szex

Dominák világa 2. rész

Posted on by Tortenet

Már nem kellett újabb büntetést elszenvednie elgyötört hímtagjaimnak, a kis vörös csajt persze a többiek kiröhögték, amiért rám lett mérges, gondoltam magamban szereztem egy újabb ellenséget, de láthatólag félvállról vették az egész mókát. Lehet, hogy ez a színjáték ezen a helyen szinte mindennapos.
Nem sokára vége lett a játéknak ,még persze utoljára mindenki megfogdosta a farkamat, hogy tényleg jó munkát végeztek és végre egyedül hagytak , holtfáradtan kínoktól gyötörten rogytam le az ágyra, szinte mindenhol fájt, de legjobban a nemi szervem. Nem nagyon tudtam aludni, pedig ilyen fáradtnak még sohasem éreztem magam. A fájdalom hullámokban érkezett, de egyre tompábban és egyre kevésbé reagáltam rá, végül mély álomba zuhantam, talán még sohasem aludtam ilyen mélyen, de egy nagyon kemény nap állt mögöttem, igazán szét sem néztem az új otthonomban. Arra ébredtem, hogy mások is érkeznek a kis cellámba, már teljesen sötét volt , amikor még két fickót löktek be hozzám. A két férfi semmit sem szólt, alig volt rajtuk ruha,ami inkább hasonlított egy ormótlan zsákhoz, a testük tele régi forradásokkal, nyakukon nyakörv, a lábukon pedig valamilyen lánc volt. Teljesen alázatosan viselkedtek a fogva tartóinkkal szemben, állandóan a földet nézték míg beszéltek hozzájuk és úgy látszott mindig a megfelelo válaszokat adták, ami általában csak ennyi volt: igenis urnom. Az úrnojük, ahogy így félálmomban halottam mindenféle munkával kapcsolatos dolgokról beszélt velük. Ahogy egyre jobban eszméltem úgy vettem észre, hogy ez az a no, akit régebben a királynoi székben láttam. O volt az, aki akkor a bemelegítésünket irányította.
– Holnaptól újra visszakerültök a mezogazdasági részlegbe – mondta a királyno és sarkon fordult és elviharzott a magasszárú csizmájában a cellák között visszhangzott végig a folyosón, ahogy egyre gyorsabban ment.
– Holnapra szerezzetek nekem ujakat – kiáltotta vissza a folyosó végérol.
A két csaj levette a billincseket majd belökte a fiukat a cellámba, így már hárman voltunk bent, persze elotte még megrugdosták oket.
Alighogy szitkozódval elmentek az orök, hogy keressenek alkalmasabb szolgákat, rögtön megindult az információcsere hármunk között.
– Uj vagy mi ? Mikor kerültél ide – kérdezte a magasabbik, akit mindenki csak Szivarnak hívott, ahogy késobb megtudtam. Persze csak a szolgák egymás között, amugy mindenkinek volt egy azonositója egy 5 jegyu szám és így kezeltek, meg azonosítottak bennünket.
– Igen , tegnap- válaszoltam kedvtelenül.
– Figyelj jól, most elmondunk mindent, hogy hogyan lehet túlélni vagy hogy tedd elviselhetové ezt az egészet
– Én már egy éve vagyok itt fogoly, már kétszer megszöktem – szólt az alacsonyabbik srác.
– Na tehát holnap lesz a válogatás, szét fognak bennünket osztani különbözo helyekre, szerintem a legjobb hely a gazdasági szekció, azon belül is az irodai munka, de oda egyenlore semmi esélyed sincs, hogy bekerülj, mert csak a legmegbízhatóbbak mehetnek oda és oket keményen ellenörzik. -mondta a Szivar.
– Igen és ott még mik a lehetoségek? -kérdeztem érdeklodoen.
– Na, a gazdasági részen állítjuk elo a kaját, itt folyik mindenféle mezogazdasági munka és a pénzügyek is ebben a szekcióban zajlanak. Neked úgy kell tenned majd, mintha régen itt lennél a kiválasztásnál követsz minket, itt nincs semmiféle ellenorzés és így elkerülhetsz most egy csomó felesleges dolgot.
– Nem értem, mi az, amit elkerülhetek? – kérdeztem.
– Eloször is kapsz egy kis tetoválást a fenekedre, meg a farkadra is , persze, ha szerencséd van ezekbol is kimaradhatsz, de a 80 % az elso alkalommal megkapja a jeleket, azon senki sem fog csodálkozni, hogy nincs rajtad, ez az egész tetoválgatás nem rég került bevezetésre, mert már nem lehetett követni, hogy ki hol volt hova ment stb. , pappíron is rögzitik a helyzetedet, de eléggé hanyagul kezelik a dolgokat és hát így lehet megoldani azt is, hogy velünk gyere. Persze ez nem a legkiméletesebb módja és hidd el, jól jársz, hogy kimaradsz az egészbol. Na meg az elején egy halom kínzást kapsz, hogy ne tudj kereket oldani olyan könnyen, mi olyanokról hallottunk az újoncoktól, hogy a húgycsövüket különbözo módszerekkel kisebesítették és így csak katéterrel voltak képesek egy héten keresztül vizelni, persze utána sem ment egykönnyen, de addigra már teljesen beletörodtek a helyzetükbe.
– Hogy érted azt, hogy kisebesítették???
– Hát konkrétan azt hallottam, hogy bedugtak egy üvegcsövet a hímvesszobe és egy kalapácssal osszetörték és belülröl összevágta a húgycsövet, vagy ami még rosszabb felhevítettek egy vékony hosszú tut, amire ráhuztak egy valamilyen hoszigetelo vékony csövet, persze errol a delikvens semmit sem tudott és odamentek hozzá, szépen felvezették a farkába, kicsit beszélgettek vele, majd hirtelen kirántották a szigetelo csövet és hát az a fájdalom képzelheted.
– De valójában, akkor jársz a legrosszabbul, ha a kórházi kísérleti telepre kerülsz – hát ott aztán van mindenféle dolog, amelyekrol jobb, ha nem tudsz. – mondták szinte egymást túllicitálva az információkat.
A veríték csorgott rajtam végig, amikor elképzeltem, hogy velem is bármikor megtehetnek ilyen és ehhez hasonló dolgokat, a fiuk még sokáig mondták a jó tanácsokat sok értékes dolgot meséltek a benti életrol, beszélgetésünket a lefekvést jelzo csengo szakította félbe, mint arról már beszámoltak ilyenkor azonnal le kell feküdni és egy pisszenést sem lehet hallatni, mert az orök szorosan a cellánk ajtaja elott mennek el és ahol hallanak valamit, oda berontanak és mindenkit megbüntetnek, általában csak két három cellatársaságot szoktak megbüntetni esténként, mert többre nem marad ido, ez úgy kb. 9-15 embert jelent, mert általában 3-5 -en vagyunk egy helyen. Ezen az estén sem volt másként lemasírozott a kb. 10 fobol álló különítmény és jól elintézték az ujoncokat, persze, ahol vegyesen voltak, mint nálunk ott a régiek ügyeltek a teljes csendre.
Másnap már teljesen az esti beszélgetések alapján cselekedtem, felvettem az egyik kukából egy kidobott ruhát és így nem lógtam ki a régiek közül és úgy tettem mindent, ahogy egy jólnevelt oreg rókához illik. Ahogy mentünk végig a folyosón az újoncokat kirángatták közülünk, mindenki fagyos arccal nézte oket, többek között én is. Ezután egy terembe értünk, ahol 12 no várt ránk, mindegyik a saját részlegének az úrnoje, a fiuk elsorolták, hogy milyen részlegek vannak. A legfontosabb, hogy a kísérleti telepet elkerüljem, a következo részleg a filmgyártó, amit szintén igyekeztem elkerülni, mert ott készülnek a különbözo pornófilmek és sajnos nem a szereplok válogatnak, hogy éppen milyen készüljön, úgyhogy semmi kedvem sem volt például egy állatos vagy egy homo filmben foszereplonek lenni. A fiuk elbeszélései alapján a királyno közvetlen szolgálata után a mezogazdasági részleg tunt a legoptimálisabbnak. Szerencsém volt, a filmes részleg fonöke teljesen átnézett rajtam és egy vékony srácot rángatott elo ducisex-hez, négyen a mezogazdasági részleghez kerültünk, hallottam, ahogy elvittek még vagy két embert az adminisztrációra. A fiuk azt mondták, hogy valószínüleg az ujoncok nagy része a kisérleti telepre kerül, de oket még eloször átvezettek a másik terembe, ahol a tegnap esti beszélgetések értelmében egy kis tortúra várt rájuk. A lábunkon lánc volt és a kezünk is össze volt bilincselve, így kellett közlekednünk a szuk kis folyosókon. Már kíváncsian vártam, hogy mi lesz a helyemen a dolgom. Még mielott megtapasztalhattam volna, hogy milyen is az élet a mezogazdasági részlegen, át kellett mennünk segédkezni az ujoncokhoz a kisérleti telepre.A feladatunk roppant egyszeru volt, le kellett oket fogni, mint ujdonsült barátaim mondták: az a lényeg, hogy ne tudjanak ficánkolni sem, mert ha mégis sikerül nekik, akkor rajtam fogják megbosszulni a kínzóik. Tehát igyekeztem ennek az egyszeru követelménynek eleget tenni és hálát adtam az égnek, hogy elkerültem az újoncsággal járó összes tortúrát.
Beléptünk egy terembe, ahol nagyon sok asztal volt, az asztalokon pedig billincsek, amikkel egy pattintással lehetett rögziteni a delikvensek végtagjait. A feladatunk abból állt, hogy az egyessével bejövoket feltegyük az asztalra. Valójában létszámfölényben voltunk itt, mint foglyok, de a terem felso szintjérol fegyveres orök figyelték minden mozdulatunkat. Szerencsémre nem azok a kínzók voltak itt, akikkel már találkoztam és esetleg felismerhettek volna, de amúgy sem foglalkoztak velünk, hanem szemmel láthatóan felcsigázta oket az újoncok érkezése. A foglyok kettesével jöttek be, egy folyosóról, ahol a plafonról lecsapódó rácsokkal már kisebb csoportokra szabdalták oket. Nem lehettek többen 12-nél volt, aki már régebb óta itt vannak mások egy-két napja érkeztek és még eléggé kábán viselkedtek.
Néztem az elsoket, hogy milyen bizonytalanul léptek ki majdnem meztelenül a sötét folyosóról a bevilágított teremben, ahol 30-40 ember várta oket, foleg rabszolgák és kb. olyan 15 no lehetett.
– Gyerünk fogdd meg a lábát -kiáltottak rám a mellettem állok.
Mintha egy álomból ébredtem volna máris elkaptam a ball lábát, minden végtagra jutott egy ember, vízszintes helyzetbe fordítottuk és már vittük is a legtávolabbi asztalhhoz. Persze a lefogott társunk ordított és rángatta a testét összevissza, dobálta magát, de mindannyian szorítottuk, ahogy bírtuk és gyorsan lebilincseltük az asztalra.
Egyikünknek ott kellett maradni, segíteni, ha valamiért nem lenne elég no. Maradtam, egyszeruen nem tudtam volna még egy rabot átcipelni a fél termen. Szép lassan megtelt a terem, persze alábbhagyott az ordítozás is, mert minden lekötözöttre felkerült egy szájpecek is, vagy valami hasonló. A szertartás valami olyasfélén nézett ki, hogy mindenhol maradt egy szolga és egy csaj az újonccal. A megmaradt nok kb. 5-en, mint valami orvosi team egyszerre indultak meg és kezdték el munkájukat az egyik asztalnál. A feleslegessé vált szolgákat kiküldték a terembol az egyik oldalsó ajtón.
– Na gyerünk ujfiucska – mosolygott rám a velem maradt leányzó.
– Mit csináljak Úrnöm? – kérdeztem félénken.
Erre o mellém lépett és benyúlt a ruhám alá, megmarkolta a heréimet. Éppen csak nem fájt, de én már szinte lábujhegyre álltam és feszülten vártam a fejleményeket.
– Nahát nahát, szépen levetkozteted és hozol nekem a nagy asztaltól két hosszabb zsineget, amivel majd szépen, összehurkolom a heréit. – válaszolta és közben megszorította a golyóimat, amire egy kicsit felnyögtem, de amint elengedte már tettem is a dolgomat.
Az asztalok mellett volt egy kis szék is, amin különbözo ampullák voltak kipakolva, meg valami injekciós tuhöz hasonlók. Gyorsan lerángattam a fogolyról a ruháit, volt egy kés is ott, ami nem jött le azt egyszeruen levágtam. A mellettem álló nonek láthatólag tetszett, hogy gyorsan dolgozom, és csak mosolyogva figyelte, hogy hogyan teszem a dolgom. Más asztaloknál a segítok is kaptak egy-egy ütést, de én egyelore semmit sem. A hölgy gyorsan megkötötte a zsinórral a delikvens heréit, majd ellenörzésképpen a tenyerével rácsapott a felfelé meredezo kifeszült golyókra, a sorstársam egy hatalmasat ordított volna, ha nem lett volna a szája is bekötve így csak egy kis nyöszörgés hagyta el a testét.
– Na most pedig te jössz! – kiáltott rám az úrnom.
– Micsoda ? – kérdeztem vissza eléggé meggondolatlanul.
– Hogy – hogy micsoda?????? – gerjedt haragra.
– Te szemtelen szolga, fel a ruhát szét a lábakat!!! – kiáltotta hangosan.
Gyorsan felrántottam a ruhámat és szétraktam a lábamat, hasonló procedura játszódott le, mint az elobb szépen komótosan körbetekergette a heréim, majd amikor készen volt rájuk csapott.

– Ááááááhhhh – kiáltottam teli tüdobol, tudtam, hogy ez vár rám, de még így is olyan hirtelen történt az egész, valahogy nem készültem fel a fájdalomra.
– Na majd ordítasz a másik helyett is – mondta röhögve.
– És akkor kezdodhet a zene – tette hozzá miközben rám mosolygott és már nyoma sem volt haragnak a szemében. Nem egészen értettem mire gondol zene alatt, de nem kellett sokáig várnom és kiderült. Egy vékony falécet vett a kezébe és ütemesen elkezdte verni a társam heréit, aki minden ütés után felnyögött, azután következtem én egy sorozattal, persze minden ütés után egy-egy ordítás hagyta el a számat. Azután felváltva majd megpróbált különbözo ütemeket, azután hirtelen abbahagyta és a társammal kezdett el foglalkozni.
Nem nagyon láttam mit csinál, de az eros nyögésekbol úgy gondoltam semmi jót nem tesz. Engem elengedett és rám parancsolta, hogy álljak a falhoz a többiekhez, akik már mind ott álldogáltak hátratett kézzel és megbabonázva figyelték az asztalokon folyó kínzásokat. Az asztaloknál körülbelül ugyanaz a helyzet játszódott le. Miután kikötözték a foglyokat és a golyóikat körbetekerték egy zsineggel utána az egyik ampulla tartalmát beinjekciózták a szolgák farkába a bor alá, valamiféle izgató folyadék lehetett, mert mindenkinél, aki már megkapta az adagját, a helyzet ellenére izgalmi pozícióba került a hímtagjuk. Mindenfelé meredezo farkakat láttunk.
– Most szépen lefejik oket – suttogta az egyik mellettem álló szolga. És hát ez történt a folyadék megtette a hatását még rásegítettek kézzel is, hogy minél hamarébb elsüljenek a delikvensek és szépen egy kis üveget húztak a péniszükre, aminek a vége kigömbölyödött és így amikor belelövelték a a testnedvüket, nem engedte kifolyni a folyadékot. Amikor megtörtént a lefejés az üveget letették, persze a hímtagok a folyadék hatására még mindig zászlórúdként álldogáltak. Ezután két fémlapból álló szerkezetet tettek a golyókra, a fémlapok három csavarral voltak összefogva, amiket kézzel lehetett csavarni és ahogy csavarták a lapokat úgy szorították össze a heréket, amelyeknek a másik végénél a zsineg nem engedte meg az önkéntelen visszahúzódásukat. Óriási nyögéseket hallottunk, teljesen földbegyökerezett lábbal álltam, és áldottam a szerencsémet, hogy ezen a torturán nem kellett részt vennem. Szinte a látvány is fájt. A foglyok megpróbáltak szabadulni, a testüket mozgatták, de teljesen eredménytelenül, mert szorosan le voltak rögzítve. Akiket láttunk közelebbrol szinte palacsinta vékonyságúra volt már összenyomva a férfiasságuk. Úgy látszik elégedettek voltak az eredménnyel, mert nem folytatták a mutatványt, hanem rögzítették az utolsó pozícióba a fémlapokat és szépen leültek a kikészített kis székekre. Az áldozatok persze tovább nyöszörögtek megállás nélkül, mert a fájdalom nem enyhült az alhasukban. A fájdalom ellenére még mindig meredezett mindenhol az árbocrúd. Csak mi álltunk csendben és vártuk, hogy mikor lesz szükség újra ránk. Újabb eszközt vettek elo a hölgyek ez egy vibrátorra emlékezteto dolog volt, csak annyiban különbözött, hogy a feje sokkal nagyobb volt és apró kis rücskök álltak ki a felso rész oldalából, maga a test teljesen simának tunt.
– Újabb fejés következik – szólt újra a társam.
– Most a prosztatát fogják ingerelni – mondta teljesen érzelemmentes hangon.
Én még mindig nem bírtam megszólalni, csak álltam és figyeltem az eseményeket. A kínzók ellenorizték, hogy muködnek-e a kis szerkezetek beindították oket és nézték, hogy forog-e a felso gömbformájú rész. Mindenhol muködött és szép lassan bevezették a szolgák fenekébe a szerkezetet, ami éppen nem ment simán, volt ahol többször is kihúzták és újra bedugták. Utána, amikor már kello mélységben volt beindították a motorokat és a szolgák péniszére újra ráhúztak egy üveget. Ezuttal sokkal lassabban sültek el a delikvensek, gondolom a szétlapított herék és az elozmények hatására. Már szinte zsibbadt a lábam a sok állástól és teljesen erotlen voltam a sok látványtól, amit átéltem. A homlokomat újra és újra elöntötték az izzadságcseppek, nem akartam a többiek sorsára jutni, mindképpen el kell kerülnöm a hasonló szituációkat és már nagyon vártam, hogy mikor lesz vége ennek a szörnyu procedúrának. A dominákat láthatólag nem zavarta az egész, hogy kivel meddig kell bajlódni, úgy látszott szinte élvezik azt, hogy most milyen sok idobe telik mire megtölthetik a következo üveget. Szép lassan újra elélveztek a kikötözött társaink. Akik gyorsak voltak azoknak több ido jutott a pihenésre, mert ezután szép lassan kieresztették a golyóikat a fémlapok közül és pihegve feküdtek sajgó fenékkel és félelemmel várták a folytatást. A dominák mindent felírtak egy kis lapocskára, akárcsak egy kórházban lettünk volna. Túlságosan messze voltunk, hogy lássam miket irogatnak, de a többiek felvilágosítottak, hogy szinte mindent felírnak. Ki mikor élvezett el, pontosan hány perc kellett hozzá, milyen hosszú a farka stb. szépen lassan már csak egy delikvens volt, akinek nem sikerült még mindig elélveznie és remego fenékkel nyögdécselve feküdt az ágyán a többi domina, aki már végzett mind ott állta körül a szerencsétlent és azon vitáztak, hogy milyen kegyetlen büntetést lehetne adni a fogolynak, mert ilyen lassú. De egy 10 perc múlva óriási hörgések közepette o is utolsóként is beadta a derekát és kiengedte elgyötört golyóiból a nedveket.
Ezután újra elokerültek az injekciós tuk, de ezúttal a herékbe adtak be valami folyadékot, amitol megdagadtak és az újoncok még jobban szenvedtek. Hagyták oket egy ideig még vergodni az asztalokon aztán szóltak nekünk, hogy egyesével szedjük le oket és kísérjük vissza a celláikba, persze itt már nem kellett attól tartani, hogy esetleg el fognak szaladni. Remego lábbakkal és még mindig hatalmasra dagadt golyóikkal fáradtan karoltak belénk, hogy szinte alig tudtak menni, mert annyira le voltak gyengülve a sok kínzástól. Ezután mehettünk vissza a celláinkba mi is, ahol már meg is kaptuk az aznapi ebédünket. Miután bekajáltunk le is feküdtünk, mert azért mi is fáradtak voltunk, meg ki kellett használni, hogy most nem kell semmit sem csinálni úgyhogy átadtuk magunkat az édes pihenésnek.
Másnap már a mezogazdasági részlegen kellett dolgoznom és kaptam egy kis jelet a ruhámra, ami egy zöldszínu fát ábrázolt – ez jelentette az új helyemet.

Tanteremben szeretkeztek az általános iskolás cigányok

Posted on by Bulvar

Tavaly iskolaidőben, tanítási órán egy üres osztályteremben élt beteljesült szerelmi életet egy 13 éves, hatodik osztályos diáklány és egy 16 éves, nyolcadik osztályos fiú Szeghalmon a Tildy Zoltán Általános Iskolában — írja a Beol.hu.
A történet híre futótűzként terjedt el az iskolában, mi több a városban, hiszen az iskolai pásztoróra résztvevői a „boldog együttlét” után még dicsekedtek is barátaiknak a történtekről.
– Én úgy tudom, hogy Csabi nem ment be kémiaórára, Dia pedig a tesióráról lógott be a rajz szakterembe és ott történt meg az eset. Csabi kisegítős, Dia meg mindig kacérkodik a fiúkkal, kavart már másokkal, így a Janszival is. A szóbeszéd szerint a barátnői közül már többnek volt dolga fiúval — fogalmazta meg diákos őszinteséggel egy tinilány.
Estébe csavarodik az idő, amikor Újtelepen a vasúti átjárótól nem messze megszólítok három fiatalt. Ahogy az V. utcát említem, sokat sejtetően mosolyodnak el majd az egyikük kajánul kiböki: „Hova fajultak a mai gyerekek, már az iskolában is szexelnek”.
Rögvest arról kérdezem, honnan és mit tud az esetről. Annyit tesz hozzá, hogyne tudná, hiszen az unokatestvérét Ivettet is meghallgatták a rendőrök, mert valamilyen szinten ő is érintett a dologban.
– A nadrágért jött? — szegezi nekem a kérdést Klaudia édesanyja, Irma.
– Dia (így ismerik Klaudiát a faluban – a szerk.) lányom kedden nem sokkal 13 óra után tért haza s rögvest átöltözött. Levette a sárga — mint utóbb kiderült szennyes — térdnadrágját s bedobta a mosógépbe. Nekem nem tűnt fel különösebben… Szerdán délután sírva jött haza s akkor mondta el, hogy Csabi megerőszakolta. Azonnal mentünk a rendőrségre — fújta egyszuszra az édesanya.
Közben szemlesütve de mosolyogva tér be a szobába a koránál fejlettebb Klaudia is.
– Tesiórán egy másik osztállyal s két tanárral voltunk kint és hógolyóztunk. Én az osztályteremig valóban szabad akaratomból mentem, de onnan Csabi behúzott s már Ivett sem tudott segíteni nekem, mert Dávid is ott volt. Én tiltakoztam, egyszer a bokájába rúgtam, de ő levette a nadrágomat és aztán megtörtént a szex. De más nem történt. Utána elmondtam Irénkének, aki előtt nem idegen a fiútéma — elevenítette fel a történteket a 13 éves kamaszlány.
„A másik családdal együtt voltunk bent az igazgató úrnál, s nőgyógyásznál is jártunk. Esemény utáni tablettát is bevett a kislyány, nehogy nőni kezdjen a ház eleje… Cigányok vagyunk, de nem hülye barbárok. Nem szedtem össze az izompacsirta bátyáimat és nem mentünk ki ítélkezni. A hatóságokra, a törvényre bízzuk a dolgot” — tudatta az édesanya.
– Saját magától jött be Dia. Se nem sikítozott, se nem rugdalózott. Csókolóztunk majd saját magától vette le a nadrágját. A padon kezdtük el s utána ő javasolta, hogy én üljek a székre és úgy folytassuk — adta elő Töviskes-majorban lévő otthonukban a tizenhat esztendős, szőke, vékony alkatú Csabi.
– Méghogy nem bántották. A fiam kollégista és szerda délután a kollégium igazgatója hozta haza, mert a lány rokonai közül ketten bent jártak és bántalmazták — vette át a szót a fia tettére cseppet sem büszke édesanya.
– Valóban nem mentem be a kémia órára, de az eset után visszatértem. Zsuzsika néninek azt mondtam, hogy én is hógolyózni voltam. Aztán az osztályfőnökömtől Tündike nénitől megkérdeztem, hogy lehet terhes valaki — ismerte el a fiatalember.
– Ej Csabi fiam, csinálsz te nekem annyi ideget! — szidta a fiát a hazatérő édesapa. S nem vitatva fia bűnösségét azt is felvetette, hogy a kislány is hibás. Így fogalmazott: „Szemit szúrják, nem állják?”

Az új rabnő

Posted on by Tortenet

Kedd este csörgött a telefonom. Kicsit mérges voltam, ki a fene zavar ilyenkor, mikor a kedvenc sorozatom megy?
– Halló! – szóltam bele a készülékbe szándékosan élesen.
– Szia, Emese! – ismertem fel egyik barátnőm hangját.
– Szia, Andi! Azt hittem, már elutaztál. Vagy Münchenből hívsz?
– Nem, csak szombaton megyek. És pont ezzel kapcsolatban hívlak.
Nocsak! Miért akar pont velem beszélni négy nappal az egyéves utazása előtt?
– Az új rabnőmről van szó – folytatta barátnőm, aki szintén Domina, csak épp biszex: vannak férfi és női rabjai is.
– Mi van vele? Azt sem tudtam, hogy van egy új rabnőd.
– Igen, már két hónapja. Viszont nem tudom magammal vinni.
– Hát ezt nem csodálom. És akkor mit csinálsz vele?
– Arra gondoltam, átadom neked, ha érdekel. Vagy legalábbis kölcsönadom, amíg kint vagyok. Még nincs igazán betörve, de az alapokkal már tisztában van.
Most már értettem a hívást. És izgatott a kihívás is, végre megint betörhetek egy rabnőt! Ráadásul nem kell az elején kezdenem, hanem rögtön keményen bánhatok vele.
– Tud a szándékodról? Mit szól hozzá? – kérdeztem, igyekezve közömbös csengést adni hangomnak.
– Igen, már mondtam neki. Elvi ellenvetése nincs.
Megállapodtunk, hogy csütörtök délután elhozza a lányt törzspresszómba, ahol megbeszélhetjük a részleteket.
Csütörtökön épp megrendeltem a kávémat, amikor megláttam az ajtón belépő barátnőmet. Ő is felfedezett, elindult felém. Mögötte egy lehajtott fejű, világosbarna hajú lány lépkedett. Üdvözöltük egymást, barátnőm leült, a lány állva maradt, továbbra is lehajtott fejjel.
– Ülj le, Anita, ne csinálj feltűnést! – szólt rá barátnőm.
A lány, anélkül, hogy fejét felemelte volna, leült.
– Köszönöm, Mistress! – mondta halkan. Hangja kellemesnek tűnt.
Jött a pincér. Barátnőm szintén egy kávét kért, a lány egy ásványvizet. Ekkor emelte fel először fejét: ránézett barátnőmre, szótlanul kérve engedélyét arra, hogy megszólalhasson. Amíg a rendelésre vártunk, semmiségekről fecsegtünk barátnőmmel; Anita ismét lehajtott fejjel, szótlanul ült.
Csak akkor tértünk a lényegre, mikor már megittuk a kávét.
– Szóval nem viheted magaddal Anitát, és át akarod adni nekem – fordultam barátnőmhöz.
– Igen, Emese, erről van szó.
– És mit szólsz ehhez, Anita? – kérdeztem most a lánytól.
– Engedelmeskedem Mistress parancsának – válaszolt kitérően.
– Nem ez érdekel! Nézz rám, és válaszolj egyenesen: hajlandó vagy engem szolgálni?
Barátnőm is megszólalt:
– Anita, mondtam már, hogy legalább egy évig külföldön leszek, és nem vihetlek magammal. Emese viszont hajlandó a szolgálatába fogadni, ha beleegyezel.
– Ha ön így látja jónak, Mistress, szívesen szolgálom Emese Úrnőt – válaszolta továbbra sem felnézve a lány.
Sehogy sem tetszett a dolog.
– Kettesben hagynál Anitával pár percre? – néztem barátnőmre, aki bólintott, felállt.
– Elintézek pár telefont a kocsiból.
Amikor kettesben maradtunk, ismét a lányhoz fordultam, gondosan válogatva a szavakat.
– Anita, figyelj ide. Szeretném, ha rám néznél, és végighallgatnál. Amit most beszélünk, az mindenképp kettőnk közt marad, akárhogy is döntesz. Én ugyanis nem akarlak semmire rákényszeríteni. Teljesen a te szabad döntésedtől függ, hogy engem szolgálsz-e a jövőben, vagy valaki mást, sőt, hogy egyáltalán szolgálsz-e valakit. Mint ahogy az is a te szabad döntésed lesz, hogy amikor Andi visszajön, visszamész-e hozzá vagy sem.
Anita immár rám nézve, de még mindig szótlanul ült.
– És hogy könnyebben tudj dönteni – folytattam -, elmondok egy-két lényeges dolgot. Nálam nem fogsz férfival találkozni, sem Master, sem rabszolga minőségben. Vagy ketten leszünk, vagy hármasban egy másik rabnővel. Nem szólok bele, hogy amikor nem vagy szolgálatban, mit csinálsz, hogyan öltözöl, kivel vagy együtt. Csak ahhoz ragaszkodom, hogy ha hívlak, jönnöd kell. Természetesen figyelembe veszem olyan kötelességeidet, mint munka. Tehát ha munkaidőben hívlak, akkor az azt jelenti, hogy amint végzel, jössz. És házon kívül nem tartok igényt a szolgálataidra, bár előfordulhat, hogy az egész hétvégét nálam kell töltened. Gondold ezeket végig, és így dönts. Ha valami nem világos, kérdezz nyugodtan.
Amikor végeztem, ismét lehajtotta a fejét. Láttam, hogy erősen gondolkodik, mérlegel. Nem szóltam, nem zavartam. Alig több mint egy perc múlva ismét felnézett.
– Szolgálni fogom önt minden tőlem telhető módon, Emese Úrnő. Kérem, bánjon majd velem úgy, ahogy egy magamfajta tanulatlan rabnő megérdemli. Mit kell tennem?
Elővettem egy névjegyet, odaadtam neki.
– Itt a címem. Tudod, merre van?
– Igen, Úrnőm, a villanegyedben.
Átadtam neki házam alaprajzát.
– Vasárnap reggel tízkor becsöngetsz egy hosszú-rövid-hosszú jelzést adva. Amikor kinyílik a kapu, bejössz, és ebben a szobában – mutattam az egyik helyiségre – jelentkezel.
– Értettem, Úrnőm. Megtarthatom a rajzot?
– Most igen, de vasárnap hozzad magaddal. Mit szeretnél még tudni?
– Csak annyit, Úrnőm, hogy mit vegyek fel?
– Mindegy – nevettem el magam -, csak gyorsan tudd majd levetni.
– Igen, Úrnőm, és köszönöm.
Kinéztem a presszó ablakán. Barátnőm a kocsija mellett állt, és befelé nézett. Intettem neki, ő pedig visszajött. Anita már ismét lehajtott fejjel az asztalt bámulta.
– Megegyeztetek? – kérdezte barátnőm, amikor leült.
– Igen – válaszoltam -, Anita vasárnap szolgálatba áll nálam.
– Köszönöm, Emese, hogy ezt a gondomat megoldottad.
Kicsit még beszélgettünk (Anita némán, az asztalt nézve ült mellettünk), majd elváltunk.

Vasárnap viszonylag korán keltem, ellenőriztem, hogy minden megvan-e, ami a tervezett szeánszhoz kell, aztán kényelmesen megfürödtem, majd felöltöztem. Persze nem vittem túlzásba, csak annyit vettem magamra, amennyi a terveimhez szükséges volt.
Tíz óra előtt két perccel megszólalt a kapucsengő, előbb egy hosszú, majd egy rövid, végül ismét egy hosszú jelzést adva. Rápillantottam a kis képernyőre: a kapuban Anita állt. Megnyomtam a nyitógombot, láttam, amint bejön. A további kamerákon minden lépését nyomon követhettem. Az előszobában megállt, ránézett a kezében levő papírra, majd körülnézve egyenesen a lépcsőhöz indult. Figyeltem, ahogy lejön, majd végig a folyosón. Amikor az ajtóhoz ért, kikapcsoltam a képernyőt. Az ajtó kinyílt, Anita belépett, becsukta az ajtót, és lehajtott fejjel megállt. Kicsit vártam, majd megszólítottam.
– Igen?
– Úrnőm, parancsa szerint megjelentem szolgálatára – mondta anélkül, hogy felnézett volna.
– Vetkezz! Pucérra!
Tüneményes gyorsasággal vetkőzött, pillanatok alatt meztelen volt.
– Térdre! Hozzám!
Letérdelt, és térden csúszva elindult felém. Láthatólag sokat közlekedett már így. Amikor két lépésre volt tőlem, megállt. Andi jól mondta, az alapokkal már tisztában volt: a lehető legszabályosabb tartásban térdelt, széttett térdekkel, egyenesen, hátratett kézzel és lehajtott fejjel. Alaposan megnéztem. Arányos, szép teste volt, kerek almamellei, világos, kisudvarú bimbói, amik egyelőre alig látszottak. Elétoltam a lábamat.
– Csókold tisztára a csizmám!
Négykézlábra ereszkedett, nekilátott előbb a bal, majd a jobb tisztításának. Amikor ismét térdelt, megnéztem az eredményt. Természetesen elégedetlen voltam.
– Ez neked tiszta? Itt… itt… – mutattam – és itt is!
Talán mondanom sem kell, hogy a mutatott helyek tisztasága semmiben nem különbözött a csizma többé részének állapotától. De kellett valami ürügy. Anita ijedten suttogta:
– Bocsánat, Úrnőm, azonnal pótolom a mulasztásomat – majd odahajolva ismét megnyalta a mutatott helyeket. Viszont ez nem volt mentség.
– Ez a hanyag munka büntetést érdemel! – csattantam fel. – Lekönyökölsz, és jól felmereszted a segged!
Ismét négykézlábra ereszkedett, majd lekönyökölve felemelte fenekét. Természetesen nem eléggé.
– Magasabbra! Jobban pucsíts!
Még jobban homorított. Feneke természetesen nem igazán került magasabbra, de jobban megfeszült, és ez volt az igazi cél.
– Kapsz tízet a lovaglópálcával! Számold! – vettem kézbe a félméteres jószágot.
Nyugodtan, kényelmesen mértem rá a középerős ütéseket, Anita pedig engedelmesen számolta őket. Két-háromszor fel is szisszent, egyszer meg feljajdult, mikor a pálca végén levő kis bőrdarab pont a szétnyílt félgömbök közé, a nyílására csapott. De rezzenéstelenül kiállta a tízet, méghozzá néhány halvány nyomból ítélve nem először.
– Feltérdelsz! – parancsoltam az utolsó szám elhangzása után.
Kicsit lassabban emelkedett fel, mint ahogy elfoglalta a veréshez a pozíciót. Fejét lehajtotta, nem láttam, mennyire voltam kemény. De tudta a dolgát.
– Köszönöm a fenyítést, Úrnőm! – mondta. Hangja ugyanúgy csengett, mint mikor belépett, nyoma sem volt benne sírásnak vagy annak, hogy visszafojtotta volna a jajgatást.
– Szívesen. Na, mutasd a pinád! Mikor volt borotválva?
Kicsit hátradőlt, még jobban széttárta térdeit.
– Mistress Andi hétfőn kegyeskedett szőrteleníteni – közölte nyugodtan.
Tudtam, hogy Andi alapos munkát végez, de azért ezt nem hagytam annyiban.
– Akkor itt az ideje, hogy megismételjem ezt a műveletet. Hozd ide a fürdőből – mutattam az ajtóra – ami kell!
Engedelmesen, térden csúszva elindult. Amikor átment az ajtón, a megint bekapcsolt képernyőn figyeltem, mit csinál. Hamar megtalált mindent, persze nem volt nehéz dolga. Gondosan megnedvesítette a szivacsot, ügyelve, hogy azért ne csöpögjön. Az ajtóban ismét térdre ereszkedett, és csúszva jött vissza elém. Szótlanul nyújtotta, amit hozott.
– Minden megvan? – kérdeztem (nem mintha nem láttam volna). – Borotva, hab, nedves szivacs?
– Igen, Úrnőm, parancsoljon!
– Feküdj az asztalra! Szét a lábakat!
Szó nélkül csúszott a középen álló nagy asztalhoz, majd gyorsan felállt és felfeküdt rá. Jó alaposan széttárta lábait. Hozzáléptem. Közelebbről nézve bizony már látszott pár kis fekete pötty, a kiütköző borosta. Megnedvesítettem a szivaccsal, majd habot nyomtam Anitára, és elkentem.
– Először a Vénusz-dombodat húzom le – közöltem.
Nem válaszolt, nyugodtan feküdt. Megfogtam a borotvát, és óvatosan elkezdtem. Meg se szólalt, csak párszor megrándult a combja. Amikor a kényesebb részekre tértem át, figyelmeztettem is:
– Ne mocorogj, nem akarlak megvágni! Jönnek a nagyajkaid!
Megfogadta az intést, a borotválás további része alatt mozdulatlan maradt.
– Kész vagy! Visszaviszed a holmit, letörlöd a habmaradékot, aztán visszajössz a helyedre! – utasítottam, amikor elkészültem.
Fürgén leszállt az asztalról, letérdelt, összeszedte, amit behozott, majd kicsúszott a fürdőbe. Visszaültem a székembe, és a képernyőn figyeltem, mit is csinál. És érdekes dolgot láttam. Úgyhogy mikor már ismét előttem térdelt, miután megköszönte, hogy megborotváltam, megkérdeztem:
– Ég a bőr a pinádon?
– Igen, Úrnőm, egy kicsit.
– Ezért simogattad meg kint magad?
– Ezért, Úrnőm.
Hangján éreztem a csodálkozást, hogy vajon ezt honnan tudom. Megkérdezni persze nem merte.
– És kaptál rá engedélyt? – ez már csattant. – Vagy esetleg parancsot?
– Nem, Úrnőm, egyiket sem – a válasz annál halkabb volt.
– És mi jár azért, ha parancs vagy engedély nélkül teszel valamit?
– Büntetés, Úrnőm – ezt még az előbbinél is halkabban mondta.
– Úgy van! Feküdj hanyatt és tárulkozz ki!
Anita engedelmesen lefeküdt a hideg kőre, széttárta lábait.
– Jobban! Teljesen nyíljon ki a pinád!
Még jobban szétnyitotta combjait, a megfeszülő izmokon látszott, hogy ennél jobban már nem tudja. Nem is kellett, a kisajkak épp eléggé széthúzódtak.
– A csizmasarkamtól kapod a büntetést – közöltem, aztán jobb csizmám tűsarkát óvatosan bevezettem hüvelyébe, és tövig belenyomtam. Előbb néhány felszisszenést hallottam, de amikor kicsit megforgattam benne, már egy halk jajgatást is.
– Nem tetszik? Hátha a másik jobban esik – mondtam, és kihúztam belőle jobb csizmám sarkát, de csak azért, hogy belenyomjam a balét. Amikor ezt is megmozgattam, a jajgatás már hangosabb volt.
– Egyelőre elég. Visszatérdelsz! – mondtam kis idő múlva.
Feltápászkodott, ismét a normális, szabályos módon térdelt. És persze tette, amit kellett.
– Hálásan köszönöm a megérdemelt büntetést, Úrnőm!
– Nyald le magad a csizmámról! – utasítottam.
Kinyújtott nyelvvel, buzgón tisztogatta a bepiszkított részeket. Amikor befejezte, alaposan végigmértem. Mellbimbói, melyek eddig szinte észrevétlenek voltak, most jól láthatóan meredeztek. Ennek pedig két oka lehet.
– Fázol?
– Nem, Úrnőm.
Nem is fázhatott a 26 fokos, légkondicionált teremben.
– Akkor mitől merev a mellbimbód?
– Kicsit felizgatott, Úrnőm, mikor belém nyomta a csizmáját – vallotta be.
– Márpedig ennek ez a jutalma – tettem rá a bimbókra két erős ruhacsipeszt. – Gondolom, a pinád is forró belül.
– Igen, Úrnőm, meglehetősen az – vallotta be.
– Akkor hozzad ide a bárszekrényről a nagy kék termoszt! – utasítottam.
Térden csúszva is gyorsan megjárta a párlépésnyi távolságot.
– Tudod, mi van benne? – kérdeztem, mikor átvettem a szótlanul felém nyújtott tárgyat.
– Csak sejtem, Úrnőm, hogy jég.
– Igen, jég. Pontosabban egy szép nagy jégcsap – kezdtem lecsavarni a termosz tetejét – Mire való?
– Gondolom, azzal kívánja lehűteni a pinámat, Úrnőm.
– Pontosan! Lefekszel, kitárulkozol.
Pillanatok alatt vette fel a kívánt pozíciót.
– Látod, milyen szép vastag? És elég hosszú is – tartottam a szeme elé a hosszú, farokszerű jégdarabot (óvszerbe töltött vizet fagyasztottam meg, mindig van a hűtőmben vagy a termoszban pár belőle). – Most szépen tövig beléd nyomom…
Lassan, fokozatosan nyomtam a jégrudat Anitába. Az első egy-két centit még szótlanul viselte, majd többször is felszisszent, aztán halkan, majd kissé hangosabban jajgatott. Ám azzal, hogy hüvelye elnyelte a rudat (épp ideje volt, már az én kezem is igen fázott), még nem ért véget a dolog.
– És hogyne tudjon kicsúszni, vagy ami elolvad, kicsöpögni… – közöltem, majd a kisajkakat két csipesszel összeszorítottam.
Ez már sok lehetett, mert hangosan sikoltozott a fájdalomtól.
– Hallgass! – szóltam rá, de csak annyit értem el, hogy csendesebben jajgatott. – Ezért a fülsértő üvöltésért a csiklódra is kapsz egyet!
Egy, az eddigieknél is hangosabb sikoly volt a válasz, aztán összeszedte magát, és csendben maradt. Ám miközben parancsomra ismét feltérdelt, láttam, hogy könnyes a szeme, és olykor ajkába harapva tud csak csendben maradni. De csendben maradt, és ezt rosszul tette. Miután már térdelt, és (lehajtott fejjel) csendben várt, jött a „ráadás”.
– Elfelejtettél valamit! Többször is!
– Bocsánatot kérek, Úrnőm! Hálásan köszönöm a csipeszeket és a jeget, amivel megbüntetett – kapott észbe.
– Na és mi a bocsánat feltétele szerinted? – kérdeztem kajánul.
– Egy újabb büntetés, Úrnőm – suttogta Anita.
– Pontosan. Ez az újabb büntetés pedig az, hogy minden csipeszre ráakasztok 15 dekát – vettem elő az apró súlyokat.
Anita persze sziszegett, jajgatott, mikor a súlyok elkezdték húzni. De hamar erőt vett magán, és igyekezett jó rabnőként viselkedni.
– Alázatosan köszönöm, Úrnőm, hogy büntetésével figyelmeztet a kötelességemre.
Látszott rajta, hogy nagyon szenved, nincs hozzászokva ehhez a fajta fájdalomhoz. Amilyen jól tűrte a verést, olyan rosszul viselte a csipeszek és súlyok állandó, és a saját mozgásától folyton megújuló kínját. Az én terveimben azonban még volt egy és más.
– Kapsz egy nyakörvet – csatoltam rá -, méghozzá pórázzal – akasztottam be a vezetőszíjat is.
– Köszönöm, Úrnőm, hogy a kutyája lehetek.
– Négykézlábra! És gyere utánam! De ha meg kell rántsam a pórázt, vagy ha valamelyik súly leér a földre, rávágok a seggedre a szíjjal, megértetted?
– Igenis, Úrnőm!
– Indulás! – álltam fel.
A fürdő felé „természetesen” kétszer is meg kellett Anitát húznom, amiért meg is kapta a pórázzal a verést. És azt sem tudta elkerülni, hogy az egyik súly ne koppanjon hozzá a magas küszöbhöz; ennek jutalma is pórázcsapás volt. A fürdőben a WC előtt álltam meg.
– Térdelj fel!
Anita feltápászkodott. Nem sok időt hagytam neki, jött a következő parancs.
– Hajtsd fel az ülőkét, és ülj a csészére! Kezek hátul!
Pillanatok alatt hajtotta végre az utasítást.
– Tudod, miért a puszta csészén kell ülnöd? – kérdeztem.
– Hogy ezzel is éreztesse velem, Úrnőm, mennyire senki vagyok – jött a válasz.
– Nem egészen. Egyszerűen csak egy magadfajta ócska kis rabkurva nem ülhet arra az ülőkére, amire az Úrnője. Érted?
– Igenis, Úrnőm. Bocsánatot kérek, hogy rosszul fogalmaztam.
– Na jó, ez nem olyan nagy baj. Most egy kicsit leveszem a pinádról a csipeszeket, hogy kifolyhasson belőled az elolvadt jég. És pisilhetsz is – szedtem le a kínzóeszközöket.
Anitát egyáltalán nem zavarta, hogy ezt a meglehetősen intim dolgot most előttem kell végezze. Mikor végzett, ráparancsoltam:
– Térdelj a zuhanytálcába! Jó széles terpeszbe!
Aztán kezébe nyomtam a kézi zuhanyrózsát.
– Öblítsd le alaposan a pinád!
Amit nem mondtam meg, csak akkor vette észre, mikor a vízsugár hozzáért: csak a hidegvizes csapot nyitottam meg, úgyhogy a csőből jéghideg víz jött. Ennek ellenére tényleg alaposan leöblítette magát, csak arcán látszott, milyen kellemetlen dolog történik vele. Amikor úgy véltem, már épp eléggé tiszta, és épp elég hideget kapott, elzártam a vizet, és elélöktem egy elég durva rongyot.
– Töröld szárazra magad! Aztán ülj vissza a WC-re! Kezek hátul, lábak széttéve.
Mire kézbevettem az előbb leszedett csipeszeket, Anita már a kagylón ült.
– Visszateszem rád a csipeszeket – közöltem. – Csak most mindkét kisajkadra külön csipeszt rakok!
A műveletet halk felszisszenések kísérték. Tiltakozni persze nem mert, nem is lett volna értelme, és nem mert hangosan jajgatni sem, csupán így mutatta ki fájdalmát. Amikor végeztem, hátraléptem, majd ráparancsoltam:
– Négykézlábra! Megyünk tovább. De ha megint baj lesz, már kettőt kapsz! Ugye tudod, mire gondolok?
– Igen, Úrnőm. Ha megint meg kell rántsa rossz szukája pórázát, vagy ha megint leér egy súly, már kétszer kegyeskedik majd rávágni a pórázzal a seggemre. És kérem, engedje meg megköszönnöm, hogy méltóztatott engedélyezni, hogy könnyítsek magamon. Azt is köszönöm, hogy ha nem is érdemeltem meg, de rövid időre csökkentette jól megérdemelt fájdalmamat – válaszolta Anita már négykézláb.
– Indulás! – csak ennyi volt a reakcióm.
És mentünk tovább. Talán mondanom sem kell, hogy ezúttal is volt okom fenyítésre. Aztán megérkeztünk a végcélhoz.
– Feltérdelsz! Hátra a kezedet!
Az engedelmesen hátratett csuklókat egy gyors mozdulattal összebilincseltem. Nem túl szorosan, csak épp annyira, hogy ne tudja kihúzni a kezét, tartsa csak hátul. Aztán eléálltam.
– Húzd le a csizmám cipzárját!
Ezt a látszatra egyszerű utasítást persze hátrabilincselt kézzel nem könnyű végrehajtani. Pláne térdelve. Elég sokáig tartott, míg Anitának sikerült úgy szájába venni a húzót, hogy sikerüljön a művelet. De végül sikerült. Persze nem ennyi volt a dolga.
– Bontsd ki a köntösömet! De össze ne nyálazd!
Ez még nehezebb volt. Itt csak az ajkak dolgozhattak, azok is úgy, hogy meg ne nedvesítsék a selymet. Viszont az, hogy selyem, könnyítette kicsit a helyzetet, hiszen könnyebben csúszott. Amikor ez is megvolt, újabb parancsot adtam.
– Hasalj az ágy elé!
Miközben Anita az ágy előtt feküdt, kiléptem a csizmából, ledobtam a köntöst. Aztán ráléptem a fenekére, kicsit rugóztam a puha és mégis kemény félgömbökön, majd végigfeküdtem az ágyon.
– Feltérdelsz, felém fordulsz!
A feltérdelés persze nehezen ment a kezek segítsége nélkül. A felém fordulás már egyszerű volt. Anita szabályos tartásban térdepelt fél lépésre az ágytól. Mellein a csipeszek a súlyokkal a lélegzetvétel ütemében mozogtak, míg az alul levők majdnem mozdulatlanok voltak, csak alig észrevehető himbálózásuk jelezte, hogy a feltérdelésnél bizony komoly táncot jártak.
– Gyere ide! Egész az ágyhoz!
Már ott is volt.
– Csókold végig a combjaimat! Csak a combjaimat, és csókolod! Nem puszilod, nem nyalod, csókolod! – utasítottam. – Térdtől felfelé előbb a jobbat, aztán a balt!
Fölémhajolt, szája hozzáért a térdemhez. Ügyesen csókolt, tényleg csókok voltak. Kezdtem felizgulni. A melléről lógó súlyok finoman súrolták bőrömet. Amikor jobb combom tövéhez ért, egy pillanatra abbahagyta, majd a balt vette kezelésbe. Illetve, egész pontos kifejezéssel élve „szájalásba”. Szóval azt is végigcsókolta térdtől combtőig. Aztán megállt, várt.
– Még egyszer! De lassabban, alaposabban!
Megint a jobb térdemre hajolt. Most lassabban haladt felfelé, nem hagyott ki egyetlen négyzetcentit sem. Majdnem annyi ideig tartott a jobb combomon végigmennie, mint az előbb a kettőn. A balt ugyanezzel a lassúsággal, alapossággal csókolta végig.
– Mehetsz tovább a hasamra!
Megint azok a lassú csókok, csak most a hasamon. Egyre feljebb és feljebb. Aztán megint egy kis várakozás.
– Csókold körbe a mellem!
Lassan haladt először jobb, majd bal mellem alapja körül. Még be sem fejezte a két kört, már meg is kapta a következő parancsot.
– Tovább, egyre szűkülő körökben!
Éreztem, hogy egyre nedvesebb vagyok, és bimbóim kezdenek keményedni.
– Megnyalod és keményre szopod a bimbóimat! De csak az ajkaidat és a nyelved akarom érezni, a fogadat nem!
Nem kellett sokáig dolgozzon, hogy bimbóim kőkeményen meredjenek fel. Jöhet a folytatás!
– Elindulsz visszafelé!
Most kicsit gyorsabban haladt, mint felfelé, de nem bántam. Egyre jobban vártam, hogy OTT érezhessem a száját. A csókok hamar leértek hasam aljára.
– Csókolgasd a Vénusz-dombom!
Engedelmesen borította el csókjaival szőrtelen ágyékomat.
– Nyalogasd meg a nagyajkakat! – tártam széjjelebb lábaimat.
Ügyesen csinálta, finoman, óvatosan, izgatóan.
– Cirógasd meg a kisajkaimat!
Ugyanolyan finoman nyalta azokat is végig. Egyre nedvesebb voltam. Még jobban széttettem lábaimat.
– Körözz a csiklómon!
Anita fürge nyelve azonnal peckemen termett. Remekül csinálta.
– Szopogathatod is, de óvatosan!
Élt az engedéllyel, ajkai közé vette és megszívta. Majd megint a nyelvével simogatta. Egy szívás, egy nyalás… megint egy szívás, megint egy nyalás. És megint. Hát akkor lássuk, milyen ügyes a nyelve!
– Fúrd be a nyelved a hüvelyembe! Amilyen mélyre csak tudod!
Óvatosan tolta szét a kisajkakat, aztán ott volt a hüvelybejáratnál. Sőt, elég hosszú volt a nyelve, elég mélyre be tudott nyalni. És nagyon ügyesen nyalt. Közeledtem a csúcshoz.
– Ez az, csináld csak! Gyorsabban!
Anita nyelve mint egy motolla pörgött. És én egyre bíztattam: – Gyorsabban! Még!
Éreztem, hogy nedvem megállíthatatlanul megindult. Aztán egyszer csak nem éreztem semmit. Csak élveztem és élveztem és élveztem…
Végül aztán magamhoz tértem. Anita még mindig szorgalmasan mozgatta nyelvét, de már nem volt rá szükség.
– Elég, abbahagyhatod! – szóltam rá.
Kiegyenesedett, ismét szabályos tartásban térdelt. Csak kipirosodott bőre meg a kapkodó lihegéstől a mellén táncoló súlyok árulták el, hogy bizony keményen megdolgozott a gyönyörömért.
– Felizgatott, hogy kielégítettél? – kérdeztem tettetett szigorúsággal.
– Igen, Úrnőm. Kérem, büntessen meg, amiért engedélye nélkül merészeltem izgalomba jönni.
Nocsak. Úgy látszik, Andi keményebben fogta, mint gondoltam. De nem baj.
– Megkapod! Tartsd a segged, felkelek!
Gyorsan hasra vágta magát, engedelmesen tartva ülepét, hogy ráléphessek.
– Térdelj fel! – fogtam meg a pórázt már köntösben, de mezítláb. – Utánam!
Térden csúszva követett. Nem lehetett egyszerű hátrabilincselt kézzel. Szándékosan nem siettem. Már nem akartam komolyan büntetni, sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem akartam büntetni. Inkább csak irányítani, hozzászoktatni, hogy minden pillanatban engedelmeskednie kell, hogy mindent alá kell rendeljen a kívánságaimnak, még testi vágyait is.
A rövidebb úton mentünk vissza, a fürdő érintése nélkül. Leültem trónszerű székembe, Anita szépen térdelt előttem. Már nem lihegett, szabályosan vette a levegőt.
– Szóval engedély nélkül felizgultál. Ugye tudod, hogy ez súlyos bűn?
– Igen, Úrnőm, tisztában vagyok vele, hogy komoly büntetést érdemlek.
Nyugodtan, de színtelen hangon beszélt. A presszóban megfigyelt, és még a fürdőben, a hálóba indulás előtt is kellemesen csengő szoprán most fakó mezzóvá mélyült. Félt, de igyekezett nem mutatni.
– Ülj a sarkadra. És teljesen szét a térdeket! – utasítottam. Miután megtette, megkérdeztem: – Szeretnél élvezni, kielégülni?
– Ha Úrnőm megengedi.
– Nem ezt kérdeztem!
– Igen, Úrnőm, nagyon szeretnék – vallotta be.
– És ha nem engedem meg?
– Akkor természetesen nem élvezek, Úrnőm.
– Természetesen… De rossz lenne, igaz? – faggattam tovább.
– Nagyon, Úrnőm.
– Nos, Anita! Mivel végeredményben meg vagyok veled elégedve, a következő lesz a büntetésed: itt, előttem térdelve fogod kielégíteni magad. De – emeltem picit fel a hangomat – csak azokat a mozdulatokat teheted, amiket mondok, csak ott és úgy érhetsz a testedhez, ahol és ahogy engedélyezem. A legkisebb eltérés esetén akár a csúcs előtt abbahagyod, és tényleg komoly büntetést kapsz. Megértetted?
– Igen, Úrnőm – csilingelt ismét a hangja. – Köszönöm, amiért büntetésül megjutalmaz.
Felálltam, és mögélépve levettem a bilincset.
– Megdörzsölheted a csuklódat.
Miközben visszaültem, láttam, hogy előbb jobb, majd bal csuklóján végigdörzsöli a bilincs nem túl mély (hiszen nem volt szorosra húzva az acél karperec) nyomát.
– Az ujjaiddal simogasd meg az arcod! Aztán nyaljad végig az ujjhegyeidet!
Miközben ezt csinálta, előrehajoltam, és levettem a melléről a csipeszeket. Két kis felszisszenés jelezte, hogy a vérkeringés megindulása majdnem akkora fájdalmat okozott, mint az elszorítás.
– Indulj el az ujjaiddal lefelé a nyakadon, aztán oldalra! A melledhez nem érsz!
Lassan húzta lefelé kezét, majd kínosan ügyelt rá, hogy kikerülje a melleket, ahogy oldalra tért. Amikor az ujjak a mellbimbó magasságában voltak, kapta az újabb utasítást.
– Simogasd körbe a melleidet! Aztán egyre szűkülő körökben mész rajtuk beljebb. A bimbókhoz meg az udvarhoz még nem érsz hozzá!
Öt-hat spirálkör után a körözés átment koncentrikus körökbe, pár milliméterre a bimbóudvarok szélétől. Anita légzése mélyült, éreztem, hogy így fegyelmezi magát.
– Simogathatod az udvart is. A bimbókat még mindig nem!
Az ujjak óvatosan beljebb csúsztak. Hiába voltak szépek, vékonyak, egy részük így is az udvaron kívüli bőrt simogatta. A bimbók kezdtek kiemelkedni, megkeményedni.
– Most jöhetnek a bimbók, de csak az oldaluk!
Anita simogató ujjai még beljebb csúsztak. Most már hegyük teljesen a bimbóudvaron siklott, miközben oldaluk cirógatta a bimbók oldalát. Az egyre keményebb bimbókét.
– Lehet a hegyét is – engedélyeztem.
Pár mozdulat után a bimbók elérték teljes nagyságukat. Keményen, hetykén meredtek előre.
– Tenyérrel lassan végigsimítod az oldaladat egész a combodig!
Lassan végigcsúsztatta kezét a törzsén.
– Középen vissza, egész a melled aljáig!
A kezek ugyanilyen lassan most felfelé vándoroltak. Az ujjhegyek közt maradt olyan 5-6 centi. Amikor felért, és megállt a mellek alatt, kicsit pihentettem, majd:
– Egészen középen, összekulcsolt ujjakkal le, egész a pinádig!
A lesikló kezek a Vénusz-domb tetejénél álltak meg. Persze nem sokáig.
– Végig a combod tetejét, térdig! Aztán a külső oldalon vissza!
Hogy elérhesse a térdeit, picit előre kellett dőlnie. Aztán amikor visszafelé haladt, megint kiegyenesítette hátát. Amikor a kezek visszaértek, megismételtettem, egy kis változtatással.
– Ugyanígy le, aztán a belső oldalon fel! Csak sokkal lassabban!
A simogató kezek immár csigalassúsággal kúsztak végig a combokon. Lefelé is, felfelé is. Az időnkénti rándulások jelezték, hogy Anita már legszívesebben puncijára tapasztaná kezét, hogy szeretné dörzsölni a csiklóját, szeretné feldugni legalább egy ujját. Ám a korábban Andi által, az elmúlt mintegy két órában általam belenevelt engedelmesség, a masztizás indítása előtt elmondott figyelmeztetésem visszatartották; továbbra is hűen követte parancsaimat. Most például azt, hogy:
– Ujjheggyel megcirógatod a Vénusz-dombod!
Kicsit hagytam, hogy csinálja, aztán tovább csigáztam.
– Oldalt fel a törzseden! Tenyérrel simogatva!
Lassan kezdte, mint aki sajnálja otthagyni a helyet, aztán picit gyorsabban haladt.
– A hüvelyk- és mutatóujjaddal megfogod a bimbóidat és dörzsölöd! – jött a következő vezényszó.
A bimbók bizony kissé ellazultak, amíg a két kéz máshol járt, de most hamar ismét keménnyé váltak. Úgyhogy megint lehetett máshol simogatni…
– Középen lefelé! Tenyérrel, egymásba érő ujjakkal.
Érdekes (vagy nem érdekes) módon a kezek megint gyorsabban siklottak lefelé, mint először. De a Vénusz-domb tetejénél engedelmesen megálltak… remegve, erővel visszatartva.
– Megint a dombod… finoman, lassan!
Lassan csinálta ugyan, de inkább erősen, mint finoman. Már nagyon nehezen tartotta magát, de még nem volt itt az ideje a lazításnak… Levettem a csipeszeket a kisajkakról.
– A középső ujjaidat végighúzod a nagyajkaidon! Le, aztán fel!
Óvatosan, hogy tényleg csak a nagyajkakhoz érjen, teljesítette Anita a parancsot.
– A kisajkak külsőoldalán, ugyanígy!
Ez már egyszerűbb volt, nem kellett vigyáznia. Már nem bírta türtőztetni magát, szaporán kapkodta a levegőt.
– Szeretnéd megérinteni a pecked?
– Nagyon, Úrnőm – jött a rövid válasz, eléggé rekedten.
– Kérjed! – szabadítottam meg az utolsó csipesztől is.
– Kérem, Úrnőm, kegyeskedjen megengedni alázatos rabnőjének, hogy hozzáérhessen a peckéhez!
– Nem bánom, körözhetsz rajta! Egy ujjal!
Boldogan élve az engedéllyel, Anita elkezdte csiklója hegyét simogatni. Látszott, milyen jól esik neki. És miért ne essen még jobban? Kegyes kedvemben voltam.
– Lehet oldalt is! – engedtem meg, majd kisvártatva tovább mentem: – Dörzsölheted két ujjal is.
Már az egész teste reszketett. Sokáig már nem tudta tartani magát, de már csak egy próbatétel volt hátra.
– Jó lenne feldugni az ujjadat a pinádba, igaz?
– Óh, Úrnőm, az csodálatos lenne.
– Szeretnéd?
– Nagyon, Úrnőm – lihegte.
– Akkor kérjed! Szépen!
– Alázatosan kérem, kegyes Úrnőm, engedje meg hitvány rabnőjének, hogy ujját pinájába dughassa.
Ez jó volt, úgyhogy megadtam az engedélyt:
– A középsőt feldughatod. De csak bedugod, nem mozgatod!
A hüvelyben villámgyorsan eltűnő ujj mutatta, milyen nedves is belül. És még mindig nem eresztettem szabadjára Anitát.
– Jó lenne mozgatni, ugye? Vagy inkább még egyet-kettőt bedugni?
– Mindkettő jó lenne, Úrnőm, de ahogy ön jónak látja!
– Kérjed! Nagyon szépen!
– Esedezve kérem, legkegyesebb Úrnőm, méltóztasson megengedni, hogy még egy ujjamat bedughassam a pinámba! Vagy legalább hogy mozgathassam, amelyik már bent van!
– Szebben! Könyörögj!
– Könyörögve, alázatosan esedezem Önhöz, kegyelmes Úrnőm, engedje meg ócska kis rabkurvájának, hogy még egy ujját bedughassa pinájába. De ha ez túl merész kérés lenne, legalább azért könyörgöm, hogy mozgathassam a már bent levőt!
Igen, valami ilyesmit szerettem volna hallani. Tud ez a szuka!
– Jól van, dugd fel a mutatót is!
Mielőtt még meggondolhattam volna magam, már a második ujj is bent volt a hüvelyben. Mozdulatlanul, hisz arra nem adtam engedélyt. De meddig tudja magát tartani vajon?
– Húzd ki őket!
Lassan hitetlenkedve kezdte kihúzni az ujjait. Amikor már félig kint voltak, megkönyörültem.
– Visszateheted. És a gyűrűst is feldughatod!
Ezt persze nem kellett még egyszer mondanom, máris három ujj tűnt el a nedves barlangban. Előredőltem, belemarkoltam Anita hajába, felemeltem a fejét. Szemében egy pillanatra megláttam a vágy és a félelem csillogását. Aztán, ahogy egy jó rabnőnek kell, lesütötte a szemét. Elengedtem, hátradőltem. Kicsit még bizonytalanságban tartottam, aztán…
– Eleresztheted magad! Csinálod, ahogy jólesik!
– Hálásan köszönöm, Úrnőm – suttogta, és megmozdult. Keze elkezdett mocorogni, és miközben három ujja a hüvelyében mozgott, a hüvelyk a csiklót cirógatta. Szabad keze pedig felváltva gyűrte, gyömöszölte, simogatta és izgatta a melleit. Három-négy perc múlva pedig egész teste megfeszült, torkából egy elnyújtott, hosszú áááááááááá tört elő. Aztán elernyedt. Keze lehullt melléről, a másik is kicsúszott puncijából. Lihegve kapkodta a levegőt.
Újabb egy-két perc múlva leborult, megcsókolta lábaimat.
– Hálásan köszönöm, kegyes Úrnőm, hogy engedélyezte számomra a kielégülést.
Nem válaszoltam, csak elhúztam a lábam. Felálltam, Anita továbbra is leborulva térdelt. Kimentem a fürdőbe, gyorsan lemosdottam. Aztán visszamentem, de csak az ajtóból szóltam rá a még mindig leborulva levő Anitára.
– Menj, zuhanyozz le. Használhatod a meleg vizet, és a zöld törülköző a tied. Aztán öltözz fel, és gyere fel a nappaliba.
Otthagytam. A nappaliban persze pontosan láttam, hogy mit csinál. Szigorúan csak zuhanyozott, igaz, elég sokáig. A kis műszer pedig megmutatta, hogy csak 22 fokos vízben. Biztos jobban esett neki a langyos víz, mint a meleg. Amikor elzárta a vizet és a törülközőért nyúlt, a gépen elindítottam a reggel betáplált konyhai programot. Hiába, sokat tud a házvezérlő számítógép. Igaz, sokba is került. De megéri. Anita már öltözködött, és kisvártatva megjelent az ajtóban. Lehajtott fejjel, parancsra várva.
– Gyere, ülj le!
Mereven, szögletesen ereszkedett a fotelbe. Csak a szélén ült, továbbra is lehajtott fejjel.
– Anita, idefent te nem rabnő vagy, és én nem Úrnő. Itt két nő ül egymás mellett. Úgyhogy légy szíves, helyezkedj el kényelmesen és lazíts. Ha dohányzol, nyugodtan gyújts rá, ha szomjas vagy, szólj, hogy inni szeretnél, és általában viselkedj természetesen.
– Köszönöm, de nem dohányzom, és most szomjas sem vagyok – helyezkedett el kényelmesebben. – És ilyenkor hogyan szólítsam?
– Hívj nyugodtan Emesének. És ha jobban esik, tegezz vissza.
– Azt inkább nem, esetleg lent is rászaladna a szám, és arra nincs szükségem, hogy tiszteletlenségért is megbüntessen.
Mióta nem feszengett, fejét sem hajtotta le. Nyugodtan, tényleg természetesen viselkedett.
– Ahogy gondolod. És most áruld el: erre számítottál? Jobbra? Rosszabbra?
– Nem is tudom. Mennyiségben körülbelül erre. Csak más formában. És a végét sem egészen így képzeltem.
Hátradőltem, rágyújtottam.
– Akkor mesélj. Mi volt ismerős, mit nem ismertél, mire számítottál, ami nem történt, hogyan képzelted a végét?
– Az alapszituáció ismerős volt. Arra számítottam, hogy meztelen leszek, hogy térdelnem, térden csúsznom kell. A fenekelés sem volt újdonság. A csipeszek meg a súlyok igen. Mistress Andi sosem használta. Hallottam róla, de nem hittem volna, hogy ennyire fájdalmas. Főleg a csiklómon. Azt hittem, hogy leszakad a mellbimbóm, kiszakad a csiklóm. Jég már volt a hüvelyembe dugva, ha nem is egy ekkora darab, de szabadon kicsöpöghetett. A kezem is volt már hátrabilincselve, voltam már kikötözve is, gúzsbakötve is. Kaptam már mindenhová verést, mindenfélével. És Mistress Andi előszeretettel használta a gyertyát. Egyszer rákötözött az asztalra, és nem is tudom, hány gyertyát folyatott rám. Nyaktól térdig vastagon be voltam borítva viasszal. Egy óránál is többet feküdtem így, aztán Mistress Andi korbáccsal és lovaglópálcával verte le rólam. És a darabokat nekem kellett felszednem. Szétrepültek az egész teremben, úgyhogy az egészet be kellett járnom. Persze térden csúszva. És néhány darabot nem vettem észre, úgyhogy azért külön is kaptam.
Nyelt egyet, majd folytatta.
– Most, amikor megláttam a WC-kagylót, egy pillanatig azt hittem, hogy le akar pisilni. És köszönöm, hogy nem tette.
Elnevettem magam.
– Anita, te odalent is ember vagy, nem pedig WC.
– Igen, de Mistress Andi megtette párszor. Igaz, nem a fürdőben, hanem a… a kínzókamrában. Egyenesen a számba engedte.
Ismertem Andi kínzókamráját. Jól fel volt szerelve (bár nem annyira, mint az enyém, főleg műszaki téren maradt el, eszközeink tárháza szinte azonos volt), és sejtettem, hogy ami esetleg mellément vagy kifolyt, azt bizony felnyalatta Anitával.
– És persze tudtam, hogy nem lesz itt férfi, de azt hittem, hogy iderendelt egy másik rabnőt is, és közösen idomít majd minket – fűzte még hozzá Anita.
– Na és a vége? – kérdeztem, amikor elhallgatott, és ezt nem említette.
– Hát az meglepő volt. Nem az, hogy a számmal kellett kielégítenem, ahhoz hozzászoktam. Inkább az, hogy nem használt segédeszközt. És az is meglepett, hogy végül szabad volt masztiznom. Mistress Andi nagyon ritkán engedte meg. Olykor a rabszolgáját kellett leszopnom, aki aztán megdugott, de sokszor maradtam kielégületlen. És a következő szeánszig még magamhoz sem nyúlhattam.
– Na és milyen volt a maszti? – vetettem közbe.
– Szokatlan. Így még sosem csináltam. Ennyire utasításra, ennyire lassan. De csodálatos volt, nem is emlékszem, mikor élveztem ekkorát masztitól. Még egyszer köszönöm.
Ekkor jelzett a számítógép, hogy lefutott a konyhai program. Felálltam.
– Gyere. Éhes vagyok, és gondolom, te is.
– Igen, az vagyok – ugrott fel -, bár csak most vettem észre, hogy említette.
Átmentünk a konyha étkezőrészébe. Amerikai stílusban rendeztem be, a főzési részt magas pult választja el az étkezőasztaltól, amely két személyre terítve várt ránk.
– Ülj le – mutattam az egyik székre-, hozom az ebédet.
Ebéd közben semleges dolgokról beszélgettünk, bár továbbra is főleg én kérdezgettem Anitát a munkájáról, családjáról. Az ebéd utáni kávémat (Anita csak gyümölcslevet kért) már ismét a nappali asztalkájánál ülve ittam meg, egy cigaretta mellett. Csak ekkor tértem vissza a lent történtekre, pontosabban a folytatásra.
– Anita, a mai délelőtt után kell véglegesen eldöntened, hogy a rabnőm akarsz-e lenni. Nem kell azonnal válaszolnod – emeltem fel a kezemet, amikor láttam, hogy szólni szeretne -, kapsz rá több mint két napot. Most menj el, és ha pozitívan döntesz, akkor kedd délután hatkor jelentkezel ugyanígy, mint ma. Azt előre megmondom, hogy kedden, ha jössz, nem egyedül fogsz szolgálni. Viszont ha nem jössz, akkor többet nem is jöhetsz. Csak egy mentség lehet: ha beteg vagy. Akkor viszont telefonálhatsz, még akár hat előtt két perccel is. És még valamivel tisztában kell lenned: ha ketten vagytok, akkor ki-ki nem csak a saját hibáiért bűnhődik, hanem a másik által elkövetettekért is. Szóval hiába hajtasz végre egy parancsot tökéletesen, ha a másik hibázik, akkor te is büntetést kapsz, méghozzá ugyanazt.
Elnyomtam a cigarettát, felálltam. Az addig szótlanul hallgató Anita is felugrott.
– További jó vasárnapi időtöltést. Szervusz – mondtam, és magára hagytam. Persze a szomszédból hallottam, ahogy kinyitja az ajtót és elmegy.
Kedden izgatottan vártam, hogy jelentkezik-e. Másik rabnőmet háromnegyed hatra rendeltem magamhoz. Mikor már előttem térdepelt, neki is gyorsan elmondtam, mi is fog történni. A véleményét persze nem kérdeztem, csak utasítottam, hogy boruljon le, és várakozzon.
Hat előtt három perccel megszólalt a kapucsengő. Anita állt a kapuban. A távnyitóval beengedtem. Egyenesen lejött, és benyitott a kínzókamrába. Az ajtóban egyetlen pillantással felmérte a helyzetet. Azonnal, utasítás nélkül levetkőzött, letérdelt, majd hozzám csúszott, és ő is elém borult.
Élvezet volt egyszerre dolgozni a két rabnővel. Remekül kiegészítették egymást, és tökéletesen működött a „bármelyik hibázik, mindkettő bűnhődik” elv. Aznap főleg a verés volt műsoron, csattogott a paddle és a bőr paskoló, suhogott a lovaglópálca és a korbács. Persze kaptak csipeszeket is (súlyok nélkül), és kivételesen használtam a ritkán alkalmazott gyertyát is. Végül közösen kellett kielégítsenek, csak a szájukat használva, és gondosan ügyelve, nehogy egymáshoz érjenek. Utána pedig jutalmul egymást juttathatták élvezethez, persze az én instrukcióimat követve, és csak a kezükkel dolgozva.
Anita ma is a rabnőm. Használom egyedül is, Gizivel, a másik rabnőmmel együtt is. Csak egyet nem tudok: Andi hamarosan hazajön. Vajon akkor mit fog Anita csinálni?

Parti meglepetésekkel

Posted on by Tortenet

Különleges estére készülök: a ruhám megérkezett a szabótól, már csak sminkelnem és öltöznöm kell: fél óra múlva indulunk a partira, ahol férjem és szerelmem a fővendég.
A fésülködőasztalnál ülök: a tükörből egy harmincéves, sötét szemű és hajú, vonzó nő néz vissza. Olyan nő, akire ódivatú szóval társaságban azt szokták mondani: „úrinő”.
Dús, hosszú, hullámos hajamat asszimetrikusan fésülöm: egy gyönyörű, fából készült, épp egyszerűségénél fogva szépséges hajtűvel féloldalasan feltűzöm. Másik oldalon a vállamig omlik le.
Kifestem a szememet, nem divatszínekkel: mély, szürke színnel árnyalom, amely tekintetemet még szebbé teszi.
Rövid fekete ruhába bújok – férjem „apródruhának” nevezte el, nekem a jégtáncosok klasszikus öltözete jut róla az eszembe. Könnyű, vékony, mégis nemes anyag. Felül szorosan a testemhez simul, alul könnyű, egyre szélesedő. A jégtáncoséknál kicsit talán hosszabb – de igazán nem sokkal… Bár a ruha maga fekete, ám a nyakánál, az ujjánál és a ruhaaljnál aranyszínű szegély díszíti. Középen pedig aprócska, háromszögletű gombok díszítik – látszólag legalábbis csupán díszítik. A valóságban azonban tényleg ezek fogják össze: így kétszeresen is könnyű le- és fölvenni. Így, sminkelés után ez különösen nagy előny.

Az estély kitűnően sikerül. A fénypont: férjem főnöke, miután elsorolta a cég eredményeit és kitűnő lehetőségeit, kiemelte, kinek köszönhető legjobban a siker. Párom, aki a százéves múltra tekintő vállalat kereskedelmi igazgatója immár hat éve, elsőként a neki gratuláló vezérigazgatóval, annak fiával, az igazgató általános helyettesével és a marketing igazgatóval koccintott.
Bár semmiféle elkülönülés nem volt megfigyelhető – mindenki beszélgetett és táncolt mindenkivel – a vezetők asztalára nem láthatott rá mindenki. Itt ültünk mi is a férjemmel, és a „krém” már említett tagjaival.
Bár női szenvedéllyel és őszinte szerelemmel szeretem a férjemet nem pedig a sikereiért, be kell valljam, hízelgett a becsvágyamnak ez az este. Büszke és boldog voltam attól, hogy láthattam: nem csupán üzleti eredményeiért, hanem szellemességéért, intelligenciájáért, humoráért is elismerik, tisztelik a vezérigazgató szűkebb köréhez tartozó emberek. Én ebben a társaságban csupán díszlet voltam: megtisztelt és értékelt díszlet, akire jókedvűen, néha akár kéjvágyóan tekintenek, ám jelenléte mindenképpen csupán másodlagos.

A vezetők asztalánál ülünk – férjem épp abbahagyta a beszélgetést a helyettessel. Miközben felém fordul, a zsebébe nyúl, majd ezt mondja:
Menj ki a mosdóba, dugd ezt föl magadnak, és gyere vissza. A bugyidat vedd le, és a kezedben hozd vissza. Négy percet kapsz.
Egy pillanatra eláll a szívverésem. Bár úgy tűnik, különösebben senki sem figyel ránk, biztos vagyok benne, a közelben ülő vezetők hallották a lényeget.
Játszottunk már ilyesmit, durvábbakat is – otthon, vagy olyan helyen, ahol egyikünket sem ismert senki sem. Nem értem, mi a célja, mit tervez. De amint a szemébe nézek, egyetlen dolog teljesen világossá válik: nem viccel. Elvárja, hogy teljesítsem az utasítását.
Az asztal fölött nyújtja át a két golyócskából álló, halk, koccanó hangot adó gésa-golyókat. Gyorsan elveszem – majd fölpattanok, és a gyorsan kimegyek a teremből. Egy pillanatra látni vélem az igazgató és helyettese felém forduló tekintetét. Ez utóbbi gúnyosan, a „vezér” komolyan, elgondolkodva néz rám. Fogalmam sincs, mit, mennyit láttak, hallottak – és vajon most mire gondolhatnak.
Attól tartok, hogy a tétovázásommal máris időt vesztettem. Egy alkalommal voltunk már ebben a hatalmas házban, így tudom, merre van a mosdó – egyáltalán nem közel. Nagyon sietek, hiszen sejtem, hogy nem én leszek az egyetlen, aki várakozik.
Akár szerencsésnek is hihetném magam – ha azért állok sorba, amiért a többiek: „csupán” ketten vannak előttem. Nagyon feszült lehet az arcom, a második ugyanis, egy duci, kedves arcú, negyvenes hölgy előreenged.
Belépek a helyiségbe. Leveszem a bugyimat, majd leguggolok, és megpróbálom feltolni az első golyócskát. Talán az izgalom következtében elég nedves vagyok. Igyekszem gyorsan és csöndben csinálni, azonban a kocogás nagyon hangos. Amikor már bennem van mindkét golyó, valamivel kevésbé hallatszik.
Amikor kilépek az ajtón, a nő döbbenten néz rám. Ellépek mellőle, kezet mosok. A tükörben látom, hogy nem lép be, még mindig engem néz. És van mit bámulni: a bugyimat a kezemben hoztam ki, jól összeszorítva. Ahhoz azonban, hogy kezet mossak, le kell tennem a mosdókagyló szélére. És persze, bár halkabban, de azért hallatszik még mindig a kis játékszerek kotyogása is belőlem.

Iszonyatosan szégyellem magam. Megalázó, nyomasztó helyzet. A tükörben látom, hogy vérvörös az arcom. Gyorsan kezet mosok, felkapom a bugyimat, és sietek vissza a helyemre.

Férjem feláll a jöttömre. Átölel, és a fülembe súgja: Késtél.
Végigsimít a hátamon, a keze rásimul a fenekemre, majd a csípőm ívét követve az ágyékomat simogatja meg. Végül a szoknyám alá nyúl – és váratlanul belecsíp a nagyajkamba. Nem számítottam rá, így akaratlanul felszisszenek.
Fogd be a szád – reccsen rám a hangja. Arrébb mozdul a keze, a másik nagyajkamat csípi meg, de nem engedi el olyan gyorsan, mint az előbb, hanem egyre jobban szorítja. A vállára hajtom a fejem, összeszorítom a fogam, becsukom a szemem, és kapkodom a levegőt. Egyenlőre hangtalanul.
Végre elengedi, szerencsére. Nagyon kevés választott el attól, hogy felkiáltsak a fájdalomtól. Igaz, amikor elengedi, újra olyan érzés, mintha villámgyorsan, nagyon erősen belecsípett volna, de ez az érzés, ha nem is gyorsan, de elmúlik.
Gyere, táncoljunk – szól.
A parkettán kevesen vannak – úgy tűnik, egyre több vendég távozik, lassan vége a partinak. Nem baj, mi táncolni kezdünk. Élvezem a mozgást, ráadásul a golyócskáknak köszönhetően nem csak az izmaim és a lelkem, de testem minden porcikája, különösen a hűvelyem. Férjem egyre erotikusabban mozog, szorosan magához szorít, combját a lábaim közé dugja. Lihegek az izgalomtól, teljesen fel vagyok ajzva – úgy érzem, perceken belül el tudnék élvezni. Szinte alig veszek tudomást a külvilágról, de azt azért érzékelem, hogy átpörget egy másik helyiségbe. Föl sem emelem a fejem a válláról, de azt azért fél szemmel látom, hogy itt nincsenek vendégek, asztalok – bízom benne, hogy szándékosan táncoltunk át ide, és lehetőségünk lesz rá, hogy szerelmeskedjünk. Úgy tűnik, ez egyáltalán nincs ellenére: csókolózni kezdünk tánc közben, majd abbahagyja, ám a keze a fenekemet markolássza, a szoknyát felhajtva – sőt, néha belenyúl a fenekem vágásába, szétválassztja a két félgömböt, ujjai egyre bejjebb csúsznak…
Kérlek, kérlek… megőrülök – nyöszörgöm. Úgy érzem, vitustáncot jár bennem a két kis gésagolyó, combja a puncimat dörzsöli, a keze közben a fenekemet becézgeti.
Nem drágám. Nem így – mondja, furcsán kemény, idegen hangon. Közben újra megmarkolja a fenekemet, nagyon erősen. Felkapom a fejemet, valami nem stimmel.
Eltol magától, a kéz még mindig a fenekemet markolja, szorítja össze. Nem vagyunk egyedül. Kapkodom a fejemet, és döbbenten látom, hogy mögöttem a „vezér” helyettese áll – ijedt tekintetemre sem hagyja abba a tevékenységét, ám most már nem csak a fenekemet markolássza: végigfogdossa, nem is gyengéden, a testemet. De nem csak ő van a szobában: az igazgató is a fiával együtt, és persze a marketinges. És a férjem, a jeges tekintetével, amelyet látva mindig tudom, hogy a hatalmában vagyok, és azt kell tennem, amit mond vagy amit elvár, bármi legyen is az.
Könny gyűlik a szemembe, szaporán pislogok, nem akarok sírni. Nem tudom, mi vár rám, de a legrosszabbtól tartok.

Vetkőzz le – utasít a férjem. Remeg a kezem, nagyon lassan megy.
Hagyd abba – szól rám a vezér hirtelen, olyan hangon, mintha legalábbis undorodna tőlem. Megalázottan engedem le a kezeimet. Átszól a másik terembe, mire az egyik felszolgáló inas jön be – fiatal, érdekes arcú srác, akit észre sem vettem a parti alatt. Nem mintha bármelyik pincérre vetettem volna akár csak egy pillantást is: én csak a kezüket láttam, ahogy elénk nyújtották a pezsgőspoharakat tartalmazó tálcát. Soha a szemébe nem néztem. Most bosszút állhat, úgy tűnik. A vezér megkérdezi, hogy elmentek-e a vendégek, majd az igenlő válasz után utasítja, hogy vetkőztessen le.
Nem állíthatom, hogy a többiek ez alatt mozdulatlanul ülnének és néznének. A férjem érdektelenül lapozgat egy könyvet, mintha jelen sem lenne. A vezér fia viszont mögém lép, fogdos, majd a lábam közé nyúl, és lökdösni kezdi őket, hogy terpeszállásban álljak. Az inasfiú pedig megfogja a ruhámat, és egyetlen mozdulattal szétrepeszti. Szétrepülnek az apró, háromszögletű gombok, az egyik állon találja a marketingest.
Miközben az inas lerángatja rólam a ruhám darabjait, ő hozzám lép, és hirtelen lekever egy pofont.
Ugye nem nevettél? – kérdezi dühösen.
Nem… egyáltalán nem… – dadogom. Iszonyatos zavarban vagyok, önkéntelenül is összezárom a lábaimat. Most lép elém a férjem.
URAM. A válasz az, hogy „nem, uram”. A lábadat pedig nem zárod össze, hacsak valaki arra nem utasít. A pofonért pedig hálás lehetsz – azért, mert nem öltöztél gyorsabban, sokkal jobban ki fogsz kapni. Bár az, hogy elszakadt a ruhád, már önmagában elég nagy büntetés – néz mosolyogva a többiekre. Tudnak valamit, amit én még nem – mert hiszen nyilván nem arra gondol, hogy annyira sajnálnám a ruhát, amelyet, ha nem is olcsón, de pár napon belül újra megvarrathatok.
Szétrakom a lábaimat: fekete melltartóban, combfixben és tűsarkú cipőben állok néhány tetőtől talpig elegánsban üldögélő-áldogáló férfi előtt. Ja igen: még egy hajtűm is van, gyönyörű, fából készült darab. Amelyet a férjem most kihúz a hajamból, és miközben tovább beszél, folyamatosan karcolja vele a bőrömet. Elmondja, hogy elhozott játékszernek – hogy ő nemsokára el fog menni, de amíg itt van, és azután is bárki, bármit tehet velem, én nem ellenkezhetek – hogy nem csak olyan játékokban lesz részem, amit már ismerek, és ne is számítsak rá, hogy itt bárkit is az én élvezetem érdekel – hogy egy ócska kis kurva vagyok, és ennek megfelelően is fognak bánni velem – és hogy mindazért, ami itt történik, hálásnak kell lennem, mert ezt a kitüntető figyelmet meg sem érdemlem.
Mindeközben a mellemen húzza végig a fésűt, egyre erősebben nyomva a bőrömre, majd a hasamon, a combjaimon, hátranyúl és a fenekemen. Itt olyan erős, hogy hangosan felszisszenek. A helyettes lép hozzám, és egy váratlanul előkerült, hajlékony pálcával rásújt a fenekemre.
Férjem halkan megjegyzi:
Ennyit akartam mondani.
Majd finoman ráhelyezi a fésű begörbülő fogait a puncimra. Rémülten felnyögök: Ne… – a következő pillanatban egy újabb csapás a fenekemen. Megremegek tőle, talán csak pár miliméternyit, de előredőlök, hiszen önkéntelenül is húznám el a fenekem. Szeméremdombomat így én magam nyomom a fésűhöz. Becsukom a szemem, remegek. A pálca azonban még egyszer lecsap, még erősebben, és én ismét nem tudok mozdulatlan maradni. A könny kigördül a szememből, igyekszem gyorsan letörölni.
Férjem elveszi a fésűt, a vezér megszólal: Senki nem engedte meg, hogy felemeld a kezed, hogy letöröld a könnyeidet. A legkevésbé sem zavar, ha jajgatsz vagy sírdogálsz, bár persze semmire sem mész vele, sőt, annál több büntetésre számíthatsz. Bár kétlem, hogy ezt az este folyamán figyelembe fogod tudni venni.

Leveszik a melltartómat, bőrbilincset tesznek a bokámra és a csuklómra, majd a szoba egyik sarkában, de nem közvetlenül a fal mellett, terpeszállásban rögzítenek. Az egyik kezemet a fejem fölé emelve kell tartanom, a másik egyenlőre szabadon van. A lábaimat valamilyen rúdhoz rögzítették, mozdítani sem tudom.
A marketinges odalép hozzám, és egyetlen mozdulattal kirántja belőlem a gésa golyókat. Mindenki röhög, amikor megmutatja, hogy úgymond „ragad a nedvességtől”. Simogasd magadat – szól rám ismét a vezér, így egyetlen szabadon maradt kezemmel lassan végigsimítok a testemen – már ahol elérem. Először a nyakamon, aztán lecsúsztatoma melleimre, egyiken, majd másikon húzom végig az ujjaimat, megsimogatom a mellbimbómat, majd a derakamon, csípőmön játszadozom, markolászom a bőrömet, majd a szeméremdombom felé közelítek. Nem tudom, mennyit szabad, ezért nagyon lassan csinálom. A nagyajkaimhoz érek, majd kitérek a combomra, és újra vissza. Senki nem szól rám, hogy hagyjam abba, így folytatom. A megalázott helyzetből adódó izgalom, a fájdalom, és golyók miatt, és mert most simogatom magam, egyre jobban felizgulok.
Az egyik férfi mellém lép, szemellenzőt rak a fejemre, olyan tökéleteset, ami alá egy ici-pici fénysugár sem hatol be. Még a mozdulatai közben sem tudom abbahagyni saját magam izgatását, dörzsölgetem a csiklómat, ujjaim egyre beljebb csúsznak. Valaki váratlanul egy rudat, egy műpéniszt nyom a kezembe.
Dugd be, babám – szól oda alpári hangon a helyettes.
Benyomom a hűvelyembe – éppen megfelelő a méret, egyre gyorsabban mozgatom. Egyszercsak rádöbbenek, hogy a férfiak röhögnek körülöttem, ilyeneket hallok: no lám, hogy szeret baszni – de jól dugja magát a kis kurva – igen, ez a csaj tényleg arra való, hogy jól szétbasszák
A megalázó mondatok még jobban izgatnak, különösen így, hogy nem kell látnom az arcukat. Már csak másodpercek választanak el az elélvezéstől, amikor rámdörren a vezér: Hagyd abba.
Nem tudom azonnal megtenni, de már rántják is ki a kezemből. Remeg az egész testem, könyörögni kezdek.
Baszni szeretnél? – kérdezi az egyikük.
Igen, igen uram – nyöszörgöm.
Nagyon szeretnéd, ha jól megbasznánk, ugye?
Nem is figyelek a többesszámra, csak könyörögve mondogatom az igen, igen-t.
Sor fog rá kerülni – ígéri meg valamelyikük, talán a vezér fia. És folytatja: Most azonban egy kis élményben lesz részed azokon a helyeken, amelyekre olyan kedvesen felhívtad a figyelmünk.
Reszketni kezdek a félelemtől, és nemhiába.
Korbács csap le a mellemre, a hasamra, a csípőmre, a combomra – újra és újra végigjárja azokat a helyeket, amelyeket megsimogattam, talán csak a nyakamat kivéve, és – egyenlőre – a puncimat.
Rámszólnak, hogy mondjam el sorban, milyen testrészeimet simogattam meg. Sorolni kezdem: a mellem, a derekam…
Igen, a melledet nagyon szereted, ha foglalkoznak vele – gúnyolódik a helyettes, és lecsap rá. Ám most már nem a korbáccsal, hanem valami mással, talán a pálcával, vagy inkább egy ostorral. Fájdalmasabb, csípősebb az érzés, ráadásul nagyon sok ütést mér rám. A hasamat nem bántja sokáig, mondván, azzal én sem törődtem sokat – a csípőmet és a combjaimat azonban nem kíméli. Halad a belső combom felé, én pedig egyre jobban vergődök. Valaki mellém lép, és a még szabadon lévő kezemet is rögzíti a fejem felett. Egy kéz végigsimít a szeméremdombomon, lassan halad a csiklóm és a kicsinyke rés felé. Két ujjával hatol belém egyszerre, mégsem okoz túl nagy nehézséget. A hangjából áradó utálattól vagy inkább dühös megvetéstől megrázkódok.
Hogy ez micsoda egy ócska ringyó… egy lovasszázad végigmehetne rajta, és még az utolsó is csúszkálna benne, olyan nedves… – mondja. A hangja alapján talán a helyettes.
A főnök fia selymes, behízelgő hangon szólal meg, de semmivel sem kedvesebben:
Úgy érted, hogy a lovak is?
Felröhögnek, a puncimban nyúlkáló ujjak tovább tapogatóznak, nem is gyengéden. Mintha valami ollózó mozdulatot tenne, talán hogy tágítsa a rést… Felnyögök egy fájdalmasabb mozdulatára.
A következő pillanatban kirántja az ujjait.
Az ostorral? pálcával? (mint később kiderült, egy lovaglóostor volt) kisebb ütéseket mérnek a szeméremdombomra, egyre lejjebb haladva. Nem a fájdalomtól, hanem a félelemtől remegek.
Váratlanul abbahagyják, a férjem hangját hallom.
Leveszzük a szemellenzőt. Nagyon lassan nyisd ki a szemed, világos van.
Valóban leveszik. Szemem csupa könny. Bár kitűnő minőségű sminket használok, tudom, hogy ha rövid időn belül nem lesz vége a tortúrának, menthetetlenül szét fog folyni a szemfestékem. Lassan kinyitom a szemem, tényleg bánt a fény, szinte semmit sem látok.
Miközben lassan hozzászokom a fényhez, férjem közli velem, hogy ő most elmegy. Nem fog visszajönni, ebben ne is reménykedjek – ha a társai rámunnak, egyedül hazajöhetek.
Megrémülök. Ugyan már korábban is mondta, hogy el fog menni, abban reménykedtem, nem gondolja komolyan. Amikor elkezdtek megkínozni, amikor megalázó módon beszéltek rólam, abban reménykedtem, hogy bár ő bocsátott a többiek rendelkezésére, jelenléte egyben annak a biztosítéka, hogy az, amitől a legjobban félek, ami a legjobban megrémít, nem történhet meg. Hiszen ő pontosan tudta, hogy a kisebb fájdalom, egy enyhébb elfenekelés még izgató is a számomra. Amitől viszont rettegek, az az, hogy több ember az akaratomtól, befolyásomtól, női vonzerőmtől függetlenül használja a testemet, a puncimat, vagy bármi mást. A vulgáris kifejezések, a megvető szavak, a megalázó minősítések, bár utólag izgatnak, végtelenül lealáznak, hamarabb kicsordul tőlük a könnyem, mint a fizikai fájdalomtól – ezt azonban úgy gondoltam, kénytelen vagyok elviselni, ez még talán belefér. Azonban eddig, a fogdosáson és a fájdalomokozáson kívül más nem történt. Abban reménykedtem, nem is fog.
Ő azonban hozzám simul, és azt suttogja: Úgy fognak használni, akár a legolcsóbb szajhát, aki beszabadult a matrózok közé. Ne reménykedj, kislány. Vége az úrinősködésnek, ezek a férfiak pontosan tudják, mire való vagy.
Hátat fordít és elmegy. Egy pillanatig döbbenten, hihetetlenül meredek távozó alakjára, majd könyörögni, sikoltozni kezdek: ne menj, maradj, kérlek, könyörgöm, kérlek szépen…
Egy pofon térít magamhoz.

Miközben beszélt hozzám, megigazgatták a lámpákat. Én alig látok valamit, félhomály van, engem azonban beborít a fény: úgy érzem, minden porcikám közszemlére van téve. Olyan helyzetbe vagyok fordítva, aminek köszönhetően egyébként is csak azt látnám „jól”, aki közvetlenül előttem van. A többeket csak halványan, épp csak érzékelem, a periférikus látásom segítségével.
De hát úgysem ezzel foglalkozom.
Az ostorral ugyanis újra kezdik a csapásokat. Újra, ugyanott: a szeméremdombomon, egyre lejjebb. És most egyre erősebben is. Egyszercsak egy átlós csapás éri a puncimat. Felsikoltok, elviselhetetlennek érzem a kínt. Pedig kénytelen vagyok: újra és újra lecsap, ugyanoda. És miközben vergődöm, könyörgöm, miközben folyik a könny a szememből, a körülöttem álló férfiak folyamatosan beszélgetnek, nevetgélnek, kommentálják az eseményeket, biztatják azt, aki éppen üt: erősebben, ne kíméljen, mindjárt elélvez a kis kurva…
Egy hangosabb jajszavamra a vezér megszólal: Nem hallom, mit akarsz?
Kérem, kérem uram, könyörgöm, nem bírom tovább… – sírom el magam.
Azt szeretnéd, hogy hagyjuk abba? – kérdezi nyugodtan, bár kicsit vészjósló hangon. Ám épp ezt nem veszem észre – és talán ha észrevenném se tudnék mást mondani, mint azt, hogy igen, nagyon szeretném…
Rendben – válaszol, és a marketinges azonnal le is ereszti az ostort, arrébb lép. A fiát látom egy pillanatra, a következő pillanatban csak sejtem, hogy leguggolt, mert hirtelen kimondhatatlan fájdalmat érzek, amelyet szinte azonnal követ még egy. Valamit, valamilyen csipeszt rakott a nagyajkaimra és a kisajkaimra – négyszer hasít belém egymás után a fájdalom, a két utolsó rosszabb mindennél, amit eddig éreztem. Remeg a lábam, alig bírok állni már a tűsarkúban, az ostorcsapásoktól sajog a puncim minden pontja – ez azonban borzalmas, kibírhatatlan, minden pillanatban olyan érzés, mintha lángolna. A férjem is összeszorította egyszer-kétszer, de az inkább izgató volt, néha, rövid ideig, fájdalmas. Ez azonban sokkal kegyetlenebb, folyamatosan szorítja, méghozzá rettenetes erővel.
A vezér lép hozzám, erőteljes, hatalmas férfi. Simogatja a bőrömet, és megkérdezi:
Most jobb? Remélem, örülsz, hogy abbamaradtak az ostorcsapások. Ezt a néhány csipeszt igazán gyerekjáték elviselni…
Folyik a könnyem, a szemem alatt összegyűlik a festék.
Megcsókolja a számat, egyre erőteljesebben, határozottabban, keményebben. Közben keze a hasamhoz ér, és tovább halad egyre lejjebb. Remegek, rettegek attól, mi fog történni. Erősen szorítja számat, nyelvemet a szájával, láthatólag élvezi a félelmemet. Ujjai megérkeznek a puncimhoz: lassan játszadozni kezd a csipeszekkel, mintha pici harangocskák lennének. Lökdösi őket, picit meghúzza. Belesikoltok a szájába, és újabb könycseppek futnak végig az arcomon. Ő pedig nem hagyja abba: egyre beljebb fúrja a nyelvét a számba, harapja az ajkaimat, és tovább kínoz a csipeszekkel. Van, amelyiket jobban meghúzza, és hirtelen elereszti, néha meglóbálja egyiket-másikat.
Váratlanul elenged, távolabb húzódik. Egy intésére kioldozzák a kezem és a lábam. Összerogynék, de megtartanak, lassan eresztenek le a földre. Térdre rogyok, ő már ki is nyitotta a sliccét, és egy mozdulattal a torkomig nyomja a farkát. Miközben pokolian fáj a puncim, igyekszem minél hamarabb élvezethez juttatni, remélve, hogy annyival gyorsabban szabadulok meg a csipeszektől.
Miközben szopom, érzem, hogy szándékosan visszafogja magát, viszont mindent elkövet azért, hogy kettőnk közül én mozogja többet – ennek érdekében nem ő dugja mélyebbre bennem a farkát, hanem hirtelen mozdulatokkal néha rárántja a fejem, ami egyrészt még jobban megaláz, másrészt minden, a legapróbb mozdulat is a csipeszek billegésével jár, ami borzalmasan fáj.
Végre, érzem, hogy közelít az elélvezéshez. Biztosra veszem, hogy azt akarja, nyeljem le, ám eltolja a fejem. A következő pillanatban beborítja az arcomat, nyakamat és a hajamat az ondó.
Félrelök, szinte elgurulok, annyira gyenge vagyok, hogy meg sem tudom tartani magam.
Rászól a többiekre, én nem, ők viszont értik, mit akar: újra felállítanak, és megkötöznek. Úgy érzem, nem bírom tovább, de tehetetlen vagyok.

Szeretnéd ha leszednénk a csipeszeket? – kérdezi a vezér fia. Közel áll hozzám, a tekintetében szinte lángol a kéjvágy.
Igen… igen, nagyon szeretném, uram – szipogom.
Hm… mennyire? – folytatja kíméletlenül.
Könyörögni, kérlelni kezdem, mindent elmondok, ami csak az eszembe jut.
Talán azt szeretnéd, ha inkább korbácsolnánk? – kérdezi. Borzalmasan fáj a folyamatos szorítás, így természetesen beleegyezek – úgy érzem, bármit vállalnék, csak ez a fájdalom szűnjön meg.

Végre leszedik a csipeszeket. Alig vártam már, azonban az első pillanatban, mindegyiknél, fölsikoltok a fájdalomtól: a folyamatos szorítás helyett, ahogy újraindul a vérkeringés, most olyan érzést okoz, mintha egy apró, ám nagyon hatékony ostorral csaptak volna rá. Elhallgatok, kapkodom a levegőt, és szinte csodálkozom, hogy a halknak igazán nem mondható sikolyomat nem jutalmazták egy pofonnal.
A vezér fia kezd el ütni – először a korbáccsal, majd, talán mert úgy érzi, nem szenvedek eléggé, az ostorral. Néha, váratlanul, a mellemre csap, egyre jobban körüljárja a mellbimbómat, élvezi, hogy a nem várt hatásra másképp jajdulok fel. Nagyon hirtelen hagyja abba. Az arcát ugyan alig látom, ám a mozdulataiból, a remegéséből rádöbbenek, az elmúlt néhány perc rendkívül felizgatta. Egy hirtelen mozdulattal belém nyomja az ostor vastagabbik végét. Nagyon nedves vagyok, ám ez még így is nagyon erős, felkiáltok. Csak egy pillanatra hátrébblép, végignéz rajtam, majd újra egészen közel, ingje dörzsöli a melkasomat, keze végigcsúszik a testemen, megragadja az ostort, és még mélyebbre döfi. Kapkodva bontja ki a kezemet, lábomat, szinte nem is törődik velem, pedig majdnem összeesek.
A számba nyomja a farkát, közben rámszól:
Nehogy kiejtsd az ostort, de rohadt kurva.
Bólintani próbálok, és nyalogatom, majd szopom a farkát. Közben két férfi, talán a marketinges és a helyettes (a vezér eltűnt valahova) mindent elkövet, hogy fájdalmat okozzon, és egyben elérjék azt, kiejtsem az ostort. Markolgatják a mellemet, megszorítják a mellbimbómat, széthúzzák a lábaimat, belecsípnek a puncimba, a combomba, megpöckölik a mellbimbómat, a csiklómat.
A fiú néhányszor mélyen, a torkomig ledugja a farkát, hogy öklendezni kezdek, majd váratlanul abbahagyja, és kihúzza a számbol. Megránt, rájövök, hogy azt akarja, fordítva térdeljek elé, a fenekemhez kerül. Kirántja a puncimból az ostort, így, megfordítva hatalmas lendülettel rávág a puncimra – feljajdulok, de már közben belém is nyomta a farkát.
A marketinges lép elém, és a számba dugja a farkát. Egyetlen pillanatra sem pihenhetek, mindkét oldalról egyszerre dugnak. És persze közben tovább beszélnek arról, mekkora ribanc vagyok. „Csak arra való, hogy szétbasszák” – mondja valamelyikük, és ezt elemezgetik tovább. „Egy ilyen nővel ezt kell csinálni, ráhúzni minden faszra” – jegyzi meg valamelyikük. Miközben kicsordul a könnyem, döbbenten veszem észre, hogy egyre jobban remeg a testem, és nem csak a fáradtságtól: minden kín ellenére, miközben két férfi kefél két oldalról, egy harmadik pedig folyamatosan csipkedi, markolássza a testemet, ismét közel állok az elélvezéshez.
A fiatal srác végez hamarabb, természetesen sokkal gyorsabban, mint ahogy én eljutnék a csúcsra. Nem élvez belém, kirántja a farkát, és végigspricceli a testemet. Az arcomra már rég rászáradt az ondó, most már a fenekem, hátam is csupa ragacs…
A marketinges is kihúzza a farkát a számból, hanyatt fekszik, és int, hogy üljek rá, szembe vele. A vezér helyettese terpeszállásban föléáll, és a számba dugja a farkát. Már a mozdulattól is hányingerem van, úgy érzem, nem bírom tovább. Tiltakozni azonban nincs lehetőségem, a számba nyomja a farkát, és nem is bízza rám a mozgást: megfogja a fejemet, és rá-ráhúz a farkára.
A vezér fia mellém térdel. Nem fogdos, nem alkalmaz újabb fogásokat. Egyszerűen csak közel hajol a fülemhez, és halkan, de a legocsmányabb, legmegalázóbb hangon kommentálja az eseményeket. Elmond mindennek: fasszopó ribancnak, akinek megtiszteltetés, ha valaki arra érdemesíti a száját, hogy beleélvez, huszadrangú kis ringyónak, mocskos kurvának, aki csak arra jó, hogy minden lyukat betömjenek rajta. Egy hónapig csak terpeszállásban fogsz tudni menni, mire itt végzünk – sugdossa.
Lassan beindul a keze: a hátamat simogatja, a fenekemet markolássza, belenyúl a végbélnyílásomba. És persze tovább folytatja, ám néha nem csak halkan, a fülembe, hanem a többieknek is. Az inasnak szól oda: Láttál már ekkora kurvát?
Nem is tudtam, hogy ő is itt van, újra, vagy még mindig. A srác persze helyesel: nem, soha.
Hát persze, ilyen ócska kis ringyó csak gazdag nők között található – komentálja a vezér fia. – Persze te nem is vagy igazán gazdag, csak addig baszattad magad, amíg megtaláltad a leggazdagabbat, ugye?
Tiltakoznék, de erre nincs lehetőségem, a helyettes folyamatosan rángatja a fejemet, néha szinte fuldoklom.
Persze Tamást nem lehet átvágni – mondja a férjemről – ő pontosan tudja, mire való vagy. Ezt a baszást biztos nem felejted el egy darabig. Amikorra meg mégis, majd felújítjuk. Bár kétlem, hogy legközelebb hajlandó lennélek én megbaszni téged, vagy bárki közülünk – suttogja, és tövig nyomja az ujját a fenekemben – kiállítást kéne rendezni, ahol bemutatjuk az ország legócskább ringyóját. Akit kedvezményes belépti díjért bárki megbaszhat, bármelyik lyukon…
Ebben a pillanatban, amikor ezt kimondja, hatalmasat élvezek: összerándul a hűvelyizmom, végigfut rajtam a remegés, lihegek, majdnem összerogyok.
A fiú hatalmasat nevet, úgy tűnik, nem is tudja egykönnyen abbahagyni. Borzalmasan szégyellem magam, de még csak az arcomat sem takarhatom el. A helyettes is elélvez a következő pillanatban, és persze ő is beborít spermával…
Abban a pillanatban, amint ellép előlem, a vezér fia előrenyom, a marketinges megragadja a melleimet, és csavargatni, szorítani kezdi. Mire felfognám, mi történik, valaki beléhatol a fenekembe. Bármennyire is nyúlkált belém már az ujjával, az első pillanatban, sőt utána is egy ideig, nagyon fáj. Vergődöm a kétféle kíntól, ami a mellemet éri és ami a fenekemet, de nincs menekvés.

A marketinges élvez el előbb, de nem mozdul, nem húzza ki magát belőlem, nem is nagyon tudná – megvárja, amíg a mögöttem álló férfi elélvez. Az elém lép – ekkor látom csak, hogy nem a vezér fia volt, hanem az felszolgáló srác. Jó volt, ringyó? – kérdezi tökéletesen azzal a hangsúllyal, ahogy a pezsgőt kínálta oda jópár órával korábban. Kedvesen, udvariasan. Csak éppen most ez a kedvesség, udvariasság egy gúnyos mosoly kíséretében megalázóbb, mit sok vulgáris kifejezés.
Mindketten arrébb lépnek, és – nem durván, de fellöknek: hanyatt fekszem a szőnyegen, a testem csupa piros csík és fehéres sperma.
A vezérigazgató hangját hallom. Fogalmam sincs, mikor jöhetett vissza. A marketinges és a helyettes elmennek, vagy legalábbis eltűnnek a látószögemből.
A vezér az egyik fotelba ül, mellette kisasztal, a fia az asztalka másik oldalán, szintén egy fotelban. A pincér tálcán italokat, poharakat hoz nekik. A vezér rámszól, menjek oda – egy intéséből ráébredek, természetesen négykézláb, szinte a földön csúszva kell ezt megtennem. Fordulj meg – szól rám, majd amikor megteszem, váratlanul puszta kézzel hatalmasat csak a fenekemre. A következő pillanatban pedig belémnyúl, a végbélnyílásomba.
Megbaszták a segged, ugye, te kis ribanc? – kérdezi, de nem vár feleletet, folytatja – De nem eléggé. No nem baj…
Elkezd belémtolni valamit – nyilván egy műpéniszt, ami azonban nagyobb, mint az inas farka volt. Könyörögni kezdek, nem bírom, nagyon fáj, kérem, kérem, széthasadok, könyörgöm…
Nem hatja meg, oda sem figyel. Amikor eléggé betolta, kiderül, valami szíj is tartozik hozzá, rögzíti a derekamon: mintha egy böröv lenne rajtam, és egy tanga, aminek a közepéből kiáll egy farok, közvetlenül a fenekembe.
Állj föl – szól, majd: Térdelj le! Mássz körbe! Különböző utasításokat ad, térden csúszok, négykézláb mászok, egyre kínosabban érzem magam, még mindezek után is.
Micsoda zilált egy kurva ez, egy műfasszal a seggében… – szólal meg unottan a fia.
Már csak a pinájába kellene egy – teszi hozzá.
Lesz ott más is – mondja az apa.
Majd rámszól, töltsek italt. Amikor elkezdem önteni, kivesz egy jégkockát, végigsimítja a szeméremdombomon majd belenyomja a puncimba.
Remegek, de tudom, nem hibázhatok. Fáj és borzasztóan hideg, de egyre azon igyekszem, hogy ne hangoskodjak, jajgassak, és véletlenül se öntsem mellé az italt. A szememből azonban újra csak kicsordul a könny.
Ne bőgj, úristen, ne bőgj már megint, te szajha – kiált rám a fiú, és belemarkol a puncimba, megszorítja a csiklómat.
Miután megitták az italt, a pincér által behozott hidegtálhoz fordulnak. A fiú int, a felszolgáló elém tartja a tálcát.
Szépen, sorban… – mondja roppant udvarias hangon a vezér.
Remegő kézzel nyúlok a tányérhoz, leemelek egy spárgát, majd magamba dugom.
Keféld is magad egy kicsit – szól rám a fiú.
Megteszem, majd egy intésükre cserélek, most egy sárgarépáért nyúlok. Amikor kivenném, rámszólnak: Olyan egyedül van… így kiveszek még egyet, szerencsére nem túl vastagok, és azt is betolom a puncimba. Na még egyet – mondja a vezér, de úgy érzem, többet nem bírok. Felemelem a következőt, próbálom betuszkolni, halkan megszólalok: Nem megy…
Rászólnak a pincérfiúra, segítsen nekem, ha már ilyen ügyetlen vagyok. Ő nemsokat teketóriázik: egy hirtelen mozdulattal beljebb döfi. Állok, remegő lábakkal, a puncimból meredező három répácskával.
Csukd össze a lábad – szól a vezér. Majd kezdődik újra a utasítgatás: sétálnom kell, legugolnom, négykézlább mennem, és mindezt úgy, hogy közben nem csúsznak ki. Végül a vezér fia maga elé állít. Sorban kiveszi a répákat, majd egyesével újra berakja, plusz levesz egyet a tálról, és azt is melléjük erőlteti. Egyre jobban fáj, bár elég jól tágulok. Újra kiveszi őket, és most kettessével tolja be. Majd a következő alkalommal a négyet egyszerre próbálja benyomni – nem nagyon megy, de azért sikerül, igaz, hogy jajgatok közben, de ezt érdeklődve hallgatja. Amikor benn vannak, játszani kezd velük, mozgatja őket, próbálja beljebb tologatni, szétfeszít kettőt-kettőt. A vezér félrebillent fejjel, kíváncsi tekintettel figyel. Szeme ugrál a puncim és az arcom között, lesi, hogy milyen arcot vágok, hogyan viselem.
Végre abbahagyja. Kivehetem a répákat, bedughatok egy póréhagymát. Ez nagyon tetszik nekik, mindketten hatalmasat röhögnek. A fiú gyorsan leszedi rólam a bőrszíjakat, így „csak” a műpénisz marad bennem, és a puncimban a póréhagyma. Le kell térdelnem, és kinyomnom a fenekemet. A két „műtárgy” kétfelé áll belőlem. Játszanak vele, kihúzzák, beljebb tolják, fel-le mozgatják. Végül kiveszik a póréhagymát, és a helyére egy hatalmas, talán műanyag műfaszt nyomnak be, a számba szintén egy fekete színű műpénisz kerül. Nagyon fáj, de nem kímélnek. És a játék folyik tovább, a vezér fiának megjegyzéseitől kísérve. „Itt látható egy igazi faszgyűjtemény”. „Multifunkciós kurva” és társai…
Intenek a pincérnek, aki behívja a marketingest és a helyettest, akik láthatólag eddig tisztálkodtak. Nagyon jót szórakoznak a látványon: egy csupa-ondó, szétbaszott meztelen kis kurva, akiből mindenhonnan egy-egy fekete műfasz áll ki…
Gyere – int a vezér. Természetesen semmit nem vehetek ki, sőt, rámszól, hogy ha valami ki akarna csúszni, nyomjam vissza. Kimegyünk a félhomályos helyiségből, át a nagyterembe, ahol az ünnepség folyt. Most persze üres, de fényárban úszik. Önkéntelenül magam elé kapom a kezem, erre megfordul, és mintha azon aggódna, hogy kicsúszott valami, erőteljesen beljebb nyomja a puncimba és a fenekembe a két rudat.
Több helyiségen is át kell menni, végre megérkezünk oda, ahol a kabátokat hagytuk. A felszolgáló fiú hozza a kisestélyimet, rámadja. Így az igazi – röhög a vezér, amikor végignéz rajtam. Igen: egy gyönyörű kisestyélyiben vagyok, a combfixem elszakadva, a ruha végighasítva, össze sem lehet gombolni, a bőröm csupa ondó, a hajam is ragacsos, és még mindig….
Olyan igazi ócska kurvának látszol ezekkel a faszokkal a pinádban, a seggedben és a szádban…
mondja a vezér.
Továbbmegyünk, le a garázsba. A vezér kirántja belőlem a műfarkakat, a számból is kiveszi, majd mindegyiket odaadja, nyalogassam le.
A felszolgáló kinyitja nekem a kocsiajtót, a vezér megszólal.
Egy vicces történetben egy lány ráül a sebváltóra. Mindig kíváncsi voltam, valójában ez hogy néz ki. Megmutatnád?
Nincs sok választásom. Odacsúszok a két ülés közé, és agyonhasznált puncimmal ráülök a sebességváltóra. Nagyon nagy, így nem könnyű beleülni, ráadásul nagyon kényelmetlen is, alig bírom tartani magam.
Végül rámszól, hogy szálljak ki. Naná, hogy nem visznek haza kocsival. Amikor felemelkedek, hangosat cuppan a puncim, meghallják, jót röhögnek.

Kimegyünk a házból, a pincérfiú egy várakozó taxihoz lép, kinyitja nekem az ajtót.
A vezér már nincs sehol. Én pedig beülök a taxis mellém, aki döbbenten néz végig rajtam.

Szexbotrány miatt távozott egy indiai kormányzó

Posted on by szex

A 86 éves férfi egy felvételen 3 nővel látható szex közben. Szerinte a lejárató montázs ellenfelei műve. Lemondott egy dél-indiai szövetségi állam kormányzója szombaton, egy nappal azután, hogy a televízióban bemutattak egy állítólag róla készült videofelvételt, amelyen egyszerre három nővel szexelt.
Narain Dutt Tivari kormányzó hivatala tagadta a vádakat, mondván, hogy a felvétel hamisítvány. Tivari, a kormányzó Kongresszus Párt Ándhra Prades állambeli vezetője szombaton nyújtotta be lemondását az indiai elnöknek „egészségügyi okokra hivatkozva” – közölte egy nevének elhallgatását kérő állami tisztségviselő.

A hétévesek is pornót keresnek a neten

Posted on by Dr

A Symantec biztonságtechnikai cég közzétette legújabb felmérését a 18 év alattiak netezési szokásairól, különös tekintettel a keresőkbe leggyakrabban beírt kulcsszavakra. A tanulmányban külön-külön vizsgálták a 13 és 18, a 7 és 13 év közöttiek, illetve a hét évesnél fiatalabbak, illetve a fiúk és lányok keresési szokásait, azonban a legnépszerűbb keresőszavak élmezőnye minden csoportban nagyjából ugyanaz volt. Az első három helyen a YouTube, a Facebook és a Google áll (hogy miért írja be valaki a Google-be, hogy Google, rejtély), aztán a szex, majd különféle közösségi oldalak, és böngészőben játszható online játékok. A legnépszerűbb híresség a Google nagy felméréséhez hasonlóan a gyerekek körében is Michael Jackson volt, éppen csak megelőzve Taylor Swift country-pop énekesnőt.
Meglepő módon a pornó a legfiatalabb korosztályban, 7 év alatt is a negyedik legnépszerűbb keresőkifejezés volt, és ennél feljebb a 13-18 köztiek között sem lépett (igaz, ott a negyedik helyezett „sex” mellett a hatodik lett a „porn” szó). A felnőtt témák a fiúk körében sokkal népszerűbbek, de a lányoknál is ott van a top10 keresőszóban a szex, és a 24. helyen a pornó.
A felmérés egyik fő tanulsága, hogy a gyerekek sem kizárólag szórakozásra használják a netet, ezt mutatja a Wikipedia jó helyezése, és hogy több webes áruház (Ebay, Amazon, Best Buy, Target) is bekerült a legnépszerűbb keresőkifejezések közé.