoztak. Én meg itthon
főttem a saját levemben, 17 évesen, kalandokra kiéhezve. Az ablakhoz léptem, ahogyan a filmeken láttam. A főhős ilyenkor szokott valamit kitalálni. Valami olyat amivel egyedi lesz, amivel felhívja magára a figyelmet. Azonban akárhogyan bámultam kifelé nem jutott semmi az eszembe. Be kellett látnom, hogy nem vagyok Cindy Crawford. Nem beszélek nyelveket, nincsenek millióim, és ami a legszörnyűbb, még befolyásos barátok sem vesznek körül. Apám is meghalt jó tíz évvel ezelőtt. Csak magam vagyok és anyám, akire hol számíthatok, hol nem.
A következő másodpercben azonban átvillant valami az agyamon. Az előszobai egész alakos tükörhöz siettem és méregetni kezdtem magam. Szexis topot és shortot viseltem. A Combjaim, fenekem, melleim és azok végén az egy-egy borsószemre emlékeztető bimbóim csak úgy feszültek a ruhák alatt. Barna „sörényem” egyenesen vágott alkatomhoz. Olvastam valahol, hogy a nagy sztárok sok esetben a testükkel hívják fel magukra a figyelmet. – Miért ne használhatnám ki ezen lehetőséget, ha már másom nincs? – gondoltam
magamban. Laza mozdulattal megszabadultam a nadrágomtól, mely az előszoba túlsó sarkában landolt. Nyáron soha nem viseltem bugyit. Mondjuk melltartót sem, sőt ezekben a
forró hetekben meztelenül aludtam. Szerencsére anyám nem tudott az egészről semmit, mert biztosan irtózatos haragra gerjedt volna. Igaz a menstruáció alatt egy kicsit vissza kellet fognom magam, de azt a havi pár napot ki lehetett bírni. Szóval ott álltam egy szál felsőben a tükör előtt. Dús, barna szőrzetem, kemény fenekem valósággal kínálta magát. Végigfutott a hideg a hátamon ha arra gondoltam, hogy ezt valaha egy erős férfikéz fogja cirógatni. Szűz voltam még. Ugyanannyira vágyódtam a dologra, mint amennyire irtóztam tőle. Egy darabig nézegettem magam, majd bementem a nappaliba és elnyúltam az egyik fotelban. Jól esett meztelenkedni a nagy melegben. Alig telt bele öt perc felálltam, és ismét az ablakhoz léptem. Valami furcsa belső hang vezérelt bennem egy őrült gondolatot: menjek ki az erkélyre. Szégyenlős voltam és már attól elpirultam ha belegondoltam abba, hogy mi van akkor ha valaki meglát. Ennek ellenére mégis engedtem a csábításnak. Elhúztam a függönyt, kinyitottam az erkélyajtót, behunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt, nyeltem egyet és kiléptem a „semmibe”. Úgy éreztem magam mint az a színésznő aki most lép fel életében először, aki most találja magát szemtől szembe a közönséggel, és aki saját magán kívül senkire sem támaszkodhat. Rajta áll vagy bukik, hogy a fellépése sikeres lesz-e vagy sem. Ki sem mertem nyitni a szemem. Szívem a torkomban dobogott, arcom lángolt. Jó ha öt másodpercet voltam kint, máris rohantam be mint akire gépfegyverrel lőnek. Meg sem álltam a fotelig. Mikor lerogytam, még mindig remegtem, ám ez amolyan kellemes remegés volt. Szégyelltem magam, ugyanakkor büszke is voltam „hőstettemre”. Életemben most fajtalankodtam először. Eddig anyámon és a nőgyógyászomon kívül senki előtt nem
vetkőztem le ennyire. Még a strandon is külön kabint béreltem, csakhogy ne kelljen igénybe vennem a közös női öltözőket. – Megláttak? Nem láttak? – fontolgattam magamban.
Mire ezeket végiggondoltam ismét megnyugodtam és elhatároztam, hogy még egyszer „fellépek”. Így is tettem. Kevésbé idegesen, de már nyitott szemmel álldogáltam odakint amikor az utca végén feltűnt három huligán. Cigaretta lógott a szájukban, zsebre dugott kézzel, hangosan vitatkoztak valamiről. – Itt az idő! – gondoltam. Tudtam lenne még lehetőségem bemenni, de mintha csak a földbe gyökerezett volna a lábam. Álltam deréktól lefelé meztelenül, szőrzetemen, combomon és fenekemen éreztem a lágy nyári szellő simogatását. A huligánok hamar az erkély alá értek, és ösztönszerűen az egyik felpillantott, majd oldalba bökte a barátját és hangosan elrikkantotta magát: 
– Odanézz! Az erkélyen a kis kurva!
Mindhárman megálltak, majd füttykoncert következett.
– Mennyi a tarfia kislány? – próbálta a másik túlszárnyalni a társát.
Úgy tettem mintha észre sem vettem volna őket. Behunytam a szemem, sértődötten félrerántottam a fejem, sarkon fordultam és fenekem riszálásával bementem. Hallottam a hátam mögött gúnyos nevetésüket és a gusztustalan beszólásukat.
– Gratulálok! – dicsértem meg magam immáron törzshelyemen, a fotelban.
Első komoly bemutatkozásom ezzel sikert aratott. Mérlegeltem magamban, hogy mennyi előnye volt, de végül is abban állapodtam meg magammal, hogy az érzés kellemes. Végre észrevettek.
Aznap még kétszer vagy háromszor eljátszottam ezt, bár a hatás nem volt ennyire jó. Egyszer egy idősebb bácsi nézett meg, aztán egy siető üzletember. Akár éjszakáig is elálldogáltam volna az erkélyen amikor éreztem, hogy valaki figyel. Méghozzá nem az utcáról hanem hátulról szegeződik rám egy szúrós szempár. Sőt nem is egy, hanem kettő. Megfordultam és azt hittem elájulok: anyám állt mögöttem, kezében a shortommal. Mellette a szomszédasszony feszengett. Úgy látszik kellemetlenül érezte magát. Hát még én: azt hittem azonnal megnyílik alattam a föld és meghalok a szégyentől.
– Te meg mit keresel csupaszon az erkélyen? – vont kérdőre, miközben nadrágom undorodva eldobta.
– Én, én… – dadogtam, miközben kezeim automatikusan magam elé tettem.
– Fajtalankodtál! Nyilvánosan mutogattad magad mint egy kurva! – dörgött anyám hangja – Különben meg engedd le magad mellé a kezeid, ne most szégyenkezz!
Tetted volna akkor amikor kint ácsorogtál.
– Vajon honnan tudhatta meg? – gondoltam magamban, bár a nadrág az előszobában önmagáért beszélt.
A szomszédasszonyra pillantottam aki elnyúlt arccal csóválta a fejét a megrökönyödéstől és csak halkan ennyit mondott:
– Ciki.
Elpirultam.
– Na gyere csak ide – szólt anyám, miközben leült a kanapéra.
Három-négy évvel ezelőtt még kiadósan elfenekeltek ha rossz fát tettem a tűzre. Akkoriban ekképpen „édesgetett” magához. Azóta egyszer sem emeltek rám kezet, tehát reménykedtem benne, hogy koromra való tekintettel megúszom, továbbá abban is, hogy csak nem fognak egy idegen előtt megverni. Így hát engedelmeskedtem. Kár volt, ugyanis nem az történt amire számítottam. Anyám megragadta a karom, az ölébe fektetett, és szabadon levő kezem a hátamhoz szorította. Kiszolgáltatottan
és megszégyenítve éreztem magam.
– Ne! – nyüszítettem, reménykedvén, hogy ez csak figyelmeztetés.
De anyámat ez nem hatotta meg, akárcsak akkor sem amikor gyerekként könyörögtem egykoron. Tenyerét megfeszítette és hatalmasat csapott hátsóm jobb féltekére. Csak úgy csattant a csípős ütés. Fájdalmasan felnyögtem. A kéz megint zúgott és következett a bal féltek. Egykoron passzióból számoltam, hogy mennyit kapok. Általában harminc volt a maximum. Most is így tettem. Jobb féltek, bal féltek, eképpen záporoztak rám az ütések. Már azzal sem törődtem, hogy egy idegen előtt zajlik az egész esemény. A fájdalomra koncentráltam ami egyre jobban emelkedett bennem. Nem bírtam ki sírás nélkül. Pedig összeszorítottam a fogam és a szemem is lehunytam. Amikor injekciót kaptam abba a féltekbe ami most csak úgy csattogott, mindig így vészeltem át a fájdalmakat. Az orvos tanácsolta és bevált. Tudtam ha kiabálok, azzal csak feleslegesen pazarlom az energiámat. Amikor a kilencvenedik ütés is elcsattant felállhattam. Illetve csak megpróbáltam, ugyanis alig tudtam felegyenesedni mivel anyám kegyetlenül triplázott. Kezeimmel ösztönösen ülepemet tapogattam. Forró volt. Nagyon forró. Kissé a vitrin felé fordultam, és a tükrében láttam, hogy olyan vörös mint a paprika. Anyám is felállt. Nem mertem a szemébe nézni, a szomszédasszonyéba meg pláne. Arcon nedves volt az izgalom kiváltotta izzadságtól és könnytől.
– Nézz rám! – kiáltotta el magát.
Felemeltem a tekintetem. Alig láttam a könnyektől. Desszertként két akkora pofont kaptam, hogy majd ki esett a fogam.
– Remélem ebből tanultál – oktatott – Most pedig takarodj a szobádba! Reggelig látni sem akarlak.
Nadrágom felvettem a földről és szipogva mentem át a szobámba, miközben a hátam mögött hallottam amint anyám mindenféle rongy nőnek elhord a szomszédasszony előtt. Nem értettem mi lelte, soha nem kaptam ki ennyire, még gyerekként sem. Rossz volt belegondolni abba, hogy ezentúl ilyen lesz a neveltetésem. Magamra csuktam az ajtót és megpróbáltam felöltözni. Nehezen ment, ugyanis amikor a short anyaga érzékenyem popómhoz ért, felszisszentem. Ülni abszolút nem tudtam csak hasra feküdni. Gondolataim filmszerűen peregtek. Még egyszer átéltem magamban, hogy mi történt és még jobban restelltem magam. A tükörbe sem mertem volna nézni.
– Úgy kell neked Anita! Mint egy kurva: fajtalankodtál. Egy idegen előtt büntettek és ki tudja hányan hallották még ezt – szidtam magam, és bizony még kilencven ütést megérdemeltem volna, bár ez a helyzeten már nem változtatott.
Fél órán belül elnyomott a fáradság. Reggelig fel sem keltem. Másnap tíz óra körül ébredtem. A fürdőszobába mentem, ahol gátlásaimat legyőzvén belenéztem a tükörbe. Ocsmány látvány voltam. Megmosakodtam, megfésülködtem és ráültem a WC-re, hogy pisiljek egyet. Fenekem most is sajgott. Dolgom végeztével kitöröltem puncimat egy kis papírral, felálltam, felhúztam a nadrágot majd leengedtem a WC-t. Elhatároztam, hogy iszom egy kávét. A konyhába érve anyámat láttam. Meg is lepődtem egy pillanatra, de aztán rájöttem, hogy szombat van. Ma nem dolgozik. Szótlan volt és elém tett egy adag feketét. Tudta, hogy reggel mindig ide vezet az első utam. Miközben kortyolgattam a koffein tartalmú italt,
megszólalt:
– Tudod miért kaptál ki tegnap annyira?
– Nem – válaszoltam magam elé nézve, és valóban kíváncsi voltam. Anyám hátat fordított nekem, felhajtotta a szoknyáját, combtőig letolta a bugyiját és előrehajolt.
– Látod? – kérdezte.
Közelebb hajoltam és a jobb félteken felfedeztem két, pár napos tűszúrásnyomot egymás mellett.
– Injekció?
– Az – válaszolta egyhangúan – méghozzá az egyik legfájdalmasabb: kalciumos, szuszpenziós. Ráadásul egyszerre kettő is külön tűvel és fecskendővel.
– Csíp, éget és feszít – fejeztem ki együttérzésem, mivel én is kaptam egy
jópárszor ilyet méghozzá ugyanezen részre. Úgy látszik háziorvosunk igencsak szigorú ezen a téren.
– Ja – bólogatott anyám – nem elég, hogy az egész fenekem ki volt, még az utánam
következő beteg – egy idegen férfi – is végignézte.
Nagyot sóhajtottam és vele éreztem, bár magamban ekképp vélekedtem:
– Megérdemelted. Most legalább tudod milyen érzés megszégyenítve lenni.
– De nem ezért mutogatom magam – csattant fel anyám – miközben ugyanúgy világított a pucér feneke. Nézz meg jobban! Még közelebb hajoltam. Halvány csíkok „díszítették” a bőrét.
– A csíkok? – kérdeztem.
– Azok – válaszolta anyám, miközben felállt, bugyiját felhúzta és szoknyáját visszahajtotta, majd felém fordult – Tudod kislányom amikor ilyen idős lehettem mint te egyszer fogadásból nem vettem alsóneműt a szoknyám alá. Amint a falu főutcáján sétáltam a szél felfújta és ráadásul arra jött pár legény is. Gondolhatod, az egész falu rajtam nevetett, engem gúnyolt. Amikor apám megtudta a katonai nadrágszíjával keményen „megsimogatott”, majd kitagadott mint világ kurváját. Ha nincs a néhai apád most nem is tudom mi lenne velem. Ezért kaptál ki, hogy eszedbe ne jusson még egyszer ilyet tenni. Nem kívántam mutogatni magam, gondoltam a tett erősebb a szónál. Világos? – zárta szavait egy pattogós
kérdéssel.
– Világos – csókoltam homlokon amit szerintem a mai napig nem érdemelt meg, majd kikullogtam a konyhából.
Amint a szobámba értem megcsörrent a telefon. Az egyik legjobb barátnőm hívott és közölte, hogy pár napra hazajött. Hétfőn utazik is tovább. Randevút beszéltünk meg délutánra, mondván rengeteg mondanivalója van. Dőlt is belőle a szó. Sorolta a kalandokat, a flörtöket, én meg nyeltem a könnyeimet. Irigyeltem és nem értettem, hogy nekem miért nem jár egy falat a nagybetűs életből. Mikor végre volt annyi lelki erőm, hogy megszólaljak, elmeséltem neki a történteket.
– Ezért? – nevetett fel, hogy csak úgy remegett a melle – Akkor gyere, mutatok valamit.
Azzal egy park felé indultunk ahol leültünk az egyik padra.
– Látod ott szemben azt a nagy erkélyt? – kérdezte.
– Látom hát – feleltem.
– Akkor figyelj! – azzal elhallgatott és az órájára pillantott.
Három perc várakozás után egy szép testű, napbarnított, meztelen fiatalember lépett ki az erkélyre. Leterített egy pokrócot a földre és lefeküdt rá. Nagyon felizgultam, és szóhoz sem tudtam jutni. Hangosan felnevettem, miközben bimbóim megkeményedtek. Tudtam nem lett volna szabad, de az ösztönök erősebbek voltak az érzelmeimnél. Soha életemben nem láttam „élőben” meztelen férfit, kivéve a filmeket és újságokat.
– Bárcsak összehozna vele a sors! – estem az álmodozás csapdájába.
– Tetszik mi? – kérdezte a barátnőm, miközben végigmérte a pólómat – Látásból ismerem a fiút. Mindig pontosan délután három órakor jön ki napozni. Ha tehetem meglesem. Látod más is exhibicionista. Nem csak te.
– Ex… mi? – kérdeztem vissza bambán.
– Exhibicinista. Magamutogató. Ez nem szégyen. Van akinek az a „hobbija”, hogy nyilvánosan mutogatja magát. Az élet egyik színfoltja.
– Nem csukhatnak be érte? – kérdeztem ismét.
– Ugyan miért? Az erkély a lakásod tartozéka. Azt csinálsz rajta amit akarsz. Nagyon büszke voltam, hogy ilyen okos barátnőm van. Annak viszont örültem, hogy mégiscsak jutott egy csipet a korábban áhított nagybetűs életből. Magamban el is átkoztam anyámat a tegnapi verésért. Határoztam: vérbeli exhibicionistává fejlődök.
Egy év elteltével, immáron 18 évesen, érettségivel a kezemben tudatosan vártam a nyarat. Egész évben szoláriumba jártam és szőrzetem igyekeztem finoman borotválni, vigyázva, hogy a szabályos háromszög ne veszítsen ékességéből. Nem érdekelt már a nyaralás, a barátnők. Egy dolog lebegett előttem: mutogatni magam. A bejárati ajtót gondosan bezártam és a kulcsot is benne hagytam, hogy  anyám soha többet ne lephessen meg hátulról. Évakosztümben mutogattam magam, és odafigyeltem, hogy kinek. Csak ismeretlennek és csak férfinak. A korhatár 14 és 40 év között mozgott. Pontosan nem tudom, hogy hányan vettek észre, de sokan. Boldog voltam, hogy ilyen forgalmas helyre nyílik az erkélyünk. Az egyik alkalommal rendkívüli esemény történt: egy szakállas férfi szemtelen módon elkezdett fényképezni.
– A rendőrség! – villant át az agyamon, miközben őrült tempóban száguldottam a szobába.
Rettenetesen féltem, hogy megtudja anyám, engem meg lecsuknak hiszen már nagykorú vagyok. Ezenkívül barátnőmet is a pokolba kívántam. Három napig ki sem mertem mozdulni otthonról, de még az ablakhoz sem mentem. A negyediken azonban postám érkezett. Mohón téptem fel a feladó nélküli borítékot, hiszen eddig soha nem írt nekem senki.
– Vajon ki lehetett? Egy titkos rajongó? Netán egy újság? – elmosolyodtam ha arra gondoltam, hogy felfedeztek.
Csodák-csodája így is történt. A rólam készült fotók voltak benne. Gyorstüzelő fényképezőgéppel készülhettek, mert attól a perctől amikor észrevettem a fényképészt, addig a percig amíg be nem mentem, vaskos képsorozat készült. Az összes testrészem szerepelt rajta. Egy telefonszámos levél is volt mellékelve:
– Remélem nem ijesztettelek meg. Egy fotóművész szól hozzád aki szeretne rólad műtermi képeket csinálni.
Kicsit furcsának tartottam a rövid, ám tömör levelet és úgy éreztem magam mint egy call-girl. Furdalt a kíváncsiság, hogy ki lehet ez, és honnan tudta meg a nevem illetve a címem. Sokáig vajúdtam, féltem nem-e egy csapda. Végül is mivel tavaly óta erre vártam, belementem. A telefonhívást találkozó, majd próbasorozatok követték. Azóta öt év telt el.
Most 23 éves vagyok, és első osztályú fotómodell. Anyám csak annyit tud, hogy divatfotókat csinálok külföldre. A külföld stimmel, csak nem divat-, hanem aktképeket. Gyakran vállalok fenekeléses és exhibicionista felvételeket is. Valahogy ez előbbiek nem olyan fájdalmasak mint amilyen 17 éves koromban volt. Továbbra is anyámmal élek, továbbra is mutogatom magam az erkélyen. Különálló bankszámlát vezetek melyre tiszteletdíjamat kapom. Erről rajtam kívül senki nem tud, hiszen valamiből fedezni kell az igényeimet. Ami pedig haladás: még mindig szűz vagyok és keresem az igazit. Hátha a napozós fiúval összejövök.