szex

Titkárnőből rabszolga 5. rész

Posted on by Titkarno

Kora délután búcsúzunk el. A hazafelé úton a főnököm felteszi azt a kérdést, amelyen már én is sokat gondolkodtam:
„Beszéltél már azzal a céggel, ahova mentél volna dolgozni?”
„Nem… pénteken nem volt rá időm, és túlságosan össze voltam zavarodva… Nem tudtam, hogy mit mondjak nekik.”
„Rendben. Hétfő reggel kezdjél ott, ahogy megbeszéltétek. Ha a munkaszerződés miatt kérnék a kilépős papírjaidat, mondd azt, hogy beteg a személyügyesünk, de utánanézel. Szerdáig dolgozz ott, majd mond azt, hogy magánügyi okok miatt, bár borzasztóan sajnálod, de sajnos nem maradhatsz.
Jó lenne, ha csütörtökön már nem kellene bemenned, úgyhogy lehetőleg reggel közöld velük. Addig is minden nap, amikor ott végeztél, gyere be hozzánk. Mindig hívj fel telefonon, amikor elindulsz.
Amikor a céghez mész, úgy öltözöl, ahogy akarsz, de mire bejössz az irodába, bugyi ne legyen rajtad. Neked van kocsid, nem?”
„Van, csak most épp szerelőnél. Kedden lesz kész, ha hinni lehet az ügyfélszolgálatosnak…”
„Rendben. Gyere taxival, ne mássz át a városon pucér puncival. Lehet, hogy megdugnának párszor útközben, ami nem is lenne baj, viszont iszonyú mocskosak az utcák és a közlekedési eszközök. Ne felejts el számlát kérni. Mármint a taxistól. És még egy: sürgősen borotváld le a pinádat, egyetlen szőrszálat sem akarok látni rajtad legközelebb.”
Ez a megoldás számomra is tökéletesen megfelel, bár az „új” helyen nagyon kínosan érzem magam. Jópofa cégnek tűnik, az első nap szinte alig adnak munkát, főleg a munkatársak bemutatása és a különböző feladatokkal való megismertetés zajlik. Ettől függetlenül igyekszem minél többet magamra vállalni, hogy később elhigyjék, komoly oknak kellett lennie, ami miatt lelépek.
Esténként bementem a céghez – a főnököm úgy viselkedett velem, mintha soha, semmi sem történt volna köztünk. Egyetlen apróságot leszámítva: valahányszor megérkeztem, leellenőrizte, hogy valóban babapopsi-simaságú-e a puncim. Ezt követően megnéztem, milyen SOS munkáim vannak, ami valóban nem tűrt halasztást, azt gyorsan megcsináltam, a többit pedig rendszerezve előkészítettem csütörtökre. Valójában nem volt különösebb gond. Azzal ugyan tisztában voltam, hogy meg fogok szakadni a melótól, de ezek főleg adminisztratív jellegű feladatok voltak, tárgyalás, szerződés-előkészítés, fontos megbeszélés nem volt ezekben a napokban, kivéve Vincent látogatását, de ő inkább csak ismerkedett – távollétemben – a céggel és a főnökömmel, szerződéskötésre, komolyabb tárgyalásra nem került sor.
Szerdán beszéltem az „új” főnökömmel. Nagyon meghökkent, főleg a „nagyon komoly magánéleti okokra” való hivatkozásnál, amelyet akkora sóhajjal hoztam a tudomására, hogy nem is mert faggatni. Szerdán sokáig maradtam, hogy mindent rendbetegyek, és minél kevesebb fennakadást okozzak, majd beugrottam a végre megjavított Kispolskimba, és már siettem is az igazi főnökömhöz.
Nagyon be voltam sózva: szombat óta lényegében semmi sem történt, és majd megőrültem a vágytól. A pár másodperces tapogatások, amikor a borotválkozás minőségét ellenőrizte, csak még jobban felhergeltek, ám szexről, kielégülésről szó sem volt. Este, amikor beestem az ágyba, majdnem magamhoz nyúltam, ám valami furcsa, megmagyarázhatatlan félelem visszatartott. Biztos voltam benne, hogy erről is be kellene egyszer számolnom, és nagyon szégyelltem volna. Ráadásul nem voltam teljesen biztos benne, hogy egyáltalán szabad-e.
Már majdnem megérkeztem a céghez, amikor rádöbbentem, hogy nem vettem le a bugyimat. A következő közlekedési lámpánál gyorsan feljebb igazítottam a szoknyámat, felemeltem a fenekemet, és letoltam. Miután kiléptem belőle, illedelmes kislányhoz méltóan lehajoltam érte, hogy fölvegyem és elrakjam a ridikülömbe. Amikor újra felültem, és lecsekkoltam az – egyébként még mindig piros – lámpát, gyorsan körülnéztem, nem látott-e meg valaki. Meglátott. A szomszédos autóból úgy bámult egy pasi, hogy attól tartottam, kiesik a szeme. Bár az ő sávjából elvileg nem lehetett balra fordulni, ez a legkevésbé sem zavarta: követni kezdett. Tettem néhány kört, hogy lerázzam. A céghez persze nem tudott volna bejönni utánam, hiszen a parkolóőr megállította volna, ám nem akartam, hogy megtudja, hol dolgozom.
Mint ha mi sem történt volna. Kedves, távolságtartó, korrekt. Azt sem tudom, melyik lábamra álljak. Napok óta egy merő erogén zóna a testem a hajam szálától a kisujjam körméig, amióta csak a saját külön bejáratú rabszolgájává és ribancává tett, azóta először térdelnék elé megalázottság nélkül, színtiszta lelkesedéssel, de úgy látszik, most nem kell. Dolgozunk. Egyeztetjük, mi minden vár rám holnap, és ebbe a „mi vár rám”-ban kizárólag csak munkaügyi témák férnek bele. Néha már szinte zihálok, annyira kapkodom a levegőt. Végül: „Hazaviszlek”.
Az én kocsim meg persze a parkolóban marad, de ki bánja?
Összeszorítom a combomat, ráhomorítok az ülésre: annyira fel vagyok izgulva a várakozástól, hogy szinte a szövet dörzsölésétől el tudnék élvezni. Csak „szinte”. Ami pillanatnyilag édeskeveset jelent. Helyesebben: izgalmat, felizgulást, élvezkedést, de nem élvezetet. Rámszól, tegyem szét a lábam. A hangja és az utasítás elég hozzá, hogy már-már önkívületi állapotba kerüljek. Belekapaszkodom az ülésbe kétoldalt, kérlelni kezdem, bár képtelen vagyok megfogalmazni, mit is szeretnék.
Hagyd ezt abba – csattan föl, és én megpróbálom. Elengedem az ülést, nem szólalok meg többé, de a lábam remegését nem tudom csillapítani.

Elveszi a kezemből a kulcscsomót, ő nyitja az ajtót, előreenged. Ahogy belép utánam, nem is látom a mozdulatot, csak a végeredményt érzékelem, döbbentem, fájdalmasan: hatalmas pofont kevert le. Elakad a lélegzetem, lehajtom a fejemet. A kulcsot az előszobában álló asztalkára dobja, megfogja az állam, felemeli a fejem. És újra pofonvág, a másik kezével. Kicsordul a könnyem, de már nem jajgatok. Leveszi a cipőjét, a fürdőszobába lép, kezet mos – nekem csak int, tegyem ugyanezt. Majd belemarkol a hajamba, a szoba felé lódít: Vetkőzz, és aztán feküdj hanyatt az ágyra.
Kapkodom le magamról a ruhát. Nem kommentálja, csak néz, egyetlen szó nélkül. Az arcáról nem tudok leolvasni semmit, igaz, ránézni is alig merek. Amikor lefekszem, kilép a szobából, nemsokára a táskájával tér vissza. Szemellenzőt rak rám, komolyabb, mint egy kendő, alul sem lehet kilátni, szinte teljes a sötétség. Kezeimet, lábaimat kiköti az ágy négy lábához. Majd vár. Percekig nem történik semmi, újra reszketni kezdek.
„Nem érdekel, mikor és mennyire izgulsz fel. Ha kíváncsi vagyok rá, megkérdezem vagy megnézem. Nem játszhatod a kéjvágyó kis kurvát, mert pontosan tudom, hogy mire van szükséged, és mindig pontosan tudom azt is, hogy meg akarom-e ezt adni neked. Ha látni akarom az izgalmadat, szólok, hogy megengedem. Ha nem, úgy viselkedsz, mint ha nem éreznél semmit – akár korbáccsal verlek éppen, akár megőrülsz az izgalomtól, akár épp elélvezel. Most csöndben leszel. Húsz korbácsütést kapsz mindkét melledre és a pinádra. És még annyit, ahányszor feljajdulsz.”
Halkan beszél, nyugodtan, mintha csak esti mesét mondana. Dermeszt minden szava.
Szinte be sem fejezi az utolsó mondatot, váratlanul és nagyon erősen már le is csap a korbáccsal. Annyira felkészületlenül ér, hogy azonnal felkiáltok. A továbbiakban viszont igyekszem szót fogadni. Újra és újra lesújt, felváltva a két mellemre. A korbács kötelekből lehet összefonva: közepesen hosszú, többágú műtárgy, legalábbis úgy tűnik. A számba harapok, egyre nehezebb megállni jajgatás nélkül, zihálok, rángatom a kötelékeimet, bár sejtem, a – viszonylagos – hallgatás ellenére ez azért nem felel meg tökéletesen az „úgy viselkedsz, mintha nem éreznél semmit” előírásnak.
A két mellemet összesen negyven csapás éri, a vége felé egyre erősebbek, az utolsó néhánynál bármennyire próbálkozom, szinte folyamatosan jajgatok.
Helyet változtat, érzem a matracon, ahogy arrébb mozdult. Rettegek attól, hogy a következő húsz a puncimat éri, szeretném összehúzni a lábomat, persze eredménytelenül. Reménykedem, hátha itt kicsit finomabb, kicsit fájdalommentesebb lesz, de ez hiú reménynek bizonyul. Már az elsőnél úgy érzem, elviselhetetlen a fájdalom. Csikorognak a fogaim, annyira igyekszem hallgatni, ám a tizedik környékén nem bírom tovább, „Ne…!” – kiálltok fel, rángatom a fejem, de folytatja, a következőnél sírni kezdek, és aztán, egy erősebb csapás után újra felsikoltok.
Lassan, nagyon lassan ér véget, de itt az utolsók nem olyan rettenetesen erősek, mint a mellemnél.
A puncimba nyúl, közben megkérdezi:
„Mennyit érdemelsz még?”
Alig bírok megszólalni, elakad a hangom:
„A melleimre… azt hiszem, hetet… a puncimra ötöt…”
„Egészen jól számoltál. Örülök, hogy a nyafogás közben erre azért volt energiád.”
Kihúzza az ujját. Csurom nedves, az arcomra törli.
Várom az ütéseket, vagy inkább: remegek tőlük. Hideg izzadtság csúszik végig a bőrömön, amikor meghallom a táska zárjának csattanását, nem merek hinni a fülemnek, és annak, amit a zaj jelenthet. Úgy tűnik, a plusz ütésekhez másik eszközt vesz elő. Nem is titkolja.
„A vergődésedért plusz egy ütést kapsz mindenhova, pálcával.”
Csattan, egészen másképp, mint a korbács. Élesebb, csípősebb, fájdalmasabb. Bárhogy próbálkozom, újra és újra felsikoltok, ahogy végigszánt a bőrömön. A mellemre leszámolt nyolc ütést a puncim követi. Precízen céloz: néha a nagyajkamat üti, néha a vágásba céloz, néha keresztben sújt le. A hatodik után két ujjával széthúzza az ajkaimat, végigfekteti a pálcát a puncimon.
„Szeretnél ide még egyet?”
„Nem… ha lehet, inkább nem, kérem….” – nyögdécselek, bár biztos vagyok benne, hogy úgyis meg fog ütni.
„De azt szeretnéd, ha megbasználak?”
„Igen… igen, uram” – Igen. Bár lüktet a puncim a fájdalomtól, ahogy elhangzik a kérdés, pontosan tudom, hogy alig várom, belémhatoljon. Bármivel, de lehetőség szerint a farkával.
„Előtte hány ütést bírnál elviselni ide, cserébe azért, hogy bedugjam a farkamat ebbe az ócska kis pinába?”
„Amennyit… amennyit csak jónak lát uram… nem tudom…”
Két, majd rögtön utána három ujját nyomja belém, nagyon durván, nagyon gyorsan. A testem jobban fogadja, mint az agyam: megdöbbennék, de a hűvelyem már tágul is. Egészen közel hajol a fülemhez. „Hiszen te alig várod kicsikém, hogy az egész öklömet beléddugjam…” Kirántja az ujjait, fölém térdepel, és a számba nyomja a farkát. Ebben a pozícióban lényegében nincs is módom arra, hogy rendesen leszopjam. Helyettem is megfogalmazza a szituációt: „Jól van, te kis szopóskurva, itt épp itt az ideje, hogy végre jól szájbabasszanak”.
Kapkodom a levegőt, fuldoklom, szinte a torkomig nyomja a farkát. Igyekszem használni a nyelvemet is, hogy minél nagyobb élvezetet okozzak, de ezzel nem nagyon törődik: kínozni akar, és sikerül is neki. Az utolsó pillanatban lerántja rólam a szemellenzőt, és beborítja az egész arcomat ondóval.
Szó nélkül leszáll rólam, kimegy a szobából, talán a fürdőszobába. Viszonylag hosszú idő telik el, mire visszajön. Eloldozza a kötelékeimet, utasít, hogy menjek el pisilni és alulról mosakodjak meg – ebbe az arcom nyilvánvalóan nem tartozik bele, pedig már rendesen rászáradt az ondó.
Amikor visszaérek, újra le kell feküldnöm, újra rámteszi a szemellenzőt, új elemként, fülhallgatót tesz rám. Klasszikus zene szól, talán rádióból, mindenesetre műsorvezetőnek, pláne az időpont közlésének nyoma sincs, csak opera oratórium hátán. Mielőtt kikötözne, bugyit húz rám – utána pedig a már klasszikus széttárt kéz-láb pozíció. Egy pillanatra elhúzza a fülhallgatót, kedvesen közli: Hát akkor további jó szórakozást – , félrehúzza a bugyimat, és belémnyom egy vibrátort. Miközben visszaigazítja a fülhallgatót és a bugyit, nem felejti el bekapcsolni. Az utolsó, amit érzek, az az, hogy rámdob egy vékony takarót.
Fogalmam sincs, hova megy, egyáltalán: elmegy-e, csak azt érzem, hogy megőrülök a vágytól. Telik az idő, a vibrátor teszi a dolgát, a puncim folyamatosan lüktet, ám elélvezni így nem tudok. Dobálom magam, nyöszörgök, könyörgöm hozzá, hátha hallja, egyre hangosabban, és egyre több mindent ígérve. A „bármit”, az „akárhányszor”, és az „akárhol” minden mondatomban előfordul.
Órák telnek el. Váratlanul megérzem, hogy a közelemben van. Leveszi a szemellenzőt, a fülhallgatót, kikapcsolja a vibrátort, de nem engedi el.
Kedvesen, gonoszul mosolyog. „Ezt a bármit, bármikor, bárholt beszéljük meg kicsit pontosabban – szólal meg, és egészen picit megmozdítja a rudacskát – Szóval komolyan gondolod, hogy szó szerint BÁRMIT megtehetek veled?
Igen, igen, igen – mondom, olyan gyorsan, hogy a három szó szinte egynek tűnik.
„Bármit, bármikor, bárhol. Akár mások előtt is. Akár másokkal is. Akárkivel. Tamással, Tamásokkal. Akár jelen vagyok, akár nem. Ha akarom, könyörögni fogsz minden járókelőnek, hogy legyen szíves megbaszni. Ha akarom, holnap lefekszel minden pasassal a cégnél, már amelyik igényt tart a redves picsádra.”
Folynak a könnyeim, miközben bólogatok.
Rendben. Fogd meg ezt a vibrátort – mondja, miután kikötötte a kezemet és a lábamat.
Elővesz egy fényképezőgépet, majd utasításokat ad, hogyan feküdjek, üljek, hogyan dugjam magamba a rudat, mennyire húzzam ki, milyen szögben álljon.
Pontosan kiszámított utasításokat ad: a mozdulataimmal tovább izgatom magam, ám egyik mozdulatsor sem tart annyi ideig, hogy valóban elélvezhessek. Amikor befejezte a fényképezgetést, rámszól, nyalogassam le a vibrátort, majd elveszi tőlem. Újra kikötöz, betakar és elmegy. Biztos vagyok benne, hogy ma este már nem jön vissza. Pár perc múlva zokogni kezdek.

Titkárnőből rabszolga 4. rész

Posted on by Titkarno

A kötél minden egyes lépésnél dörzsöli a puncimat, és persze valamennyire izgatja is – de az első helyen a fájdalom, a szorítás, a dörzsölés áll. Nem merem tovább kérlelni, nehogy még jobban megszorítsa, de abból, ahogy kapkodom a levegőt, ahogy nyöszörgöm, érzékelheti, nem túl kellemes élményben van részem. Ámbár nem is ez volt a célja.
Nem a ház előtt állt meg a kocsival – át kell sétálnunk a parkon, ráadásul láthatólag nem siet. Most szólít fel arra, hogy meséljem el, mi történt tegnap Tamással. Minden részletet hallani akar, a legapróbb momentumot is. Hihetetlen: az élmény, amikor átéltem, még csak különösebben érdekfeszítőnek sem volt mondható, izgalmasnak vagy izgatónak különösen nem. Most viszont, ahogy beszélek róla, ahogy újra és újra belekérdez, egyre jobban felizgulok.
Állj meg – szól rám, és ő is megáll, körülnéz. A park egy különösen elhagyatott részén vagyunk. Húzd föl a ruhádat – mondja, én pedig alig hiszek a fülemnek. Idegesen, remegő kézzel húzom fel, amikor folytatja: „Fordulj körbe. Lassan.”
Amíg megteszem, lehetőségem van arra is, hogy körülnézzek: látom, hogy nyoma sincs embereknek. Amikor újra szemben állok vele, utasít, hogy az ujjamat dugjam be keresztben a kötél alá a puncimnál. Megteszem, ő pedig húzni kezdi a kötelet. Fáj az ujjam, és közben egyre jobban nyomja a puncimat, ami izgat, és közben folytatnom kell a mesélést. Egyre jobban fáj és egyre izgatottabb vagyok. Rámszól, hogy hagyjam abba, most be kell nyúlnom két ujjammal a puncimba, de úgy, hogy egyik ujjam a kötél egyik, másik a másik oldalán hatol be. Ez persze azt is jelenti egyben, hogy valójában jóval nagyobbra kell tágulnia a puncimnak, mintha egyszerűen csak két ujjal nyúlnék magamba, hiszen a két ujjamat elválasztja a kisujjnyi vastagságú kötél is. Nehezen, de sikerül. Beszélnem kell tovább, közben pedig ki-be húznom az ujjaimat. Nagyon kényelmetlen, és mégis izgató. Egyre kevésbé félek a lelepleződéstől, bár látom, hogy a tekintete néha körbefordul, szétnéz, nem vettek-e észre. Majd egyszercsak ő is hozzám ér. Jobb kezével nyúl felém, hüvely-és mutató ujjai közé csippenti a csiklómat, és dörzsölgetni, szorongatni kezdi.
„Mit gondolsz, mit fog mesélni holnap Tamás a munkatársainak? Úgy mondd el, ahogy szerinted ő mesélné!”
„El… el fogja mondani, hogy megbaszta a vezérigazgató titkárnőjét… hogy lejöttem hozzá, és addig ugráltam körülötte, amíg belém nem vágta a farkát… nem volt rajtam bugyi, és már előre odakészítettem egy óvszert… már délelőtt is látszott, hogy totál rá vagyok izgulva.. este pedig már nem bírtam tovább…. és amikor elkezdett baszni, szinte azonnal elélveztem… látszott, hogy ki vagyok éhezve, alig várom, hogy végre megdugjanak… és aztán addig baszta a pinámat, míg újra elélveztem…”
Miközben dadogva, szégyenkezve elmondom, hogyan képzelem el Tamás beszámolóját, simogatja és dörzsölgei a csiklómat. Nem tudom visszafogni a hangomat: lihegek, sóhajtozom, nyögdécselek.
Rámszól, hogy vegyem ki az ujjaimat. Most már jobban hozzám fér, egyre erősebben dörzsöl, majd váratlanul összeszorítja az ujjait. Felkiáltok a fájdalomtól.
„Mit érzel?”
„Nagyon fáj… kérem… borzasztóan fáj…”
„Szeretnéd, ha elengedném?”
„Igen, könyörgöm… kérem szépen…”
„Mit tennél azért, hogy elengedjem?”
„Bármit, jaj…. kérem…”
„Bármit? Megdughat bárki, akinek engedem, bárhol, bármikor? Bármit megtehetek veled? Bármit beledughatok a pinádba, ami csak az eszembe jut? Bárhol, bárki előtt, bárhogyan megalázhatlak?”
Csorognak a könnyeim, annyira fáj, ahogy a csiklómat szorítja.
„Igen, igen, igen…”
Ebben a pillanatban elengedi – váratlanul, megdöbbentő élményként ér, hogy egy pillanatra még erősebb fájdalmat érzek, mint eddig, olyan, mintha ostorral csaptak volna rá. A következő pillanatban lüktetni kezd, érzem, ahogy áramlik benne a vér.
A keze közé veszi az arcomat. Miközben hozzám beszél, érzem a puncim illatát a bőrén.
„Mindazt, amit elmondtam, megtehetem. Bármikor, bárhogyan. Nem azért, mert te fájdalmadban beleegyeztél, hanem mert már ezt sokkal korábban megtetted. Most elengedtelek, de nem azért, mert könyörögtél, vagy mert igent mondtál. Te minden pillanatban azt teszed, amit én akarok. Ha akarom, szenvedsz, ha akarom, könyörögsz, ha akarom, sikoltozol – ha úgy akarom, akkor sem sikoltozol, amikor ennél sokkal nagyobb fájdalmat okozok neked. És ha úgy akarom, hát felizgulsz. Talán el is élvezel…” – miközben ezt mondja, lassan rásimítja a tenyerét a szeméremdombomra. Valamit igazít a kötélen, félrehúzza, és rászorítja az ujjait a csiklómra, az ajkaimra. Még érzem a fájdalmat, de ettől a mozdulatlan, forró tenyértől lassan-lassan az izgalom is visszatér.
„Mi lenne jobb, ha újra megdugnám a fenekedet, ha egy tollacska lenne a puncidban, vagy ha Tamás baszna meg?”
Nem tudok válaszolni… Tamástól irtózom, a toll csak felizgat, a legjobb az lenne, ha ő és csak ő foglalkozna velem… de a fenékbedugás fáj, közben pedig izgat, mert semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy ugyanezt a puncimban is csinálhatná… Elmondom a gondolataimat, nehogy megbüntessen, amiért nem válaszolok.
Nem szól semmit, ujjai ki-be járkálnak a puncimban, néha a csiklómat simogatják. Valahányszor hozzáér, összerezzenek, félek attól, hogy újból megszorítja. Minden egyes rémült rezzenésemre újbóli érintés, finom szorítás a válasz, mintha élvezné a félelmemet. És közben izgulok, egyre jobban. Dörzsöli a puncimat, a csiklómat, az ajkaimat, néha belém is nyomja egy vagy két ujját. Néha annyira erősen feltolja, hogy szinte felemel vele: bár magas sarkú szandálban vagyok, még így is lábujjhegyre kell tornáznom magam. Kicsit fáj, amit csinál, kiszakad belőlem egy kis nyöszörgés, de nem merek tiltakozni, nehogy abbahagyja, hiszen annyira, annyira jó…
Három ujja jár már bennem, feszít és nyom, simogat kívülről, egyre jobban élvezem, lihegek és kiabálok, hátrahanyatlik a fejem, érzem, ahogy testem elemelkedik a földtől egy újabb erőteljes nyomás hatására, feljajdulok, a következő pillanatban újra kint van a keze, csak kívülről simogat, alig várom, hogy visszadugja, bárhogyan is, de csak nem teszi, simogat, simogat, végre, végre hirtelen, gyors mozdulattal, szinte erőszakosan, újra három ujjal nyomakszik belém, hatalmasat élvezek, ebben a pillanatban ki is rántja az ujjait… kicsordul a könnyem, de a következő pillanatban már bennem is van a farka, kőkemény, és csak kefél megállás nélkül, az orgazmusom ott folytatódik, ahol abbahagyta, lüktet, hullámzik a hűvelyem, csorog a könnyem, érzem, ahogy benyomja az ujját a fenekembe, de most ez sem fájdalmas, csupa nedv, és csak egyetlen ujj, ez is izgat, és közben kefél fáradhatatlanul, újabb és újabb ritmusra… Kétszer-háromszor is elélvezek, az utolsónál pont egyszerre vele. Nem húzza ki rögtön, kiélvezi és kiélvezem az utolsó, pici lüktetést, összerándulást is.
Zsebkendőt ad, hogy letisztítsam magam, leszedi a kötelet és eldobja, majd rámparancsol, hogy menjek előtte. Nem is bánom, örülök, hogy nem látja az arcomat, vérvörös vagyok, a szememen, de talán a fülem hegyén is látszik, mekkorát élveztem az imént, hogy milyen hihetetlenül jól érzem magam azok után, hogy megkínzott és porig alázott.
Pár perc után odaérünk a kocsihoz, beülünk. Az órára pillantok. Még csak háromnegyed tíz.
Étienne úr nem egyedül vár ránk: mint kiderült, valamiféle átszervezést hajtottak végre a cégnél, amelynek következtében ő bekerült az elnökségbe, ami egyfelől nekünk nagyon jó, hiszen velünk kapcsolatos korábbi pozitív tapasztalatait így a legfelsőbb fórumot terjesztheti, másfelől viszont a folyamatos, szinte napi kapcsolattartást egy új, mondhatni fiatal kereskedelmi igazgató veszi át. A tárgyalás hivatalos hangnemben indul, amitől a társaság mindegyik tagja kicsit furcsán érzi magát, kivéve Vincent-t. Ahogy tellik az idő, úgy alakul ki, vagy inkább: változik vissza a szokásos, jó kedélyű társalgásra. Étienne-t könnyű fordítani, mint ahogy a főnökömet is: mindketten kitűnő ritmusban tagolják a mondandójukat, nem állnak meg feltétlenül minden mondat után, de nem is akarnak mindent egy szuszra elmesélni. Vincent-nel nehezebb a dolgom, gyorsan rájövök, hogy zavarja a tolmácsolás. Később kiderül, hogy lényegében folyékonyan beszél angolul, így sosem szorult tolmácsra eddig. Kizárólag Étienne miatt van rám szükség, aki ugyan a hétköznapi életben szintén jól használja az angol nyelvet, ám tárgyalás során valószínűleg sosem bocsátaná meg magának, ha nyelvtani hibán vagy félreértésen kapnák, így bűbájos akcentussal súlyosbított angoljához csak az ebédnél van szerencsénk.
Nagyon hosszúra nyúlik a beszélgetés, hiszen egyfelől az éppen aktuális ügyeket is meg kell beszélni, másfelől pedig nagyon sok általános információt kell tisztázni Vincent-nel. Aki, mint kiderül, még néhány napig Budapesten marad. Ebéd közben, amikor ráébred, hogy angolul tökéletesen megértik egymást a főnökömmel, megegyeznek, hogy hétfő délelőtt meglátogatja a céget.

Ünnep idején szex, Rácz Linda sztriptíztáncosnő

Posted on by Szexista

racz_lindaDrágám, siess, indulunk anyámékhoz! – hangzik a sürgetés. Az embereknek folyamatos rohanás a karácsonyi ünnep, így az egyik legfontosabb dologra, a szexre már nem marad idő és energia. Nem tudunk lazítani. Egy kutatás szerint a karácsonyi ünnepek alatt a párok 60 százaléka tartózkodik a szextől. Az okok között a folytonos rohanás, készülődés, a sok evés, ivás szerepel. Vajon jó ez így?
– Semmiképp – állítja a szexológus – bár a párok ugyanúgy vágynak ilyenkor is az összebújásra – sokan rosszul szervezik meg az életüket.
– Azokra jellemző az önkéntes szexmegvonás, akik hagyják, hogy az élet sodorja őket – magyarázza a szakember, aki szerint a stressz alaposan „elintézi” a férfiakat, hiszen ilyenkor a vegetatív idegrendszer a fejbe és a négy végtagba irányítja a vért, így a merevedéssel is bajok lehetnek. Vajon Rácz Linda, aki leghosszabb sztriptízshow-jával Guinness-rekordot állított fel, kibírja az ünnepeket szex nélkül?
– Nálunk ilyenkor sincs baj – kacsint huncutul Linda, aki azt is elárulja, hogy ha parányi szoknyában tevékenykedik a konyhában, bizony főzés közben is elkapja a párja. Bármennyire is feszített az ünnepi tempó, szex nélkül nem lehet élni.
– Előfordult, hogy a bő családdal, párom, testvérem, anyukámék egy víkendházban pihentünk, ráadásul egy szobában, és amikor mindenki elaludt, mi csöndben egymásnak estünk a földön – meséli a táncosnő, aki szerint senkinek nem szabadna hagynia, hogy a karácsonyi őrület a szex rovására menjen.
Rácz Linda Mészáros Dórával sokat dolgozik együtt, volt hogy jót akartak, és szembesülniük kellett a valós világ véleményével, le riherongyozták őket. Linda igaz sztriptíztáncosnő de egyébként a hűség mintaképe. Annyi pasival feküdt le életében, ahánnyal járt és kirázza a hideg az egyéjszakás kaland gondolatától is. Összejönni a barátaival szokott, de utána évekig velük is marad. Most szilikon ciciket szeretne, mert így még két évig folytathatja a táncot. A sztriptíztáncosnő három és fél éve van együtt jelenlegi párjával, akivel boldog kapcsolatban élnek. Nyíltan mesélt a Velvetnek korábbi kapcsolatairól és pasizási szokásairól is. „Nálam a pasizás kimerül abban, hogy megnézem, ha valaki jól néz ki. Soha életemben nem voltam az a gyorsan ismerkedős típus.” Kissé meglepő egy sztriptíztáncosnőtől, aki már elég nagy gyakorlattal rendelkezik gátlásai levetkőzésében, és minden bizonnyal válogathat is a hódolók között. „Összesen hat kapcsolatom volt életemben, ezekből a legrövidebb is két évig tartott. Nem is feküdtem le soha több pasival, csak ezzel a hattal. Számomra elképzelhetetlen az egyéjszakás kaland, még a gondolatától is kiráz a hideg” – borzongott az életműdíjas táncosnő. „Igazából egyik párommal sem a klasszikus ismerkedéses úton jöttem össze, mindegyiket ismertem már régebbről, sőt szinte minddel barátok voltunk mielőtt egymásba szerettünk.”

Családi szülinap helyett kemény munka
Rácz Linda már több mint 15 éve táncol. Karrierjét testvérével együtt kezdte, édesanyjuk volt a menedzserük. A Rácz-testvérekként elhíresült nővérek már tíz éve űzték az ipart, amikor életműdíjat kaptak, majd nem sokkal ezután, alig három éve Rácz Linda nővére kiszállt, így ő szólóban folytatta pályafutását. „A testvérem visszavonult családot alapítani, normális életre vágyott. Nekem is volt egy próbálkozásom, hogy más életet éljek, elmentem irodába dolgozni. Egy évig sem bírtam, visszavágytam a színpadra. Csak azt az egyet unom benne, hogy nincsenek hétvégéim, még a családi programokon sem tudok részt venni, így most a születésnapomat sem tudtam rendesen megünnepelni a rokonsággal.”

Plasztikai műtét és plusz két év a szakmában
Ennek ellenére a táncosnő úgy érzi, nagyon jó és kényelmes munkája van. Elképzelései szerint még két évig tudja csinálni, de ehhez át kell esnie egy plasztikai operáción. „Most készülök megcsináltatni a melleimet. Már egyszer felvarrattam évekkel ezelőtt, mert lógtak, de most szeretnék bele szilikont is rakatni. Így még belefér két év tánc, mert szerintem a koromnál fiatalabbnak látszom” – vélekedett Rácz Linda. A tavaszi Tomor és Lévai Adrienn kivezetési botrányról elhíresült kiállításon, az Erotika Parádén műsorvezetőként is fellépő táncosnő sosem szerepelt pornóban, a maximum, ameddig elmegy, az a színpadi erotikus műsor és a leszbishow, de ez is elég volt neki arra, hogy ismertté váljon. Érdemei között többek között egy Guiness rekordot is magáénak tudhat, amelyet Judy Neroval állított fel leghosszabb sztriptízműsor kategóriában.